13. Fejezet - Egy nyugodt nap lett...Volna! :D

Szeptember 15., Szerda

    Tegnap nem nagyon történt semmi izgalmas....Talán csak három dolog...Na, akkor gyorsan felvázolom. :D Kezdem akkor a Bontinál ébredéssel...
  Reggel a srácnak sikerült valahogy felkeltenie (bár nem is tudom, hogy miért...), majd hazakísért, hogy összeszedjem a cuccomat. Bár ne hidd, hogy ez annyira zökkenőmentesre sikeredett, mint ahogy leírtam elsőre...

- Hagyjál már! - nyafogtam, mire kinyitottam a szemem, és megláttam Bontit... Huh, én hogy kerültem mellé a földre? Mi is történt tegnap este? Úr isten!
- Szálljál már le rólam! - böködött továbbra is felkeltésképpen.
- Szállj le te! Atyám, hogy... Miért fekszem én veled egy padlón, te szentséges Szűz Mária! - kaptam a kezem a szám elé, hogy leplezzem a sokkomat és a leesett államat, de Bonti teljesen nyugodtan, mint aki a drogkereskedőm, és a szer mellékhatásait szeretné velem letisztázni, fordult felém a válasszal.
- Síra... Tegnap este sokat ittál, és... Megerőszakoltál, pedig én tényleg aludni akartam. "Francba" - ingatta rosszallóan a fejét (közben a szeme végig "mosolygott") és még azt is hozzátette, hogy de fáj a csípője, mire csípőn vágtam, hogy valóban fájjon neki! Na nehogy már azt higgye, hogy én ezt... beveszem. És mi van akkor, ha tényleg ez volt? Minden kiesett tegnapról!!
- Most ez... ez komoly? - sápadtam le teljesen.
- Nem volt az olyan rossz, de legközelebb finomabban is közeledhetnél - mire elkezdett röhögni, szóval a csípővágás mellé kapott egy elegáns hasba verést is. Szakadt a röhögéstől, míg én megint égtem.
- De most tényleg... Mi volt? - váltottam komolyra a hangnemet. Nem mintha eddig nem ezt tettem volna, de mindegy. Bonti az, aki full vicces ma reggel is... Kissé kócos, enyhén szemébe lógó hajjal... Meg csak egy nagyon kicsit elcsúszott trikóval... Meg...
- Az, hogy míg hozzád löktem a szövegemet, addig te bájosan bealudtál! - lökött kicsit odébb (bár fura volt, hogy nem csesztetésnek szánta a lökést, tekintve, hogy én már hasba vertem meg csípőn dózeroltam...) , hogy megkeresse a takaró végét, és összehajtsa. Milyen kis házias. :D
- Úr!... Isten! - hüledeztem. Most komolyan ez volt? Nekem ez így nem jó, pörgessük vissza az időt, és hadd aludjak már egyedül az ágyban, és nem Bonti mellett a földön!
- Nagyon vallásos lettél hirtelen, ahhoz képest, hogy nem hagytad férfiúi álmaimat meg magamnak... - bazsalygott rendkívül érdekesen a srác, mire beugrott minden. A buli, ahol egy barom felszakította a biliárdasztal szövetét, a "betlehemezés", ahol majdnem megfojtottam Bontit, mert kiadta magát Józsefnek (bár én voltam Mária, szóval még illett is a kialakult helyzethez :D), Bia hívása, aki mint kiderült, nem egy cafka, plusz a vetődésünk (még mindig lever a víz, ha rágondolok)... Ja meg az, hogy éjjel Bonti kávét főzött nekem, mert folyamat nyígtam, hogy kiszáradok. Oké, beugrott minden. Meg az is, hogy éppen a boxról beszéltünk, mikor beájultam... Vagyis ezek szerint ráájultam Bontira.
- Hogy is aludtam én be? - emeltem kérdő tekintetemet a srácra, aki éppen a saját ágyát vetette be fiúsan: egyszer félbehajtotta a takarót, és rávágta az ágy tetejére, a párnával meg nem kezdett semmit. Tipikus pasi technika. Nem, mégsem. Mire meglátta, hogy a párnát bámulom, felkapta, és hozzám vágta.
- Te...! - kiáltottam nevetve, mire fogtam, és nekivágtam a rózsaszín csillagos párnát a fejéhez. Mind a ketten jól éreztük magunkat, amíg be nem nyögte, hogy...
- Semmi különös, mondom, hogy megerőszakoltál. Ráborultál a vállamra, alig tudtalak magamról levakarni - mosolygott kárörvendően, mire elszállt a jó kedvem, és inkább érdekesen kezdtem magam érezni, eléggé kellemetlen érzés tört rám, hogy ilyen közel kerültem hozzá, megint... De miért érzem úgy, hogy nem kéne magamat emiatt kellemetlenül éreznem? Hülyeségek járnak a fejemben... hiszen Bonti egy jó haverom... De talán nem volt elég jó a hajam, vagy rányálaztam? Ne!
Szóval inkább aggódtam az egész miatt.
- Mi ez a fancsali kép? Mondom, levakartalak... - mondta komoly hangon, mire felkaptam rá a fejem,  mivel meglepődtem a hirtelen jött "Blackwell Bonti, a komoly" stílusától, de mint láttam, nem is engem nézett, hanem éppen a tányérjait szedte össze, amikre szerintem már külön élő organizmusok telepedhettek. :D Tehát volt időm elképzelni, hogyan dőlhettem a vállára... Hogy lehetek olyan szerencsétlen, hogy bealszok beszélgetés közben, ráadásul ráborulok egy fiú vállára, méghozzá Bontiéra? Fel nem fogom...

Nagy nehezen összepakoltunk, meg elkészültünk (többször is beszólogattunk egymásnak, hogy "Haladj már, világbajnok lajhár!" , meg "Kapard össze magad, vagy miattad fog leállni a Föld!", no de ez lényegtelen) , majd átmentünk hozzám. Szerencsére Zeron otthon volt, és még nagyobb szerencsémre aludt is, mint a bunda. Így gyorsan elkészültem, majd kifele menet kiszedtem a táskám a kocsiból. Ezt a jelenetet Bonti csak felhúzott szemöldökkel reagálta le, mire én csak legyintettem, így betudta egy szokásos lányos heppnek, legalább is remélem. :D
A suliban csak két érdekesség volt a szokásos hülyülésen kívül.
  Először is, kiderült, hogy ezen a héten pénteken lesz vége az osztálydíszítő versenynek, amit persze mi nagyokosan elfelejtettünk, így semmi vita nélkül meglett az osztályunk témája "A való élet" címmel. Már csak olyan vállalkozó szellemű egyéneket kell találni, akik ezt össze is rakják. :D
  A második, és egyben a keddi napon említésre méltó cselekmény, hogy megtaláltam Krisztán múltkori levelét. Tudod, kutyasétáltatás utáni napon összekaptunk, és Ő írt egy levelet, ami addig a percig volt számomra izgalmas, míg odaadta. Most véletlenül találtam csak meg, mikor Krisztán ezerrel "csaholt" a japán füzetemért. :D
- Na, légyszi! - unszolt már vagy öt perce.
- De minek neked? Tudtommal nem vagy valami stréberjelölt! - tettem fel ma már sokadjára ezt a kérdést, amire csak a szokásos, sokadjára közölt választ kaptam:
- A hétfői dolog miatt...Plusz, az ofő is meg akarja nézni, valamiért...
- Ez már a te bajod! - sóhajtottam.
- Légyszi, veszek érte neked kávét! - alkudozott tovább.
- Oké! - csillant fel a szemem. - Először a kávét, utána odaadom a füzetet.
- Előbb a füzetet! - adta a nagy "üzletember" stílust Krisztán.
- Meg egy fenéket! - kaptam idegbajt. Nehogy már én adjam be a derekam hamarabb. De ekkor olyan kiskutyaszemekkel nézett rám, hogy megsajnáltam. Banyek, egyszer még tuti kinyírom! Egyszer...
- Na jó, nesze! - vágtam elé a füzetem, amiből kiesett egy lap.
- Kössz, ezer hálám! - indult hátra a helyére Krisztán.
- De nem sokat érsz vele, szinte semmi sincs leírva! - szóltam hátra neki, miközben a cetlit mustráltam, amin a következő állt:

  Tehát, így jöttem rá, hogy van nekem egy válaszra váró levelem. :D Ja, amúgy amikor Krisztán visszaadta a füzetem, azért megjegyezte, hogy: "Ennél még nekem is több van leírva!". Hoppá, én mondtam, hogy nem sokat ér a füzetemmel. :D
 
  Éppen a tegnapon agyaltam, amikor valaki kivágta a teremajtót, és vágtatva közeledett felém. :D
- Hé, Síra!! - ugrált előttem Zera egy nagy füzetet tartva maga előtt. - Nézd, mit szereztem! Jaj, várj nem ezen az oldalon van...Áá, tudod mit?? Inkább nézd meg az egészet! - felelte izgatottan, majd odaadta a füzetet és eltűnt, mint a kámfor. Egyébként, ez valami matricás füzet volt, tele csillámpónikkal. Nem tudom, hogy Zerának mitől jobb, hogy én ezt láttam, de ha emiatt megnyugszik a kis lelkivilága...:D
    Egyébként, ha már így felvetődött a japán, ma azzal kezdtünk. Az a nagy helyzet, hogy nincs kedvem leírni részletesen ugyanazt a perverzebbnél perverzebb dolgot, így csak röviden: Takumi belép a terembe, a lányok sóvárognak, a fiúk (és én) öklendezünk. Tegumi hegyi beszédet tart a pénteki avatásról, majd összeveszik Krisztánnal. Mindeközben persze feledhetetlen témája, a perverzkedés most is feltűnt. Ja, amúgy az órán tovább mentünk, most már elméletben tudnunk kéne megkérdezni a másiktól, hogy hogy érzi magát, a baj csak az, hogy odáig nem jutottunk el, hogy gyakorlatban is használható legyen eme érdekfeszítő tudás. :D Egyébként, asszem' ennél tovább is eljutottunk (de csak elméleti szinten), de mivel én Stellával leveleztem át az egész órát, így a felét fel sem fogtam a dolgoknak. Íme az órai művünk: :D

    Amúgy, tök aranyos volt Stella, amikor az utolsó mondata leírása után kivörösödve hátranézett. Tiszta kis cuki, vagyis kawaii. :D
    Irodalmon most jófejek voltunk, hagytuk érvényesülni a tanárt, és így letudta diktálni a full művészet témát. Az mondjuk jó kérdés, hogy miért hagytuk neki, mivel így csak magunkat szívattuk meg, mert kövi órára le kell adni neki egy fogalmazást belőle. :D Ja, ha már a leadásnál tartunk, szünetben elmeséltük Bontinak, hogy mi volt hétfőn matekon (mivel kedden már volt ez a marha, és Talpikusz jó kedvében volt, így elég sok mindenről lemaradt), és jobbnak láttuk, hogy ha még szünetben helyet cserélünk. Ha jó kedvében lesz a tanár, max potyára csináltuk az egészet. :D
- Na, akkor mindenkinek kész van ez a vacak? - lóbálta Kíra a húsz lapból álló matek háziját a kezében.
- Sakál, ennyire hülyének nézel minket? - nézett fel Karamell a házim másolásából.
- Nem, csak téged! - sóhajtott. - Amúgy, Síra, te mióta vagy ilyen jó matekból?
- Ha? Bolond vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Nézzenek oda, még itt sérteget engem. - Én nem, de Zeron, a nagybátyám, folyamat számokkal van elfoglalva, tehát megegyeztünk.
- Miben? - kérdezte Bonti, aki szintén az én lapjaim fölött gubbasztott.
- Hát, megzsaroltam, hogy eldugom előle a kávét, így beijedt, és önként felajánlotta a segítségét - vontam meg a vállam, mire a többiek nevetni kezdtek. Pont akkor fejezték be a másolást, amikor csak egy naplót láttunk besuhanni gazdátlanul a termünkbe. Ebből már gondoltuk, hogy Talpikusz megint idegrohamos kedvében van.
- Te, ott, te szőke paradicsom! - mutatott Zerora, mire a srác értetlenül kapta fel a fejét, a "szőke paradicsom" megnevezésre. - Húzzál kifelé a többi selyembogár házijával is! Most! Nem leszek fiatalabb!!
- De remélem józanabb gondolkodású már annál inkább! - sóhajtott Zero, amit mindannyian megmosolyogtunk. Talpikusz viszont a csendesítés érdekében ülő helyzetből levágta a tanári asztalra a naplót, amiből kiesett pár papír.
- Most szedd fel!! - utasított az idegbetegség mintapéldánya. Felszedtem a papírokat, majd visszafele jövet Zeroval találtam szembe magam, aki amikor elment mellettem, elkezdte suttogni, hogy "Most szedd fel!!", épp olyan stílusban, mint Fidera. Persze ezt a beszólását nevetéssel díjaztam. :D
Negyed óra múlva ki is javította a házikat, amikre jegyet adott, viszont volt egy értelmes, aki összecserélte a feladatok másolása közben a számokat, így elég érdekes eredmény jött ki. Ez az értelmes Zera volt (mégis ki más lett volna), akit Fidera ki is hívott, hogy felírja a táblára a feladatot. Amikor végzett a felírással, nem igazán láttunk benne hibát, de ekkor megszólalt a hírhedten okos matektanáruk:
- Most váltsd át a 70 cm-t méterbe!
- Ja, hogy az is van? - nézet bele a lapjaiba Zera. - Aaaaz.....422222222 méter!
- Az isten áldjon már meg, és rágjon keresztbe!!! - csapkodta az arcát Fidera, és nem nagyon sikerült neki észrevennie, hogy mi már egyáltalán nem bírjuk visszatartani a nevetést. :D - Azt mondd már meg nekem, hogy hogyan a festett gémestojásba jött ki neked hetvenből néggyel kezdődő olyan szám, amiben még véletlenül sincs hét????
- Háát...Síra is így írta... - szontyolodott el, mire én lefagytam egy pillanatra, majd próbáltam menteni a menthetőt, de erre szerencsére nem volt szükség.
- Te komolyan idiótának nézel?! Egy teljesen elmeháborodott, semmit nem tudó idiótának????! - kérdezte a tanár, amire mindenki rávágta magában szerintem, hogy "IGEN!" - Síra válasza teljesen más, ne fogd már mindenki másra!!!!!! - fhu, azért a meg könnyebülésem egészen hangzatosra sikeredett. - Jááj, te átkozott gyermek, hát takarodj a helyedre!
- Esetleg menj, Zera nem valami kutya, úgy, mint egyesek! - szólalt meg hirtelen Erion, ami teljesen furán jött ki számunkra, mivel ez most egy kicsit erős beszólásnak számított. Végül is, Zera a helyére ment, Talpikusz meg felállt, kinyitotta az ablakot, és hulla csendben visszament a naplóért, majd kivágta az ablakon (?). Mindannyian egymásra néztünk, majd a tanárra, aki lendületből ráugrott a tanári asztalra hassal, és elkezdte dobálni a karjait és a lábait, kábé úgy, mint egy partra vetett hal. Nekünk meg csak ennyi kellett, úgy szakadtunk a röhögéstől, hogy már mi is egy partra vetett halra kezdtünk hasonlítani. Kicsengetéskor Fidera rohamának vége lett, majd leüvöltötte a fejünket, hogy "Ti kis suhancok, hol van a napló?????!!!", de a válaszunkat meg sem várva kiviharzott a teremből. :D
    A dupla angol előtti szünetben nem nagyon csináltunk semmit, annak ellenére, hogy dogát írunk majd belőle. Igazából azon a véleményen voltunk, hogy középszintű (hangsúlyozom, KÖZÉPSZINTŰ) angol tudásunkkal hibátlanul eltudunk számolni angolul százig, és talán még a színekkel és pár alapszóval is tisztában vagyunk.
- Halljátok, mintha valami áramlana... - nézegette a levegőt Bonti a tanári asztal mellől. - Ennyire azért ne magoljatok már angolra, max, ha nem tudunk semmit, beírjuk a google fordítóba.
- De apuci!!!! - nyígott cukin Stella a helyéről. - Én nem tudom megjegyezni, hogy a red mit jelent...Talán sárgát vagy zöldet?
- Stella, hát ennyire nem figyelsz oda? - kérdeztem az asztalom tetején ülve. - Ezer százalék, hogy a red az állatot jelent!
- Ezt mégis honnan veszed? - nézett fel Krisztán a telójából. WOW, történik valami újdonság is.
- Onnan, hogy ez az egyetlen, amit bemagoltam - húztam ki magam tetettet büszkeséggel, amit valószínű Kírától tanulhattam el. :D
- Hát, akkor benéztél valamit, de nagyon! - szállt bele a hülyülésbe Zeririn is. WOW, még egy újdonság. - Jobb ha tőlem tudod, hogy elcsúsztál egy sorral. A red köztudottan szarvasmarhát jelent.
- Na, mondtam én, hogy valami állat! - reagáltam le elsőre, majd elszakadhatott bennünk valami, mivel eddig bírtuk a színjátékot, mindannyian elröhögtük magunkat. Zeririn beszólása nagyon tarolt, főleg azért, mert még azt sem vettük, hogy mi angolul az állat, nemhogy konkrétan a szarvasmarhát. :D
Becsengetéskor megkaptuk a dogákat, ami nagyon "agyon volt macerázva". Bátorkodtam lefényképezni, hát nálunk nagy siker lett, remélem te is lefordulsz a nehézségétől a székedről. :D

Nos, nem tudom, de szerintem Zeron számíthat még egy egyesre, mivel ez a feladatsor annyira nehéz volt, hogy hiába írtuk dupla órában, még akkor sem volt időm befejezni, de ahogy elnéztem a többiek "kétségbeesett" arcát, náluk is valami hasonló lehetett a helyzet. :D 

Töri előtt mindenki elemében volt: Kíra Karamell agyi rendellenességeit sorolta ordibálva, míg Karamell a lány szemhéjtusát és egyéb vakoló eszközét hajigálta ki egyesével az ablakon (Kíra már azon volt, hogy felköti valahova „segítőkész” haverunkat), Zero és Zak azzal vágták agyon az időt, hogy a padokon ugráltak, miközben valami lövöldözős, maffiózós (a hangokból leszűrve) videojátékkal játszottak (én szerintem azért, mert így jobban beleélik magukat a veszélyes szitukba), én Bontival tárgyaltam azt, hogy király lenne, ha nem minden nap olyankor jönne hozzánk, mikor még a kakas sem kurjantotta el magát… Zera barátnője cuccait dobálta vissza az udvarról (megjegyezném: lentről fel a másodikra, ahol az osztályunk viselte el a jelenlétünket nap mint nap, és próbált egyben maradni) amit Erion és Wolfi fejcsóválva nyugtázott, miután megjegyezték: „Nem vakolt Barbie babákkal akarnak járni a normális emberek, szóval azok a festőeszközök maradhatnának az ablakon kívül is”.  Zeririn meg csak ült az ablakpárkányon, és bámulta a sárguló faleveleket, meg a kiröppenő festegető készletet (most éppen egy korrektor lelte meg álmát egy madárfészekben. Zera sikítva jegyezte meg, hogy most lehet, hogy beleállt egy madárka fülébe. Hopsz.) . Stella meg csak kuncogott az ikreken, miközben zenét hallgatott… Krisztánnal „karöltve”  (nem szó szerint, mert az fura lenne), aki már megint bevágta a szunyát (nem értem, a metál zenéktől hogy lehet bealudni… Kábé fél perc alatt..)
- Zeririn… - mentem oda mélabús társunkhoz, aki csak egy sóhajjal jelezte, hogy elege van. Nem is értem, miért. :D
- Jó napot, fiatalok! – vágta le a naplót … Milyen óránk is lesz? Jaaa… Töri. Akkor maga Julius Caesar.
- Napot tanbá’! – lóbálta a videojátékát a pad tetején ugráló Zero – Enyém az öröm, hogy látom! Kipróbálja? – mosolygott, mire Zera bevágtatott a terembe, és ijedezve kapta a kezét a szája elé, miközben azt suttogta: „Úr isten, ez meg itt van?!”.
- AZONNAL ÜLJETEK LE AZOKRA AZ ÁTKOZOTT SZÉKEKRE! – dörögte…- MOST! – itt már dobbantott is. Ó! Úgy látszik, ma rosszabb napja van, mint általában.
- Máris – puffogta Karamell, miután szúrós szemmel, a lehető leggyilkosabb nézésével lekaszabolta Kíra egóját, majd bevágta magát a padba, és flegmán megjegyezte, miközben mindenki kényelembe helyezte magát: – Maga ki is? Pompeius vagy Spartacus? Ismerkedjünk már, a francba is!
- Na jó – fújta ki magát a tanbá’ – BEFOGNI AZT AZ ANYASZOMORÍTÓ KÉPETEKET! – úgy üvöltött, hogy hallottuk, ahogy egy madárka, aki épp repülni tanult, lefordul az ágról…
Mindenki elhallgatott (gondolom a fiúk a pad alatt nyomatták a játékokat), mire Caesar összeszorított fogakkal darálni kezdte a sorsunkat:
- Ha nem fejezitek be ezt az eltűrhetetlen viselkedést, azt még nagyon, de roppantul meg fogjátok bánni, 9. B! Még csak most kezdtétek ezt az évet, de nem lehet bírni egyikőtökkel sem, igaz,  Silver Zero??!! – itt a fiú felhajtotta a fejét, és barátságosan mosolygott.
- Igen, a görög civilizáció tényleg full régen alakult ki – bazsalygott, mire a tanár feje elzöldült.
- Na, akkor én azt most el is venném… - libbent oda Zero mellé, aki már régen eltüntette a játékát: eldobta valamerre hirtelenjében, mire a tanár újra üvölteni kezdett.
- RENDKÍVÜLI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET, AZ LESZ A HOSSZÚ TÁVÚ MEGOLDÁS! – emelte fel az ujját. Őőőő... Szerintem erre igazán semmi szükség, tekintve, milyen tisztelettudó, rendes osztályunk van. :D – Mai órán pedig, aki megszólal, gazdagodik egy igazolatlannal, és küldöm fel az igazgatónőhöz!!
- Ok… - szólalt volna meg készségesen Wolfi, mire a tanár vérben forgó szempárja odatekergőzött hozzá is.
- Nem kértem választ, huligánok! Kezdeném az anyagot, ha megengedi mindenki! Nos, akkor… - és itt elkezdte darálni azt az anyagot, amiből a múltkor feleltetett minket, ami azért elég korrekt dolog… Itt végre megtud…hattuk volna, mit kellett volna felmondanunk neki múlt órán, mint a golyó, de mivel az osztály fele bealudt, főleg azok, akik ugye feleltek, erre nem jutott lehetőség. :D
- Taná… - ásítozott Zero, álmából felriadva.
- HÚZÁS FEL AZ IGAZGATÓIBA, DE RÖGTÖN! – vágott a táblához egy krétát Caesar. Uha. Nem is tudom, a krétát sajnáljam-e jobban vagy a táblát. De mivel Takumi miatt a krétákból elegem van, ezért elkezdtem sajnálkozva mustrálni... A táblát.
- De rosszat álmodtam, azt, hogy maga kidob innét! – sikítozta lányosra változtatva a hangját. :D
- AKKOR A RÉMÁLOMBÓL VALÓSÁG LETT, TŰNJ KI INNEN!!! – üvöltötte torkaszakadtából, mire hátrahőköltünk a székekkel.
- Oké, leszarom úgyis ezt a hülyeséget – tápászkodott fel a székéből, majd láttuk, ahogy két kézzel bemutat a tanárnak, miközben egyensúlyozik, nehogy kiessen a pólója alól a közben valahonnan felkotort videojátéka. :D
A tanár észrevette… Megindult felé, és akkora csomag krétát dobott neki, hogy akkora szerintem még az erre kifejlesztett boltokban is ritkaságszámba megy. Szerencsére mind az ajtót boldogította a becsapódásaival, mivel Zero megérzésére hallgatva inkább futva rohant a teremből. :D
- Más valaki, esetleg? – emelte ránk idegességtől tüzelő barna szempárját „római bajtársunk”, mire mindenki megrázta a fejét.
- Én nem… - sápítozta Zak, és már éppen vette volna elő a telóját, de emiatt ő is kinn találta magát a a folyosón. Brutális.
- Még valaki, vagy be tudjátok fogni a hebrencs képeteket?! – érdeklődött roppant udvariasan az ellenünk hadjáratot indító Caesar.
- Na jó, ha az ikrek nincsenek benn, az úgy retek unalmas – sóhajtott Karamell, majd kivágta maga alól a székét, és a tanár ordibálása közben (Te marha! Te szerencsétlen! Te semmirekellő! ... Értitek…) helyezkedett el az ikrek társaságában a folyosó padjain, akik röhögését hat vulkán kitörése mellett is hallhattuk volna, amikor észlelték, hogy a „Hilfer” csatlakozott körükhöz. :D
Egyébként, mire észbe kaptunk, verseny alakult ki. Vajon ki tudja legtovább kibírni a full kikészült, full szigorú töri tanárunkkal, és alássan jelentem, eddig: Krisztán (bealudt) , én, Bonti (csak fogta a fejét hátradőlve, szóval szerintem az igazak álmát alussza) , Wolfi, Erion és Zeririn bírtuk a harcot (a többiek rekord gyorsasággal hullottak el a harcmezőn időközben). De ez nem mehetett örökké így.
- A harmadik évezredben mi is történt? – emelte fel a füzetéből zöld szemeit Zeririn, miközben megrázta a csuklóját.
- HÚZÁS!!! – te szent ég, tényleg ki van ránk akadva… Most komolyan Zerirint akarja kivágni?
- Csak azt kérdezte, mi volt a harmadik évezredben. Ekkora barmot… - tolta ki maga alól a széket Wolfi felháborodva, először beoltva egy tanárt… Az azért már durva, ha Wolfi felhúzza magát valamin. :D
- BAROM VAGY ÁM TE, TE KIS PONDRÓ! KIFELÉ! – erre Wolfi lazán bólintott egyet Zeririnnek, aki értetlenkedve rázta a fejét, hogy ő nem… Benn marad.
- Ha van még benned némi ész, kijössz – mondta teljesen nyugodt hangon csendes osztálytársunk,  mire a lány lassan felkelt.
- Látom, még van – mosolygott rá a fiú, majd kinyitotta neki az ajtót, és távoztak. A kettő legcsendesebb egyed az osztály fedélzetén. Durva, hogy Bonti, én és Krisztán tovább húztuk az igát. :D
Eltelt további két perc, mire Bonti kikéretőzött „pisilni” (csak hogy őt idézzem), és erre  Caesar a fejéhez vágta azt, hogy „Felőle csinálja csak tele a WC-t, de ide nem fog visszajönni, kivéve, ha tudja az öt random beugrót Kr. e 3000 – Kr. u 3000- ig” (király, hogy manapság csupán 2016-ot írunk), mire Bonti csak legyintett, majd kinn összepacsizott a rágcsát egymás közt megosztó társasággal.
- Szóval benn maradtál te és Erion – hümmögött Krisztán, míg a tanár kinn ordibálta a jelen lévő osztályunknak, hogy „Takarodjanak az igazgatóiba!” – Na jó, gyere, Síra!
- Nyerni akarok! – nevettem, mire addig piszkálta a székem, míg fel nem álltam. – De miért pont én?
- Gondolom, Erion nyerni akar – veregette meg a fiú vállát.

- Most mondtam, hogy nyerni szeretnék! – forgattam a szemem röhögve, de nem kaptam több figyelmet az eddigieknél…

- Majd falazok nektek, ha kell. Így is mindjárt bealszok az unalomtól – sóhajtotta szegény Erion, és hát durva. Ő mindeközben unatkozott? Pedig tök izgi volt! :D
- Gyere, lépjünk  – ragadott magabiztosan csuklón, majd kiugrott velem az ablakon, ami a másodikon volt, szóval a párkányon találtuk magunkat, közel a halálhoz.
- Te marha! – muszáj volt nekisimulnom, vagy levágódok innen… Nem… Én nem akarom ezt!!! Kezdek izgulni…Huh. Csak nyugi, Síra. Próbáld a saját testedet figyelgetni, és életben tartani, ha lehet…
- Nyugodj már meg! – fogta be a számat, miközben óvatosan odébb lépett a párkányon, le sem nézve,  majd átugrott egy másikra, ami a szomszédos terem ablakából meredezett.
- Te komplett kiszerelésű hülyegyerek! – suttogtam, mire a kezét nyújtotta… Ha most nem ugrok, akkor Caesar leveri pallossal a fejem… Hisz láttam, hogy éppen most csapta be a mi termünk ajtaját…

- Ezért még számolunk! – fogtam meg a kezét, és ugrottam át a párkányon. De akkor is… Hogyan lehet valaki ennyire marha… De azt az arcot, amit akkor mutatott nekem, álarc nélkül láttam, és sokkal kedvesebbnek és gyengédebbnek tűnt, mint amúgy. Ajaj, ez így nem lesz jó nekem…
- Ügyes kislány – simult újra a szomszédos terem ablakának. – Ez nyitva van, öregem! Vetődj! – majd belökött (oké, a "gyengédebbet" inkább visszaszívom, mert roppantul nem fedi a valóságot), és utánam esett a számomra full ismeretlen osztályterembe…
- Ti meg mit kerestek itt… Az ablakból?!  HADD HALLJAM?! – hüledezett René, miközben kiesett a kezéből egy… Atommodell? He?
- Látom, király a kémia órája – tekintett szét Krisztán, mire a 9. A-s lányok sikongatva álltak fel… De mi a francért?
-Úúúú! – sápítozta azt hiszem…  Aqvarta?  Vagy Aqvarias? Tök mindegy, mert mindkettő oda-vissza volt Krisztán látványától, a többi lánnyal együtt, kivéve Liana, aki halálfejet rajzolva a pad oldalára csak megvonta a vállát, és ásított.

- Na, még nem haltál bele az óráiba? – mutatott az éppen idegbajt kapó Renére Krisztán, miközben… Arra a Hellász gyerekre nézett…
- De, ez a fazon egy ****** - vetette oda flegmán a szavakat a srácnak ez a bizonyos…
- Zola!!! Úúúú, te beszélsz Krisztánnal? Ma mikor is mész haza? Beszéljüüüünk – nyávogta… Azt hiszem, Saphira, miközben Meredys lökdöste a vállát, hogy előtérbe kerüljön Krisztán számára… Ez kezd roppant szánalmas lenni.
- Csitu van, beszakad a retinám a hangodtól! – flegmázott tovább Zola, mire Krisztán röhögve megjegyezte, hogy egyébként meg a nagy hangtól a dobhártya szokott beszakadni, de „Neked ez úgyis mindegy”.
- TAKARODJATOK KI INNEN, VAGY EGYENKÉNT RUGDOSLAK KI TITEKET! – már nem tudom, hanyadszorra üvöltik le a fejünket, de már kezdek hozzászokni az irritálóan magas hangokhoz.
- Ki mondta, hogy itt akarunk maradni? – hüledezett tettetett izgalommal Krisztán, majd együtt kivágódtunk a teremből René guvadt szemeinek és összetört atommodellének társaságában (azért még elég szép jelzőkkel illetett minket a tanár, utána pedig az A-sokat, amiért leálltak velünk „ugatni”) , mire a folyosón szembetaláltuk magunkat… Az osztályunkkal. Otthon, édes otthon.
- Ti állatok! – veregetett oldalba mind a kettőnket Karamell és Zero.
- Hogyne… Állatok – bólogatott Bonti, rám sem nézve. Bár azért egy kis gúnyt, mintha hallottam volna a hangjában…

- Kajak-kenu kiugrottatok az ablakon? – fogta a fejét Zak röhögve.

- Kenu. Most éppen a debil szellemeinkkel beszélgettek – sóhajtott Krisztán, mire az egész osztály felröhögött, csak én és… Bonti nem. Mi a fenéért kell neki mindig lelomboznia az osztály.. Na jó, úgy tűnik Bonti rossz kedvétől eltekintve a többiek tudnak önfeledten vihorászni. Akkor én miért nem? Nekiálltam nevetni… De nem sok sikerrel.

- Mi a baj, Síra? – simította meg a vállamat Stella, mire Caesar tombolva kinyitotta a termünk ajtaját.

- MENJETEK AZ IGAZGATÓIBA! MOST! - mutogatott össze-vissza a karjával.
- Oké, oké – legyintett Zero, mire mindenki kérdőn meresztette rá a szemeit. Caesar még csak egy „Szia, majd még látjuk egymást”-t sem mondott, egyszerűen becsapta az ajtót, ami hatalmasat reccsent (mintha egy kis vakolat is került volna miatta a földre...) mi pedig elindultunk összetartva az igazgatói felé.

- Ne nézzetek hülyének… Majd meglátjátok, nem lesz itt semmi probléma – vette komolyra a figurát bajtársunk. :D Ám, mikor elérkezett a tettek mezeje, senki sem akart kopogni, mindenki csak bámulta a falat, vagy a legközelebbi embert, aki mellette téblábolt.

- Majd én kopogok – jelentkezett kelletlenül Bonti, mire szépen elkezdett kopogtatni az ajtón, akárcsak egy fakopáncs. 

- Zsír vagy, bro – röhögték ki az ikrek és Karamell, mire elkezdtük hallgatni a bent folyó… Bármit. De semmi válasz nem jött. Bonti még egyszer kopogott, de most úgy, hogy a közeli országokban is felkapták szerintem a fejüket a gimisek, és kinyitották az ajtót, nem jött-e valaki köreikbe. :D Mi persze halk röhögéssel koronáztuk a jelenetet, mire hallani lehetett Lia tanárnő kopogását. Csak ő a magas sarkújában tipegett az ajtóhoz.
- Nem kéne úgy kopogni, drágáim, mint aki az életéért cselekszik! – majd összesen 11 pár kiskutyaszemmel találta magát szembe. – Jaj, jó, lehet, kicsit elbóbiskoltam, nos, mi a probléma? Nektek nincs órátok? – emelte ránk aranysárga szemeit, amiből tükröződött a naivsága. :D

- A tanár úr rosszul lett! – kiáltott fel Zero kétségbeesetten, mire egy percre lemerevedtünk mi.. És Lia is. :D

- Tényleg? Jaj, akkor hívom is a mentőket! – kezdett el pánikolni az igazgatónő, mire Zero kedvesen hozzátette:

- De nem olyan baja van. Ugye, skacok? Tanúim is vannak rá! – mutatott körbe, mire mindenki, akit kivágott Caesar az órájáról, buzgó bólogatásba kezdett.

- Olyan ijesztő volt, azt hitte, legeltem a tábla mellett! – siránkozott Zera – Tényleg! Maga venne nekem egy pónit?

- Persze, hármat is! – morfondírozott magában bájosan Lia, de látszott rajta, nagyon nem figyel Zerára. :D – Mi akkor a gond, gyerekek?

- Azt hiszi, benn vagyunk, de ha meg bemegyünk, ki akar minket vágni! Automatice! – magyarázta Zero, mire megint csak 10 fejbólintást kapott alátámasztásul az igazgató.

- Nézzük akkor meg, mi a helyzet, lehet, csak rossz napja van! – mosolygott Lia, majd megindultunk vissza az osztályterem felé, miközben Zero egy kerülőfolyosón előreküldte Zaket, hogy terelje el Caesar figyelmét, míg Karamell beszél Erionnal, de azt, hogy miről, már nem hallhattam, mivel annyira siettek, hogy lehetetlenség lett volna érteni a hadarásukat. :D

- Igazgatónő! – szólította meg lelki társát (ja, mind a ketten külön kis világban élnek) Zera Liát.

- Igen? – mosolygott rá kedvesen.

- Tegnap láttam egy lufit! – bazsalygott a lány szeretetteljesen az igazgatónőre, mire az a legközelebbi ablakhoz lépett, és megkérdezte, hogy:

- Hol? Itt? Héliumos? – mire Zero megveregette csillámpóni mániás társunk vállát, miközben próbálta visszafojtani a vihogását.

Nagy nehezen egyébként elértünk a termünkhöz, ahol Zak bujkált egy szekrényben.

- Rosszul érzed magad? – érdeklődött tőle is kedvesen Lia, miközben én azon voltam, hogy belenézzek Bonti szemébe, de mivel mindig elfordította a fejét (még halkan morgott is, szóval elmosolyodtam, mivel rájöttem, de aranyos, mikor "harizik"), ezért inkább hagytam a fenébe…

- Nem, csak eszembe jutott, hogy anyukám ide tette a tonhalas szendvicsemet – magyarázkodott Zak, mire mindannyiunktól kapott egy „Te. Ez meg milyen alibi?” tekintetet. - Retek is van benne, csak az nem finom! - magyarázta, csak mint mellékes tényt, mire a fél osztály a fejét fogva, torzult arccal vigyorgott. 

- Ó, így már világos – nyitott be az igazgatónő a termünkbe, ahol a következő jelenet zajlott:

- Tanár úr, ott van Zak! – sápítozta ijedten Erion, maga mögé bámulva, amint meglátta a halkan belépő igazgatónőt. Caesar annyira elborult aggyal rendelkezett ekkor, hogy fel sem tűnt neki, benyitottak, egyszerűen csak hátrakiáltott:

- Ó, hát ott vagy? Minek bujkálni, te semmirekellő? Ha majd a dogád véletlenül egyes lesz, akkor bujkálhatsz, de ne előttem! Haha! Te kis… -erre meghallotta Lia magas sarkújának kopogását, így hátrafordult:

- Szent székesegyház! – hűlt el a tekintete hirtelen, kábé annyira, mint az igazgatónőnek. Bámulták egymást vagy öt percig, mire Lia hátrafordult:

- Igazatok van, drágáim. Tanár úr, jól van? – ment közelebb hozzá.

- Én teljesen jól vagyok! Zakarián?! TE MEG OTT TÉBLÁBOLSZ?! – vált kékre a feje, mihelyst meglátta Zaket közöttünk, mire Zero nem bírta tovább, és röhögve kifutott a teremből. Hát, ilyen, mikor az alkotó magára hagyja művét. :D De hát ez van, nem bírta tovább.

- Beszélgessünk egy kicsit… Aggódom Ön miatt… A diákjai itt vannak, nem engedte be őket órára… Caesar! – vörösödött el Lia, mire a fiúk felhorkantak, a lányok meg hát… Most magammal kezdjem? Akkor csak egy szóval jellemezném magam és lánytársaim reakcióját: WHAT?!

- Dehogynem! De már úgy jöttem be, hogy ordibáltak, és nem hagytak órát tartani!!! - kiáltotta felháborodva, mire mi "ijedten" hátráltunk. :D 

- Be se engedett minket, ch – fogta Kíra a fejét (végre, ő is beszállt!), mire ránk csengettek. Lia karon ragadta a töritanárt, és kivezette a folyosón át a tanáriig, mintha egy nem beszámítható egyedet vinne diliházba… Egy gumiszobába. Atyám. Mi egy darabig néztük egymást a síri csendben, mire Wolfi leült a helyére, majd hátradőlt.

- Erion nyert – erre a kijelentésre mindenki felnevetett, és összepacsizott egymással.

- Helyesbítek: ezúttal a csatát a 9. B nyerte! – pacsiztam össze éppen Stellával, miközben mindenki helyeslően bólogatott…

   Fizikán szintén nem történt semmi izgalmas és új, csupán Talpikusz itatta most az egereket. Ki tudja, hogy miért, igazából már úgy jött be órára, hogy a könnyeivel mutatta az utat, és egész órán csak zokogott azt kiabálva, hogy "Miért?? Óó, Istenem, miért???!" Talán az ő esetében nem kell megérteni a dolgokat, elég annyit tudni, hogy van, aztán kész, minden további infó elmebetegségre utaló jeleket vonz maga után. :D 

Infó óra következett volna, de az ofő elkért minket az osztálydíszítés miatt, így mindannyian a teremben maradtunk. René azonban erről az infóról lemaradhatott, mivel tombolva rontott be a teremajtónkon.Szegény teremajtó, lassan kiszakad a helyéről, ami azt is bizonyítja, hogy nálunk nem könnyű az életben maradás. "Vagy alkalmazkodsz hozzánk, vagy kicsináljuk az idegeidet!" Ez a mi mottónk. :D

- Nem felejtett el valamit a társaság?? - kérdezte idegbajosan René - Mondjuk, esetleg az INFORMATIKA ÓRÁT????!!!! - ordibálta.

- Ááá, dehogy, ezerrel arra készülünk, nem látszik? - ásította Zero, kábé annyi tisztelettel a hangjában, mint amennyire a csiga gyors....Nem, ez nem jó hasonlat, még egy csiga is gyorsabb...

- Elég volt, 9/B!!  Ezzel betelt a pohár!! Számíthattok egy rendkívüli szülői értekezletre az októberi hónapban!! Sőt, minél hamarább, akár már holnap!! - üvöltözött tovább az IH, majd a választ meg sem várva kiviharzott a termünkből, fellökve szegény ofőt, aki így is alig látott ki a sok doboz mögül, amiket passz, hogy miért cipelt magával.  Amúgy nem igaz, hogy már ő is ezzel a marhasággal jön! Pfuj, még hogy rendkívüli szülői! 

- Köszönöm a segítséget, igazán megható, hogy ilyen segítőkész osztályom van... - sóhajtott egy nagyot Tyler, mikor lepakolta a dobozokat a tanári asztalra.

- Igazán nincs mit - mosolygott kevesen Zak, szegény ofőnk meg már most ki volt akadva, de teljesen...vagy részben...Ki tudja, év elején még nem volt ennyi ősz tincs a hajában, lehet festetett bele csíkokat, hogy ezzel kövesse a divatot? :D 

- Na, akkor ahogy megbeszéltük, hoztam alapot a tablós képek elkészítéséhez - mutatott fel a tanár egy nagy A3-as lapot. - Kettő ember elég lesz a képek felragasztásához, kik vállalkoznak rá? 

- Én, én, én!! - ugrált csillogó szemekkel Zero, mire mindenki értetlenül kapta oda a fejét. - Most mi van? Nem arról volt szó, hogy a lányokról lesznek kitéve képek? Csajok, vágjátok, én ki nem hagyom!
Mi "csajok" meg csak szúrós tekintettel díjaztuk eme önkényes felajánlását, majd Stella, kissé duzzogva, de elvállalta a másik tablós szerepét, így ők ketten hátra mentek dolgozgatni.
- Nos, akkor ha ezt így sikerült is letisztázni... - sóhajtott ismét az ofő (haha :D) - ...talán folytassuk azzal, hogy a harmadik ötletre nem jött ihlet, ezért én találtam ki valamit. Serena tanárnővel elméletben és gyakorlatban is - a "gyakorlatban" szónál próbált szigorú arcot felvenni, de nem nagyon sikerült neki - kellett rajzolnotok valamelyik híres városból egy jellegzetességet. Amennyi túlélte a beadást, az mind itt van, és ezeket ki is rakjuk. Vita nincs, ofőként ez kiváltságom! -
Haha, ez jó, "túlélte". Nekem (elméletben) Krisztánnal kellett volna együtt dolgoznom, de gyakorlatban nem lett belőle más, csak egy fekete lap. Hogy miért? Híres város: New York. Miért fekete? Mert vitáztunk, hogy a Central Parkot (Krisztán ötlete) vagy a Szabadságszobrot (az én ötletem) rajzoljuk le, és mivel a vitánk harminc percen át tartott, megbeszéltük, hogy valami egyszerűbb dolgot pingálunk le. Na, hát az egyszerű dolog, mi más lett volna, mint AZ ÁRAMKIMARADÁS egész New York területén. Nem látszott belőle más, csak egy nagy fekete semmi, az anno még ott állt város helyett. Hát nem vagyunk kreatívak? :D
- Na, skacok! - szólalt meg hirtelen Zak, holott már vagy egy órája csak hulla csendben díszítettünk... Ajaj, megbetegedtünk, egy óráig meg sem szólaltunk! Zakarián, te egy Isten vagy. :D - Minden protekciónkat vessük be, hogy megnyerjük ezt a versenyt, ha már ennyire ráálltunk a dologra!
- Ís, testvíreim - kezdte a figurát a "párászt megyéből" jött Zero - akínek líészen protekciója, káp éegy... És most dóubpörgést kérök! - majd Karamell, hű segítő lévén elkezdett dobolni a padon. - Egy erotikus masszást!! - ez kész, mindenki szakadt a röhögéstől, csak szegény ofőnk nem, aki full pirult fejjel bámult minket, majd egy "Gyerekek, kimegyek kiszellőztetni a fejem!" beszólással hagyott ott minket. Micsoda felelőtlen ötlet volt ez! Az ikrek csak mintha erre a percre vártak volna, elkezdték ölni egymást (vagyis random elkezdték pankrációteremmé alakítani a termünket) és vagy fél perc után neki is mentek...úgy mindennek? Például a hátul sorakozó szekrényeknek, Bonti és Krisztán padjának, amiknek a teljes tartalma kiborult a földre: könyvek és füzetek - na, ez új, azt hittem még a fogalmát sem ismerik -, Bontinál egy-két rajz koponyákról meg egy lányról, de azt nem láttam tisztán, mert a srác felkapta a cuccát és kiviharzott velük. Gondolom, a szekrényébe pakolta be őket, mivel egy eléggé hangos csattanás hallatszott a folyosóról. Krisztánnál szemét volt, meg energiaitalos dobozok tömkelege. Ja, plusz kiesett még egy A4-es lap is, amit Karamell segítőkészen fel is szedett, és elkezdte olvasni, de kábé fél másodperc múlva röhögésben tört ki. :D
- Nee, ez hatalmas!! - röhögte a hasát fogva, miközben kiszedtem a lapot a kezéből, majd elkezdtem hangosan olvasni.
- Tanár úr! - kezdtem roppant kedvesen, és közben menekültem Krisztán elől, aki folyamat azon volt, hogy elszedje tőlem a lapot. - Maga az egyetlen fénysugár az élete...
- Hallgass már el! - kapott el végül, és befogta a szám...milyen jó, ez nála már szokás, de arra még nem jött rá, hogy magamban is tudom olvasni. Mire a végére értem, elkezdett rázkódni a vállam a röhögéstől, amiből Krisztán már teljesen leszűrte, hogy végigolvastam. Szegény srác, nem hagyhatom ki, hogy ne olvassam fel a többieknek, tiszta égés lesz neki. :D - Te agyhalott, nem kellett volna elolvasnod!!
- Miért, Krisztán, mi van benne? - lépett mellénk Bonti, és én próbáltam odaadni neki a papírt, de Krisztán nemigen hagyta. Ja, igen a felállás: Krisztán a hátam mögött áll, és befogja a számat, meg a kezeimet is próbálja hatástalanítani, miközben én próbálom odaadni Bontinak a levelet, aki csakugyan azon van, hogy elvegye tőlem. A többiek meg szokás szerint a padokon ülve röhögték ki a jelenetet. :D - Na, ne szenvedj már, Krisztán!
- Hülye vagy? Nem elég, hogy Karamell és ez a kis hülye elolvasta, még asszed' hagyom azt is, hogy megszívass? Felejtsd el, gyökér! - ellenkezett Krisztán. Amúgy "ez"? Nem vagyok én valami tárgy!
- Hallod, hülyegyerek? - szabadítottam ki a számat. - Nem vagyok tárgy, ja és, emiatt nem tudsz már jobban beégni, igaz, Karamell?
- Nem, hát - röhögött a könnyeit törölgetve. - Most gondolj bele Krisztán, már annyira mindegy! Láttam Én és Síra, mit számít, ha elolvassa még Bonti is?
- De ez a szemét el is mondaná! - érvelt tovább Krisztán.
- Mi is! - reagáltuk le egyszerre Karamellel, majd odamentem mellé, és egyszerre elkezdtük szavalni,hogy: - A derű első szikrájában is magát látom! - és nem bírtuk tovább, már dőltünk a röhögéstől, és miközben Krisztán a fejét fogta és süllyedt szégyenében jó messzire (lefelé), Bonti kihasználta a helyzetet, elvette tőlünk a papírt, és biztonságba vonulva felállt a pad tetejére, és elkezdte felolvasni Krisztán irományát.:D

És sokadjára végünk lett. :D Mindenki dőlt a röhögéstől, de nem is akárhogy, példa: Zero, Zak és Karamell sírtak a röhögéstől, Bontinak muszáj volt leülnie az asztalra, a lányok (ja, én is ide tartozom :D) már legyezgettük a szemünket, mert féltünk, hogy a röhögés könnyeitől még elfolyik a sminkünk, Erion és Wolfi meg csak "szolidan" megveregették Krisztán vállát. Ja, és hogy a művészünk mit csinált? Full vörös fejjel kivágtatott a teremből, és azóta sem hallottunk felőle. Happy End. :D

Stellával, mint ahogy megbeszéltük japánon (sokkal jobb volt barátommal levelezni, mint Tegumi seggringatózását figyelgetni a táblánk előtt, amit nagyon remélek, hogy nem nekem címez folyamat...), benn maradtunk egészen estig pakolni meg díszíteni, és én mondom, király lett az összhatás. A tabló a helyén, a növények szintén. A kettő legfontosabb dolog, amiért benn maradtunk, de azért a fiúk által már szétbarmolt többi díszt is helyrepofoztuk, szóval elégedetten pacsiztunk össze a végére. :D
Miután utoljára végigtekintettem az osztályon, gyorsan összepakoltam a cuccaimat, de mikor ránéztem a vonalzómra, valamiért a perverz japán tanárom jutott eszembe, szóval inkább becsúsztattam a padomba. :D Valamiért a hangulatom megcsappant így estére, és míg kinéztem az ablakon, rossz előérzetem támadt.
- Síra – hallottam a „távolból” Stella hangját, aki mindeközben előttem állt, és a kezével legyezgetett a fejem előtt. – Síííííra! Olyan, mintha nem is itt lennél! - bámult bele a szemembe értetlenül.
- Hiszen itt vagyok – nevettem el magamat. Hopsz. Ennyire nem voltam magamnál az elmúlt öt percben?
- Testileg. Lelkileg meg lehet, hogy elutaztál Póniországba, vagy hova. Tudod, ahol Zera is él, csak titokban – viccelődött aranyosan. – Egyébként akkor ez igent jelent?
- Mi jelent igent? – bámultam rá úgy, mintha Zera pónii lelegelték volna az agyamat, és nem értenék magyarul. :D
- Hát, megyünk akkor együtt haza? – nézett az órájára egy pillanatra Stella, miközben a másik karjával lóbálta a táskáját össze-vissza.
- Vigyááá.. – késő volt, az addigi osztálydíszből három növényt levert a táskájával, amiből elkaptam kettőt, mivel három kezem nincs, és nem vagyok fóka, aki a fején is tud egyensúlyozni úgy… Bármit? Így az egyik növény a tartójából kiömölten, miszlikesen „folyt” a padlón. És még Zeróék be sem tették a lábukat a "véglegesített" terembe. :D Szerintem akkor az osztálydíszünket már most átkeresztelhetjük dzsungelre, mert abba a témába belefér, hogy bármilyen bizonytalan létforma szanaszét legyen a padlón, vagy akár másszon rajta.
-  Jaaaaaj… - sopánkodott Stella –, megint elrontottam valamit – szontyolodott el.
- Ne aggódj, hozok egy seprűt, lapátot és…
- Ne, nem kell! –vágott a szavamba rögtön. – Én rontottam el, és így is sokáig bennmaradtál az én ötletem miatt! Nem akarom, hogy otthon feleslegesen aggódjanak rád miattam! – magyarázta kedvesen. Eddig is tudtam, de most is megbizonyosodhattam róla, hogy barátnőm kész angyal. - Majd én elintézek mindent, utána meg maximum hívok valakit otthonról, hogy vigyen haza – de ennél a mondatnál az ajkába harapott. – Tényleg! Te haza tudsz valamivel menni?
- Hát persze, B tervként néztem egy helyközi járatot. Nem nagyon akarok flangálni Pesten egyedül... éjjel – komolyan is gondoltam, amit mondtam, mivel nem sok jót hallottam a környékről, olyan tagok vannak itt Budapesten, hogy még a legelitebb helyeken sem lehet az ember biztonságban éjjel… Hát inkább nem szeretnék vietnami menekültként hazatérni, azt akarom, hogy Zeron ismerjen már fel, és adjon valami ételt, mikor bevágódom a konyhába, mert kajás vagyok. :D
Tehát, elindultam a buszmeg felé, vagyis inkább eltöszörögtem a buszmeg irányába – ez talán jobb kijelentés, mivel előttem sétáltatott kutyát kettő idős bácsi éjjel 22:46… „Te úr isten! Lekéstem a harmincas buszomat!”-  vágtam csalódottan zsebre a telóm. Most mehetek haza korom sötétben egyedül, banyek…
A buszmegtől elfordultam hazafelé, és próbáltam nyugodt maradni, de amikor az egy, már jól megszokott utcában jártam, az onnét nyíló sikátorban (ide sosem fordultam be, mivel nem vagyok agyilag zokni) ordítást hallottam. „Most meg mi a fenét csináljak?” – nyilallt belém a gondolat. „Gondolkozz már, Síra! Ha te ide most bemész, tuti megint valami kétes ügybe keveredsz, meg amúgy is … Az akciófilmekben meg krimikben a sikátorokban általában nem az egymás haját simogató kislányok meg kisfiúk játszanak papás-mamásat…” – miközben az agyammal oktattam magam arra, hogy ne avatkozzak az ügybe, a lábaimmal bementem a sikátorba. Remek, magamra sem tudok hatással lenni. :D A belső énem, aki biztosan okosabb nálam, duzzogva leült az agyam eldugott pontjában, és visszatért az egyik bűnügyi könyvéhez, mivel többet nem adott tanácsot. :D
- Engedjenek el, az a pénz az unoká… - hallottam újra megint egy ordítást. Te szent ég! Egy idős nőt láttam a sikátor végében, akit összekötött kézzel  fogott le egy  lihegő tag, akin még a sötétben is láttam a fekete bőrkabátját meg a beszívott fejét, pontosabban a karikás, mániákus szemeit, mert az arca többi részébe belehullott a haja… Mikor ránéztem, egy valami jutott eszembe: Bélyeg. :D
A nő tehát valószínűleg azért ordibált, mert mögötte csavargatta a kezét ez az igazán impozáns, beszívott majom, előtte pedig négy másik fiú állt. Próbáltam beazonosítani őket, de még egyiket sem láttam ezelőtt.. Azt hiszem. Volt ott egy albínó pasi, fehér hajjal meg piros szemmel, egy barna hajú kapucnis fazon, meg egy szőke tag… És ott volt egy eléggé erős kisugárzású fiú, vörös hajjal. Nem tudom miért, de a többi négytől eltérően nála még a sikátor másik végében is éreztem valami erőt, ami taszítja az embert, az egész kiállása olyan… Mintha álarca lenne, de hatalmas. Az tuti, hogy  ő a fejesük.
- Ti, ketten! – mutatott rá az albínóra meg a kapucnisra. – Menjetek őrködni, addig én ezt elintézem, nem egyszerű eset az öreg. De mivel úgyis maholnap kinyiffan, akár most is hatástalaníthatnánk… Leó, hol a késem? – Mi van?!! Kés is van náluk?
Gyorsan elbújtam a sikátor másik végében, és halkan felhívtam a zsarukat, utána a mentősöket, de annyira remegett a kezem, hogy majdnem leejtettem a telómat.  Mikor a fehér hajú tag elhaladt előttem, majdnem felesett egy, a sötétben alig kivehető faágban. :D
- A k*** a***! Hogy b**** meg! – inkább le sem írom, szegény faág milyen jelzőket kapott. Ekkor fogtam fel, hogy az a faág éppen alkalmas lenne leütni a bélyeges fazont, utána pedig „elbeszélgetnék” a vöröskével is. A testemet egy nagy oszlop és gazok takarták, e mögül kilépve gyorsan bevonszoltam magamhoz a faágat, viszont a fehér hajú tag éppen akkor fordult vissza, mikor a faág vége még éppen kilógott a rejtekhelyemről, szóval szerintem gyanút fogott. A francba!
- Hé, gyökerek! – szólt bájosan a többiekhez – láttam egy mozgó faágat! – őőőő... Ez a tag készen van. Hatalmas IQ fighter. Azt hiszem, ezt megúsztam. :D
- Már megint? A múltkor a fán láttad mászkálni, mikor belefújt a szél – röhögte ki a vörös, miközben végig az idős nő nyakához tartotta a kést, roppant "aranyosan és kedvesen". – Hamarosan mennünk kell, és csak úgy pofázom, más már rég kinyírt volna, bányaszakadár – röhögött bele a nő arcába is – mi viszont kedvesen megkérdezzük…
- VAN MÉG PÉNZED SZÁMUNKRA, KÖCSÖG? SZÁMLASZÁM? PINK KÓD AZ ÉLETED TOVÁBBI PÉNZEIHEZ, KÖCSÖG?– szólt közbe a háta mögött recés hangon a fekete hajú srác… Milyen értelmes ő is, szinte meglepődtem az értelmi színvonaltól. :D
Amúgy, mintha már hallottam volna ezt a hangot. Nem, tuti nem, hiszen ez a hang recés és lihegő, és… Egyszerűen nem ugrik be, ki ez. Annyit tudok, hogy valamit tennem kell, míg ide nem érnek a zsaruk. Gyorsan kibontottam a hajam, és egy nagy követ kötöttem a bazi nagy faág végéhez, így készen is állt az őskőkorszaki fegyverem. Faág egy béna kővel vs éles kés. Na, ki a nyertes szerinted? Mikor láttam, hogy a kapucnis őrszem végleg kiment baloldalt a sikátorból, és a fehér tag is elkolbászolt a jobb oldalnál, hangtalan léptekkel kifutottam a rejtekhelyemről,  és miközben a vörös tag meg a szöszi kikerekedett szemmel bámult, leütöttem a társukat. :D A drogos fazon már eleve készen volt szerintem, mert nem kellett neki nagy ütés, hogy beájuljon. Az idős nőt kiszabadítottam a meglepett vörös szorításából, és a hátam mögé állítottam.
- Ne aggódjon! Visszaszerzem! – mondtam a nőnek, miközben végig a banda általam kinevezett fejesét tartottam szemmel, akinek a kezéből majd hogy nem kiesett a kés a meglepetéstől. :D Ekkor a nő mögöttem összeesett, és láttam, ahogy elkezd belőle patakokban folyni a vér. A rohadékok!!!
- Mit műveltetek ezzel az idős nővel, he? – ordítottam a vörös arcába, miközben a faágamat a feje felé tartottam, ő viszont nem nagyon ijedt meg tőlem.
- Hát, te nagyon nagy forma vagy! – kezdett el röhögni a térdére támaszkodva. – Komolyan idejössz egy szar fadarabbal? – azzal felegyenesedett, és lerúgta a faágról a követ. – Leó, mit tátod azt a bamba pofádat? Fogd le, ha már másra úgysem vagy képes ma este, nyomás! – a Leó nevezetű megindult felém, de én elkezdtem ütögetni, ahol értem, a faággal, viszont nem sokat segített, alapjáraton a kővel lett volna értelme. Hátul lefogott, és odavonszolt nagy nehezen a „nagykutyához”.
- Mi járatban a fenség színe előtt? – fogta meg az államat gúnyosan mosolyogva, kényszerítve, hogy fordítsam az arcához az enyémet… Komolyan mondom, leharapom mindjárt a kezét! – Micsoda kék szemeid vannak… Pfff, undorítóak. Ki kéne őket kaparni – suttogta hidegen.
- Te velem ne szórakozz, barom! – ekkor éreztem, ahogy Leó bever egy hatalmasat a bordámhoz. – Ti… Ti nem vagytok FÉRFIAK! Nőket könnyen bántatok, ti majmok! De ezt még nagyon meg fogjátok bánni!  Főleg te, Vöröske! – rúgtam hátra a lábammal, pont a szöszi „nemes” részéhez, amitől az ordítva esett össze, miközben végig  a bandavezér szemébe néztem… Undorral.
- Ez a csaj nem normális b*****! – ordította hörögve és elkékült fejjel.
Erre a vörös tag megragadta a kezemet, és nekivágott pont a fájós oldalammal együtt az egyik épület falához.
- Te ne szórakozz velem! – morogta félhangosan - Nincs sok időm a barmokkal, csak a nyanya pénze kellett. Tudod, nem lehet mindenki olyan rohadt kényelmes helyzetben, mint te, rondaság – és éreztem, ahogy nekem nyomja a testét. – Gyűlöllek,  amiért idetoltad a képed!! - Na jó, azt hiszem neki is odarúgok, ahol a legjobban fáj... Amikor emeltem a lábam, kitért előle, és már rángatta le rólam a kabátot (Mi van?! Logikátlan marha!),

amikor egy ismerős autót pillantottam meg.
- Zeron! – bukott ki a számból, mire a fiú elengedett, és szembe fordult velem angyali arccal (közben azért a kését a háta mögé dugta). 
- És amúgy, szerinted hívjuk a mentősöket miattuk? – mutatott a csapat összeesett tagjára barátságosan, mire visszaért a banda fehér hajú ürgéje is, aki kikerekedett szemmel szólt oda a kapucnisnak.
- Szelíd farkas üzemmód! – mire a kapucnis levette a kapucniját, és hasonlóan angyali arcot vágva, mint a fejes, közénk jött, és megveregette Leó vállát . – Ne parázz, keresztapu még lehetsz – „biztatta”, én meg nem értettem semmit.  Odarohantam Zeron autójához.
- Zeron! El sem fogod hinni, mi történt! Azok… Ott – lihegtem.
- Síra! Ha most nem lassítok le, nem tudnálak hazavinni! Képzeld, voltam a Lidl…. TE MEG MI A FENÉT KERESEL ÉJFÉL UTÁN EGY SIKÁTORBAN? – képedt el teljesen a nagybácsim. :D
- Ez az öt fiú megverte azt a … Hé, ne rohanjatok! – a csapat tagjai szépen el akartak szivárogni, de már hallottam a zsaruk szirénáját. Az egyik rendőr kocsi már be is állt a sikátor egyik végébe, és felém robogott.
- Elnézést, ön hívott minket? – Hát ez mekkora agyhalott! Ott futnak a tettesek, akiket leírtam, erre idejön trécselni róluk!!!
- Fusson utánuk a társaival, és fogják már el őket, míg még lehet!!! És itt van egy ájult tagjuk is nem messze, őt is vigyék el!!! SIESSENEK!– ordítottam teljes erőmből, de az oldalamhoz kellett kapnom, mivel nagyon fájt.
- Őőőő… Merre? - meresztette a szemeit kifejezéstelenül. Hát, ez nem lehet valóság! Valaki csípjen már meg!
- Arra! – mutattam a helyes irányba, majd az idős nőhöz futottam. Két kézzel fogtam a fejemet, hogy lehet ennyire hülye egy rendőr… Már értem azt a sok "hülye rendőrös" viccet. Ezek szerint igen sok alapjuk van. :D
- Jól érzi magát? Mindjárt itt lesz a segítség! – biztattam, de a nő alig lélegzett. Ekkor láttam, hogy a nagy köteg pénz egy része, amit korábban a vöröske kezében láttam, ott hevert  a földön. Felvettem, és a néni táskájába tettem, majd mellécsúsztattam.
- S…Sajnálom – szökött könny a szemembe, és átkoztam azt az öt állatot, akik képesek voltak megverni szegény idős nőt.
- K…ösz…ö..nöm – emelte rám bágyadt szemét.
Ekkor leparkolt mellénk a mentőautó, ellátták a sebeit, majd elrobogtak. Engem szó szerint ellökdöstek a haldokló mellől. Őrület!
Mikor visszaértem Zeronhoz, teljesen lesokkolva találtam.
- Mindent elmesélek, de először hadd nyugodjak le… - próbáltam figyelmen kívül hagyni a leesett állát, beültem mellé a kocsiba, és próbáltam nyugodt maradni.
- Síra, miért vagy ilyen koszos? Szent egek! Hiszen te vérzel!! - ekkor vettem észre, hogy az oldalamból folyik a vér, és teljesen átnedvesítette már a ruhámat... És látva ezt a rendőrség, de még a mentősök sem tettek volna velem semmit? Kezdem megismerni az igazi életet… De valahogy egyre unszimpibb az egész.  Mielőtt elkezdtem volna magyarázni a dolgokat, végiggondoltam, mit tudok ezekről a fazonokról: öten vannak, a kinézetüket, az egyik nevét (Leó), de ezen kívül… Basszus! Miért csak most jut eszembe? A drogos fazon kabátja alatt az ingén láttam egy gimnáziumi jelet, csak olyan sáros volt a tag, miután a földre esett, hogy egyáltalán nem tudtam kivenni a konkrét nevet! Hogy lehet ekkora pechem?!
- Ma sokáig benn maradtunk a suliban Stellával – magyaráztam gyakran véve a levegőt – osztályt díszíteni, mert holnapra van a határidő… Úgy volt, hogy együtt megyünk haza, de … Nem úgy alakult, basszus. És erre jöttem hazafele, amikor megláttam, hogy egy idős nőt ver öt gimnazista fiú és…
- Á, értem! Az az öt jóvágású fiatalember volt? Ők biztos nem tehettek ilyet! Láttam, hogy az egyik leporolta a válladat, meg odébb rúgott egy jó nagy faágat, vörös haja volt azt hiszem. Igazán kedves srác lehet, ilyet válassz majd, ha férjhez akarsz menni!  Na akkor meséld csak, mi miatt sérültél meg így? - fordult felém "érdeklődve". Én leütöm!
- Ő volt a támadóember! Kés is volt nála!!! – nem hiszem el, hogy Zeron nem hisz nekem. Kezdek teljesen bekattanni. Hát ez kész!  Attól, hogy nem látta a történéseket, még elhihetné, hogy nem hülyeségből mondom!
- Ja, és az egyikük ápolta is szegény idős hölgyet! Biztos az egyik nagymamája! Teee, Síra! Ma akkora vihar volt a nyílt utcákban három faág is majdnem leszedte a szélvédőmet. Mint látom, téged is elkapott egy. Tuti beleállt az oldaladba, most meg amnéziás vagy és össze-vissza beszélsz a fájdalomtól! De nyugalom, holnap elmegyünk orvoshoz, és minden megoldódik – Kész, nekem végem van. Teljesen hülye Zeron? Agyára ment a túlóra? Az agyát nem túlóráztatja ma éjjel, az biztos!!  Hát nem látta, hogy utána elfutottak, mint a lebuktatott tettesek?! Szófosása van ma éjjel, de csak a hülyeséget fújja!!!
- Te nem vagy komplett, szerinted a nő mitől úszott a vérben?! Ráesett egy faág, mint rám is, vagy te mivel magyarázod? Na, mivel?!
- Hát… Igen? – értetlenkedett tovább. – Szeles idő van ma este, és miközben jöttem, több faágat is láttam leszakadni fákról, az én szélvédőmet is tönkre vágta pár majdnem, de ezt már mondtam. Te viszont biztos beverted a fejedet, és össze- vissza beszélsz. Meg ez az amnézia is…
- Egy faág… Amnézia…Hát te nem vagy szá… Á, hagyjál békén, el sem hiszem, hogy nem hiszed el, amit mondok! – emeltem fel a hangom felháborodottan. – Ha te nem hiszel a szavamban, hát kiben bízzak meg?! – ordibáltam.
- Nyugodj meg, majd ha hazaérünk, megbeszélünk mindent újra. Addig is gondolkozz, minden úgy történt-e, ahogy mondtad. Próbálj emlékezni, de helyesen! Eléggé furcsa vagy, nem vagy ma este beszámítható egyed, ahogy elnézem – mustrált gyanakodva, miközben behajtott a következő utcába.

És mégis vietnami menekültként estem be az ajtón, annyi különbséggel, hogy Zeron legalább végig felismert a hazaút során. :D Vagyis bocsánat, tévedtem. Végig azt hitte, hogy össze-vissza beszélek, pedig pontosan tudom, mi történt, és annak még csak a töredékét mondtam el ennek a hitetlen barbárnak!
- Nos, akkor mondd csak el még egyszer, mi is történt? Tényleg érdekelne, mert eddig a faágas sztori hihetőbbnek tűnik – nyomott a kezembe egy bögre kávét és egy Burger Kinges csirkeburgert, amiért majdnem megbocsájtottam neki azért, mert nem hitt nekem eddig. De csak majdnem.
- Már mondtam! Mentem hazafelé, és megláttam, ahogy öt gimis fiú – itt Zeron rosszallóan csóválta a fejét. Aztán meg mire föl? Attól, hogy gimnáziumba jár valaki, még nem lesz kisangyal… Lásd: 9. B. :D - ver egy idős nénikét, és elszedi a pénzét! Én közbeavatkoztam, de engem is megpróbáltak kiiktatni!  És… - erre nekiállt csörögni a telefonom.
- Szia, Bonti - szóltam bele meglepetten a telefonba. Ilyenkor hívni engem? Merész húzás.
- Szia. Bocsi, hogy ilyen későn hívlak, csak meg akartam kérdezni, hogy egyben hazaértél-e a díszítés után…
- Komolyan most jut eszedbe felhívni emiatt?! – kerekedett el a szemem, mire Zeron kikapta a kezemből a bögrémet, erre elkezdtünk viaskodni érte, mire Bonti újra megszólalt a telefonban:
- Igen… Csak rossz előérzetem volt - magyarázta halkan, mintha az alvó szellememhez ejtené el a szavait. :D
- Mi ez a mélabú, he? Minden rendben van! De… most mennem kell… Szia! – akartam volna letenni hirtelen.
- Nem hiszek neked… Érzem, hogy… Áh, rendben, majd holnap beszélünk. Szia – azzal kinyomta. Mondtam volna neki amúgy, hogy már megszoktam, hogy a mai este során nem akarnak nekem hinni az emberek, nyugodtan hitetlenkedjen ő is. Annyi a különbség, hogy valóban bajom volt… Az oldalam szúrt minden lélegzetvételnél és nem, nem a sok futástól.  :D
- Mi a baj? Fáj az oldalad? Azt hittem, jól kötöttem be… - vizsgálgatott Zeron.
- Nem, nem ez a baj… Remélem nem tört el a bordám – kezdtem elmélkedni, mi lehet a bajom, de csak a törés jutott eszembe, pedig akkor gondolom, sokkal rosszabbul érezném magamat. Tény egyébként, hogy azóta kezdtem magam ritka rosszul érezni, amikor végre lenyugodtam, kezdtem egyenletesen venni a levegőt, meg hasonlók…
- Holnap elmegyünk az orvoshoz, megvizsgál és kész! – írta alá a halálos ítéletemet Zeron a megkérdezésem nélkül. Ha már ennyire elemében van, majd megkérem, írja már meg helyettem a végrendeletemet is, bár amennyire értelmes jelen helyzetben a nagybácsim, valószínű rám írna mindent, pedig tudjátok... Holnap meg fogok halni. -.-
- Hogy mi?! Még jó, hogy engem megkérdeztél, te félkegyelmű! – boxoltam bele a vállába a maradék erőmmel.
- Nyugodj már le, Síra! És vigyázz ezentúl a faágakkal… Ki kell neked valami faágvédő ruházatot acélból alakítanom vagy bármit, mert ez nem állapot… Eltöri egy faág a bordádat! Eszméletlen! – hüledezett a saját teóriáján nagybátyám, ami nem kicsit volt számomra felháborító...
- Csak hogy tudd – vetettem közbe, mint mellékes dolgot – egy szóval nem mondtam , hogy a faág törte el a bordám, de higgy, amit akarsz, belefáradtam – nyomtam most már megadóan az üres (szigorúan üres!!) kávéscsészémet a kezébe a Burger Kinges zacsival együtt, majd a szobám felé vettem az irányt. Rávetettem magam a pihe puha ágyikómra, és csak azon agyaltam, ami a mai éjjelen… De ahogy elnéztem az órámat, már csak a tegnapi éjjelnek lehetne nevezni azt az időszakot, amikor kis híján megvertek és megerőszakoltak (?!). Csodás... A tehetetlen dühtől majdnem szétszakítottam az ölemben markolt kispárnámat... És ilyenkor gondolkodok el azon: mi a francért pont velem történt meg mindez? De már mindegy, mindenképpen kiderítem, kik a tettesek, már ha túlélem a holnapi orvosi vizsgálatot (tehát inkább kínzást), amire Zeron akar elrángatni… Utána pedig elkezdek nyomozni. Legelőször az idős nőt kéne megtalálnom, valószínűleg valamelyik helyi kórházban dekkol jelenleg. És… Akár azt az általam leterített fickót is, aki az egyik tettes. És ahol van egy tettes, ott lesz több is, nem? ;) Ezek vonzzák egymást, mint Ursulát a le és felszerelhető hónaljkutyulija. Miközben ezeken gondolkodtam, elfordultam az oldalamra, de pont a bekötözött, valószínűleg megnyomorított részére, szóval nagyon fájt, huh... Inkább maradtam a hátamon.  És tovább gondolkodtam a nyomozásos tervemről, mikor azon kaptam magamat, hogy már alszom is…