A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 13., vasárnap

15. Fejezet - Egy újabb brutális végkimenetelű nap + egy kis átalakulás :D

Szeptember 20., Hétfő

    Korán keltem fel, mivel annyit lazultam otthon, hogy már nem volt mit kialudnom. Minden reggelem, míg itthon dekkoltam, azzal kezdődött, hogy felpattant a szemem tíz óra körül, ami vasárnap már csak nyolc órára csökkent, ma meg irritálóan korai időre, hét órára, érted?! Szerintem nekem megártott az otthonlét (Ha most éppen egy baseballütővel fejbe szeretnél csapni, kikérve magadnak a kijelentésemet, esdekelve rimánkodom, hogy ne! Komolyan gondoltam. :D ) , teljesen felborította az aranyos kis bioritmusomat, ami a reggelkelés tekintetében… Olyan délután kettőt jelentett eddig, de sebaj. :D  A napok további részében sem nagyon történt semmi izgalmas. Itthon vegetáltam, Zeron egyszer-kétszer felhívott, de teljesen értelmetlenül, mert csak jobban fokoztuk az összeveszésünket. Amúgy a skacok tök aranyosak voltak, minden nap hívtak, ma meg elvileg átjön Stella és Zeririn. Tök fura, hogy ezt mondom, de már várom, hogy suliba mehessek. Előtte viszont még máshova kell elmennem, és igen, ez a kórház. Ki akarok deríteni erről az ügyről minél többet!
Szóval kikászálódtam a jó meleg takaróm alól, majd legurultam a lépcsőn: igen, mivel majdnem akkorát zakóztam első megmozdulásomra, hogy az egy… ilyen szabadesés lett volna, pár pattanással a lépcsőfokokon. Most pedig jöjjön egy kis szabadfoglalkozás: képzeld el, hogy Síra egy miniatűr gumilabda, és hajítsd le a lépcsőn. :D Viszont, mivel sikerült megfogódzkodnom a korlátban, ezért most hál’ égnek élek jelenleg, de ki tudja, meddig, ugye, tekintve, hogy szerintem több életem van, mint egy macskának, habár a cicák élete is véges… Erről jutott eszembe, hogy megnézzem a nyakam. Lent, az előszobafalon lévő tükörben tehát lecsekkoltam, hogy nem is olyan vészes már, szépen begyógyult a vágás, és ha öt lépéssel hátrább csoszogtam, már nem is vettem észre semmit. Átkozott Vöröske! Miatta bármikor mentem le a boltba vagy ki a buszmegbe, random a szekrényem legeldugottabb zugaiból előrángatott sálakkal kellett eltakargatnom a nyakam, mert azért állandóan a hajammal fura lett volna rejtegetni a sebemet…  És ki miatt? A hülye vámpír az oka, ki más! Mint valami pióca, de komolyan! Nem akarok többé a közelébe kerülni, de még csak látni sem óhajtom azt a nyomoroncot! Ha a nevére gondolok (az általam kitalált nevére, mert a valódiról még halvány okkersárga gőzöm sincs), émelyegni kezdek, meg legszívesebben szétverném Bonti boxzsákját, miután szétgépeltem a vörös tag arcát, habár ez magától értetődő… Viszont minden hülyeség ellenére megfogadtam magamnak, hogy folytatom a nyomozást, míg rá nem jövök… úgy mindenre. Pech, de addig el kell viselnem a nagykutya pofázmányát, mivel egy fejes mindenhol ott van, ahol a kis csahosai… Jó, nem mindig. Csak majdnem, tehát olyan 99,9999%-ban, és ez nem szerencsés nekem, ch. :D Még azért hozzátenném, hogy azóta, mióta kiszívta az a gyökér a nyakam, minden éjjel arról álmodom, hogy letámad… Ajj. Csak mindig különböző helyszíneken. Voltunk már egy űrállomás mosdójában (MI?!), egy színház öltözőjében, ahol a Vöröske kölyök Vuknak öltözött be (MI A FRANC?! Mindeközben a Hupikék törpikék aláfestő zenéje ment, ami még brutálabbá tette a rémálmomat.), ja, és egy pottyantós WC-ben is nyaldosta a véremet… Elhiheted, mindig köbö úgy ébredtem, mint aki egész éjjel fekvőtámaszokat végzett… Nyakkal. :D Alig bírtam kiverekedni magam az ágyból, és kényszert éreztem arra, hogy két percenként a hozzányúljak, hogy megvan-e még. Logika, a fejem meglenne, de az alatta lévő nyakam meg nem, ez egyértelmű. :D
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal rángattam magamra egy koptatott csőfarmert, meg egy világoskék, testhez simuló garbót, aminek a derekánál volt egy fekete lyukacsos öv (Fő a biztonság, és ha valaki (khm) cseszeget, az övvel nemes egyszerűséggel megcsapkodom...), na meg egy kék-fekete bokacsizmát varázsoltam a lábamra, hogy ne úgy keljek útra, mintha én lennék maga Csizmás Kandúr… Csizma nélkül.  :D
Azzal, hogy előtte kajáltam, meg bevágtam egy nagy bögre kávét, roppant sok idő elment, meg ugye a filozofálgatásommal is. De lépnem kell! Az a fura amúgy, hogy nem érzek félelmet. Pedig kéne.

***

- Jó napot… Vagyis reggelt! – a múltkor, mintha szebben köszöntem volna. Na, de ez lényegtelen. Meg ki tudja, lehet, csak összehallucináltam valamit, és a sclarozis… baromság, amit a Vöröske aggatott rám betegségként, a végén még beigazolódik. :D
És minő szerencse mosolyg rám eme mesés reggelen! Szeplőcske lapozgatja az Avon termékajánlóját, és bámul most úgy rám, mintha elvettem volna tőle három csomag BB krémet… Bocsika, csak tudod, azért jöttem, hogy meglátogassam a „nagyit”, és hááát… mivel itt te vagy elvileg a recepciós, ezért dolgoznod is kéne valamit… Pölö megengedhetnéd, hogy tovább menjek. Megköszönném, de komolyan. Kapnál a nem létező sütimből is. :D
- Jó reggelt! A nagyijához jött? – nézett rám olyan szemmel, mint aki rögtön át szeretne lőni vele, hogy füstöljek, mint a Fuji. Meg nekem úgy esett le, hogy a legnagyobb gúny a nagyin volt. Na jó, Szeplő, most már tényleg kaphatsz a négy doboz sütimből… Odaadom az egyik dobozát, úgy nincs „ öri hari”? :D
- Igen, Mak..
- Kiderítettük, hogy a múltkoriban, pontosabban múlt héten csütörtökön maga is a vandálkodók között volt – WHAT? Most ez meg miről beszél?! Idegesen elkezdtem méregetni fentről lefelé, aztán lentről felfelé, majd jobbról balra a nőcit, és kezdett leesni, mire céloz -, illetve megrongálták a takarítói szobát – haha, megrongáltuk… Tud ez poénokat lőni -, illetve megkötöztek egy orvost, akit a személyzeti mosdóban találtunk meg – ó, már értem, honnét szedte azt az orvosi köpenyt a srác… Hát, ez full beteg. Képes volt megkötözni, és a WC-be vágni egy dokit a köpenyéért?! Tőlem kap tapsot és ujjongást ezért a húzásáért. - Magát is látták egy vörös hajú, véres – itt nyeltem egyet, miközben kirázott a hideg  – orvosi köpenyt hordó fiatalemberrel. Mit tudna nyilatkozni erről az esetről? – nézett rám szúrós szemekkel. Most mi is van konkrétan?! Komolyan azt hiszik, én, én… Benne voltam a „vandálkodásban”? Az egyik áldozat voltam én is, banyek!
- Ha nem látná – húztam le a garbóm nyakát, és toltam oda a saját nyakam a recepciós nő arcához nagy lendülettel, aki emiatt majdnem hátraesett a székével. :D – ezt a kedves sebet akkor szereztem, plusz a vér, amit látott a köpenyen, az az én vérem volt! De van rá tanúm is! Várjon! – azzal meg sem hallgatva a válaszát, elrohantam Teri néni szobája felé, ahol meg is találtam azt az orvost, ki a múltkor látott elrohanni a Vöröske elől.
- Maga meg… - guvadt ki a szeme a megérkezésemre, mire karon ragadtam, és kivonszoltam a sokkos állapotba került dokit. Orvost neki! :D
- Nem számít. Maga múlt héten csütörtökön látott, ahogy vérző nyakkal rohanok el egy vörös hajú, véres köpenyes hüly… ember elől? – kérdeztem úgy, hogy már a Szeplőcske előtt rostokoltunk. Csak mondd azt, hogy igen, ne meresszed úgy a szemed, mint egy beszívott mosómedve!
- Hogyne, persze, Bori! – nem, ő Szeplőcske!!! De ez az!  Siker, süti, serleg nekem! Már azt hittem, nem fogja bevallani… - De akkor még azt gondoltam, hogy az a Feri a köpenyben, és egy megbolondultat kerget – vihogott, mire tőlünk csak szemforgatásokat kapott cserébe. Nincs kedvem most viccelődni, én kérek elnézést. 
- Hááát… Nem – sóhajtott Borbála hölgyemény, majd rám emelte zöld, furcsamód nem szeplős szempárját. - Jó, elmehet maga. Khm, egyelőre! – adott engedélyt rendkívül kedvesen, mire újra a folyosó felé vettem az irányt. – De nem arra, hanem a kijárat felé! – mosolyodott el gúnyosan. Na ne! – Ide többet ne tegye be a lábát! Nem Maklári Teréz unokája, hanem egy bajt magával hordozó sarlatán! Kifelé! KI KI KI!!! – állt fel, és még a tollát is ledobta… Ez nem komplett… Olyan, mint egy béna szelleműző, csak az a bizarr, hogy én vagyok itt a szellem. Hajj, Borbála lehetne akár értelmes ember is, de tényleg. Viszont egy másik univerzumban, tehát a Földön csak egy hiányos agyú dundi idegbajos, így hát kikerekedett szemekkel vettem tudomásul, amit mondott, utána pedig megindultam a fotocellás ajtó felé…
- Oké, de ha elüt egy Isuzu kisbusz, azért nehogy már a kórház előtt műtsenek – vetettem oda neki az oltásomat vissza sem fordulva felé, mire az ott tébláboló orvos elröhögte magát, miközben azt csipogta: „Milyen busz?! Háááát ez **** jó!”, Bori meg csak fújtatott.
Kiértem a kórház előtti buszmeghez, és csak azon agyaltam, hogyan tovább. Megint el kéne látogatnom a sikátorhoz? Talán az jó ötlet lenne, hátha mentek valamire a rendőrök is (Bár az értelmi színvonalukat bámulva rájöttem, ennek esélye még a nullával sincs rokonságban...), így maximum ki tudnám őket hallgatni, vagy bármi… Szóval elindultam a megfelelő irányba, mikor ismerős hangok ütötték meg a fülemet a sikátor előtti utcasarkon:
- Hé, te csörögsz! – kiáltotta egy vörös szemű és feh… Ez az egyik bandatag, az albínó, kétség sem fér hozzá, na és a kijelentése is igazolja, mennyire sík hülye a fazon, éppen olyan, mint aki azt hitte, lebeg a faág. Magától, khm, emlékszel, gondolom. :D
- Ja, vágom! Csá, fejes, mi a pálya? … Jó, ne üvölts má’! – ez pedig a kapucnis… Miközben hallgattam őket, egy közeli fa mögé álltam, és próbáltam a levelek között kilesni – Akciózunk ma este? Kúl! Főhadiszállás? Zsír! Szevasz, tíz perc és ott vagyunk  – tette le … Egyébként, csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy mióta meghallottam a „fejes” szót, azóta ritmusra borsózott a hátam… Mivel úgy tűnt, nem vettek észre, ezért eldöntöttem, követem őket…  Na de álljunk csak meg egy pillanatra. Készen állok egyáltalán arra, hogy megint lássam őt? A vöröst?
Vannak azért kétségeim afelől, hogy jó ötlet lenne-e belépni a főhadiszállásukra… Tehát két percig csak támasztottam a fatörzset, majd beleütöttem ököllel.
- Francba már! Nem adhatom fel!  - azzal a fiúk után osontam, kihasználva, hogy ebben az utcában sok fa van, amik mögé elbújhatok, mint egy kis fakopáncs…
„Hol a jó fészkes fenében vagyunk?” – egyre inkább dörömbölt a bűnügyi regényeken csámcsogó belső énem lelkem kapuján (De gyönyörűen kifejezted magad, azta!), ahogy elérkeztünk a „főhadiszállásra”. Egy régi gyárépület volt ez egyébként, amire már azt sem tették fel, hogy „ELADÓ”, annyira nem kellhet már senkinek, még a Guinness-rekorder renoválóknak sem. És ahhoz képest, hogy a tag tíz percet nyáladzott bele a telefonba, lett ebből fél óra is, plusz egyszer taxiba kellett szállnom, mire a kerület „széléhez” értünk, ahol már alig lehetett látni egy-egy munkást vagy melóból hazafelé bicajozó feleséget… A gyár pedig… egy szó jutott csak eszembe róla: romos… irtóra.  Plusz tiszta dzsindzsa volt a környéke, alig láttam emiatt a bejáratot… Persze azért sem tudtam megfigyelni, mert tisztes távolságból követtem a bandatagokat, akik eddig egyszer sem akartak észrevenni, amiért büszke is vagyok magamra, haha. De közrejátszott az is, hogy ezek szerintem nyitott szájjal bámulnak a nagyvilágba általánosságban, a szemüket meg maximum kísérő „tezsvírnek” használják, ha stírölni kell egy csajt. (Eddig 60 lányt kukkeroltak meg, míg ideértünk, számoltam…)
Vártam három percet, miután bezárult a gyárajtó, majd én is beléptem. Nyirkos, párás levegő csapta meg az orromat, de már annyi ennél rosszabb dologban volt részem, hogy csak elfintorítottam az arcom, és továbbmentem… Mindenütt tégladarabok, graffitik (gyönyörű „ANYÁD” meg „APÁD” és „NAGYAPÁD” feliratokkal, elvétve pár „GYOPÁR” firkával, tehát úgy gondolom, kész művészet meredezett a bomló falakról). A kapucnis éppen felnyitott az egyik folyosó végén egy csapóajtót, ami egy nagy sötét „valami” felé vezetett, az albínó meg szerintem… ja igen, megláttam őt is. Éppen a sarokba … vizelt. Őőőő, hát szóval. Nem lehetett volna ezt inkább kint elintézni? Mennyivel jobb egy gyársarokba végezni a dolgát, ahova odagyűlnek a legyek? Ezek nem százasok… Miután mind a ketten lementek a lenti világba, én is követtem őket, de megint egy helyben kellett ácsorogtam legalább öt percig, utána meg füleltem, elég messze lehetnek-e már. Nem szabad hibáznom! Egyszer elég elcsesznem, és végem… Öt az egy ellen kétszer egymás után nem fog az „egy” javára dőlni.
Mázli, hogy a föld is tele volt mohával, így nem lehetett hallani, hogy követtem őket, de ez az én dolgomat is megnehezítette, mivel csak a roppant elmés beszélgetésük zajára (azt tárgyalták, a tanga vagy a francia bugyi áll jobban a csajok seggén, őőőő) tudtam adni, hol vannak éppen… És ekkor, gondolataimból újra feleszmélve, a kezemmel véletlen végigsimítottam egy… Lépcsőt? A föld alatt van egy rejtett pince?! Komoly?! Nem viccelődik velem az élet?! Felmásztam a mohás-rozsdás lépcsőn, így pedig egy szinttel feljebb találtam magam… Atyám!
Ekkor jöttem rá, hogy mikor lefelé jöttem a sötétben, akkor is észrevettem egy felsőbb szintet, ami az alsótól vaskorláttal volt elválasztva, de akkor még nem esett le, hogy oda fel is lehet menni… Oké, Síra, így még jobb úton haladhatsz, ezért jár a fejsimi! Ahogy mentem a rejtett utamon, úgy lett egyre világosabb… Majd hirtelen neon világítása tört fel a felső szintre, ahol én kúsztam. Ó, hogy miért? Gondolom ez a kérdés is megfogalmazódhatott benned: hát mert a felső szint végig „szellős” volt (itt még finoman fogalmaztam), egyszerűen csak vasdarabokból állt, úgy kellett rajta kúsznom meg lépegetnem, mint egy cirkuszi egyensúlyozó művésznek. Kifejezetten kényelmes volt. :D
- Na, gyökér kommandó, végre ideértetek! Milyen tíz perc, ti marhák? – csapott az asztalra magabiztosan … a Vöröske. Mikor megláttam, ne tudd meg, hogyan rázta a testemet az ideg… Reflexből a torkomhoz kaptam, de emiatt majdnem elveszítettem a hülye egyensúlyomat, ezért inkább visszafogtam magam, de a düh, ami rám tört, nem csillapodott… A bandavezér laza pólóban és barna kapucnis felsőben volt egyébként, meg egy koptatott farmerben… Átkoztam magam, amiért én is olyat vettem fel… És így pontosan meg tudtam figyelni az arcát, és elmenteni magamban: egy fokkal világosabb kék szemek, mint nekem, sötétvörös haj, sportos alkat, magas… Szóval, nem néz ki rosszul, nem arról van szó.

 Egyszerűen csak a jellemével meg az agyával vannak kisebb NAGYOBB gondok. Véréhes, random bevonszol egy pottyantós budiba (oké, ezt csak álmodtam, na), meg minden… És úgy beszél velem, mint a kutyával. Plusz, szegény Teri nénit is ő bántotta, és most is éppen egy kést pörget a kezében. Őrület! Én felrúgom! Előtte állt megszégyenülve az albínó meg a kapucnis, a vezér háta mögött meg Leó töltötte a cigiket… halomszámra. Remek, még a munkát is megosztják egymás között.
- Mi az akció, vezír? – röhögött egyet a kapucnis, mire az albínó sípcsonton rúgta. – Te gyopár! Mohásodnál össze! – értelmi szint LVL -259. :D
- Ma lesz egy éjféli mise, az öregek meg hemzsegni fognak ott, mint a patkányok – mutatott meg egy helyet a kifeszített térképen a „vezír” – Ott kéne lecsapnunk, böszmék – egyre jobb jelzőket talál ki az alárendeltjeinek, legközelebb meg talán már retardált hétfejű pápaszemes majmok lesznek? Kíváncsian várom, valaki, popcornt ide! :D
- Rendi, de én is kellek oda? – kukkantott ki két cigi között Leó, aki bordán ütött korábban. Áu! Te is zakkant vagy, oroszlán!
- Lájön, te is kellesz, te fogod árulni a cseszett sütiket – ó, szóval a bandavezér is leoroszlánozta… De nehogy már egyetértsünk valamiben azzal a túl nagyra nőtt piros poloskával!  Ez gáz! Amúgy rájöttem,  tuti azért vörös a haja, mert annyi vért szívott, hogy már a hajhagymái is fulladoznak a vértől!!!
- Na de Dré… - mondd már, te igen elmés, mi a neve? :O 
- Kussolsz, baromarc! – vágta bele a falba a kést pont úgy, hogy „Lájön” feje mellett állt meg két milliméterre, és nekem nagyon úgy tűnt, hogy csak jóindulatból nem szúrta át a fejét. Uhh, ez a tag irtó jól céloz azzal a késsel… Engem is simán kinyírhatott volna kétszer is, mégsem tette. Most kezdtem igazán megijedni. A vér konkrétan meghűlt az ereimben…
- Jó, sorry. Dake, nagyságos paszományos úr, melyik aggastyánra sózzam rá a szaros süteményeket? – dobta vissza kicsit visszahőkölve a kést élével Dake – ó, szóval így hívják, de én úgy sejtem, a korábbi „Dré” is a neve… A második? Mit tudom én már, de tessék: Vöröske Dake Dré. Fain! :D – felé, aki a levegőben két ujjal lazán elkapta, majd belecsúsztatta a farzsebébe.
- Ha jön például kettő vénség, te elhívod az egyiket sütit árulva, a másikat meg addig Demon lefogja, és bevonszolja ebbe a sikátorba. Vágod, észkolosszus? – mutatott újra a térképre a késével. Már megint a kezében van ... ez egy késmániás…
- Most az hol van? – vakargatta a fejét az albínó, akit tehát Demonnak hívnak akkor, mikor nem éppen gyökér vagy észkolosszus… Mesés, lassan rájövök ám a részletekre. :D És még csak meg sem kell kérdeznem: „Hogy neveztek el anyukádék?” , mivel ezek addig szidják egymást, míg kiderül az összes név. :D – A parlament mellett?
- Te sügér! – csapta fejbe Dake… A kapucnist, á, dehogy magát, más embert kell ilyenkor, szerintem is. Itt ez a szokás, vágom. :D
- Ááá, miért engem? Ő a barom! – értetlenkedett a fejét simogatva a srác.
- Te voltál legközelebb, fuu  – látom, kezd kifáradni – Te anyaszomorító állat, a parlament szerinted ebben a kerületben van?! – ordibálta teljesen idegesen Dake, miközben sűrűn dobolt a lábával, és karba tett kézzel várta a választ.
- 14. kerület, nem? … Nem vágom, miről van szó amúgy – ásított a fehér hajú. Ajaj. :D
- Fogjatok le, mert mentem keresztülszúrom!! – ordibált tovább a csapat szerintem legdegeneráltabb tagjával a nagykutya, mire a többiek csak röhögtek, Dake meg levágta magát az egyik szétbarmolt kanapéra, és csak darált, darált és darált:
- Elmondom utoljára, cseszett agyúak: ma este lesz egy béna éjféli mise, amin a kerületből szerintem csak a 200 év fölöttiek vánszorognak el, szóval veszünk pár doboz szar édességet, ami most valami süti lesz, és a térképen, ha használjátok a kancsal szemgolyóitokat, vághatjátok, hogy nem messze van egy szűk utca. Húgyagyú, hogy hívják azt a helyet?
- Várj, tudom – ásított megint Demon, mivel Dake rá vicsorított, ebből esett le, hogy tőle kérdi. :D – Petőfi Mária út? – kérdezte úgy, mint aki teljesen biztos abban, hogy jót mondott. Petőfi  Mária?! Mióta létezik olyan nevű egyed... na meg utca? :D
- Ennek van agya egyáltalán? – vetette közbe Leó, miközben rágyújtott. Pff, jó kis szaghatások lesznek itt, az egyszer fix…
- Te szűkös fejű hülyegyerek! Ne szórakozz velem!! – lökte el Demont Dake, amit a srác nem hagyott, így kicsit összekaptak… Kicsit nagyon. A kapucnis és a bagót a szájában rágó oroszlán próbálták őket lefogni, de nem nagyon ment, tehát ütötték egymást, ahol érték, de mikor Demon keze a fejes arcához ért volna, az elordította magát:
- ELÉG VOLT ATTÓL A SZUKÁTÓL KAPNOM!!! – rúgta gyomorszájon az albínót, mire az elterült a földön, és csak a fejét fogta. Daken meg láttam, hogy full piros, és azon az oldalon fogja az arcát, ahol a múltkor… Megütöttem. Ch, tudja ám, ki a szuka! Ezen kívül én gyomron rúgtam, meg adtam neki egy jobb horgot is, nem vágom, miért pont a pofonom maradt meg benne… Levágta magát a kanapéra, és csak bámult ki a fejéből kifejezéstelen arccal, mire a kapucnis megszólalt:
- Hogyan tovább? – végre egy értelmes kérdés. Ez engem is érdekelne, de már annyi füst szállt fel az én „térfelemre”, hogy azzal még inkább el voltam foglalva, hogy ne kezdjek el fulladozva köhögni…
- Hanyagoljuk! Annak a csajnak olyan jó vére volt, öregem – dőlt hátra, mire összehúztam magam. Most ez rólam beszél?  – Miért foglalkozik velem ennyit? Nem tudom kiverni a fejemből… Annyira rühellem – ütögette ököllel a falat, mire Leó lefogta.
- Bejön neked, vagy mi a franc? – kérdezte „barátságosan”, és én imádkoztam, hogy nemet mondjon…
- Pfff, dehogy! – Hurrá! Addig boldog az életem!  -Tudod kinek kéne… az a bányarém! Nekem van nőm. Fel is hívom – kapott ki Leó kezéből egy cigit, majd rágyújtott, fogta a telefonját, és lazán a füléhez emelte. Ó, szóval neki van barátnője. Na, de ki tudna elviselni egy szociálisan vérevő tagozatba sorolható idegbajos rókát? – Csá… Mi a pálya? Mi van? Akkor rohadj meg – majd levágta a telefont, és eldobta a szoba másik sarkába, miközben idegesen kifújta a füstöt…
- Gáz van? – ült fel a földön Demon, aki elég hamar elfelejtette a sérelmeit, mivel roppant kedvesnek és aranyosnak tűnt, amellett, hogy ugye „szűkfejű”.
- Ja. Megint „shoppingolni” ment a lezbitársaival. Akkor rohadjon keresztbe, leszarom – állt fel Dake, és közelítette meg újra a térképet. Egyébként mondtam már, hogy a srác mennyire romantikus alkat, de gyönyörűen fejezi ki magát a barátnőjének, és hogy ez a kapcsolat összességében de tökéletesnek tűnik? :D Szent ég! – Ezért pofáztam, hogy még az a kékszemű ribi is többre tart, mint a saját csajom. Nem ciki, csak ***** gáz – bámult bele a térkép világába, és én majdnem megsajnáltam, amiért ilyen rossz a szerelmi élete, de tudod ám, ki fog egy olyan tagot sajnálni, aki folyamat bányarémez, ribiz, ki akar nyírni, megcsapolni, meg bántani. Király, hogy neki sincsenek jó napjai, ez valahogy feldobott most. :D – Demon és én fogjuk lefogni az egyedül maradt véneket, Néro meg Leó sütit árul… A pénzesebbek szoktak megfordulni arra, szóval több kilót is szakíthatunk, ennyi az akció – bámult hátra, mire próbáltam memorizálni a neveket. Tehát, ahogy elnéztem Dake emberekre való ránézését (Ezt kifejezetten magyarosan írtam le. :D), a bandatagok nevei: Néro, a kapucnis, a többieket meg eddig is tudtam, Demon az albínó, Dake a fejes, Leó meg az oroszlán. Oké, máris előrébb vagyok, plusz sejtem, hogy…
- Tényleg, most ez hol is van? – álmélkodott Demon, mire mindannyian - még fent én is - felsóhajtottunk.
- Kerék Aladár út, 44.!!! Templom! Térkép!!! Mellette ott az a cseszett sikátor!!! – kiabálta úgy bele a srác képébe a mondatokat Dake, hogy szerintem ötször minimum leköpte közben. :D Milyen szerencsés az a helyzet, hogy hááát… Demon ennyire agyhiányos, így már én is tudom a pontos címet. Óvatosan kimásztam a veszélyes körzetről, és lelépegettem roppant elegánsan a mohás, őskőkori lépcsőkön, majd kirohantam a főhadiszállásról. Mindez köbö öt perc eredménye volt, szóval hatalmas ovációt kérek a nézőktől. :D Közben szétizgultam magam, nehogy elkapjanak, de mikor elindultam, Dake már nem csak köpködte az albínót, hanem rugdosta is, szóval ők megint el voltak egymással foglalva, szerintem le sem esett nekik, hogy bárki megfigyelte őket. :D Mikor beültem a taxiba, akkora köhögőroham tört rám a gyárban belélegzett füst miatt, hogy a sofőr azt hitte, megmérgeztek, és most az ő kocsijában fogok kinyiffanni, ezért neki kell eltemetni, meg ilyesmik, ami amúgy nem igaz, de most annyira nincs agyam az agyaláshoz, hogy inkább hagyom is a fenébe az egészet. :D
Egyet tudok: este meglátogatom Kerék Aldit! Akarom mondani… Kerék Aladárt, aki...ami egy utca. És megakadályozom a bizarr sütiprojektet! Lehet, a végén az enyém lesz az összes sütemény, amiről már napok óta álmodozom, kettő repülőtéri WC között. :D 

***

Amikor hazaértem, először felfogtam, hogy full leizzadtam, majd berohantam a szobámba, és csak bámultam ki a fejemből. Nekidőltem az ajtónak, sóhajtoztam, és az járt a fejemben, hogyan akadályozzam meg, hogy újabb időseket raboljanak ki valamilyen alantas célból...Jaj, istenem! De először leírtam egy papírra mindazt, amit már tudok a bandáról.


Végül is, ha már nyomozok, csináljam profi szinten, olyan nívós akarok lenni, mint a Szent Reviuls...Na jó, annál még egy csimpánz cirkuszi kapálózása is nívósabb, de kajak. :D
    Ezen nagyszerű gondolataimból a csengőnk megszólalása zavart meg. Rájöttem, hogy még valami rendféleséget is kellett volna itt vágnom, de aztán úgy elidőztem az eddigi eredmények felvázolásával, hogy egyrészt teljesen kiment a fejemből, másrészt most már sem időm, sem kedvem nincs hozzá, így hagytam az egészet a fenébe. Úgy is csak a lányok jöttek át...És...Zero (?).
- Bocsi, utánunk szökött, és sehogy sem tudtuk eltántorítani attól, hogy velük ne jöjjön, pedig még Zeririn be is vetette az "Én vagyok itt a főnök, és egy haldoklót megyünk meglátogatni, akinek semmi ideje nincs egy élő szerencsétlenségre!" stratégiáját is, de ez sem vált be, szóval most itt van... - hadarta Stella.
- Ja, lereagáltam annyival, hogy "Akkor az utolsó perceit legalább tökéletességem társaságában töltheti!" - nevetett Zero a saját kis (kicsi? ÓRIÁSI!) egóján. - És lám, jól tettem, hogy jöttem, hisz semmi jele annak, hogy pár perc múlva kampi - segítség neked: kampi = kampec - neki, tehát: Király vagyok, ismét! Nem, nem kell ekkora tapsvihar, még zavarba jövök, hölgyeim! De ha már itt vagytok me...njü...nk...el... - itt Zero annyira meglepődött (vagy megijedt?) Stella "kedvesen" mosolygó arcát látva, hogy teljesen lelassította a mondata utolsó két szavát, és szerintem még mást is akart volna mondani, de jobbnak látta, ha beviharzik a házba. Egyébként, ő az első, aki kapásból Zeron dolgozószobájába libbent be, miután önkényesen kiszolgálta magát a hűtőnkből.
- Hé, Zero! - mentem utána, magukra hagyva a lányokat, akik az egyetlen értelmes egyedeket képviselik a jelenlegi szituban, persze ha engem nem számítunk bele, csak akkor. Haha, néha versenyezhetnék Zeroval, hogy kinek van nagyobb egója. :D - Eltévesztetted az irányt, az én szobám az emeleten van!
- Ja, bocsi, megszokás! - mosolygott kedvesen, majd miután sikerült összeszednem Zerot, felmentünk a szobámba. A srác természetesen elsőnek rontott be, és kezdte nézegetni magát a tükrömben, olyan arckifejezéssel, hogy "Na csajok, bírjátok még nem szeretni ezt a cuki kis pofit?" :D Amúgy a lányok, mint minden lány...(Ööm izé, ezt is értelmesen megmagyaráztam.) szétnéztek, és megdicsérték kábé még annak a fának az erezetét is, amelyből az ágyam készült.
- Jé, itt a gitárod! - kapta fel a gitáromat a helyéről és levágta magát az ágyamra. - Huh, tök kényelmes ágyad van!
- Hallod, legalább lenne benned annyi tisztelet, hogy megkérdezed, szabad-e!  - puffogott Stella.
- Ja, télleg, ilyet is kéne tenni! - értett egyet Zero.
- Hagyd Stella, hiszen "párászt megyéből" jött - mondtam, majd mind elnevettük magunkat.
- Ja, képzeld, Zero nagyot tarolt etiketten! - kezdett bele a meséjébe Zeririn, aminek annyira megörültem, mert végre hallottam valami életjelet a világról, mivel eddig csak itthon vegetáltam, és halálra untam magam.
- Mit csináltál már megint? - néztem rá nevetve.
- Hallod, kajak semmit! - válaszolta meg a kérdésem furfangosan mosolyogva
- Bejött Valentin - kezdte Stella -, és vagy 10 percen keresztül darált valamit az illedelmes köszönésről, majd a fejéhez kapott, és csodálkozva megkérdezte, hogy "Mégis miért figyel ide mindenki? Ezek nem ti vagytok, kérem vissza azt a 9.B osztályt, akik még tüsszenteni is úgy tüsszentenek, hogy a másik hajába fújják közben az orrukat!"
- Majd a szokásosan hülyék elkezdtek röhögni - vette át a szót Zeririn -, utána meg Krisztán és Bonti sértődötten kiviharzott a teremből, annyit mondva oda a tanárnak, hogy "Mi nem is csinálunk ilyet! Ha ilyet feltételez rólunk, inkább kimegyünk!" És most jön a lényeg, Zero elkezdett üvölteni, hogy...
- "Ejj, háá' így kő ézt csinóni, büszke vóók rátók, tezsvíreim!" - üvöltötte el magát Zero, majd mindannyian röhögni kezdünk. Nekem kicsit rosszul jött ki, mivel egy kicsit még szúrt az oldalam, de ezen nem lehetett nem nevetni. :D Amint sikerült úgy kinevetnünk magunkat, hogy már sírtunk az egésztől, Zero hozta a formáját, és feltette a legésszerűbb kérdést: - Síra!! Kimehetek pipilni? - kérdezte ezt kisgyerekes hangra változtatva a sajátját, és úgy pislogott, mint Kíra, amikor az a Hellász a közelébe van, tehát rebegtette a pilláit. :D
- Öö, ah-ha... - néztem bár nevetve, de tök értetlenül a srácra. - Ha elmagyarázom, kitalálsz?
- Persze! - ugrott fel Zero az ágyamról.
- Rögtön a szobám mellett balra, nem fogod eltéveszteni, mivel jobbra csak a korlát van! - magyaráztam neki az igazán egyszerű útirányt, majd a srác megköszönte egy bólintással és kivonult a szobámból. Mi meg elkezdtünk megint csak szakadni a nevetéstől, de hogy min, azt addig a percig nem tudtok, ameddig Zero vissza nem tolta a fejét, és szigorúan csak a fejét, az ajtón és elkezdte, hogy:
- Asszem' eltévedtem...Mégis megmutatnád?
- Komolyan, ennyire nehéz megjegyezni két irányt? De ha azt mondanám, hogy törj be a NASA rendszerébe, azt megcsinálnád egy óra alatt! - értetlenkedett Zeririn.
- Igazából fél... - gondolkodott el, mire felvont szemöldökkel néztünk rá, majd egyhangúan megrántottuk a vállunkat a lányokkal.
- Na gyere, de magadtól kell visszatalálnod! - álltam fel, majd megmutattam az utat, ami csakugyan az volt, amit már elmondtam, nem tévedtem, tehát nem változott át a ház szerkezete. :D Visszaérve, a csajokkal megvitattunk egy-két fontos dolgot, mint például: melyikünk milyen sminket használ, vagy hogy az idei őszi divat nem is lesz annyira gázos, mint a tavalyi, tehát csupa fontos és érdekfeszítő dolgokról ment a vitánk.
A srácok még két órát maradtak, ez idő alatt nem ment más a házban, csak a hülyülés: Zero mindenáron be akarta bizonyítani, hogy ki tudja fújni az orrán a szénsavat (?), úgyhogy lenyúlt egy energiaitalt, amivel egész végig próbálkozott, de végeredmény semmi sem volt, csak annyi, hogy szétköpködte az egész konyhát. Azért a konyhát, mert amikor felvetette az ötletét, és felhozta az energiaitalt a szobámba (Érdekes módon letalált a konyhába, meg vissza is talált onnan, de a WC-re már nagy szám volt eljutnia...:D) szó szerint ki kellett vágnom a korláton (Na jó, csak lelökdöstem a lépcsőn!), mert nem akartam, hogy az egész szobámat szétbarmolja. Ja, meg Zeririn mindenáron ki akarta próbálni, hogy milyen "érzés" hajat festeni, úgyhogy rávett, hogy hadd fesse be az enyémet. Stella ekkor vérszemet kapott, amiért szerzett valahonnan vörös (WHAT?) festéket, és Zeririnnel együtt elkezdték bekenni vele a hajam végét, amiért én először agybajt kaptam, de a végeredmény nem lett rossz, sőt! Megvan a két saját bejárású fodrászom. :D
Íme: nem annyira feltűnő, de nem is láthatatlan. Pont, jó :D De ez a véleményem kábé öt percig tartott, azután mégiscsak agybajt kaptam, mert imádtam a fekete hajam...A sima feketét... De ez sem rossz, vagyis...Hát, nem tudom, szerinted ez a döntésképtelenség a szokásos csajos hepp egyik része? :D

Mihelyt lett időm - ami egyenlő azzal a kijelentéssel, hogy Zeririn és Stella eltávolították az otthonomból Zerot,  és ezzel együtt ők is elmentek szépen haza :D -,tovább kezdtem tervezni, hogyan akadályozhatnám meg a sütiprojektet. Nos, először is az idősek tudtára kéne adnom, mit tervez a banda, de az fix, hogy nem fogok rózsafüzért fogni, és bemenni a misére, úgyhogy álruhába kéne öltöznöm, és a mise vége után kéne elmondanom nekik, mi a helyzet. Így az őrszemek sem fognának gyanút, ki ez, még ha hallják is, mit mondtam, lelécelnék, és az álruhámat levetve tovább folytatnám a tervet. A sikátorhoz kéne utána mennem, és elrejtőzni, majd mikor Dake egyedül van, letámadni, és hatástalanítani… Jól hangzik! Elszedném a kését, vagy mit tudom én! A meglepetés erejét kell használnom, ez talán kompenzálná azt, hogy gyengébb vagyok, mint a bandavezér… Ajj! Ezt majd „összeimprovizálom”, mivel már nincs időm arra, hogy a helyszínen ügyködjek össze valamit előre… Na, és ha Dake hatástalanítva lenne, a többiek már nem tudnák, mi a fenét csináljanak. Ahogy elnéztem őket a főhadiszálláson, a Vöröskén kívül mind robbant agyú, akiknek elkél a vezetői kar. És mi történik, ha ezt a vezeti kart lenyisszantjuk? Brutális, de hatásos végeredményt kapunk. Nem fog visszanőni, az tuti! :D Napóleon kardja mégis csak jó lesz valamire…
Miután nagyjából elgondoltam, mit fogok tenni, elterveztem, mit fogok felvenni… Ez egy nőnek nagyon fontos, még ha kiiktatási hadműveletet tervez, akkor is. :D Terepmintás ruha az elég „nem lányos”? Férfinak akarnám magam kiadni, az a nagy harci helyzet. :D Zeron szekrényében találtam is itthon hagyott terepmintás öltözéket, ami igaz, hogy lógott rajtam, és egyáltalán nem passzolt, de ha egy fekete csizmába tűrtem a gatyát, és vettem fel egy irtó szoros övet, rajtam maradt, szóval juhé, még esőtáncot is tudtam benne lejteni az előszobában! :D Az arcomra meg felvettem egy maszkot… De te szent marhahús! Az idősek inkább engem hinnének vandálkodó tolvajnak, nem a fiúkat, hisz én ezerszer ijesztőbben fogok kinézni, nem? Viszont az a fontosabb most, hogy a banda ne ismerjen fel, még a hangomat se, így be kell vállalnom ezt a ’70-es évekbeli  menő „katona vagyok és kemény” dizájnt…
Éjjel megindultam a házunktól, magammal vittem egy gázsprayt, de a magamban aranyosan eltervezett baseball ütőt sajna otthon kellett hagynom (Francba!), mivel előtte ugye az öregekkel kell beszélnem, és elég durván venné ki magát, ha maximum egy zacsiból lógna ki a támadófegyver (rejtési mód: hard fokozat). :D A gázspray viszont jó ötletnek tűnt, meg aprónak, szóval azt a farzsebembe is mélyesztettem. A hajamat kontyba fogtam a tarkómon, és leellenőriztem, hogy az utcai ruhám, amit az álruha alá vettem, nem látszik-e ki. És nem, mert hát hogy a fenébe történhetne az meg, mikor a terepmintás ruha úgy lógott rajtam, hogy a bolygókat ötször áttekerhettem volna vele? Milyen szép sála lenne már a Földnek! :D
Fogtam szokás szerint egy taxit (Már roppant sok pénzem elment ezekre a huligánokra, amúgy!), és meg is érkeztem Kerék Aladárhoz, a "randipartneremhez", na meg a templomhoz, ahonnét kiszűrődött az „isteni hállelúja”, amire én nem igazán akartam bemenni, szóval kint elbújtam futólépésben egy méretes oszlop mögött, és lihegve vártam a folytatást. Ú, irtóra izgulok… Mennyi idő is van? Ahogy megnéztem a karórám (ehhez sokáig kellett rángatnom az alkarom, hogy a hússzor nagyobb ruha eltűnjön onnan), rájöttem, azt sem tudom, egy éjféli mise mikor ér véget, mert még nem voltam éjféli misén… Na meg arra is ráeszméltem csikorgó fogakkal, hogy nem jár az órám (délután három órát mutatott, ami káprázatosan aktuális jelenleg), amire inkább nem mondok semmit. :D Miközben fejbe csaptam magam ötször, amiért még az órám sem jár jól, és mennyire szerencsétlen vagyok, kicsapódott a templom ajtaja, és elkezdtek kiözönleni a „népek” (és valóban kivétel nélkül 200 év felettiek. Ahhoz képest elég ruganyosan jöttek kifele... csak párszor botlott meg egy-két öreg a saját járókeretjében.). De én ezt nem hagyhatom! Az ajtó elé ugrottam az oszlop mögül. El tudom képzelni, mennyire megnyugtató jelenség lehettem "este három órakor". :D
- Jó estét! Éjjelt! – ajj, de béna… folytasd, folytasd, mert nem lesz belőled semmi!!! – Egy öt fiúból álló banda ki akarja használni, hogy maguk idősek! Ne menjenek arra! – mutogattam a sikátor felé, kábé mint egy elmeháborodott. – Ott várják magukat, hogy lecsapjanak! Tudom, nehéz elhinni, de Budapest ilyen! – próbáltam még mindig elmélyíteni a hangom, de kb csak egy hímringyós rikácsolás futotta tőlem. – Nem egy huligán van, aki csak arra vár, hogy egy időst kizsebelhessen! Kérem, nagyon kérem magukat, az isten templomára esdeklem, fogjanak egy taxit, vagy menjenek arra! – kapálóztam egy tök más irányba –, és szerveződjenek csoportokba! Könyörgöm! – lihegtem a térdemre támaszkodva, és annyira zavarban voltam az egésztől, hogy bepárásodott a szemem…
- Kis tehenek? Maga meg ki? Van gyereke? – kérdezte rekedt hangon egy idős nénike, amire inkább nem feleltem semmit… Biztos nagyot hall, a halál tudja. 200 fölött megesik az ilyesmi "faluhelyen"...
- Engem már kiraboltak erre többször is, igaza van ennek a transzvesztitának! Menjünk! – fordult keresztet vetve a többi öreg felé egy másik nő… Mi az, hogy transzvesztita?! Kikérem magamnak... A-Annyira rémesen néznék ki? De végre! Legalább hisznek nekem! Ezért napjában hatszor fogok templomot járni, de tényleg! Megiszom a szenteltvizet, és azzal is mosok fogat, esküszöm!
- Re-re-rendben, ve-ve-ve-ve veszélyes ez a h-hely! – dadogta egy bácsika, mire a csoport nagy része elviharzott az ellenkező irányba, viszont négy idős férfi, akik fiatalabb korukban biztos dzsiu dzsicuztak, nem rémültek meg a huligánoktól (haha), ott tébláboltak továbbra is… Ez nem lehet igaz! Pedig már úgy hittem, jól sikerült a tervem!! Nem maradhatok itt sokáig, tuti, hogy megfigyelnek! És érzem… Dake közelségét is.
- Maga hogy van felöltözve? Szerintem inkább khm ön a banda őrszeme! Ugyan már! Gyertek m…
- Az nem érdekes, azt ne nézzétek, mi van rajtam, banyek! – sóhajtottam egyet, az úr szavába vágva, fainul letegezve mindannyiukat :D– Komolyan beszéltem! Ha nem akarnak balhét, menjenek innen, még időben vannak! – ordibáltam, mert már most elegem volt az egészből…
- Mi az, hogy balhé lesz? – emelte fel a hangját egy másik pasas. – Még fenyeget is minket! Én arra lakom, nem fogok taxit fogni, ami rohadt drága! Na, menj onnan!  - közelített a hájas testével.
- Soha! – erre odébb löködtek, és elmentek arra, amerre nem kéne. De nem csak ennyi történt: az egyik fenyő mögül megláttam a kapucnist, ahogy megindul felém olyan arckifejezéssel, mintha azt kiáltaná: „ Ő MEG KI A TÖKÖM?” , szóval elkezdtem rohanni az ellenkező irányba, de egyre jobban fáradtam…

Elfutottunk sok üzlet előtt, ahol esélyem se lett volna levedleni a "transzvesztitás" hacukámat, de hallottam, hogy Neró is kezd lihegni, plusz elmaradni (Szar bagó, mi?), így be tudtam fordulni egy mellékutcába, ahol most kivételesen egy banda sem tervezte megölni az időseket, szóval gyorsan, kapkodva és remegve levetettem az álruhám, majd ledobtam egy kuka mögé. Gőzöm sem volt arról, hol lehetek, de elkezdtem egy közeli úton visszafelé rohanni. Ugyanazokat az üzleteket láttam, csak hátulról, majd egy szűk utcából meghallottam Dake hangját, aki éppen azt kiáltja, hogy „TERV INDUL,GYÖKEREK!”, szóval a sikátor egyik romos épülete mögé bújtam, mire megláttam, hogy van ott egy társasház is, lépcsős feljáróval, szóval átbukfenceztem az utcácskán, és felrohantam a lépcsőn, egy emelvényre, ami pont Leó és Dake felett meredezett. Csoda, hogy nem vettek észre! De igazából annyira el voltak foglalva a kis tervükkel, hogy azt se tudták szerintem, merre van Észak meg Dél, úgyhogy most megint abba a kiváltságos helyzetbe kerültem, hogy kihallgathatom őket:
- Mondom, TERV INDUL!!! – suttogta Dake, majd beleütött ököllel a falba, mivel dzsiu dzsicuzó urak már a sikátor felé tartottak. Erre megindult egy szemközti utcából Leó, egy doboz sütit szorongatva… Ezek nagyon hülyék, olyan rosszul néz ki a jelenet, mint ahogy a fejedben már elképzelted, de… Mégis használt. Most ordibálhatnék, hogy ne higgyenek nekik, de nem tettem. Már csak büszkeségből sem. Nem hittek nekem először, most már a tudtuk nélkül kell megvédenem őket, és kiiktatnom a bandát… De könnyebb lett volna a dolog, ha már az elején elvonszolják magukat innen…
- Good estét, gentlemanok! Én lenni cserediák Angliából, and nemrég érkeztem – ez nagyon béna! -, and Angliából hoztam Hungary-ra néhány vágyfokozó sütit, amit only ma, only most én tudok eladni, mivel holnap már kell Győrbe utazni! – ajánlta magát, na meg a sütiket Leó, roppantul szánalmasan túljátszva a szerepét, mire én csak a szememet forgattam Dake-ék felett. Hát én erre inkább hadd ne mondjak se…
- Ó, valóban? Nem kell többé kék bogyókat szednem? Ne mondja! – tátotta nagyra a száját az engem korábban odébb taszigáló uraság, mire nekem leesett az állam: most ez kajak bevette azt a béna, semmit nem érő, hihetetlen dumát? :O A három vén a sütis doboz felé hajolt (az egyik még nyálcsorgatva meg is kóstolta, nem adva arra, hogy akár patkányméreg is kuncoghat a "vágyfokozóban"), a negyedik, akit meg  „szkeptikus veteránnak” tudnék mindössze hívni,  csak sóhajtozott, meg "ciccegett".
- Ch, nekem erre nincs időm! Nem kéne minden hülyeséget bevennetek, ch! Szevasztok! – azzal megindult még közelebb, a sikátorhoz, gondolom én, hogy hazaérjen, mire Dake megütötte Demon vállát, aki szófogadóan kirohant onnan, azért, hogy majd becserkéssze az időst… A vezér meg csak ökölbe szorított kezekkel várt, az egyik kezében legjobb haverjával, a késével… Itt az én időm! Meg is halhatok, de nem érdekel, megfogadtam, megállítom őket! Bevetés indul!
Elrugaszkodtam az emelvényről, és rávetődtem Dake-re, aki nyögve esett össze alattam. Sikeresen letepertem!!! Ez az! Kirántottam a kezéből a halálhozó eszközt, amivel te otthon a vajas kenyered kened reggelente, miközben véletlenül megvágtam vele a karját, amiért elkezdett folyni a vére…
- Már megint te? – dörögte meglepetten...Vagy talán annyira nem is meglepetten. – A vér nem válik vízzé, szuka. Hiányoztál már! – majd felkelt, és így a nyakában ülve emelkedtünk egyre magasabbra. Olyan magasról estem rá, hogy simán elájulhatott volna, mit képzel ez magáról???!!! A kést szorongatva úgy döntöttem, a nyaka felé tartom, és megölöm… De….
- Na, mi lesz? Nem szúrsz le? – nevetett gúnyosan, hátra sem fordulva. – Neked nem való ez a pálya, miért vagy egyáltalán itt?! Te...
- Én nem tudok embert ölni, mint te! – ordibáltam a szavába vágva, és jó messzire eldobtam a kést, majd elkezdtem rugdosni, ahogy a nyakába voltam, mire leestem, így szemben találtam magam… Vele.
- Most még eltűnhetsz, bányarém… K*rv*r* idegesítesz! – suttogta mérgesen, miközben csak megrázta a kezét, amiből csorgott a vér le a földre.
- Soha! Nem engedem ezt a baromságot! – de itt már kezdett remegni a hangom… Mégis mit tegyek? Bingó! A Gázspray! Elkezdtem bugyután kutakodni a farzsebemben, de rájöttem, hogy az álruhámban maradt... A francba! Nem lehetek ennyire szerencsétlen, aki mindent elbaltáz!!
- Na jó! Elég! – kezdett el közeledni, mire hirtelen megindultam felé rohanva, elkaptam a gyengébbik karját, és gyors mozdulattal a háta mögé feszítettem, mire felszisszent.
- Milyen harcias bula vagy – nevetett jókedvűen, majd hátulról csak egy ütést éreztem, ami miatt elsötétedett a világ…


- Hol… Hol vagyok… - nyitottam fel a szememet, mire először Leót vettem észre, ahogy cigit tölt, és kis kupacokba rendezgeti őket… megint. Plusz megéreztem egy ismerős szagot. Á, már tudom. A főhadiszálláson dekkolok.
Ne már! Nem tudok megmozdulni!!
- Főnök! A csaj magához tért! – dünnyögte a szőke srác, és kiment a szobából, majd a rég nem látott, számomra Celsius fokokban mérve hiányolt Dake jelent meg… Elég hiányos öltözetben. A koptatott farmer rajta volt, szerencsére, csak éppen nem takarta a hasát semmiféle póló (gondolom szabadfoglalkozásként „kockaszámlálást” akart hirdetni, de el kellett volna keserítenem, mivel láttam már ennél izmosabb felsőtestet is… Bon… Szóval, érted szerintem.), hanem mindössze egy kicipzárazott kapucnis felső lógott a vállán… Remek ez a bensőséges dizájn, de miért … Miért nekem kell ezt látnom?! És még tudok egy jobb kérdést: mi a fészkes hülyeségért vagyok kikötve egy… Oszlophoz?!
- Szia – nyalta meg a száját perverzen, én pedig összerezzentem. Mi lesz most velem?! Rettentően félek… Nincs, ki megvédjen, össze vagyok kötözve, moccanni sem bírok, és fáj a tarkóm… Már alig látok. – Milyen a lakosztályom? 
- Ritka szar – hörögtem, mire elröhögte magát. Nagyon vicces, szerintem is.
- Már pofáztam, de hiányoztál – lépett hozzám közelebb. – CSUKD BE AZT A RETKES AJTÓT! –ordibálta hátrafordulva, miután jött Néro, és egy nagy rugással „becsukta” az ajtót. Ő pedig…Továbbra is közeledett felém, majd megállt tőlem két centire, és lenézett rám. Így voltunk olyan három percig (ami nekem kábé egy órának tűnt), mikor megcsörrent a telefonja (Jár nyolc tábla csoki annak, aki ezt a poloskát nagy kegyesen felhívta!).
- Rohadt életbe! – sziszegte. – Mi van? – vette fel rendkívül bájosan a telóját. :D – Most kellenék, mi? Menjél shoppingolni, te szarnak való ribi… Nekem jobb dolgom van – végig nézett engem, de miközben ezt mondta, az egyik kezével meg is fogta az állam, és magához húzta. A szánk megbecsülve... olyan kettő milliméterre lehetett egymástól, ami jogosan verte ki nálam a biztosítékot!
- HAGYJ BÉKÉN!  TE ROHADÉK!! – ordibáltam a maradék erőmmel, majd elkezdtem rángatózni, kiszabadulni, de sehogy sem sikerült, már zsibbadt az egész testem, egyszerűen nem ment! Dake kinyomta a telót, majd elvágta megint valahova (az a telefon elég szépen bírja az életben maradást ilyen gazdával).
- NYUGODJ MÁR MEG! – ordibálta végig tartva a szemkontaktust velem, mire dacosan elhallgattam. Nem fogok mondani én neki semmit, csak ellenállok. A szavak itt már úgysem érnének semmit. Valahogy túl kell élnem ezt a rémálmot szavak nélkül! – Jó kislány! – vette elő a korábban eldobott kését, és a torkomhoz szorította… Pedig már pont gyógyult volna be, te szerencsétlen!
- Ha tudnád, mennyire ínycsiklandó a véred… KELL! – erre benyitott Neró, és egy cigit nyomott a kezébe.
- Jól haladtok? Csak ne legyen gyerek! - rázogatta a nagykutya előtt a mutatóujját, mint egy féltő apuci. 
- Meg a nagy szart! Muszáj neked is megzavarnod, köcsög?! – lökte odébb a srácot, miközben a cigit visszapasszolta neki, akin kivételesen nem bazsalygott a nyolcvan színű kapucnijából egy "kiválasztott". De mit is mondott? "Csak ne legyen gyerek!"? Ettől?! Előbb herélem ki dzsedi erővel, mielőtt gondolhatna bármi olyan tevékenységre, amiből gyerek keletkezhetne! Ugyan már! 
- NE ÉRJ HOZZÁM, MÁR MEGMONDTAM! UTÁLLAK! – kiáltottam remegve, random feldühödve attól, mi lenne, ha megérintene - ezzel a kiáltással sikeresen megszegtem, a "nem szólalok meg" fogadalmamat, de hát sajnálom: csendkirályból mindig is béna voltam -, mire rám emelte a kezét, hogy megüssön, de nem volt rá képes végül, hogy meg is tegye… De miért nem?! Elvégre időseket bánt, vág, szúr le, rabol ki. Annyit nem tudna ennek ellenére megtenni, hogy pofon vágjon? – Na, gyerünk, te úgysem vagy férfi! Tessék! – fordítottam el az arcom gúnyosan, mire kaptam egy taslit, csak nem Dake-től… Hanem Nérotól.
- Nincs mit – majd kiment, és becsapta az ajtót maga mögött. Ó, tényleg kösz, majdnem elfeledtem a jól megérdemelt hálálkodásomat. Te egy igazi gyö… Á… Elkezdtem kínosan röhögni, mivel az ütés miatt elharaptam a nyelvem, mire Dake maga felé fordította az arcom.
- Nem én voltam. Nem akarlak sem bántani, sem megölni, szuka. Nekem a véred kell, és az infóid, amikkel tudsz nekünk szolgálni. Nem vagyok olyan hülye, hogy csak úgy kinyírjalak, plusz pénzed sincs...már megnéztük – vigyorgott, amire szépen reagáltam is: egyszerűen csak leköptem. Nem érdekel. Ennyit tudtam tenni. De ekkor megláttam, hogy tiszta vér lett emiatt az arca… 
- Kösz – majd a szemem láttára lenyalta, amit kapott tőlem. Fúj! Undorító! Ez a tag komolyan nem százas! Elborzadva fordítottam el a fejemet, mire megint megszólalt. – Mi lenne, ha elmondanád, mi a neved? 
- Nem fogom elmondani… Pfff, majd pont veled fogom megosztani, hát te kész vicc vagy, öregem – ígértem be neki előre, mire kigombolta a nadrágját, az övét, meg lehúzta a sliccét, és hozzám nyomta a testét… - SÁRA!!! SÁRA VAGYOK! – ordibáltam, miután engem (!) megkímélve meghátrált. Egyébként ez az egyetlen név jutott eszembe, a régi szép időkből, az avatásomból…
- Ez tuti? Akár hazudhatsz is, ne nézz már hülyének… De vágom. Bár ne hidd, hogy ennyiben marad a téma. Na és hol laksz?
- Ne akard megtudni… Inkább azt szavald el szépen, te ki is vagy, és hogy minek neked mások pénze ilyen módon megszerezve! – lihegtem, mire megint csak kinevetett.
- Mert nekem így király! Nehéz sorsú lélek vagyok, nem mint te, aki gondolom tejben-vajban fürdik minden cseszett nap – vágta le magát a fal mellé pár lepedőre, majd előszedett egy keresztet (?) és a szívére lógatta. – De amúgy hiszek neked, Sárika, mivel… rohadtul vallásos vagyok – röhögött fel kísértetiesen. Honnan jött neki ez a hatalmas hívőrohama? Huh, ez hatalmas poén volt, Humor Herold.


- Honnan van neked olyanod? Már támadtál meg így… időst? – suttogtam, mivel hamar leesett, hogy nem a sajátja a kereszt.
- Hogyne. Valamiből nekem is meg kell élnem, rút kiskacsa – majd számomra túl gyorsan felpattant a helyéről, és odajött újra hozzám, pontosabban… a nyakamhoz. Remek.
- Ha egyszer legszívesebben megfojtanálak, akkor miért kívánlak ennyire átkozottul? – suttogta, majd beleharapott a nyakamba, és nekiállt… Kiszívni a nyakam… Ez egy orbitálisan nagy pondró! Elegem van! Rángattam magam, ahogy csak tudtam, viszont már elhagyott minden tartalék erőm is. Kábultan  vettem tudomásul, hogy a szájával megszabadít… A véremtől… És csak forgott velem a világ.
- Fe…jezd… be, gyö…kér! – morogtam, és mozgolódtam továbbra is, ő pedig megállt.
- Cssss, nagyon jó vagy eddig, ne rontsd el a pillanatot! Habár… Imádom, mikor így ellenkezel… – lerángatta magáról a nadrágját, és inkább nem akartam lenézni ekkor, nem akartam olyat látni, amit akár meg is bánhatok, de a düh olyan szinten eluralkodott rajtam, hogy fel tudtam volna rúgni a tagot a Jupiterig… Hirtelen megcsörrent a sarokba vágott telefonja, mire felsóhajtottam, ő meg odalibbent, és felvette a metálhangokat "ordibáló" kütyüt.
- Csá, Ká mester! Éppen jóra készülök, ne zavarjál már meg, gyökér gyerek! Most mi a szarért nem jöttél akciózni? – kezdett el járkálni a szobában, engemet pedig kezdett rázni a hideg… A hátul összekötött kezem jobbra- balra remegett, így beleütközött egy… Újabb késbe? Huh! Kiszabadíthatom magam! Megragadtam a mentőeszközt, és az ügyetlen remegésemmel elkezdtem a vastag kötelet szétvágni…
- Mi, hogy itt vagy? De hol a rákban? A gyárban? Pofázd már! Mi van, arrafelé megerőszakolták a térerőt?! – türelmetlenkedett Dake tovább, mire nekem egy csomót sikerült átvágnom, már csak kettő van hátra. Hajrá, Síra!!! Csináld gyorsabban, gyorsabban!
- Ja, hogy még mindig fáj a fejed? Teszek rá! Na, sze…
- SEGÍTSÉG!!! MENTS MEG! –ordibáltam, hátha a hívó meghallja, és idejön… Hiszen, ha a gyárnál van, az lehetne a mennyország! Kiszabadulhatnék az ördög karmaiból!
- Csitulj már! – vágta le a telefont, majd visszajött hozzám, és már fogta a nyakam, mikor előre estem, ellökve őt, mivel a lábam ki volt még kötve, de a kezeim már nem… Megragadtam a nadrágját, és hozzávágtam a kiguvadt szemű vámpírhoz.
- Nesze, szerencsétlen! Vedd fel, nem érdekelsz! Most képes lennék leszúrni téged, szóval eressz el még most!!! – röhögtem rá gúnyosan, mire ő is elnevette magát, majd elkezdett mindenütt fogdosni... Egyre lejjebb siklott a keze a testemen, mire kicsapódott a terem ajtaja, és beviharzott rajta… BONTI?! Mit keres ő itt?! A fiú egy rutinos bal, majd jobb horoggal leverte Dake-t, aki vérezve esett össze.


- Te rohadék senkiházi!  Hogy mertél HOZZÁÉRNI?!?!?!– üvöltötte, majd tovább ütötte a fejét.
A Vöröske próbált védekezni, párszor visszaütött, de Bonti túl erős volt hozzá képest… Még soha, de tényleg soha nem láttam ennyire dühösnek. Lenyűgözött az ereje, ahogy ellátja a bandavezér baját… Miattam.


Nem számított, hogy Dake vére csak folyt, csorgott a padlón, nem érdekelt. A fiú, mikor már úgy látta, a vörösnek ma estére annyi, visszafogta magát, és hozzám futott. El sem hittem volna, hogy Bontinak ekkora önuralma van!

- Síra! Minden rendben? Gyere, kiviszlek innen! Hallod? – megszólalni sem bírtam, sokkot kaptam. Csak folytak le a könnyek az arcomon. Nem bírtam tovább! Bonti! Köszönöm! Ha most te nem lennél itt… Lövésem sincs… Mi történt volna velem. – Ne sírj, nincs semmi baj! Nyugodj meg! – megölelt, és így voltunk pár percig, míg megnyugodtam. De gondolom ő sem akart itt lenni az idők végezetéig, szóval letörölte a könnyeimet, gyorsan átvágta a lábamnál a kötelet, majd a hátára kapott, és kirohant velem. Mikor az ajtóban voltunk, Nalát pillantottam meg, aki csaholva ugrott rá Dake-re a szobában. Én ezt egyáltalán nem értem... Mi történik itt? Miért Bontival van itt a „vadállat”, ilyen későn? De … képtelen voltam már gondolkodni. Ráhajtottam a fejem a fiú vállára, ahol biztonságban éreztem magam. Megmentett… Már kinn voltunk a hideg éjszakában, és én csak két dolgot hallottam: Bonti sűrű levegővételeit, illatát és a gyárból kiszűrődő ordibálásokat…

2016. január 23., szombat

Vérpezsdítő zenék a blogon!

Sziasztok! 

A zene szinte mindennek az alapja. Gondolom ti is már elgondoltátok legalább egyszer azt, hogy egy adott szereplőhöz milyen zene illene. Mi is megtettük ezt. Mindegyik sulis szereplőhöz illesztettünk egy rá jellemző zenét, amit mostantól bővíteni is fogunk a későbbiekben további szereplők zenéivel! :)

Láss be a zene segítségével egy adott szereplő álarca alá! Imádjuk a zenét! Ti is? Nem biztos, hogy első hallásra az adott zenét az aktuális szereplőhöz tudod kapcsolni, de ez éppen azért van, mert minden szereplő legbelső énjéhez illesztettük a dalokat. ;)

+ Ha szeretnéd megtudni az adott zeneszám címét, úgy megtetszett a dallama, a hangzása, akkor írj ehhez a bejegyzéshez kommentet, és közöld velünk kérlek, melyik szereplő dala ragadott magával! Köszönjük!

Jó zenehallgatást, jó olvasást kívánunk!



A szerzők