11. Fejezet - Te idióta!

Szeptember 12., Vasárnap

A szombatot szerintem átaludtam, arra sem emlékszem, felkeltem-e egyáltalán, de valószínűleg nem, mivel olyan szomjasan kászálódtam ki az ágyamból, hogy ha perpillanat előttem lenne egy puputeve, beleszórnám a szívószálamat (tuti menne), és kiszívnám belőle az összes vizet (az meg tuti víz). Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal vánszorogtam le a lépcsőn, amikor...
- Te idióta! Kávét, kávét ide! - lihegtem feltűnőbben a kelleténél, majd belassúztam a konyhába., Viszont ott rájöttem egy apró érdekességre: Zeron... Beájult a hűtőbe. Körülbelül 10 percig néztem, ahogy megmagyarázhatatlan okból belefagy a készülékbe, amit mind a ketten imádunk, mert kaját tárol, ami kell az életben maradáshoz, na de azért belefagyni? Vagy lehet, eszkimóként ébredt... Vannak ilyen heppjei. - Te idióta! - mekkora szókincsem van, amikor úgy kelek, hogy egy napot átaludtam, jééé...
- Eeeee? - bámult rám hullafáradtan a hűtőből kilesve, miközben a teste 90%-a még mindig ott fagyott.
- Miiiii? - kérdeztem vissza hasonlóan értelmesen. Tőlem ma reggel kb. ennyire futotta.
- Heeee? - vonta fel ásítva a szemöldökét. Kábé 10 percig hasonlóan hülyén fejeztük ki magunkat egymásnak, amikor megcsörrent a telefonom az asztalon.
- Úúúú? - "mú"-t akartam mondani, mivel Zeron éppen most halászta ki a hűtőből a tejet ...De ááá... Hát, nem ment.
- Te idióta! - úúúú, szóval Bonti utánozni merészel?
- Te utánzó majom! - kiáltottam fel olyan hanggal, mintha egy éppen most megvilágosodott hívő lennék.
- Na, most én szerintem nyugodjunk le - sóhajtott egy nagyot, mire... Mire megláttam, hogy Zeron kávét tölt egy bögrébe, szóval becéloztam a bögrét, és ráugrottam.
- Azt mondtam, nyugi, erre letarolna egy buszt is akár...Jó, oké, leteszem inkább - nevetett fel nagyon elnézően. Mi?!
- De egyáltalán miért kerestél? - fogalmaztam meg ma végre az első értelmes kérdésemet.
- Ezt most úgy kérded, mintha egy csodás jelenség lenne az, hogy hívlak - hallottam, hogy levágja magát... valamire - amúgy szombaton is hívtalak, de akkor még ennyi életjelet sem adtál magadról - az kedves, hogy hívott. De nekem tegnap körülbelül annyit ért a hívás hangja, mint halottnak a csók. Engem egy atomrobbanás sem tudott volna szerintem kiröpíteni a paplan alól. :D - csak érdekelt, hogy mi van veled. De pihenj csak. Egyébként... - itt hallottam, ahogy megköszörüli a torkát -, majd ha gondolod, összefuthatnánk valamikor, mondjuk csütörtökön jó lenne? Tudod, én...
- Uh, úr isten! Figyelj! Most le kell tennem, mert Zeron meg akar ölni! - magyarázkodtam, mert amúgy igazam is volt. Viszont amiatt, mert Zeron éppen kinyírni készült, nem fogtam fel eléggé azt, amit mondott, csak a szavak egymásutániságát értettem meg. A "de" után jön a "pihenj", meg az "összefuthatnánk" után jön a "valamikor", de hogy mit jelentett, amit mondott, arra nem nagyon sikerült rájönnöm, annyira ki voltam ütve.
- Őőő, értem - nevetett félszegen. - Majd hívj meg a temetésedre... Üdvözlöm Zeron bácsit. Akkor szia - tette le... elég gyorsan a telefont. De miért is? Várjunk csak, hadd gondolkozzam, ezt még fel kell dolgoznom, most mi is történik?
- Te gyerek! Adod vissza a reggeli élvezetem?! - még reggeli élvezetezik itt nekem, mikor én tegnap kihagytam egy teljes napi kávéadagomat!Nem csoda, hogy gondolkodni sem tudok emberhez méltóan. :D
- Ha adsz inni! Szomjas vagyok!! - játszottam elváltoztatott hanggal az óvodást, mire "Zeron bácsi" elém tolta unott fejjel a kávéfőzőt. Hu, eléggé sok füst jön belőle.
- De sok füst! - adtam hangot a véleményemnek, szerintem teljesen okosan. Nos, Zeron nem így gondolta.
- Füst az agyad! Esetleg gőz, te ááá... - két kézzel megtámasztotta a fejét az asztalon, majd egy hatalmasat fújt. Ja, ő így veszekszik velem, egy idő után, mire igazán dühös lenne, belefárad, és kifújja magát. - Mire is valók a tappancsaid? - érdeklődött tettetett kíváncsisággal, mintha egy idomár lenne, aki éppen egy kutyát tanít arra, hogyan adjon neki pacsit. Csak nekem nem fog járni jutalomfalat. Egyébként Zeron addig mutatott egy ujjal a "tappancsaimra", míg eszembe jutott válaszolni.
- Ja? - vigyorogtam. - Arra, hogy megbökjem a vállad, ha kávét akarok inni - de mivel erre csak egy unott szemforgatást, és egy "rossz vicc volt" fejcsóválást kaptam, lehervadt a mosolyom, és magamnak öntöttem egy adag életmentő kávét. De meg kell jegyeznem, a Hulla-Zeront még így is jobban bírom, mint a "Most jöttem a melóból-Zeront", aki már rég lebirkózott volna a kávéharcunkban.
- Tetszettek az első heteid a suliban? Úgy válaszolj erre, hogy az elkövetkező 5 percben vagyok kíváncsi rá - nyitotta ki ásítva a Napi Hírmorzsákat.
- Eddig kifejezetten élvezem - gondolkodtam el. Mert végül is az utóbbi időszak szerintem viszonylag jó volt. Igaz, minden új volt, és szokatlan, de szeretem a változatosságot, azt, ami nem közhelyes. És az elmúlt hét a Szent Revuilsban egyáltalán nem tartozott a "Huuu, de közhelyes, annyira, hogy belehalok" időszakaim közé. - A tanárok is jók - itt Zeron hangosan felröhögött - oké... jó flúgosok, főleg az a pedo mit tudom én mi a neve fazon, de az fix, hogy pedo... Valami gumi a neve, de a vezetéknevére nem emlékszem - itt Zeron félrenyelte a kávéját, és öklendezve vetette közbe, hogy amúgy Takuminak hívják, és ja, tényleg pedo. Oké, legalább a pedot eltaláltam, az már félsiker. - Ja, és a tanulás? Eddig nem érzem, hogy megerőltettem volna az agysejtjeimet... - keltem fel az asztaltól, majd egy "oké, nagyszerű" fejbólintás kíséretében feltrappoltam a lépcsőn, és berontottam a szobámba. Minden tiszta kupi. Itt is majd valami rendfélét kéne tenni. Te jézus úr isten! Mikre gondolok, talán beteg lettem? ... Ilyen gondolatokkal vetettem le magam az ágyamra, majd elővettem a laptopom, és felmentem Streamessre. Szeretem ezt az oldalt, egyszerű de nagyszerű, és rögtön megtudhatom, ha... Khm. Ha Karamell éppen egy "Nyárbúcsúztató csajbemutató fesztiválra. Nagyon szexik! " akar elmenni, ami szerintem hozzátartozik az én életemhez is. Mármint, hogy tudjam, mikor megy fesztiválozni. Amúgy Zak is csatlakozik hozzá, így Zero nevét akaratlanul keresgéltem a társak között áááám... Sehol sem találtam. Ez érdekes. Nekem inkább tűnt csajozósabbnak Zero Zakariánnál, erre Zero hagyja ki a nőstényeket? Elég furcsa, lehet meghülyült. Vagy éppen megtért? :D Na, de pörgettem tovább, és az alábbi kedves üzenetet pillantottam meg...

Az nem lehet. Az lehetetlen. Nem lehet igaz! Hangos dörgésre, majd egy hirtelen ajtónyitásra lettem figyelmes, majd az ajtónak az erőteljes becsapódására.

- Itthon van - hallottam Zeron bágyadt hangját. Azon nyomban lerobogtam, és Kíra energikus képével találtam magamat szemben. Mi a francot keres ez itt?
- Most azonnal menj haza! - mondtam ki elsőre azt, ami eszembe jutott. Mert most azonnal menjen haza, nincs vita.
- Te idióta! - na ne, ez a felkiáltás már számolni sem tudom, hányadszorra hangzik el ma. - Jössz velem sportolni!
- Neked meg honnan jönnek ilyen képtelen... ilyen... ilyen... sehova be nem illő agyament ötleteid? - hebegtem, miközben kirontottam a házból, hogy ne lássam őt, de...
- ÁÁÁ, te idióta! - vettem észre a bicajt, amiben sikeresen felestem. - Mi a ro...
- Hé! - szólt rám Zeron. Ja, hogy ő is itt van?
- Mi a szentséges pónilóért van itt egy kerékpár? - tápászkodtam fel, mert ugye mindenki csak bámult, de senki nem segített volna fel. Zeron már megint vállal támasztotta az ajtófélfát, Kíra meg csípőre tett kézzel állt a küszöbünkön, mint aki éppen felvette a nadrágot a családban. :D
- Ezt fogod használni - mondta ki olyan hangsúllyal, mintha ez már csak természetes lenne, hogy én, Yamanaka Sirállia, reggel ki tudja hánykor, vasárnap majd neki bringázgatni fogok Budapesten, mellesleg pizsomában. Ez hol él, tán' a Marson?
- Nem tudom még mindig, honnan szedted azt a marhaságot, hogy neked most itt kell lenned és eljátszanod a személyi edzőmet - vakargattam a fejemet teljesen értetlenül.
- Biztos forrásból tudom, hogy egy napja még mumifikált állapotban döglöttél az ágyadban, és semmit nem mozogtál, plusz szerintem ma sem tervezted, de így el fogsz hízni és nem fogsz kelleni még a nagyanyámnak sem! - oltott be egy szemvillanás alatt. Még jó, hogy nem vagyok hízásra hajlamos. Haha. -  Ha nem szállsz fel arra a kerékpárra magadtól, majd rászállok én, miután hozzákötöttelek! - erre elővett egy vastag kötelet, és elkezdte a szemem előtt lóbálni, mint egy idegbeteg. Mi van ma az emberekkel?
- Most nem értem ezt... Úúú, az az idióta! Én kinyírom! - kaptam elő a telefonom, majd tárcsáztam Bonti számát. Kicsöng. Kicsöng...Kiiiiicsöng. Én kinyírom. Direkt nem veszi fel? Ennek hétfőn még hatalmas böjtje lesz!!!
- Mit vagy úgy oda, én remek társaság vagyok! - dobta szerényen át a vállán a haját Kíra, miközben felfele tolt a lépcsőnkön. - Vedd megtiszteltetésnek, hogy velem, hangsúlyozom VELEM sportolhatsz! - ez... Ez készen van. És már a szobámban is voltunk. Kíra önkényesen belenyúlt a szekrényembe ( Mi van?!), elődobált egy melegítőalsót és felsőt ( MI VAN?!?! ), majd megengedte a fürdőben a vizet, és alányomta a fejemet (HOGY MI VAN?!)
- Eressz el, te sakál! - mire Kíra megrezzenve eleresztette a fejem. Hú, Karamell beszólása még mindig tarol még nála is. :D - Na, majd megcsinálom magam. Nyugalom - mondom ezt én, aki mindjárt leveri Kírát egy lámpaoszloppal. Megmostam az arcom, felkötöttem a hajam, és olyan 5 perc alatt készen lettem az öltözködéssel is. Egy elnyújtott sóhaj kíséretében ültem fel a bicajra...
- Miért csak egyet hoztál? - lepődtem meg.
- Te idi...
- Jó, hallottam ma már elégszer! - röhögtem fel. Oké, a kérdésem hülyeség. Csak nem fog maga után tolni kettő biciklit, még ha az egyiken rajta is ülne, akkor is hülyén festene a másikat maga mellett tolnia, és az sem biztos, hogy az úgy kivitelezhető lenne... Kíra és két bicikli. Meg a reggeli rohanás. Akaratlanul is elmosolyodtam. Azért kedves volt tőle, hogy "gondolt rám". Csak legközelebb hozhatna öt tábla csokit (lehetőleg kettő oreósat és három mogyisat) annak jobban örültem volna...
- Én futni jobb szeretek, de a kerékpározással a hátamat erősítem - futott mellettem Kíra - meg önvédelmet is tanulok. Mert én jó vagyok, és kész - erre felröhögtem.
- Arra én is jártam. De lehetne, hogy egy megszólalásodban ne legyen ott az a bárgyú önfényezésed? - nevettem továbbra is ki.
- Ne beszéltess most, mert kifullad az a nagy kapacitású tüdőm! - bámulta továbbra is az utat, mire befejeztem. Végül is, jogos. De már megint fényezi magát! Ez a lány egy egomán, megszállott futógép, erre most sikeresen rájöttem.
 Egy ideje már szeltük az utakat, és én sok mindenen gondolkodtam. A sulikezdésemtől az avatásig minden feljött bennem. Annyi minden történt! Időm sem volt a "származásomon", meg a családfámon agyalni, meg azon, mennyiféleképpen visszaélhetnék a kapcsolataimmal... Még jó, hiszen eddig is ez hülyített majdnem meg. Örülök, hogy végre egy olyan közösségbe kerültem, ahol nem azért haverkodnak velem, mert ide meg oda tartozom... De még magam számára is rejtem már az egész múltamat. Minek azt feltépni. Minek? Ha nem gondolok rá, talán meg is szűnik, akkor talán más sem hozza fel. Bár Erion rájött, ki vagyok valójában, na meg ott van Zeririn is, aki meg azt mondta, hasonló a helyzetünk. Talán azért is olyan titokzatos a csaj... Fene tudja. Mindenesetre a beilleszkedésem meg az események, tanárok, satöbbi satöbbi... az egész egyveleg annyira lekötötte az agysejtecskéimet, hogy a mélyebb önmagamról teljesen el is feledkeztem... Na meg ott van az a fura vonzalom, amit nem neveznék szerelemnek, amit Krisztán iránt... Na jó, nem. Ez csak egy baromság! Tetszett. Múlt idő. Ennyi, az az első látásra cucc, ami olyan hamar elzúz, mint amilyen hamar berobban. Mert aztán rájöttem, de bunkó, de össze-vissza jellemű hülye gyerek! Egyszer kedves, meg segít, meg az ölébe kap, másszor meg... másszor meg egy orbitálisan nagy barom! Na, meg ott van Bonti, aki... Aki...
- Te, Síra, hallod egyáltalán, hogy hozzád beszélek? - lihegte Kíra, mire lassítottunk.
- Aha - tértem vissza a bolygónkra. De Bonti... Ő...
- Mit gondolsz róla? - fürkészte az arcomat kíváncsian, de csak amolyan "kírásan", miközben leültünk egy padra. Miközben bíbelődtem a kerékpár kitámasztásával, éreztem, hogy még mindig néz. Oké, szóval fel kell hagynom az elmélkedésemmel már megint, és odafigyelni rá. Eddig agyban eljutottam, csak tovább nem...
- Kiről? - most szerintem ezzel nem kérdeztem rosszat. Velem is megeshet, hogy nem vagyok topon, ma például egyáltalán nem érzem magam embernek. A puhatestűek családjához sorolom magamat inkább, akik el tudnának nyúlni a kanapén egéééész nap.
- A barátomról! - kiáltott fel idegesen. - Hát nem egyértelmű?! - tette csípőre a kezét.
- De, hogyne. Ja, az a Hellász fiú? Akivel 10 perc ismerkedés után jöttél össze? - vontam fel a szemöldököm rosszallóan. Mert tényleg... Kíra lehet, hogy szerelmes, meg első látásra szerelem, meg mit tudom én, de nekem is nagyjából ilyen volt Krisztán, még sem vetettem rá magam rögtön az első 10 percben, hogy "juuuuj, de cukker".
- Hellán Zola! Jegyezd meg a nevét, még sokszor fogod hallani! - vigyorgott. - Csak... tudod nem vagyok benne biztos, hogy annyira jól ... történtek a dolgok - ááá, még csak véletlenül sem ő cseszte el, hogy is, az események alakultak ritka szarul. Bár egy napra Kíra lehetnék, akkor nem hibáztatnám magamat semmiért, mindent a hülye helyzetekre fognék!
- Miért is nem? Te hoztad így össze ... hogy így legyen... - vetettem közbe réveteg tekintettel.
- Amikor kézen fogva mentem vele ki a teremből, annyian megszóltak... De... nekem tényleg bejön Zola, most miért baj, hogy összejöttem vele? Járunk, manapság minden harmadik embernek van kapcsolata! Nem? - értetlenkedett szemöldök felvonva, megátkozva az egész sulit. O-ó.
- Mert ez túl hirtelen, azt sem tudod, ki a fene a tag - ingattam kesernyés mosollyal a fejemet.
- Lehet. De úgy érzem, ő más - hadarta kipirosodva.
- Jaj, mindenki ezt érzi, de kívülről tudod, hogy jött le? Te vagy a hülye, aki elnézi, ahogy az a görög  az a Hellá...
- Hellán Zola! - kelt ki magából Kíra, miközben meglökött.:D
- Oké, nos ő... Nem becsül meg. Például egy hétre lehetsz a csaja? Mi van?! Te felfogtad, miről beszél?! - hüledeztem visszalökve Kírát, aki egy pillanatra úgy tűnt, elgondolkodik.
- Te komolyan bekajáltad, hogy alkalmazkodom a feltételéhez? - hüledezett túl nagy nehezen Kíra, miközben úgy felvonta a szemöldökét, hogy rendesen árnyékot vetett a mellette lévő fán ücsörgő mókusra.
- Hát, miért, mi a terved Hellásszal? Bocsi, tényleg - vigyorogtam rá aranyosan, mert nekem már csak Hellász marad Zola. :D
- Hellán!!! - csapta meg a fa törzsét reflexből, mire a mókus ijedten leájult a fáról és elspurizott. Hurrá. Egyébként tök jó, hogy én ilyen komoly téma közben egy mókussal vagyok elfoglalva. - Hát azt tervezem, hogy az alatt az egy hét alatt úgy meghódítom, hogy elfelejti a kis kikötését! - ezután hahotázott egyet, ami inkább hasonlított egy sakál hörgésére, mint egy emberi kacajra. Karamell, találó neveket adsz, erre most jöttem rá.
- Oké, oké. De vigyázz vele, ki tudja, melletted még hány csajt tart a háremében - ültem vissza a bicajra, mert én eldöntöttem, már pedig én most hazamegyek.
- Nincs senkije rajtam kívül - a "kívül" szó után pedig láttam egy pillanatra átsuhanó kételyt barátom arcán. - Vagy is... ha van is, hamarosan nem lesz, erről majd gondoskodom - na, erre már fel kellett nevetnem. Kíra olyan kis aranyos, mikor szerelmes. Az a sunyi, "előre tervezek és mészárolok" tekintet. :D
- És Karamell mit szólt a ti kis románcotokhoz? - kezdtem el újra hajtani a kerékpárt, ezúttal a visszavezető úton. Kíra felvette velem a tempót (most nem volt nehéz dolga), és felháborodottan felröhögött.
- Miért pont azt a mocsarat hozod fel? Kit érdekel, mit gondol az a normálatlan... az a... - gondolkodott el. Őőőő... Azért hoztam fel Karamellt, mert az avatás alatt is tisztára ki volt akadva Kírán, akitől gondolom hozzánk hasonlóan többet várt el, és hát... Ő fejezte ki legjobban, hogy a fazont, aki Hellász (bocsánat) mekkora seggfejnek véli. Csak emiatt.
- Na mi az, nem tudod hogy szidni már? - értetlenkedtem mosolyogva a próbálkozásán. Mert valóban. Kicsit majdnem csalódtam benne ezért.
- Dehogy nem! Csak futás közben nehéz mocsarakat degradálni! - hümmögött. Oké, szóval degradálni. :D - Karamell egy érzéketlen, hígagyú kettyós!  - erre mind a ketten hangos nevetésben törtünk ki, én pedig megtapsoltam Kírát, miközben rájöttem, hogy tudok "nullakezezni" bicajon. :D
Végül este negyed hétkor trappoltam be a lakásba, és természetesen Zeron ott vegetált a TV előtt egy nagy tál popcorn társaságában, és az esti box mérkőzést bámulta. Ja, és hogy én miért este negyed hétkor vánszorgok haza? Hát, mindösszesen, összefoglalva ... csak azért, mert Kíra, mikor rájött, hogy én hazafelé vettem az irányt, kikötözött egy fához, és addig zsarolt azzal, hogy felőlem oda is gombásodhatok, de nem fog elereszteni, ha nem csinálunk még valamit, hogy belementem. Mivel nem szeretnék gomba lenni egy fa oldalán, meg mellesleg mint már mondtam, én egy puhatestű vagyok ma. :D Szóval elkerékpároztunk és elfutottunk a lehető legtávolabbi (én így éreztem) kávézóhoz, ahol megkaptam a szombati kihagyott kávéadagomat is, plusz pizzáztunk is, meg beszélgettünk mindenről: a suliról, a pedo tanárokról, a fárasztó mocsarakról (ezt a témát Kíra hozta fel, minő meglepetés), az avatásról, meg úgy mindenről, szóval végül egészen jól alakult ez a vasárnap. Bár, az sem lett volna rossz, ha egész nap heverészhettem volna a ház valamelyik szegletében, mint például... Zeron.
- Te ülőgarnitúra! - dobtam az ölébe négy nagy csomag sós mogyit. Akciós volt, Zeron meg imád mókust játszani, és ropogtatni egész este a TV előtt.
- Óóó, megjött egy angyal!... Ja, csak ez jött meg? Hol késtél? - bontotta fel rögtön az egyik mogyorót, mire elképedve bámultam vissza rá. Ez? Mi vagyok, egy tárgy? Nem én vagyok az ülőgarnitúra, akire rászállt a por, annyira nem csinált egész nap semmit!
- Csak úúúgy emlékeztetnélek - nyújtottam el a szavaimat, miközben rákönyököltem a kanapé karfájára -, hogy nekem úgy tűnt, nem nagyon akarod megszabni, meddig lehetek távol, haha. Körülbelül magasról tettél arra, hogy Kíra berontott a házba! Felőled akár egy bérgyilkos is lehetett volna!
- De ő a barátod - értetlenkedett ropogtatva - azt mondta - erre a mondatára felnevettem. Ez elég aranyos húzás volt tőle... - Most mi az? - állt le egy pillanatra a ropogtatással.
- Semmi, de... de... - annyira lefárasztott ezzel az egy mondattal, hogy nem sok minden jutott eszembe... - Kötél! - úgy meglepődött, hogy kiesett a zacsi a kezéből, és a popcornos tálba borult az összes sós mogyi.  Vegyes tál, nyámi. Én pedig felvontattam magam a lépcsőnkön, ma már sokadjára, és levetkőztem. Huuu, ez a nap. Érzem az egész napos bicajozástól, hogy feszül a hátam, meg a vádlim. Éppen bizalom játékot játszottam az ágyammal (álló helyzetből szabadeséssel, hátranézés nélkül találtam el, melyik pontjára zuhanjak rá), amikor megcsippant a telefonom:

Ez idióta! Komolyan elküldte, ahogy... kapcsolgatja ráérősen a TV-jét? Ekkora... De azért elnevettem magamat rajta. Oké, legalább perpillanat hasonlítanak valamiben Zeronnal, na de... Ez nagyon rossz húzás volt tőle. Rögtön válaszoltam is neki:

Azzal ledobtam a telóm az ágy távolabbi szélére, mire viszonylag hamar jelzett. Ez a hülye figyeli, mikor írok neki vissza? Minő meglepő... Vagy talán nem is annyira az. Az üzenetében nem volt más, csak egy mosolygó fej... Az ő mosolygó feje, amin látszott a teljes kipihentség és a... Felvidítás? Nagyon pimasz. Ennek meg lesz a böjtje, az fix!!! Mindenesetre nem bírtam megállni, és akaratlanul is elmosolyodtam az üzenete miatt...

Viszont úgy döntöttem, nem válaszolok neki, pedig több, mint tíz percig szuggeráltam a telóm képernyőjét, de talán nem is azért, hogy írjak bármit is. A képét néztem, és felvidított. Örülök, hogy ő legalább ilyen kipihent, hogy van ideje ilyen képeket küldözgetni nekem... Ja... Hát, igen... MI VAN?! Nem örülök neki!!! Elérem a következő héten, hogy fáradjon ki, de nagyon!!! Rászögelem egy kerékpárra, és lelököm a Kékestetőről! Miután kieszeltem mesteri tervemet, betakaróztam, és megfogadtam, hogy nem nézek rá a vigyorgó ábrázatára többet, de kétszer is megnyomtam a kijelzőmet, hogy újra aktiválódjon és mutassa az üzenetét... Bonti, te...te vérbeli idióta vagy!