2016. február 28., vasárnap

12. Fejezet - Lépjünk le, mint a mintadiákok! :P

Szeptember 13., hétfő

Figyelem, kedves olvasók! A mostani fejezet különleges felépítésű lesz, hiszen az A-s avatás szívatási versenyében kihirdetett 1-3. helyezettek azt (is) kapták nyereményül, hogy a most közzétett bejegyzésbe beleírjuk az ő általuk leírt részletet is. Az első helyezett ezen kívül azt is kapta nyereménynek, hogy kitalálhasson egy teljesen új figurát, de őt is meg fogjátok ismerni az általa leírt részletben. :) Íme a kettő írónk, akiknek az irománya KÜLÖN SZÍNNEL lesz jelölve a fejezeten belül.

1. Névtelen (Blogos hozzászóló), aki 1. és 2. helyezett is lett, szóval ő szereplőt is talált ki, illetve részletet is írt.
Színe: KÉK


2. Klaudia Dia Cseh (Facebookos hozzászóló), aki 3. helyezett lett, szóval ő részletet írt a mostani fejezetbe.
Színe: LILA


Tehát amely szövegrész külön színnel van színezve, azt nem én és nem a társam írtuk, a hagyományos szerzők,hanem a játékban kihirdetett győztesek, szóval ha arról szeretnétek véleményt írni, az esetleges dicséreteket vagy panaszokat az adott versenyzőnek írjátok! Köszönjük szépen. :)

UI.: A fejezet rajzát nem az egyik olvasó, hanem az egyik szerző készítette. Ha valakinek tetszene, előre is köszönjük szépen azt is! :)


***

   Komolyan, már hétfő is van? Hiszen tegnap még nagyban avattak minket...Ilyen, és ehhez hasonló gondolataim támadtak, amikor valaki (Zeron) szokás szerint kopogás nélkül berontott a szobámba.
- Nem kéne felkelned? - támasztotta az ajtófélfámat nagybátyám teljesen nyugodt arccal.
- Nem... - ásítoztam.
- Oké, de már... - nézett az órájára, majd odarohant az ágyamhoz, és rángatni kezdett. - Kelj már fel végre!! Tudod, mennyi az idő?!
- Nem, de kirázod belőlem az összes álmot, hagyjál már!
- Síra, már fél nyolc!!
- Mi van?!! - kerekedett ki a szemem. - Te hülye, mégis miért nem keltettél fel?!!
    Éééés, ezután leestem az ágyról, kinyitottam a szemem, és vagy 5 percig hallgattam, hogy valaki ráfeküdt a csengőre. Amikor kibotorkáltam az ajtóhoz, rájöttem, hogy az előbbi jeleneteket csak álmodtam.
- Kávé! Meg kaja...Hambi, éld túl vele a suliig! - nyomta a kezembe Krisztán (?) a kávét és a kaját, majd önkényesen beengedte magát.
- Krisztán, mégis mi a francot keresel itt?! - akadtam ki teljesen, miközben a kávémat kortyolgattam....Hm, finom.
- A barom "beteg"... - mondta ez úgy, hogy kihangsúlyozta a "beteg" szavacskát - ...lett. Gondoltam, eljövök helyette, hogy ne unatkozz.
- Te...Én kinyírlak! - vágtam le magam Krisztán mellé.
- Ha? - értetlenkedett. - Most még semmit nem csináltam!
- Te ugyan olyan vagy, mint a haverod! Sosem alszotok, vagy mi a franc van veletek?! - kérdeztem a kiakadás szélén állva, ami teljesen érhető, hiszen hét...óra múlt...még...csak...Öö, Krisztán még később jött, mint Bonti szokott. - Te nagyon agyhalott!! Így alig van időm elkészülni!!!
- Ah-ha... - nézett nagyot Krisztán, amikor felrobogtam a lépcsőn. Amúgy egyikük sem tud normális időben jönni?? Vagy túl korán jönnek, vagy túl későn! Köztes állapot nincs?
- Amúgy - hajoltam át a korláton, mire Krisztán csak hátra vágta a fejét a kanapén - kell energiaital?
- Öö, mi van?? - lepődött meg, ma már sokadjára. Most ezen mit nem lehet érteni, amúgy?
- Láttam, hogy te azt vedeled, csak ezért kérdeztem.
- De te mióta iszod azt is?
- Asszem...14 éves korom óta... - gondolkodtam el egy pillanatra. - A hűtőben van egy csomó, vegyél csak!
- De én nem iszok meg akármilyet! - erős gúny hallatszott a hangjában. Azért csak hallatszott, mert közbe bementem a fürdőbe.
- Aj, már! - kiabáltam le (?) Ez így magyaros? Na, mindegy... - Sokfajta van, egy csak megfelel őfelségének!
Ezután már csak azt hallottam, hogy valamit matat a konyhában, majd egy doboz felnyitódott. Na, csak megtalálta a megfelelőt, mégsem olyan nagy feladat ez. Viszont...az idegeimre megy, hogy nem tudom NORMÁLISAN begöndöríteni a hajam!
- Síra! - szólalt meg hirtelen Krisztán, ami azért is volt fura, mert már jó hosszú ideje csendben volt. - Már fél óra eltelt, mégis mit csinálsz?!
- Hallod, szerinted mégis mit? - léptem ki a fürdőből, majd megindultam a szobám felé. Mindezt Krisztán, tök unott arccal nézte végig. - Igyál még egyet, addig kész is leszek!
- Kössz, de még túl felpörögnék! - mondta ezt úgy, hogy tisztán hallottam, ahogy feltápászkodik a kanapéról. Hát ja, milyen jó, hogy minden van itthon, ami a haverjaimnak kell. Ráadásul még nagy címletekben is. :D
- Na, kész vagyok! - csaptam be a szobám ajtaját. Végül is, miért ne? Ha itthon lenne Zeron, már rég leharapta volna a fejem. :D
- Figyu, nem láttad a táskám? - kérdeztem a legjobb személytől, hiszen ő még saját magát is elhagyná, ha tehetné.
- Öö, passz... - rántotta meg a vállát. - Hol raktad le tegnap?
- Hát...Zeron aut....
- Na jó, gratulálok, Síra! - veregette meg a vállam. De jó, amúgy én is gratulálok magamnak. Péntek este még elmentünk vásárolni, és én, valami hülye megszokásból, felkaptam a táskám majd bevágtam a kocsi hátsó ülésére...És hát, azóta is ott van.
- Én is beteget jelentek... - sóhajtottam. - René ki fog nyírni...
- Aj, ne kezd te is! - ragadta meg a kezem Krisztán. - Haladjunk, majd nézed az enyémet, ha kell!
- Ja, mert ha hátra fordulok nem akadnak ki....
- Téged ez mióta érdekel? - húzta fel a szemöldökét. Amúgy, jogos. - na, mozogj! Első órán amúgy sem leszünk bent.
- Öö, az... - gondolkodtam, miközben bezártam a bejárati ajtót.
- Etikett - segített ki Krisztán.
- Huh, szuper! Hová megyünk? - érdeklődtem csillogó szemekkel. Végül is, lelépünk az első óráról, és engem az érdekel, hogy hova. Igazi mintadiák! :D
- Na, ez az igazi Síra - nevetett Krisztán. - Ne parázz annyit, a fele cuccod amúgy is bent a suliban -
jogos észrevétel, szinte az összes füzetem és könyvem a szekrényemben van. Csak pont az angol cuccom nem. Mindegy, majd nézem Kíráét, vagy alszok.
- Na, mondd már! Hova megyünk? - ugrándoztam izgatottan.
- Az egész osztály nem megy be ma etikettre. Viszont gyere, csináljunk egy kis balhét - vigyorgott titokzatosan Krisztán, és megállt a suli kapuja előtt. - Szuper, senki nincs itt! Lépjünk, mielőtt még elkap minket valaki. Egy haverom már vár! 
- De mégis hova? Most egyáltalán nem értelek - értetlenkedtem kissé rossz előérzettel. 
- Csak gyere - húzott magával. - Én még tartozok Teguminak valamivel a múltkori tanáris eset miatt.
Nem volt semmi válaszolási időm, mivel már rángatott is magával, fel az emeletre, ahol már várta az a híres, különösen fura srác. A tekintete üres és semmitmondó, vészjóslóan és tipikusan az az ember, akivel nem szívesen lennék egyedül este egy sikátorban. Valahogy tartottak tőle a környezetében lévő társai is...vagyis, inkább csak akkor kezdek el mozgolódni, amikor megérkeztem Krisztánnal ehhez a valakihez, aki csöppet sem volt annyira "idegbajos", mint a többiek, sőt, még a szeme sem rezzent. Tényleg furán van összerakva ez a tag...De, amúgy nekem miért is kell itt lennem?! 
- Krisztán, mit keresünk itt? - kérdeztem meg végül. A válasz szokás szerint szűkszavú volt: 
- Majd meglátod. Hé, Kylo, lenne egy kis feladat! - szólította meg ezt a veszélyes kinézetű srácot, akit ezek szerint Kylonak hívnak. Oké, vágom, de léphetnénk végre? Nem igazán van kedvem asszisztálni ebben...
- Mégpedig? - kérdezte Kylo csillogó szemekkel, kábé úgy, mint aki épp megkapta a napi drogadagját. Milyen jó, hogy Krisztánnak ilyen...normális haverjai vannak...
- Tegumi! Nem lesz gond? Rühelled úgyis! - nyögte ki végül Krisztán az eredeti célját az idejövetelünknek. 
- Egy undorító kis csúszómászó, akit el kell taposni! - fejtette ki bő véleményét a japán tanárunkról Kylo. - Mit szeretnél tőlem??! 
- Ijessz rá kicsit, rád bízom! - vonta meg a vállát Krisztán. - Ja, Sivatag-san üzeni neki, hogy "Vegyen vissza!". Érteni fogja.
- Krisztán, jó ötlet ez? - aggodalmaskodtam eléggé megalapozottan. - Kicsit eltúlzod, szerintem...
- Mint múltkor mondtam: meg tudlak védeni!
    Mi ütött ebbe a Krisztánba? Egyszer bunkózik, majd normális, most meg oltalmazó stílust vett fel. Ezen már nem is lepődök meg inkább...Én előre mentem, Krisztán viszont még mondott valamit Kylonak, majd elköszönt tőle. Semmit sem szóltunk egymáshoz ezek után, de amúgy is, ahogy ez elvárható Krisztántól, bedugta a fülesét, és csak úgy besétált az A-sok órájára. Milyen menőnek hiheti most magát. :D Én meg elmélkedtem, mire meghallottam Zero és Karamell nagy erejű röhögését. 
- Hát itt vagy? Épp téged kerestünk! - szólt aggodalmasan Zero nagyokat kalimpálva a kezeivel. 
- Reggel nem láttunk, ezért elkezdtünk keresni, de közben "elfelejtettünk" bemenni órára - tette az ártatlant Karamell. Ja, amúgy logikus, egy suliban csak úgy random elfejtünk bemenni órára, ami ráadásul etikett. A tanár biztos a haját tépi, hogy még egy ilyen egyszerű illemszabályt sem tudunk betartani, hogy időben érjünk be órára. :D  
- Ne is mondd! - sóhajtottam. - Krisztán elrángatott egy fura taghoz, de semmi bizalomgerjesztő nem volt benne...
- Ja, Krisztán és az örökös nagy haverjai...Amúgy, ha már így kimaradtunk, kéne csinálni valami kis csínyt - kacsintott Karamell. Gondolom, ezt a kis ötletét már egy ideje el akarta sütni, csak pont Krisztán rángatott össze-vissza valami fura szerzet miatt. Egyébként szegény srác alig fejezte be a mondatát, Takumi már el is viharzott mellette. Én ösztönösen Kylot kerestem, hátha már bele is lendült a nagy tervbe, de sehol sem találtam. Amúgy értem én mire megy ez ki, de...Nem lesz ennek jó vége...
- Hallod, téged mintha észre sem vett volna... - néztek össze először értetlenül a fiúk, majd szintén értetlenül fordultak felém. Nem mintha nem örülnék, hogy nem fogta fel a jelenlétem, csak... - Itt vagy? - legyezgették az orrom előtt a fiúk a kezüket.
- Gyerünk már, Síra! Kapd össze magad, nem dől össze a világ, hogy nem látott meg ez a perverz oposszum - próbált vigasztalni Karamell, csak kár, hogy nem is ezen járt az agyam. Amúgy, mit is mondott? Perverz oposszum? :D
- Most komolyan, neked a lételemed másoknak a becenévadás? - kérdeztem nevetve.
- Most miért? - értetlenkedett. - Na, gyere, nézzük meg mi baja van. Ez azért fura volt még tőle is. 
- Mi van? Menjetek, ha akartok, de engem nem izgat a kínja! - mondtam ezt inkább már csak azért is, hogy ne keveredjek még jobban bele Krisztán rohadtul vicces ötletébe. Ja, amúgy jó is lenne, ha a mai napon azt csinálhatnék amit akarok.Karamell megindult abba az irányba, amerre az előbb még Tegumi húzta az illatcsíkját, Zero meg kapásból megragadta a kezem és magával egyenesen a tanáriig, ahol bebizonyosodni látszott a gyanúm, mivel ott volt Kylo is. Meg is említettem a két kotnyelesnek, hogy ez az a tag, akihez Krisztán elrángatott. Ekkor jött a nagy meglepetés. Amikor kinyílt a tanáriajtó Kylo kitette a lábát (természetesen úgy, hogy még véletlenül se lehessen kikerülni) és Takumi akkorát esett, hogy a lépcsőig végignyalta a padlót. Amikor ez az idegbeteg srác megindult, a fiúkba mintha bele csapott volna a felvilágosodás, mert elvonultak egy oszlop mögé, magukkal tolva engem is. Amúgy is idegrohamban voltam ettől az egésztől, de most végig nézni...Én kinyírom Krisztánt, csak jöjjön ki az A-soktól! Megvédés, na persze...! Ahogy Kylo oda ért a tanárhoz, a ruhájánál fogva felrángatta azt (igen "azt", azért annyira nem sajnálom, hogy személyként tekintsek rá :D) a földről, majd a sarokba szorította. Takumi meg sem mert szólalni, mintha már annyira régóta ismerné ezt a srácot, hogy tudja, mennyire tartson tőle. 
- Sivatag-san üdvözöl! - csak ennyit fűzött még hozzá Kylo, majd magára hagyta Takumit. A látottak után egymásra néztünk, majd szavak nélkül is megállapítottuk, hogy elég volt mára ennyi csíny. Csendben elmentünk inkább a hosszabb irányba a termünkhöz, hogy még véletlenül se keljen összefutnunk Takumival. 
    Visszaérve a terembe már készen álltunk arra, hogy leordítja a fejünket az etikett tanár, de benyitva a terembe a következő kép tárult elénk: full üres terem. Zero még vissza is ment, hogy megnézze jó helyen járunk-e, de fejrázva tért vissza. Ez részben azt jelentette, hogy jó helyen vagyunk, részben az értetlenséget szimbolizálta, ugyanis felmerült egy egészen aprócska kérdés:
- Megette a lexikon a többieket? - tátotta el a száját Karamell, két kezét az arcára téve a még nagyobb hatás érdekében.
- Nem hiszem, hogy ilyet tett volna... - fogtam a fejem, majd amikor felnéztem megláttam, hogy Kíra keze Karamell tarkója felé közeledik. - Fejeket le!
- Mi? - értetlenkedett a srác, majd "puff" egy tasli. - Aúú, takarodj már az asszonyodat boldogítani te leszbikus sakál!
- Áá, már voltam nála! Istenem, hogy milyen jó volt... - álmodozott Kíra, a NEM, nem akarom megtudni, hogy min, mert az fix, hogy nem magán a srácon. - Hol van Zera?
Na, ja, ez a kérdés egy teljesen logikus kérdés. Zerát egyedül hagyni, háát...Nem éppen bölcs döntés.
- Te emeletes barom, hol van Zera?? Rád bíztam, világ barma, hogy ne hagyd elkószálni!! - toporzékolt Kíra.
- Ja, de útközben eltűnt! - vágta vissza Karamell a legrosszabb választ a már amúgy is füstölő fejű lánynak. - Amúgy meg, ahelyett, hogy a csajodnak veszel melltartót, vigyázhatnál a lökött barátnődre!
- Nehogy már rám fogd, hogy egy ilyen egyszerű kis feladatot nem tudsz megcsinálni! - dobbantott mérgesen Kíra. Amúgy, pont ez nem volt bölcs döntés, hogy a fiúkra bízta szegény lányt. Kinéztem az ablakon, és kit látnak szemeim...Zerát, aki éppen Erionnal flangál a tesiterem környékén. Érdekes, az avatás óta úgy össze vannak nőve, vagy csak én látom így?
- Te oltárira elcseszett, agyhalott, tehetségtelen, egérbébi aggyal nem rendelkező csúszómászó kukac!! - folytatta Kíra Karamell kedves jellemzését. Milyen jó is, hogy ilyen jól kijönnek egymással...
- Hallod, Kíra! Megtaláltam  Zerát, Erionnal flangál a tesiteremnél - figyelmeztettem Kírát, aki egy kissé (nagyon) idegbeteg lett, mivel az utálója elhagyta a barátnőjét. Ez, kimondva és leírva is hülyén jött ki. :D
- Mi? Hol?? - cuppant rá az ablaküvegre Kíra, kábé úgy, mint egy pióca az áldozatára. - Na jó, akkor nyugodjon meg mindenki! Semmi pánik, megvan az elveszett bár....csillámpóni!
- Ennyit erről, most mégis mire kellett ez a nagy kiakadás? - értetlenkedett Karamell, de azért biztonságba vonult, a hátam mögé állt (?), miközben én a padon ülve néztem a telefonom, mert persze, megint csörgött. Csak kár, hogy hiába csörög, nem fogom felvenni...A hívó személy számomra semmit nem jelent, mégis most játssza itt a nagy....
- Hé, nem veszed fel? - kérdezte Karamell rátéve az állát a vállamra (WHAT???)
- Nem... - feleltem szűkszavúan.
- Nincs elmentve a szám? - nézte a telómat most már Kíra is. - Ismered egyáltalán?
- Nem...Csupán név szerint.... - nyomtam ki a hívást és leugrottam a padomról, majd kiindultam a teremből, de csak én lehet olyan peches, hogy neki menjek valakinek...És ez a valaki szegény Erion volt.
- Uh, bocsi, nem figyeltem... - kértem elnézést, de megint rezegni kezdett a telefonom, így sóhajtva vonultam el a srác mellett.
- Hallod, várj, veled megyek! - szólt utánam Erion, mire én lehajtott fejjel bevártam. Kimentünk az árkádok alá, addig viszont egy szót sem szóltunk. Én felültem a pad támlájára, majd a térdemen könyökölve támasztottam a fejem, Erion pedig mellett állt, nekidőlve az oszlopnak.
- Lassan 26.-a - szólalt meg hirtelen Erion...Mintha nem tudnám...
- Messze van az még... - sóhajtottam belegondolva, hogy még sincs annyira messze ez a nap.
- Annyira azért még sincs. Nem csoda, hogy Ő is be van zsongva - mutatott a kezemben tartott telefonra, ami pont ebben a pillanatban kezdett el megint rezegni.
- Sosem hagyja abba... - nyomtam ki ismét.
- Egyszer úgy is fel kell venned - nézett rám kissé szomorkásan. Hát igen, ő az egyetlen, aki valamennyire tisztában van a helyzetemmel...Valamennyire. - Vagy mit akarsz? Ha sokáig nem veszed fel neki, akkor ide fog utazni. És tudod, hogy azt meg fogja tenni.
- Nem, nem fogja! - akadtam ki, és leugrottam a padról - Legalább is, ha mégis, engem nem fog megtalálni.
- Persze, és ezt hogy akarod elérni? - kérdezte miközben visszaindultunk a suliba. Amúgy, ez egy nagyon jó kérdés...
- Majd...Kitalálom... - sóhajtottam elgondolkodva.
Pont akkor léptük át a terem ajtaját, amikor becsöngettek és egyből Krisztánnal találtam szembe magam az ajtóban, aki megint önkényes álmok futásba kezdett és húzott is magával. Még jó, hogy nincs cuccom, így még vitába sem tudok szállni vele...
- Hallod, eressz már el végre! - szóltam rá már sokadjára, de annyi reakciót adott vissza, mintha magamban beszélnék. Tehát, semmit...
- Jó-jó, nyugi! - engedte el végre a kezem Krisztán. - Mit beszéltél vele?
- Kivel? - tetettem az ártatlant, de pontosan tudtam, hogy Erionra gondol.
- Erionnal, mégis ki mással?! - akadt ki - Téged kerestelek és mázli, hogy Karamell és Kíra két egymás ölés között kinyögték, hogy együtt te kiviharoztál a teremből Erion meg utánad ment!
- Lehiggadnál már végre?! - húztam fel magam most már én is - Nem elég, hogy még ez is zaklat... - nyomtam ki ismét a telefonom - ...te már megint be vagy indulva! Múltkor Wolfi, most Erion? Mégis mi bajod van neked?!
- Aj, mégis mi lenne?! - kérdezett vissza.
- Ezt kérdezem én is! - tártam szét a karom - Ne hogy azt hidd, hogy megszabhatod, hogy kivel és mikor beszélhetek!
- Nem ezt akarom, de... - és innen nem tudta tovább folytatni, mivel az igazgató megjött dupla angolra és szó szerint belökött a terembe...Hát, jó, kedvessége megint nagyon figyelmes...Egyébként, amikor leültem már rezgett is a telefonom...Kivételesen nem Ő hívott, hanem Krisztán írt...


***


Az egész angolon semmire nem figyeltem, csak három dologra.
1.: Krisztánnal veszekedtem...
2.: Bonti írta a marhaságait, amivel sikerült elérnie, hogy mosolyogjak is egy kicsit.
3.: Folyamat azon voltam, hogy kinyomjam a nyamvadt hívásokat....Vajon mikor fogja fel a rejtett üzenet tartalmát? Ja, és még ezt egy plusszal ki is egészíteném: Nem egyszer sikerült bealudnom, ami nem bizonyult újdonságnak, ugyanis a leghátsó sorban ülők, azaz én, Kíra, Wolfi és Stella, nem zavartatva magát végigaludta a dupla órát. Azért még jó, hogy középszinten beszélünk angolul, így nem volt gáz, hogy szétuntuk az agyunkat a számok és színek világában...Merthogy, erre a részre keltem fel, és úgy gondoltam, hogy nem lesz bajom belőle, ha nem jegyzem meg megint, hogy a "red az egyenlő piros" és hasonlóan jól szájba rágott mondatokat. :D
- Tudja valaki, hogy mi lesz a dogában? - lihegett utánunk Zera.
- Miért, honnan veszed, hogy lesz doga? - kérdeztem ásítva.
- Ha nem aludtatok volna ti négyen ott leghátul, tudnátok, hogy következő órán doga lesz...- kezdte az intelmeit Zeririn.
- Zeririn, a lényeget, kérlek! - vágtam zsebre a telefonomat (ismételten), mire mindenki elkezdett megdöbbenést kicsikarni magából. - Most mi van?
- Semmi, de ma mintha... - kereste a szavakat Zak - sokkal ingerlékenyebb lennél, mint általában.
- Áá, az kizárt - vonult el mellettünk Krisztán - Ma még jó kedve is van.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte Stella, aki látszólag nem értette, hogy miért tudja ennyire, hogy mikor van jó kedvem, és mikor nem. Amúgy most olyan szívesen mondanék rá valamit, de éppen a "nem szólunk egymáshoz" fogadalmunk kellős közepén járunk.
- Hát, ha tudnád miket vágtunk egymáshoz angolon... - kezdte a magyarázatát Krisztán.
- És még mindig él... - folytattam a mondatát - Asszem, tényleg türelmesebb vagyok ma a szokásosnál.
- Nem, talán mégsem - tetette a gondolkodást Krisztán.
- Hallod, húzz már el valamelyik kis A-s csajodhoz! - kaptam fel a vizet most már végleg a mai napon. - Kezd egyre jobban irritálni a képed!
- Nyugi, meglesz! - nézett először nagyokat a srác, majd meglátta azt az észlény haverját és előre is ment hozzá. Végre, egy kis nyugalom...
- Ööö, biztos, hogy minden rendben? - kérdezte Stella kedvesen, mire én mosolyt erőszakolva magamra feleltem egy "Igen, persze!" mondattal, és zsörtölődtem tovább a hülye telefonom miatt.

    Még volt vissza a szünetünkből vagy 5 perc, amikor Caesar lépett be a terem ajtaján. Mi tök értetlenül néztünk egymásra, majd jobbnak láttuk, ha leülünk, ugyanis eléggé vörös volt a tanárbá' feje...Ki tudja miért. Lehet az Átok megátkozta őt is, és erre még csak most jött rá. :D
- Na, hamarabb kezdjük az órát, mert nekem el kell mennem az óra vége előtt öt perccel. - jelentette ki hamar jövetelének az okát, de hogy minek? Látszólag mindenkit hidegen hagyott ez az egész. A terem kinézete a következő: Wolfi épp keresztrejtvényt (?) fejtett, mögötte Stella nagyba nézegette magát a tükörben. Én idegrohamot kaptam Krisztántól, ugyanis ma rájött Karamell hülye szokása, mármint az, hogy rugdossa a székem, miközben ő zenét hallgat, rágózik, és minden egyéb szokásosan Krisztános dolgot csinált. Erion aludt, Zeririn a könyvét bújta, Zera meg matricákat ragasztott össze-vissza a padjára. Kíra sminkelte magát, Karamell a padon feküdt, és nem csinált semmit (? na ez új), Zero és Zak meg telóztak. Na, ma tényleg higgadt osztály vagyunk, eddig senki nem szólt egy rossz szót sem...
- Nyugodj már le a francba is! - fordultam hátra Krisztánhoz úgy 10 perc elteltével.
- Mit? - kérdezett vissza vigyorogva.
- Te agyhalott, a székem rugdosását! - avattam be egy egészen apró ténybe, amit úgy látom, neki nem esett nehezére elfelejteni.
- Ugye, milyen zavaró? - kérdezte Kíra - Csoda is, hogy most nyugtom van.
- Áá, tényleg! - ugrott fel hirtelen Karamell. - Hé, Sakál! Miért nem szóltál, teljesen hiányérzetem volt már.
- Hagyd...abba...a SZÉKEM RUGDOSÁSÁT!!! - üvöltötte el magát Kíra is.
- Most miért? - értetlenkedett Karamell - Így ütemre tudod kiszedni azt a tökéletesen görbén elb*sz*tt szemöldöködet.
- Hallod, kiszedjem neked azt a tökéletesen elb*sz*tt nyelvedet, hogy végre bekussolj csak egy órára?! - fordult hozzá hátra Kíra a szemöldökcsipeszt legyezgetve a srác orra előtt. Amúgy, miért is itt szedi ki a szemöldökét? Na, mindegy...
- Hé, Síra! - rúgott az eddiginél egy sokkal erősebbet Krisztán a székemen, én meg reflexből rácsaptam az asztalára, ami akkor zajjal járt, hogy mindenki elhalkult és felénk kapták a fejüket.
- Ha még egyszer megmered rúgni a székem eskü, hogy azt nem éled túl! - fenyegettem meg Krisztánt, aki valamiért tök meglepődve abbahagyta az egészet és rávágta magát a padjára. Remek, ezzel le is tudtam, ez most könnyű menet volt.
- Hallod, mocsár?! - szólította meg Kíra kedvesen Karamellt - Fejezd már be ezt a nyamvadt rugdosást, vagy kiváglak azon a retkes ablakon!!!
- ELÉÉÉÉG!!!! - üvöltötte el magát a töri tanárunk, miközben rávágta a tanári asztalra a naplót. - Síra, Krisztán, Karamell és Kíra! Kérlek fáradjatok ki, és a szátok használjátok másra! Esetleg a felelésre!!
- Hogy mi van??!! - kérdeztük tökéletesen egyszerre mind a négyen, majd mivel Kíra meggondolta magát és kiment a táblához én is felálltam, engem meg követtek a srácok is.
- És... - kezdtem feltenni a roppant egyszerű kérdést - ...valaki tudja, hogy mégis miből felelünk?
Na igen, mint kiderült ez egy roppant hülye kérdés volt. Egymásra néztünk olyan fejjel, hogy azt még leírni sem lehet, majd Karamell próbált szépíteni a helyzetünkön.
- Öö...Talán töriből... - még szép, hogy a kijelentését a többiek megmosolyogták, azonban Kíra most sem hazudtolta meg magát.
- Na ne mond, én azt hittem, hogy görögből!
- Na, ez egy jó téma! - tapsolt a tanár - Akkor a görögökből kérdezlek titeket! Nos, Síra - nézett rám, pedig én meg voltam győződve, hogy sorban fogunk menni, én pedig a harmadik voltam...Basszus. - Mikortól számítjuk az ókori görög kialakulását?
- Háát....Ezt vettük egyáltalán? Mert én leragadtam az őskornál, kábé a barlangrajzoknál... - erre mindenki nevetni kezdett, de a tanár elég szúrós szemmel nézte az osztályt tehát abba maradt a hahota. Amikor visszafordult le tudtam olvasni Zeririn szájáról a választ - Najó, mondjuk...Kr.e....3.évezred??
- Hát...ez helyes válasz - lepődött meg Caesar.
- Kajak? - lepődtem meg én is.
- Ha mondom! Töri tanár vagyok, csak jól megtanultam! - forgatta a szemét. Hát, ha tényleg ez a jó válasz, akkor legalább már van egy pontom. Király, legalább nem nulla pontos egyes lesz :D - Karamell, miben zárul le a korszaka?
- Minek? - kérdezett vissza Karamell.
- Az ókori görögöknek! - felelte a tanár segítőkészen.
- Öö....Passz, gondolom azzal a faizével....Na segítsetek már, azzal az izével, ami felzabálta a katonákat....Film is készült róla... - gondolkodott erősen a srác.
- A trójai falóra gondolsz? - kérdeztem meg tőle, mire a homlokára csapott.
- Igen, köszi! - hálálkodott - Tehát jött az a babajáték, és felzabálta az összes faszit, majd Asterix és Obelix végig táncolták a sírjukat.
Mondanom sem kell, erre mindenki úgy elkezdett röhögni, hogy már sírtunk. Sajnos Karamellnek egy egyes dőlt be töriből, pedig szerintem igazán értelmes választ adott. :D
- Nos, Kíra, akkor te válaszolj az előbbi kérdésre! - nézett a lányra reménykedve, bár ez eléggé necces cselekedettnek bizonyult.
- Honnan kéne tudnom? - kérdezett vissza, mire a tanár őt is leültette egy egyessel. Visszafele menet azért nem tudta kihagyni, hogy ne képelje fel Karamellt. :D
- Na, akkor mondjuk - nézett ránk felváltva - Krisztán tudod a választ?
- Maga szerint én egy két lábon járó lexikon vagyok?! - tette fel a tök logikus kérdést, ami már így is meglepő volt, mivel nem egy "passzal" oldotta meg. Amúgy, Caesar ezt a választ is csak egy egyessel tudta értékelni.
- Na jó, Síra benned van minden reménységem! - nézett rám végül könyörgő szemekkel.
- Nem gondolta elég jól ezt át - sóhajtottam.
- Komolyan mondom, ha megmondod nekem a választ a helyedre küldelek egy ötössel - kezdett alkudozni a tanár, de még így sem vágtam a kérdésre a választ...
- Ja, eszembe jutott! - erre a kijelentésemre a tanár csillogó szemekkel nézett rám. - Passz - vontam meg végül a vállam, mire a többiek nevetni kezdtek Caesar meg bevágott nekem is egy egyest, majd kiviharzott a teremből.
- De komolyan, mikor vettük a görögöket? - kérdeztem meg másodjára is.
- Passz, valahol én is ott ragadtam le ahol te - vonta meg a vállát Zero.
- Zeririn? - néztem rá. Végül is ő csak tudja, ha már ő súgta le nekem is a választ.
- Ja, én is csak a kialakulásáig figyeltem - mosolyodott el, majd ismét mindenki dőlt a nevetéstől. Azért, szép teljesítmény egy órán 4 egyes. A legjobb eddig. :D    

- Vágjátok, hogy milyen óra következik? - kérdezte Karamell a lábait a padon pihentetve, és közben a cipőjével rugdosta Kíra hátát.
- Én csak azt vágom, hogy letépem azokat a retkes lábaidat, ha nem takarítod el magad a közelemből! - idegeskedett Kíra. Szegény csaj, a végén még dilidokihoz kell majd járnia, annyira kiakasztja az idegeit Karamell.
- Csitu van asszony! - kaparta össze magát Karamell.
- Asszony??!! - fordult hátra úgy Kíra, hogy közbe a szemöldöke már rég a fején túl volt, mivel annyira felhúzta. :D - Tudod kit hívj te asszonynak, teljesen analfabéta!
- Mondom, kussolj! Ha miattad lesz idegrohamban Talpikusz, és kilógatlak az ablakon!
- Ch, mintha meg tudnád tenni! - hitetlenkedett a lány, majd előre fordult, mivel megérkezett Talpikusz Fidera, a világ legjobb matektanárja. Amúgy, szokás szerint "remek" hangulatában volt, így az ajtót hatszor csapta be maga mögött. Végül is...Fő a biztonság és pontosság. :D
- Na, kis kotorék semmik! - csapta le az asztalra a naplót, szokás szerint az ajtóból. - Ti itt hárman... - mutatott az első sorban ülőkre - ...takarítsátok magatokat hátra, a múltkori hármas ripacs meg vánszorogjon előre!
Ahogy azt kérte, előre is mentünk, én leültem Zera helyére, Krisztán meg Wolfival cserélt helyet. Mindeközben rájöttem, hogy nincs itt a matek cuccom sem. Milyen jó. :D
- Ez csak kettő, azt hiszitek matektanár létemre nem tudok háromig számolni???!! - üvöltözött Talpikusz.
- Szerintem inkább a szemészetre kéne elmenni, mivel a harmadik hiányzik - felelte Krisztán tök lazán, és azzal akasztotta ki a tanárt ismét, hogy a lábát felrakta az asztalra.
- Fiam, még mindig nem tanultad meg a gravitáció fogalmát?! Pihentesd már azt a bűzölgő lábad a padlón, ne a PADON!! - oktatta ki a srácot, úgy hogy a képébe üvöltötte az utolsó szót.
- Hallja, ha a maga fia lennék, már rég felakasztottam volna magam... - sóhajtott és most meglepetés történt: lepakolta a lábát az asztalról. - Ja, mégsem! Magát akasztottam volna a gravitációs tény bizonyítása érdekében!
Erre mind szakadtunk a nevetéstől, csak "szegény" matektanárunk nem, mivel az ő fülén már nem is füst, hanem lángcsóva áramlott ki. :D
- A gravitáció nem TÉNY!!! Az egy TÖRVÉNY!!!!!!! - karmolászta idegességében a saját arcát (?) Fidera.
- Nem tökre mindegy? Van aztán kész! - legyintett "nem érdekel" stílusban Krisztán, mire a tanár fogta magát és elkezdte rugdosni a tanári asztalt (WHAT?).
- Biztos hogy magánál minden rendben van odafent? - érdeklődtem kedvesen, mire az osztály nevetni kezdett, a tanár meg úgy fordította a fejét felém, mint egy olajozatlan robot. Szerintem még szaggatottan is sikerült ez az egyszerű mozdulata.
- Édes kicsi lányom! - kezdte mosolyogva, ami inkább hasonlított vicsorgásra, mivel a fogát közben végig csikorgatta. - Mennyi 1x1-2x3x4:5-6x6-23331???
- Ha? - próbáltam felfogni a hallottakat, de nem nagyon ment. - Tudja mit? Maga a matek tanár, számolja ki én elvesztettem a fonalat az 1x1 után!
Persze a röhögés most sem maradt el, de viccen kívül, az 1x1 után tényleg elkeveredtem. Egyáltalán létezik ilyen képtelen képlet??
- Ezt nem hiszem el! - tépkedte most a haját Fidera, miközben visszament az asztalához, leült és elkezdte azt fejelni, és egy-egy fejelés közben kinyögte, hogy: - Így...Nem lehet...Az...Iskolához...Viszonyulni!! Mégis mikor tanuljátok meg végre, hogy tanuljatok rendesen, ti kis semmit nem tudó világokosok???!
Ezután tovább fejelte a tanári asztalt vagy 10 percig, majd előszedte a tolltartóját, és random elkezdte dobálni a tartalmát, szóval nekünk ez az óra szinte kizárólag testmozgásból állt, ami egyenlő a nagyszerű tesiórákkal... Amikor kifogyott a munícióból már magát a tolltartót dobta neki Zeririnnek, aki lazán elhajolt előle, így szegény Eriont találta el, aki pont akkor kelt fel. Amúgy, ezután még nekidobta Karamellnek a matek könyvet, és szerintem Zakre célozhatott, de csak Zeroig ért el a napló is. Mindezeket követően már tényleg kifogyott a dobálnivalókból, így megint az asztalt fejelte. Kicsengetéskor kiosztott nekünk három A4-es lapot, amin pitagoras tételes izék voltak, és kiviharzott a teremből. Mi csak ezt a percet vártuk, hogy jól kiröhögjük magunkat és őt. :D
- Basszus, láttátok a fejét? - kérdezte Zero a szemét törölgetve. - Holnapra tuti vagy hat fej nő még ki a homlokából.
Persze a sírós, hasfájós röhögés most sem maradhatott el. Főleg azért, mert Zeronak még igaza is lesz. Amikor osztotta a lapokat már így is kétszer nagyobb volt a homloka, mint amikor bejött, így már csak azon csodálkozok, hogy eddig hogy nem tört be a feje. Bár lehet, hogy már annyiszor verte valamibe, hogy ez a kis (vagy száz) plusz fejelés már meg sem kottyan neki. :D
Biosz előtt az a nagyszerű ötlete támadt Karamellnek (kinek másnak), mint hogy egy dokumentumfilmet játsszon le kép nélkül... Ami a gyermeknemzést mutatja be tudományos, nyugodt hangon...
- Az fix, hogy ez a gyerek nincs rendben agyilag! - akart lehajolni a körömreszelőjéért Kíra (amit legutóbb azért ejtett le, hogy levezesse valahogy a feszültségét), mire észrevette, hogy nincs is ott a keresett tárgy. :D
- Hol a reszelőm, te csúszómászó, az isten tudja miért mocsár zöld szemű marha? - fordult hátra Karamellhez a lány, aki éppen Zeroval és Zakkal tárgyalta le, mikor és hogyan hajtsák végre a csínyt.
- Szerintem a hangszórókat ide, meg ide kéne - mutogatta Zak, miközben feltette az egyiket a tanári asztal mellett álló szekrényre, a másikat meg az ablakpárkányra. Az ablakpárkányra rálógó sötétítőfüggönyt meg stílusosan ráhajtotta a készülékre. :D A szekrénynél Zera ügyeskedett, a csillámpóni matricás füzetét állította a hangfal elé... Egek, mi lesz ebből! De legalább a téma megfelelő: biológia. Bár egy csöppet előrehaladunk így az anyaggal, mivel jelenleg a baktériumok szintjén sem tartunk, nem hogy az emberi szaporodásnál...
- Te, felcsavartad eléggé, tezsvírem? - ugrott oda az ablakpárkányhoz Zero, és egy mozdulattal fullra állította a hangerejét, majd eljátszotta ugyanezt a másikkal is, de kár, hogy nem vigyázott Zera "játékára", mivel odébb lökte, ami ráesett Kíra fejére.
- A körömreszelőmet!!!! - sápítozta még mindig, ellilult arccal, majd visszadobta az albumot Zerának, aki "uh-uh" hangokat kiadva visszarakta azt a helyére. :D
- Várj már, az kell, hogy kiszedjek egy kis piszkot a laptopom billentyűzetéből! - okoskodott Karamell, mire a lány felpattant, és olyan hamar szedte ki a kezéből a reszelőt, hogy a fénysebesség hozzá képest egy vánszorgó teknős lett volna.
- Te egy orbitálisan nagy népművészeti cserépedény vagy! Azaz egy bazi nagy köcsög! - ordibálta, majd kisietett a teremből, amit Zera ugrándozása kísért, na meg persze Karamell kiguvadt szemei.
- Hova tegyem a hosszabbítót? Az ajtó elé jó lesz?- tartott egy meglehetősen hosszú zsinórral bíró hosszabbítót Zak, aki szerintem vérkomolyan veszi ezt a tanárszívatást. :D
- Hogyne! - bólintott oda Karamell. - Nem baj, ha elesik benne! Remélem az a mini kiszerelésű hónaljkutyája bele is gabalyodik! - sorolta fel a jókívánságait, mire az egész osztály helyeselve elnevette magát. Erion állt fel tök komolyan, és somfordált ki az ajtón, miután átlépte a kifeszített hosszabbítót.
- Megfigyelek - fordult vissza, mivel gondolom meglátta a belőlünk áradó aurát, ami azt hirdette, hogy gőzünk nincs arról, miért áll a folyosón, és bámulja a tömeget. Gondolom már becsöngettek, és mivel olyan okosak vagyunk, hogy nem gondoltunk megfigyelőre, elvállalta ezt a szerepet. :D
- Minden fullos, Hilfer?  - ó, szóval megvan a neve Karamellnek a haverjai körében. Ő a hatalmas segítő. Mondjuk attól függ, kit nézünk társául. Ha például Kírát, akkor neki abban segít, hogy az idegei mielőbb nyugdíjba vonulhassanak. :D
- Ja - rakta le a laptopot a földre, a táskája mögé, majd feszülten figyelni kezdtünk.
- Készülődj! - jött vissza Erion, aki ezúttal megbotlott a kifeszített hosszabbítóban, szóval akkorát zakózott, hogy erre akár egy Guiness rekordot is kaphatott volna, ezzel a címmel: " A világ leghatalmasabb borulása egy hosszabbító miatt, egy gimnáziumban, fehér hajjal ".
Persze nem bírtuk megállni, úgy elkezdtünk vihogni, hogy tőlünk zengett az egész folyosó, mire belépett Ursula, a retiküljével, és természetesen azonnal végignyalta az osztályterem padlóját, egyenesen Erionra zuhanva (idézve Erion szavait: "Úr isten, mekkora, NE!") . Karamell a röhögése közben lenyomta a videó"Start" gombját,  szóval megszólalt egy bariton férfi hang 100%-os hangerővel:

" Az emberiség fenntartásának lényege: a szaporodás. Ha nincsen szaporodás, nincsen ember. Ha nincsen ember, nincsen emberiség sem. A mai órán az emberi szaporodással fogunk tehát foglalkozni. Kezdjük akkor a nővel. A nőnek vaginája van. Folytassuk a férfival. A férfinak hímvesszője van, amit a nő vaginájához..."

Itt érezhető volt egy apró vágás (szóval másik emberke fog beszélni, gondolom én), de már itt szétröhögtük a fejünket, Ursula csak kapkodta a fejét, azt se tudta, hol van szerintem, nem is értette, ki beszél hozzá, csak meresztette a szemeit, és Erionról eszében sem volt leszállni. Szerintem sokkot kapott. :D

" Lényeg, fiatalok: DUGJATOK, AMEDDIG CSAK TUDTOK!!! Hengeres Ursula voltam, cicukák, aki szeretne egy élvezetet, várom a lakásomon!!! "

Ez durva volt... Nagyon durva. Kifejezetten brutális. Mindenki sírva fakadt a röhögéstől, Erion majdnem megfulladt, mi a hasunkat fogtuk, az Ursula által letarolt fiú meg a teste minden szegletét, mivel a tanárnő először őt kezdte ütlegelni a retiküljével (mivel gondolom Erion volt a legközelebbi ellenfél a láthatáron), amiből egyszer csak kiugrott egy vakarék! Na ne, már megint itt van ez a nyálzó szobacirkáló?! Akkorát repült, hogy egy madár megirigyelhette volna, majd csaholva zuhant le az ablakpárkányra, ahol szerencsésen összetűzésbe keveredett az egyik hangszóróval. :D Azt se tudtuk, hogyan röhögjük rongyosra a szánkat, mire Ursula kivágódott a teremből, otthagyva a megsemmisített Eriont a földön, aki tényleg nem tehetett az egész csínyről, de most ő vitte el a balhét. :D Zera visszament a matricagyűjteményéért, majd miközben visszament a padjához, lehajolt a földön ülő Erionhoz.
- Kell? Fel fog vidítani, ígérem! - mosolygott kedvesen a srácra, mire az elfordította a fejét, majd fogta magát, és ő is kiviharzott a teremből.
- Mi a baja? Éppen, hogy meglegyintette az a... - értetlenkedett Zero, mire Stella közbeszólt.
- Talán mert mindenki csak röhögött, és senki nem segített neki! - sajnálkozott, mire Zera száját tátva leengedte a kezét, amiből kiesett az albuma, majd fogta magát, és kirohant a teremből. Szent ég... Ez is szép biosz óra volt, Lia tanárnő, aki meg az igazgatónk, nem nagyon fog örülni, Renére meg nem is merek rágondolni, mert rögtön akasztófák és pallosok jutnak eszembe felváltva. :D Egyébként az óra további részében René jött be, aki először leordította a fejünket, utána kitessékelte Ursula dögét az udvarra egy értetlen nézés kíséretében ("Honnét szedtétek ezt az apró állatot? Hoznátok be inkább majmot, az jobban szimbolizálná ezt az osztályt!!") majd kapott egy hívást, szóval egész órán felügyelt minket, miközben dumált valami Franklinnel. Mikor kiviharzott a teremből, megjegyezte, hogy még egy ilyen alkalom, és egyesével rúgat ki minket az iskolából, mire közbeszóltunk, hogy egyikünk sem szeretne érettségizni ebből az érdekfeszítő tantárgyból, mire kaptunk egy "BEKUSSOLNI!" ordítást, és egy ajtóbecsapást. Ja, körülbelül ennyi történt a biosz hátramaradó részében. Ja, és hozzátenném, Kíra egész órán nem jött be.
- Na, jó! - állt fel Krisztán, majd jelképesen intett egyet. - Felkeressük akkor a lakását? Valaki? Engem érdekelne az ajánlat - húzta el a száját, mire kapott egy hatalmas tapsot, és fáradtan röhögő egyedeket, akik mi voltunk, többiek. :D

    A mai nap utolsó órája: tesi. Milyen jó is annak, akinek nem kell tesiznie. :D Amúgy, valószínű, hogy a doki is túlzott kicsit a lábam állapotát illetően, mivel már csak enyhén van bedagadva, de nekem így is jó. Ki utasítana vissza egy random két hetes tesi felmentést? Az biztos nem százas! :D Az öltözők folyosójára leérve viszont elkaptak az ikrek a hülyeségükkel.
- Ez nem lehet igaz, Síra! - nézett rám Zero kábé úgy, mint aki minimum embert ölt. - Én is elakarom törni a lábam!
- Agyhalott, nem eltört neki! - szólt rá az ikre, Zak helyettem is, de Zero csak tovább hisztizett, amit öt perc után meguntam. Közelebb mentem hozzá és belesúgtam a fülébe.
- Nyugi a hisztis pasikat nem csípik a lányok! - mondtam miközben megveregettem a vállát, majd bementem a lányok öltözőjébe, ahol Kíra konkrétan ledobott egy tornacipővel (?).
- Basszus, Síra! Kopogj vagy valami! - oktatott ki Kíra, aki Zerával együtt mini tornagyatyában és melltartóban flangált az öltözőben.
- Hát, bocsi, majd észben tartom - feleltem és kábé ennyi is volt az össz egy helyben maradásom, mert Zeririn és Stella kirángatott az öltözőből. Kajakra mondom, ma senki nem képes engem egy helyben hagyni? Egész nap rángattak össze-vissza, mintha csak valami kötél lennék a kötélhúzóversenyen!
- Hallod, nem fogod elhinni, de ez a Zoboki Rem... - kezdte a meséjét Zeririn, amikor felültünk a tornaterem egyik sarkában kihelyezett tatamik halmazára - ...nem éppen százas agyilag.
- Miért, ebben a suliban százas egyáltalán valamelyik tanár? - kérdeztem kínosan nevetve.
- De ez más! - érvelt Stella tök logikusan, úgy mintha nekem ennyiből már vágnom kéne a szitut.
- Hé, hé, csajok! - libbent be a terembe Rem, mintha csak valami balerinának képzelné magát. Egy...Elég izmos balerinának. - Gyertek csak gyertek, nem harapok! Ti most röpizni fog...Hű, de jó ez a segg! - nézte először Zerirint, majd Stellát, akik csak visszafordultak hozzám, és eltátogták, hogy: "Látod?!". Hát, igen...Látom. - Na, szóval, most röpizni fogtok! Hol van a másik két lány? - nézett végig a fiúk csapatán is, mintha csak ott eltudnának bújni.
- Uh, bocsánat, tanár úúúúr! - jött be a terembe Zera Kírát rángatva maga mögött. A tanár csak egy olyan arckifejezést vágott, amiből simán le lehetett szűrni, hogy tetszik neki a két csaj elölnézetből lévő látványa.
- Nos, akkor, ha itt van mindenki... - csapta össze a kezét Rem -, akkor a fiúk kosaraznak a másik teremben, ti, csajok, meg itt röpiztek! Megfelel? - a kérdést mindenki csak unott képpel díjazta, hiszen már hogy is ne lenne jó utcsó órában ilyen marhaságokat csinálni. Karamell elment a tanárnál lévő labdáért, és az ami ezután történt...Hát, nehézkes leírni, de megpróbálom értelmesen felvázolni.
- Huh, fiacskám! - nézte Karamell karját (?) Rem - Mégis honnan szedtél te ennyi izmot?? Mutasd csak! - és a mondata kijelentése után elkezdte fogdosni a srác karját, aki rám nézett segítségkérően, de én ezt most láttam először, így tök megvoltam lepődve. Amúgy, mivel múltkor Krisztán sem volt tesin, így neki is újnak bizonyult ez a dolog. Ezt abból gondolom, hogy a fejét fogva valami menekülőutat keresett magának és a társainak, de legfőképpen magának. Nálam az verte ki a biztosítékot, amikor Zoboki Rem tanár úr elkezdte az arcához dörzsölni (MÉG EGYSZER: MI VAAAN???!) a srác izmait, mire Karamell lerázta magáról és kislisszolt a teremből a fiúkkal együtt. A lányok ezután röpizni kezdtek, a tanár meg egész végig azt bámulta, hogy futás közben hogy "Lebegnek azok a szépségek!", csak hogy őt idézzem. Ezek után kicsengetéskor nem volt nagyon meglepő, hogy mindenki elpárolgott a tanár színe elől, hiszen kitudja...Akármi megeshet még itt, ezen az ártatlannak tűnő tesiórán is.  
    Az öltözőben megvártam Stellát, hogy együtt menjünk fel a terembe. Egész végig azon agyaltam, hogy hogy a fenébe lehetne elkapni azt az "iskolaundoritisz" nevű betegséget, mert akkor holnaptól én is beteget jelentek. :D Még csak a második emelet folyosójáig értünk el, de a termünkből tisztán hallottam már a röhögéseket. A fiúk megint elemükben vannak. :D Beérve a teremben kellemes meglepetés fogadott.
- Na mi van, nem úgy volt, hogy csak suliidőben vág ki? - kérdeztem Bontit nevetve. 
- Hát hallod, így is alig állok a lábamon - állt meg úgy, mint a cövek, mire újra a mi nevetésünktől lett hangos a folyosó. :D
- Hé, csajok! - kiáltott fel hirtelen Zeririn - Kinek van kedve eljönni plázázni? 
Kíra és Zera ujjongani kezdett, gondolom náluk ez az igen. 
- Síra, te nem jössz? - fordult hozzám Zeririn.
- Nem köszi, már van programom - mosolyogtam kedvesen. Igazából nem volt semmi programom, csak nem volt kedvem órákig várva, míg próbálgatnak. :D 
- Stella, te? - nézet most az előttem pakoló lányra. 
- Én Sírával tartok. 
- Jól van, ti tudjátok - vonta meg a vállát Zeririn. 
- Mekkora pofátlanság, minket már nem is hívnak! - szólalt meg a háttérből Karamell. 
- Mit csinálnál te a plázában, te görény? - förmedt rá Kíra úgy, mint akit minimum vérig sértettek.
- Görény, nagyon találékony! - kezdett tapsolni Karamell - Végre kitaláltál valami hangzatosat. Ez igen leleményes tett, azért jár a fejsimi! 
- Kend a hajadra! - legyintett félvárról Kíra, olyan büszke arccal, mintha valami nagyot mondott volna. Kenje a hajára a fejsimit...Micsoda elragadó logika. :D A lánycsapat egyébként kacarászni kezdett, majd felkapták a cuccukat és elindultak. 
- Na mi az? - fordultam Stellához. - Én eddig azt hittem, hogy szeretsz vásárolni.
- Szeretek is, de képzeld el Zerát a plázában... - mondta ezt gúnyosan mosolyogva. Ezen kicsit elgondolkodtam...Az első kép, ami beugrott, az Zera csillogó szeme volt, amint épp belebújik az üzletek alapos átkutatása után talált csillámpóni jelmezbe. :D Kénytelen voltam elismerni Stella igazát. 
- Síra! - szólt Bonti. - Mi a programod mára?
- Semmi, miért? - kérdeztem, mire a fiúk nevetni kezdtek, nagy valószínűséggel leesett nekik, hogy csak Kíráékat akartam lerázni. :D 
- Akkor eljöhetnél velünk este - folytatta Bonti.
- Hová? - érdeklődtem mosolyogva, de Zero megelőzte a válasszal:
- Bonti, Zak, Karammel és Én elmegyünk pizzázni. Tudok egy jó helyet, ahol a játékteremben van biliárd és csocsóasztal is. Játszani is tudnánk, illetve Én és Zak jól elvernénk titeket mindkettőben. 
- Aha, akkor már értem, miért gyógyultál meg ilyen hamar! - nevettem. - Renden, jól hangzik! Stella, mit szólsz? 
- Hát nem tudom - jött közelebb hozzánk - Nem vagyok valami jó biliárdban. 
- Kérlek, nélküled nem lenne az igazi - fogta meg Zero a kezét, és így könyörgött neki bájos hangon. - Majd megtanítalak...Akarom mondani, megtanítunk. 
- Hát, rendben, elmegyek. - pirult fülig Stella, de még vörösebb lett, amikor Zero örömében felugrott, és megölelte. Mindannyian hazamentünk, hogy odaérjünk időben a megbeszélt időpontra a pizzázóhoz. Én nem tudtam, hol van, de Bonti felajánlotta, hogy értem jön és elkísér.
    Otthon leraktam a cuccom (ami kábé csak a telóm volt, mert ugye a többi valahol Zeron kocsijában dekkol. :D) és átöltöztem. Zeron mélyen aludt, észre sem vette, amikor megjöttem. Bizton nem rég ért haza...De így legalább nem kell azon agyalnom, hogy elenged-e vagy nem. Amúgy, nem öltöztem ki nagyon, megpróbáltam úgy választani, hogy a ruhám kényelmes és csinos is legyen. Felvettem egy sötétkék, ezüstösen csillámló, ujjatlan, garbós topot, egy fehér, combközépig érő rakott szoknyát, ezüstszínű, telitalpú szandállal. Kiválasztottam a hozzá illő táskát, feltűztem a hajam és kicsit hangsúlyosabbá tettem a nappali sminkem és kész is voltam. Már csak írnom kellett egy cetlit Zeronnak, hogy későn jövök. Amint elkészültem vele, csörgött is a telefonom: Bonti megérkezett. Felkaptam a táskám és megindultam kifelé. Az ajtón kiérve megpillantottam Bontit, aki teljesen le volt fagyva. 
- Szia! - köszöntem neki. - Hahó! - próbálkoztam újra. - Jól vagy? - mire magához tért, már kb két méterre voltam tőle.
- Mi? Jah? Semmi... - próbálkozott kinyögni valamit, ami még véletlenül sem a kérdésemre illő válasz volt. - Csak eszméletlenül nézel ki. 
- Köszi, nem akartam nagyon kiöltözni - feleltem. 
- Akkor, ez nem jött össze - nevetett. Válaszul csak játékosan oldalba vágtam. :D Elsétáltunk a pizzázóig, ahol az ajtó előtt meg is pillantottuk a három fiút, és...Stellát...AZTA! Pink egész ruha, ami fantasztikusan kiadta az alakját, levendulaszínű magassarkú, profin megcsinált haj és smink. 
- Hűha, csajszi - forgattam körbe - szédületes vagy!
- Köszönöm - mondta szégyellősen, pedig igazán nem volt oka rá. 
- Igen - helyeselte Zero is - Tényleg káprázatos. 
- Jól van, elég lesz! - türelmetlenkedett Karamell. - Így sosem érünk be! 
Bent leültünk, majd megrendeltük a pizzáinkat. Amíg megérkezett beszélgettünk, hülyéskedtünk, megittunk pár mojitot meg koktélt, majd megkajáltunk. Mikor végeztünk átmentünk a játékterembe: Két csocsóasztal volt szabadon, amiket le is foglaltunk. Az egyiknél csapatokban játszottunk a másiknál egyesével. Az első körben Stellával voltam egy csapatban. Az ellenfél Zak és Karamell volt. Szoros volt a meccs, de végül mi győztünk. :D 
- Ez nem ér, visszavágót akarok! - méltatlankodott Karamell. Kár volt, mivel a második menetet még nagyobb előnnyel nyertük. Bonti és Zero jól ki is nevették őket. :D
- Na, majd mi megmutatjuk, hogyan kell ezt csinálni! Látom, ti bénák, még két lánnyal sem bírtok el! - Zero ezen nagyzolását kihívásként kezeltük, és le akartuk törni a szarvát, így még jobban igyekeztünk. Végül a 10-es meccset 24:24-nél untuk meg, mert a fiúk, mikor belőttük a nyertes gólt, ragaszkodtak hozzá, hogy csak két ponttal lehessen nyerni. Jobbnak láttuk, ha kiegyezünk döntetlenben. :D Biliárdozni sajnos nem tudtunk, mert valami barom felszakította az asztal anyagát. Visszamentünk a bár részébe, hülyéskedtünk és ittunk még pár kört. Estefele egész jó zenék szóltak, Stellával a helyünkön ülve mozogtunk a dallamra és néhol még énekeltünk is. Elég élénkek lettünk. :D Kicsit később Stellával kimentünk a mosdóba, megigazítottuk a hajunkat és a sminkünket és kicsit hangosabban, mint akartuk (mert a zenétől kicsit tompább lett a hallásunk), elmondtuk egymásnak mennyire jól érezzük magunkat. Mikor visszaértünk az asztalhoz, csak Bonti és Zak voltak ott. Karamell és Zero épp a parketten lassúztak összeborulva, bár a zene nem ezt követelte meg. :D Még mielőtt leültünk volna, Zak Stellát, Bonti pedig engem kért fel táncolni. A parketten is nagyon jól éreztük magunkat. Viszont a gyorsabb számok után megváltás volt egy lassabb, ugyanis az ugrálás összerázta bennem az elfogyasztott folyadékmennyiséget, ami láncreakcióként hozta magával szédülést, a homályos látást, a hányingert, és hogy eltűnt a stabilitás a lábamból. Két lassú számot táncoltunk végig, ezalatt Bonti magabiztosan vezetett.  A szám végeztével, közös megegyezésre mindannyian hazaindultunk. 
Stella, Bonti és Én egy irányba indultunk el, de Stella félúton elvált tőlünk. Séta közben kénytelen voltam Bontiba karolni, aki jót derült rajtam. Hamar fájni kezdett a lábam, így az útnak közel a háromnegyedét mezítláb tettem meg, és kézben vittem a cipőmet. Mikor a házunkhoz értünk, elakartam köszönni Bontitól, de ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen a bejáratig. Az ajtóhoz érve kis fehér cetlit pillantottam meg: "Síra, ne haragudj, el kellett mennem dolgozni. Ne várj meg, Zeron!" De jó, most szedhetem elő a kulcsom....illetve, csak előszedtem volna...
- Jaj, ne! - mérgelődtem. - Bent hagytam a kulcsom, most hogy menjek be? 
- Sehogy - vágta rá Bonti nemes egyszerűséggel. 
- Nagyon vicces! - mondtam kissé ingerülten. 
- Miért, kulcs nélkül be tudsz menni? - kérdezett vissza.
- Nem... - láttam be elkenődve. 
- Akkor meg? Figyelj, aludj nálunk. Majd reggel, ha a nagybátyád hazaért, bejössz a cuccaidért. - a zseni ötletére csak szúrós pillantást kapott válaszul. - Hadd világítsak rá a dolog lényegére: - kezdte a győzködést - Van jobb ötleted?
Így esett meg, hogy fél tizenkettőkor ott dekkoltam Bonti meg a háza mellett...
- Nem, nincsen jobb ötletem - ismételtem meg magam ötvenszerre, ezzel is veregetve a lelkiismeretem vállát, hogy "Á, haver, nem baj, hogy itt vagy".
- Most ezt meddig fogod ismételgetni? - keresgélt a zsebében Bonti röhögve, mikor hirtelen felkapta a fejét, és elkerekedett, aggódó szemekkel elkezdett bámulni.
- Mi...van?! - ijedtem meg egy pillanatra. Nehogy azzal jöjjön, hogy...
- Nincs meg a kulcsom, azt hiszem, IQ hiányos voltam, és a házban hagytam - vakargatta a fejét bocsánatkérő hangon. Na, megállj csak! Öhm.. Várjunk. Mintha ezzel valakire szeretne célozgatni! Duplán megállj!
- Az nem lehet! - kiáltottam fel - Akkor most mi legyen?! Na jó, én végigkérdezem a szomszédaidat, ki lenne olyan jószívű szamaritánus, és fogadna be egy éjszakára! - azzal fogtam magam, és nekivágtam az éjszakának... Vagy is helyesbítek: fáradt tekintettel, fújtatva elkezdtem kopogtatni Bonti jólelkű szomszédaihoz. Az első kettő háznál nem érkezett felelet, viszont míg Bonti sírva nevetett, addig a harmadik ház ajtaja nyikorogva kinyílt (el kéne ide egy kis olaj, de ha befogad, eskü hozok egy... nem is. Két hordó olajat, és beolajozom még a kerítését is! Bár gőzöm sincs, oda meg vissza lennének-e az ötletemtől. Én csak aludni szeretnék valahol!!).
- (Ásítás) Maga ki, talán Szűz Mária? Tessék inkább reggel leszállni közénk, mert most nagyon fáradt vagyok. (Ásítás) Tudja, holnap műszakom van! - nézett ki az ajtón egy középkorú, megőszült, piros papucsos bácsika, akinek még alvósapija is volt. Ez lesz az én irgalmas szamaritánusom!
- Igen, Szűz Mária vagyok, aki a második gyerekét várja, tehát szeretném, ha befogadna - ennél a mondatomnál Bonti kiguvadt szemekkel kezdett minket bámulni, majd hitetlenkedve nekiállt vigyorogni. - Legyen szíves, nem akarom a második gyerekemet megint egy jászolba beleszülni... - Bonti készen volt. Hangosan felvisított a röhögés okozta sokktól, majd levetette magát a fűbe, és a hasát fogva folytatta a nevetést, természetesen fetrengve.
- Úr Isten! - csapta fejbe magát az apóka. - Elnézést, hogy számra vettem a férjét! - Mi? :D - Akkor tessék bejönni, nehogy elfolyjon a magzatvíz! - ragadott karon, mire intettem Bontinak, hogy nem, nem számít, hogy lapos hasam van, és fekete hajam, plusz glória sincs a fejem fölött és 15 éves vagyok, nem pedig 20-30 év körüli felnőtt nő, de a lényeg, hogy találtam egy helyet, ahol aludhatunk, én meg majd valahogy kimagyarázom, hogy a gyerek ámbár megszületett, de felszállt a fellegekbe, míg a bácsika aludt.
Bonti feltápászkodott a helyéről, megtörölte röhögéstől könnyes arcát, majd megfogta a kezem, és szabályosan kihúzott a papi házából. Most miért, nem elég jó, amit találtam? Vagy ő tényleg egy barlangban akar aludni?!
- Elnézést, de én vagyok... József - itt mind a ketten elnevettük magunkat. Én nem bírtam tovább, Bonti meg csak folytatta, amit nemrég abbahagyott. Szent ég, nekünk annyi! :D
- Elnézést, hogy fogdoztam a nejét! Úr Isten! - itt megint fejbe verte magát... Aú - Elnézést, hogy számra vettem... A... Mindegy! Jó éjszakát, sok boldogságot a kisdednek! - azzal ijedt tekintettel ránk csapta az ajtót... Őőő... Oké, ha most tényleg mi lennénk Mária és József, akkor már megint egy barlangban kéne szülnöm, vagy hol? Csak mert meglátta a "férjemet", rám is csapja az ajtót? Már értem, miért történtek úgy 2016 évvel ezelőtt a dolgok, ahogy! :D
Nem bírtuk abbahagyni a röhögést, én viszont akkor már igen, mikor Bonti előrántotta a bejárati ajtó kulcsát, és nekiállta csörgetni a szemem előtt.
- Te marha! - azzal úgy bokán rúgtam, hogy egy életre elfelejtette a velem való viccelődést! Hát az agyamat eldobom, de komolyan! - Azért csináltam három háznál magamból komplett hülyét, főleg az utolsónál, hogy utána kiderüljön, van nálad kulcs? Megfojtalak, te kis...!!! - kiabáltam vele, mikor egy enyhe "Cssss!" felszólítást hallottunk a bácsikától az ajtaja mögött, ami gondolom én, nekünk szólt. Szóval úgy határoztam, halkan elkezdtem Bontit fojtogatni, de amint hozzáértem a nyakához, elkezdett rám kiskutyaszemekkel nézni, szóval...
- Jó, ha adsz nekem ma éjjelre szállást, meghagyom a semmirekellő életedet - adtam engedélyt az életben maradásához, mire mind a ketten egyszerre nevettük el magunkat. Hu, ez az este jól kezdődik. Hol este... Éjjel. Egy nagy sóhaj kíséretében léptem be a házba, mire Bonti felkapcsolta a villanyt a nappaliban, és körbemutatott.
- Ez a nappalink, nyugodtan pakolj le - itt vettem észre, hogy kipirosodott a sok nevetéstől. Így most olyan kis ártatlannak tűnt... De egyáltalán nem az, ha jobban megismeri az ember! :D
- Rájöttem, hogy ez egy nappali, te ütődött - forgattam mosolyogva a szemem, majd letettem a kezemben markolt cuccaimat, utána pedig kérdő tekintettel rábámultam a srácra.
- Mi az? - nézett rám vissza ugyanolyan kérdő arccal, mint ahogy én ránéztem. Hát ez teljesen hülye...
- Nem vezetsz körbe? - löktem meg gyengén, utána pedig elégedetlenül nekidőltem a kanapéjuknak.
- Hm - vakarta meg a fejét elgondolkodva -, nem, mivel rájöttél, hol a nappalink, és tudod ... nekünk csak nappalink van - sütötte le "zavarában" a szemét, mire megint meglöktem. Jaj, én ehhez már fáradt vagyok, de azért elnevettem magam. Milyen humoros ma éjjel. :D
- Na, gyerünk, érdekel - mondtam neki full komolyan, mire fogta magát, és nekiindult. Ó, ez nekem elég hirtelen volt, szóval olyan három perc kellett, mire leessen, mi most házat nézünk.
- Na jössz, buldózer, vagy maradsz a kanapén? - nézett rám hátra a válla fölött. Milyen buldózer? Eddig csak két alkalommal akartam felborítani! Az nálam még nem is nagy szám! Felálltam a kanapéról (ja, igen, időközben rátelepedtem), majd elkezdtük feltérképezni az egyetlen hálószobából álló házát. Haha.
- Ez itt... A fürdő. De mivel van itt fürdőkád, WC, meg minden olyan, ami csak ... Jó, nekem ehhez túl késő van. Ha pisilni kell, ide gyere, ne a szobámba - feldózerolom ezt a gyereket! Az tuti! Ő csak pajkosan vigyorgott rám, én meg már megint nem bírtam megállni, hogy ne vigyorogjak vissza rá. Nagyon gyenge vagy, Síra! Egyébként a fürdő hasonlóan takarosnak tűnt, csakúgy, mint a nappali. Mind a kettőben dominált a kék és a fehér, na meg az ezüst szín. Imádom ezeket a színeket, szóval sokáig gyönyörködtem a berendezésben. A fürdőre rátérve, közepes méretű volt, és elég sok eszköz állt meg feküdt benne, de egyáltalán nem tolongtak a helyiségben a cuccok. Az anyukája amúgy biztos naponta 24 órát arra használ el, hogy a rendetlen fia után pakolja a házat, mert eddig minden makulátlan...
- És ez itt a szüleim szobája - nyitotta ki az ajtót, majd gyorsan vissza is csukta. - Őőő, inkább hagyjuk.
- Oké - nevettem el magam ma éjjel már sokadjára. - Nem akarom tudni, miért csináltad ezt!
- Jobb is... Nos ez itt egy plusz szoba - nyitotta ki az eléggé lányosra berendezett szoba ajtaját. Ekkor villant valami miatt az agyamba egy lényeges dolog.
- Bonti, neked hol vannak a szüleid? - kérdeztem úgy, hogy közben nekidőltem a pink és halvány rózsaszín szívecskékkel kidíszített ajtófélfának. Milyen elegáns... Ide csak olyanokat fogadhatnak, akik 10 év körüliek, és lányok, mert fura lenne ide egy üzletembert elszállásolni például... A szoba fala tele volt aggatva tinibálványokkal, a sarokban egy hatalmas, szívet tartó maci ült, ami gondolom székként szolgált, mivel mellette egy asztal állt, amin egy rózsaszín laptop hevert. A szoba másik szegletében egy bolyhos takarós, pink és fehér csillagmintás ágy virított. Milyen érdekes, nekem még 10 évesen sem volt ilyen "lányos" szobám, nemhogy 15 évesen. :D
- Üzleti úton vannak, mivel egy helyen dolgoznak, a... Ja, ennyi - nézett rám úgy, mintha teljesen megszokott lenne, hogy a szülei nincsenek otthon... Ezt miért mondtam most? Hiszen Zeron is alig van otthon a melója miatt...
- Ismerős helyzet... Hé, nem akartál még valamit mondani? - néztem vissza rá furcsálló tekintettel.
- Ja, de ! - kapott a fejéhez nevetve, majd benyitott egy újabb szobába. - Ez itt az én kéróm...
- Ez csak egy szoba, te hígagyú! - vigyorogtam a fejemet fogva, majd szemügyre vettem a szobáját. Itt inkább a fekete és a kék dominált, mivel az ágyán kék ágyhuzat volt, meg a falát is kék színűre festette a szobának, de a szőnyeg fekete volt meg az összes szék is a szobában. Meg a szoba bal részében egy hatalmas nagy szekrény állt, aminek a polcain halomban álltak a CD-k (gondoltam, hogy nem könyvei vannak :D). A szoba elég tágas volt meg nagy, de kupis volt, ugye. Minden kacat össze vissza hevert a szekrénye előtt: sportújságok, távirányító, egy tányér (He?), még egy tányér (Őőő), egy jegyzetfüzet, aminek a fedelén egy levágott fejű csontváz kapálózott (de aranyos), meg még számtalan dolog, amiknek semmiképpen nem a szekrény előtti szőnyegrészen lenne a helyük... A szerkény mögött meg ott támaszkodott még egy gördeszka is, tehát nekem nagyon úgy tűnt, kicsit félretette év eleje óta a gördeszkamán énjét... Mondjuk ezt nem nagyon értem, de majd ha akarja, úgyis elmondja, miért. És ami a legmeglepőbb volt a szobájában, hogy ott állt egy gitár is a sarokban. Méghozzá basszusgitár. Miii?
- Neked van gitárod? - hüledeztem, majd a kezembe vettem a hangszerét, miután "pofátlanul" betrappoltam a szobájába.
- Hát, úgy tűnik - mondta szerényen, majd oldalra fordította a fejét, az íróasztala felé sandított, majd odarohant, és egy füzete fedelét indulatosan rácsapta a lapjaira. Ne is kérdezd: a jelenetet kiguvadt szemekkel néztem végig.
- Neked meg mi a bajod? - nevettem el magam, mire teljesen nyugodtan visszajött mellém.
- Semmi, csak ott volt egy légy, de már mindegy, mert döglött - vette kezébe a basszusgitárt, majd eljátszott pár akkordot. Egész ügyes volt, szóval leültem az ágyára, és csak hallgattam. A fenébe, azt hittem, tök béna ez a tag, erre kiderül, még gitározni is tud. Eggyel több dolog, amiben túl kell rajta teljesítenem, remek! :D
- Meglepődtem, hogy te is tudsz gitározni, és elég jól - nézett fel egy pillanatra, mire a földet kezdtem el pásztázni. Megdicsért. Jó, talán annyira nem is haragszom rá a kulcsos húzása miatt.
- Köszi - néztem rá vissza, de már ő sem rám nézett éppen, hanem az ablakon bámult kifelé, mire én a válla mellett a falon észrevettem egy plakátot. Egy poszter sem lógott a falán, csak ez az egy poszter, meg mellette egy jegy, és mind a kettő... Egy boxmeccsről szólt. Leolvastam a plakát feliratait, ami persze angol volt, hiszen az egész "öldöklés" (ahogy én mondanám, Zeron szerint viszont a box egy művészet, szóval csitt legyen) Amerikában volt, ja és Mike Tyson volt a legkiemeltebb boxoló az egész eseményen... Milyen meglepő.
- Szóval szereted a boxot? - rángattam vissza Bontit a valóságba, mire enyhén eldöntötte a fejét, és bólintott.
- Ja, eléggé. Kiskorom óta - azzal vállon ragadott, és megfordított - Ezen gyakorlok, de tök jó, hogy megint kiszúrja valami a szemed, és nem esik le, hogy ott van - röhögte el magát, mire észbe kaptam magam is. Hiszen ez egy boxzsák! Újnak tűnt, de már jó pár "edzés" meglátszott rajta, mellette pedig szétszórva ott hevertek a boxkesztyűk... Azok viszont elég érintetlennek tűntek.
- Őőő, azokat nem mindig veszem fel - szabadkozott, elkapva a tekintetem.
- De szétvered ezt a zsákot, és szabad kézzel? Te nem vagy normális! - nevettem fel, majd megnéztem a kezeit, amin enyhén látszottak is a püfölés nyomai, de ha távolabbról nézné az ember, észre sem venné. Bonti észrevette, hogy figyelem, mivel ökölbe szorította a kezeit, és a boxzsákra nézett.
- Ha egy baromnak akarnám beverni a képét, akkor sem lesz velem a boxkesztyűm, meg a fogvédőm, hogy megvédjen. Puszta kézzel verem szét azt, aki... - érvelt egészen jól, de nem fejezte be a mondatot. Kit akar puszta kézzel megverni? Nem is néztem volna ki belőle, hogy ilyen agresszív!
- Te ennyire agresszív vagy? - vontam fel a szemöldököm. - Nem is tudtam.
- Nagyon kivételes alkalmakkor. Ha valaki olyat bántanak, aki... Fontos. Ha ezt meglátom, vagy csak megtudom, agyonütöm azt, aki bántott...vagyis bántotta azt, aki nekem fontos. Ő, érted, nem? - ellazította a kezeit újra, és megint kibámult az ablakon, a szemei pedig... félig lehunytak voltak. Biztos ő is eléggé álmos már. Csak akkor kapta vissza a fejét, amikor beleütöttem egy nagyot a boxzsákjába. Egész jó az érintése, de eléggé feszes az anyaga. Nem volt rajta semmi számomra melegesen ható sztáros minta, egyszerű fekete színű volt, közepén egy hatalmas vörös csíkkal.
- Ó, így már világos a helyzet. Nos, mi legyen? - néztem rá kérdő tekintettel, majd meg is bántam ezt az elhamarkodott kérdést, mire kipirosodott arccal röhögni kezdett.
- Mit akarsz velem csinálni, Síra? - röhögött még jobban, majd elindult ki az ajtón, én pedig ösztönből követtem, hiszen ez az ő háza... Tehát tök logikus, miért követtem, az a lényeg. :D
- Na, te itt fogsz várni, amíg elmegyek fürdeni, ne is próbálj kijönni, mert én itt mászkálni fogok - nézett rám tök komoly arccal.
- F-Fürdés k-k-közben? M-mezte-lenül? - visítottam, míg berohantam a szobájába, és leültem a macis székre. Te szent ég! Oké, oké, oké. Én itt leszek egész éjjel, csak nehogy olyat lássak meg, ami miatt megállhatok a fejlődésben.
- Aha, az a hobbim, hogy fürdés alatt számba veszem, hogy minden megvan-e a házban. Akkor leszek teljesen nyugodt, ha ezt két percenként leellenőrzöm. Ruha nélkül - mondta fapofával, de ezt körülbelül 10 másodpercig bírta, utána meg kitört belőle a röhögés, én pedig fújtam egy nagyot, és megnyugodtam, hogy nincsen "veszély". Még csak az kéne nekem, hogy meztelenül meglássam Bontit... Ki kíváncsi rá? Én tuti nem! - Na, addig... Lazulj - azzal rám csukta az ajtót, és hallottam, ahogy magára zárja a fürdő ajtaját. Hé! Körbe sem mutatott minden helyiséget, szóval úgy döntöttem - mivel ez a srác úgyis attól fél, hogy benyitok, ezért magára zárta az ajtót -, hogy körülnézek. Mikor kiléptem az ajtón, az első cselekedetem az volt, hogy felestem egy... Cicában? De gyönyörű perzsa macska!



- De szép vagy! - simogattam meg a fejét, mire elkezdett fújni, meg a hátát borzolta, mint a mesékben, ahol a gonosz boszorka macskája is mindig gonoszan tekergőzik. - Őőő, akkor bocs - de kár, hogy nem szívlel, pedig szép cica. Átléptem rajta, majd a szülői szoba kivételével (Bonti sokkot kapott, mikor benyitott, szóval nem szeretném megtudni, mit látott) megnéztem a helyiségeket. Mindenhol (kivéve Bonti szobáját) nagy rend volt, és visszafogottság. De nem is gondoltam volna, hogy félmeztelen táncosnők fognak táncikálni a nappaliban és Serena hasonmások érobikozni a szobákban, úgyhogy e téren akkora meglepetés nem érhet. :D Az Átkomra gondoltam, és milyen átkos rá gondolni, mivel már csak a gondolatára is megcsörrent Bonti telefonja.
- A francba! Ki fog jönni, ki fog jönni, meztelenül, neeee! - rohantam oda a telefonhoz - Te szent ég, magamban beszélek? - kaptam sokkosan a kezemet a fejemhez, majd kínosan felröhögtem, és ránéztem a hívószámra:



Ez meg... ki a halál? Bia? Milyen név ez? Név ez egyáltalán? Meg mi ez a kép, tetszeni akar Bontinak? Milyen díva, pfff... Gondolom Bonti barátnője... "De most mit csináljak, felvegyem ezt a vackot, és küldjem csicsikálni a csaját?" Ilyen gondolatok kötötték le az agyamat, mikor hallottam, ahogy a fürdőben kattant a zár, majd Bonti egy szál törölközőben (WHAT?!) rohant ki a fürdőből, mivel gondolom meghallotta a csengőhangot. Mi, mi, mi?! Én mentem sokkot kapok! Csak az a törülköző takarja a testét, jézusom, jézusom, nyugi van, nyugi!!! Úr isten, kockás a hasa, meg... izmos kar... Te is csak egy kirakat bá... Nem, Bonti nem kirakatbábú, kivételesen esze is van. De hogyan lehet ilyen izmos 15-16 évesen? Mikor ruhában volt (haha), nem is vettem észre az "adottságait". Vagy a "munkáját". Őőő, gondolom mivel lány vagyok, nem bűn, hogy megnéztem őt, de mégis szégyellem magam, de valami belül azt mondja, hogy... Nincs lelkifurdalásom. Na jó, de! Szentséges bundás kenyér, muszáj nem ránéznem!
- Mit bámulsz, hívnak... Ne tegyél már úgy, mintha nem láttál volna még ilyet soha - nevetett ki, majd odalépett mellém, hogy felvegye a telóját. Én meg rögtön észbe kaptam, és a földet kezdtem el bámulni, mihelyt megjegyeztem magamnak, hogy isteni illata van Bonti tusfürdőjének és samponának. Nem Bontinak van jó illata, az kizárt! A samponnak és a tusfürdőnek, világos?!
Észbe kaptam. A gondolat villám gyorsasággal suhant át az agyamon. Kikaptam a kezéből a telefont, mielőtt felvehette volna, és kegyetlen pillantást vetettem a még mindig villogó kijelzőre.
- Add már oda! - röhögött ki megint, miközben a kezét felém nyújtotta, hogy adjam oda neki ezt a kacatot. - Ez személyi jogsértés! - próbálta kivenni a kezemből, és tisztára összevizezett a testével... Ne már... Ez kezd zavaros helyzet lenni...
- Nem! Addig nálam lesz, amíg le nem teszi az a sznob díva! - kezdtem el rohanni a nappalijukon át a fürdő felé, ami csupa víz volt Bonti kihozott "vízesése" miatt. A hátam mögé néztem, mivel hallottam magam mögött Bonti rohanó lépteit, mikor hirtelen megcsúsztam.
- Te full béna, vigyázz már magadra! - ragadta meg Bonti a kezem, de ő még vizesebb volt, szóval ő is megcsúszott, és vetődtünk egy hatalmasat... Úr isten!
    Mikor kinyitottam a szemem, Bonti szemeit láttam meg elsőre. Kék... Síra, fejezd már be a hülye szavak mondogatását! Először kockás has, meg izmos kar, most meg a kék szemét szeretnéd kihangsúlyozni ennek a komplett szerencsétlennek? Itt fekszik rajtad, te meg csak bámulod!
- Őőő... - vette fel velem a szemkontaktust Bonti, és kábé így voltunk öt percig, mozdulatlanul (én a vizes földön feküdtem - a telefon halvány hupilila gőzöm sincs, hova esett egyébként -, Bonti meg a karjával támaszkodott felettem -igaz, az egyik kezével a csuklómat fogta, de gondolom azért, mert korábban így akart két lábon tartani -, hogy ne nyomjon össze, és csak néztünk egymásra, hogy most "Mi van?")... Közben azért a teló csörgése is leállt... Végre, letette az a...



- Nehogy más merre merj nézni! Lefelé tilos!!! - kapta oda az egyik karját a törülközőhöz piros fejjel, mire felröhögtem, de zavarba is hozott... El sem hiszem, hogy ilyen helyzetben vagyunk!!!
- Dehogy fogok odanézni, te töketlen ba... - itt viszont elfordultam, mivel olyan oltást találtam ki, ami talán nem feltétlenül illik a kialakult... Helyzethez.
- Öhm, jelen helyzetben ez a beszólás elég érdekes, nem? - nézett még mindig Bonti, mire visszanéztem rá. Ebben most teljesen egyetértünk. Csak ne nézne ennyire!
- Az - mondtam egészen halkan, de idegesen. Most már aztán... Leszállhatna rólam, kezdek teljesen vizes lenni! - Hallod? Kelj már fel! - kértem a teljesen jogosan, mire egy "Ja, persze" bólintással felpattant, majd visszaslisszolt a fürdőbe. Ő... Inkább hadd ne mondjak erre semmit. Vagy is de... Melegem van, teljesen leizzadtam, és rájöttem, hogy a telefon "begurult" a hűtő alá, szóval 10 percig azt vadásztam, mire Bonti végre ruhában, megszárított hajjal tette be elégedetten a fürdő ajtaját.
- Éhes vagy? - kérdezte úgy, mintha semmi nem történt volna ... nemrég.
- Nem... - mentem visszafelé a rózsaszín "hülyegyerek" szobába.
- Hé! - kapta el a karomat, mire reflexből kiszabadítottam magam a fogásából.
- Bocs, hogy rád estem... De azért neked sem kellett volna rohangálnod, mint egy hangyás zakkantnak! Meg... Véletlen volt. - magyarázkodott, de igazából nem értem, miért. Nem haragszom rá, csak fura volt az egész szitu.
- Nincs semmi - mondtam mindezt úgy, hogy rá sem néztem. - Én bocs, hogy közéd és a csajod közé pofátlankodtam. Nincs jogom hozzá - adtam át neki a telóját, anélkül, hogy ránéztem volna, mire felröhögött. Most mi ilyen vicces? A telefonjára ragadt a nemrég általa kinyírt legye, és telebatikolta emberi vérrel, vagy mi a fene?!
- Az a húgom volt, te degenerált! - fogta a hasát a röhögéstől. Te szent ég... Ekkorát már régen égtem...
- Tudod, ki a degenerált! Te! Mert nem szóltál előbb! - kaptam oda a fejemet, mire megláttam, mennyire zilált a haja. De ő csak röhögött, röhögött, és szerintem halálra szakad a röhögéstől, ha nem hozok fel neki valami tök más témát. - Fésülködj már meg, hogy nézel ki! - kaptam oda, hogy kiszedjek valami szöszt a hajából (gondolom a törülköző miatt került oda), mire a szája elé kapta a kezét, és a pult felé igyekezett. Most meg hirtelen mi a baja?
- Éhes vagy - szeletelt össze kábé minden szalámit, amit talált, majd gyorsan megvajazott három zsömit, és telerakta velük az egészet...
- Hé, mondom, hogy nem kérek! - nevettem, mert annyira kis aranyosan...olyan ügyefogyottan csinálta a szendvicseket, hogy már csak azért is közbeszóltam.
- Tessék, jó étvágyat! - nyomta a kezembe a kaját, majd bement a szobájába, és magára csukta az ajtót - Ja, és a rózsaszín szoba a tiéd! Haha! - kiáltotta ki még utolsó megjegyzésként. Hát ez megbolondult. Ott álltam, mint vendége, három nem kért szendviccsel a konyha közepén, még meg sem fürödtem, és be sem ágyaz nekem! Hát milyen házigazda az ilyen? Plusz még az előbb le is tepert!
- Szörnyű vagy! - kiáltottam vissza szörnyülködve, majd nagy nehezen megettem a kaját, amit rám erőltetett. Hm, nem is volt olyan rossz, majd elmentem fürdeni. Elég fura, hogy előttem meg ő volt benn a kádban... Brrr. Persze magamra zártam az ajtót, nehogy fogja magát, és leteperjen a fürdőben is. Marha.
Mikor végeztem, bevackoltam magam a bolyhos, rózsaszín popsztáros "élménybe". Csak bámultam az ágyról a plafont és az engem körülvevő posztereket... SP... Fluor Tomi... Éder Krisztán... Ja, az is SP, remek... Justin Bieber... Na jó, kezdek félni ettől a szobától!
- MIÁÚÚÚ!!! - ugrott agresszívan rám a macska a sarokból (Mi van?! Most miért?!), majd elkezdte karmolászni a ruhámat.
- Áááá, húzz el innen! - kapkodtam magamra a takarót, mire alábújt, és a hajamat kezdte húzogatnia  mancsaival. Ebben a házban mindenki agyilag visszamaradott agresszív rajtam kívül?! Kábé 15 percig tűrtem el, hogy kínozzon a macska, utána megelégeltem, mert még aludni is szerettem volna, szóval tök logikusan írtam egy üzit Bontinak, amire rögtön válaszolt is, úgyhogy gondoltam, nekiállok vele csetelni, míg a macska támadásait hárítottam fél kézzel és kapálózva:



Szóval végül... Bonti szobájában találtam magam, a félálomban velem vitázó Bontival.
- Kizárt, hogy kirakd a macskát a szakadó esőbe! - mutattam idegbetegen ki az ablakon, mutatva, hogy igen, az eső esik.
- Én meg kizárt, hogy hagyjam, hogy egy hülye nőszemély itt aludjon! - fogta a fejét Bonti, és láttam rajta a végkimerültség jeleit: kapkodó tekintet, ideges dobolás a lábával, meg ilyenek. - Az meg az én dögöm, menjen tusolni ki, azt' kész! - mutatott rá még nálam is idegbajosabban az éppen az oldalamon lógó és kaparászó macskára, mire észbe kaptam, és levakartam magamról... Amúgy meg miért is utál ez az állat ennyire?
- Nem megy ki! - védtem meg a macskát, hiszen oké, nem bír, de attól még egy perzsa macska, és én alapból szeretem a cicákat, nem kínzom azzal, hogy kivágom az esőre. Amúgy is, ilyen felfogással Bonti szerintem csak akkor teszi ki szerencsétlent, mikor szakad az eső, "hadd fürödjön a dög". Legalább akkor legyen jó napja, ha én itt vagyok! Én vagyok a védője, na meg a rágókája...
- De igen! - kiáltotta idegesen.
- Nem! - álltam ellent.
- De! - bólogatott szaporán. Na ne!
Ezt az értelmes vitát folytattuk "kerek" öt percig, mire eldöntöttem, hogy nem hagyom a cicát ázni, szóval kiraktam Bonti szobájából, becsuktam az ajtót és rávetettem magam Bonti ágyára. Hurrá!
- Hé, ezt nem engedtem meg! - próbált meg kitaszigálni az ágyából, ami már nem az ő ágya, haha, mire rájött, hogy nem akar megint leteperni, mint a múltkor, szóval kiviharzott, és áthozta az ijesztő szobából az ágyhuzatot meg a többit.
- Egyébként... Ha bezárnád azt a szerencsétlen másik szobát, ugyanúgy aludhatnál ott is! - forgatta a szemeit, majd levágta a földre az "ágyát", és betakarózott. Nem tűnt valami lelkesnek.
- Nem tudom bezárni, mivel nincs nálam kulcs! - emlékeztettem arra, hogy már hogy várja, hogy bezárjam azt a szobát, amikor még a saját házamhoz sincs kulcsom!
- Jó, oké, itt van kulcs... Ide nem tud betörni - nevetett fel Bonti, majd elfordult az ellenkező oldalra, szóval nem láttam az arcát. De kicsit jobb kedve lett szerintem. :D Megértem. Szánalmasan vicces a helyzetem, mivel egy perzsa macskától is félek már. - Jó éjt -mondta halkan, és megesett rajta a szívem. Szegény, Bonti, most miattam a földön kell aludnia...
- Bocsi - suttogtam szégyenkezve.
- Mit? Ja,ne parázz, mikor Krisztán jön át COD-ozni, ő is igényli az ágyam, ha nem tud hazamenni... ha meg ő győzött a birkózásban, meg is kapja! - nevetett kínosan. - De ne gondold, hogy annyiszor nyert! Max egyszer! Azt is csak azért, mert hátba támadott! - szabadkozott továbbra is mulatva, én pedig majd' sokkot kaptam. Már Krisztán is aludt ebben az ágyban? Meg mi az, hogy akkor, mikor nem tudott hazamenni? Mi? Nem értem az egészet...
- Nem tudott hazamenni? - utaltam vissza Bonti mondatára.
- Aha, de ez más téma... Mostanában elég sokat veszekszik a szüleivel, szóval... Mindegy, az ő dolga, beavat-e - halkította le a hangját, majd szerintem nekiállt hibernálni magát, szóval én is így tettem. De fuuu! Nem egyszerű ez az alvás... Annyi minden történt ma is, és ez az éjjel... Bonti rám zuhan és... Bonti rám zuhan. Lássuk csak, nos...Alig van rajta ruha... Meg bámul, meg tök vörös lehettem az ijedtségtől... Meg mi volt az a roham Bia miatt, aki mint kiderült, a húga? Most komolyan... Újra megkérdem, hátha jön rá felelet: mi a fene volt tőlem az a roham?! Egy éjszaka alatt képes vagyok minimum hatszor beégni valaki előtt.. Hát, gratulálhatok magamnak, igazán.
- Nem tudok aludni - néztem le Bontira nyafogva.
- Én se, mert nem hagysz - dünnyögte, miközben átfordult a másik oldalára. Vettem a lapot, szóval befogtam. Ez ment olyan... két percig.
- Bonti! Szomjas vagyok! Van itt valahol egy bögre? Meg kávé? - érdeklődtem félhangosan, mert  tényleg megszomjaztam...
- Én leütöm - fordult felém, és gondolom látta rajtam még a sötétben is, hogy mennyire nem kenem- vágom, kiről vagy miről beszél, úgyhogy folytatta. - Hallgass már el, vagy hatástalanítalak! - nevetett fel, majd visszavágta magát az "ágyára" (muhahaha), és lehunyta a szemét. Oké, értem a célzást, meg elég durva lenne, ha nekiállna hatástalanítani, szóval akkor ma nem iszok kávét. Próbáltam elaludni, meg le is hunytam a szemem, mivel eddig kiguvadt szemmel bámultam bele a sötétbe, de csak nem ment... Meg Bonti vajon milyen sampont meg tusfürdőt használ? Férfi tusfürdő, vagy most ez olyan, hogy akár én is... Mi van? Jézusom, mire gondolok, persze, hogy férfi illat volt az!!!
Elkezdtem álomba ringatni magam: nekiálltam forgolódni össze-vissza az ágyban, és szenvedtem. :D
- De tényleg szomjas vagyooook - nyafiztam tovább, de én sem bírtam nevetés nélkül. Bonti fújtatva feltápászkodott, majd kirobogott a szobájából, felütötte a villanyt (szó szerint egy hatalmas csattanást lehetett hallani, amire akaratlanul is elmosolyodtam... Gonosz vagyok), majd egy szekrénycsattanást (előszedte gondolom a kávét), utána meg egy macskanyígást (ráesett valami a cicára...gondolom) hallottam, szóval elkönyveltem az agyamban, hogy Bonti végre kávét főz nekem. Végre igazi házigazda!
- Tessék, hercegnő, más valamit ne szolgáltassak? Öregem... - nyomta a kezembe a forró csészét, erre beugrott a vizes, félmeztelen teste meg a vetődésünk... Ó... Nem kell semmi... Inkább. - Te mit nézel? - kapott a hajához, mire elmosolyodtam.
- Nincs most benne semmi - azzal leültem mellé a földre, a rózsaszín lepedőre (érdekesen festett Bonti és a rózsaszín bolyhos cucc), és eldöntöttem, most már pedig beszélgetni fogunk. Az idő meg nem tök mindegy, mennyi?
- Jaj, ne. Kávét hozok neki, ami aktivizálja az agyát. Normális vagyok? - kapott humorosan a fejéhez újra, mire majdnem félrenyeltem a kávét.
- Nekem ez... Hát, végül is attól függ, milyet főztél, mert a legtöbb már nem tud aktivizálni - magyaráztam vígan. Hát ja, a szervezet egy idő után hozzászokik úgy... bármihez, kivétel Bonti hülyeségeihez.
- Te kis függő - nevetett ki -, amúgy gőzöm sincs, miféle... De nem hinném, hogy erős - gondolkodott el, erre észrevettem, hogy milyen pizsi van rajta. Éppen időben. Kék laza trikó és fekete, középhosszú, szintén laza nadrág, rajtam meg kábé a lehető leglazábbra fogott utcai ruhám volt. Biztos elég érdekesen néztünk ki egymás mellett ülve.
- ...És, egyébként kicsit kezdem megbánni, hogy áthívtalak - nézett rám hirtelen, mire észrevette, hogy eddig is rá figyeltem, szóval azonnal elkapta a tekintetét rólam. Ennyire ijesztő lennék? - Csak vicceltem, tiszta jó elviselni, ahogy a karomat bámulod... Eltakarjam? - vigyorgott rám, mire éreztem, ahogy hol elfehéredtem, hol elvörösödöm, mint valami rossz kaméleon.
- Ne! Akarom mondani, nem érdekel semmid! Csak felmértem, mi van rajtad - erre még jobban nekiállt hahotázni. - Lány vagyok, érdekelnek a ruhák! - szabadkoztam, de már tök mindegy volt... Még egy égés a ma éjjelre, felfogtam.
- Vagy az, ha nincs ruha, nem? - lökött meg picit, mire én is felnevettem, de inkább kínomban, mint amiatt, mert annyira vicces lett volna ez a kis poén... Lehet, hogy őt nem hatotta meg, de én eléggé furán éreztem magam, elvégre nem minden nap esnek rád egy telefon miatt félmeztelenül és bámulnak "WHAT?" tekintettel fél óráig... Jó, ez nem fél óra volt, de tök mindegy. Annyinak tűnt...
- Te akkora egy tapló vagy! - fogtam a fejem, majd mivel kiittam a kávét, letettem magam mellé a földre. De úgy éreztem, engem ez a kávé inkább kiütött, mint energizált. Mit rakott ez bele, drogot? Vagy valami nyugtatót, hogy fogjam be?
- Te le akarsz nyugtatni? - néztem rá álmos arccal, mire értetlenkedve nézett vissza.
- Nem akarok én veled semmit... csinálni - értelmezte mondandója közben a kérdésem, de mivel továbbra sem esett le neki, ezért csak nemtörődöm stílusban legyintett egyet. Értem, szóval akkor alapból álmosít a kávé.
Ezután elkezdtünk beszélgetni a suliról, a többiekről, meg a boxról... Itt eszembe jutott egy dolog, amiről még nem is tudok.
- Te... Miért van ott az a plakát a faladon? - mutattam rá a vak sötétben a plakátra, amit gondolom nem is találtam el, de ugyan mindegy az. :D
- Mert ez volt az egyik célom az életben, hogy eljussak egy külföldi box mérkőzésre... Tavaly sikerült is - reagálta le azonnal a kérdést, és láttam rajta, hogy tök örül neki, hogy rákérdeztem. Végre valakinek egósan elmondhatja, hogy volt az amcsiknál. :D
- Ki a példaképed... Tyson? - hiszen ő volt az, akit arany szegéllyel emeltek ki a képről...
- Nekem nincs példaképem. Csak szeretem a sportot, ami nem azt jelenti, hogy azzal kezdem az egészet, hogy kiválasztok egy valakit, akit a legjobbnak gondolok, és őt akarom túlverekedni - hé, Bonti tök komoly, amikor a boxról beszél... Azta, egy komoly Bonti. Milyen ritkaság ez manapság! Kiköpte a humor répa farmját és átváltott " Komoly. Én, a komoly Blackwell" stílusra? - Én... magamnál akarok jobb lenni... Mindig. Ez hajt, meg még elég sok minden ... de most fáradt vagyok, hagyjá' - vigyorgott rám, mire elmosolyodtam. Na jó, annyira azért annyira nem komoly. :D
- És ezzel szeretnél majd foglalkozni? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt, hogy most ezt hogy képzeli el... Sikátorokban fog utcabunyózni, amiért pénzt kap, mint az utcazenészek, vagy ringben veri szét Tyson arcát? :D
- Még nem tudom, de az biztos, hogy tég... - egyre álmosabb vagyok már, szóval nem tudtam összpontosítani Bonti szavaira, csak hunytam, csak hunytam le a szemeimet... Majd a végén teljesen elsötétült a világ... Talán ezt nevezik elalvásnak. :D

2016. február 23., kedd

11. Fejezet - Te idióta!

Szeptember 12., Vasárnap

A szombatot szerintem átaludtam, arra sem emlékszem, felkeltem-e egyáltalán, de valószínűleg nem, mivel olyan szomjasan kászálódtam ki az ágyamból, hogy ha perpillanat előttem lenne egy puputeve, beleszórnám a szívószálamat (tuti menne), és kiszívnám belőle az összes vizet (az meg tuti víz). Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal vánszorogtam le a lépcsőn, amikor...
- Te idióta! Kávét, kávét ide! - lihegtem feltűnőbben a kelleténél, majd belassúztam a konyhába., Viszont ott rájöttem egy apró érdekességre: Zeron... Beájult a hűtőbe. Körülbelül 10 percig néztem, ahogy megmagyarázhatatlan okból belefagy a készülékbe, amit mind a ketten imádunk, mert kaját tárol, ami kell az életben maradáshoz, na de azért belefagyni? Vagy lehet, eszkimóként ébredt... Vannak ilyen heppjei. - Te idióta! - mekkora szókincsem van, amikor úgy kelek, hogy egy napot átaludtam, jééé...
- Eeeee? - bámult rám hullafáradtan a hűtőből kilesve, miközben a teste 90%-a még mindig ott fagyott.
- Miiiii? - kérdeztem vissza hasonlóan értelmesen. Tőlem ma reggel kb. ennyire futotta.
- Heeee? - vonta fel ásítva a szemöldökét. Kábé 10 percig hasonlóan hülyén fejeztük ki magunkat egymásnak, amikor megcsörrent a telefonom az asztalon.
- Úúúú? - "mú"-t akartam mondani, mivel Zeron éppen most halászta ki a hűtőből a tejet ...De ááá... Hát, nem ment.
- Te idióta! - úúúú, szóval Bonti utánozni merészel?
- Te utánzó majom! - kiáltottam fel olyan hanggal, mintha egy éppen most megvilágosodott hívő lennék.
- Na, most én szerintem nyugodjunk le - sóhajtott egy nagyot, mire... Mire megláttam, hogy Zeron kávét tölt egy bögrébe, szóval becéloztam a bögrét, és ráugrottam.
- Azt mondtam, nyugi, erre letarolna egy buszt is akár...Jó, oké, leteszem inkább - nevetett fel nagyon elnézően. Mi?!
- De egyáltalán miért kerestél? - fogalmaztam meg ma végre az első értelmes kérdésemet.
- Ezt most úgy kérded, mintha egy csodás jelenség lenne az, hogy hívlak - hallottam, hogy levágja magát... valamire - amúgy szombaton is hívtalak, de akkor még ennyi életjelet sem adtál magadról - az kedves, hogy hívott. De nekem tegnap körülbelül annyit ért a hívás hangja, mint halottnak a csók. Engem egy atomrobbanás sem tudott volna szerintem kiröpíteni a paplan alól. :D - csak érdekelt, hogy mi van veled. De pihenj csak. Egyébként... - itt hallottam, ahogy megköszörüli a torkát -, majd ha gondolod, összefuthatnánk valamikor, mondjuk csütörtökön jó lenne? Tudod, én...
- Uh, úr isten! Figyelj! Most le kell tennem, mert Zeron meg akar ölni! - magyarázkodtam, mert amúgy igazam is volt. Viszont amiatt, mert Zeron éppen kinyírni készült, nem fogtam fel eléggé azt, amit mondott, csak a szavak egymásutániságát értettem meg. A "de" után jön a "pihenj", meg az "összefuthatnánk" után jön a "valamikor", de hogy mit jelentett, amit mondott, arra nem nagyon sikerült rájönnöm, annyira ki voltam ütve.
- Őőő, értem - nevetett félszegen. - Majd hívj meg a temetésedre... Üdvözlöm Zeron bácsit. Akkor szia - tette le... elég gyorsan a telefont. De miért is? Várjunk csak, hadd gondolkozzam, ezt még fel kell dolgoznom, most mi is történik?
- Te gyerek! Adod vissza a reggeli élvezetem?! - még reggeli élvezetezik itt nekem, mikor én tegnap kihagytam egy teljes napi kávéadagomat!Nem csoda, hogy gondolkodni sem tudok emberhez méltóan. :D
- Ha adsz inni! Szomjas vagyok!! - játszottam elváltoztatott hanggal az óvodást, mire "Zeron bácsi" elém tolta unott fejjel a kávéfőzőt. Hu, eléggé sok füst jön belőle.
- De sok füst! - adtam hangot a véleményemnek, szerintem teljesen okosan. Nos, Zeron nem így gondolta.
- Füst az agyad! Esetleg gőz, te ááá... - két kézzel megtámasztotta a fejét az asztalon, majd egy hatalmasat fújt. Ja, ő így veszekszik velem, egy idő után, mire igazán dühös lenne, belefárad, és kifújja magát. - Mire is valók a tappancsaid? - érdeklődött tettetett kíváncsisággal, mintha egy idomár lenne, aki éppen egy kutyát tanít arra, hogyan adjon neki pacsit. Csak nekem nem fog járni jutalomfalat. Egyébként Zeron addig mutatott egy ujjal a "tappancsaimra", míg eszembe jutott válaszolni.
- Ja? - vigyorogtam. - Arra, hogy megbökjem a vállad, ha kávét akarok inni - de mivel erre csak egy unott szemforgatást, és egy "rossz vicc volt" fejcsóválást kaptam, lehervadt a mosolyom, és magamnak öntöttem egy adag életmentő kávét. De meg kell jegyeznem, a Hulla-Zeront még így is jobban bírom, mint a "Most jöttem a melóból-Zeront", aki már rég lebirkózott volna a kávéharcunkban.
- Tetszettek az első heteid a suliban? Úgy válaszolj erre, hogy az elkövetkező 5 percben vagyok kíváncsi rá - nyitotta ki ásítva a Napi Hírmorzsákat.
- Eddig kifejezetten élvezem - gondolkodtam el. Mert végül is az utóbbi időszak szerintem viszonylag jó volt. Igaz, minden új volt, és szokatlan, de szeretem a változatosságot, azt, ami nem közhelyes. És az elmúlt hét a Szent Revuilsban egyáltalán nem tartozott a "Huuu, de közhelyes, annyira, hogy belehalok" időszakaim közé. - A tanárok is jók - itt Zeron hangosan felröhögött - oké... jó flúgosok, főleg az a pedo mit tudom én mi a neve fazon, de az fix, hogy pedo... Valami gumi a neve, de a vezetéknevére nem emlékszem - itt Zeron félrenyelte a kávéját, és öklendezve vetette közbe, hogy amúgy Takuminak hívják, és ja, tényleg pedo. Oké, legalább a pedot eltaláltam, az már félsiker. - Ja, és a tanulás? Eddig nem érzem, hogy megerőltettem volna az agysejtjeimet... - keltem fel az asztaltól, majd egy "oké, nagyszerű" fejbólintás kíséretében feltrappoltam a lépcsőn, és berontottam a szobámba. Minden tiszta kupi. Itt is majd valami rendfélét kéne tenni. Te jézus úr isten! Mikre gondolok, talán beteg lettem? ... Ilyen gondolatokkal vetettem le magam az ágyamra, majd elővettem a laptopom, és felmentem Streamessre. Szeretem ezt az oldalt, egyszerű de nagyszerű, és rögtön megtudhatom, ha... Khm. Ha Karamell éppen egy "Nyárbúcsúztató csajbemutató fesztiválra. Nagyon szexik! " akar elmenni, ami szerintem hozzátartozik az én életemhez is. Mármint, hogy tudjam, mikor megy fesztiválozni. Amúgy Zak is csatlakozik hozzá, így Zero nevét akaratlanul keresgéltem a társak között áááám... Sehol sem találtam. Ez érdekes. Nekem inkább tűnt csajozósabbnak Zero Zakariánnál, erre Zero hagyja ki a nőstényeket? Elég furcsa, lehet meghülyült. Vagy éppen megtért? :D Na, de pörgettem tovább, és az alábbi kedves üzenetet pillantottam meg...


Az nem lehet. Az lehetetlen. Nem lehet igaz! Hangos dörgésre, majd egy hirtelen ajtónyitásra lettem figyelmes, majd az ajtónak az erőteljes becsapódására.
- Itthon van - hallottam Zeron bágyadt hangját. Azon nyomban lerobogtam, és Kíra energikus képével találtam magamat szemben. Mi a francot keres ez itt?
- Most azonnal menj haza! - mondtam ki elsőre azt, ami eszembe jutott. Mert most azonnal menjen haza, nincs vita.
- Te idióta! - na ne, ez a felkiáltás már számolni sem tudom, hányadszorra hangzik el ma. - Jössz velem sportolni!
- Neked meg honnan jönnek ilyen képtelen... ilyen... ilyen... sehova be nem illő agyament ötleteid? - hebegtem, miközben kirontottam a házból, hogy ne lássam őt, de...
- ÁÁÁ, te idióta! - vettem észre a bicajt, amiben sikeresen felestem. - Mi a ro...
- Hé! - szólt rám Zeron. Ja, hogy ő is itt van?
- Mi a szentséges pónilóért van itt egy kerékpár? - tápászkodtam fel, mert ugye mindenki csak bámult, de senki nem segített volna fel. Zeron már megint vállal támasztotta az ajtófélfát, Kíra meg csípőre tett kézzel állt a küszöbünkön, mint aki éppen felvette a nadrágot a családban. :D
- Ezt fogod használni - mondta ki olyan hangsúllyal, mintha ez már csak természetes lenne, hogy én, Yamanaka Sirállia, reggel ki tudja hánykor, vasárnap majd neki bringázgatni fogok Budapesten, mellesleg pizsomában. Ez hol él, tán' a Marson?
- Nem tudom még mindig, honnan szedted azt a marhaságot, hogy neked most itt kell lenned és eljátszanod a személyi edzőmet - vakargattam a fejemet teljesen értetlenül.
- Biztos forrásból tudom, hogy egy napja még mumifikált állapotban döglöttél az ágyadban, és semmit nem mozogtál, plusz szerintem ma sem tervezted, de így el fogsz hízni és nem fogsz kelleni még a nagyanyámnak sem! - oltott be egy szemvillanás alatt. Még jó, hogy nem vagyok hízásra hajlamos. Haha. -  Ha nem szállsz fel arra a kerékpárra magadtól, majd rászállok én, miután hozzákötöttelek! - erre elővett egy vastag kötelet, és elkezdte a szemem előtt lóbálni, mint egy idegbeteg. Mi van ma az emberekkel?
- Most nem értem ezt... Úúú, az az idióta! Én kinyírom! - kaptam elő a telefonom, majd tárcsáztam Bonti számát. Kicsöng. Kicsöng...Kiiiiicsöng. Én kinyírom. Direkt nem veszi fel? Ennek hétfőn még hatalmas böjtje lesz!!!
- Mit vagy úgy oda, én remek társaság vagyok! - dobta szerényen át a vállán a haját Kíra, miközben felfele tolt a lépcsőnkön. - Vedd megtiszteltetésnek, hogy velem, hangsúlyozom VELEM sportolhatsz! - ez... Ez készen van. És már a szobámban is voltunk. Kíra önkényesen belenyúlt a szekrényembe ( Mi van?!), elődobált egy melegítőalsót és felsőt ( MI VAN?!?! ), majd megengedte a fürdőben a vizet, és alányomta a fejemet (HOGY MI VAN?!)
- Eressz el, te sakál! - mire Kíra megrezzenve eleresztette a fejem. Hú, Karamell beszólása még mindig tarol még nála is. :D - Na, majd megcsinálom magam. Nyugalom - mondom ezt én, aki mindjárt leveri Kírát egy lámpaoszloppal. Megmostam az arcom, felkötöttem a hajam, és olyan 5 perc alatt készen lettem az öltözködéssel is. Egy elnyújtott sóhaj kíséretében ültem fel a bicajra...
- Miért csak egyet hoztál? - lepődtem meg.
- Te idi...
- Jó, hallottam ma már elégszer! - röhögtem fel. Oké, a kérdésem hülyeség. Csak nem fog maga után tolni kettő biciklit, még ha az egyiken rajta is ülne, akkor is hülyén festene a másikat maga mellett tolnia, és az sem biztos, hogy az úgy kivitelezhető lenne... Kíra és két bicikli. Meg a reggeli rohanás. Akaratlanul is elmosolyodtam. Azért kedves volt tőle, hogy "gondolt rám". Csak legközelebb hozhatna öt tábla csokit (lehetőleg kettő oreósat és három mogyisat) annak jobban örültem volna...
- Én futni jobb szeretek, de a kerékpározással a hátamat erősítem - futott mellettem Kíra - meg önvédelmet is tanulok. Mert én jó vagyok, és kész - erre felröhögtem.
- Arra én is jártam. De lehetne, hogy egy megszólalásodban ne legyen ott az a bárgyú önfényezésed? - nevettem továbbra is ki.
- Ne beszéltess most, mert kifullad az a nagy kapacitású tüdőm! - bámulta továbbra is az utat, mire befejeztem. Végül is, jogos. De már megint fényezi magát! Ez a lány egy egomán, megszállott futógép, erre most sikeresen rájöttem.
 Egy ideje már szeltük az utakat, és én sok mindenen gondolkodtam. A sulikezdésemtől az avatásig minden feljött bennem. Annyi minden történt! Időm sem volt a "származásomon", meg a családfámon agyalni, meg azon, mennyiféleképpen visszaélhetnék a kapcsolataimmal... Még jó, hiszen eddig is ez hülyített majdnem meg. Örülök, hogy végre egy olyan közösségbe kerültem, ahol nem azért haverkodnak velem, mert ide meg oda tartozom... De még magam számára is rejtem már az egész múltamat. Minek azt feltépni. Minek? Ha nem gondolok rá, talán meg is szűnik, akkor talán más sem hozza fel. Bár Erion rájött, ki vagyok valójában, na meg ott van Zeririn is, aki meg azt mondta, hasonló a helyzetünk. Talán azért is olyan titokzatos a csaj... Fene tudja. Mindenesetre a beilleszkedésem meg az események, tanárok, satöbbi satöbbi... az egész egyveleg annyira lekötötte az agysejtecskéimet, hogy a mélyebb önmagamról teljesen el is feledkeztem... Na meg ott van az a fura vonzalom, amit nem neveznék szerelemnek, amit Krisztán iránt... Na jó, nem. Ez csak egy baromság! Tetszett. Múlt idő. Ennyi, az az első látásra cucc, ami olyan hamar elzúz, mint amilyen hamar berobban. Mert aztán rájöttem, de bunkó, de össze-vissza jellemű hülye gyerek! Egyszer kedves, meg segít, meg az ölébe kap, másszor meg... másszor meg egy orbitálisan nagy barom! Na, meg ott van Bonti, aki... Aki...
- Te, Síra, hallod egyáltalán, hogy hozzád beszélek? - lihegte Kíra, mire lassítottunk.
- Aha - tértem vissza a bolygónkra. De Bonti... Ő...
- Mit gondolsz róla? - fürkészte az arcomat kíváncsian, de csak amolyan "kírásan", miközben leültünk egy padra. Miközben bíbelődtem a kerékpár kitámasztásával, éreztem, hogy még mindig néz. Oké, szóval fel kell hagynom az elmélkedésemmel már megint, és odafigyelni rá. Eddig agyban eljutottam, csak tovább nem...
- Kiről? - most szerintem ezzel nem kérdeztem rosszat. Velem is megeshet, hogy nem vagyok topon, ma például egyáltalán nem érzem magam embernek. A puhatestűek családjához sorolom magamat inkább, akik el tudnának nyúlni a kanapén egéééész nap.
- A barátomról! - kiáltott fel idegesen. - Hát nem egyértelmű?! - tette csípőre a kezét.
- De, hogyne. Ja, az a Hellász fiú? Akivel 10 perc ismerkedés után jöttél össze? - vontam fel a szemöldököm rosszallóan. Mert tényleg... Kíra lehet, hogy szerelmes, meg első látásra szerelem, meg mit tudom én, de nekem is nagyjából ilyen volt Krisztán, még sem vetettem rá magam rögtön az első 10 percben, hogy "juuuuj, de cukker".
- Hellán Zola! Jegyezd meg a nevét, még sokszor fogod hallani! - vigyorgott. - Csak... tudod nem vagyok benne biztos, hogy annyira jól ... történtek a dolgok - ááá, még csak véletlenül sem ő cseszte el, hogy is, az események alakultak ritka szarul. Bár egy napra Kíra lehetnék, akkor nem hibáztatnám magamat semmiért, mindent a hülye helyzetekre fognék!
- Miért is nem? Te hoztad így össze ... hogy így legyen... - vetettem közbe réveteg tekintettel.
- Amikor kézen fogva mentem vele ki a teremből, annyian megszóltak... De... nekem tényleg bejön Zola, most miért baj, hogy összejöttem vele? Járunk, manapság minden harmadik embernek van kapcsolata! Nem? - értetlenkedett szemöldök felvonva, megátkozva az egész sulit. O-ó.
- Mert ez túl hirtelen, azt sem tudod, ki a fene a tag - ingattam kesernyés mosollyal a fejemet.
- Lehet. De úgy érzem, ő más - hadarta kipirosodva.
- Jaj, mindenki ezt érzi, de kívülről tudod, hogy jött le? Te vagy a hülye, aki elnézi, ahogy az a görög  az a Hellá...
- Hellán Zola! - kelt ki magából Kíra, miközben meglökött.:D
- Oké, nos ő... Nem becsül meg. Például egy hétre lehetsz a csaja? Mi van?! Te felfogtad, miről beszél?! - hüledeztem visszalökve Kírát, aki egy pillanatra úgy tűnt, elgondolkodik.
- Te komolyan bekajáltad, hogy alkalmazkodom a feltételéhez? - hüledezett túl nagy nehezen Kíra, miközben úgy felvonta a szemöldökét, hogy rendesen árnyékot vetett a mellette lévő fán ücsörgő mókusra.
- Hát, miért, mi a terved Hellásszal? Bocsi, tényleg - vigyorogtam rá aranyosan, mert nekem már csak Hellász marad Zola. :D
- Hellán!!! - csapta meg a fa törzsét reflexből, mire a mókus ijedten leájult a fáról és elspurizott. Hurrá. Egyébként tök jó, hogy én ilyen komoly téma közben egy mókussal vagyok elfoglalva. - Hát azt tervezem, hogy az alatt az egy hét alatt úgy meghódítom, hogy elfelejti a kis kikötését! - ezután hahotázott egyet, ami inkább hasonlított egy sakál hörgésére, mint egy emberi kacajra. Karamell, találó neveket adsz, erre most jöttem rá.
- Oké, oké. De vigyázz vele, ki tudja, melletted még hány csajt tart a háremében - ültem vissza a bicajra, mert én eldöntöttem, már pedig én most hazamegyek.
- Nincs senkije rajtam kívül - a "kívül" szó után pedig láttam egy pillanatra átsuhanó kételyt barátom arcán. - Vagy is... ha van is, hamarosan nem lesz, erről majd gondoskodom - na, erre már fel kellett nevetnem. Kíra olyan kis aranyos, mikor szerelmes. Az a sunyi, "előre tervezek és mészárolok" tekintet. :D
- És Karamell mit szólt a ti kis románcotokhoz? - kezdtem el újra hajtani a kerékpárt, ezúttal a visszavezető úton. Kíra felvette velem a tempót (most nem volt nehéz dolga), és felháborodottan felröhögött.
- Miért pont azt a mocsarat hozod fel? Kit érdekel, mit gondol az a normálatlan... az a... - gondolkodott el. Őőőő... Azért hoztam fel Karamellt, mert az avatás alatt is tisztára ki volt akadva Kírán, akitől gondolom hozzánk hasonlóan többet várt el, és hát... Ő fejezte ki legjobban, hogy a fazont, aki Hellász (bocsánat) mekkora seggfejnek véli. Csak emiatt.
- Na mi az, nem tudod hogy szidni már? - értetlenkedtem mosolyogva a próbálkozásán. Mert valóban. Kicsit majdnem csalódtam benne ezért.
- Dehogy nem! Csak futás közben nehéz mocsarakat degradálni! - hümmögött. Oké, szóval degradálni. :D - Karamell egy érzéketlen, hígagyú kettyós!  - erre mind a ketten hangos nevetésben törtünk ki, én pedig megtapsoltam Kírát, miközben rájöttem, hogy tudok "nullakezezni" bicajon. :D
Végül este negyed hétkor trappoltam be a lakásba, és természetesen Zeron ott vegetált a TV előtt egy nagy tál popcorn társaságában, és az esti box mérkőzést bámulta. Ja, és hogy én miért este negyed hétkor vánszorgok haza? Hát, mindösszesen, összefoglalva ... csak azért, mert Kíra, mikor rájött, hogy én hazafelé vettem az irányt, kikötözött egy fához, és addig zsarolt azzal, hogy felőlem oda is gombásodhatok, de nem fog elereszteni, ha nem csinálunk még valamit, hogy belementem. Mivel nem szeretnék gomba lenni egy fa oldalán, meg mellesleg mint már mondtam, én egy puhatestű vagyok ma. :D Szóval elkerékpároztunk és elfutottunk a lehető legtávolabbi (én így éreztem) kávézóhoz, ahol megkaptam a szombati kihagyott kávéadagomat is, plusz pizzáztunk is, meg beszélgettünk mindenről: a suliról, a pedo tanárokról, a fárasztó mocsarakról (ezt a témát Kíra hozta fel, minő meglepetés), az avatásról, meg úgy mindenről, szóval végül egészen jól alakult ez a vasárnap. Bár, az sem lett volna rossz, ha egész nap heverészhettem volna a ház valamelyik szegletében, mint például... Zeron.
- Te ülőgarnitúra! - dobtam az ölébe négy nagy csomag sós mogyit. Akciós volt, Zeron meg imád mókust játszani, és ropogtatni egész este a TV előtt.
- Óóó, megjött egy angyal!... Ja, csak ez jött meg? Hol késtél? - bontotta fel rögtön az egyik mogyorót, mire elképedve bámultam vissza rá. Ez? Mi vagyok, egy tárgy? Nem én vagyok az ülőgarnitúra, akire rászállt a por, annyira nem csinált egész nap semmit!
- Csak úúúgy emlékeztetnélek - nyújtottam el a szavaimat, miközben rákönyököltem a kanapé karfájára -, hogy nekem úgy tűnt, nem nagyon akarod megszabni, meddig lehetek távol, haha. Körülbelül magasról tettél arra, hogy Kíra berontott a házba! Felőled akár egy bérgyilkos is lehetett volna!
- De ő a barátod - értetlenkedett ropogtatva - azt mondta - erre a mondatára felnevettem. Ez elég aranyos húzás volt tőle... - Most mi az? - állt le egy pillanatra a ropogtatással.
- Semmi, de... de... - annyira lefárasztott ezzel az egy mondattal, hogy nem sok minden jutott eszembe... - Kötél! - úgy meglepődött, hogy kiesett a zacsi a kezéből, és a popcornos tálba borult az összes sós mogyi.  Vegyes tál, nyámi. Én pedig felvontattam magam a lépcsőnkön, ma már sokadjára, és levetkőztem. Huuu, ez a nap. Érzem az egész napos bicajozástól, hogy feszül a hátam, meg a vádlim. Éppen bizalom játékot játszottam az ágyammal (álló helyzetből szabadeséssel, hátranézés nélkül találtam el, melyik pontjára zuhanjak rá), amikor megcsippant a telefonom:



Ez idióta! Komolyan elküldte, ahogy... kapcsolgatja ráérősen a TV-jét? Ekkora... De azért elnevettem magamat rajta. Oké, legalább perpillanat hasonlítanak valamiben Zeronnal, na de... Ez nagyon rossz húzás volt tőle. Rögtön válaszoltam is neki:



Azzal ledobtam a telóm az ágy távolabbi szélére, mire viszonylag hamar jelzett. Ez a hülye figyeli, mikor írok neki vissza? Minő meglepő... Vagy talán nem is annyira az. Az üzenetében nem volt más, csak egy mosolygó fej... Az ő mosolygó feje, amin látszott a teljes kipihentség és a... Felvidítás? Nagyon pimasz. Ennek meg lesz a böjtje, az fix!!! Mindenesetre nem bírtam megállni, és akaratlanul is elmosolyodtam az üzenete miatt...



Viszont úgy döntöttem, nem válaszolok neki, pedig több, mint tíz percig szuggeráltam a telóm képernyőjét, de talán nem is azért, hogy írjak bármit is. A képét néztem, és felvidított. Örülök, hogy ő legalább ilyen kipihent, hogy van ideje ilyen képeket küldözgetni nekem... Ja... Hát, igen... MI VAN?! Nem örülök neki!!! Elérem a következő héten, hogy fáradjon ki, de nagyon!!! Rászögelem egy kerékpárra, és lelököm a Kékestetőről! Miután kieszeltem mesteri tervemet, betakaróztam, és megfogadtam, hogy nem nézek rá a vigyorgó ábrázatára többet, de kétszer is megnyomtam a kijelzőmet, hogy újra aktiválódjon és mutassa az üzenetét... Bonti, te...te vérbeli idióta vagy!