Először is, a blogban már megválaszoltunk egy kommentelőnk azon kérdését, hogy fel akarunk-e hagyni a könyvünk írásával. Nos, erre a válaszunk, hogy: nem! :D Az eltűnésünk oka nem más, mint a rengeteg elfoglaltság, melyek mindkettők életébe villámcsapásként érkezett meg. :O Viszont, két fontos hír, illetve három. :D Hű, de tudok számolni, na mindegy :D
1.: A következő fejezetünk, azaz a 27. Fejezet ma kerül kirakásra. A várható idő: kb. délután négy óra. :)
2.: Az ezt követő, azaz a 28. Fejezetünk kirakását jövőhét szerdára tervezzük. Több okból kifolyólag: egyrészről, nagyon sokat késtünk, másrészről, nekünk kedden van az utolsó napunk, és mivel gondoljuk, hogy nem mindenki ilyen szerencsés, ezért kompromisszumot kötöttünk. Kinek utolsó, kinek első nap. Hát nem csodás megoldás? :D Jó, ez most roppantul egomán beszólás volt, de mindegy. :D
3.: Mivel eléggé nehézkes lehet a megkülönböztetésünk, ezért választottunk magunknak egy-egy művésznevet. Az egyikünk, a már jól megszokott Sayuri nevet használja, míg a másikunk (itt magamra céloznék, de ezzel most megint nagyon sokat mondtam :D) az Ayame nevet veszi fel. A kommenteket és a részeket is mind alá fogjuk írni, megkönnyítés gyanánt. Ha mindkettőnk nevét látjátok, akkor értelemszerűen közösen írtuk meg az adott részt, de vannak bőven olyan részek, amit egyedül "dobtunk" össze. :D
További jó délutánt, a nemsokára érkező fejezetünkhöz pedig jó olvasást kívánunk!
Mikor kikászálódtam az ágyamból, amit talán el is nevezhetnék első és utolsó szerelmemnek - hát miért is ne, hiszen ő az egyetlen, aki nem veszik velem össze minden álló nap, szóval holnap be is nyújtom valamelyik papnak a házassági kérelmemet a saját ágyammal -, boldogan rontottam be az első szembetűnő ajtón, amelyet megláttam: ez a fürdőszoba volt. Gray még nagyban szuszogott, amikor kitakarítottam a szám (fogat mostam), letakarítottam a testem (letusoltam) és embert varázsoltam magamból a mai napra (frizurát készítettem magamnak, és egy nagyon halovány szempillaspirált erőltettem fel félkómás fejjel a pilláimra). Leesett ezután egy fontos dolog, mégpedig akkor, amikor éppen a müzli hátoldalán olvastam el a cseh feliratot, mert miért is ne: ne mondd, hogy te még nem olvasgattad el csupán lázadásból a müzlis doboz hátoldalán a HU feliratokon kívül a többit is, hátha meg tudod fejteni... Ha ez nem igaz legalább rád és valamelyik haverodra, akkor tuti meg vagyok bolondulva vagy legalábbis nem vagyok teljesen százas.
- Keresem a hibát a konyhában - emelte a szeméhez az egyik kezét lazán Gray, majd a másik ujjával úgy rám mutatott, hogy közben ő maga majdnem szétfolyt a szép konyhapadlónkon... - Ja, megvan! Te vagy az! - legyintett egyet, majd a felháborodott grimaszom kíséretében a biztonság esetén tőlem nyolc székkel odébb (nini, nincs is nyolc szék a konyhában, de mindegy) foglalt helyet.
- Jól tetted, ezért a humorért minimum három oldalba csapás járt volna - ásítottam, majd unottan melléburítottam három kg müzlit a tányéromnak. Micsoda ügyesség szorult míves kacsóimba...
- Mondtam, hogy nagy hiba vagy, menj és aludj - legyintett megint le, de ezt már nem hagyhattam: odamentem, és úgy oldalba csaptam, hogy a srác kétszer ébredt fel a ma reggel folyamán, nem egyszer.
- Hé! - kapta oda Gray fáziskéséssel a kezét az oldalához. Haha.
- Én szóltam - mosolyogtam kómásan, miközben nyugodtan, az órára rá sem nézve söpörgettem vissza a müzlit a tányéromba, mert igen, enni is akartam még ma, nem csak egy délibábot akartam nézegetni. Továbbá már írtam azt is, hogy leesett a fürdőszobában eltöltött mesés évszázad után egy dolog: összevesztem Bontival. És nem elég, hogy össze vagyunk veszve, hanem ... még egy csoportban is vagyunk! Ekkora pechet...
- Ez a "Hu, de szar napom lesz" fejed - öntött kávét egy bögrébe KIRÁLY Gray, én pedig egy nagy lendülettel kikaptam az életmentőt a kezéből, és egy szuszra benyakaltam. - Hát ez már ennél pofátlanabb nem is lehetne - sóhajtott, majd öntött egy másikba is feketét, utána pedig nekem hátat fordítva és futólépésben itta meg, míg el nem fogyott az összes. Nem, nem nézett ki viccesnek az egész jelenet.
- Az, hát - reagáltam le kissé megkésve a fiú egyébként eléggé találó megjegyzését. - Csak azon csodálkozom, hogy te ezt hogyan vetted észre. Nem szoktál te ennyire vágni dolgokat...
- Az arcodra van írva - ült le újra tőlem nyolc székkel odébb, én pedig kérdőn vontam fel a szemöldököm.
- Ha ennyire látszódna rajtam, ennyi erővel rá lenne már tetoválva. Minden nap szar mostanában... Nekem - kaptam magamra a kabátom és a táskám, majd egyet intettem neki, és miközben meghallgattam a "Oké, akkor látom mész, legyen nem szar napod!" monológját, addig már ki is baktattam az úttestre, majd átadtam magamat a gondolatok szélviharának... És milyen jó, hogy nem is fújt az a nyamvadt szél. Éreztem, szörnyű napom lesz. Hát, van erre még szinonimám, ismerve a teljes történetet, de inkább még nem lövöm le a poénokat. Bah.
***
- A múltkor igencsak komolytalanra sikerült a tesztes nap! - veregette Bonti vállát ütemre Zoboki Rem, miközben Karamell Zak pulóverét húzogatta a karjára (hamar megértettem ennek az okát), én pedig próbálkoztam nem meghalni unalmamban. - Ezért úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az irányítást! - mosolygott sátáni arcszerkezettel, majd a kijárat felé emelte csülkeit. Nem, nem a karjait. A lábait. Pont.
- Mutogassunk a térdízületünkkel? - értetlenkedett Bonti, miközben próbálta kivonni a vállát Rem szorítása alól, aki mindeközben már rendesen simogatta a srácot, a lányok legnagyobb elfehéredésére, amit nem is csodálok: ha EZ nem bizarr látvány, akkor semmi...
- Nem, izmos testű barátom - magyarázta Rem, mire Bontin kívül mindenki kiröhögte Bontit. Milyen szép is az élet pedofil testneveléstanárokkal! - Kinn fogjátok megoldani a tesztet, időre! Igaz, időközben elég erős lett a széláramlás, de sebaj! Kell a friss levegő! - tuszkolt minden egyes felkiáltása után ki minket az egyébként ennél a tetténél sokkal szűkebb és szerényebb bejárati ajtón, mi pedig ... jó, a viselkedésünkre szavakat sem találhatnék: a teljes megsemmisülés valamelyik szinonimáját tudtam volna jelen pillanatban ráaggatni mindenkire, természetesen Zobokin kívül.
- És ez most miért is jó? - ácsorgott zsebre tett kézzel Kíra. - Én szeretem a természetet, de ez így fura... A mocsár lehet, megtalálta a tesztjéhez a megfelelő természeti környezetet, de én félek, hogy elsüllyed magában, hiszen csak fű van a...
- Dehogy süllyedek el, hiszen ha más nem, akkor te és az egód majd visszaemel - sóhajtozott Karamell. - Olyan rohadt nagy, hogy már nincs befolyásod alatta, érted?! Önálló orgazmus!
- Orgazmus?! - nyalta körbe a száját Rem, mire kikaptam a kezéből a feladatlapokat, és gyorsan szétosztottam.
- Organizmus! Nem tökre mindegy?! - értetlenkedett Karamell, miközben elvett egy tesztlapot. - Síra, hova sietsz?
- Mihamarabb túl akarok lenni ezen a rakás szaron, rossz előérzetem van - és tényleg volt egy olyan megérzésem, hogy ez a nap nem az én napom lesz. Oké, mostanában egyik sem igazán, de ez különösen nem lesz az enyém, ezt már tudtam. Főleg akkor erősödött fel bennem ez a rossz érzet, amikor Bontira sandítottam: a srác egy pillantásával keresztülhasítatta volna akár a Fekete lyukat is, olyan szinten besértődött rám... Még jó, hogy nem vághat egy ember akármit szét a szemével, így engem nem tud átvágni, mert akkor már tuti darabokban lennék. Ezért szeretnék én most nagyon hamar elvégezni!
- Egyetértek kivételesen - kapta ki a kezemből a nálunk maradt egyetlen lapot, miközben a kisház felé vette az irányt, természetesen engem full lehagyva... Kösz szépen. - Én sem szeretnék sok időt egyes emberekkel ilyen hülyeségen elpazarolni, mivel nem vagyok hülye.
- Még - morogtam, miközben felültem a kisház kisasztalára, Bonti pedig háttal nekem leült egy tök más helyre, ami full nem ott volt, ahol én, de legalább egy kisházban voltunk, mivel ugyebár egy csapatot alkotunk...
- Még - merült bele a feladatlapba, én pedig meglepve kaptam fel a fejem: gondolatolvasó, vagy mi a fene?!
- Azért király lenne, ha nem csak te nézhetnéd a feladatlapot - jegyeztem meg, mint apró mellékes tényt, de ő ügyet sem vetett rám.
- Megbízol bennem? Innen is látszik, hogy nem - válaszolta meg saját hülye kérdését, én pedig már tényleg összeborzoltam a szemöldököm az értetlenségtől.
- Te meg mi a fészkes búbánatról papolsz? - érdeklődtem rendkívül nőiesen, hozzátenném, joggal!
- Hagyjuk - intett le, én pedig legszívesebben bevertem volna neki egyet... - Első kérdés: kivel kötött frigyet Reviuls?
- Lehetőségek? - léptem hozzá közelebb.
- Nincsenek... Elvárják, hogy tudjuk - legyezgette a lapot pofátlanul lassú tempóban az arcom előtt a srác, én meg már tényleg elterveztem, hogy beverek neki egyet. Izzítottam az öklöm a testem mellett, mire folytatta a mondatát: - Mondjuk veled ellentétben, megnéztem tegnap annak a Reviuls gyereknek az életrajzát, és emlékszem a frigyesére...
- Olyan szó nincs, hogy frigyes - húztam gúnyos mosolyra a számat. - De már azon agybajt kaptam, hogy nem esküvőt írtak, hanem frigyet - jegyeztem meg halkan, mivel eszem ágában sem volt jelenleg bájcseverészni a rám full besértődött Blackwell Bontival, akinek az arroganciája és egója már magasabbra tört, mint a Nap sugarai...
- Nem ez a lényeg - írta be nulla megbeszélés nélkül a választ. Hát ez már aztán tényleg felháborító!
- Te Bonti! - léptem hozzá még közelebb, pusztán "megfélemlítésből". Nem nagyon használt. - Nem kéne legalább egy büffenésnyire megbeszélnünk azt, mit firkálsz be válasznak? - vontam fel meglepődötten mind a kettő szemöldököm, majdnem az arcomhoz is kaptam mindeközben, nehogy elreppenjenek fel fel fel Bonti rohadt nagy egójához ismerkedni.
- Ha annyira azt akarod, hogy böfögjek, máris - gondolkodott el bunkón egy pillanatra, és ekkor lett elegem. Nem ártottam neki. Egy tettemmel nem tapostam a mikroméretű türelmébe, ha egyáltalán van a világon ilyen kifejezés. Krisztánnak elmondtam egy valamit, amit neki nem, és már itt tart a barátságunk, mi a fene ez?! Felháborít, hogy ennyi elég ahhoz, hogy Bonti teljes személyiségfordulaton essen át, és hogy ilyen furcsán viselkedjen velem egyik pillanatról a másikra. Tényleg dühös lettem, de irtóra. Le sem tudnám írni, ki sem tudnám szavakkal fejezni, a gyomromban mekkora adag düh és elkeseredett... Ó, hol elkeseredett... teljes mértékben felháborodott düh kavargott még az öklömben is, ami már nem a testem mellett állt készenlétben ekkor, hanem a mérhetetlen indulatomnak köszönhetően Bonti arca felé irányult, aki rám sem nézve egy gyors mozdulattal kitért előle.
- Ennyire amatőrnek néztél, aki jól tudja, hogy boxolok? Önvédelemből? Majd pont a Hercegnő fog beverni oldalról. Egyébként nem is hittem volna, hogy ennyire, de ennyire sportszerűtlen vagy - fókuszált rá a lap egy másik szegletére, gondolom én, a következő kérdésre, én meg már így is full kikészültem a flegma énjétől...
- Azt hiszed, ezzel távol tarthatsz magadtól? Vagy hogy így megutállak, vagy hogy nyerhetsz ebben a flegmulási versenyben, hogy belém tiporhatsz?! He?! Mit hiszel, hogy te nyersz? Hogy nyerhetsz? - vettem egyre szaporábban a levegőt, mintha minimum 7000 kilométert futottam volna le kézen állva.
- A verseny el sem kezdődött, de ha annyira akarod, kezdhetjük. Flegmulási verseny? Győztél! - artikulálta pofátlanul érthetően ki az összes elcseszett szavát. - De tudok egy jobb versenyt. Igazságtalansági verseny. Ja, bocsánat, ott is te győztél! Ajaj! - nevetett fel, én meg fogtam magam, és elindultam a suli felé. Én ezt nem hallgatom. Én ezt nem értem. Én ezt nem is akarom érteni. Miért bánt? Miért szólogat be? Mert igazságtalannak véli azt, hogy Krisztán többet tud? Miért, miért olyan fontos ez számára, hogy...
- Nini, egy vérszegény! - ugrott elém egy dro... Kylo. Na, már csak ő hiányzott. - Te kivel vagy egy párban? - hajolt hozzám közelebb, és ekkor csapott meg a mérhetetlen alkoholszaga, amire hirtelen kavarogni kezdett a gyomrom. Undorító egy fazon, az egyszer fix.
- Miért kéne neked azt tudnod? - néztem fel rá úgy, mintha ő csak magassága miatt lenne nálam nagyobb. Agyilag meg mindenképpen nagyonis alattam kullog...
- Hú, de kis barátságtalanok lettünk hirtelen, khm! Ó, szóval vele! - nézett át a vállam fölött, majd faképnél is hagyott. Mit akarhat? Nem hagyhatom így magára... A... A feladatlapot! Gyors ütemben visszasétáltam Bontihoz, még Kylo előtt, majd mind a kettő srác legnagyobb meglepetésére kikaptam csapattársam kezéből a lapot (majdnem szétszakadt, de semmi gond), majd a suli felé kezdtem visszabaktatni. Bonti ma először kérdőn kelt fel a helyéről, hogy kövessen.
- Mi a francot művelsz? Még csak a harmadik kérdésnél tartok, és még van hátra hét, te nagyon...
- Fogd már be legalább most az egyszer, nem érted, hogy rossz előérzetem van?! - vettem egyre gyorsabbra a tempót, s közben éreztem, ahogy Kylo elkerüli már Bontit is, aki ügyet sem vetett a drogosra, úgy viselkedett, mintha minimum Casper, a kis és cuki szellem repdesne utánunk.
- Állj már meg, ribi! - ugrott hirtelen elém az alkoholfelhő forrása, én pedig reflexből Bonti felé fordultam, akinek az arcán a teljes "leszarom" hangulat gomolygott, mire Kylo most az én kezemből kapta ki a feladatlapot, majd egy "Szeva, ha vissza akarod kapni, tudod, hol keress minket!" ordítással elszaladt. Hát, ez fain. Nem tudom, miért kellett neki annyira az a nyamvadt papír, de vigye, ha ennyire kell neki, nem kifejezetten izgat...
- Miért nem szerzed vissza a haverodtól? - érdeklődött "kedvesen és bájosan" Bonti, én nekem meg kedvem lett volna villámosat játszani: megjelenni a nagy semmiből, és belecsapni a fejébe, utána pedig süketségig teledörömbölni a fejét.
- Elegem van! Nem fogok utána futni, és még kevésbé érdekel ez a rohadék verseny! Menjünk vissza - legyintettem, mire megláttam Zeréket és Zoboki Remet is, szóval faképnél hagytam az egókirályt, és a tanár elé álltam. - Tanár úr, egy hülye elszedte a papírunkat, nincsen másolat? - rendeztem le roppant egyszerűen a problémát, mivel nem fogok egy fiú után sem futni semmilyen ürüggyel, és még kevésbé egy olyan fiú után, aki drogos, idétlen, hülye, kegyetlen, agyatlan, és még mindemellett iskolai feladatlapot szedett ki a kezemből...
- Még mit nem! Mi az, hogy elszedték?! Ki volt? - sápadt el egy szemvillanás alatt Rem, én pedig a mai első röhögésem előtt álltam fél miliméterrel. Na de nem vagyok spicli, plusz nem tök mindegy, ki vitte el? Nincs itt, és nem is lesz... Ha rajtam múlik. Én már azt sem bánnám, ha szépen kizárnának minket ebből az értelmetlen versenyből. Legalább holnap nem kéne folytatnom ezt a komédiát Bontival. Nem bírok vele meglenni jelen helyzetben egy légkörben, sajnálom, de tényleg. Miközben Remmel diskuráltam, ő természetesen Krisztánékhoz társult, és valami hülyeségen röhögtek Kírával együtt. Zeririn kérdőn tette csípőre a kezét mögöttem, szerintem nem tetszett neki, hogy ilyen lazán veszem ezt a versenyt, de hát inkább örülne, így nagyobb esélye van, hogy megnyerje, hurrá!
- Lövésem sincs - néztem egyenesen Rem szemébe, aki a sápadtságból egy szemvillanás alatt pipacsvörösbe csapott át, de nem csak az arca, hanem még a karjai is. Hoppá! Most ebben a válaszban mi nem tetszhetett neki? Szerintem örülhetne, hogy nem lövök le senkit, pedig tényleg kedvem lenne hozzá.
- Szerezzék vissza, de azonnal!!! - ripakodott rám, és inkább nem részletezném, hogy kiló nyállal lövött szemközt, mert nem szeretném senki jövőbeli étkezésétől elvenni az étvágyat.
- Zárjanak ki ebből a ki nem mondom milyen versenyből, és meg van oldva a probléma! - ajánlottam fel a lehető legudvariasabban a lehetőségeket.
- Ezért a szójátékért most irány, és keressék meg a hivatalos TESZTLAPOT!!! - kezdett ugrálni egy helyben, miközben az én szám már igazán rángatózott a visszatartott röhögéstől, majd beugrott egy dolog: amit mondott Kylo. Ma igazán sok eszem van, mivel derengett a megoldás, hol és hogyan szerezhetnénk vissza azt a hülyeséget. De egyébként Rem meg milyen szójátékról beszélt?!
***
- Szóval? - vetette oda foghelyről ezt az egy szót Bonti, mintha minimum egy cicerói körmondattal áldott volna meg vagy inkább... tisztelt volna meg.
- Mit szóval? - vettem át a stílusát, hiszen ez használ a legjobban minden emberrel szemben: ha úgy viselkedsz velük, ahogy ők veled. Miért legyek empatikus és cukkerfalat, ha ő egy hülye?
- Merre is megyünk? Buszmegálló? - ásította a "buszmegálló" szót nagyon aranyosan.
- Igen, mivel azt mondta a pedofil homár, hogy szerezzük vissza a feladatlapot - szedtem elő a bérletem már a buszmegállóban ácsorogva. Most komolyan: eddig is leeshetett volna neki mondás nélkül, hogy miért jövünk erre...
- És hol akarod keresni?
- Kylo szavaiból kivettem, hogy ahova most megyünk, ott tuti ott lesz Dake, és még többen is, plusz, hogy ez nehéz menet lesz - néztem gyorsan az órámra, majd pont ebben a pillanatban hallottam meg a távolból a buszunk zaját. Végre... Nem akarok sok időt együtt tölteni vele...
- Érdekes, én nem hallottam olyat, hogy azt mondta volna, Dake-kel lesz - engedett fel a buszra Bonti elsőként, én pedig úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyom a hülye megjegyzését. Ha még ennyit sem tudott összekombinálni Kylo elejtett "hol keress minket" megjegyzéséből, akkor tényleg olyan bugyuta, mint amilyennek jelen helyzetben képzeltem. Nem ültem le a buszon sehova, pedig volt sok hely, Bonti pedig nem mellém állt, hanem a leghátsó sorban a négyesnél foglalt helyet. Még így is, majdnem üres buszon, egymástól több méterrel is szikrázott közöttünk a levegő, érződött, hogy most egyáltalán nincs kedvünk a másikhoz, még kevésbé az együttműködéshez.
Nézek ki bambán a hátsó buszajtó ablakán, és elképzelem, hogy a fák, amelyek gyors ütemben futnak el a busz mellett (persze nem ők futnak, de így viccesebb elképzelni) megannyi madárijesztők, amik nekem integetnek, és kívánnak ehhez a tesztlapvisszaszerzéshez végtelenül sok szerencsét. De ahol madárijesztők vannak, ott hollók is repdesnek. És a hollók magukkal hozzák a negatív érzelmeket. A halált, a sötétséget, az álszentséget, a baljós előjelet. Mihelyt ez az eszembe ötlött, elkaptam a fejemet a kilátásról, és a fekete Conversemre tévedt a szemem. Fekete. A hollók is feketék. A halál is fekete. A kietlenség is, ahogy megjelenik a szemem előtt, csak fekete alapon feketével lefestve tudom elképzelni. De miért gondolok ezekre? Nem értem saját magam, hogy miért van ennyire rossz kedvem. Talán Zeron miatt, hát persze, hiszen ő ott fekszik a kórházban most is, és csak feketeséget lát, ki tudja, látja -e azt a bizonyos fényt az alagút végén, amiről már annyi kómából ébredt ember mesélt másoknak... Vajon ő látta? És nekem csak ennyi a bajom? Csupán ez az aggodalom festette feketére a lelkem? Olyan fekete... akárcsak... a hollók. Hollószínű a lelkem.
- Elnézést - tette le elém a táskáját egy idős néni, én pedig gondolataimból feleszmélve léptem odébb, hogy elengedjem a busz hátuljába. Ha most éppen bicajoztam volna, régen elütött volna egy autó, amennyire nem figyeltem a külvilágra. Minél több idő telt el az utazással, annál jobban éreztem, ahogy valaki a hátamba fúrta a tekintetét. És ekkor, ebben a pillanatban nem bírtam tovább visszatartani magam, és mit sem törődve a diszkrét megoldások és lehetőségek latolgatásával, kissé hátrafordultam. Hát persze. Bonti. Mi a francot akar tőlem? Már egy ideje éreztem, hogy néz, de szerintem ha akart is valamit kérdezni vagy mondani, nem érezhette helyénvalónak azt ilyen hülye helyzetben nekem elmondani... Ezért úgy döntöttem, majd én lépek. Résnyire kinyitottam a számat, de nem ... nem jött ki belőle hang. Így néztem őt egy darabig, ő pedig az egyik pillanatban szinte alig észrevehetően a tájat kezdte el figyelni, én pedig a franc se érti miért, de százhúszas pulzussal fordultam vissza a buszablak felé, ahol nemrég megfigyeltem a "madárijesztő fákat". Ne nézz, Bonti, mert csak... összezavarsz. Rászorítottam a hasamra a jobb kezem, és próbáltam megnyugodni, pedig nem is ideidegeskedtem. Én nem, egyáltalán nem!
Mikor leszálltunk a buszról, egyre bizonytalanabb lettem abban, hogy jól fejtettem-e meg Kylo "üzenetét". Nos, hogy mindenki értse, csak Bonti ne: szerintem Kylo Dake-ék főhadiszállására ment, hogy engem idecsaljon, plusz a bandavezérnek meg legyen a várva várt vacsija. Kár, hogy nem egyedül jöttem, plusz... Nem egyedül jöttem. Ja, hát most csak ennyit tudtam felhozni erősítésemnek.
- A gyár? Na ne, ennél nem volt jobb ötleted? - szólt hozzám Bonti úgy, mintha minimum hülyének nézne. Lehet, hülyeség is volt idejönni, de egy próbát megért a dolog. - Szerintem jobb, ha itt megállsz.
- Nem is akartam bemenni abba a putriba - rúgtam el egy követ a gyárajtó felé, mire megjelent az egyik fa mögül Kylo és... Dake. Ó, hogy tudtam! Szemetek!
- Na szervusztok, tubicáim - legyezgette Kylo a lapot úgy, mintha a hamis túrós receptjét tervezgetné megsütni. - Tudtam, hogy elég okosak lesztek, és megfejtitek egy szemvillanás alatt a kis rejtvényemet, csillagos ötös!
- Szia - lépett közelebb hozzánk... Dake. Már megint három pontot tettem a neve elé, és mégpedig azért, mert megdöbbentő személyiség számomra még mindig. Már nem volt olyan meleg nyári idő, mint szeptember elején, ennek ellenére mindössze egy mellém lógott a hátáról, és egy szaggatott rövid farmergatyát viselt mellé. És nem fagyott meg. Gratulálok, sok orosz vére lehet, gondolom én, ha ennyire bírja a hideget. Minél közelebb jött hozzám, én annál jobban távolodtam. - Na mi az, szuka, félsz tőlem? Édes, hiányoztál - tette a csupasz mellkasára a kezét, pontosabban a szívére.
- De nyálas lettél, mióta legutóbb elküldtél a francba a semmiért - vetettem oda gúnyosan a szavaimat, rá sem nézve.
- Kylo, idejöttünk - emlékeztette Bonti nagyon is helyesen a drogost a helyzet súlyára. - Add oda a papírt, míg finom vagyok és nőies - indult meg Kylo felé.
- Még mit nem! Sírának mindösszesen annyit kéne tennie a lapért, hogy... - kezdte egyre lassabban formálni a szavakat a szájával Dake, miközben pofátlanul elém állt. - Hogy eljön velem a gyár mögé, és...
- Már itt szar a terv - tettem magam elé a kezem, és tényleg kezdtem elveszíteni a türelmem. - Add oda azt az átkozott lapot! Világos?! - vicsorítottam rá, mire felröhögött, Bonti meg eljött Kylotól, nem nagyon erőltette meg magát. Bah.
- Attól, hogy így mondod, még nem kapod meg, amit akarsz. Látom a barátod sem olyan lovagias, mint a múltkor. Haha, kis dög vagy. Na gyere a gyár mögé és verd k...
- SOHA! - ordítottam el magam. - Elegem van belőled és a hülye vágyaidból! Ha ennyire magányos vagy, ne a hülye lúzer barátaidat kérd meg, hogy valamilyen ürüggyel rángassanak ide embereket, hanem fogd magad, és keress magadnak egy barátnőt! Az majd megteszi a hülyeségeket, amikre vágysz, de engem hagyj ki a baromságaidból és add vissza azt a szart! - már tényleg ért az a bizonyos "verekedhetnékem van" százalékszint a testemben, és már egyre kevesebb választott el attól, hogy tettlegesen is megmutassam Dake-nek, hogy nem kell nekem Bonti ahhoz, hogy tiszta vagy akár véres kézzel elmehessek innen.
- Van barátnőm, hé hé. De amúgy akkor csak fogd meg itt így. És hadd szívjak így egy kicsit - tette a kezét... A le nem írom, hova. Ha annyit mondok, hogy oda, amivel a legtöbb férfi gondolkodik az agya helyett, akkor mindenki értheti, mire céloztam.
- Gyökér vagy, ha azt hiszed, hogy a beteg képzelgéseidből valóság lesz. Bonti fi... - néztem hátra a csapattársamra, aki intett egyet, gondolom agybajt kapott a hallottaktól, mivel elindult a buszmegálló irányába, én pedig éreztem, ahogy a vér az arcomba tolódik, a szívem hevesen ver, és egyre idegesebb leszek.
- Látod, nincs itt a szerelmed, aki majd megvéd, csak nehogy sirukálj nekem! - ragadta meg Dake a hajamat, majd lehúzott oda... ahol nemrég a keze pihent. Valami itt elszakadt bennem. Mintha egy másik ember, egy kegyetlen, ölni képes valaki feltámadt volna bennem. Talán ezt jelenti, ha valami vagy valaki miatt fekete lett a lelked.
- Nem... a... SZERELMEM!!!! - üvöltöttem magamból kikelve, majd az ökölbe szorított kezemmel eltaláltam Dake gyenge pontját, mire hallottam, ahogy Kylo felröhögött. Nem gond. Röhögjön csak az is! Kirántottam a fejem Dake üvöltése közepett a srác kezéből, majd támadóállásba álltam, de amint megláttam, hogy Dake hogy szenved, elindultam Kylo felé, aki úgy röhögött, hogy a lapot simán kirúgtam a kezéből, majd gyorsfuttában lehajoltam érte, és elindultam vissza Bonti felé. Ch, még hogy majd ez a kettő szerencsétlen agyalágyult fog az utamba állni, chh...
- Na mi van, szuka? - gáncsolt ki új erőre kapva Dake, én pedig egyik pillanatról a másikra a földön találtam magam: kigáncsolt, hátbatámadott. Sportszerűtlen. De igazából mit okoskodok? Nemrégiben én is úgy akartam beverni egyet Bontinak, hogy ő nem is figyelt rám... - Ez kell neked, hogy meghunyászkodj, hm? - emelte a nyakamhoz a már jól ismert bicskát, és egyszerre megéreztem, ahogy a bőrömbe vájja. Lihegtem, és egyáltalán nem érdekelt, ha elvágja a torkom. Éppen olyan helyzetben voltunk, hogy Bontit láthattam, aki valamilyen okból kifolyólag már nem háttal állt nekünk, hanem megindult felénk.
- Ha nem állsz ott meg, elvágom a barátnőd torkát! - vigyorgott gonoszan Dake, Bonti pedig abban a pillanatban megállt. Érzelemmentesen bámult minket, vagyis inkább... engem. - Jó kis helyzet - vágott bele a torkomba, ami természetesen rohadtul fájt. A vér végigfolyt a torkomon egészen a ruhámig, ahol beleivódott a pamut anyagába. Dake újra megtehette, amit már régóta várt: eljátszhatta, hogy ő Edward, a vámpír. Nem akartam, egyáltalán nem akartam azt, hogy ebben a történetben is Jacob (Bonti) maradjon alul!!!
- Hagydh... Abbah... - kezdett elhagyni az erőm. Újra kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy Bonti egyre eltorzultabb arccal bámul minket. Nekem sem tetszene az a jelenet, ahol van egy bármilyen vámpír, és szívja Bonti vérét... De ha lépne még egy lépést Bonti, tudjuk mid a ketten, hogy Dake képes lenne elvágni a torkom. Mind a ketten tisztán vágjuk a helyzetet, akárcsak Dake a torkomat az imént. Úgy éreztem, rengeteg vért szívott ki belőlem nagyon kevés idő alatt...
- Bébi... De ha egyszer finom... vagy... nem bírom - szívta tovább a vérem, és éreztem, ahogy valami... inkább le sem írom mi, elkezdte bökni a hátam. Ne... Ne, én ezt nem akarom! NEM! Még a végén itt élvez el... Dake ebben a pillanatban túlságosan ellazulhatott, mivel ellazította a kezét a torkomon, Bonti pedig ekkor egy nagy rúgással kirúgta a kezéből a kést (úgy tette mindezt, hogy nem is érintette meg a lába a torkom, szóval hű), majd rávette magát a srácra, és hangtalanul, elborzadt arccal boxolni kezdte a fejét. Én csak rászorítottam a torkomra a kezem, így már a karomon is patakokban folyt a vér, Bonti pedig egyszerűen csak verte, verte Daket, mire megjelent Kyloval "karöltve" Lion (vagyis Lájön) és a többiek... Nem lehet! Felegyenesedtem, és pár zsepivel próbáltam elállítani a vérzést, sikertelenül.
- Balf*sz! Megöllek, te ******! - üvöltötte magát el Bonti, majd akkorát vert a srác arcába, hogy szerintem annak ott annyi is volt, majd totál higgadtan felkelt, szembenézett először a ledöbbent bandatagokkal, majd pedig hátranézett rám. Ebben a helyzetben pedig... felém kezdett el jönni.
- A nyakad? - hajolt közelebb, majd gondolom meglátta, hogy egyáltalán nem akar alvadni, és hogy már a por és a kavicsok is odakeveredtek a sebhez, mire mindenki (főleg az én) legnagyobb megdöbbenésemre hirtelen felém hajolt, és lágyan nekiállta szívni... a nyakamat. A karom, amivel eddig tartottam a zsepit, görcsösen összerándult az érintésére, míg ő pont ezt a kezemet fogta meg. Az egész jelenet nem tartott tovább öt másodpercnél, de úgy éreztem, megfordult velem a világ minimum 180 fokban, és az a legdurvább az egészben, hogy... él... élveztem. Talán.
- Tényleg finom vagy - vetette oda pofátlanul a szemembe ezt a pár szót, én pedig az összeesés határán álltam. Kinek az oldalán állsz te, Bonti?! - De én nem ezért tettem - köpött ki pár kisebb kavicsot az út szélére, én pedig megértettem, miért tette: máshogy nem akart a sebemhez nyúlni, hogy megtisztítsa, a papírzsepi pedig semmit sem használt. Csak ez az egy út maradt. Annyi vért nem is szívott, inkább azt éreztem, hogy a meglepetés okozta sokk és a már viszonylag "tisztább" sebem hatására a vérzés lassabb lett, mire Bonti előkapott egy textilzsebkendőt, majd mint egy sálat, körbetekerte a nyakamnál. - Biának szántam, de már mindegy - fordult meg, majd éreztem, ahogy a térdem megremeg, és egyszerre vagyok ledöbbent, és mérhetetlenül zavart. Megéreztem a boldogság szelletét (?)... főleg a nyakamon, ahol Bonti hozzámért (??). Ez akár azt is jelenthette, hogy már nem gyűlöl (???)...
- De romantisch! - csapta össze a kezét az albínó. - Mivel fairek vagyunk, nem támadtunk hátba, meg hát elég pornós volt a felállás, majdnem megkönnyítettem magam - röhögött fel a többiekkel, majd mind a négyen (Dake még eszméleténél sem volt, lehet, már nem is lesz) megindultak Bonti felé, aki felemelte balra a bal kezét, jelezve, hogy álljak odébb. Pár lépéssel el is mentem a jelenlegi helyemtől, de úgy határoztam el magamban a dolgokat, hogy megvárom, míg nagyjából rendbe jövök (2 perc), és szétverem őket Bontival együtt!
Kylo, az albínó, Lájön, és a kapucnis vs Bonti. Négy az egy ellen. És még a Dake által "szponzorált" csapat a fair, nemde? Végülis tök logikus... A felállás is eléggé fair, egyáltalán nincsenek ők többen. Az albínó és a kapucnis két oldalról kezdett el rohanni Bonti felé, míg Lájön elölről, én pedig éreztem, ahogy lassan, de biztosan visszatér az erő a lábaimba és a karjaimba. Rájöttem, hogy a tesztlap mindeközben valami reflexszerű mozdulattal a hátsó farzsebembe került, szóval legalább emiatt nem kellett már idegeskednem. Mindeközben Bonti hárította a két oldalsó támadó próbálkozását: tipikusan az a helyzet játszódott le a szemem előtt, mikor kettő gyökér be akar verni egyet-egyet oldalról az egyedül lévő védekezőnek, de annak több esze van, és egyszerűen csak hátralép, így a kettő marha egymásnak ver be egy orbitálisat, így egy időre kidőlnek fájó orral vagy szemmel. Ezen alig hallhatóan elröhögtem magam, de rájöttem a helyzet súlyára, hogy ez mennyivel durvábban is elsülhetett volna, méghozzá nem Bonti javára, viszont ráeszméltem arra is, hogy bíznom kell benne. Muszáj. Míg én elmélkedtem és erőt gyűjtöttem, Bonti a nyert idejét felhasználva elkezdett verekedni Lájönnel, akinél szintén volt kés, és azzal kapálózott Bonti feje előtt, akinek eszméletlenül jó reflexe volt, és mindehhez valami gondolatolvasó tanfolyamot is végezhetett, mivel hihetetlenül profi módon számította ki, merre térjen ki a támadások elől. Szerintem még maga Lájön sem tudta előre, hova fog kapálózni a késsel... Viszont egyszer rosszul számított Bonti, így az ellenfele végigszántotta a bal karját. Tehát már ő is vérzett. Ekkor esett le a torkomról az eredetileg szegény kis Biának szánt zsebkendő, és ekkor rontottam eszetlenül Bonti és Lájön közé.
- Rohadék! - csúszott ki a számon.
- Ki? - lassult le egy pillanatra Lájön, én és Bonti pedig egy pillanatra egy és ugyanazon dolgon röhögtünk fel, így először a mai nap folyamán egyet értetünk valamiben: Lájön a következő Einstein lesz. Mit sem várva többé, kirúgtam a kezéből a kést, és ezzel majdnem egyidőben egy jobb horoggal is megajándékoztam, a srác meg vissza próbált támadni, de ekkor Bonti kikerülve engem elém állt, és elviselte, ahogy mellkason csapja Lájön, amit én nem értettem: ki is védhette volna, van olyan jó reflexe. Hm, de most nem volt időm gondolkodni, mivel a következő pillanatban támadóállásba helyezkedett el Bonti, és a fejével intett az ellenfele felé, hogy most becsületesen álljon ki ellene.
- Hát, legyen! Mit hiszel, hogy jobb vagy, mint én? Haha! - röhögött fel Lájön, majd elkezdett eszeveszetten, ökölbe szorított kezekkel rohanni a halál nyugodt Bonti felé, aki először hárított, majd egy tökéletes jobb és bal horoggal eltalálta a srác fejét, aki eszméletlenül esett össze. Hűha, nem semmi! Ám nem nyugodhattunk meg, nem dicsérhettem meg Bontit, meg semmi ilyesmi, mivel a két másik marha már mozgolódott, és hangtalan léptekkel próbált megtámadni minket. Rám jutott tehát a kapucnis, Bontira pedig Kylo. A kapucnis először mentegetőzött, hogy nem üt meg lányokat, majd miután megkértem, hogy most már hagyja a formaságokat, elkezdett támadni. Fiú létére nem volt valami erős, ezt meg kellett jegyeznem, sőt, ahogy közeledett, észrevettem a karján, és a lábán, hogy egyáltalán nem izmos, inkább valami gizda gettósra hasonlított. Meg akartam rúgni, de ekkor elkapta a lábam, én viszont hirtelen egy ollózó mozdulattal az eddig támasztó lábammal fejen rúgtam. Persze meglepődhetett, meg fájhatott neki, mivel elengedte a lábam, és bár nem esett össze, de pár percig szédelgett. Francba, akkor nem volt tökéletes a rúgásom... Persze én is elveszítettem az egyensúlyom, így a földön fekve gondolkodtam, mit bénázhattam el, mire a kapucnis új erőre kaphatott, és rám ugrott... volna, mivel hátulról Bonti felkapta a kapucnijánál fogva, és nekivágta Dake-nek, aki mindeközben ébredezett...
- A lap megvan? - fordult felém, majd pedig nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon, én pedig felpattantam, és leporoltam magam. Ekkor éreztem meg, mennyire fáj a vágás helye, így egy pillanatra nem is tudtam válaszolni, és amikor sikerült, akkor is valami hörgésféle szabadult fel belőlem:
- Ja - sóhajtottam.
- Akkor húzzunk, míg ki vannak terülve - hagyott le, én pedig megint szívesen meglöktem volna... Ha nem segített volna ennyit tudtán kívül, akkor meg is tettem volna, de már nem tudtam rá annyira haragudni. Nem voltam rá képes. Akaratlanul is a nyakamhoz kaptam a kezem, és az ujjammal végigsimítottam a sebemet, ahol nemrég Bonti szája járt. Ez egy őrült hülye. Az egyszer tuti. Ha ő nem hülye, akkor én vagyok az, ami nem is lehetetlen, tekintve, hogy mennyit lovagolok azon, ahogyan és amikor segített. Életem egyik legfurább öt másodperce volt.
- Hallod, nem kéne hátranéznünk? - értem mellé, mire rám sem nézve reagált:
- Mielőtt eljöttünk volna, végigmértem a helyzetet: a vörös félkómás, a többiek szintén, ha pedig együtt nem erősek, nem támadnak - magyarázta higgadtan, majd jelzett egy taxisnak.
- Nem lesz mostanság busz. Ülj be - nyitotta ki ugyanolyan érzelemmentes hangon az ajtót, amilyen udvarias volt, én pedig zúgó fejjel ültem le az egyik ülésre. Egész úton kerülgettük egymás tekintetét, én pedig a gyáras jelenet óta izzadtam, ha a közelembe került, szóval amiatt is idegeskedhettem, érzi-e vajon rajtam Bonti ezt, vagy sem. Most már nem csak a fákat vettem észre az út mentén, hanem Budapest színes épületeit, kirakatait, és ezekkel kötöttem le a figyelmemet, és próbáltam nyugtatni a zakatoló szívem, míg vissza nem értünk a sulihoz. Egyszer mégis Bonti felé sikerült néznem, és a szemem előtt lejátszódott újra a verekedés, ahogy ellátta egyszerre több bandatag baját is, és akarva-akaratlanul tiszteltem őt ezért. A karjára tévedt ezután a szemem. Fú, de izmos. Jesszusom, de barom vagyok, atya úr isten...
- Mi az? - suttogta Bonti, én pedig ijedtemben úgy tettem, mintha a taxi ülésének barna bőrülését mustráltam volna.
- Jól megverted őket. Ügyes voltál - bólintottam egyet megerősítésképpen, mire éreztem, ahogy elmosolyodik.
- Kösz - pf, arrogáns dög. De akaratomon kívül is elmosolyodtam. - Te sem panaszkodhatsz, de azért még sokat kell fejlődnöd, Herc...
- Hogy mi? - kaptam rá a tekintetem, mire a srác a hajába túrt, és zavartan állta a tekintetem.
- Semmi - tudta le ennyivel, én pedig értetlenségemben majdnem újra elfordítottam a fejem, mire megláttam, ahogy már nem a szemembe néz, hanem a sebemre. - Minden... oké? - akadt el egy pillanatra a szava (?).
- Ő... Hát... fogjuk rá - lettem sápadt egy szempillantás alatt, kábé mint Rem, mikor letudtam a beszélgetésünket egy "letojom, mi lesz a teszttel", hiszen megint elkezdett kavarogni a fejemben ezer meg ezer gondolat. Bonti valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még mindig a nyakamat nézte, én pedig az ő száját... És egyik pillanatról a másikra előbukkant a nyelve, amivel egy másodperc alatt végignyalta a száját, majd idegtépően lassan visszatért a tekintete a szememre, így körülbelül olyan volt, mint egy... magabiztos ragadozó. Ajaj... majd miután meglátta, de elsápadtam, az ablakon kezdett el kibámulni. Remek, mintha ezzel javított volna a helyzetemen. Asszem', kiugrott a szívem a helyéről. Mi a fene volt... ez?
Mikor kiszálltunk a taxiból, már nagyon későre járt, de Rem megdicsért minket, hogy egyben visszaértünk és megengedte, hogy kitöltsük a tesztet. Bonti még mindig alig szólt hozzám, én pedig feladtam a próbálkozást, hogy beszéltessem, félszavakkal és félmondatokkal megoldottuk a kérdőívet, persze miután leadtuk megint a telefonunkat (nehogy "kiguglizzuk" a megoldásokat természetesen). Úgy éreztem, jól sikerült, de nem csupán ennyit vettem észre. A szikrázó légkör is magára vonta a figyelmemet, amely Bonti és énköztem hullámzott még mindig. De az a durva, hogy ez a légkör már nem olyan értelemben volt szikrázó, mint a buszon, ahol MÉG fekete volt a lelkem... Úgy éreztem, Bonti újra befestette. Talán ha egy szóval kéne leírnom, akkor azt mondanám, hogy vérszínűre, ami már mást jelentett számomra, nem csupán a fájdalmat. Még ha ez neki semmit sem jelentene. Tudom, hogy neki ez semmit... sem jelentene.
- Most komolyan... Az első feladatunk, hogy rajzoljunk le valamilyen élő állatot?! - olvasta fel a lapon szereplő első ügyességi feladatot Bonti.
- Egy sivatagi kecske?! - kérdeztem ásítva, de amúgy, szerintem már aludtam is, mivel egy sivatagi kecskéről álmodtam. Jó na, ez elnézhető, egész éjjel zenéltünk Krisztánnal, tök jól elvoltunk. Igazából, nem tudom, hogy miért csinálta, de nagyon hálás vagyok neki érte. Sikerült elterelnie a figyelmem, és még jól is ütöttük el az időt. Dumáltunk, zenéltünk, párna csatáztunk, és közben Krisztán arról papolt, hogy mennyire be fogom égetni holnap, azaz ma. Ebben csak az a vicces, hogy a párna csata jobban rontja a megítélését, mint egy dal eléneklése. :D
- Hogy, mi van?! - kérdezte Bonti, amúgy meg is értem a kiakadását.
- Sivatagi kecske! Nézd! - szedtem el tőle a füzetet, ami egyébként vonalas volt... Miért vonalas, amikor rajzolni kell rá?! Na, mindegy. - Látod, itt van a feje, amin van két kis szarvacska. Utána, itt a nyaka, a teste, a négy lába, meg a patája..
- Jó, de mivel kecskéről beszélünk, egyen szalmát - felelte tök komolyan, majd fogta magát, és a kecske szájába rajzolta a szalmaszálakat. - És, mivel sivatagit mondtál, kellenek piramisok is.
- Meg olyan homok izé... Na... Homokdűne - jutott eszembe, majd elkezdtem telerajzolni a lapot ilyen dűnével. - Úú, és egy fa.
- Fa?! - nézett rám értetlenül.
- Ha van sivatagi kecske, akkor legyen sivatagi fa is. Plusz, a fa árnyékot ad... Na, nézd meg, hát nem lett csodás a művünk?! - fordítottam felé a füzetet a padon.
- Hallod, életem legbénább rajza - nevetett a fejét fogva Bonti.
- Jó, hát tényleg nem üti meg Serena követelményeinek szintjét, de nézd a jó oldalát - Bonti rám nézett, majd egyszerre hajoltunk a rajz felé, és halkan, mintha csak egy titkot mondanák megjegyeztem: - Egyrészt, eredetiek vagyunk, másrészt, öt percünkbe sem került.
- Jó, te teljesen meg vagy húzatva - nevetett tovább.
- Most miért? Még írtunk hozzá magyarázatot, sőt még ki is emeltük. Igazán perfektül dolgoztunk, szerintem.
- próbáltam meggyőzni a srácot a rajz jó oldaláról, ami amúgy tényleg valami borzadály lett. :D - Nem akarjuk mi ezt beadni.
- Nem, inkább égessük el, vagy tudom is én, mert ezért egy életen át szívni fogunk - fogta ismét a fejét Bonti.
- Oké, akkor, kezdjük előröl - téptem ki a füzetből a lapot, majd odanyújtottam a srácnak - Hazaviszed emléknek?
- Nyilván, ki is ragasztom a falra - forgatta a szemét, de láttam rajta, hogy még mindig röhög. Egyébként végül lerajzoltuk egy sokkal elfogadhatóbb állapotban, és úgy adtuk be. De, ezzel sajna elment fél óránk, úgyhogy... Annyi lett a kávé szünetemnek.
- Na, akkor a kövi.... - néztem a lapot ásítva, majd megtorpantam. - Mi van?! Most komolyan, én nem fogok ugrálni össze-vissza, kinőttem már az ugróiskolából!
- Mi?! - kapta ki a kezemből Bonti a feladatunkat tartalmazó listát, majd egy hatalmas sóhajjal nyugtázta, hogy nem olvastam félre. A második feladatunk címe: "Ugróiskola!". És, csak ennyi volt ide írva, meg annyi, hogy a tesi öltözőbe kell hozzá menni.
- Üdvözletem! - üdvözölt hatalmas mosoly kíséretében Riven az öltöző egyik padján ülve. - Na, akkor a szabályok...
- Csak, hogy tisztázzuk, ez most komoly?! - akadtam fenn, amikor megláttam a földre felrajzolt ugróiskolát.
- Első csapat vagytok, ne akasszatok ki elsőre! - szólt közbe Riven, de ez... Ez milyen már?! - Na, a lényeg, hogy van nyolc kérdés. Aszerint mondom a kérdéseket, hogy melyik számba dobjátok ezt a követ. Ja, és nincs sok köze a tegnapi teszthez, és ha már itt tartunk. Mi volt a nyolcasra a válasz?
- Mi volt egyáltalán a nyolcas? - kérdeztünk egyszerre vissza Bontival.
- Jó kérdés - rántotta meg a vállát, mi meg csak egymásra néztünk. - Na, hajrá! - Bonti dobott először, és ügyesen bele is talált a nyolcasba, Riven pedig tette is fel a kérdést. - Szívás, de ilyet kifogni.... Hányban érettségizett Reviuls?
- Ch, aj... - fogtam a fejem. Ezt nem hiszem el... - Olyan kérdés nincs, hogy melyik kórházban született?!
- Hát... Sajna nincs, viszont ez jó ötlet, szívatós - röhögött Riven, mi meg ezerrel agyaltunk Bontival.
- Nem érettségizett - felelte végül Bonti, Riven pedig bólintott egyet, jelezve, hogy helyes a válaszunk. Egy nagyot sóhajtva konstatáltam, hogy akkor már van kemény egy pontunk, majd elvettem egy másik követ Riventől, és sikeresen beletaláltam az ötösbe.
- Ejha, keményen kifogjátok a fogós kérdéseket - szívta a fogát a végzős srác. - Na, mi volt a kedvenc kosárcsapata?
- Fú - fújtatott Bonti beletúrva a hajába. Ez így remek. Egyre hülyébb kérdések fognak jönni?! És, egyáltalán... Vagyis, ez az!
- A Milétos! De ebben a csapatban játszott egy évet, konkrét kedvence viszont nincs - Riven meglepődve adott nekünk még egy pontot, Bonti meg összepacsizott velem. Mi van?! Ez pacsit adott?! Egy pacsit adott... Egyébként a kövi kérdésünk az egyes volt.
- Mi a márkája a cipőmnek?
- Ha?! - jött a második kiakadás a pacsizós szitu után.
- Reebok - jött a válasz szinte azonnal Bontitól. Ja, jó, akkor ezért is kaptunk egy pontot. Kezdek kiakadni ezen a játékon...
- Remek, és akkor a hatos kérdés... - húzta lejjebb a tollát a füzetében Riven. - Mi volt a kedvenc étele Reviulsnak?
- Biztos sushi... - töprengett Bonti, egyébként nekem is ez ugrott be.
- Sajna nem - válaszolta Riven, mi meg kiakadtunk. Basszus, tegnap a legnagyobb bajunk az volt, hogy hány terem van a földszinten, de már bánom, hogy azon is ennyit dekkoltunk. - Passzoltok? - ránéztem Bontira, majd bólintottunk egyet, és már jött is a kövi kérdés.... a hármas. - Mennyiből állhat egy pizza feltét minimum?
- Hallod, egyre hülyébbek a kérdések - nevettem el magam kínosan.
- Én mondtam, hogy nem sok köze lesz a tegnaphoz - nevetett Riven is, Bonti meg közben nagyban számolgatott. - Ne már hogy ez kifogjon rajtatok! Minimum, mennyi lehet egy pizza feltét? - próbált segíteni Riven, de nekünk kábé annyit ért, mint halottnak a csók.
- Ja, kettő! - találtam ki végül.
- Jesszusom, még egy ilyen csapat sem lesz, akik a legegyszerűbb kérésre nem vágják rá kapásból a választ... - írt fel nekünk még egy pontot Riven, majd sikeresen beletaláltunk a kettesbe. - Hány gyermeke született volna Reviulsnak 1760 előtt?
- Ez milyen kérdés?! Ha kifog egy olyan nőtt, akkor akármennyi - reagálta le Bonti nevetve a kérdést. Jó, tényleg hülye kérdés, de... Aj, az egész hülye játék a becsapásra megy, hát persze.
- Egy sem - szólaltam meg, mire a két fiú felém nézett.
- Ez honnan jött neked? - kérdezte Bonti.
- 1760-at mondott - emlékeztettem a srácot.
- Igen, és...Ajjjjj.... - esett le neki, hogy akkor még meg sem született Reviuls. Nekünk viszont megszületett az ötödik pontunk. :D Következőleg beletaláltuk a kis kövecskét a hetes kockába,
- Reviulsnak volt egy lapja, melyről későbbi nevét is kapta. Ki ellenezte a lap működését? - nagyot sóhajtottunk Bontival, én speciel mondjuk azért, hogy feldolgozzam a sok idióta és becsapós kérdés áramlását. Ki nem támogatta?! Hát, az ellenségei? Vagy, ilyenkor mi van? :D Ránéztem Bontira, aki szintén megakadt a kérdésen, így szemkontaktus által megbeszéltük, hogy passzoljuk az egészet.- Kár, pedig ez könnyű volt, de mielőtt megkérdezitek, én sem tudom - reagálta le Riven, mi meg felvont szemöldökkel néztünk rá, majd vártuk az utolsó kérdésünket, mely a négyes számot viseli. - Ez könnyű lesz, jól figyeljetek. Ha Reviulsnak négy gyermeke volt, és mind a háromnak lett összesen két dédunokája, akkor hány gyerekük volt?
- Mi ebben a könnyű?! - fújtattam levágva magam a padra.
- Ez baromság - szólalt meg Bonti, amivel teljes mértékben egyet értek. - Alapba három gyereke volt.
- Na, azt hittem ez kifog majd rajtatok. Akkor van hat pontotok, eddig ti vagytok a legjobbak - sütötte el a nagyszerű poénját Riven, mi meg kivonultunk az öltözőből.
- Tartsunk kávé szünetet, szétmegy a fejem... - nyújtózkodtam kikészülten. Ezek a kérdések rendesen lefárasztanak.
- Én most már vissza nem megyek kávéért - jött velünk szembe Krisztán, és Kíra.
- Kár, pedig mondanám, hogy akkor beégetlek majd, de... ezt a feladatot még én sem tudom űberelni. Jut eszembe, csak a teremben kell lenni, igaz? - kérdeztem meg aggódva.
- Ja, de ha nagyon csapatjuk, akkor lehet lesz egy-két potya vendég - elmélkedett Krisztán, én meg csak unott tekintettel néztem rá. Kíra, és Bonti amúgy értetlenül néztek egymásra, pláne Krisztán következő mondata miatt. - Ja, és vigyázz a hangodra, ha beégetsz véged.
- Na jó, ebből nem értek semmit, és mivel nem rólam van szó, mozdulj! - lökte meg Kíra Krisztánt sértődötten. Szegény, nem éppen viseli jól, ha nem róla van szó.
- Hé, Kíra! - szóltam utánuk, mire mind a ketten megfordultak. - Hagyd életben, nem akarok beégni!
- Hah, azt majd meglátjuk! - szóltak vissza egyszerre, de szerintem ezt ők sem gondolták komolyan, és mind a ketten teljesen más értelemben értették. :D
- Miért is kell vigyáznod a hangodra?! - értetlenkedett Bonti, amikor mi is elindultunk a büfé felé.
- Semmi, csak szívattam, hogy beégetem majd ma azon az osztályos cuccon - nevettem legyintve.
- Ja, tényleg azzal kapcsolatban. Mit fogtok csinálni? - érdeklődött kíváncsian.
- Hát, legfőképpen ülni - titokzatoskodtam, és beálltunk a sorba. Vagy öt perc múlva sikerült eljutnunk végre a lapunkon szereplő harmadik ponthoz, ami a...
- Kosár - olvasta fel Bonti.
- Jó, nem tudok kosarazni - adtam már most fel az egészet.
- De ez az utsó, utána még van az osztályos izé, és végeztünk mára - biztatott Bonti.
- Ettél még nem tudok kosarazni - néztem rá mosolyogva.
- Na, és akkor most gondold át ezt a pillanatot, és rájössz, miért vagy te Hercegnő - sóhajtotta a srác, majd betolt az ebédlőbe. Nem is tudtam, hogy van itt ebédlő, vagy, hogy egyáltalán működik is. Amúgy, átgondoltam, és nem esik le semmi...
- Hali! Kosarazunk egyet?!
- Kösz, kihagynám - léptem el Kuroro mellett, aki a jelek szerint az állomáson tevékenykedik. Tőlünk amúgy ki is van állomáson? Ja, hiszen csak négy állomás van, leesett ám.
- Jó, akkor a feladat, eltalálni a labdával Reviuls képét. Tíz kép van, személyenként öt-öt próbálkozás. Értelemszerűen, amit nem találtok el, azért nincs pont - darálta a feladatunkat az A-s srác.
- Csere nincs? - kérdeztem, Bonti meg röhögve fogta már mellettem a fejét.
- Hát... Nincs! - vágta rá egyből. Aj, pedig én rohadtul nem tudok ilyet csinálni... - De, ha ennyire ellene vagy, kezdhetnéd akár te is.
- Ez remek ötlet! - lökött előre Bonti is, amire csak egy szúrós pillantást kapott. És, amúgy mi lett a végeredmény? Ötből négyet találtam el, mivel az elsőt egy kissé félre céloztam... Konkrétan Tegumi felé ment, pedig nem éppen neki akartam dobni, de olyan szívesen megnéztem volna, ahogy fejen találja a labda. Jó, akkor tudat alatt akartam csak nekidobni. :D Bonti persze nagyon vagány volt, ledobta mind az öt képet, tehát itt is sikerült szereznünk kilenc pontot. A rajzra vajon mennyit kapunk majd? Mondjuk, szerintem az elsőre kaptuk volna a legtöbbet, de így is jó, hátha a második megüti azért a minimum szintet. :D Felmentünk a terembe, és mivel Bonti szerint ma igazán kitettem magamért, vett nekem kávét, jupi, micsoda öröm. Kaptam kávét! :D Na, egyébként megálltam a tök üres teremben, mivel csak én és Bonti voltunk még fent, eszembe jutott, hogy Krisztán gitárja itt van, és mivel megbeszéltük, hogy titokban tartjuk az osztályos dolgot, így egyszerűen csak elvettem, és felültem a tanári asztalra, majd elkezdtem csak úgy random játszani.
- Azért még balhézni fog - dőlt hátra a székében Bonti.
- Nyugi, jön nekem eggyel, mert tegnap megtaláltam a kutyáját - feleltem, majd kivágódott az ajtó. Oda kaptam a fejem, vagyis csak arra, hogy Zero beszáguld rajta. Basszus, kizökkentett, ez bolond. Ránéztem Stellára, aki csak legyintett, és fejen vágta Zerot. Közben megérkezett Karamell és Wolfi, és Zeririn és Zak párosa is. Őket követte Zera és Erion, tehát kezdett egészen élénk lenni az osztályunk.
- Gyerekek, mindenki meg van? - lépett be Tyler tanár úr is.
- Á, Krisztán és Kíra még Rivennél szenvednek - legyintett Bonti, belőlünk meg kitört a röhögés. Hát igen, az egészen agyzsibbasztó állomás volt, mit ne mondjak. :D
- Addig had játsszak én is rajta - rohant Karamell felém, én meg csak feljebb ültem az asztalon, tehát szépen nekirohant a falnak.
- Bocs, Krisztán kinyírna, ha nektek is odaadnám - néztem rá nevetve.
- Az tuti, el a kezekkel a gitáromtól, Karamell! - hallottuk meg az emlegetett szamár hangját, és az arca nem csupa kedvességről árulkodott. Tiszta ideg volt, de ahogy elnéztem a mögötte haladó Kíra is.
- Te félkegyelmű, ez a te hibád! - üvöltözött Kíra kikelve magából.
- Mi a f*** van?! Mégis ki az a gyökér, aki a Reebokot összekeveri az Adidassal?! - vágódott fel mellém Krisztán idegesen a tanári asztalra.
- Nem kevertem össze, de ha már itt tartunk, én legalább tudtam, hogy hány pizza feltét van! - igen, ennyit a nyugodt a légkörről, Kíra és Krisztán jelenete inkább röhögés tárgyává vált.
- Ha nem a fejeddel lettél volna elfoglalva tudnád, hogy én mondtam hamarabb, csak a cseszett nagy egód miatt megint kiverted a balhét!
- Gyerekek, elég legyen! - sopánkodott az ofőnk, a veszekedős páros meg fújtatva vette tudomásul, hogy még csak a második napnál járunk, ők pedig már az első nap, első másodpercében nem tudtak közös nevezőre jutni.
- Eléggé ingerült vagy? - kérdeztem nevetve.
- Ja, totálra - rázta a lábát idegbetegen, konkrétan az asztal tuti hátra mozdult pár centit. - Na, mindenki tegye le a seggét valahova, és maradjatok kussba, plusz, ha beégek, az az ő hibája!
- Hah, szemét - vágtam fejen, mire csak elröhögte magát. Mindenki tök értetlenül ült le vagy az asztalra, vagy a székre, de volt olyan is, aki a földre vetette le magát. Odaadtam Krisztánnak a gitárját (És nekem lett igazam, rohadtul nem lettem érte lecseszve.), majd a biztonság kedvéért bezártam az ajtót, nehogy Krisztán jobban beégjen, miközben ő elkezdte játszani a tegnap vagy százszor átvett dalt. Komolyan, már a fejem zsongott, de ő uraságának sosem volt elég jó, mivel neki még a tökéletes is égést jelent... Belekortyoltam még egyet a kávémba, majd felvágódtam Krisztán mellé, aki pont ekkor kezdett bele a szám éneklésébe.
Krisztánban sikeresen felébredt az egomán személyiség, és nagyon elhitte még azt is, hogy ha csak a gitár húrjait nézi, és belelóg a szemébe a haja, akkor már fullra jól néz ki. Ami amúgy fullra nem igaz, de a lényeg, hogy ő elvan ezzel a ténnyel. Azt is észrevettem, hogy nagyon tud azonosulni a szöveggel. Konkrétan, mintha csak erről a srácról szólna az egész. Már maga az a tény, hogy ő amúgy is mindent "megtagad". Érdekes volt, hogy amikor az én részem következett, mintha rám pillantott volna. Nem értettem, de amúgy is csak alig pár másodpercig tartott. A többiek amúgy egyre jobban elképzelték, hogy valami koncerten vannak. Az ikrek tomboltak (szokás szerint), a többiek meg ellazultak, és azt sem tudták, hogy akkor most hova nézzenek. :D Bonti reakciója tetszett, mert amikor Krisztán annál a sornál járt, hogy "When the truth has set me free!", először megdöbbent fejet vágott, majd elröhögte magát. Oké, a lényeg, hogy ő tudja, mi volt ebben a megdöbbentő, meg a vicces, de így is jó. :D A második furcsaság akkor ért, amikor Krisztán kivételesen felemelte a fejét a gitárból, és rám nézve "szövegelt" :D
- "Don't you give up on me... You're everything I need..." - ránéztem amolyan "Mi az?" tekintettel, ő meg csak megrázva a fejét elröhögte magát. Oké, akkor erre is csak azt tudom mondani, hogy: lényeg, hogy ő tudja. A szám befejeztével a srác szó szerint csillogó szemeivel találtam szemben magam. - Te egy zseni vagy! - ölelte át a vállamat Krisztán, én meg tök meglepődtem. A többieknek meg leesett a... valami, mert eddig full csendben voltak, most meg mindenki tapsolni kezdett, meg füttyögni, meg ilyesmi. :D - Kössz, hogy nem égettél be.
- Amúgy sem akartalak, bolond! - löktem meg egy kicsit, és mivel amúgy is a szélén ült, sikerült leesnie az asztalról. Persze, mindenki röhögni kezdett. - Basszus, a gitár egyben van?!
- Kössz, én egyben vagyok... - fújtatott a szemét forgatva.
- Persze, persze! De, a gitárnak nem esett baja, ugye?! - kérdeztem, és a többiekből meg még jobban kitört a röhögés. Nevetve nyújtottam Krisztánnak a kezem, majd amikor felrántottam megjegyeztem: - Bocs, mégis sikerült beégetnelek.
- Áá, a lényeg, hogy a gitárnak nem lett baja - nevetett a srác is, tehát, a vége mégis jól jött ki: röhögve. :D
- Ez az, én még játszani akarok rajta - üvöltötte be Karamell, és persze, mi még mindig nevettünk. :D
- Nagyon jók voltatok srácok, de, ha jól tudom egyikőtök sem jár kórusra - gondolkodott el az ofőnk.
- De, majd biztos operákat fogok zengeni - forgattam a szemem unottan, a többiekből meg ismét elkezdtek röhögni.
- Yamanaka Sirállia! - tette csípőre kezét az előttem megálló Kíra, én meg egy "Ó-ó" kijelentéssel elbújtam Krisztán háta mögé, bár ez tök felesleges volt. - Szerinted én hülye vagyok?!
- Válaszolhatok én?! - kérdezte Krisztán.
- Nem! - feleltük egyszerre Kírával, bár én azért mondtam, hogy ne rontsa tovább a helyzetem.
- Síra, én egyszer kitekerem a nyakad! Leléptem, Zera! - vonult ki Kíra a teremből hajdobálás közepette.
- Hallod, van egy kis dolgom még, de utána eljönnél velem valahova? - kérdezte Krisztán megállva előttem.
- Hát, ha apámon múlik kétlem... - sóhajtottam, mivel tegnap sem voltam otthon, és tuti, ha most haza megyek apa bezár a szobámba, és még a kulcsot is eldobja.
- Amit tegnap mondtál... - ekkor nem is zavartatva magát megölelt, majd suttogva folytatta - Ne rágd magad, rendben?
- Köszönöm... Ezt is, és a tegnapit is... Sokat jelentett, hogy akkor kissé... erőszakosan rábeszéltél, hogy dumáljunk... - mosolyodtam el, és tényleg így is gondoltam. Nem hittem volna, hogy majd amikor igazán arra volt szükségem, hogy beszéljek valakivel, akkor Krisztán lesz az, akibe belebotlok.
- És, ha van valami hívj, oké?! - igértette meg velem Krisztán.
- Köszönöm, tényleg - szorítottam magamhoz jobban. Tényleg, fogalmam sincs, hogy mikor fogom ezt neki vissza adni, de jövök neki minimum tizenkét órával. :D
- Khm - köhintett a mellettünk álló Bonti.
- Takarodó van, most nem érek rá - szólalt meg Krisztán, de úgy mellékesen megjegyzem: még mindig nem engedett el. Kezdtem veszélyesnek ítélni a légkört, tehát, szerintem jól tettem, hogy eltoltam magamtól Krisztánt.
- Tényleg?! Ezt nem biztos, hogy neked kellene mondani! - húzta össze a szemöldökét Bonti.
- Talán mégis - nézett rá szemtelen vigyorral Krisztán.
- Oké, fiúk, elég lesz! Illetve, nekem mennem kell, ti ölhetitek egymást! - szálltam le az asztalról, majd elmentem a helyemen lévő táskámért, aztán már léptem is. A többiek idő közben leléptek valahova, mondjuk nem baj, eléggé ég a fejem így is, tiszta szar voltam, meg minden, és áá...
- Hallod, neked beszélek! - kapta el a kezem Bonti, és belökött egy sikátorba, ugyan oda, ahol valamelyik este is akciózott. Kár, pedig még futottam is, hogy mindenkit elkerüljek.
- Bocsi, de nekem tényleg mennem kéne... - néztem a szemébe, de ő csak nem akart elengedni, sőt, még jobban nekinyomott a falnak, és egyre erősebben szorította a kezemet is. - Hallod, ez már kezd fájni.
- Ez mi volt?! Amit levágtatok a terembe, az mi volt?! - kérdezte ingerülten.
- Ti osztottatok minket össze, és... - löktem el magamtól, majd elkezdtem hátrálni. -, semmi közöd hozzá, oké?! Krisztánnal csak barátok vagyunk, ugyan úgy, mint veled! Vagyis, eddig azt hittem, hogy azok vagyunk. De, minek is magyarázkodom neked?! Hagyj békén mindaddig, ameddig le nem higgadsz! - rohantam el, és teljesen nem értettem semmit. Miért csinálta ezt, miért volt ilyen?! És, ez miért zavart össze ennyire?! Nem érdekel, nem csinálhatja azt, amit csak akar, nem vagyok a játéka, amit zsinóron rángathat kedve szerint! És, akkor mi van, ha megölelt Krisztán?! Egy, azt sem tudja miért, kettő, ő is meg szokott, most mit kell ezen túl parázni?! Kicsit ingerülten vágtam be magam után a bejárati ajtót.
- Még a végén megint újat kell venni... - nézett rám Gray a konyhából.
- Apa?! - kérdeztem egyből.
- Nincs itthon, de azt mondta, hogy ha haza érsz, ne engedjelek ki a házból. Sőt, a szobádból sem. És, még azt is mondta, hogy ha próbálkozol, akkor kötözzelek le az ágyra - darálta az üzeneteket.
- Kit izgat mit mond?! Úgy sem szándékoztam sehova sem menni... - indultam fel a lépcsőn, majd eszembe jutott valami. - Meg amúgy is, hazajöttem reggel.
- Ja, ha itt tartunk. Merre voltál este?! - tette fel a kíváncsiskodó kérdését.
- Krisztánnál, és bármit is akarsz mondani, azt tartsd meg magadnak, ha lehet, mert ma már megkaptam Bontitól a... Mindegy, a szobámban leszek.
- Kell kávé? - kiabált utánam Gray.
- Nem, kösz - intettem, és bevonulva a szobámba levágtam a táskámat, és rájöttem, hogy nagyon takarítani kellene itt. Persze, nekem le sem esett, hogy amikor Zeron néha néha hazajött, a szobám csodálatos módon átalakult, sehol nem volt szétszórva ruha, tányérok, vagy akár törött cserepek, amik valaha tányér, vagy pohár formát öltöttek. Egy jó dolog van, hogy Vitany legalább nem vedlik annyira, de akkor is takarítani kell. Fú, tényleg nagyon kétségbe lehetek esve, ha ezt én mondom... Felpakoltam a szőnyeg közepén kiterült Vityt az ágyra, majd levonultam megkeresni a porszívót. Aha, gondoltam én, hogy könnyen megtalálom, a vicc csak annyi, hogy még azt sem tudom a miénk hogy néz ki.
- Mit keresel? - nézett Gray felvont szemöldökkel a kanapéról, amikor már vagy tíz perce csak tébláboltam a nappaliban.
- Semmit - sóhajtottam, majd jobbnak láttam, ha először összepakolok a szobámban, addig meg kitalálom merre lehet a porszívó. Most belegondolva, miért is szórtam szét a ruháimat? Ja, tényleg, mert suli előtt hazarohantam átöltözni, viszont nem igen találtam semmit, tudod tipikusan "Nincs mit felvennem, nincs egy göncöm sem!" szindróma állt fenn nálam, úgyhogy akkor még jó ötletnek tűnt mindent kivágni, és úgy keresgélni. Basszus, túl nagy a csend... Csak Gray van itthon, de amúgy sem érdekel, akkor hallgatom maxon a zenét, amikor akarom, tehát apám ezért nem szólhat semmit. Na, akkor ha a zene megvan, tényleg neki kéne állnom, és ha már itt tartunk, lehet nem ártana a szekrényemben is rendet vágni. Nem csoda, hogy nem találok meg semmit, ha egyszerűen csak össze van benne durva minden. Akkor, mondjuk vágjunk ki belőle mindent, szerintem... Jé, nem is tudtam, hogy van ilyen ruhám. Na, akkor csak megéri rendet rakni. :D Vagy egy órámba telt visszapakolni mindent a szekrényembe, de megérte. Találtam olyan cuccokat, amikről nem is tudtam, és azokat is megtaláltam, amikről tudtam, hogy valaha léteztek, csupán azt nem tudtam merre tévelyedtek el. Zeron azzal szekált, hogy megunták az életet velem, és mivel gonoszul bántam velük tuti elléptek egy másik lányhoz. Milyen baromság, és én mégis bevettem, beletörődtem, hogy akkor jobb helyen vannak. Megtaláltam azt a szürke ruhát is, amiért annyit viaskodtunk a nagybátyámmal. Mindig azzal húzta az agyam, hogy ha borongós a kedve ezt adjam neki kölcsön, mivel pont jó rá, és pont illik a lelkiállapotához is. Tudod, van az, hogy fel sem fogod, hogy mennyi baromságot csináltatok, amikor ott van veled. Majd, ha egyszer eltűnik, rövidebb vagy hosszabb időre, és te megtalálsz egy tárgyat, bármit, csak akkor esik le, hogy mennyi mindenen vagytok már túl együtt. Veszekedések, nevetések, bulik, kiakasztások... Hm, talán nekem is ez kellet, hogy felfogjak dolgokat. Elgondolkodtat már maga az a tény is, hogy mennyi vitát én robbantottam ki, csupán azzal, hogy nem akartam, hogy elmenjen hetekre külföldre, vagy egyszerűen csak mert rám erőlteti azt, hogy apával beszéljek. Észre sem vettem, de miközben agyaltam, össze is sikerült mindent pakolnom. Viszont, minden máson agyaltam, csak azon nem, hogy hol van a porszívó.
- Gray - robogtam le a lépcsőn, ő meg értetlenül kapta felém a fejét. - Figyelj, beszélhetünk?
- Persze, de... velem?! - értetlenkedett magára mutatva.
- Hát, mivel téged hívnak Graynek, és mivel rajtad kívül nincs más itt, így.. - nevettem el magam, Gray meg még értetlenebbül nézett rám. - Figyelj, tudom, hogy amióta itt vagy... Nem nagyon könnyítettem meg a helyzeted, sőt, volt, hogy kiállhatatlan voltam. Emlékszel, amikor arról beszélgettünk, hogy Zeron mi mindent megtesz értem?
- Igen, még aznap este, amikor ideköltöztem... - bólintott a srác megdöbbenve.
- Igen, nos... Azt néztem, hogy nekem milyen sérelmeim voltak, és számításba sem vettem, hogy amit te mondasz, azt, hogy esetleg... Szóval, van benne valami. Nézd, tudom, hogy nagyon gyakran nem könnyű velem, hamar elvesztem a türelmem, és... teljes mértékben Hercegnőnek lettem nevelve, de...
- Mi van?! Te beteg vagy? Igen, ezer százalék, hogy lázas vagy! - tette a homlokomra a kezét, én meg tök önkényesen megöleltem. - Oké, rosszabb, haldokolsz.
- Dehogy, bolond - nevettem el magam.
- Ha érdekel, nem voltál olyan rémes, de az igaz, hogy Hercegnőnek lettél nevelve - vett fel egy sokkal komolyabb hangot Gray.
- Beszélni fogok apával - közöltem halkabb hangerővel egy nagyot nyelve. - Nem... Nem ígérem, hogy meg tudok neki mindent bocsátani, de... Azt hiszem, lassan ideje lenne meghallgatnom az ő álláspontját is... És, talán... egyszer, olyan lesz a kapcsolatunk, amilyet mindig is akart.
- Most megleptél. Sokadjára - nevette el magát Gray. - Mire ez a nagy személyiség csere?
- Nem kergültem meg, csupán megpróbálok kedvesebb lenni - csapta fejbe, majd elröhögtem magam.
- Igen, csodás öt percet tölthettem el a kedves éneddel - dőlt hátra a kanapén Gray. - Tudod, most biztos megsiratnád Zeront.
- Amint itt lesz, vele is beszélni fogok - mosolyodtam el, majd felállva elkezdtem felkutatni a porszívót, amit végül meg is találtam az emeleten, Zeron szobájában, az ajtó mögötti sarokba volt állítva.
Felporszívóztam, és minden törött dolgok kidobtam, úgyhogy, végeztem is. Graynek igaza van, ha most látna Zeron tuti először azt hinné, hogy beteg vagyok, utána elrángatna dokihoz, majd elsírná magát. Amikor először hallott gitározni, akkor is teljesen kész volt, bár nem értem mire föl, de a lényeg, hogy ő tudta. Na, nem mintha tényleg megkergültem volna, nem fogok 180 fokos személyiségcserén átmenni, viszont, meg akarom próbálni, hogy milyen kedvesebbnek lenni, és milyen nem teljesen csak azt nézni, hogy mi a jó nekem, hanem a másiknak is. Dakeről már egy ideje nem hallottam, viszont nem is érdekes. Őt, és a bandát teljesen ki akarom zárni, nem kellenek az életembe, semmilyen formában. Nem avatkozom bele a dolgukba, és ők sem az enyémbe. Talán, így lesz a legjobb.
- Vity, kijössz az udvarra? - kérdeztem a kutyámat, aki időközben felébredt. Egy ugatással már ki is szaladt a szobámból, és a lábam körül pörögve izgulta szét magát. Kinyitottam a terasz ajtót, ő pedig egyből kifutott. Felkaptam a lépcsőn heverő kis zsiráf játékát, amivel valamilyen okból kifolyólag imád aludni, mindig ezt látom a szájában, vagy mellette, amikor valahol kidől kajálás után. - Vity, nézd mit hoztam.
- Vaú, vaú! - ugatott izgatottan, amikor megpillantotta a kezembe lévő kis játékot. Eldobtam neki a kert végébe, ő pedig szélsebesen rohant is utána. Leültem egy párnára a lépcsőn, és így elvoltunk. Nagyon nem is törődtem annyit Vityvel sem, amit nagyon sajnálok. Mindig Grayre parancsoltam rá, hogy adjon neki kaját, vagy hogy fürdesse meg. Szerintem, én még ki sem hoztam őt a kertbe, és nagyon nem is játszottam még vele. Letudtam annyival, hogy van, aztán kész, és itt van Gray, aki szó nélkül megcsinált körülötte mindent, amit kellett, míg én csak néha-néha rápillantottam, vagy megsimogattam, amikor éppen az ölembe ugrott. De, alapjáraton csak átléptem rajta, ha bármi bajom volt, még jobban tettem az egészre. Talán erre már tegnap rájöttem. Ahogy láttam, hogy Krisztán és Nala milyen kapcsolatban vannak, kezdtem megérteni, hogy mivel jár egy kutya, és miről maradhatok le, ha ezt így folytatom. Talán, Nala sem véletlenül hallgat Krisztánra ennyire, ha nem bánna vele jól, vagy ha csak úgy félre lökné, ha baja van, akkor egy idő után biztos, hogy a kutya is úgy reagálna a gazdájára, mint ahogy fordítva van az egész. Vity olyan aranyos volt, ahogy szaladgált a játékért, és valahogy, ez az egész is tök megnyugtató érzést vonz magával. Biztos, hogy Zeron sem azért vett nekem egy kiskutyát, mert azt akarta, hogy ne féljek annyira a kutyáktól.
- Vity? Vitany, hol vagy? - álltam fel, mert sehol nem láttam a kutyát, valamerre nagyon eltűnt. - Vitany?!
- Hrrr - hallottam egy morgást a hátam mögül, majd Vity a lépcsőről elrugaszkodott, és simán nekem ugrott. Mondanom sem kell, borultunk egyet, közben meg Vitany nyaldosta az arcom.
- Vitany, elég lesz, nem kell több puszi! Vitany! - nevettem, majd mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket.
- Ti mit csináltok? - érdeklődött Gray, nekidűlve az ajtónak.
- Játszunk, miért? - kérdeztem vissza, Vity meg megint elkezdte nyaldosni az arcom.
- Oké, azt látom - nevetett fel a srác. - Hozzád jöttek amúgy.
- Küld ki, most Vityzek - dobtam le magamról finoman a kiskutyát, aki meg elkezdett körbe-körbe futkosni körülöttem, magyarul, leálltam birkózni egy kiskutyával. :D
- Vityzik, menj ki, de ne lepődj meg, most vagy elment az esze, vagy egyszerűen tényleg komolyan beszél. Még nem jöttem rá melyik, de szerintem az előbbi - intézte valakinek a szavait Gray.
- Na menj te a francba - szóltam oda neki nevetve. Még elkezdi: "elment az esze".
- Látod, tiszta zakkant - nevetett tovább Gray, majd eltűnt a színről. Jól is tette, attól, hogy megpróbálok jobb lenni, még kedves stílusban kinyírhatom. :D
- Jó, én is az előzőre szavaznék - hallottam meg Zeririn hangját. - Beszélgetni jöttem, tudod, már egy ideje be van ígérve.
- És, miről beszélgessünk? - kérdeztem, miközben felugrottam, és elkezdtem futni, Vity pedig simán üldözött. Jó, talán tényleg nincs minden rendben odafent nálam. :D
- Hát, szerintem eléggé be vagy kattanva, főleg most... - követett a fejével Zer, majd leült arra a párnára, amin én ültem eddig. - Figyelj, addig, ameddig nem hallottalak énekelni az osztályban Krisztánnal, teljesen meg voltam győződve arról, hogy valami nincs rendben veled. Azután rájöttem, hogy teljesen sárga lapos lettél.
- Annyira nem voltunk rosszak - nevettem tovább, kihúzva Vity szájából a plüsst, majd eldobtam, és levágódtam a fűbe.
- Nem is azért, amúgy tényleg királyok voltatok, de... Már maga a tény, és ugye tudod, hogy vizes a fű? - érdeklődött, amikor hátravágtam magam a fűben.
- Aha, de nem izgat - vontam meg a vállam, bár mondjuk ezt ő nem láthatta.
- Hát, nem vagy semmi - nevetett Zeririn. - Nem tudlak hova rakni, de látom sikerült megtalálnod végre, amivel el tudod terelni a gondolataid.
- Igen, és ez vezetett rá nagyon sok mindenre. Vagyis, kivételesen Krisztánnak köszönhetem. Ha tegnap nem unszol, akkor nem kezdünk el énekelni, és akkor ma sem csináltunk volna semmit.
- Krisztán vett rá? - nézett furán Zeririn.
- Aha... Idézett egy számot, utána csak zenéltünk. Elvoltunk, az kikapcsolt. Majd benyögte, hogy kell ma csinálni valamit az osztály előtt, és mivel nem akar beégni, inkább passzoljuk. De, eszébe jutott, hogy jó hangom van, legalább is szerinte, és ezzel nem tud beégni - nevettem a képtelenségen, mert ez a gondolkodás tényleg nagyon... egyedi.
- Nahát, sosem hittem volna, hogy bármikor is hasznát vesszük annak a srácnak - gondolkodott el barátnőm. Vitany teljesen kifáradt, úgyhogy bevittem a fürdőbe, hogy megszárítsam, mert ő is tiszta víz lett. Zeririn persze követett.
- Én sem gondoltam, de amikor próbáltunk, és amikor ma előadtuk... Az, olyan jó volt, érted? Teljesen felszabadított, és tényleg, először volt bennem az, hogy még szívesen is csináltam - emlékeztem vissza az akkor kialakult érzéseimre.
- Hát, az látszott is. Te is, és Krisztán is nagyon bele tudtátok magatokat élni, szerintem simán foglalkozhatnátok ezzel, legalább is te biztos, mert a legjobban ez kapcsol ki. Amúgy is, szükséged van rá, gondolom - könyökölt a térdére Zeririn. - Apa mondta, hogy mi történt a nagybátyáddal. Tegnap este beszélt nekem róla, én meg nem akartalak ezzel nyaggatni a suliba, ezért gondoltam, hogy eljövök suli után. De, gondolom Krisztán is tudja már.
- Igen, ő egyedül, illetve most már te. De szerintem még Erion is tudja - jegyeztem meg.
- Jó, hát ő lesz az utolsó, aki ezzel kapcsolatban bármit is mondani fog a többiek előtt. Vagy, csak úgy általánosságban bármit is mondani fog.
- Igaz - nevettem el magam.
- Neked amúgy... Szóval, bejön Krisztán? - kérdezte meg Zeririn a tök hülyeséget, ki is esett Vity keféje a kezemből.
- Mi?! Dehogy! - vontam össze értetlenkedve a szemöldököm. - Haverom, tényleg csak ennyi. Sokat köszönhetek neki, tegnap rengeteg dologra rávilágított, de tényleg nem akarok tőle semmit.
- Te, de ő? - kérdezett vissza egyből.
- Honnan tudjam?! Nem vagyok gondolatolvasó, Zer - nevettem el magam kínosan. - De ne aggódj, az ő stílusával nem marad sokáig titokban, ha így is van.
- Az tuti, nem bírná ki, ha mással látna, tuti cseszné az egóját - nevette el magát. - Na, későre jár, csak beugrottam megnézni élsz-e még, de amint látom igen. És, figyelj!
- Hm? - emeltem rá a tekintetem.
- Tudom, nem fog semmit érni, ha azt mondom, hogy úgy is minden rendben lesz. Sőt, nem is fogok itt sablonozni. De az ördögöt sem festem a falra. Lesz még ez nehéz, de ne aggódj, ha valaki, akkor te tuti megbirkózol vele, most is tényleg a padlóról kapartad össze magad, egy kis segítséggel. De az biztos, hogy a nagybátyád rendbe fog jönni, csak kell egy kis idő a felépülésre.
- Köszi, tényleg - néztem rá hálásan. - És, igazad volt, tényleg többet ért ez, mint egy sablon szöveg.
- Hah, kérlek, Zeririnnel beszélsz, nem egy báránnyal - nevette el magát gúnyosan. - Kitalálok magam is, szia.
- Szia - köszöntem el tőle halkan. Tényleg nem semmi egy lány, nem hagyhatta ki, hogy az utolsó mondata ne arról szóljon, hogy ő mennyire de mennyire egy nagy valaki. :D
- Na jó, tényleg elmentek neked otthonról? - érdeklődött kedvesen Gray.
- Nem, épp hogy most jöttek meg - vertem fejbe, amikor elhaladtam mellette, majd a telefonomat a kezembe tartva felvetődtem a konyhapultra, és kerestem valami főzési receptet. Oké, tény, hogy nem tudok, életemben nem próbáltam, de pont ezért nem megy az egész. El voltam én a rendelt kajákkal, nem is próbáltam magam megerőltetni. Jó, mondjuk valami könnyű, öö... Töltött omlett? Úú, jól néz ki, de ott kezdődik a probléma, hogy én még egy tojást sem tudok feltörni anélkül, hogy a fele héja ne a tényárban landoljon. Pont ekkor váltott át a telefonom az Rebirthing számra, tehát ösztönzően hatott rám. Leugrottam és a hűtőből kihalásztam a tojásokat. - Oké, mennyit bírsz megenni?
- Mi a halál van?! - esett le Gray álla teljesen.
- Hány tojást bírsz megenni? - ismételtem meg a kérdést, de nem mintha a cselekedetem nem lett volna elég egyértelmű.
- Ötöt-hatot, de... - kezdte Gray, én meg csak bólintottam. Oké, lássuk. Nem akarok szegénnyel kiszúrni, szóval a biztonság kedvéért csak ötöt törtem fel, és meglepődve tapasztaltam, hogy egészen jól ment. Jó, mondjuk esett a tányérba néhány apró tojáshéj, de kihalásztam, szóval nem lett semmi gáz. Elővettem egy csomó konzervet, és a recept szerint összeraktam az omlettet. És erre mondják, hogy egyszerű kaja? Persze, annak aki már főzött életében, vagy legalább is, hiba nélkül fel tud törni egy tojást... A lényeg, hogy kedves voltam, apának is csináltam, én meg valahogy tartom magam ahhoz, hogy nem eszek. Nem tudom miért, de ez a hirtelen jött "átalakulás" sem hozta meg az étvágyam, vagyis valamennyit tudtam enni, de nagyon keveset, és inkább a rengeteg kávé tartott még egyben. Úgy ahogy, de ez már mellékes. - Síra, gyere csak ide! - ragadta meg a kezem és tök közel húzott magához, majd belenézett a szemembe. - Jó, engem kinyírnak, ha beteg leszel, és most már tényleg aggódok az elmeállapotod miatt.
- Miért, hiszen tök jól vagyok - mosolyodtam el, majd felkaptam a telefonom, és rávágtam magam a pultra.
- Nem azért mondom, de amikor hazajöttél tiszta ideg voltál, majd amikor másodjára lejöttél... Jézusom, ugye nem szívtál valamit?! - lett egyre sápadtabb a srác arca.
- De, egyszerre hatot is - nevettem el magam. Ez bolond, még jó, hogy ilyenek az eszébe jutnak. - Nem tudom miért parázol, tök elvagyok most magammal.
- Azt látom, ezért is aggódom. Plusz, lejöttél bocsánatot kérni. Te! Érted?! - fogta a fejét aggódva.
- Jó, azért nem ennyire meglepő ez - vontam fel a szemöldököm. - Szoktam bocsánatot is kérni... Néha.
- Vagy inkább soha! És ha meg is teszed, sosem visszamenőleg, és csak odanyögsz egy "Bocs"-ot, én meg találjam ki, hogy melyikre érted a hatszáz hibád közül.
- Hát, a lényeg, hogy odamondtam valamit, nem?! - nevettem le magam ismét. Oké, nem tudom miért olyan vicces ez számomra, de most így jó.
- De... Asszem'... - próbálta felfogni a helyzetet Gray.
- Nagyszerű! - ültem tök kényelmesen továbbra is a pulton. Ekkor megcsörrent Gray telója, aki tök értetlenül szólt bele...
- Igen? ... Öö, itt, de... Jó, várj megkérdem - ekkor felém nyújtotta a telefont. - Téged keresnek.
- Ki? - érdeklődtem meglepődve, főleg, hogy aki engem keres, az miért Grayt hívta, mert végül is, engem tényleg nem lehet elérni...
- Bonti - vetette oda a srác, majd elkezdett kajálni. Nagyot sóhajtva szóltam bele a telefonba.
Én: Mond... Bonti: Mostantól ezt játsszuk?! Hívlak, és kinyomsz?! Én: Figyelj, nem véletlenül nem vettem fel, megmondtam, nem?! Hagy békén, mindaddig, ameddig le nem higgadsz! Bonti: Én higgadjak le, de most komolyan! Szuper... Én: Igen te, mert jelenleg is te balhézol, és fogalmam sincs, hogy miért! Az a bajod, hogy megölelt, vagy mi?! Bonti: Igen! És rohadtul ki fog használni, jobban ismerem mint te, és régebb óta is! Én: Tudod mit? Mi a garancia, hogy te nem?! Ismerheted elég régóta, akkor is én tudom miért ölelt meg, és egyáltalán nem azért, mert hű, de ki akart használni! Te is öleltél már meg ugyan úgy, vajon te nem csak azért?! Bonti: Neked teljesen elment az eszed! Én: Nem, pont, hogy most jött meg! Jó, tényleg higgadj le, és ennek sem volt értelme, mert lám, csak jobban összevesztünk! Bonti: Oké, akkor mond el, mi volt az oka?! Nekem nem mondasz semmit, sőt még Gray is leállít rólad, de azt tök elfelejtette ő is, hogy Krisztánnak szóljon, nem igaz?! Én: Elég volt! Graynek ehhez semmi köze, ne keverj bele mindenkit, csak mert te balhézol! Nem, nem állította le, mert Krisztán is csak tegnap este hallott a dolgokról, és tudod miért?! Egy full véletlen miatt! De neki sem mondtam volna el, ha nem éppen... Bonti: Na?! Mi "nem éppen"?!
Gray ekkor kikapta a kezemből a telefont, és kihangosította, majd levágta a konyhapultra a készüléket, és tök lazán visszaült. Én csak néztem, hogy akkor ebből most mi lesz.
Gray: Na, nem akartam beleszólni, de ez így rohadtul nem jó. Tudni akarod, miért nem állítottam le Krisztánt?! Rohadt egyszerű! Mert veled ellentétben ő nem nyaggatta Sírát. Bonti: Hát rohadt jó, legalább én vagyok az egyetlen aki semmiről sem tud, Síra?! Én: Nem, vannak még! De holnap el akartam mondani, de már tök felesleges. De, tudod mit?! Ezek után menj te a francba!
Kinyomtam a hívást, majd visszaadtam Graynek a telefont.
- Bocsi, nem tudom mi ütött bele, már délután óta ilyen... lökött - túrtam bele a hajamba sóhajtva. Tényleg nem értem, hogy miért csinálta most ezt Bonti, de kezd nagyon az idegeimre menni. Mi az a szöveg, hogy kihasznál Krisztán?! És ha igen?! Tényleg, akár ő is lehet ugyan ezen a véleményen. Bonti is simán kihasználhat, semmi garancia az ellenkezőjére. Fú, asszem', holnap "jó" napom lesz... Amikor ismét megcsörrent a telefonom, először azt hittem, hogy Bonti akar még egy vitát kirobbantani, de legnagyobb döbbenetemre Krisztán hívott. Mielőtt felvettem volna gyorsan kivonultam a teraszra, és lefeküdtem a hintaágyra. Igen, félő, hogy amit Krisztán akar mondani, ahhoz nem elég csupán a leülés. :D
Én: Szia. Krisztán: Zavarhatlak?! Én: Nem zavarsz, de amúgy igen. Krisztán: Szuper, gondolkodtam azon amit tegnap este kérdeztél. De, személyesen szeretnék erről beszélni, szóval mindjárt nálatok vagyok, beengedsz? Én: Persze, de lenne egy kis gond... Krisztán: Éspedig?! Én: Nincs kedvem felállni, de szerintem az ajtó amúgy is nyitva van, vagy majd Gray beenged. Krisztán: Miért, te hol vagy?! Én: A kertben. Krisztán: Jó, asszem' léptem...
Szerintem sikeresen kiakasztottam. :D Vagyis, tuti, mivel meg sem várva a válaszom kinyomott. Kedves, csak így leráz, na mindegy, amúgy tényleg nincs kedvem felállni, meg ennek a srácnak úgy is szokása beengedni magát, meg itthon van Gray is, tehát Krisztán szavaival élve "No para." :D Egyébként, ez meglepett. Amit tegnap kérdeztem? Fú, annyi mindent kérdeztem tegnap, mire gondol? De, ami még jobban meglepett, hogy ez a srác szokott gondolkodni?! Jézusom, amint ideért megnézem nem-e lázas. :D
Ahogy Krisztán kirontott, sikeresen kiengedte Vityt, aki megint játszós kedvében volt, de valahova eltüntettük a zsiráfot, úgyhogy szegényem teljesen kétségbe volt esve. Kezdhettem keresni a játékot, amit egyébként már teljesen nem tudtam, hogy merre dobtam, ha egyáltalán nem vittem már be.
- Azt mondtad, hogy nem zavarok - nézett értetlenül Krisztán.
- Nem, már nem - találtam meg egy bokorba esve a játékot. Visszamentem és levágtam magam a hintaágyra, és mivel én most fullra lazulni akartam, még a lábamat is rátettem az asztalra. - Na, mi a helyzet?
- Ja, igen, szóval - vágódott le mellém, majd lehajtott fejjel kezdett el játszani Vitanyval, aki kiterült a lába előtt. - Kérdeztél tegnap a bandáról, és ezzel kapcsolatban agyaltam.
- Mégis bele akarsz vágni? - kérdeztem kedvesebb hangon, mint ahogy általában szoktam, erre mondjuk egy értetlen tekintetett kaptam, de nem számít.
- Hát, rávezettél, vagyis, tök elvoltam ma is vele, meg tegnap is - nekem tűnik úgy, vagy Krisztán tényleg megpróbálja levenni az álarcát, és egy másik arcát mutatja nekem? Már tegnap is észre vettem, hogy van ilyen.. kedvesebb énje, de konkrétan nem tart nála sokáig, kábé addig, ameddig az ember pislog egyet. :D
- Ha elvoltál, akkor szerintem hajrá. Meg, amúgy is jól nyomod, de ezt már tegnap is mondtam - feleltem biztató hangot felvéve, de a srác továbbra is érdekesebbnek találta a kutyámat.
- Te benne lennél? - kérdezte végül.
- Ha?! - értetlenkedtem, és először azt hittem, hogy csak félre hallottam az egészet.
- Tényleg jó ötlet ez a bandás dolog, de nem akarok becsapódni valahova, az nem éppen az én stílusom - vonta meg a vállát, mire elmosolyodtam. Hihetetlen, ez a srác mindent megold egy vállrándítással, konkrétan így éli az életét is. - Ezért gondoltam, hogy csinálni kéne egyet.
- És nekem ehhez mi közöm? - nevettem el magam. - Jó ötlet amúgy, de nem értem hol jövök én a képbe.
- Benne lehetnél - emelte rám a tekintetét.
- Én?! - nevettem el magam kínosan. - Nem tudom, de szerintem te nagyon képzelődsz. Gitározni sem tudok annyira...
- Tegnap lenyomtad nekem a Not gonna die-t, be ne magyarázd már, hogy nem tudsz gitározni, mert menten falnak megyek - röhögte el magát Krisztán.
- És?! Te is tudsz gitározni - vontam meg a vállam.
- Ja, de kéne még egy gitáros. Meg, egy énekes - kezdett el számolgatni, legalább is, nekem így jött le.
- Meg egy dobos sem ártana - soroltam tovább.
- Ja, az is, de az első kettőt egy személybe gondoltam - dobott el egy faágat, ami után Vity készségesen el is szaladt.
- Akkor nem a jó embernél jársz - nevettem el magam ismét kínosan.
- Hiszed te... - vágta rá egyből, majd kiakadva kezdte nézegetni a Vity által visszahozott fadarabot. Igen, mert míg Krisztán egy kis darabot dobott el, addig Vitany egy komplett ággal jött vissza. Amikor a srác rám nézett, én csak megrántottam a vállam. Most mit mondjak erre? Én sem tudom, hogy Vity honnan szerzett a méreténél kétszer nagyobb fát, és hogy a fenébe hozta el idáig, a lényeg, hogy ő tudja. Krisztán megrázta a fejét, majd eldobta a fadarabot, ami... majdnem kitörte a szomszéd ablakát. - Basszus, remélem van biztosításuk.
- Van, de kizárt, hogy kiterjedne a kutyával való játszásra - húztam el a számat, majd egyszerre nevettünk fel. - Visszatérve, nem tudok énekelni.
- Persze, én meg a sün vagyok - forgatta unottan a szemét Krisztán.
- Nem, a sünik aranyosak, te közel sem vagy az - nevettem el magam, amikor felém kapta a fejét. - Jó, bocsi, nem mondtam semmit. Próbálok kedves lenni az emberekhez.
- Eddig rohadt jól megy, csak így tovább - sóhajtotta unottan. - Na, de tényleg, nem vagy rossz, sőt. Tök jól szóltunk ma is, láttad a többiek arcát?!
- Aha, mindenki úgy nézett, hogy "Akkor most mi van? Playback, vagy mi?!" - nevettem fel visszaidézve az arcokat.
- Most könyörögjek?! - kérdezte Krisztán.
- Én nem tudom ti mit hallotok, de Zeririn is azzal jött, hogy nagyon jók voltunk.
- Talán mert így is van?!
- Ezt nem biztos, hogy egy egomán személytől szeretném hallani - néztem rá unott tekintettel.
- Megismétlem: Nagyon jó úton haladsz, így eléred a bukást a kedvességi vizsgán - nézett rám sóhajtva a srác.
- Jó, na - nevettem el magam. - Oké.
- Mi oké?! - kérdezett vissza megdöbbenve.
- Csináljuk, meggyőztél - mosolyogtam rá.
- Kajak? Na, ezért vagy te a kedvenc csajom! - pattant fel, és én is felálltam, de mivel alapba nagyobb nálam, így tök élvezhette a helyzetet, hogy úgymond "felnézek" rá.
- Nem vagyok a csajod!
- Tudom, de attól kedvenc még igen - kacsintott röhögve, majd sarkon fordult és intett egyet. - Na, léptem, holnap!
- Várj, kikísérlek! - szóltam utána, mire megvárta, hogy összeszedjem Vitanyt.
- Csá, Gray! - intett a kanapén tévét néző Graynek.
- Szevasz - intett vissza a srác, majd elkezdett Vityvel viaskodni a távirányítóért.
- Figyelj... Beszéltél ma Bontival? - jutott eszembe már a kapuba a kérdés.
- Ja, miután leléptél még volt köztünk egy kisebb... szóváltás, majd ő is ellépett. Miért?! - nézett furcsán.
- És, mondtál neki valamit? - válaszoltam a kérdésére egy kérdéssel.
- Azzal kapcsolatban?! Dehogy! - vette elő a cigis dobozát, viszont tök rendes volt, tartotta magát ahhoz, hogy nem gyújt rá a közelemben. Nem is tudtam, hogy tud ő ilyen... tapintatos is lenni :O. - Viszont, felb*****m az agyát mással.
- Azt észrevettem... - szaladt ki a számon. - Vagyis, köszi, hogy nem mondtad el neki.
- Miért mondanám?! A te dolgod, hogy elmondod-e neki, vagy sem - rántotta meg a vállát. - Na, télleg' lépek, jó éjt - intett, majd el is ment. Visszamenve a házba Grayék még mindig a távirányítón vitáztak, tehát én is levágtam magam közéjük, és élveztem a kialakult műsort. Vity vs Gray birkózás, képzeld csak el, tuti te sem tudod majd megállni a nevetést. :D
Október 4., Hétfő - Síra! Síra!! - rázott fel az ágyamból Gray. Legalábbis, asszem', ő.
- Mi a franc bajod van?! - fordultam át a másik oldalamra, és még a takarót is a fejemre húztam, jelezve, hogy rohadtul hagyjon még aludni.
- Na jó! Nekem olyannyira mindegy, hogy apád mennyire éget be - vágódott le Gray is az ágyra, és amikor kidugtam a fejem a takaró alól, láttam, hogy a srác tök lazának hiszi most magát, mivel még a feje alá húzta a párnámat is. - És igen, be akar menni a sulidba.
- Nem is kérdeztem semmit... - ásítottam, és mondjuk, kómásan nem nagyon esett le, hogy egy szinte vad idegen srác feküdt az ágyamban, ráadásul úgy, hogy még én is ott vergődtem.
Nagy nehezen sikerült kimásznom az ágyból, és még mindig aludva kivettem a szekrényemből egy random kiválasztott ruhát, és csak akkor esett le, hogy full kéket vettem fel, amikor már a fürdőben sminkeltem.
És akkor ezek után mondják, hogy nem vagyok monoton gondolkodású?! Aj, ők sem ismerik még a fullra kómás Sírát. :D
- Gray, ma te is... Szóval - kerestem a szavakat, amiket nem csak azért nem tudtam kinyögni, mert fáradt voltam, csupán nem jött a számra a kérdés -, te is bejössz Zeronhoz?
- Hát, nem tudom... Végtére is, nem vagyok a rokona... - nézte tovább a plafont, én meg leültem mellé az ágyra, és csak voltam magamnak. Még azzal sem törődtem, hogy apa többször felszólt, hogy menni kéne, mert feltett szándéka volt, hogy bemegy beszélgetni a suliba az egyik "régi ismerősével". Igen, igaza van, az iskola tényleg öregek klubja, tele bingós programokkal és sok nosztalgiával. - De már maga a tény, hogy itt lakhatom, meg elég sokat segített nekem...
- Bejönnél velem? - tettem fel a kérdésemet, közbeszólva a mondatába.
- Apukád is bemegy veled - fordította felém a fejét mosolyogva.
- Igen... - húztam el a számat, majd sóhajtva kiindultam a szobámból.
- Hallod - szólt utánam Gray felülve az ágyban. - Apukád nem megy, igaz?
- Dehogy... Fontosabb neki a politikai haverjaival vacsorázni, mint a saját öccse állapota miatt aggódni... Szó szerint azt mondta, hogy Zeront így is eggyel többször látogatta meg, mint a többi családtagját bármikor is tervezte....
- Mi van?! Ez kapásból degenerált, basszus.... - vonta össze a szemöldökét Gray. - Vagyis bocs, nincs okom ítélkezni felette, csak ez a hozzáállás... Hallod, elmegyek veled - szólt utánam ismét, amikor csak egy vállrándítást kapott az előző mondatára. - Elmegyek a sulidhoz, ha az jó.
- Rendben, de megyek, mert apa meg itt hagy... - hajtottam be magam mögött az ajtót sóhajtva, majd kirobogtam a kocsihoz, amiben apa már tűkön ült. Hiába csak öt percnyi utazás várt ránk, a kínos csönd miatt ez inkább egy örökkévalóságnak tűnt.
- Khm... És hogy aludtál? - törte meg apa a csendet, eme igazán érdekfeszítő kérdésével. Vezetés közben rám pillantott, így pontosan láthatta, hogy nem reagálok semmit, és továbbra is csak az ablakon bámulok ki. - Igen, köszönöm apa, remekül aludtam, és te? - kezdett el magával beszélgetni, eljátszva az én szerepemet is, ami nem csak szánalmas, de még röhejes is volt. Felvont szemöldökkel néztem rá, majd amikor végre leállította az autót, kipattantam az anyósülésről, és meg sem várva, sietős léptekkel robogtam a többiek felé. - Síra, várj már meg! Hallod! Az egy dolog, hogy nem vagy hajlandó velem szóba állni, de legalább várnál meg! - üvöltötte a tüdejét kiköpve az utánam futó csak genetikailag a tulajdonomban lévő apám.
- Könyörgöm, halkíts már magadon! - kezdtem már-már futólépésben válaszolni, és lehajtott fejjel álltam meg a többiek előtt, idegességemben már a szám szélét rágva.
- Huh, ide... ért..hem... Meghaltam.... - támaszkodott meg mellettem apám, és alig kapott levegőt.
- Nem, te bemész azon a szép kis ajtón, én pedig maradok! Szevasz! - toltam be kedvesen az ajtón, és még egy mosolyt is kapott tőlem, amikor rávágtam az ajtót, jelezve, hogy nagyon nincs itt helye, semmilyen tekintetben. Idegesen vágtam le magam Krisztán mellé a padra, aki egészen toleránsan nézte végig a jelenetet.
- Vége van? Mert ha nincs, akkor elmennék popcornért - szólalt be Zero, a többiek legnagyobb örömére. Haha, tényleg nagyon vicces.
- Vége... - sóhajtottam, majd kikaptam a mellettem ülő Krisztán kezéből az energiaitalt.
- Hékás! - esett le neki a dolog kábé, úgy... öt perc elteltével.
- Bocs, de napok óta nem ittam kávét... - fogtam a fejem, majd nekem is sikerült felfognom egy apró tényt. - Hol vannak a többiek?
- Ja, a teremben - vágta le magát mellém Zero.
- És ti miért vagytok kint? - faggattam őket tovább.
- Mert Zeririn kivágott minket, mert szerinte tönkre vágtuk a termet - darálta monoton hangon Krisztán.
- Nem is értem miért, mind a ketten olyan áldott jó fiúk vagytok... - vettem kicsit sem ironikusra a figurát.
- Hát ez az! Nem is csináltunk semmit! Elhiszed ezt?! Te elhiszed erről a pofiról - itt az arcára mutatott Zero -, hogy bármi rosszat is csinált volna?!
- Hazudjak? - kérdeztem a szemébe nézve.
- Légyszíves... - sóhajtotta Zero, és szerintem csak azért mondta, hogy ne legyen még jobban lerombolva az imidzse.
- Dehogy, ne aggódj, Zeririnnek megint rossz napja van - veregettem meg a vállát.
- Ja, tudod nem magolt eleget. A napi 4000 óra helyett most csak 3999 jött neki össze - szállt be a vigasztalásba Krisztán is, és a mondatáért egyébként kapott egy taslit, mivel nem szép dolgot mondott. De vicceset, tehát szépen megkapta a nevelést, utána meg csak nevettünk az egészen. Barátság, igen... Olyan szép is az. :D Amikor kellőképpen kiröhögtük magunkat - elsősorban Zerora vártunk, mivel ki akarta próbálni, hogy milyen leesni a padról röhögés közben -, felmentünk a termünkbe, ahol az ofő már bent volt, egy rakat papírral a kezében. - Megérkeztek a késők is... - sóhajtotta, amikor meglátott minket, majd rám nézett amolyan "jó, mondjuk tőled meglepő lenne, ha időben itt látnálak" tekintettel, amit nem is értek, mert nem is szoktam én annyit késni... - Ha itt vagytok, vigyetek magatokkal egy-egy papírt, a többieknek pedig most kiosztom.
- Te világbarma, tökéletesen degenerált nőszemély! - köszönt roppant kedves stílusban Bonti. Ja, egyébként mosolyogva vágtam le magam a pad tetejére, és vártam, hogy folytassa, de csak fújtatva levágta magát ő is a székére.
- Hm, mi újság veled? - tettem fel végül a kérdést nevetve, mert full vicces volt, hogy a különböző kiakadási szintek váltakoztak a srác arcán grin hangulatjel:D
- Te cseszettül hülye - vágta rá, meg sem magyarázva a folyamatos oltásokat. Jó, mondjuk anélkül is tudtam, hogy mire érti, csak így vicces a szitu, plusz, ez legalább eltereli egy kicsit a gondolataimat.
- Nos, a kérdések megoldására válasszatok egy nyugodt helyet, a suli területén persze - hangsúlyozta ki a mondata kiegészítését Tyler tanár úr -, és délig ezzel foglalkozhattok. Tíz kérdés, és ha végeztetek, nekem kell leadnotok.
- És ha délelőtt végzünk? - tette fel a teljesen logikus kérdését Krisztán.
- Hát... - gondolkodott el egy pillanatra szegény ofőnk, akinek az idegeit már hétfő délelőtt sikerült kiakasztanunk eme egyszerű kérdéssel. - Ne végezzetek. Na, akkor délben találkozunk, jó munkát, és ha esetleges kérdésetek lenne, és nagyon nem tudjátok megoldani, keressetek meg, de nem olyan dolgok miatt, mint például, hogy kell kiolvasni az "a" betűt...
- És a cét? - lóbálta a kezét Karamell, mire a tanárunk egy hatalmas sóhaj és egy igazán harsány röhögés kíséretében kivonult a termünkből, miközben szerintem elgondolkodott rajta, hogy világgá megy.
- Oké, szerintem mi maradjunk a teremben - vázoltam a véleményemet, mert apa szerintem még mindig a suliban van, és ezerrel nosztalgiázik Renével, és nagyon remélem, hogy most már az a perverz Tegumi is örömmel konstatálta, hogy beszélhetett a "mentorával".
- Szerintem meg menjünk a házhoz - vette ki a kezemből a papírt Bonti, majd a válaszomat meg sem várva kiindult a teremből. Szuper. Egy hatalmas sóhaj kíséretében (csak hogy idézzem az ofő teljesen jogos tettét) lepattantam az asztalról, és mivel Krisztán volt olyan kedves, hogy hozott nekem kávét, elhaladva mellette kikaptam a kezéből, és igyekeztem beérni Bontit, aki a jelek szerint... Ja, de, bevárt a lépcsőnél.
- A másik oldalon megyünk - toltam meg a srácot ellentmondást nem tűrő hangon, és megindultam a másik oldalon lévő lépcső felé. Hogy miért? Egyszerű: minél kevesebbet látom apát, annál jobb. Igen, lehet azt hiszed, hogy fullra bunkó vagyok, meg szemét, meg stb., de szerintem indokoltan kerülöm a társaságát, főleg most, hogy benyögte, őt egyáltalán nem érdekli Zeron, plusz, ha én kerültem volna mondjuk abba a helyzetbe, még el sem jött volna Japánból, tehát, ha lehetséges, akkor még az eddigieknél is jobban csalódtam benne.
- Ennyire vágod az összes kérdést, hogy van időnk még kerülgetni is? - reklamált Bonti mögöttem, mondjuk jogosan, de mindegy.
- Kilométer hiányom van - füllentettem és... pont jól időzítettem. Megragadtam Bonti kezét, és lefutottam a lépcsőn, míg apa háttal állt nekünk. Végül meg sem álltam a suli mögötti kis házig, vagyis csak majdnem. Le kellett volna esnie, hogy még mindig fogom Bonti kezét, aki a ház előtt alig pár méterre csak úgy fogta magát és megállt, majd rászorítva a kezemre visszahúzott. - Mi van veled?! - nézett a szemembe, amitől teljesen kirázott a hideg. - Semmi, mondtam, hogy kilométer hiányom van, nem? - kérdeztem vissza mosolyt erőltetve magamra. - Ja, de folyamatosan mondasz valamit, csak sosem a kérdésre válaszolva... - sóhajtotta Bonti, majd a kis ház asztalához leülve lerakta a padra a papírt, és elkezdte tanulmányozni. Én is odamentem hozzá, és próbáltam valamit kihozni magamból.
- Ez nem is tűnik nehéznek... - örültem meg hirtelen a feltett kérdéssor láttán, Bonti meg felvont szemöldökkel nézett rám. - Tényleg? Miért, te kapásból tudod, mondjuk a hatos kérdést? - Nem, azt pont nem... - gondolkodtam el. - Amúgy miért pont hat? Miért nem... kettő? Azt például tudom. - Tehát, azért léptél le pénteken, és azért nem értelek el még hétvégén sem, mert ezt a vackot magoltad?! - vonta le a tök logikátlan következtetést Bonti. - Nem, de tök könnyű a kettes - tereltem vissza a témát a kérdéssorra. - Elég annyit tudni, hogy mikor adták át a sulit, az pont az ötös kérdés, és abból kivonsz százat, és meg is van a kettes. - Mi?! - rázta meg a fejét Bonti úgy, mint aki fullra nem fogta fel a hallottakat. - Mi van ebben a kávéban?! - Koffein? - kérdeztem vissza nevetve. - Tényleg?! Én azt hittem, tesztoszteron... Jézusom... - forgatta a szemét Bonti, de amúgy most mit kellett volna válaszolnom? Hülye kérdésre hülye válasz. Ennyire egyszerű. :D - Jó, kezdjük... - Oké - értettem egyet én is, mivel már így is fél tíz van, egy kicsit lehet, bele kéne húznunk, a baj csak az, hogy itt el is akadtunk. Hát, igen, tegnap én is csak át akartam nézni, de nem jutottam el végül odáig, és ahogy látom, Bonti sem törte magát ezzel. - Oké, valami tipp? - kérdezte rám emelve tekintetét. Azért, hol lenne gáz, hogy nem tudjuk Szent Reviuls születési nevét?! :D Tényleg a könyökünkön kellene kijönni, erre a világ legegyszerűbb és egyben legelső kérdésénél elakadunk... - Hát, valamilyen Scott.... - feleltem, de tőlem ennyi telt, tényleg nem tudom mi lehet a teljes neve. - "A" vagy "R" betűs, nem? - Mi, a Scott?! - kérdeztem vissza értetlenkedve, mire Bonti szó szerint lefejelte az asztalt. Én csak röhögni kezdtem a jeleneten, ezt nem lehetett nem megröhögni. :D - Te, áá... - nézett rám teljesen kikészülve. - Te világ eszementje, miről beszélgetünk szerinted?! - Arról, hogy kiakasztottalak - nevetettem tovább, szegény srác erre meg még jobban kész volt. - Nem, Síra, a nevekről beszéltünk... - sóhajtotta a fejét fogva. - Mondtad, hogy Scott, én meg erre mondtam, hogy vagy "A"-val, vagy "R"-rel kezdődik a másik neve. - Ja, tényleg... - tértem vissza a valóságba, és próbáltam feldolgozni a hallottakat. - Jól van na, az én helyzetemben elnézhető ez... - csúszott ki a számon, és mivel Bonti eléggé értetlen fejet vágva fordult felém, már nem is reménykedtem abban, hogy esetleg nem hallotta meg. - Vagyis nem jutottam kávéhoz az elmúlt pár napban, tehát, lassú a felfogásom... - mentettem a menthetőt. - Ja, de az nem csak mostanában... - sóhajtotta Bonti, ezt meg én nem értettem. Hát, kedves, de mindegy, tényleg vannak pillanataim, amikor nem fogom fel a dolgokat. Biztos ezért mondta... - Na, elszedték a telónkat, tehát rá sem tudunk keresni... - Lehet Rainbow Scott - találgattam. - Kétlem, hogy szivárvány lenne a neve... - fogta ismét a fejét Bonti. - De várj már! - rángattam a kezét idegbetegen, amit én sem értettem, hogy miért, pláne még Bonti, de mindegy. - Így érthető lenne a névcsere. - Én azt szeretném megérteni, hogy a mai nap folyamán miért vannak ennyire elcseszett gondolataid?! - értetlenkedett a szemembe nézve. Hát ja, nem nagyon fog az agyam, vagyis fog, csak másfele jár, és emiatt muszáj hülyeségeket beszélnem, mert becsavarodnék. - Roberts! - kiáltottam fel hirtelen, mert eszembe jutott egy olyan név, ami talán jó. Bonti pislogás nélkül nézett már sokadjára hülyének, de se'gáz, megválaszoltam az első kérdést. :D - Hát, végül is jobb, mint a szivárvány... - írta be a nevet a vonalra. - Na, akkor második kérdés... Mikor született? - 1938- ban volt a suli átadása.... Reviuls meg 1838-ban született... - gondolkodtam el a dátumon, amiben egyáltalán nem voltam biztos. - Nem '39-ben volt az átadás? - kérdezte Bonti, ezzel teljesen összezavarva. - Szerintem '38-ban volt... - feleltem végül, és most már biztos voltam a dátumban. - Tuti, hogy '39 volt - szállt vitába Bonti. - '38 - szóltam vissza én is, és mivel ez még eltartott egy ideig, kénytelen voltam megtörni a láncot. - Jó, ennek sosem lesz vége, írd be, hogy 1839 ... a ketteshez, az ötöshöz meg 1939. - Inkább nyolccal írjuk be - kezdte megint a véget nem érő harcot Bonti, mire meguntam, kikaptam a kezéből a tollat, és beírtam mindkét dátumot a helyére. A ketteshez nyolccal, az ötöshöz meg kilenccel. Aztán, meglátjuk, hogy kinek lesz igaza. :D - Akkor... társiskolái jövőre? - olvastam fel a következő kérdés lényegét. - Hát, most van öt... Ez baromság, mégis honnan kéne tudnunk, hogy jövőre még mennyit szed össze? - akadt ki Bonti, megjegyzem jogosan... Ilyen barom kérdést, de tényleg... - Mondjuk... hét? - tippeltem meg. - Írjunk be egyel többet, max. nem lesz jó - tanácsolta Bonti, én meg bele mentem. Úgy sincs jobb ötletünk.... - Jó, akkor "Hány terem van összesen a földszinten?" - Hát, ha név szerint nézzük, akkor terem egy sincs... - szóltam közbe, mert láttam, hogy Bonti ezerrel számol, de a véleményemre pislogás nélkül kapta felém a fejét. - Most mi van?! Ha jobban bele gondolsz, csak kémia szertár, fizika szertár, szertár, szertár, stb. Nagyobb is, mint egy terem, plusz, ha ezt nem számítjuk, akkor a gondnoki szoba, stb. - soroltam kihangsúlyozva a helyiségek szerepét. - Magyarul, egy szójáték? - értette meg a gondolatmenetemet Bonti. - Hát, nekem így jön le, de... - vontam meg a vállam, Bonti meg... Hát, nem tudom min, de nagyon agyalt. - Végül is, így is lehet értelmezni, a kérdések nehézsége szerint meg túl meglepő lenne ez a könnyűségét tekintve - méregette még mindig a kérdést, majd beírta, hogy "Nulla". Tömör válasz, de igazad is van, indoklást nem kértek. :D - Hallod - dőlt hátra a padon -, mi van veled? Mármint, látom rajtad, hogy próbálsz valami mást csinálni, mert alapból tök máshol jár az agyad, és ezt az is bizonyítja, amit levágtál az első kérdésnél - hosszas csönd állt be közöttünk. Bonti engem nézett, én meg gondolkodtam. Persze, hogy agyalok, ki nem agyalna?! Aj! - Hát, csak a kávé hiánya... - szólaltam meg végül. - És miért nem ittál kávét? - kérdezte nevetve a srác, és valóban, ezzel a kérdésével sikerült sarokba állítani. - Csak a 9.A-ba járnak tízen, a többi osztályba mind tizenketten vannak, kivéve még a 12.A-t, oda, ha jól tudom, akkor húszan járnak. Ami azt jelenti, hogy... százhat - számolgattam a következő kérdést, ami úgy szólt, hogy "Melyik osztályba járnak a legtöbben?", és ekkor esett le, hogy miért nevezik nívós sulinak, és miért rohadt nehéz bejutni ide. Most belegondolva, csak olyanok járnak ebbe a suliba, akik a magasabb régióhoz tartoznak. Gondolom, ezért is van ilyen méregdrága tandíja... Meg ezért van ez a hülye vizsgarendszer is. Egyébként Bonti felvonta a szemöldökét, majd megrázva a fejét beírta a választ. Nagyon remélem, hogy utánam számolt, mert nem vagyok kifejezetten matematikus alkat, sőt, már a kifejezésbe is beletörik a nyelvem. - Magyarul, a 12.A-ba járnak a legtöbben - írta be a következő kérdése is a választ Bonti. - Te honnan tudod ezeket? - a kérdésére csak megvontam a vállam. Most mit mondjak erre? Egyrészről: kapcsolatok, másrészről: ha Krisztán a haverod, és nálad volt a telója, akaratlanul is megjegyzed, hogy a suliból kik az ismerősei. És ez a csávó külön mappába tartja őket, tehát... - Na, tudjuk le ezt a vackot, lassan amúgy is idő van... Jó, ezt tudom, három - írta be a választ a nyolcadik kérdéshez, amit nekem speciel el kellett olvasnom, mivel őfelsége még arra sem volt halandó, hogy hangosan felolvassa: "Hány gyermeke volt Szent Reviulsnak?" Jó, én nem fogok vitázni vele, erre max. tippelni tudnék csak. - Oké, a nyelvek angol, meg japán, de... - tértem vissza ismét a feladat világába, mely egyébként arra vonatkozott, hogy hány nyelvet tanítanak a suliban. - Ez túl egyszerű, nem? - Hát, ha azt nézzük, hogy az utolsó erre vonatkozik, már nem is annyira - bökött a tollával a tízes kérdésre, ami tényleg megmagyarázott mindent: "Ezért két tannyelvű iskolának számítunk?" - Angolon volt valami ilyesmiről szó, nem? - kérdeztem elgondolkodva. - Volt, de nem figyeltem... - értetett egyet Bonti, én viszont a mondata második felét pártoltam. Én sem nagyon figyeltem. - Talán igen... - Szerintem csak jövőre - próbáltam visszapörgetni a fejemben az angol órák történéseit. - De két nyelvet tanítanak, ugyan olyan óraszámban, akkor miért ne lenne két tannyelvű? - értetlenkedett Bonti, amúgy jogosan. - Igaz... De mintha valami olyasmit mondott volna Lia, hogy csak ebben az évben lett az angol is öt órás, eddig a japán volt a fő nyelv... - jutott eszembe hirtelen. - De attól még ugyan úgy két nyelv... - ismételte meg magát Bonti. - Aj, jó, nem tudom. Írj be valamit, aztán menjünk végre... - adtam fel, meg már amúgy is mindegy. Úgy sem lesz egy pontunk sem. :D - Jó, legyen nem, aztán kész - reagálta le Bonti is. - Nem kell azt beírnod, amit mondok - nevettem fel kínosan, mire Bonti elmosolyodott. - Jó, akkor majd szerdán az én ötleteimet írom be, így megfelel, Hercegnő? - Aha - nevettem tovább. - Amúgy miért is lettem én Hercegnő? Zeron már kiskorom óta így hív, tőle megszokott, de amióta te, meg Krisztán megismertetek, ti is így neveztek. - Vajon miért? - indult meg a suli felé. - Nem tudom - rohantam utána. - Hát, akkor agyalj - mosolyodott el ismét. De hiába agyaltam, nem esett le. Akkor ezek szerint csak nekem nem ilyen egyértelmű? :D
Amúgy 11-kor adtuk oda az ofőnek a lapot, vagyis csak Bonti, mivel én közben írtam egy SMS-t Graynek. Összeszedtem a cuccomat, majd már indultam is. - Na, én lépek - csaptam be a szekrényajtómat, majd intettem egyet a mellettem lévő szekrényben pakoló Bontinak, és indultam is. A srác egyébként utánam rohant, de én meg megláttam közben Grayt, tehát már nagyon mehetnékem volt. - Várj már, hallod?! - ért be a kapunál. - Bocsi, de... - kezdtem, de meglepődve konstatáltam, hogy Gray szokásához híven közbeszólt. Ezen miért is lepődtem akkor meg? - Bocs, hogy közbeszólok, de mennünk kéne - erre a mondatára kínos mosolyra húztam a számat, majd megindultam, de Gray nem jött, így távolabb megálltam, de még így is hallottam, hogy mit beszélnek. - Bocs, tényleg, de most állj le. Ne kérdezgesd, mert egy, úgy sem fogja elmondani, kettő, most nem arról van szó, hogy berágott volna az apjára. - Hanem? - lett aggódóbb a hangja Bontinak. - Csak... állj le - indult meg felém Gray, és meg sem várva továbbment. Visszakaptam a fejem Bontira, aki szintén engem nézett, majd elkezdtem rohanni Gray felé, mert ő bezzeg nem volt annyira udvarias, hogy bevárjon. - Gray! Gray!!! - szólongattam, de nem is reagált a hangomra. - Na jó, csak szólok, hogy busszal rövidebb! - kiabáltam utána, mire megállt, tett egy 180 fokos fordulatot, majd elviharozva mellettem elindult a buszmeg felé. Hát, most akkor mi is van? Amikor megálltunk a buszmegben, megcsörrent Gray telója, és ekkor konkrétan azt hittem, hogy a szemöldökét az űrben találjuk majd meg. - Ez barom! Egy tökéletesen degenerált, egy... egy... Áá, nincs is olyan kifejezés, amivel jellemezni lehetne! - fújtatott idegbetegen. - Mi történt? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Semmi! - vágta rá egyből, és kicsit sem volt ingerült a reakciója, áá, hol már. - Okééé - nyújtottam el az egy szóból álló mondatomat, jelezve, hogy túl hirtelen vágta rá a "semmi"-t, és, hogy amúgy sem vettem volna be. - De most tényleg! Feltételezzük, hogy van egy csaj, akivel találkoztam a sulid előtt - darálta, én pedig bólintottam, hogy "oké, feltételezzük, mert persze ő urasága még véletlenül sem találkozott semmilyen csajjal" -, aki amúgy nem lenne rossz csaj, csak fullra anyuci meg apuci szeme fénye, és amúgy a halál se tudja, hogy ki a halál a csaj, de valahogy belekerült a telefonomba a neve, meg a száma, tehát segíts! - Már miért segítenék?! - néztem rá nevetve. - Egyrészt, ez csak feltételezés, másrészt, nagy fiú vagy már, nehogy beijedj egy csajtól, aki ráadásul... Bonti húga?!?!?! - akadtam ki, amikor megláttam Gray telefonján Biát, amint esernyővel a kezében guggol. Nekem amúgy le sem esett, hogy egész nap esős idő van, de a lényeg most nem ez.
- Látod?! - nézett rám kiakadva. - Semmit nem akarok tőle, még csak nem is tetszik. - Idézlek: "aki amúgy nem lenne rossz csaj" - emlékeztettem Grayt, hogy az elején meg nem volt ennyire ez ellen. - Te felfogtad, hogy mit pofázok?!! Ez a csaj, egy... egy... - Tudom, nem valami kedves stílusa van, de te is bevallottad. hogy tetszik Bia - nevettem tovább, és feltoltam a kétségbeesett Grayt a buszra, mert neki valahogy még mindig sok volt ez a Biás dolog. - De, ez a csaj egy... - fordult felém már az ülésen ülve. - Igen, tudom....- veregettem meg mosolyogva a vállát, majd a srác a tenyerébe temette az arcát. - Azért nem olyan rossz ez az egész. - Mi van?! Mi az ami jó egyáltalán ebben?! - emelte rám a tekintetét. - Oké, tehát... Mi is ebben annyira szörnyű? - válaszoltam a kérdésére egy számomra igazán egyszerű kérdéssel. - Hát, hogy... hogy... Ez... Vagyis, ő, vagyis.. Áá - legyintett, majd inkább rákönyökölt az ablakra, és nézett kifelé. - Nem hiszem el, ez mindenhol ott van! - takarta el a fejét a kapucnijával Gray, amikor meglátta Biát és egy csapat lányt, amint éppen vihorásznak. - Csak, hogy tudd, nem éppen erre néz, és fontosabb neki a vihorászása, mint a te tested bámulása - vázoltam az amúgy nem is annyira rémes szituációt. - Hát ez az! - vágta rá egyből a srác. - Most akkor mi van?! Az a kínod, hogy nem téged néz?! - vesztettem el a fonalat. - Nem, dehogy, bolond! - legyintett le. Mi az, hogy lelegyint? Engem senki ne legyintsen le! :D - Épp ez az, hogy nem csinál mást, csak egy primadonna életét éli, és fullra azt hiszi, hogy mindent arany...nem is... gyémánt tálcán nyújtanak át neki, és arra vár, hogy én is valami disznó legyek, almával a számban! - Ha?! - akadtam fenn a mondatának utolsó részén. Disznó meg alma? Mi van?! Nem sok időm volt ezen gondolkodni, mivel közben megérkeztünk a kórházhoz, tehát lerángattam Grayt, mivel ő még mindig azon volt kiakadva, hogy Bia mennyire, de mennyire szörnyű. Jézusom... - Jó napot - köszöntem a recepciósnak, aki eléggé vérben forgó szemekkel nézett rám. - Név?! - kérdezte olyan hanggal, hogy még szerintem a varjúnak is szebben csengene a hangja, mint ennek a méregzöld szemű és világos pink hajú 45 év körüli "hölgynek". - Yamanaka Zeronhoz jöttünk, a bátyja volt itt a minap, és... - kezdtem, de ez a kifinomultság mintapéldánya rávágta a lábát a pultra, és elkezdte a lábkörmeit reszelgetni, miközben a fejével mutatta, hogy finom szólva "takarodjunk". Ránéztem Grayre, aki nem éppen ezen a világon járt, amikor elindultunk, ő simán ment előre, holott balra kellett volna fordulni, mert előttünk már csak az ablakok voltak. Erre a srác csak akkor jött rá, amikor nekiütközött az üvegeknek. Szerencsére könnyű volt megtalálni Zeront, illetve csupa véletlen volt a rátalálás. Pont beleütköztünk egy orvosba, aki a normálisabb fajtából való volt, és aki pont Zeron szobájából jött ki. - Áá, ti vagytok Yamanaka úr rokonai, igaz? - kérdezte kedvesen mosolyogva, amire fura mód még Gray is reagált. - Én nem, csak ő - mutatott rám a srác. - Ja, igen, igaz.. - köszörülte meg a torkát a doki. - Nos, mint édesapádnak is mondtam, Zeron úr állapota jelenleg stabil, és jó esélye van a felépülésre, viszont kötelező pihenésre van szüksége. Amióta behozták, még nem ébredt fel, sajnos kómába esett. - Bemehetünk hozzá? - kérdeztem felfogva a doki által eldarált diagnózist. - Persze - sóhajtotta, majd kikészülten elrobogott valahova. A halál tudja miért, de Gray kapásból bevágódott a szobába, én meg egy nagyot sóhajtva követtem. A szobába belépve az ajtóval szemben feküdt Zeron az ágyban, infúzióra kötve. Az ágy egyik oldalán egy kisebb, mögötte a falnak támasztva pedig egy nagy szekrény állt, a másik oldalán pedig a falnak volt tolva egy kanapé, előtte pedig egy szék állt, közvetlenül az ágy mellett. Gray leült a kanapéra, majd a szemét eltakarva fogta a fejét. Leültem az ágy melletti kis székre, és kikészültem... Ráhajoltam az ágyra, és azt sem tudtam, hogy hogyan tovább. Basszus, már, apának itt kellene lennie, főleg, ha már áttolta a képét Magyarba. Nem értem a gondolkodását, nem értem mit miért csinál, és most már Zeront sem értem. Miért melózott ennyit, miért nem mondott nekem semmit?! Sok a miért, de... csak legyen jobban Zeron, engem már az sem érdekel, ha ezért apához kell költöznöm, vagy a felépülése miatt elküldene hozzá....
***
Órák teltek el, de fel sem fogtam. Gray ha mondott is valamit ez idő alatt, az hozzám nem jutott el. Időközben be is sötétedett, már nővérváltás is volt a kórházban. És... hogy mennyi a pontos idő? Fogalmam sincs... - Síra, mennünk kellene lassan - érzékeltem egy hangot a hátam mögül, mely valószínűleg Graytől származott. - Oké - sóhajtottam, majd a könnyeimet letörölve az arcomról felálltam, és kihátráltam a szobából. Gray már az ajtóban állt, tehát sikerült majdnem neki is mennem. Szó nélkül mentünk ki a kijáraton, ahol én megálltam. Most hogyan tovább? Haza semmi kedvem menni, vagy nem is tudom... Lehet, sétálok egyet, aztán majd meglátom. - Gray, kiszellőztetem a fejem. - Akkor ma én adok Vitynek kaját. És holnap reggel is - intett, majd egyszerűen elsétált a buszmeg felé. Ez a srác... Lehetetlen rajta kiigazodni. Sosem tudom, hogy tényleg ennyire átlátja a dolgokat, vagy egyszerűen csak nem érdekli. Ez is, most csak annyit mondtam, hogy sétálok, erre leszűrte, hogy lehet nem is megyek haza ma. Tök hihetetlen, hogy ezt mondom, de ha tavasszal visszamegy Japánba, hiányozni fog. Mert végül is kivel fogok akkor én vitatkozni, meg úgy általában, kit fogok kiakasztani reggelente? :D
Mindegy, ő amúgy is csak a húgát keresi, akiről már van fogalma, hogy kicsoda. Kíváncsi vagyok, abból az ügyből is mi lesz. Bár Zeron akart neki segíteni, ha felébred, biztos örülni fog, hogy ennyire előrehaladt ez az egész "keressük meg a hugicát hadművelet". És azt hiszem, ha felébred és jobban lesz, mindenről kikérdezem majd... - Vaú! - ugrott rám előröl egy kutya, majd elkezdte nyaldosni az arcom. - Nala, elég, ez csikiz! - próbáltam eltolni magamtól Nalát, de nem ment könnyedén. Egy több mint 100 kilós kutyáról beszélünk, akinek ráadásul feltett szándéka volt, hogy ne hagyja abba a nyaldosást. - Egyébként megijesztettél - erre a mondatomra abba hagyta a pusziadást, és kissé elfordított fejjel nézett rám. Tiszta értelmes ez a kutya, el sem hiszem, hogy egy olyan elcseszett gazdája van, mint Krisztán... Erről jut eszembe! - Hol van a gazdád, Nala? - Vaú! - ült le elém a földre. Jó, nagyjából hozzászoktam Vity cselekeheteihez, de Nalánál nekem kínai, hogy mit akar jelezni. - Elszöktél? Mert akkor Krisztán tuti keres téged, éééés tuti, hogy ki lesz akadva - guggoltam le a kutya elé nevetve, de azért tök durva: Nala így is akkora volt, mint én. Pedig ült. És rájöttem, hogy a kaukázusiak rendkívül szeretnek puszit adni. - Na jó, elég lesz! - toltam el ismét magamtól, erre meg belemászott az ölembe. - Jézusom, Nala, nehéz vagy - nevettem, mert a szőre is csikizett, meg úgy alapjáraton cuki volt. - Gyere, hazaviszlek, mert Krisztán tényleg ideges lesz, ha sokáig nem talál majd meg - ekkor megragadta a pulcsim ujját, és elkezdett húzni. Már magát a lényeget sem értettem, hogy hogy a fenébe került ilyen távolra ez a kutya Krisztántól és az otthonától. Több utcán átrángatott, amikor végre elértünk a sikátoros részhez, és a lényeget nem értettem, hogy miért a mi utcánkba akart minden áron befordulni Nala. - Síra?! - halottam meg hirtelen mögülünk Krisztán hangját. Nala is felé fordult, és fogalmam sincs miért, de fülét farkát behúzva vonult mögém. - Nala?? Ez a barom! Bocs, csajok, egy gyors telefon, valakit le kell vernem! - majd már emelte is a telefont a füléhez. Ránéztem Nalára, aki valamiért boldogon ugrált össze-vissza. Tök nem értem ezt a kutyát, az előbb még félt, most meg ugrándozik. - Te kib*****tul degenerált barom! Azt mondtam, vigyázz Nalára, nem azt, hogy engedd el!! ... Lesz***m, miért mászkál a kutyám egyedül kint?! ... Kussolj, ennyit nem vagy képes megcsinálni, f******a már! ... Aha, ja, majd én szabályozok, barom! - értetlenül néztem Krisztánt, majd megráztam a fejem. Nem, nem akarom tudni, addig jó, míg nem keveredek bele. - Khm... - köszörültem meg a torkom, mivel a srác tök másik világban járkált, majd sikerült neki felfognia, hogy itt vagyok, tehát rám nézett. - Ja, bocs, elfelejtettem, hogy itt vagy. - Kösz... - sóhajtottam. - Mindegy, Nalával téged kerestünk, és mivel megvagy, én mennék is. - Várj már - kapta el a kezem Krisztán. - Miért vagy ilyenkor kint? - Volt egy kis dolgom, majd megtalált a kutyád - emlékeztettem, hogy miért mászkálok kint. Nyilván nem jó kedvemből, csak visszahoztam neki Nalát. - Ja, majd be is veszem - nézett rám felvont szemöldökkel. - Mi van?! Szerinted a kutyád után kutattam Pesten, vagy tudod mit? Higgy amit akarsz, én mentem! - indultam volna meg, de Nala elém ugrott, és amikor menni akartam bármerre is, mindig előttem termett. - Nala másképp gondolja - nevetett Krisztán, és esze ágában sem volt rászólni a kutyájára, áá, hol már. - Jó, feladom - sóhajtottam, és karba tett kézzel vártam, hogy akkor most mi legyen. Hát, csak annyi történt, hogy Nala megint rám ugrott, és össze-vissza elkezdte nyaldosni az arcom. - Nala, elég lesz! - toltam el ismét, de persze, nekem szokásom az erősebbel kikezdeni, még akkor is, ha az ellenfél egy kutya. - Na jó, Nala elég volt! - szó nélkül leült, én meg tök örültem, hogy tiszta kutyanyál lett az egész arcom. - Nézd a jó oldalát, Síra. Nala kedvel téged. - Tényleg?! Egészen örültem ennek addig a percig, ameddig a hajam nem lett tiszta... nyál... - fintorodtam el, mert na. Mégiscsak lány vagyok, és szörnyen kényes vagyok a hajamra.... - Hercegnő - jegyezte meg továbbra is nevetve. - Miért vörös a szemed?! - Nala nyálától - füllentettem, pedig nagyon is tudtam, hogy nem ettől, inkább attól, hogy órákon át folytak a könnyeim. - Most megyek.... - Várj már! - ragadta meg a kezem ismét, és rántott vissza egy szempillantás alatt, aminek következményében hirtelen közel kerültünk egymáshoz. Talán, túl közel is... - Hova sietsz ennyire? - Bárhova, ahol nem emlékszem... - csúszott ki a számon az első gondolatom. Krisztán felvont szemöldökkel nézett rám, majd megfogta a kezem, és elkezdett húzni egy másik utca felé. - Nala, mozgás! - szólt oda a kutyának, aki egyébként szépen üldögélt tovább, meg sem fordult a fejében, hogy mondjuk a gazdája után jöjjön, vagy ilyesmi. Nem semmi kapcsolat van kettejük között, az tisztán látszik. - És hova is megyünk? - kérdeztem sóhajtva. - Hozzám, szerinted? - kérdezett vissza Krisztán. - Mi van?! Én biztos nem! - álltam meg hirtelen. Ez meg van bolondulva, vagy mi a franc?! Én biztos nem fogok Krisztánékhoz menni, ez tök abszurd! - Ne rinyálj már annyit! Jössz és kész! - fordult vissza, majd felkapott az ölébe, utána pedig ismét megindult. - Tegyél már le, nem megyek sehova! - ellenkeztem, de tök hiába volt az egész, mintha a falnak beszéltem volna. - Krisztán! - Nyugodj már le, megint túlparázol mindent! - szólalt meg végül, majd szó szerint ledobott a fűbe, a házuk előtt. - Te nem vagy normális... - sóhajtottam, miközben felálltam a földről. Ez bolond, nem elég, hogy önkényeskedik, de még le is vág a fűbe, ami vizes is, és még neki áll feljebb! - Gyere már, felkel a nap, mire megmozdulsz! - rángatott be a házba. - Na, szuper! - gyűrt össze egy papírt, ami a szobája ajtajára volt kiragasztva. - Az őseim leléptek, tehát nem kell paráznod. - Néha tőled félek, nem attól, hogy esetlegesen a szüleiddel találkozzak... - sóhajtottam. - Nem öltem még embert, és nem most fogom elkezdeni - vágott hozzám egy pólót a szekrényéből, majd a vállamat megfogva megfordított, és belökött a szobájából nyíló ajtón, majd egy "Fél órád van!" beszólással bevágta az ajtót. - Krisztán, hülye vagy, engedj ki innen! - rángattam az ajtót, de mivel kívülről volt bekulcsolva, esélyem sem volt arra, hogy esetleg kimenjek, vagy ilyesmi. - Ne szenvedj annyit, mondtam: fél órád van, addig keresek valami kaját - hallottam, ahogy becsapódik egy másik ajtó is, és ebből feltételeztem, hogy kiment. Nagy logikám van, de most komolyan.... Fú, oké, tehát bezárt a fürdőbe... Valami képtelen ötlettől vezérelve beálltam a zuhany alá, és rendesen jól esett a forró víz. Nem tudtam megállapítani, hogy az arcomon lévő cseppek csupán a víz cseppjei vagy a könnyeim, viszont nem is érdekelt. Teljesen nem értettem, hogy miért csinálta ezt Krisztán, de valamiért azt éreztem, hogy segíteni akart ezzel... a maga képtelenül barom módján. Hamarabb végeztem, mint fél óra, tehát szokásomhoz híven leültem az ajtó elé. Hirtelen megcsapta az orrom egy illat, ami Krisztán pólójából jött.
Teljesen nekem csak most esett le, hogy Krisztán pólója van rajtam. Ahhoz képest, hogy itt sem akartam lenni, most... Tiszta szánalmas vagyok, de komolyan.... Hirtelen kinyílt az ajtó, és mivel kifelé nyílik, vele együtt borultam én is hátra. - Te barom, ne nyiss csak úgy be! - szóltam rá egyből, holott maga a kialakult szituáció eléggé érdekes volt. Ő felvont szemöldökkel nézte, ahogy én hanyatt vágódtam a padlón. Legalább a szőnyeg felfogta az esésem. - Degenerált - nyújtotta a kezét, és most miért is én vagyok leszólva?! Ő nyitott be csak úgy, ch! - Kávét nem volt kedvem főzni - nyomott a kezembe egy energiaitalt, meg egy tányért, amin sült krumpli meg rántott sajt volt. - Köszi, de nem nagyon vagyok éhes... - sóhajtottam, majd leültem az ágya elé a földre. - Kit izgat?! Na, majd jövök, addig edd meg - zárta magáról a fürdő ajtaját. Ez remek.... És, az normális, ha Nala kiskutyaszemekkel néz rám, vagyis pontosabban a kajára? Hát, ahogy gondoltam, szinte semmi nem ment le a torkomon, de a lényeg, hogy megpróbáltam. Leraktam az asztalra a tányért, majd visszaültem a földre. Nala odajött hozzám, és lefeküdve mellém az ölembe hajtotta a fejét. - Meg kéne lepődnöm ezen?! Nala, sicc! - hallottam meg a következő pillanatban Krisztán hangját, és az ajtó csapódását. - Hagyd, tök aranyos - simogattam tovább Nalát, aki nem törte magát azért, hogy elmenjen. Az a baj, hogy teljesen sírós hangon sikerült mondanom, pedig egyáltalán nem így akartam. Krisztán leült velem szembe a földre, és csak nézett. - Annyira azért nem nagy szám, hogy sírj miatta - szólalt meg végül. - Nem miatta... - szaladt ki ismét a számon. Miért mondom ki ma az olyan dolgokat, amiket nem is kéne?! Krisztán közelebb jött, és magához húzva megölelt. Tök meglepődtem, nem szokott ő csak úgy ölelgetni, meg amúgy is, ez nem éppen az ő... stílusa. - Akkor? - kérdezte sokkal lágyabb hangon. - Semmi, tényleg - nem értettem magam, emiatt az egy öleléstől alig tudtam visszatartani a könnyeimet. - Ne hazudj! - szorított magához jobban, és kész, én eddig bírtam. Konkrétan kitört belőlem minden, ami a történt. Elmondtam neki mindent, a péntek délutántól kezdve egészen addig, ameddig Nala rám nem vetődött. Krisztán csak szó nélkül hallgatott. Volt, hogy erősebben szorított magához, de egyszer sem engedett el. Egész végig ölelt, és magához mérten egészen jó fiúként viselkedett. - "Itt az én időm, hogy tegyem, amit akarok, mert ez az én életem" - törte meg hosszas hallgatás után a csendet Krisztán. - Awake and alive - mosolyodtam el Krisztán idézett szövege alapján. A srác is csak elmosolyodott, majd a következő pillanatban meghallottam a gitárján játszott dallamot, és Krisztán hangját, amint elkezdi énekelni a dalt. Nem tudom miért, de jó játéknak tűnt beszállni ebbe az egészbe.
I'm at war with the world And They try to pull me into the dark I struggle to find my faith As I'm slipping from your arms Iz's getting harder to stay awake And my strength is fading fast You breathe into me at last I'm awake, I'm alive Now I know what I believe inside Now it's my time I'll do what I want 'cause this is my life Here Right here Right now Right now Stand my ground and never back down I know what I believe inside I'm awake, and I'm alive I'm at war with the world 'Cause I ain't never gonna sell my soul I've already made up my mind No matter what, I can't be bought or sold When my faith is getting weak And I feel like giving in You breathe into me again I'm awake, I'm alive Now I know what I believe inside Now it's my time I'll do what I want 'cause this is my life Here Right here Right now Right now Stand my ground and never back down I know what I believe inside I'm awake, and I'm alive Waking up, waking up Waking up, waking up Waking up, waking up Waking up, waking up in the dark I can feel you in my sleep In your arms, I feel you breathe into me Forever hold this heart that I will give to you Forever I will live for you I'm awake, I'm alive Now I know what I believe inside Now it's my time I'll do what I want 'cause this is my life Here Right here Right now Right now Stand my ground and never back down I know what I believe inside I'm awake, and I'm alive Waking up, waking up Waking up, waking up Waking up, waking up Waking up, waking up
- Ezek után miért is velem unod szét az agyad éneken?! - fogta le a gitár húrjait Krisztán.
- Mert nincs kedvem operákat zengeni, plusz, mert te is ott szenvedsz, holott nem éppen azon a szinten vagy - nevettem el magam. Ez bolond, engem kér számon, holott ő áll azon a szinten, hogy akár frontember is lehetne.
- Még lenne kérdésem - nézett továbbra is gúnyosan vigyorogva.
- Na, ne kímélj... - sóhajtottam, hátravágva magam az ágyán.
- Az avatáson is simán énekelhettél volna.
- Ne röhögtess, te vagy a második ember, aki hallott énekelni - nevettem fel kínosan.
- Be ne adagold nekem, hogy lámpalázas vagy - éreztem egy apró gúnyt megbújni a hangjában.
- Nem, csak... - kezdtem, de elakadtam.
- Csak?! - kérdezte, és hallottam, ahogy közelebb gurult a székével az ágyhoz.
- Semmi... - mosolyodtam el. Énekelni amúgy is csak úgy jó, ha van kivel. Nekem sosem volt ilyen, ezért tanultam meg gitározni. Ahhoz nem kellett társaság. Az éneklés meg... Ha sokat vagy otthon egyedül, el kell ütnöd valamivel az időt. Még Zeron sem hallotta sosem a hangom, Krisztán szerint jó, szerintem... nem rossz, de közel sem jó. - Neked sosem jutott eszedbe mondjuk... egy banda?
- De, de nem lenne időm rá - bár nem láttam, de szerintem szokás szerint megvonta a vállát, és nem mellékesen, még rázta is a lábát. - Meg csak akkor szokásom ezt csinálni, ha elkap az ideg.
- Téged elég gyakran elkap - nevettem el magam, mert lássuk be, naponta legalább hatszor húzza fel magát valamin. :D
- Hallod, ezt pont te mondod?! - nevetett gúnyosan a srác.
- Na, azért engem nem kap el... annyiszor.... - köhintettem, leplezve a füllentésem.
- Nem?! Tök para vagy néha, ha teljesen kiakasszák az agyad, megesik, hogy már rendesen félek tőled - nevetett tovább, de azért éreztette a hangjával, hogy full ironizál.
- De egy szemét vagy! - vágtam hozzá egy párnát, és mivel pont nem rám figyelt, szépen fejen is találta. Elkapott a röhögés a jelenet láttán. Először meglepődött, majd mikor felfogta a helyzetet, láttam a szemében, hogy erősen bosszút forral ellenem. - Eszedbe ne jusson! Krisztán! - vágta vissza a párnát, ami elől épphogy csak sikerült elmenekülnöm. - De szemét vagy, most miattad meg kellett mozdulnom!
- Hogy oda ne rohanjak, micsoda problémái vannak a hercegnőnek - nézett rám értetlenül, majd felemelt egy másik párnát. Basszus, tényleg, kettőt dobtam neki, és csak egyet kaptam vissza belőle. - Na, akkor lássuk, most merre menekülsz.
- Krisztán, meg ne merd.... - és, még persze, hogy nem hallgatott rám. De legalább puha volt a párna. :D - Fú, de kinyírlak még egyszer!!!
- Ezt minden nap elmondod, de még mindig élek - jegyezte meg ezt az apró tényt. - Amúgy meg, asszed', lenne esélyed ellenem?
- Hát, egy szerencséd van. A kutyád hamarabb végezne velem - nevettem fel.
- Ja, félnék is nélküle - nevetett Krisztán is ironikusan. - Hallottam, hogy holnap lesz egy osztályszintű közös tevékenység.
- Rosszat sejtek.... - néztem a srácra furán, mert ez a bevezetés... Tuti, akar valamit.
- A lényege, hogy az osztálya előtt kell valamit csinálnia két embernek, akik nem csapattársak - vonta meg a vállát. - Jelzem, hogy még pénteken leléptél, ekkor választották ki a többiek ezt.
- És én lennék az egyik, igaz? - sóhajtottam felfogva a helyzetet.
- Ja, én meg a másik - bólintott Krisztán.
- És mit csináljunk? - kérdeztem mosolyogva.
- Hát, eredetileg nem volt kedvem semmihez, de ez a kis "játék" jól jött ki, tehát... - vezette be, én meg sóhajtva megadtam magam.
- Oké, legyen. Úgy sem voltam ott ezen az izén, akkor legalább te választottál.
- Ja, egyrészt ezért választottak téged. Mert nem voltál ott - vonta meg ismét a vállát.
- Elkérhetem a gitárod? - kérdeztem, mire a srác oda is nyújtotta. - Akkor, találjuk ki, hogy mivel égettjük be magunkat holnap. Illetve te nem, csak én.
- Nyugi, ha te égsz. értelemszerűen én is, tehát... ha lehet, ne égess direkt - unott tekintettel néztem fel a gitárról, majd egy nagyot sóhajtva elkezdtem játszani egy olyan számot, amiről azt gondoltam, hogy még őfelségének is megfelel.
