Ééééés, indul az eheti játék! ;)

   Halihó, kedves olvasók! :)

    Mint azt kihirdettük a múlt héten, ma kezdetét is veszi a játék! :D Egészen vasárnap délig, azaz 12:00-ig van lehetőségetek beküldeni a válaszaitokat.

    Nos, ezen a héten egy 12 feladványból álló kérdőívet kell kitöltenetek. Figyelem: Egyes pontok több kérdést tartalmaznak, ennek megfelelően ezekben a feladatokban duplázódik az elérhető pontok száma. 

Akkor most a pontozásról:
- Jobbára egy kérdés lesz 1-1 feladatnál, itt tehát csak egy pontot érhettek el, ha helyes választ adtok meg.
- Ha a válasz nem jó, akkor nulla pontot ér a feladat.
- Ha a választ úgy ítéljük meg, hogy az nem tényt, hanem pl.: körülírást tartalmaz, azt csupán fél ponttal tudjuk értékelni.
- Értelemszerűen a jó válasz maximális pontot kap.
- Mint említettük, egyes pontnál több kérdés fog szerepelni (általában kettő). Így a maximálisan elérhető pontszám kettő pont lesz. Ha a válasz helyes, kettő pont, ha csak az egyik kérdésre van válasz, akkor egy pont (itt szintén a nem tényszerű válasz is fél pontot ér), és ha egyáltalán nem a kérdésre írtok választ, az sajnos csak nulla ponttal tudjuk értékelni.

Nos, íme a kérdőív! :) Jó munkát kívánunk hozzá! :)

1. Mikor, és melyik bejegyzéssel indult a blog? (Pontos dátummal)

2. Művésznevünk, a "Sayuri" mit jelent magyarul?

3. Mi miatt volt Síra első rémálma?

4. Mikor és hogyan sérül meg az osztályterem?

5. Zero az idősebbik iker?

6. Ki a 15. Fejezet három aláfestő zenéje közül az első kettőnek az előadója?
(Segítség: A Kuroshitsuji II című anime opening zenéjét is ők játsszák.) 

7. Mi volt az ismeretlentől kapott falra felragasztott üzenete Sírának, illetve mit vett észre ezután a lány a szobájában?

8. Ki a legidősebb a 9.B-ben?

9. Hogyan nevezik a Síra által kutatott bandában a "cigitöltő felelőst"a társai?

10. Mikor és mivel akarja Daniel felvidítani Sírát?

11. Mit imád legjobban "vedelni"Krisztán?

12. Mi Bonti gúnyneve, és ki aggatta rá?

19. Fejezet - Harcok! :/

Szeptember 27., Hétfő

    Krisztán ígéretéhez híven reggel el is jött hozzánk, csak...Hát, volt balhé rendesen... Elfelejtettem a srácnak szólni, hogy Kíra itt van, plusz Gray is hozta a formáját, na meg ugye az előbbi emlegetett szamár sem fogta vissza magát, én is full álmos voltam, és ááá...Valaki cseréljen velem egy napra helyet, SOS!!! Na, akkor az elejétől...

- Síra, itt egy vadidegen srác a nappaliban! - üvöltözött Kíra, farkasszemet nézve Grayjel.
- Nyugi, izé... - rohantam le, majd gyorsan bemutattam őket egymásnak. - Kíra, ő itt Gray, a nagybátyám melója! Gray, ő Kíra, osztálytársam és mi egyéb!
- Jó, én ehhez fáradt vagyok... - ásította Gray, majd bevonult a konyhába egy vagy több bögre kávéért, mivel ő is full függő, ahogy elnéztem az elmúlt napokban. :D
- Milyen cuki srác.... - sóvárgott Kíra. Ezért maradtam fenn egész éjszaka?! Hogy ma meg semmi kínja ne legyen?! Ááá, Kíra, én egyesével tépem ki a hajad, ha a tegnapi rinyád után ma felszedsz egy másik barmot!!! - Síra, tudnál kölcsönadni ruhát mára? Síra?! SÍRA!!!
- Hé, bolond, hozzád beszélnek! - lökdösött Gray.
- Befogod, ha nem akarod az orrodon át meginni a kávéd! - ásítottam az asztalra könyökölve. - Neked is van ruhád, Kíra!
- Ez a randiruhám, vágod?! - csapott az asztalra a lány. Ja, vágom, egész este nem volt rajta, egy szatyorba hozta már ide is, akkor most nem tök mindegy?
- Tökéletes lesz mára! - vágtam vissza, miközben láttam, hogy Gray a fejét rázva felvontatja magát a lépcsőn.
- Még szép, hogy nem lesz jó! Nem akarom minden gyökér fejét elcsábítani, bár ez lehetetlen, mint tudjuk! Ilyen szép pofija nincs senki másnak e világon! - dobálta a haját.
- Kíra, nesze! - dobott oda neki Gray egy... én kinyírom!!
- Te ritka béna, szerencsétlen barom!! NE MENJ BE ÖNKÉNYESEN A SZOBÁMBA!!!!! - akadtam ki azon az apró tényen, hogy Gray bement a szobámba, és kiszedte a szekrényemből a ruhákat.
- Csitítsd már le magad!! - kiabált vissza Gray, miközben Kíra ugrándozva felrobogott a fürdőbe...Haha, fuu, és még csak most kezdődött a nap.
- Síra, a sminkedből is veszek, kössz! - kiabált ki Kíra.
- Mi?! Aj, jól van, ma is önkényes napunk van... - pufogtam.
- Csöngettek! - jelezett Gray, az asztalon pihentetve a csülkeit.
- Hajrá, én fel nem kelek! - ásítottam, majdnem beleborulva a kávémba. Gray viszont megsajnált, és szó nélkül elment ajtót nyitni.
- Te meg ki a halál vagy? - hallottam Krisztán hangját. Ijj, basszus, elfelejtettem neki szólni...
- Csá! Síra, hozzád jöttek! - nézett rám Gray, majd visszajött a kávéjáért, és levágta magát a kanapéra. Krisztán eközben beengedte magát, és rácsapott az asztalra, aminek hatására majdnem kiborult a kávém.
- Észlény, ha kiborítod, én lecsaplak! Gray, takarítsd vissza magad az ajtóhoz, mert kimegy Vity!! - adtam ki az utasítások full kómásan, és csukott szemmel, szóval már lehet alva mondtam mindent.
- Te vagy a gazdája, amúgy sem én jöttem be utoljára! - szólt vissza Gray.
- Na jó, ki ez a fazon és ki az a Vity???! - értetlenkedett Krisztán, miközben felálltam, bezártam az ajtót, majd a lépcsőn megállva elkezdtem üvölteni.
- KÍRA!!!
- Mi van??! Kíra is itt van?! - zavarodott össze még jobban Krisztán.
- Mi bajod, mindjárt végzek, csak öt perc! - dugta ki a fejét a fürdőből Kíra. - Amúgy Krisztán hangját hallottam?
- Ja, szeva', Sakál! - kiabált fel Krisztán, én meg bevonultam a szobámba, és kereshettem egy másik ruhát, mert ugye VALAKI kedvesen lenyúlta azt, amit ma fel akartam venni....
- Hallod, ha lemegyek, ezért nagyon kinyírlak! - toporzékolt Kíra továbbra is a fürdő ajtajában.
- Ne szenvedj, haladj már! - csaptam rá az ajtót, majd kivételesen levonultam Zeron részlegébe, hogy még össze tudjam szedni magam, mivel ő kisasszonysága a másik fürdőben dekkolt. - Ha ölni akarjátok egymást, azt úgy tegyétek, hogy közben a kutyámra vigyáztok! - mentem el a srácok mellett, és közöltem velük a feltételeimet tök unott és monoton hangon. - Gray, adj neki légyszi kaját!
- A te kutyád! - vonta meg a vállát.
- Gray!! - csaptam bele egyet a falba kissé ingerülten, mire a srác felpattant, és kiment a konyhába kiszedni Vitany reggelijét. Erről jut eszembe, hol van a kutya? - Te szerencsétlen, hol van a kiskutyám??!
- Honnan tudjam?! Kíra nálad ölte szerencsétlent! - kontrázott Gray.
- Na, én mondtam, hogy nem éli túl az estét! - nevetett Krisztán gúnyosan.
- Ne röhögj, keresd meg! - utasítottam.
- Miért pont én?! - kérdezett vissza.
- Mert jelenleg te vagy az egyetlen a házban, aki rohadtul de nem csinál semmit! - vázoltam az álláspontomat. - És, ha nem találod meg, míg visszaérek, te innen nem teszed ki a lábad élve!
- Huh, begőzölt! - könyökölt a konyhapulton Gray, miközben az egyik kezével támasztotta az állát, Krisztán meg, mintha egy kicsit hátrahőkölt volna. Én sarkon fordultam, és elmentem készülni. Kíra meg... őőő, szerintem már a tizedik réteg alapozónál járt. :D
    Tehát így kezdődött a reggel. Kíra fittebb, mint volt, Gray jobban kikészült, mint eddig az időeltolódástól összesen, Krisztán végül megtalálta Vitanyt, bár ahhoz futkosnia kellett egy-két utcát... vagy négyet... Mindegy, a lényeg, hogy visszahozta a kutyám. Ja és én? Hát, mint valami élő zombi, úgy értem be a suliba, mert miért is ne az én kedvességem szívja meg a legjobban?

***

- Én...Többet...Nem...Megyek...Hozzátok!!! - lihegte már az árkádok alatt Krisztán, a térdén támaszkodva. - Megvárni egyébként luxus, ha már a te dögöd után futottam át fél Pestet?!

- Ch, kaptad volna el hamarabb! És nem dög, csak te vagy a béna, meg full lassú! - csaptam fejbe a srácot, majd levágtam magam a padra Kíra mellé, aki ráhajtotta a fejét a vállamra. 

- Álmos...Vagyok... - ásította. Én megfojtom, felnyársalom, kivágom a Jupiterre...Vagyis a Jupiterről... Aj, rohadtul nem érdekel most a toldalék, a lényeg, hogy nagyon megölöm!

- Te csak fogd be a szád, te legalább aludtál! 

- Ki mondta, hogy ne aludj?! Hát, én biztos nem! Krisztán, finomabban vágd le magad, majdnem levágódtam a földre! - viaskodott Kíra csukott szemmel. 

- És? Max. kimosod! - értetlenkedett Krisztán. 

- Banyek, az én ruhámat nehogy már tönkre vágja!! - aludtam be már majdnem én is, Kírával együtt. Azért az király, hogy az egész osztály minket, hármunkat néz, Krisztán alig kap levegőt a sok futástól, én és Kíra meg félálomban veszekszünk egymással. 

- Mégis miért van Kírán a te ruhád? - kérdezte Stella.

- Hosszú.... - ásítottuk egyszerre Kírával. 

- Krisztán? - fordult a srác felé Zero. 

- Honnan tudjam?! - vonta meg a vállát. - Már alapból úgy álltak a dolgok Síránál, mikor odamentem, hogy ott volt nála Kíra meg valami másik srác, majd kergethettem ennek a hisztérikus csajnak a kutyáját! 

- Zártad volna be azt a retkes ajtót, úgy nem ment volna ki Vitany, és akkor nem kellett volna kergetned! - ellenkeztem továbbra is hulla hangon. 

- Miért, van kutyád?! - kérdezték egyszerre a többiek. 

- Ja, Zerontól kaptam... - ásítottam. - Kíra, legalább ne horkolj a fülembe!

- Horkol a halál, te alszol már így is... - felelte a csaj, és áá, még véletlenül sem most keltettem fel, és ő véletlenül sem csak félálomból szólt vissza. Látom, ez a kötekedés nála már csípőből megy. :D 

- Tisztelt 9.B! - lépett mellénk az IH. - Lennétek szívesek betakarítani a seggeteket az iskolába?!?! Mindjárt becsengetnek, és egyébként jegyezzétek meg a dátumot: szeptember 30-a, csütörtök, RENDKÍVÜLI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET! 

- Ha?! Valaki magyarázza már el, hogy miről karattyol ez itt?! Mi van a mustáros kenyérrel...?? - dőlt nekem Kíra, miközben mentünk felfelé a lépcsőn.

- Kíra, ébredj már! Kíra, azonnal engedj el, nem akarok még egyszer lezúgni a lépcsőn!! KÍRAAA!!! - ráztam a lányt, de az szinte nem is reagált semmit. 

- Nyugi már, hiszen tök stabilan ál...lok... - és kábé eddig bírta a félálomban beszélést, már húzott is magával a lépcsőről lefelé. Még szerencse, hogy alig sikerült felvontatnom két-három lépcsőfokon, és még nagyobb szerencse, hogy Karamell pont mögöttünk jött, és megtartott minket, amikor kis híján ráestünk. 

- Anyám, egyszer még kikészíti az idegeim ez a bolond! - sóhajtotta, majd átvette tőlem a lányt, felkapta az ölébe, és felvitte a lépcsőn. Kíra meg tényleg hulla lehetett, meg sem szólalt, sőt, még élvezte is a dolgot. Én pislogva néztem a jelenetet, és amikor Stella mellém ért, ránéztem, de ő csak ugrándozott örömében. 

- Ezek tuti, egyszer össze fognak jönni! - tapsikolt visongva.

- Hogy kik? Várj... Na jó, én ehhez rohadtul álmos vagyok - értetlenkedtem, de amúgy tényleg nem fogtam fel semmit abból, amit mondott. 

- Felvigyem a hercegnőt? - lépett mellénk Krisztán gúnyosan nevetve.

- Ne, inkább kávét vegyél, ha már ilyen felajánlkozó kedvedben vagy... Amúgy meg - jutott eszembe hirtelen valami -, mostantól számoljuk az egy hónapot!

- Ha?!?! Felejtős vagy, nem szólt a megállapodás kergetésről! - tette karba a kezét a srác.

- Kit érdekel? Arról szólt, hogy ha túléli az estét! Túlélte, így most mehetsz kávét venni nekem! - fordítottam a büfé felé, ahol irtóra sokan álltak. - Sok sikert, na cső! - veregettem meg végül a vállát, és löktem meg egy kicsit, mire csak összevont szemöldökkel nézett vissza, majd megindult a büfébe. Összenéztem Stellával, majd nevetve felrobogtunk a termünkbe.   

    Felérve a szintünkre megvártam, míg Stella összeszedi a cuccait a szekrényéből, majd beindultunk a termünkbe. Stella le is nyomta az ajtónk kilincsét, viszont az nem igazán akart kinyílni, majd meghallottuk Zero és Zak vihogását. 

- Jelszó? - kiabálták ki végül. 

- Zero, ne csináljátok már, engedjetek be! - könyörgött Stella az ajtót verve. 

- Nem, jelszó nélkül tuti nem! - vihogtak tovább. 

- Na jó, Síra, neked van tipped? - fordult felém Stella.

- Van, engedj! - toltam arrébb kicsit szegény lányt. 

- Mi? Ez biztos? - lépett arrébb.

- Igen, csak figyelj! - vertem egy nagyot az ajtóba, mire bentről egy hatalmas puffanást lehetett hallani. Stella kérdő tekintettel nézett rám, de igazából én sem nagyon értettem, hogy most mi is van, majd meghallottam Zeririn hangját. 

- Ha nem engeditek be őket, én élve foglak mumifikálni mindkettőtöket!!! - ekkor kinyílt az ajtó, és Zerirint pillantottuk meg velünk szembe, amint tök unott arccal az ablakot támasztja, előtte pedig a fiúk fetrengtek a földön egymást ölelve, és "kegyelmet" kérve. :D 

- Jézusom, gyökerek tábora! - sóhajtott Zeririn, majd kinézett ablakon. 

- Hé, jelszó?! - üvöltötte el magát ismét Zero. 

- Na pusztulj innét, hülye gyerek! - vágta rá egyből Krisztán, majd odajött hozzám, és a kezembe nyomta a kávés poharat. - Ezért még számolunk! 

- Na persze! - nevettem gúnyosan, majd észrevettem, hogy Bonti már egy ideje nagyon szuggerál minket. Hm, mindegy, most valahogy fel kell vakarnom Kírát a padról, még óra előtt. Nem lenne tanácsos az első padban bealudni...

- Hé, Kíra! - ráztam a vállát... Egyébként most jövök rá, hogy milyen kedves vagyok, most is ezt a szerencsétlen próbálom összekaparni. :D

- Mi van má', hagyjá' aludni! - reklamált ismét félálomban. 

- Hallod, ha nem kelsz fel, én esküszöm, hogy rád borítom ezt a kávét! - fenyegettem. 

- Hallod, én akkor rugdoslak fel a Holdra! Tudod te, mennyi időmbe került az a nyamvadt kávé?! Biztos nem fogod ilyenre elpocsékolni! - akadt ki Krisztán. 

- Most mit háborogsz már megint, tök nem értelek! - néztem rá gúnyosan mosolyogva. - Most már az enyém, azt csinálok vele, amit akarok! Ezen kívül a te ötleted volt a fogadás, most már hiába is rinyálsz! 

- Kíra!!! - üvöltött bele Krisztán a lány fülébe, mire az nemes egyszerűséggel csak pofonvágta a srácot. Mindenki nevetni kezdett, mert ez azért... haláli volt. :D
- Karamell, hűtsd már le a csajodat!! - idegeskedett Krisztán.
- Ki?! Ja, Sakál? Nem az én bajom, szerencsére nekem nem jönnek be az ilyen... Sakálok! - legyintett a srác, majd rávágta magát a padra, és szerintem bevágta a szunyát. Hahó, emberek! Én voltam az, aki egy szemhunyásnyit sem aludt, akkor mégis miért ők dőlnek ki?!?! Ááá, full idegesítő az emberiség!!!
- Valaki... Szomjan ha-a-alooook... - nyöszörgött Kíra.
- Hé, asszem', a lökött barátnőd szomjas! - fordult felém Krisztán.
- Skacok, van valakinél víz? - kérdeztem a többieket, mire Zeririn odadobott nekem egy üveg ásványvizet. - Kössz!
- Alap, de mit akar.... - és itt mindenki elröhögte magát. Hogy miért? Hát, mert szép lazán kinyitottam az üveget, majd az egészet szép lazán ráöntöttem az éppen szép lazán alvó Kírára. :D
- ÁÁÁ, te barom, én kinyírlak!!! Most tiszta víz lett a ruhám!!! Meg a hajam is!! - hisztériázott Kíra.
- Helyesbítek, az én ruhám! Ne aludj már annyit! - indultam volna meg, de a lány meg felpattant a helyéről, és folytatta tovább a vitát.
- Miért fáj neked, ha alszom?!
- Tőlem azt csinálsz, amit akarsz, de hagyj engem is aludni!! Kiraktál a saját szobámból hajnalok hajnalán! Hozzáteszem, azután, hogy a kicsi lelkedet ápoltam egész éjjel! - háborodtam fel, de szerintem tök jogosan.
- Ugyan már, kérlek! - dobta át a csuromvizes haját a vállán. - Nekem nem volt szükségem ilyenekre!
- Nekem sem lesz szükségem semmire ahhoz, hogy most megfojtsalak! - doboltam a lábammal. Ja, és becsengettek már egy ideje, és egy ideje már Valentin is az ajtóban ácsorgott, de mi természetesen nem is zavartattuk magunkat, csak veszekedtünk és veszekedtünk, amikor is én és Kíra kaptunk egy-egy fejen verést a naplóval. :D
- Ha bármelyikőtök is vissza mer szólni, azonnal küldöm az igazgatóhelyettes úrhoz! Micsoda viselkedés ez?! Már 10 perce megy az óra, de ti csak ölitek egymást! Felháborító az ilyen viselkedés, még egy ilyen, és kicsapatlak innen titek, világos voltam?! - üvöltözött az illemtanárunk Kírával. Összenéztünk mi ketten egymással, majd kitört belőlünk a nevetés. Min is? Őőő, ez egy nagyon jó kérdés. :D - Elég volt, azonnal fejezzétek abba ezt a kiállhatatlan viselkedést!!!
- Vágod, Kíra! Fejezd abba! - nevettünk Kírával már a hasunkat fogva, csak úgy, mint a többiek.
- Ne röhögtess már! - sikította nevetve vissza a lány.
- ELÉG VOLT!!!! - lett vörös a tanár feje. - Mind a ketten feleltek illemtanból, lássuk az is ilyen vicces lesz-e a számotokra!! - először összenéztünk Kírával, majd, mivel a többiek mögöttünk még jobban elkezdtek szakadni, mi sem bírtuk tovább, és ami a legnagyobb poén, hogy még mindig nem tudtuk, hogy min is röhögtünk ennyire. :D
Egyébként el kellett telnie kábé tíz percnek, mire lehiggadtunk, és Valentin is átgondolta ezt a felelős dolgot, helyette viszont csoportokba osztott minket, és miért is ne? Én megint Bontival kerültem össze. Miért mindig vele raknak össze? Nem vagyunk ám mi olyan jó páros, ha összekerülünk, tuti, hogy szétbarmolunk mindent.
- Nos, kaptatok egy-egy lapot, ez egy teszt, és jegyre megy, tehát értelmesen töltsétek ki! - magyarázta a feladatunkat a tanár, majd helyet foglalt a tanári széken, és elkezdte beírni a naplót.

- Szóval... mit is kell ezzel csinálni? - kérdeztem hátradőlve a székemen.
- Nem tudom, hogy, hogy magyarázzam el... - gondolkodott el Bonti, mire én csak felvont szemöldökkel, mosolyogva néztem vissza rá. - Lehet nehéz lesz feldolgoznod, de ezt a lapot - itt felemelte a feladatlapunkat, utána meg elkezdte lóbálni, én meg már itt nekiálltam nevetni, mivel mögöttem Kíra ült, akinek a folyamatos kuncogását hallgattam - ki kell tölteni!
- Jó, szóval... - próbáltam visszatartani a röhögést, de nem nagyon ment, végül rávetődtem a padra, és ezerrel rázkódott a vállam a nevetéstől.
- Aktivizáld már egy kicsit magad... - sóhajtott Bonti.
- Nem látod, hogy milyen aktív vagyok? Majd kicsattanok! - emeltem rá a fejem, majd Kíra közbeszólt.
- Nem inkább kitaccsansz? Tudod, mint az a tegnapi béka a tányér alatt! - majd ismételten nem bírtuk tovább, fetrengtünk már a padon. Ja, igen, a béka... Szóval, az úgy volt, hogy bár megígértem Graynek, hogy nem ölünk meg senkit, az a kis izé pont az éppen kidobott tányér alá ugrált, szóval... szegénynek kampec lett, de ssshhh! :D
Egyébként Kíra társa Karamell lett volna, de a srác sem nagyon bírt most Kírával, ahogy Bonti sem velem. Kábé úgy voltunk, hogy mi mindenen röhögtünk, még azon is, hogy "papír", a fiúk meg egyre értetlenebb fejet vágtak minden egyes megmozdulásunkra. :D
- Kíra, mi az, hogy kitaccsansz? - kérdeztem, mikor már nagyjából kitudtam nyögni bármit is.
- Passz, de így járt a béka is! - felelte a szemeit törölgetve.
- Béka?! - kérdezték egyszerre a srácok, mire csak egy legyintést kaptak.
- Na jó, Síra, picit koncentrálj ide! - adta ki az utasítást Bonti.
- Igenis! - vettem katonásra a figurát, és most még jól is bírtam a komolyságot, de Kírának muszáj volt elröhögnie magát, így nem igazán sikerült a "Megmutatom! Tudok én komoly is lenni!" tervem.
- Sakál, ne röhögj már mindenen, mint egy hiéna!! - próbálta visszarángatni a csajt a valós életbe Karamell.
- Ja, hiéna! Ne röhög...tess....már! - köszörültem folyamatosan a torkom a komolyságom fenntartása érdekében.
- Én béka akarok lenni, nem hiéna! - duzzogott Kíra, de hallottam a hangján, hogy ő sem bírja sokáig ezt a "komolyságos" kihívást.
- Felőlem lehettek mind a ketten ugró hiénák is, de most figyeljetek már ránk is egy kicsit!! - fogta a fejét sóhajtozva Bonti.
- Síra!! Ugró hiéna!! Én ezt nem bírom! - majd a mondata után egyszerre tört ki belőlünk ismételten a röhögés. :D
- Oké, gyerünk Sakál, helycsere! - ugrott fel a székről ingerülten Karamell, majd Kírát a székénél fogva áttolta a helyére, majd helyet foglalt mögöttem. Kíra persze ezt is kiröhögte, és mivel én is őket néztem hátrafordulva, megint csak szinkronban nevettünk.
- Te pedig nem fordulhatsz hátra, vagy kikötlek a székhez! - fenyegetett meg Bonti kedvesen.
- De attól még hallom, ahogy Kíra röhög! - próbáltam ismételten visszatartani a nevetést.
- És? Ha még egyszer elröhögitek magatokat ezen az órán, egyenként kaptok egy taslit! - fenyegetőzött tovább Karamell.
- Hé, lányokat nem ér verni! - vágtam be a durcát majdnem hátrafordulva, de Bonti rám szólt:
- Meg ne merd tenni!
- Oké, de most... - kezdtem.
- Csönd! - szólt közbe Bonti.
- De, akkor is... - kezdte Kíra is.
- KUSS LEGYEN! - üvöltötték el magukat egyszerre a srácok, mire mi egymásra nézés nélkül is elnevettük magunkat. A fiúk viszont komolyan gondolták a taslit, fejen vágtak minket egy-egy könyvvel, aminek hatására még jobban elkezdtünk röhögni. :D
- Én ezt nem bírom, már fáj a fejem!! - sopánkodott Karamell.
- Tányér! - szólalt meg hirtelen Kíra.
- Mi van a tányérral? - kérdezett vissza Bonti sóhajtva. Az asztalon könyökölt és a kezével támasztotta a homlokát, amiről visított az, mennyire érdekelheti a közelgő válasz.
- Az segít a fejfájásnak! - adtam meg az ésszerű választ.
- Meg a békáknak is az segít! - köhécselte Kíra.
- Hagyjátok már azokat a rohadt békákat, meg a tányérokat! - szóltak ismételten a fiúk egyszerre.
- Gyerekek, két perc és csöngetnek, adjátok előre a lapokat! - szólalt meg hirtelen Valentin, mire Bonti ránézett a feladatlapra, majd lemondóan sóhajtva odaadta Karamellnek, aki meg a fejét rázta. Hogy miért? Mert egyikünk sem írt bele semmit, csak azért. :D - Remek, következő órára hozom, további szép napot! - libbent ki a teremből Valentin, a fiúk - gondolom én, hogy megelőzzék a bajt - eltoltak minket egymástól a terem két végébe, így Kíra Zak helyén röhögte szét az agyát - szegény Zak, azt sem tudta, min nevet -, én pedig kinevettem azokat a szép sárga faleveleket az ablakban. :D Egyébként, nem is értem a fiúk min vannak ennyire fennakadva. Legalább annyit tudtak velünk kezdeni, hogy nagy nehezen fel voltunk képesek írni a nevünket a papírra az ő nevük mellé.
- Bonti, mikor mehetek el innen? - kérdeztem a srácot, továbbra is azt a cuki kis falevelet bámulva.
- Nem mostanság! - felelte száraz hangon.
- Ne már, halálra unom így magam! - hisztizett Kíra is.
- Kit érdekel? Kikészítették az idegeinket, most pedig csitu! - értett egyet Bonti véleményével Karamell is.
- Basszus már!! - sóhajtottunk egyszerre Kírával, majd éppen egymásra akartunk nézni, de a fiúk ismét közbeavatkoztak.
- Visszafordulni! - mondták normál hangerővel egyszerre, én meg speciel megint azon a szinten voltam, hogy alig tudtam visszatartani a röhögést. :D
- Ne merd elkezdeni! - figyelmeztetett a mellettem állva olvasó Bonti.
- Mit? - kérdeztem vissza félig nevetve, és hallottam, hogy Kíra is megszenved ezzel a nevetést visszatartós dologgal.
- Kussolj, Sakál, plusz visszafordulsz! - fordította Karamell a lányt a fal felé. Ja, a többiekről még nem is írtam semmit. Hát, jobbára csinálták a maguk kis dolgát, de azért elég jól elnézték a mi kis magán akciónkat is, kivéve Zerát, akit ma még nem is láttam.
- Fordulj vissza! - szólt reflexből Bonti, úgy, hogy fel sem nézett a könyvéből. Fuu, de érdekel, hogy mit olvashat... De ez most várhat.
- Maradj már, hol van Zera? - érdeklődtem, mire Kíra is felém kapta a fejét.
- Tényleg, észre sem vettem, hogy nincs itt...
- Ha már itt tartunk, Eriont látta valaki? - érdeklődött Karamell is. Én egyből Kírára néztem, aki lesütött szemmel nézegette a cipője orrát. Oda akartam menni hozzá, viszont...
- Attól, hogy felhoztatok egy komoly témát, még nem mehettek egymás közelébe! - lapozott egyet a könyvében Bonti. - Banyek, ebben a szarban semmi hasznos sincs!
-  Aj, pedig a címe megfogott! - sopánkodott Karamell.
- "Hogyan szüntessük meg a nevetést"? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Létezik egyáltalán ilyen könyv? - kérdezett vissza Kíra, majd találkozott a tekintetünk, a fiúk meg egyből elfordítottak minket egymástól, így régi jó cimborámat, a falevelet ismét nagyon szórakoztatónak véltem.
- De ugye azt tudjátok, hogy angolon is egymás mellett ülünk? - kérdeztem megint felöltve a "Komoly! Szigorúan komoly!" figurát... Nem sok sikerrel, de legalább megpróbáltam.
- Ma biztos nem! - vágta rá egyből Karamell.
- Aj, Mocsár, nehogy már te állíts sarokba! - ásította Kíra.
- Ne ásíts már, te hülye! - szóltam neki vissza.
- Jó, jó, boccs, hogy annyira tehetségtelen vagy, hogy hozzám kellett fordulnod! - sóhajtotta a csaj egósan.
- Mi van?! Nem is tudom, ki robbant be hozzám, hogy ez meg az a baja! - na ezt már nem, biztos nem hagyom neki, hogy engem sározzon be, míg ő él tovább a maga kis megszokott egomán világában, én meg hulla fáradtan nézegetek egy falevelet!
- Hát, én biztos, hogy nem! Felhívtál, és én jószívűen rohantam is hozzád.... - tette az agyát nekem továbbra is Kíra.
- A színházban! Na, pont ott van a helyed! - fújtattam közbeavatkozva a színjátékába.
- Miért, van bizonyítékod ellenem? - kérdezte gúnyos hangon.
- Képzeld van! Krisztán! - szóltam oda a srácnak.
- Mi van?! - kérdezett vissza.
- Veled beszéltem telón, amikor ez a marha becsöngetett hozzánk, igaz?! - fordultam most már az osztály felé, és Kíra is így tett.
- Ja, de hamarabb is jöhetett volna, így most nem kellene akármikor kávéért rohangálnom neked! - ásította a srác, majd bedugta a fülébe a fülest, és tovább aludt.
- Ch, és? - tette csípőre a kezét Kíra.
- Mit és?! Otthon még ki kell magyaráznom azt is, hogy random eltűnt tíz tányér! - jutott hirtelen eszembe, hogy oké, szétröhögtük az agyunkat a tányérokon, de ha Zeron megkérdi, hogy miért hiányzik a fél étkészlet, mit mondjak neki? Agyonnyomtak egy békát, vagy mi? Na jó, ez így megint csak nevetséges. :D
- A te ötleted volt, most már ne sopánkodj! - vágta rá csípőből Kíra.
- Te egy zseni vagy! - ugráltam örömömben.
- Ha?! Most mi bajod, megártott az alváshiány?! - nézett rám felvont szemöldökkel a lány.
- Dehogy, viszont ráfogom Grayre, amúgy is az ő ötlete volt! - tapsikoltam örömömben, hogy mégsem kell kitalálnom valami hihető magyarázatot a tányérokra.
- Nem, ez a te ötleted volt! - próbálta megmagyarázni nekem Kíra, de ő honnan is tudhatná, hogy hogy volt? ;)
- Fenéket, nekem semmi ötletem nem volt, de akkor hazajött Gray, és ő mondta, hogy adjam oda neked Vityt, meg a filmes dolog is az ő ötlete volt, a tányérokról már nem is beszélve!
- És így egyszerűen csak rá fogod, és nem lesz nekem sem bűntudatom a tányérok miatt! - fejezetbe be Kíra a mondatom. - Na, nem csak helyes, de még a balhét is elvinné? Ideál....
- El ne olvadj... - szólt be Karamell.
- Amúgy, ki is az a Gray? - nézett rám felvont szemöldökkel Bonti, és pont ekkor csöngettek be, így kifele menet kellett neki elmagyaráznom a szitut.
- Hát, Zeronnak van szüksége rá a munkájával kapcsolatban, de én sem értem pontosan... - feleltem. - Egyébként nem rossz srác, csak van egy fura jelleme, de hozzá lehet szokni.
- Ja, vágom.... - tudta le ennyivel Bonti. - Akkor most nálatok lakik? Meddig marad? Hány éves? Hol lakott eddig? Találkozhatok vele? - vagy mégsem ennyivel...
- Öö, nem biztos, hogy felfogtam az összes kérdést, de asszem', így jönnek sorba rá a válaszok... - próbáltam gondolkodni, hogy most mi is van, mert belezavarodtam a sok kérdésbe. - Igen, tavaszig, 16, Tokióban, és ha szeretnél...
- Hm, mégis felfogtad a kérdéseket, ügyes kislány! - simogatta meg a fejem, kábé úgy, mint egy kutyának.
- Hagyd ezt abba, nem vagyok csahos! - durcáztam.
- Csak majdnem! - nevetett Bonti, mire én csak felvont szemöldökkel néztem rá. Mi az, hogy majdnem? Én nem egy eb vagyok, banyek!!!

- Bocsánat, bocsánat! - hallottuk Lia sietős kopogását. - Nos, amint sikerül kinyitnom ezt az aranyos kis ajtót... Áá, megvan! Nos, üljetek szét!
- Tanárnő! A szétüléssel lesz egy kis probléma! - jelentkezett Zeririn... az ajtóban állva (?). Minek jelentkezni olyankor?
- Igen? És mi, te cuki muki kis aranyos? - kérdezett vissza az igazgató dédelgető hangon. Öö, van ilyen szó? Dédelgető hang? Hm, mindegy.
- Talán az, hogy 12 férőhelyes a terem, és mi 12-en vagyunk? - nézett rá Zeririn felvont szemöldökkel, miután megcsóválta a fejét. Hm, megcsóválta... Na jó, ma kreálok, vaaagy... ilyen szó eddig is volt?
- Óó, ez igaz! Nos, akkor üljetek csak le, és máris.... - ekkor kivágódott az ajtó, és belépet ő! A rettegett! A rémisztő! A kolosszus! Nagy tapsot kéééreeeek! Mr. Julius Caesar!! Na jó, valójában csak Parker Caesar volt, de most mond azt, hogy nem volt mesteri a felkonferálásom! :D - Maga... maga meg mit keres itt, Caesar?! - hebegett Lia. - Megint eltévedt az egyik órájáról?! Vagy megint hallucinálás tört magára?! Jaj, Caesar, hisz maga tiszta vér! Kit ölt meg, melyik diákot? Jézusom, ugye nem az egész osztályt?!
- Ő is elkapta a sclariozis halluciniezicust! - ásította Krisztán. Erre mindenki nevetni kezdett, az angol tanárunk hisztérikus állapotban tárcsázta a mentőket, a rendőrséget és a biztonság kedvéért még a tűzoltókat is, meg azokat a terepmintásokat, na...a...ööö... Megvan, igen, ez az, a katonákat, bár halványlila gőzöm sincs, hogy minek felvonultatni emiatt a fekete, meg a vörös, meg az akármilyen seregeket. :D
Egyébként mit is mondott Krisztán? Sclariozis halluciniezicus? Nem ezt mondta Dake is a kórházban?! Vagy az más... Nem, ezer százalék, hogy ezt a kitalált valamit nyögte be annak a takarítónak! De Krisztán honnan tudja ezt? Nem hiszem, hogy annyira nemzetközi szó lenne ez, mint pölö a "kajak" vagy ilyesmi... A múltkor is, mikor ott volt Nala a gyárban, aki elég nagy szeretettel ugrált arra a vérmániás baromra... És a múlt pénteki kémia órai beszólás Krisztán részéről elég gyanús volt... Kezd egyre biztosabbá válni, hogy van valamilyen kapcsolat Dake és Krisztán között. Ha így van, akkor arról Bontinak is tudnia kell valamit, hiszen Krisztán legjobb haverja... Viszont egyiket sem akarom e témában kifaggatni. Vagyis várjunk csak! Hiszen, amikor meglátták a többiek Klorynt Stellával a suli előtt, Krisztán azt mondta, hogy az egyik haverja csaja. Dake is pont a csajával dumált ezerrel telón. Ez végülis egybe vág, de erre semmi bizonyíték, hisz annyi plázacica van Pesten... Hm, ezt ki kell derítenem!
- Hé! Hahó!! - bökdösött Karamell (?). Mi? Ő mikor került mellém? Plusz merre van Kíra? - Én megmondtam, hogy ma nem fogtok egymás mellett ülni! Ha azt a sakáli létformát keresed, valahol a helyemen vágta be a szunyát!
- Hah, ő miért aludhat?! Ezt nem hiszem el! - hisztiztem, miközben Lia kiosztotta a dogákat. WHAT?! Hova tűnt Caesar?! Aj, pedig annyira tudni akartam, hogy kit vagy kiket nyírt ki...
- Ez most komoly? Ez oltári nehéz, tanárnő, ne már! - hisztizett Zero, mire belenéztem a dogámba... Öö, oké. Tehát: "4x4=22" és egyéb ilyen nagyszerűen leírt számításokat kell angolra fordítani, és a nehezítés, hogy betűvel kell leírni mindezt. Szerinted egyest adna, ha a 22 helyett leírnám a valós összeget? Egyáltalán, ennek hogy jött a 16 helyett a 22? Talán jobb is lesz, ha nem tudom meg...
- Jaj, Zerokááám! - ült le az asztalához Lia. - Nem olyan nehéz ez, főleg, mivel csak egy kis bemelegítés, majd októberben írtok az egész könyvből egy szintfelmérőt, és azután meglátjuk, hogy, hogy haladjunk tovább!
- Fú, ez nekem komoly fejfájást okoz, de nem akarok magának csalódást okozni! - sütötte le a szemét a srác, majd pedig az egész osztály rázkódó válla eléggé feltűnőre sikeredett. Viszont volt egy kivétel...
- Ch, tényleg, Zero? Jobban benyalni már nem is lehetne! Szánalom... - duzzogott Stella.
- Csak nekem tűnik úgy - kezdte Karamell, miközben ezerrel írta angolul a matek dogát...Vagyis a matek alapú dogát angolul. Ja, ez a kettő ugyanaz. :D -, de Stella csak akkor fúj Zerora, ha éppen adja a vagány csávót?
- Nem is vagy annyira hülye, mint ahogyan azt mondják! - ásítottam, majd én is nekiálltam a dogámnak.
- Miért, ki mondta? - kérdezte a srác. - Sakál, mi?
- Hát, ki tudja? - nevettem.
- Már értem, miért akad ki folyamat Bonti.... - sóhajtotta.
- Ha?! - néztem rá furán.
- Semmi! - legyintett.
- Fú, de köcsög vagy! - löktem meg, mire ráesett Wolfira, aki sodorta magával Stellát is. - Hoppá, bocsika!
- Taná... - akart reklamálni Zeririn, viszont Lia... Hát, üveges tekintettel röhögött a semmibe, tehát tuti nem ezen a világon volt. - Aj, mit csináltok ti ott hátul?!?! Így nem tudok odafigyelni a dogámra, gyökerek!
- Haha, gyökerek! - kuncogott Kíra az első padban, mire Krisztán nemes egyszerűséggel fejbe vágta, de már késő volt, rám is rám jött a röhögési roham, mire Karamell engem is letudott egy fejessel. Ja, amúgy Bonti és Zero - mert ugye a középső padsorban csak ők ültek, mivel Zera és Erion valahol lóg... várjunk csak, akkor szét tudtunk volna ülni...na, mindegy - egész végig felvont szemöldökkel bámult hátra ránk, mire egyszerre sóhajtottak, majd megrázva a fejüket visszafordultak a dogájuk felé.
- Kíra, én kiváglak azon a retkes ablakon, ha nem hagyod abba a röhögést! - fenyegetőzött Krisztán.
- De a béka... Meg a tányér... - nevetett tovább a lány.
- Leszarom mindkettőt nagy ívben, de már szétmegy a fejem a vihogásodtól!! - fogta a fejét a srác.
- Béka.... - röhögtem el magam én is, mire Karamell a tarkómnál fogva lenyomta a fejem a padra. És ez miért ilyen rohadt vicces nekem? :D
- A rohadt életbe, kussoljatok el mind a ketten, szerencsétlen szukák!!!!!!! - üvöltötte el magát Zeririn, és mivel én alapba alig bírtam magammal, még meghallottam Kíra egyre hangosabb röhögését is, így belőlem is maximálisan kitört.
- Én ezt nem bírom!! - sopánkodott tovább Krisztán, majd hátrafordulva rácsapott Bonti padjára. - Barom!
- Mi kínod, gyökér? - kérdezte rá sem nézve a srácra.
- Ez - itt rámutatott Kírára - a te nagyon idióta reszortod mára, ne sózd rám!
- Nem az enyém, Karamellé! - emlékeztette Bonti Krisztánt.
- És én hol nem szarom ezt le?! - akadékoskodott tovább a srác, és én csak eddig bírtam hallgatni a vitájuk.
- Ne röhögj már, az istenért! - szólt rám ismét Karamell.
- Gyerekek, mindjárt csöngetnek! - figyelmeztetett minket Lia. Mi van?? Ennyi lett volna egy dupla óra?
- Mi van?!?!?! Én nem tudtam koncentrálni ezek miatt, nem lehet, hogy most legyen vége!!!!! - hisztizett Zeririn, majd ki is csengettek. Bocsika, Zeririn, ez ma így sikerült. De, ha én be tudtam fejezni a röhögéseim közepette, akkor neki miért nem sikerült? Huh, sose akarok okos lenni, túl... túl... fárasztó. :D
- Áá, de jót pihiztem! - nyújtózkodott Kíra már a saját osztályunkban ülve.
- Áá, de kicsinálta az idegeim! - vágta rá a lábát Krisztán a padra.
- Ha már idegeknél tartunk! - fordultam hátra. - Kávét akarok!
- Akarj csak, én le nem megyek! - tudta le ennyivel.
- Nem mintha lenne választásod! Na, mozgás! - adtam ki az utasítást.
- És, most milyet parancsol a hercegnő?! Feketét? Tejjel, cukor nélkül? Vagy várj! Netán tejjel és cukorral?! - tette a fejét Krisztán.
- Úú, öö... Hozd mind a hármat! Köszi! Ja, mégsem! Hozz egy olyat is, amiben csak cukor van! - intettem a srácnak, majd az fújtatva feltápászkodott a padból, felrángatta a maga mellett szunyáló Bontit, utána pedig kivonultak a teremből. Haha, milyen jó már, annyi kávét vedelhetek egy hónapig, amennyit csak akarok. :D Ezen gondolataimból a telefonom rezgése zavart meg.
Én: Gray? Mi a baj?
Gray: Nagyon ki fogsz nyírni! De rohadtul!
Én: Neked meg mi bajod?!
Gray: Attól függ...Mit csinálnál, ha azt mondanám, hogy Vitany bemenekült a szobádba, mert nem akart kimenni az udvarra, és kergettem, és ugye Zeron telerakta növénnyel a szobád, éééés minden cuccod full virágföldes?
Én: Kinyírnálak!
Gray: Jó, akkor semmi ilyesmi nem történt!
Én: Gray! Mire hazaérek, legyen minden full tiszta, máskülönben tényleg felakasztalak!!!
Gray: Hát, nem sokkal rosszabb, mint ahogy te hagytad....
Én: GRAY!!!
Gray: Nem szóltam semmit!
Én: Ne is! Megjött a kávém, lépek!
Gray: Még valami....
Én: Igen?
Gray: Vity... Szóval, végül csak kiment...
Én: Ééés?
Gray: Csak nem a kertbe...
Én: Gray, te oltári béna!!! Nem hiszem el, hogy nem vagy képes vigyázni egy kiskutyára!! Takarítsd ki a segged, és találd meg Vitanyt! MOST!
Gray: Az előbb még a szobád...
Én: GRAY, MOZGÁS! Találd meg Vityt, és takarítsd ki a szobám, vagy elintézem, hogy repjegy nélkül szállj vissza Tokióba!
    És itt rácsaptam a telót, a fiúk meg tök értetlenül néztek egymásra, majd jobbnak látták, ha átnyújtják nekem a kávékat. :D
- Gyerekek, ötletem van! - rontott be a terembe Zero, egyénként úgy, hogy az ajtófélfa kiszakadt a helyéről, a srác meg olyan fejet vágott, hogy "Most akkor ez hogy is történt?!", majd egy vállrándítással eldobta a kezében maradt fadarabot, ami a kiálló szögecsek miatt beleállt a táblába. - Hupsz, na mindegy! A lényeg, hogy van egy ötletem, hogy hogyan szívassuk meg Caesart.
- Ne már, Zero! - hisztizett Stella. - Már kezditek túlzásba vinni ezt a szívatás dolgot! Ezért is lesz szülői, ha nem tudnád...
- És? - vontam fel a szemöldököm. - Itt senki nem százas, egyszer tuti, hogy a diliházban kötnek ki.
- Ez jó! - pacsizott le velem Krisztán. Öö, oké, de vágja, hogy én lány vagyok, és a lányok nem minden esetben szoktak ilyet csinálni? - Amúgy meg mit akarsz, Stella? Legyünk olyanok, mint az A-sok?! Na, ne akassz ki!
- Ja, ha nem mi, akkor egy másik osztály szívatja halálra a tanárokat - szállt bele a konferenciába Bonti is. - Vagy mi legyen, legyünk stréberek? Az A-ban még Zola sem csinál semmit, pedig Krisztánnal vetélkedhetne a lazaságban.
- Hé, az a csávó jobb, ha meg sem szólal! A múltkor is a hang ütötte ki a retináját vagy hogy volt! - akadékoskodott tovább Krisztán.
- "Beszakad a retinám a hangodtól!" - segítettem ki.
- Ja, télleg'! Zseni vagy, ilyeneket megjegyezni...! - veregette a vállam. - Én már immunis vagyok a baromságaira.
- Tudod, nálam is ilyen a szitu: immunis vagyok mind a baromságodra, mind rád! És hanyagold a Zolás témát, fárasztó már! - közöltem a sráccal unott hangon, miközben végig Kírát néztem, aki szintén minket bámult a padján feküdve.
- Miért is?! - csak nem akar leszállni a témáról, hát én mentem agyrohamot kapok!
- Mert csak!!! - vágtam fejen, és ekkor több dolog is történt egyszerre:
  1. Bonti elkezdett röhögni.
  2. Zero, Karamell és Zak befejezték a szívatást. (A terem ajtajára kifüggesztették a sárga szalagot, Zerot körberajzolták krétával, majd a tanári asztalra feküdve betakarták. :D Tényleg nem vágom mi ezzel a tervük, de már most vicces.)
  3. Találkozott a tekintetem Kíráéval, aki hálás pillantást küldött felém.
  4. Megérkezett Caesar, aki pont látta a taslit, szóval erre reagálva elszólta magát:
- Na, végre valaki megnevel, Reven Krisztán!
- Ja, maga szólt, azt hittem, cseng a fülem! - szólt vissza kedvesen a srác.
- Nos, azt hiszem, véletlenül leszakítottam ezt a sárga madzagot, ezer bocs érte! Zero, fiam! Mit csinálsz a padon? - kérdezte a tanár szokásától eltérő nyugodt és kiegyensúlyozott hangon.
- Tan'bá' - nyögdécselt Zero kábé úgy, mint egy haldokló. - Vala...la...ki...elt..al...ált...az..zal...a-a-a-a....des...zk..ááv..aaaaal.... - nyögte ki végül, mi meg már most fetrengtünk a padunkon. :D
- Zero, bárki is akart bántani téged, annak előre beírok hat ötöst - sóhajtotta Caesar. - Na, szállj le innen, bejelentenivalóm van!
- Fú, ember... - fújtatott Karamell, amikor Zero visszasétált mögé.
- Nos, a következő órán, azaz szerdán témazáró felmérést fogtok írni! - erre a kijelentésre mindannyian egyszerre néztünk egymásra, amolyan "Na végre, kezdődik a nagy terv hadművelet!" arckifejezéssel, majd Zak végül nem bírta tovább, szóval feltette a mindannyiunk által nem értett kérdést, ami azóta foglalkoztat minket, hogy bejött Caesar ide.
- Tan'bá', ma mé' tetszik ennyire nyugodtnak lenni?
- Nos, ennek az állapotnak az oka... - kezdte unott hangon a tanár, miközben a naplót írta. - a Xanax. Örömmel látom, hogy remekül használ, nálatok van rá a legnagyobb szükségem! Nos, akkor az összefoglalás! Téma...
     Kicsengetéskor mind hulla fáradtak voltunk, annyit magyarázott Caesar, de annyit....! Én mégis merre jártam, amikor ezeket vettük?
- Ezt nem fogom fel, tényleg nem értem! - dörzsölte a fejét Zero gondterhelten. - El kell lopni tőle azt a rohadt Xanaxot, hát mégis kit fogunk így szívatni?! Vágjátok, mennyi idő volt előkészülni?!?! Erre ez csak úgy... csak úgy... áááá, én ezt nem hiszem el, nem bírom idegileg!!
- Remek, most Zero idegeit nyírta ki... - sóhajtottam, majd odamentem hozzá, leguggoltam a padja elé és elkezdtünk tök halkan beszélgetni, így nem igazán hallott minket senki.
- Érted ezt, Síra?! Mi lett a művészi előadói képességemmel?! - nyöszörögte a srác, nekem meg nagy erőfeszítésbe került nem elröhögni magam azon, hogy jelen pillanatban is a nagy előadói képességét mutatja be. Bár lehet, tényleg kikészültek az idegei, nem szokott hozzá, hogy nem ő van a középpontban.
- Semmi gáz nincs, legközelebb menni fog! - biztattam végül.
- De ha nem?! - festette már előre az ördögöt a falra. - Mi lesz, ha a következő balhémat úgy elszúrom, hogy nemtom', mondjuk akármi?
- Hallod, nyugi van már! Segítesz nekem kiakasztani Ursulát? - kérdeztem furfangosan.
- Biztos engem akarsz?! - nézett rám könnyes (?) szemekkel.
- Persze, ha téged kérdeztelek meg - nevettem fel.
- Júhúúúú!!!! - ugrott fel a padjából, majd végigugrálva a termet kigaloppozott a teremből. Én meg kissé értetlenül guggoltam továbbra is a széke előtt.
- Mit mondtál neki? - nyújtotta a kezét Krisztán (What? Ma mindenki meg van őrülve?).
- Semmit, nyugi! - borzoltam össze a haját, mire vérszemet kapott, és kimenekült ő is a teremből. Jupi, ezt most én nyertem, de miért érzek közelgő bosszút? :D

Matekra már mindenki illedelmesen nem oda ült le, ahova Talpikusz számkivetett bennünket, de már egy ideje nem tűnik fel az öregnek, szóval ugyan mindegy. Éppen a füzetembe firkáltam számokra hasonlító cuccokat - igaz, hogy a kettes inkább hasonlított egy rokkant királykisasszonyra, mint egy számra -, miközben azon agyaltam, hogyan szívassam meg Zeroval Ursulát, de annyira nem kötött le ez a gondolat, mivel már számításba vettem azt az apró tényt, hogy a srác nélkülem, öntörvényűen is kitalál kapásból kilencezer "szívassuk meg a vénséget" hadműveletet, szóval más téma ragadott magával. Mi más, mint a bandás sztori. Még az is terítéken van, és a suli meg a magánéletem mellett már becsúsztattam a kalandos nyomozást is a hétköznapjaimba, csak az a baj, hogy nekem sincs erre folyton időm. Talán szólnom kéne a rendőrségnek? Erre eddig miért nem gondoltam? Az halál biztos, hogy minden normális ember erre gondolt volna az én helyzetemben, de gondolj velem együtt vissza. Mikor hívtam első összetűzésemkor a bandával a zsarukat, mit is csináltak? Na, rémlik neked valami olyasmi, hogy elkapták őket, kihallgatták mindegyik hülyét, aztán javítóintézetbe zárták volna egytől egyig az összes pondrót? Nem, egyszerűen csak odabotorkált hozzám az egyikük, és odadadogta a szemembe azt a hülye kérdést, hogy mégis kiket kéne neki elkapnia. Mikor megláttam ezután a fakabátokat, akkor a sikátorban a nyomozás helyett... pókereztek. Mesés, és nekem most őket kéne hívnom, és bejelentenem, hogy hahó, megtaláltam a rejtekhelyét a körözött (haha, na persze) bandának? Főleg azért lenne ez hülye lépés, mert már tuti elbattyogtak jó messzire onnét a tagok... Nem becsülöm őket alá, vagyis, a bandavezérüket - itt gondolkodás közben nehézkesen nyeltem egyet, mert még mindig kellemetlenül érint a Dake téma - egyáltalán nem nézem le, valószínű, hogy már kerestek más agyonhasznált és megviselt főhadiszállást, amit megint kutathatok elő a semmiből... Őőő, biztos, hogy fel akarom keresni egyáltalán? Biztos, hogy nekem ez az egész hajcihő kell az életembe? És ami mindezeknél fontosabb kérdés: biztos, hogy egyedül végig tudom csinálni? Vágom, hogy gáz ezen törni a fejem, de szerintem egészséges folyamat, hogy ilyenek random eszembe jutnak, mikor éppen írogatok a füzetembe rokkant királykisasszonyokat, nem? Éppen a rokkant királykisasszony kettesem mellé próbáltam majdnem olyan vicces hólyagfejű kilencest rajzolni, ami majd méltó hercege lesz a nőnek, mire ajtóbecsapást hallottam. Ja, ez már nem újdonság, szokás szerint...
- Egy kis csendet kérek, mina-saaaan! Ó, ugyan már! - selypített undorító vigyorral az arcán... nem, ez nem az idegbajos, személyiséghasadásos matek tanárunk, hanem a pedo, nem a Földön, hanem az Uránuszon nevelkedett japán tanárom! Ne, Istenem, kérlek, segíts meg! Először kívánom azt, hogy inkább Talpikusz talpalja le a lábával Krisztán csülkeit az asztalról, miközben visongat...
- Maga meg mi a bolhás ürühúst keres itt?! - meresztette a tábla felé a szemeit Karamell, miközben elviselte, ahogy Kíra próbálja kivenni a kezéből Zero videojátékát (?). Nem, ne engem kérdezz. Én sem tudom, hogy a fenébe alakult ki ez a felállás. - Lassíts már az üzemmódodon, Sa-sa-sakál! - dadogta végig a mondat végét a srác, és ez volt az a pillanat, mikor a meglepett osztálytársaim és én nem Takumi marha meglepő ábrázatát figyeltük, hanem Kíra arcát, amiről sugárzott a "Mindjárt megöllek!" elhatározása: a szemei vörös lángokban úsztak, a haja zilált lett az ideges fejrángásától, a többit meg már nem is részletezem. :D
- Elegem van a béna, szar játékaitokból, amivel engem tesztek sírba! - ordibálta, mire mindenki hátrahőkölt a székében, és megfogódzkodott a sarkában: Takumi megragadta a lány vállát, és felrántotta valami japós lendülettől (van egyáltalán ilyen?) vezérelve a lányt a székből, aki jogosan fuldoklott a meglepettségtől.
- Mi a probléma, kedves Síra-chan? - bámult bele a lány arcába, mire hááát... nagy dolgot mondok azzal, ha kijelentem, mindenki szakadt a röhögéstől? Plusz azért én kissé fel is voltam háborodva, de ez tényleg aprócska kis tény.
- Kíra vagyok! - rángatta a karját a lány, de nem nagyon ment a kiszabadulás, nem is értem, a tanár hogy gondolta ezt, de kivonszolta így Kírát a teremből, és pár percig csak a néma csend uralkodott a teremben... Úr atya ég!
- Már Cat Mariozni se lehet emberségesen! - csapta össze a tenyerét Karamell mögött Zero, mire mindenki kínosan felnevetett, de magunk sem értettük még mindig, miért vitte ki Kírát Takumi, azt meg végképp nem, miért nem a matektanár tisztelt meg minket idegszakadásos jelenlétével.
- Csak ki akartam próbálni, de ez a sakálságos szardella már megint túl sokat bagzott! - csóválta a fejét úgy Karamell, mint Vity, mikor nem kap elég kaját, mire Zero megenyhülten megveregette a vállát.
- Megmondaná neki valaki, hogy bagzani a macskák szoktak párzásidőben, míg elmegyek hallgatózni? - sóhajtott fel a fejét vakarva Zeririn - amin én nagyon jól szórakoztam -, majd az ajtó mellé állt, és tölcsért formálva a kezeiből, nagyban "kihallgatott". Ezzel egy a furcsaság: ő teszi ezt, nekünk, miközben jut energiája a hülyék oktatására is? Mi ő, valami felfejlesztett ázsiai robot?!
- Cat Mario? Bírom, csak eléggé idegőrlő - oh, Wolfi, ha ezt most nem mondod el, hülyén tesznek sírba száz év múlva. Mindenki meglepetten csendes osztálytársunk felé fordult, de várjunk csak egy pillanatra. Nagyot mondok ezzel, mivel Bonti éppen az ablakpárkányhoz ment, hogy onnan bámuljon kifelé, Krisztán meg megint valami hörgős számot hallgatva feküdt a padján, Stella meg nemes egyszerűséggel Zerot bámulta, aki próbált egyensúlyozni az orrán egy szotyit (?), de rajtuk kívül mindenki érdeklődve figyelte Wolfi szárnypróbálgatását.
- Te is?! Ő is! - mondta ki értelmesen ezt a míves cicerói körmondatot Zak, miközben az ikrére mutatott, mire Zero elröfögte az ABC-t röhögés közben, és lehajtotta a fejét, így a szotyi leugrott... a torkán. Hurrá, Síra, hova kerültél már megint?
- Áucs - köhögte fel, mire a tesója úgy hátba veregette, hogy még Bonti is érezte az ablaknál, mivel hátrafordult riadt tekintettel, de mikor rám nézett, még riadtabb lett, szóval inkább visszafordult... Éljen, újra! Ennyire ijesztő lennék, vagy mi a halál?
Amúgy gőzöm sincs, mennyi idő telt el, de nem is érdekelt, most valahogy elvonta Bonti a figyelmemet, ráemeltem a tekintetem, és nem zavartattam magam, mivel háttal állt nekem, és nem, mielőtt azt gondolnád, nem a seggét néztem. :D Észrevettem, ahogyan a keze mozdul, és a telefonjával babrál, és pont ebben a pillanatban csörrent meg az én telóm, így zakatoló szívvel rángattam ki a zsebemből - még mindig nem vágom, miért lettem ilyen izgatott egy rezgő telefon miatt -, majd kissé... csalódottan (?) olvastam le Krisztán nevét a kijelzőmről. Streamessen írt tök logikus módon, hiszen távol van tőlem, valahol Amerikában, ezért lehetetlen, hogy szóban közölje velem a hülyeségét.
- Te sze... - fordultam hátra hozzá nagy lendülettel, de mikor észrevettem, hogy full alszik, visszafordultam.

Ennél a résznél felháborodottan hátrafordultam, mert azért az mégis csak pofátlanság, hogy nem elég, hogy nem képes szóban megkérdezni, de még titokzatoskodik is, de mivel még mindig OFF állapotok uralkodtak Krisztán légterében, ezért felpattantam a helyemről, odamentem Bontihoz, és most én ragadtam meg az ő karját, és néztem át a vállán.
- Mi van?
- Streamess? Feltörted Krisztán Streamaessét, és szórakozol velem?! Nem fogok veled venni semmit, ch! - néztem a halántékára, mert még mindig nem fordult felém, csak idegesen eltette a telefonját (na lám, ő is Streamessen lógott, tudtam), majd elrántotta a vállát a kezem szorításából.
- Mit érdekel? Azt sem tudom, miről beszélsz, Síra... Nehogy azt hidd, hogy csak körülötted forog a világ! - már másodjára kapom meg ezt az oltást. Először Zeririntől, most meg Bontitól? Pf, egyáltalán nem hiszem azt, hogy körülöttem forog, egyszerűen csak láttam, ő is pötyög, plusz Krisztán halott, azt gondoltam, nem is ő írogat, hanem Bonti trollkodik a neten! Ennyi! De nem fogok előtte... magyarázkodni. Nem érdemli meg, de full nem érdemli meg a tag!
- Nem hiszem azt!
- Valóban? Akkor esdeklem, hagyj telefonálni. És bocs - azzal elkezdett tárcsázni, majd otthagyott, és egy másik ablakhoz ment oda... Őrület, hát én kérek elnézést, de komolyan. Mondjuk lehet, tényleg fontos hívása van... Ilyen gondolatok kergették egymást az agyamban, mikor hátrafordultam, és Krisztán magasságával találtam szembe magam. Remek. Hm, ő meg mikor tisztelt meg azzal, hogy felébredt, és mögém jött?
- Jössz vagy nem? - mormogta álmosságtól kialudt szemekkel. Felém hajolt, és rohadt közel volt hozzám, amit én nem értettem, minek kell így történnie...
- Neked random ilyenek ugranak be, vagy mi? - húztam az időt, mert lövésem sem volt arról, nekem lesz-e egyáltalán időm új deszkát "zsírozni" a sráccal... - Mikor? - adtam be a derekam, mert végülis, nem rosszat akart ezzel a meghívással. De még mindig nem vágom, mi van. Bonti első nap, mikor megláttam, deszkás volt, mint Krisztán, de mióta beszélünk, csak akkor láttam nála azt a "nemes" tárgyat, mikor nála voltam, és akkor is a fal és a szekrénye mögé volt beerőszakolva szerencsétlen jármű.
- Mondjuk... Holnap? Nekem full mindegy - motyogta, miközben a helye felé battyogott, Bonti meg egyre gyakrabban nézett hátra a válla fölött hozzánk, én pedig borsot akartam törni az orra alá, így kihasználtam a helyzetet: odamentem a srác asztalához, majd két kézzel rátámaszkodtam.
- Nekem is oltári mindegy... A lényeg, hogy meglegyen az új cucc - mosolyogtam rá gúnyosan, amit szerintem Bonti nem vágott le, mivel elég levágósan lecsapta a telóját, majd elkezdett közelíteni felénk, de mikor elhaladt mellettem, nem szólított meg, csak... az egyik kezem meghúzta, így félkarú kalózként megbillentem Krisztán asztalán.
- Hé, te, ez mire volt jó? - meresztettem utána a szemeimet, de csak egy lemondó legyintést kaptam válaszul, Krisztán meg full kómában érezte magát, meg gondolom örült annak, hogy elfogadtam a meghívását, szóval ő ilyen boldog pillanatban lubickolhatott, vissza is aludt a padján...
- Emberek, nem hallok semmit! - sóhajtott Zeririn, miközben egy százlábút csapkodott fél kézzel a falon. Micsoda gyönyörű elfoglaltság így, hétfőn. - Lehet, már itt sincsenek! - majd vágódott egyet, le a padlóra, mivel Talpikusz száguldott be hatszáz kilométer per órával a terembe, és most kivételesen a napló utána jött, valami csatlós hozta be, párnán (WHAT?). Orbitálisan nagy homály fedi azt, az a gyerek ki, mi, lehet, Ursula csahosa változott írnok deákká, aki önzetlenül és bérmentve hurcolja minden merre az átkos tárgyat, ami össze van szerelve, és lapok lógnak az oldalából: ja, ez a napló.
- Leteheted, köszönöm szívességed! Mehetsz is ki! - hessegette ki a szöszi kisfiút a teremből, majd hallani lehetett Kíra fújtatását kintről, majd bentről, mivel ő is beszállt a terembe, csak őt nem kísérte senki. Takumi sem.
- Hol van a játékom?! Kinyírlak, Sakál!!! - toporzékolt Zero, mire Kíra csak fejbevágta Karamellel együtt, és levágta magát a helyére durcás arccal.
- Mi történt, Sakál, Takumi leharapta a sminked? - tette fel Karamell bajtársunk a világ legértelmesebb kérdését, mire Kíra nem szólt semmit, csak lefeküdt a padjára.

Nem értem, most mi történik, mit beszélt Tegumival? De úgy látszik, nem nagyon akar erről trécselni egy jó gőzölgő kávé mellett senkivel, szóval, majd ha felhozza, beszélek vele róla... Ha kibírom addig.
- BEFOGNI A LEBBENCS MARCALÉKOTOKAT! - az mi? Na mindegy, nem mintha eddig nagyon beszéltünk volna, sokkoltak minket az események... De már mindegy. Bekódoltuk már rég Talpikusz fejébe a hangunkat, ezért tök mindegy, megszólaltunk-e, mert ő így is úgy is hallotta a hangokat, még ha síri kussban voltunk is. :D
- Tanárnő, az a gyerek ki volt? Kupidó? - visongatott Stella, mire Zak felhorkant, úgy tűnt , ő is fel akarta ezt a normális és értelmes kérdést tenni, de már elhappolták előle...
- Az unokám, miért, talán meg akarod enni?! - kérdezte a tanárnő... túl komolyra véve a figurát. Mi történik itt? Ha? Valaki avasson már be engem is, kezdek teljesen összezavarodni!!
- Ja, biztos minden vágya az, hogy egy Talpas imitátort zabáljon - hüledezett Zero, mire a Vidra felkelt, és akkorát csapott a hátára, hogy az még egy púpos kisgyereket is visszaegyenesített volna, majd végig ott állva elnézést kért a késésért, és...
- Köszönöm, Takumi tanár úr, hogy helyettesítettél! - ... megköszönte a bájgúnár nagy melóját, amit nem végzett el, úgy, hogy a fazon jelen sem volt, de sebaj, neked, Talpi elnézzük...
- Basszus, ezzel nem adott a maga lanyha életformájának értelmet? Egy hozsannát nem akar esetleg neki elmondani? - szólalt be újra Zero, mire a tanár már emelte rá húsos karját, de... Őőőő, Zero átesett Karamellen, és kirohant a teremből, isten tudja, hova, mi meg már sírtunk a rázkódó röhögéstől. :D
- Nos, akkor hmmm - nézett az órájára a tanárnő, le sem tojva azt, hogy az egyik tanítványa, akit fenyít, eltávolította magát az élők "padsorából", vagyis semmivel sem törődve kivágódott a 9. B terméből. - A matek az egy kellemes tárgy!
- Ja, kellemesen fejbe lehet vele vágni vele valakit, és az fix, hogy ott marad... - forgatta a szemeit unottan Zakarián, mire még Krisztán is felemelte a fejét elismerése jeleképpen. :D
- Akkor kezdeném is! - és csak darált... darált... őrült egyenletekről, és megpörkölt földimogyoróról, ami nem vágom, hogy ugrott a témába, de gondolom, össze meg ki kellett őket adogatni meg vonogatni, ami engem nem érdekelt, szóval szépen elfordultam az ablak felé, és bealudtam...
Arra ébredtem, hogy kicsengettek, egy A3-as oldalnyi egyenlet vigyorog az asztalomon, és hogy a többiek már nagyban egymás idegeivel játszottak, egyszóval: kicsengettek.

Bioszra úgy robbant be Ursula, mint egy töltött narancsos articsóka… Hogy honnan szedtem eme finom ételt? Stella egy szakácskönyvet lapozgatott a padomnál, amikor betoppant a terembe a tanárnő, de mi nem zavartattuk túlzottan magunkat: Krisztán hangosan bömböltette a szerinte – de szigorúan csak szerinte – jó hörgős zenéjét, Bonti éppen Zakkel dumált valami új hangszerboltról, ami nemrég nyitott ki, és hogy azt „Az rohadt élet, hogy le fogják csekkolni!”, Wolfi Zeririn padjára támaszkodva kérdezte ki a tisztára eksztázisba és kómába esett lányt, aki a kezét összeérintve, imákba foglalta az eukariótákat meg a prokariótákat (azokat iszik vagy eszik a hörcsögök reggelire?), míg Kíra szokásától eltérően nem Karamellel robbantotta ki a harmadik világháborút, hanem a táblánál űzte új és egyben roppant bizarr hobbiját: a krétákat szedte ki a tartóból, és egyenként morzsolta őket porrá… Őőő, jó. Én értem. Nem beteges, á, egyáltalán nem beteges ez a hobbi. Még mindig jobb, mint bélyegeket nyálazni egy béna albumba. 
- Síra, Síra!! - robogott be a terembe Zero egy... MACSKÁT tartva a kezében???! - Nézd, macsek!
- Juj, honnan szerezted... Szegénykét? - kérdeztem kissé aggódva, mert hát... Ennek a macskának alig volt szőre, tehát vagy kihullott vagy az isten tudja mi lett vele, plusz... Hát, a lényeg, hogy eléggé rozoga állapotban volt szegény pára.
- A kukák mellől, miért?
- Jó, tehát... - próbáltam feldolgozni az iménti történéseket. - Tehát jól láttam, hogy ebből az állatból bolhák ugráltak ki?
- Igen! - helyeselt Zero.
- És miért eszi az ujjam? - kezdtem megijedni ettől a macskától.
- Hát, nem hiszem, hogy mostanában evett bármit is, tehát nem csoda... - próbált elmélkedni Zero, én meg... Hm, jó tinédzserhez híven elkezdtem sikongatni. :D
- ÁÁÁ, VALAKI SZEDJE LE RÓLAAM!!!! - végül, miután végigrohantam a termen, és a macska sem akart engedni a kínzásomból - természetesen már a hajamat tépte, miért is ne -, Karamell leszedte rólam a macskát és kivágta az ablakon.
- Basszus, most oda a tervem... - szenvedett Zero.
- Basszus, észnél vagy?! Ez egy kóbor macska volt, banyek, és megkarmolt, vágod?!?! - akadtam ki szerintem teljesen jogosan. Basszus, irtóra sok betegség lehet csak annyiból, hogy megkarmol egy rühes macska! A tetanusz be fog találni, már előre érzem...
- Azt kifelejtetted, hogy megharapott - próbált viccelődni Zero.
- Tényleg?! Na ne mond, már ezt az apró tényt kezdtem egészen elfelejteni! - duzzogtam tovább,amikor is a többiek, Krisztán és Bonti bejöttek a terembe, akiknek a kinézetem láttán meg kábé az arcukra fagyott a vigyor.
- Bocsika, de nézd a jó oldalát! - kezdte Zero ugrándozva. - Visszatért az életkedvem, kösz, Síra!
- Örülök, hogy a segítségedre lehettem! - néztem rá vérben forgó szemekkel, majd ő fogta magát, és nemes egyszerűséggel kilibbent a teremből, tehát szépen ott hagyott abban a helyzetben, amit egyébként ő okozott.
- Szerintem jobb lenne, ha lemennél a suliorvoshoz...Vérzik az arcod... - szólalt meg Karamell, míg a két srác továbbra is értetlenül nézték a történéseket.
- Nem, egyben vagyok, nyugi! - töröltem le az arcomról a karmolás okozta vércsíkot, majd felkapva a táskámat kiindultam a teremből, egyenesen a mosdó felé, de amióta ide költöztünk, én folyamat nekimegyek embereknek, miért is lett volna ez másképp jelen helyzetben?
- Á, basszus, nem tudsz figyelni?! - förmedtem rá... Lianára (?). Ja, nekivágódtam egészen véletlenül az ajtónkban az értetlenül bámészkodó szőke lánynak (?).
- Bocsi, tényleg nem figyeltem... - szabadkozott a lány. - Hé, mi történt veled?!?!
- Macskatámadás, de nem vészes... - sóhajtottam.
- Hát, nekem nagyon nem úgy néz ki - sóhajtotta Liana is. De amúgy full nem vágom, mit keres ez a csaj itt, gondolom bevetésen van, hogy megfigyelje Krisztánt a teljesen nyálcsóvás barinőinek, és mivel ő a legtehetségesebben komor arcot vágó lány az összes közül az A-ban, ezért ő még egyes embereknek nem is feltűnő. Vagy gőzöm sincs.

- Szervusztok, tubarózsáim! - nyávogta Ursula artikulálatlanul, miközben elkapta Zakarián arcát, és azt játszotta vele, hogy egy világtérkép: ki meg be hajtogatta. :D Mi továbbra is csak űztük mesés tetteinket, nem nagyon vettük számításba, hogy már vagy öt perce… öm, ja: becsengettek. – KUSSOLJATOK, ÉS ÜLJÖN MINDENKI A RAGYÁS SEGGÉRE! – üvöltötte el magát számunkra eddig full ismeretlen hangon. Kb olyan volt, mint Tegumi és Vidra hangja összemosva. Hm, sokáig tartott a szeretetrohama felénk, elérte az egy percet. :D Fogtam magam, és Liana felé egy "addig menj ki, amíg még kedves az életed" tekintetet lövellve megindultam a helyem felé, és átkoztam a tubarózsát ültető vénasszonyt (Ursulát), hogy miatta nem mehettem ki biosz kezdetekor eltüntetni a macska által okozott... khm, enyhe defektet az arcomról, vagy legalábbis halványítani azt. Inkább nem akarom megtudni, jelen helyzetben hogyan festhetek...

- All right, baby – énekelte Krisztán, mire mindenki odakapta a fejét. Igen, még a tanárnő is. – Most mi van? A múltkor összefutottunk a kecójában, gondotok van vele, cicukák? – erre mindenki röhögött egy jót, Zakarián szokás szerint csapkodósra véve a figurát. Nem, a tanárnő nem nevetett.

- Örülj neki, te tiszteletlen mihaszna, hogy annak idején oroszra jártam! – ült le a tanári asztalhoz kéjesen a tanárnő (magyarul, hogy mindenki értse: ledobta túlsúlyos adottságát a tanári székre, utána elkezdte lerágott ujjaival… akarom mondani lerágott körmeivel fellapozni a naplót, miközben egyik szőrös csülkét a másik szőrös csülkén átvetette). Mondanom sem kell, közben azért Liana diszkréten kipárolgott a termünkből, de olyan arccal, mint aki "szenzációt" látott. Szóval Ursula nőiessége szerinte szenzációs, fantasztikus. 

- A tegnapi alapján szerintem inkább franciára – kacsintott pimaszul Krisztán, mi meg már a fejünket fogva, sírva fetrengtünk a padjainkon, mert gőzünk sem volt arról, a srácnak honnan, melyik énjéből jött elő ez a perverz rohama, de ütött, az egyszer biztos. :D Bár a mostani röhögésnél eléggé megszédültem, szóval a fejemhez kellett kapnom, nehogy elhányjam magam… Forgott velem a világ, amit egyáltalán nem értettem. Most mi ez, komolyan tetanusz, vagy mi a macskák kínja?

- Elég legyen ebből, te mihaszna tiszteletlen!

- Mekkora szókincse van, tannő’!  Adjon má’ belőle egy marékka’! – röfögte be Zero, míg visszaszállt a termünkbe, de azonnal nagy feladatot kapott az égtől: meg kellett próbálnia levakarni magáról a szerintem tépőzárral ellátott Cucut… Eléggé megszerette Zerot. Ó, mégsem: most már a haját tépkedi. Akkor lehet, nem is szereti annyira.

- Mit mondtál?!?!?!?! Milyen nő?!?? – förmedt rá kutyás kiszerelésű biosz tanárnőnk, mire Zakarián közbeszólt:

- Ínycsiklandó istennő! – na, ennyi kellett. Mindenki folytatta ott a nevetéstől sírást, ahol pár másodperccel korábban befejezte, plusz annyi előnyünk lett, hogy tudtuk már, ki lesz a mai óra felelője: hát persze, hogy Zakarián. Szegény srác, biztosan agyonkészülte magát otthon.

- Ha már ennyire sok mindent tudsz az ínycsiklandó dolgokról, beszéljünk az eukarióták és pro… Miről is beszéltünk az eukarióták mellett? – tette fel eme csodálatos találós kérdést Ursula a kint már most vért izzadó Zaknek.

- A fuuu – fújta ki megfontoltan a gőzt a srác, majd elgondolkodott egy pillanatra a nő kérdésén.  –Meg van! – ugrott egyet álló helyében. Hm, oké, szép ugrás, ez már megér egy kettest. :D

- Mond, tesa, meglesz az! – tapsikolt a helyén Zero, mire Stella nemes egyszerűséggel felállt, és fejbe vágta. – Most mi az? Véded azt a proszarságot? – hüledezett Stella kirohanásán.

- Meg van! Pro és kontra érvekről! Miért jó enni eukariótákat, mivel bennük rengeteg Stella… van… - nézett rá a lányra Zak zavartan, miközben próbált válaszolni, de teljesen összekuszálta szerintem a gondolatait a lány gyönyörű taslija, így, hát, megint nevethetett rajta mindenki. :D

- Értem, szóval az eukariótákban rengeteg Stella van – jegyezte fel a tanárnő a választ, gondolom azért, hogy a következő generációk is nevethessenek a srác ultra nagy bakiján, mi pedig már nem tudtuk, melyik oldalról nevessük ki Zakariánt: balról, jobbról, vagy fentről lefelé esetleg? :D

- Nem, nem, NEM!!! – kapálózott Zak. – Én… csak… - tiszta vörös lett, azta! Stella meg csak dermedten állt Zero mellett, míg bámulta a fiút. Te szent isten, ezek nagyon egymásra vannak kattanva! Hűha!

- N-nem, ta-tanárnő, de én értem… - dadogta Stella, mire a tanárnő ráemelte unott ábrázatát. – Azt mondta, hogy prokarióták… - suttogta, mire mindenki dermedt csendben figyelte a  „tannő’” reakcióját…

- Ó, valóban? Akkor csak én hallottam félre! Cucukám, mit mondott? Amit Stella kicsi lány búgott? Ha igen, ugass kettőt! – mire a kutya… (őőő, milyen feleltetési mód ez?!) ugatott engedelmesen kettőt. Zakarián ezzel egyidőben bólintott egyet Stella felé, aki nagyot mosolyogva visszaült a helyére, Zero meg full ideges fejjel kattintgatta a tollát, mint aki nem ebbe a világba szeretett volna születni.

- Helyes! – mosolygott kedvenc biosz tanárnőnk, mire nekem megint megfájdult a fejem. Francba is! Elég, ezt nem lehet idegekkel kibírni, mi ez, migrén?! Egyébként Ursula tovább kérdezgette Zaket, a fiúnak meg az egész anyagot lesúgták a többiek, és leginkább Stella, szóval a fiú a végén leülhetett egy „ippeghogy” (Zero gúnyosságát idéztem :D ) négyessel, majd a tanárnő tovább lapozott a naplóban.

- Ni, van Y betűvel kezdődő diákom is? Te vagy az első, Sirállia, gyere ki felelni! – ajánlotta fel, hogy menjen ki Sirá… Na, ne! Hiszen az én vagyok, banyek! Jó, én nekem elég lesz az „ippeghogy” kettes, csak ne halljak meg addig, míg kiérek legalább… Míg kibotorkáltam, több pad szélében is megfogódzkodtam, a többiek meg eléggé érdekes és egzotikus arcokat vágtak minderre, szóval boldog voltam.

- Te el tudod mondani, mi a különbség az eukarióták és a prokarióták között? – emelte rám szemüveges szemeit Ursula, mire a még jobban megszédültem, és ha Kíra nem kap el az első sorból felugorva, akkor ott verem szét a fejemet a tanári asztallal…

 - Veled meg mi az isten van? – üvöltötte Kíra az arcomba minden egyes szavát, miközben pohárból öntözte rám a jéghideg vizet… a lánymosdóban. Asszem’, ez egy törzshely lesz már, mivel a kezeim és lábaim sem lennének rá elegendők - na meg a matekképességeim sem -, hogy összeszámoljam, hányszor kötöttem már itt ki, plusz annak ellenére, hogy egyszer már megakadályozta ma Ursula, hogy kijöjjek ide, a sors keblére ölelt, és most éppen az egyik guszta WC-n dekkolhatok, míg Kíra azzal ügyköd, hogy megfulladjak.

- Szerintem is az én hibám, hogy szarul vagyok! Tuti Zero macskája miatt van az egész! – fogtam a fejem full összezavarodva, és nem értettem, jelen pillanatban miért Bonti barna haja jutott eszembe, meg kettő undorító rühes macskamancs, szóval megráztam a fejem, hogy valamennyire kitisztuljon a fejem.

- Jobban vagy már? – kérdezte megenyhülve, ami nála azt jelentette, hogy továbbra is idegesen dobolt a lábával a földön, miközben idegességtől piros szemeit ide-oda kapkodta köztem, meg a pohár között. – Na, már jobban vagy?

- Nyugodj már le, Kíra!

- Nem megy! – üvöltötte, mint akiből most készülődik kitörni minden feszültség. De Jézusom, miért pont rám zúdul ez is? – Még az a barom Takumi is velem szórakozik! Még, hogy látta Zerát és Eriont a városban, még hogy beszéljek veled valami fontos ember miatt! Hülye ez, egek, hülye mint a föld?!?!?!?! Ki vagyok én, mi vagyok én?! Postaszolgálat? – rugdosta a falat… nőiesen.

- Lassíts már! – álltam fel, és fogtam meg mind a kettő vállát, majd elrántottam gyorsan a fal mellől, mielőtt csinál oda egy 'kírás" lyukat. Átmérője hatalmas, mélysége még hatalmasabb. A lány szapora lélegzetvételét meg már vázolni sem lehetne, megdöntött az minden már felállított rekordot… - Lassabban! Mi történt pontosan Tegumi és közted?

- Semmi! – próbált kiszabadulni Kíra, de erősebben tartottam, így folytatta. – Ch, először megkérdezte, ki a hiányzó, és nekem el kellett darálnom, hogy Zera meg Erion… Erre rávágta, hogy milyen iskolakerülők, mivel látta őket reggel a parkban! Mi van?! Erion is cserbenhagy engem, és azzal a cafkával… az ex LB-mmel tart? Hova fejlődik az univerzum, az én tökéletességemet még hányan alázzák meg azzal, hogy a nem tökéletes valómmal tartanak? – ó, akkor itt, ha jól értettem, Zera a nem tökéletes, és a csaj megint meglegyezgette előttem egomán énjét… - Fölháborítóak az emberek! Fölháborítóak! Ja, meg még le is cseszett, hogy miért rendetlenkedem az órán, ch, nem csináltam semmit, már mindenki ellenem fordult? Plusz megkért, szóljak, hogy ha egy fontos ember hív téged, fogadd a hívását és beszélj vele emberhez méltóan, vagy mi a frász – legyezgette magát Kíra, miközben már szerintem a maradék nyálát is elhasználta a beszédhez, plusz a levegőjét, mivel erőltetetten fújva ki magát, leroskadt az egyik WC-re, ami semennyivel sem volt ínycsiklandóbb annál, amin korábban én ültem.  Na, de várjunk csak! Fel kell dolgoznom a fájós fejemmel, mi is van. Szóval látta Zerát és Eriont együtt iskolán kívül, amihez most nem tudok mit hozzáfűzni. De a másik témához már annál inkább!!!

- Fontos ember? Mit mondott még az a perverz földönkívüli?! – tettem csípőre a kezem fenyegetően.

- Semmit, csak ezt, meg hogy azért engem kér, mert én szép vagyok meg okos, meg…

- Ó, szóval benyalt, csak a szokásos – forgattam a szemem unottan, de meg is nyugodtam, mert legalább nem vázolta fel bővebben Kírának apám helyzetét, meg az én családi helyzetemet, meg ilyesmik. De az hatalmas kérdőjel, Tegumi honnan értesül apám cselekedeteiről, mert az tuti, hogy a fontos személy az az apám! Csak kapjam el azt a kétes eredetű japó spiclit! Kitekerem a nyakát, mielőtt megtudnám a számomra fontos infókat, az egyszer halál biztos!

- Egyáltalán nem! Miért, szerinted nem vagyok ellenállhatatlanul bájos és mindaz, amit elmondott? – vigyorgott a haját ide-oda lóbálva előttem. Oké… A lényeg, hogy ő megmaradt a saját maga fényezésénél, hiszen az megy neki a legjobban. 

- Szerintem csak éppen te voltál kéznél neki, és nem akarta elfelejteni átadni valamelyik ismerősömnek – gondolkodtam el felhős tekintettel, mire Kíra duzzogva faképnél hagyott a mosdóban. Nem is vágom, miért. Gondolom megsértettem a precízen kiképzett vakarcs egóját, de ez van. Most ennél durvább gondolatok gyötörnek, meg az a cseszett fejfájás, ajj… Szóval Tegumi tud valamit, amit lehet, nem kéne tudnia. És mi van, ha még nálam is többet tud apámról, és a Japánban maradt őseimről? Ajaj! Miközben gyorsan lemostam az arcom - sokat nem kellett rajta mosogatnom, mivel Kíra frankón telefröcskölte már nem csak az arcom, de a ruháim felét is vízzel - és a zsebemben felejtett alapozómmal gyorsan javítottam valamennyit a szétkarmolt fejszerkezetemen, az is beugrott, hogy mi van, ha Tegumi bájgúnár már korábbról is ismert engem, és most duplán vigyorog a pehely bajuszkája alatt, hogy pont az ő sulijába kerültem, apám meg értesült róla, és megbízta a megfigyelésemmel. De á, mikre gondolok?! Ez már túl elvetemült, a valóságtól elrugaszkodott feltevés lenne, nem igaz? Vagyis... nagyon remélem, hogy nem így van! A folyosón az osztálytermünk felé baktatva már csak nyugtattam magam, hogy tuti a japán tanárom csak egy véletlenül informált balek, aki egy jó távoli információt közölt egy éppen előtte megjelenő barátomnak, nehogy később full kimenjen a fejéből a véletlen megtudott kis feladata...

Egyébként, amikor benyitottam a terembe, Ursula szó szerint a nyakamba vetette magát.

- Jaj, szegény kicsi lányka! - simogatta a hajam. - Nagyon megijedtél, igaz? Az a szörnyű macska mit tett a cuki kis arcocskáddal? - vette a két kezébe az arcomat, és össze-vissza elkezdte forgatni a fejem. - Jaj, szerencsére nem annyira vészes! Angyalom, gyere Ursula néni szerető karjaiba! Bocsáss meg, hogy feleltetni mertelek, majd kipróbálhatod magad következő órán! - majd ismét magához szorított úgy, hogy még véletlenül se kapjak levegőt. A többiek egyébként szétröhögték az agyukat, miért is ne? Igazi barátok, de komolyan.
- Tanárnő! Lenne kedves elengedni, jelen pillanatban nem kapok levegőt! - küszködtem kinyögni ezt a pár szavacskát még a maradék levegőmmel.
- Jaj, persze! - engedett el Ursula. - Biztosan szörnyű trauma ért, igaz?
- Ebben a pillanatban nagyobb trauma ért... - sóhajtottam. - Elmehetnék?!
- Jaj, persze, menj csak, kedveském! - engedett utamra mosolyogva. Éppen indultam volna meg a helyemre, amikor a padok közül kiugrott az a dög, ezért megtorpantam egy pillanatra.
- Jó, asszem', megyek körbe... - sóhajtottam, majd elindultam a helyemhez vezető hosszabbik úton. Amikor Bonti mellé értem, ő csak rám emelte a tekintetét, majd végig követett, addig a percig, ameddig le nem ültem.
- Krisztán, ne idegesíts már ezzel! - fordultam hátra, mert megint rájött ez a tollal bökdösős dolog.
- Ezt olvasd el! - nyomta a kezembe a telefonját, ami Zola beszélgetése volt megnyitva.

"Hallod, macska volt a suliban, vágod?! Liana benyögte, amikor visszajött törire, hogy azt a csajt letámadta egy macska, akivel a múltkor beugrottál az ablakon! Ez igaz?!?! Hogy van a csaj?!?! Kár lenne érte!!".

- És? - kérdeztem, miközben visszaadtam a telefonját. Most miért mutatja meg, hogy mit beszélt azzal az IQ hiányos sügérrel? Liana még tényleg egy A-s tégla, aki megfigyeli a B-t, vagy mi van?
- Mit és?! Rád van kattanva, basszus! - reklamált, én meg csak pislogás nélkül meredtem rá, majd megráztam a fejem.
- Tehát, te az egészből leszűrted, hogy rám van kattanva az a Hellász?!
- Miért, mit kellett volna?! Ch! - idegeskedett tovább.
- A lényeg, hogy te vágod... - sóhajtottam, majd visszafordultam a helyemre, ahol Stella kék szempárjával találtam szembe magam.
- Hallod, bocsi Zero miatt... Annyira barom, behozni egy kóbor macskát... - kezdte a bocsánatkérést Zero nevében.
- Komolyan, azért ez felháborító! - adott hangot a véleményének Zeririn is.
- Várjatok egy kicsit, le kell csapnom valakit! - fordultam hátra, és nem tudom, hogy a hirtelen mozdulattól, vagy mitől, de eléggé megszédültem.
- Mi van már?!?! - fogtam a fejem, mert a szédüléssel együtt jött a fejfájás is.
- Jól vagy? - jött a hang, csak nem éppen Krisztán felől.
- Ja, csak idegesít, hogy folyton bökdös a tollával! - néztem Bontira, majd eszembe jutott valami. Megnéztem, hogy mit csinál a tanár - éppen a kutyáját dédelgette -, majd felállva kikaptam Krisztán kezéből a tollat, és a biztonság kedvéért még a tolltartóját is elvettem. - Na, akkor most mondhatod, hogy mi bajod?!
- Ettől még tudlak idegesíteni - nevetett gúnyosan.
- Tudom, de egyenlőre ezzel idegesítettél! - fordultam vissza a lányokhoz,de nem nagyon fogtam fel, hogy miről beszélgettek. Még mindig nagyon fájt a fejem, remélem, nem a macska miatt, vagy ilyesmi...

***

    Fú, remek, hogy tesi lesz meg minden, de... egyre rosszabbul vagyok, basszus. Legalább ez az utolsó óránk... vagyis lenne, ha ugye nem kellene menni erre a vacak pom pom izére is. De ez az, hiszen meg lesz tartva az irodalom most nyolcadikban, szóval el tudjuk lógni ezt a hülyeséget. :D

- Csajok!! - szaladtam a lányok után. - Tudjátok mi lesz a tesi utáni óránk?
- Remélem ezer évig benntartanak minket szurkolósdit játszani - sóhajtotta Stella.
- De várjatok már! Tesi után az ofő irodalmat akar tartani! Oké, én is inkább hazamennék, de legalább ezzel el tudjuk lógni ezt a marhaságot! - vázoltam a tervem, mire egymásra néztek, és helyeslően bólogatni kezdtek. - Szuper, ha ezt így tisztáztuk.... - de ennél a pontnál megszédültem, úgyhogy egy kicsit meg kellett állnom. Basszus, mi van most? A nap vége felé kezdődött, töri végén pontosabban. Addig semmi bajom nem volt, most akkor....
- Síra, jól vagy? - kérdezték a lányok aggódva, mire kapásból felegyenesedtem, és mint akivel nem történt semmi sem, elkezdtem nevetve a tarkóm dörzsölni.
- Persze, csak eszembe jutott valami, de nyugi, semmi gáz!
- Öö, ott jönnek a srácok, beszélnem kell velük! Majd talizunk! - rohant el tőlünk Kíra, ami egy kicsit furán jött ki. Végülis, ezen a csajon alapba nehéz kiigazodni, most is simán lehet, hogy valamelyik idióta kiakasztotta, így most megy kinyírni azt. :D
- Síra, amit pénteken mondtam kémián - kezdte Zeririn, amikor a lépcsőn mentünk lefelé -, lassan tényleg el kell beszélgetnünk!
- Igen, tudom... - sóhajtottam. Ezután Stella is helyeslően bólintott, majd szó nélkül vonultunk a tesi öltözők felé. Odaérve levágtam magam a padra, és teljesen úgy éreztem magam, mint aki soha többé nem tud felállni. Forgott velem az egész terem, és szerintem az sem normális, hogy Zeririnből kettőt láttam. Belőle még egy is sok, nem hogy kettő! Na jó, nem ám, szeretem Zerirint, tök jó barátnőm, és szerethető is... a maga módján. :D
- Hol marad már Kíra? - tette csípőre a kezét a gondolataimban emlegetett, kettő felé szakadó Zeririn.
- Síra!! - rontott be a másik éppen emlegetett szamár az ajtón, majd megragadva a karom elkezdett végigrángatni a fél sulin. - Hallod, ne haragudj...
- Mi? - néztem rá furán, mire a büfétől alig pár lépéssel hirtelen megállt, majd hátrafordulva hozzám megölelt. - Kíra, mi van veled?!
- Sajnálom... - mondta már-már a sírással küszködve. - Az én hibám, minden az én hibám! Nem kell hazudnod, tudom, hogy rosszul vagy... Egész nap... Próbálsz a kedvemben járni, elterelni a gondolataim, és én cserébe nem csináltam mást, csak jobban szenvedést okoztam...
- Kíra... - simogattam meg a haját, mire egyre szorosabban ölelt. - Hülyeséget beszélsz, te nem ilyen vagy! Oké, most volt egy mély pontod, amiben próbálok segíteni, és őszintén, nagyon jól esett, hogy tegnap este hozzám csöngettél be....
- És? Miattam nem aludtál egy szemhunyásnyit sem, mert segíteni akartál... - sírta el magát végül. - Nem tudod, hogy nekem milyen nagy öröm volt! Zola, jó, még rajta túl is teszem magam, kitudja hányadik pasim, tíz után már nem számoltam! De Zera... Kiskorom óta ismerem, és nem hittem volna, hogy ilyet tesz... És azt sem hittem, hogy pont te fogadsz be majd ének évadján... Mármint te vagy a gazdag csaj, csak úgy, mint Zeririn, tök más világ... És mégis, ma sem árultál el, pedig minden jogod meg lett volna rá....
- Hagyd már ezt abba! - vágtam finoman fejen. - Te hányszor voltál ott, amikor én voltam padlón? Ebben az egy hónapban, a magad módján mindig támogattál! A tegnap meg kit izgat? A barátnőm vagy, megérte... Zerával kapcsolatban pedig... Kell rá lennie értelmes magyarázatnak, de most nyugodj le! Már tiszta víz a ruhám...
- Akkor most ismét én segítek neked! - engedett el, majd letörölve a könnyeit megfordított a vállamnál fogva, majd megláttam Bontit. Alig pár lépésnyire volt tőlünk, és az oszlopot támasztotta a hátával, guggolva....Értetlenül kaptam vissza a fejem a lányra. - Ez egy vissza nem térő lehetőség, ne halaszd el! - lökött meg finoman, majd intett egyet, és elrohant.Vettem egy mély levegőt, majd megindultam felé.
- Mizujs, lógós? - álltam meg a srác felet, mire az rám emelte a tekintetét.
- Nem éppen úgy veszem észre, hogy te is órán lennél - mosolygott gúnyosan.
- Jó, ez jogos! - guggoltam le elé.
- És, mit csinálsz itt? Kíra kirángatott! Téged is? Oké, mond csak! Jó! - mondtuk tökéletesen szinkronban, majd elnevettük magunkat. Ez is régi történés volt közöttünk, az elmúlt napokban tényleg csak kerülgettük egymást, minden téren.
- Ráérsz most? Dumálnunk kellene.... - kezdte Bonti.
- Hát - néztem körül. - Nem tudom, szerintem most van egy-két fölös szabad percem.
- Remek, már féltem, hogy el kell raboljam a hercegnőt, hogy válthassak vele pár szót! - állt fel Bonti, majd a kezét nyújtotta. - Megtisztelne azzal a hercegnő, hogy velem fárad?
- Haha, lehet róla szó! - nevettem, majd a srác felrántott a földről, és egy pillanatra találkozott a tekintetünk, úgy igazából. Mind a ketten tök lefagyva néztünk egymás szemébe, majd én törtem meg ezt a furcsa pillanatot, mert... Hát, asszem', észbe kaptam, és kezdett kínos lenni a szitu. :D
- Hova menjünk?
- Gyere, ismerek egy helyet, ahol nyugodtan tudunk beszélni - indult meg végül Bonti. És az a nyugodt hely nem volt más, mint....
- A suli mögötti kis ház? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Ja, de nyugi, nem szakad rád, vagy ilyesmi - nevetett gúnyosan.
- Bolond! - vágtam fejen, majd felültem a kis ház erkélyének korlátjára. Bonti is így tett, tehát egymással szemben ültünk. Jó, és tovább? Annyi mindenről kellene beszélnünk, mégis hol kezdjem? Vagy várjam meg, míg ő fel nem hoz egy témát?
- Látom ezerrel agyalsz - nevetett megint csak gúnyosan.
- Nem újdonság ez mostanában... - sóhajtottam, amúgy az igazságot mondva. - Tényleg folyamat járt az agyam valamin, annyi minden történt mostanában... Leggyakrabban azon kattogtam, hogy miért vesztünk össze, vagyis azt tudom, hogy miért, csak az értelmét nem látom. A csajok is folyamat azzal nyaggattak, hogy biztos valami hülyeségen rágtunk be egymásra, és volt, hogy el is hittem. De mindig beugrott az a tény, hogy valójában nem is olyan kis dolog ez az egész....
- Maga az ok tényleg hülyeség, inkább más volt itt a baj... - sóhajtott Bonti is.
- Nagyon... haragszol? - kérdeztem félve.
- Már nem - mosolyodott el. - Valójában, nem is harag volt ez, inkább fullra nagy megbántás, na meg mindkettőnk büszkesége.
- A lényeg, hogy jóban vagyunk! - váltottam témát, mert nem akartam belemenni a büszkeségünket illető témába, mert abból ezer százalék, hogy sosem keverednénk ki. :D
- Előtte adhatok valamit? - ugrott le a korlátról Bonti, majd megállt előttem.
- Ha?! - néztem rá felvont szemöldökkel, majd. Bonti válasza csak egy tett volt: megpuszilta a homlokom. - Izé... ezt most miért is kapom?
- Mert bolond vagy! Meg még egy dolog miatt, de az legyen az én titkom... - suttogta úgy, hogy az ajkai továbbra is súrolták a homlokom. Nekem kábé ennyi kellett, a halál se tudja miért, de elkezdett folyni a könnyem. Nem hiszem el, hogy amióta megismertem ezt a srácot, már másodjára sírok! Nekem nem szokásom az ilyesmi, és most mégis... Rádöntöttem a fejem Bonti vállára, aki szerintem meglepődött eme önkényes cselekedetemen.
- Ne merj most lenézni, vagy akármi! - fenyegettem meg roppant kedvesen, majd a srác csak elnevette magát, és elkezdte birizgálni a hajam. Fú, de idegesítenek ezek a nyavalyás könnyek! Nem hagyom, hogy Bonti még egyszer így lásson, álljatok már el, a fenébe is!!
- Ne görcsölj rá ennyire - hallottam meg végül Bonti hangját. - Rájöttem, hogy rohadtul utálom, ha sírni látlak.
- Én nem sírok, csak rohadtul álmos vagyok! - próbáltam terelni, de nem sok sikerrel.
- Ja, az IS közrejátszik - nevetett. - Tudod mit, Miss Álmos? Csukd be a szemed!
- Ha?! - kaptam rá hirtelen a tekintetem, mire ő csak az arcomhoz nyúlt, és letörölte a szemem sarkában megmaradt kis könnycseppeket.
- Jól hallottad! Csukd be a szemed! - ismételte meg magát Bonti.

- Na látod, megy ez! Most kapsz egy fülest - tette rá a fejemre a szerkentyűt, amiből gitáralapok szóltak. Rock főképpen. Honnan tudja ez a srác, hogy erre tök meg tudok nyugodni? -, és elszámolok mondjuk tízig, de addig végig csukva kell lennie a szemednek!
- Ezt még mindig nem értem... Mi értelme van ennek, Bonti? - kérdeztem úgy, hogy továbbra sem nyitottam ki a szemem.
- Ki tudja? Na - sóhajtotta, majd elkezdett számolni. - Egy... - még mindig nem értem, hogy miért csináljuk ezt... - Kettő... - de olyan nyugodtság fogott most el.... - Három... - és kezd olyan érzésem lenni, hogy mindjárt bealszok... - Négy... - most akkor ez lenne a célja? Hogy aludjak? - Öt... - de annak mi értelme? - Hat... - kezdem elveszíteni az egyensúlyom... - Hét... - már csak ennyit hallottam, és még egy valamit. Hogy nagyon nincs egyensúlyom, és amikor dőltem, megéreztem egy biztonságot nyújtó közelséget, meg egy nagyon ismerős illatot... Tehát megint Bontira borultam...

***

- Hpf....Vitany, menj boldogítsd Grayt, én még fáradt vagyok.... - ásítottam nyújtózkodva, majd átfordultam a másik oldalamra.
- Vau! - ugatott Vity, mire kipattant a szemem.
- Mi a frászért, ááá! - azt akartam kifejezni, hogy "Mi a frászért vagyok itthon?!", de ebből csak egy művészi ágyról leesés sikeredett. De viccen kívül! Hogy kerültem haza? És mennyi az idő?! Jézusom, este fél kilenc?!!!?!?!!?!? Ekkor jött az a nagyszerű ötletem, hogy felpattanva, trappolva elüvöltsem magam. - GRAY!!!!!!!!
- Nahát, felébredt Csipkerózsika! - találtam meg végül a konyhában, amint éppen kaját főzött. - Éhes vagy?
- Hogy kerültem haza?! Én nem értek semmit.... - fogtam a fejem, és ekkor jöttem rá, hogy az majd' szétmegy...
- Hát, ez igazán egyszerű! - kezdte Gray. - Hívtalak, hogy elrendeztem itthon mindent, de először nem vetted fel. Mondjuk asszem', a negyedik hívásig csak a hangposta jelentkezett, és képzeld! Mikor ötödjére hívtalak, végre felvették, csak nem éppen te, hanem egy srác, és...
- Mi?!?! - köptem vissza majdnem a kávémat a bögrébe. - Bonti felvette a telóm?! Én kicsinálom!!!
- Szerintem nem kéne.... - sóhajtott Gray. - Ő mondta, hogy nem érezted jól magad, és hogy hazahoz, csak megvárja, míg kiürül a sulitok. Állítólag van egy-két olyan ember aki csak plusz fejfájást jelentene. Szóval én a helyedben megköszönném neki!
- És... mit mondott még? - kérdeztem kissé félve.
- Semmit! - vonta meg a vállát, majd arrébb hessegette Vityt, aki végül az ölemben kötött ki. - Hazahozott, te full KO voltál, felvitt a szobádba, majd mikor elment, annyit mondott, hogy mondjam meg neked, hogy hétig bírtad... Ezt mondjuk nem vágom...
- Ez bolond! - nevettem, mire Gray felvont szemöldökkel nézett rám.
- Lényeg, Zeron is hívott, már itt hisztériázott, hogy mi történt veled, fel kéne hívnod! - adta oda a telóm.
- Miért volt nálad? - néztem rá furán.
- Kábé hatszázszor csörgött, inkább kihoztam a szobádból, csak ennyi... - vonta meg ismét a vállát, majd feloldva a képernyőt megláttam, hogy Zeron tizenötször hívott!! Úr isten!!! Ki fog nyírni, nagyon ki fog nyírni! - Nyugi, engem is hívott, tehát beszéltem már vele!
- Szuper, de ettől én még rohadtul akasztva leszek... - sóhajtottam, majd ekkor végre felvette a nagybátyám a telóját. Huh, ez szokatlanul gyorsan ment....

Zeron: Sirállia! Magyarázatot követelek, de most azonnal!!
Én: Tehát, az úgy volt, hogy.....
Zeron: Igen, tudom! Hazamentél, majd beájultál az ágyba, és lent hagytad a telefonod a konyhában!

Mikor Zeron ezt mondta, hirtelenjében felkaptam a fejem Grayre, aki csak tovább főzögetett. Mi van?! Nem mondta el az igazat?! De miért?!?!

Zeron: Hahó!!! SÍRA!!!
Én: Uh, bocsesz, elbambultam....Kicsit fáj még a fejem, de nyugi, jól vagyok amúgy! Na, hagylak dolgozni, szia!

 - Hát, ez gyors volt... - csodálkozott Gray, mikor letettem a telefont.
- Miért hazudtál neki? - tettem fel a kérdésem.
- Ki tudja?! - vonta meg megint csak a vállát, majd letett elém egy tányért, rajta rántott sajttal, rizzsel meg mártással. Azta, ezért könyörögtem már egy ideje Zeronnak. Bár, rendelhettem is volna... Na mindegy. - Tessék, jó étvágyat hozzá! Fent megtalálsz, ha kellenék!
- Köszi! - feleltem, majd Gray felkapta Vityt, és elindult vele a lépcsőn. - Hé, mit csinálsz a kutyámmal?
- Kutyamosás...A szeméttelepen találtam rá... - mondta meg sem állva, mire én csak elnevettem magam. Vagyis, hogy hol?! A szeméttelepen?! Viszont mire reklamálni tudtam volna, Gray már el is tűnt Vityvel együtt. Hát, a tanulság: ne engedd ki a kutyát! :D Befejezve a kajálást - isteni volt, amit főzött - Gray hangjára lettem figyelmes.
- Vity! Vitany! Állj már meg!!! - rohant le a csuromvizes kutya után a srác is. - Én ezt nem hiszem el, de komolyan...
- Mi az, Gray, nem bírsz el egy kiskutyával? - néztem rá gúnyosan nevetve.
- Ez a dög nem egy egyszerű kiskutya, kicsinálja az idegeim, vágod?! - reklamálta levágva magát a kanapéra.
- Vau! - ugrott rá Grayre a kutya, majd elkezdte végignyalogatni a srác arcát.
- Látod? Most tiszta víz lettem.... - sopánkodott tovább, majd egy hirtelen jött mozdulattal elkapta Vityt, és felrobogott vele a fürdőbe, gondolom, végre meg akarja szárítani a kutya bundáját. Én nem is értem, hogy mi baja van Graynek, hisz Vitany olyan kis aranyos. :D
Hirtelen megcsörrent Gray telefonja, amit a konyhapulton hagyott. A hívó fél: BONTI?!?! Mégis mit akar Bonti Graytől??! Nem arról volt szó, hogy nem váltottak egymással két mondatnál többet?! Most mi legyen, vegyem fel? Bár, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, mégiscsak Gray telója... De, ha így nézzük, Bonti meg az én haverom, ezek ketten meg maximum fél órára látták egymást... Basszus, addig vacakoltam, míg letette... Aj!
- Tessék, itt a kutyád! - nyomta a kezembe Gray Vityt.
- Úú, de jó illatod van! - ölelgettem magamhoz a kutyát, majd észrevettem, hogy Gray a telójával ügyköd valamit, majd rám sem nézve a füléhez emelte a készüléket, és megindult felfelé a lépcsőn. - Ezer százalék, hogy Bontit hívja vissza! Maradj itt, mindjárt jövök! - raktam le a játékai közé Vityt, majd felsunnyogtam a lépcsőn. - Basszus, most hova mehetett? - sóhajtottam, mikor rájöttem, hogy nincs a szobájában, ugyanis tárva nyitva volt az ajtaja. - Komolyan, mint akit elnyelt a föld...
- Jó, de figyelj már! Hallottam már róla, de még nem hoztam fel neki a témát! ... - hallottam meg Gray hangját, majd már nyílt is a fürdőszoba ajtó. Basszus, most hova? Áá, Gray szobája, ha szerencsém van nem jön be...Gyorsan beszáguldtam a szobájába, majd a biztonság kedvéért beálltam az ajtó mögé.
- De miért fontos most ez? ... - hallottam, ahogy bejön a szobába, és levágja magát az ágyra. Mekkora szerencsém van, hogy az ajtót nem csukta be...Huh! - ... Szerintem felesleges bármelyikünknek is felhozni a témát. Látszólag elvan most a saját kis gondolataival, ha segítségre lenne szüksége, úgy is tudnánk róla, még ha nem is vallja be! ... Tudod, azért már az elején is hihetetlen volt ez a faágas dolog, Zeron is valamerre másfele járkált, nem a valós életben! ... Amúgy, te honnan tudtad, hogy oda kell menni? ... Krisztán szólt? ... Hát, csak mert, van egy kis személyes bajom a taggal! ... Jó, felfogtam, nyugi! ... Mi? Rólam?! ... Hah, okosabb vagy, mint hittem! Igen, tényleg kifogás ez a munkahelyi izé, igazából rájöttem, hogy Síra sem vette be! Viszont ez az egyetlen lehetőségem, hogy közel lehessek a húgomhoz! ... Hát, ki tudja?! Egyébként, hívd fel vagy írj Sírának vagy akármi, de ezer százalék, hogy látta, hogy te hívtál! ... Persze, nem mondtam el neki! ... - itt felállt az ágyról, majd kiindulva a szobájából, bezárta annak ajtaját.
- Huh, ez közel volt... - sóhajtottam egy nagyot. - Én ezt már végképp nem értem, mi ez az egész?!?! Aj, elég nehéz kihámozni bármit is... - ültem le a földre a fejemet fogva. Ekkor vettem észre, hogy a kezemet rátettem valamire, ami a földön hevert. - Egy fénykép? Öt személy volt rajta: egy nő, egy férfi, kezükben egy-egy csecsemővel, és előttük áll egy négy év körüli kislány... Hm, milyen szép családot alkotnak... Vajon van valami a hátuljára írva?

" Mert amikor elmentél, mi is szétváltunk! Sosem hagyom, hogy szétváljunk ennél jobban! Találd meg őt, Gray, ne hagyd, hogy örökké abban a hittben éljen, hogy nem számíthat senkire! Ikrek vagytok, bárhol megtalálod a húgunkat! - Selyn"

- A..."húgunkat"?! - reagáltam végül, majd meghallottam valamit, ezért gyorsan hátrafordultam, ahol Gray támasztotta az ajtófélfát, karba tett kézzel és mosolyogva.
- Mit is mondtál nekem a szobáddal kapcsolatban? - kérdezte végül.
- Ja, csak kerestem valamit, de már rájöttem, hogy hol hagytam! Megyek is, szia! - indultam meg, de ő megragadta a karom, majd magához húzva megölelt. Én...ööö... nem értem, most miért csinálja ezt... Haragudnia kellene, az lenne a normális reakció, nem?
- Gyere, beszélgessünk kicsit! - engedett el végül. Ez... eléggé kínos szitu, nem biztos, hogy beszélgetni kellene erről, vagyis nem véletlenül nem mondott el dolgokat, én meg csak... - Hahó! Jelen vagy még, vagy már teljesen elbarangoltál? - legyezgette a kezét az arcom előtt.
- Izé, itt vagyok.... - nevettem fel kínosan, bár Gray ezt lereagálta egy fura nézéssel, tehát... jó, beégés, felfogtam, na! Nem gáz, amikor Bontival vagyok, folyamatosan égetem magam, kit érdekel, hogy most sikerült ezt eljátszanom Gray előtt is? Ugyan.... - Figyelj, bocsi, ezt tényleg véletlenül találtam meg - adtam végül oda neki a képet, amit miután elvetett, hosszan nézegetett. Talán tényleg le kéne lépnem, a magánszférája, meg ilyesmi... miatt...
- Lazulj már kicsit - nevetett fel végül, én pedig a hangjára önkéntelenül is összerezzentem. - Elég feltűnő helyen hagytam, legalább te találtad meg és nem a kutya. Kíváncsi vagy?
- Egy kicsit...Végülis, amikor Zeron elment, egy szóval nem közölte, hogy valaki mást is hoz hazafelé jövet. Meg nem is ez a zavaró, csak eddig úgy ahogy, de elmondott dolgokat, most meg... Hát, furcsán viselkedik - szaladt ki a számon a hirtelen jött gondolataim tömkelege.
- Nyugi, tavasszal lelépek, tényleg!
- Aj, nem ez a baj... - sóhajtottam, majd Grayt fürkésztem, hátha közben elkapom a tekintetét, de ő csak azt a képet bámulta. - A húgod...
- Hm? - kapott észbe. - Mi van vele?
- Hát, én is erre vagyok kíváncsi  - nevettem fel, mire ő csak hátradőlt, így az ágy megtámasztotta a fejét. Vagy öt percig a következő volt a felállás: én bámulom Grayt, míg ő a plafonon agyal. Vagyis elbambulva nézi azt, de szerintem nem ebben a szobában, nem ebben az országban, és még azt is megkockáztatom, hogy nem ebben a világban járt.
- Nem tudom mi van vele - kezdett bele végül a meséjébe. - Nagyon kicsik voltunk, amikor elválasztottak minket. Négy-öt éves lehettem, amikor anya és apa elvált. Anya vitte a nővéremet, én pedig apánál maradtam. Selyn megkért, hogy keressem meg a húgunkat, akit elvileg árvaházba adtak, és akkor adta nekem ezt a képet. Akkor még nem nagyon értettem, hogy mi folyik körülöttem. Van egy húgom? Anya miért költözik el Selynnel? És Selyn miért ad nekem ilyen fontos feladatot? Amikor elmentek, apa elkérte a képet. Majd teltek az évek, tök jó volt minden, apától bármit megkaptam, kivéve egyet: sosem mondta meg, hol van a kép, és arra sem válaszolt soha, hogy miért vált szét a család. Nemrég, kábé három hete megtaláltam ezt a képet, és akkor kezdett összeállni minden. Anya okkal lépett le, apa okkal tartott magával, és Selyn is okkal tartott inkább anyával, és... - itt megállt egy kicsit, majd egy mély levegővétel után folytatta - annak is biztos oka van, hogy lepasszolták a húgom.
- Hogy hívják? - kérdeztem vagy tíz perc hallgatás után. Ez... nagyon durva történet... Felfogni a hallottakat is elég nehéz, el sem tudom képzelni, milyen érzés, hogy ebben is kell élned.
- Nem tudom... A pontos születési időn és azon kívül, hogy nagyjából hol tartózkodhat, semmit nem tudok róla. Ezért is nehéz felkutatni. Csak annyit tudok, hogy valahol Magyarországon van, de már maga az is rengeteg idő, hogy felkutassam az összes magyarországi árvaházat, mert ki tudja?! Lehet, már családnál van... - sóhajtotta ismét. Én nagyon meg sem tudok szólalni...
- Nekem nincs tesóm, nem tudom, milyen érzés lehet neked, és őszintén, el sem tudom képzelni - kezdtem bele az okos kis magyarázatomba. - De az biztos, hogy megtalálod egyszer.
- Miből gondolod? - kérdezett vissza felvont szemöldökkel.
- Hát, mivel itt vagy, az azt jelenti, hogy Zeron segít a keresésben. És mivel ő már az egész országban volt minimum egyszer, már előrébb vagytok ennyivel! - kacsintottam rá biztatásképpen, mire Gray elnevette magát. Zeron tuti megtalálja azt a csajt, a baj csak az, hogy kevés az idő... Tavasz... A tavasz már mindjárt itt van. Felvázolni könnyű az álláspontot meg a tervet, de közel sem lesz ennyire egyszerű az egész...
- Oké, elég belőlem! - csapta össze a tenyerét, és sunyin vigyorogva törökülésbe vágva magát, ezután meg az arcomat kezdte fürkészni.
- Mi... mi az? - lépődtem meg eme összeszedet cselekedetén. Miből van ez a srác?! Öt másodperccel ezelőtt még padlón volt, most meg mintha semmi baja sem lenne...
- Most mesélj te! - nézett rám tök értelmesen.
- Mesélni? De mégis mit meséljek?
- Hát, amit akarsz - vonta meg a vállát. - Vagy inkább kérdezek: mi van a szüleiddel?
- Haha, ki tudja? - nevettem fel kínosan. - Apa már kicsiként lepasszolt, amióta az eszemet tudom, a nagybátyám nevelt. Nem valami apa jelölt, de az igazi apám sem az, ha innen nézzük. Annyiból jó, hogy az öccsének passzolt le, legalább családban maradtam. Zeron meg... Hát, a maga módján próbálja kezelni a helyzetet...
- Miből gondolod, hogy lepasszolt az apád? - tette fel a világ legegyszerűbb kérdését Gray.
- Hát...Várj, mindjárt jövök! - pattantam fel, majd beszaladva a szobámba elővettem egy összegyűrt papírt, amit mindig is ki akartam dobni, de nem vitt rá a lélek.Visszaérve az eléggé meglepődött fejet vágó srác kezébe nyomtam a papírt, amit az egy kis hatásszünet után el is kezdett olvasni.
- "Vannak dolgok, amiket nem lehet csak úgy elengedni. Őt sem akartam, de el kellett, nincs módom rá, hogy felneveljem. Kérlek, öcsém, vidd magaddal Magyarországra, neveld fel, és adj meg neki mindent, amire csak szüksége van. És talán egyszer ő is megbocsát nekem." - amint befejezte az olvasást, elhallgatott. Nem csodálom, amikor én először láttam, én is ugyanígy reagáltam. Habár, amivel ő folytatta, az nem egészen egyezett meg az én véleményemmel. - Ez bolond! Mondd, kell neked még ez?
- Hm, nem igazán, miért? - lepődtem meg.
- Kölcsönadnád? Ígérem, majd visszaadom, csak...
- A tiéd lehet, nekem ugyan nem kell - nevettem fel. - Amúgy is van egy saját verzióm erre.
- Mármint? - kérdezett vissza felvont szemöldökkel. Basszus, elszóltam magam.
- Ööö, semmi! - kezdtem tagadni, már-már túl feltűnően.
- Na, légyszi! - kérlelt tovább Gray. - Mi az a másik verzió?
- Égés, nem mondom! - ellenkeztem.
- Nem röhöglek ki, becs'szó - esküdözött a srác. Hát jó... Sóhajtva felálltam, majd bementem a szobámba a gitáromért és egy másik papírlapért.
- Nagyon szar lett, voltam vagy hat, amikor ezt írtam... - kezdtem a védő szövegemet.
- Megígértem, nyugi! Mutasd! - lelkendezett Gray, számomra túlzottan is felvillanyozva. Hát, ez van, ha elszólja magát az ember. Kénytelen egy eddig vad idegen csávónak gitárral a kezében elénekelni az amúgy irtóra béna saját dalát...

Vártalak, de nem jöttél,
ígértél, de elfelejtettél.
Volt, hogy hittem neked, 
de te ezerszer vágtál át. 
S volt, hogy csak úgy feltűntél, 
de fel sohasem ismertél. 

Elindulni egy új úton, túl a szárnyakon,
s elindulni a zavaros múltból.
Ki voltam én? Csupán játék vagy álom?
Sosem mondtad ki, de már rég bánom.
Visszatérek még valaha? 
Vagy szárnyalok tovább?
El sem hiszed, de ez nekem is fájt. 
Várj, kérlek, várj meg. Be kell érnelek!

De jelenleg kevés vagyok!
S te csak lépsz előre, míg megy az idő. 
Talán menekülünk mind a ketten?
És soha többé nem nézünk vissza?
De te csak mész előre,
s nekem marad a kérdés:

Elindulni egy új úton, túl a szárnyakon?
Vagy elindulni a zavaros múltból, túl a vágyakon? 
Ki voltam én? Csupán játék vagy álom?
Sosem mondtad ki, de már rég bánom.
Visszatérek még valaha? Vagy szárnyalok tovább?
El sem hiszed, de ez nekem is túlontúl fájt!
Várj, kérlek, várj meg.
Még mindig nem veszel észre. 
De mindez hiába, ha be kell érnelek.

Az utolsó hangok eljátszása után lefogtam a gitárom húrjait, és félve néztem Grayre, aki lefagyva tovább nézett engem.
- Síra... Ez... Nem tudom, mit mondjak erre - suttogta még mindig fagyott tekintettel, én pedig feltápászkodtam a földről, és szótlanul visszavittem a gitáromat a szobámba, de már a sírás fojtogatott. Ő volt az első ember, akinek eljátszottam, és sejtettem, hogy nem tud majd rá mit mondani, hiszen én éltem át azokat az eseményeket, amiből ez a dal születhetett, de azért mégis... Most azért nem mondott rá semmit, mert rossz lett vagy azért, mert bitang jó a számom? Ezen agyaltam félig lehajtott fejjel, míg visszatrappoltam Gray szobájába, ahol a srác már nem a földön volt... Az ablak felé fordulva állt, karba tett kezekkel, én pedig bizonytalanul megálltam mögötte.
- Ne mozdulj! - figyelmeztetett, én pedig teljesen össze voltam zavarodva. Mi rosszat tettem? Mi a baja? - Bocsi, de nem akarom, hogy így láss - emelte fel a jobb kezét, mire egy lépéssel hátrébb léptem, és lehajtottam a fejem. Elég halk volta hangja, és olyan, mintha nem akarná, hogy valaki felébredjen, ami persze hülyeség, mert csak mi és Vity voltunk otthon. De ettől a hangjától ritmusra rázott ki a hideg... - Ez a szám úgy király, ahogy van. Még ha szomorú is... gondolom, azt hiszed, nem érzem át. Amit írtál, amit énekeltél. De az a gond, hogy amíg te meg tudtad ezt fogalmazni egy számban, addig én képtelen vagyok megfogalmazni.... azt, ahogy ez rám... hatott. Saj...nálom - azzal ugyanúgy, mint én, fejét lehajtva gyors mozdulattal megfordult, és kiviharzott a szobámból, ott hagyva engem a sötétben. Nem értettem, mi történt. Hogy tudta ennyire átérezni, amit írtam? Talán vele is megtörtént már mindez? Vagy úgy hitte, őt kérem számon a dalban? Pedig egyáltalán nem erről van szó! Kis idő eltelt, miután hallottam, ahogy a fogasról leránt egy kabátot, majd becsapódik egy ajtó. Hülye lennék azt gondolni, ez nem a bejárati volt... Nem tudom, miért szomorodott el, de talán nem lenne most jó, ha... De! Jó lenne! Utána kell mennem!
Visszarobogtam a szobámba, gyorsan magamra kaptam egy melegebb nadrágot és felsőt, aztán hasonlóan Grayhez, lerántottam gyorsfuttában egy kabátot a fogasról, majd kirohantam a lakásból úgy, hogy nem törődtem semmivel, csak azzal, megtaláljam Grayt. De semerre nem láttam, csak az utca széleinél pislákoló lámpákat tudtam felfedezni. Hova tűnt? Öt perc volt kábé a készülődésem, banyek, ez meg már szerintem elment a Ferihegyi repülőtérre is, anyám! Elkezdtem rohanni a már jól megszokott utcánkban, mikor egyszer csak... megszólalt a telóm a zsebemben (?). WHAT? Biztos Gray az, biztos eltévedt, és elcsapta egy repülő, úr Isten!

Én: Háló? Gray? Hol vagy, ugye nem csapott el egy repülő? Ugye nem?! GRAY!!!
Valaki: Mi van? Kit csapott el egy repülő? Jól érzed magad?
Én: Maga meg ki a halál?! Gray orvosa? Banyek, kérem, ne műtse meg, odamegyek, címük merre?
Valaki: És még magáz, öregem! Álljál inkább meg, a címemhez meg fordulj hátra, te őshülye!

Megálltam, majd lihegve hátrafordultam. Gőzöm sem volt arról, ki a szent makaróni hívott fel, a hangra nem tudtam összpontosítani, de tuti Gray agysebésze érdeklődött, mi a francért futok... Vagy mi van most, tényleg? Nem merek hátrafordulni... De miért nem? Mikor rájöttem, hogy full nem félek a sötétben, óvatosan hátrafordultam, és megláttam...
- Te meg mit keresel itt?!
- Te mit keresel itt? Te mikor alszol? Komolyan, neked nincs olyan üzemmódod, hogy OFF? - emeltem rá a tekintetem... Bontira. Igen, rá, aki éppen már csak pár méterre volt tőlem, és míg azon agyaltam, mi a buggyantott tojásért mászkál éjnek évadján az én utcámban - az enyém, igen, az egész :D -, ő teljesen beért engem, és kérdő tekintettel mért végig.
- Ez Zeron kabátja? Mi az, megették az űrlények a sajátodat? - nevetett fel, mire zavartan pásztáztam végig a saját öltözékem, és ráeszméltem, hogy full nem az én kabátom van rajtam, hanem a nagybátyámé lóg rajtam, ami kétszer akkora, mint én. - Még egyszer kérdem... mit keresel itt? Azért vittelek ma haza, hogy elkolbászolj éjjel valamerre? Komolyan, téged ki kéne kötözni az ágyadhoz! - nem válaszoltam semmit... amit magam sem értek. Mondhatnék sok mindent, de még mindig azon kattogott az agyam, merre lehet Gray, Vitany a házban remélem nem a kukában alszik, ja, és kezdek éhes is lenni, pedig nemrég ettem. Sőt, itt van Bonti is, aki előtt meg totál hülyét csinálok jelenleg magamból.
- Mindegy... bocs, hogy ilyen látványban volt részed, én azt hiszem, lépek haza - kerültem ki komoly hangú szövegemmel, de ő elkapta a karom, és visszahúzott. Mi?!
- Nem mindegy. Ha már így itt vagy, gyere velem - már ő is jön ezzel a "hívjuk el Sírát mindenmerre" akcióban?! És még mindig nem vágom, miért van a házunk közelében!
- Szerintem meg...
- Nem mindegy! - honnan tudta, mit akarok mondani? Ehhez már kell tehetség.
- Jó, akkor jövök ... - rántottam ki a karom a szorításából. - Merre?
- Mindenfelé - suttogta, majd elindult a buszmegálló irányába, én pedig követtem. Egy ideig néma csendben sétáltunk, de egyszer csak eszembe jutott valami...
- Ki hívott ma matekon?
- Miért voltál a gyárban? - vágta rá konokul.
- Miért rántottad meg a karom matekon?! - kértem számon felháborodottan, mire elröhögte magát.
- Hova hívott meg Krisztán? - komolyodott el egy szemvillanás alatt, miközben rám sem nézve feltette ezt a semmirekellő kérdést, mire akaratlanul is gombóc képződött a torkomban, de hamar "lenyeltem", és próbáltam terelni.
- Miért járkálsz éjjel full egyedül full bénán a városban? - daráltam a fejemet lehajtva. Kezdtem elég kellemetlenül érezni magam.
- És te miért rohangálsz Gray után éjjel full szerencsétlenül a városban? - utánozta le majdnem perfektül a mondatom Bonti, mire csak megráztam a fejem... Nem fogok én először válaszolni, ne is képzelje ezt a képtelen helyzetet el, mert nem fog megtörténni!
- Miért altattál el? - suttogtam, és gőzöm sincs miért, de magasabb hangon kérdeztem ezt, mint a többit...
- Miért bírtad a hétig? - nézett rám, mire én akaratlanul is végigmértem őt... Laza fehér póló volt rajta, amire egy félig kicipzározott fekete színű dzsekit vett fel, barna haja ugyanolyan kócosan hullott a homlokába, mint amilyen kócosan lóghat az én hajam, annyi különbséggel, hogy neki ez még jól is állt, és végül végignéztem a laza farmerét, és a "ki tudja a sötétben kivenni milyen" márkájú ezüstszínű cipőjét, majd megint az útra tévedt a tekintetem. Nem értem, miért néztem végig, miért érdekelt az, hogy hogyan néz ki. Talán azért, mert... mert megjegyzést tett a kabátomra? És vajon az én kinézetem őt mennyire... Teszek... teszek rá! Nem esek ki a kérdések ritmusából!
- Miért és hogyan vittél haza? - ugrott be az, hogy bárhogyan hazavihetett: fejjel lefelé lóbálva, vagy mit tudom én. Szóval ez egy tök egyértelmű és logikus kérdésnek tűnt.
- Miért hívtalak el magammal sétálni? - erre akaratlanul is felröhögtünk, de nem! Úgy tűnik, ő sem fogja ezt feladni, de valamire fel kell adnia... mégiscsak. Ki nyeri meg vajon ezt a hülye versengést? Neee... már magamban is kérdezek? Fejezd be, Síra! :D

♫ aláfestő zene ettől a résztől: https://www.youtube.com/watch?v=EGYbY6j2qxM&list=PLNz0glRk8wQLVInc_7tSsLWct4MT1GAl7 ♫

 - Miért... pusziltál... meg? Miért...? Miért engem? - tettem fel a számomra legérdekesebb kérdést olyan hangon, mint akire nem tett nagy hatást az, hogy... úgy ért hozzám. De bármennyire is erőlködtem, akaratlanul is elkezdtem izzadni, és a hideg veríték éreztem, ahogyan folyik le a hátamon, a torkom összeszorult, és olyan izgatottság tört rám, mint mikor nézel egy filmet, és annyira kiszámíthatatlan a vége, hogy már tűkön ülsz, ki se mész a reklám alatt, csak azt várod, vajon hogyan fog végződni a történet...
Bonti nem válaszolt. Már egy ideje mentünk a buszmegálló irányába, és nem tett fel kérdést. Én meg csak az utat mértem fel a szememmel, és az érzelmek, amik rám törtek, nem akartak faképnél hagyni, egyre sűrvebben vettem levegőt...mire Bonti gondolt egyet, berántott abba a sikátorba, ahol először találkoztam az albínóékkal és Dake-kel, nekilökött a falnak, aminek anno a bandavezér lökött neki, és egy darabig lihegve néztük egymást, mire a srác mind a kettő kezét a fejem mellé tette, és így nézett le rám, lezárva a menekülés lehetőségét. Nem mintha lett volna erőm eliszkolni...
- Miért? Azt kérdezed, hogy miért? - emelte fel a hangját felháborodottan, és én nem értettem, miért így kérdezett, de úgy tűnik, folytatódik a verseny. Haha!
- Igen! Miért? Mire volt jó? Miért? - néztem a földet szakadatlanul, miközben csak ismételgettem magamban és Bontinak a kérdéseimet. Visszhangoztak a fejemben a "miért" szócskák, és attól tartok, ha nem ad rá választ, akkor örökké ott is ragadnak...
- Nézz rám, ha hozzám beszélsz!
- Vesztettél! - kiáltottam fel idegesen, és már azt néztem, hogyan szabadulhatnék ebből a roppant kínos helyzetből.
- Mit számít! - ragadta meg az állam, majd bármennyire is ellenkeztem, maga felé fordította a fejem. A sötétben a fiú kéken csillogó szempárjával találtam magamat szemben, és a komoly arckifejezésével... Csak nézett engem, és próbált ezzel szóra bírni, vagy mit tudom én, nem vágom,
mi történik most! De... miért? Miért? MIÉRT?
- Nem válaszoltál... - suttogtam, még mindig őt nézve.
- Mert már mondtam, az az én titkom - suttogta, és már megint síri csendben bámultuk egymást, ő eddig is nézett, én meg full féltem másmerre nézni, mivel azt mondta, rá nézzek, ha hozzá beszélek. Miért kezdett most liftezni a gyomrom? És... ezen kívül még sok minden történt, megjelent a nemrég lenyelt gombóc a torkomban, amivel háromezer etióp kisgyerek jóllakhatna, és most bármennyire is próbáltam letuszkolni a nyeléseimmel a torkomon, nem ment, képtelen voltam rá. Szabadulni akartam, de a földbe gyökereztek a lábaim, és legbelül egy hang azt mondta "De jó lenne itt maradni még húsz évig!"... - És arra sem mondhatok semmit, kit hívtam és miért. Tényleg nem tudom, hogyan reagálna rá az az ember, akivel beszéltem. Azért hoztalak haza, mert rosszul voltál, és ezt láttam a legjobb döntésnek! Érted? Ezért! - hadarta normál hangerőn, ami még nagyobb nyomot hagyott bennem, mintha simán csak suttogná. - Hogyan vittelek haza?! Persze, majd a lekós kocsira vágtalak rá, én meg elmentem enni egy balkavát, mégis minek nézel? Biztonságban! - erre majdnem elröhögtem magam, de igazából már kezdett velem forogni a világ, az összes vér az arcomba szökött. - A karodat matekon azért, mert láttam, engem néztél, miközben rátámaszkodtál, gondoltam, reagálok valamit rá! Ch!
- Ch, egyáltalán nem téged néztelek - vágtam rá kapásból, mire csak egy gúnyos mosolyt kaptam válaszul.
- Á, komoly, nem engem? Akkor elég bandzsi lehetsz! - nevetett fel halkan, mire elhatároztam, hogy bokán rúgom, de a lábam nem moccant. Mi van? Miért nem?
- Nem vagyok kancsal, te ... te...
- Mi én? És várj, még egy valamire nem válaszoltam - csitított le egy szemvillanás alatt. - Azért járkáltam erre, mert éreztem, hogy megint fogod magad, és hülye magánakcióba kezdesz. De már unom. Egyedül elkolbászolsz a városban, és csodálkozol, ha úgy kell valami béna gyárból összekaparni? Nem faág végzett veled anno, vágom a helyzetet. Az a vörös volt, mi? Kinyírom! Annak a gyereknek annyi, csak találjam meg! Szétcincálom! - hadarta, mire megfogtam az egyik karját.
- Bonti... nyugodj már le, ez nem a te dolgod!
- Ha tudnád, mennyire nem érdekel, én csak nem akarom, hogy egyszer úgy találjak rád, hogy nem lélegzel, te hülye! - lihegte szaggatottan véve a levegőt, majd közelebb hajolt hozzám. - Vigyázz már magadra... te full nem beszámítható.
- Nem vagyok full beszámítható - mondtam zavarba esve, mire meg is bántam, mert azt akartam mondani, hogy: nem vagyok nem full beszámítható, de már mindegy. Úgy összezavart a srác közelsége, hogy belebakiztam... Hoppá.
- Hát, nem is - hajolt még közelebb, mire lehunytam a szemem, és három dolog történt: majdnem leállt a szívverésem, megszólalt a telefonom, mire Bonti felciccent. Kinyitottam a szemem, és észrevettem, ahogy Bonti egy kis szöszt tart a kezében, majd eldobja valamerre - ó, szóval ezért hajolt felém, köszi -, én pedig zavartan előkutattam a zsebemből a telómat. Á, nem voltam paradicsom piros, kicsit sem.

Én: Ki hív ilyen rohadt későn?
Valaki: Az, akinek eszébe jutott, hogy bitang elfelejtett időpontot megbeszélni, khm!
Én: Kri... Te meg mi a francért?
Krisztán: Nem mondtam már? Mikor akarsz találkozni a deszkás ügy miatt, csajszi?

Ráemeltem a tekintetem Bontira... Ő csak oldalra fordulva nézett valamit, gondolom, nem akart zavarni, vagy hasonlók, és láttam rajta, hogy elég türelmetlenül próbálja átszelni a szemével... a nem messze tőlünk bűzölgő kukát.

Én: Hát... Nekem az mindegy. Mondjuk holnap?
Krisztán: Te agyament Alzheimer kóros! Azt már megbeszéltük!
Én: Azért hívtál, hogy oltogass?
Krisztán: Nem... Bocs, de álmos vagyok, és addig nem tudok bealudni, amíg meg nem dumáltuk ezt a szart...
Én: Szart? Bocs? A szart még megértem, de a bocsánatkérésed... Fuh, te... Vágom, szóval holnap háromkor nekem jó.

Erre a kijelentésemre Bonti fogta magát, felegyenesedett, és hátrált tőlem pár lépést, míg az épület szemközti falának nem tudott támaszkodni, így szabad utat adott a mozgásra. Oh, ezer hálám. Vagy... mégsem?

Krisztán: Nekem is. Akkor én letettem.
Én: Oké. Szia.
Krisztán: Figyu... Jó éjt.
Én: Neked... is.
Krisztán: Meglesz.

Azzal letette. Ez milyen válasz már, hogy "meglesz"? Ez egy marha!
- Hazakísérlek - ajánlotta fel Bonti, mire értetlenül pislogtam rá.
- Most meg megyünk haza? - értetlenkedtem, mire Bonti megfordult, és kiment a sikátorból, a házunk felé véve az irányt. Milyen kis fitt és gyors ma este, a reakciói makulátlanok, na de várjunk csak! Be avathatna a random cselekedeteibe, mert egyre jobban kezdi összekuszálni a rendbetett agysejtjeimet!
 - Ja, mivel holnapra ki kéne magad aludnod, a randidra - magyarázta készségesen, mire beleboxoltam szokásosan a vállába, miután felröhögött. - Egyre jobban megy neked ez a box dolog. De még rád férne az edzés, majd én... Mindegy - nézett el rólam, míg megint hulla csend lett (van olyan egyáltalán, hogy hulla csend?).
- Oké... De nem randi lesz, te sügér, csak... Mindegy - nyitottam ki a bejárati ajtót, és akkor esett le, hogy nem zártam be! Basszus, remélem, senki nem rabolta ki a házat!
- Várj - nyúlt a zsebébe Bonti, mire felvont szemöldökkel vettem tudomásul, hogy egy nyakláncot (?) halászott elő belőle.
- Hé, ez az enyém! - meresztettem a fiúra a szememet, mivel leesett, hogy a hangjelet ábrázoló kis amulett kié, hiszen akkor vettem meg, miután elkezdtem gitározni, és nagyjából nem valami béna macskanyikorgásra sikerült az előadásom. :D
- Tudom - vonta fel meglepődve a szemöldökét. - Mikor hoztalak haza, kieshetett a nyakadból, később találtam meg. Tessék - ejtette a kezembe, és egy pillanatra az ujjai hozzáértek a bőrömhöz. Ha Stella vagy Zak csap például a tenyerembe, akkor az nem olyan, mintha egy kisebb elektromos kisülést éltem volna át, akkor Bontinál miért éreztem ezt?
- Köszi - pislogtam "meghatottan", mert azért elég kicsike ez a hangjel, nem gondoltam volna, kiszúrja a földön, de hát, örültem, hogy megtalálta. - Jó éjt. A gyáros esetről szólva pedig... Gőzöm sincs, hogyan avassalak be. Ezen még gondolkodnom kell.
- Ne parázz, felfogtam - bólintott egyet, miközben fél kézzel lazán az ajtófélfának támaszkodott. - Akkor jó éjt! Szia - fordult meg, majd elindult a sötét éjszakában... Én meg csak bámultam, de mire rájöttem, full fázok, mióta elment, becsuktam az ajtót, nekidőltem az ajtónak, és a megtalált nyakláncomat magamhoz szorítva elaludtam...