23. Fejezet - Felszínre törő érzelmek

Október 3., Vasárnap

Most vasárnap hajnala van, és az alvás nem éppen megy most, tehát elkezdem összesíteni a pénteki nap végét és a szombatot.

Gray: Síra, hol vagy?! 
Én: Suliban, miért?!
Gray: Azonnal haza kell jönnöd, nagy baj van!
Én: Mi történt?!
Gray: Csak gyere már, az istenért!! 

A válaszomat meg sem várva letetette a telefont. Nekem kellett pár másodperc, hogy feldolgozzam a hallottakat, majd miután leestek a dolgok, lendületből levágódtam a pad támlájáról, odavetettem Bontinak egy "Mégsem jó a ma, mennem kell!" dumát, és felkapva a táskám kétségbeesett rohanásba kezdtem. Gray hangja a telefonban eléggé nyugtalanító volt, és kizártnak tartom, hogy megint Vity akasztotta volna ki valamivel. Sikerült is felavatnom az alig pár napja felszerelt bejárati ajtót, mivel úgy kivágtam azt, hogy keletkezett egy kisebb lyuk a mögötte lévő falon, a kilinccsel egy vonalban. Gray a kanapén ülve nézett ki a fejéből, és igazából nem úgy nézett ki, mint aki viccből nyomott le egy tök nyugtalanító dumát a telefonba.

- Mi történt?! - vágtam le magam a kanapé elé a földre. - Először is, igyál meg egy kávét - kezdte a srác, majd már nyújtotta is oda a bögrét. Nagyon rosszat sejtek, egyre rosszabb előérzetem van, már megannyi kép kialakult a fejemben, minden lehetséges eshetőséget felvázoltam magamban.... Legalábbis ezt hittem. - Másodszor.... Zeron egy ideig nem fog.... Nem fog hazajönni.... - itt még csak tovább kortyoltam a kávémat, és kérdő tekintettel néztem a srácra. Nem értettem, hogy ez miért olyan nagy baj, hiszen mindig elmegy külföldre, vagy ha az ország határain belül is marad, akkor is csoda, hogy hazatalál. - De most.... nem a munkái miatt.... - Akkor? - kérdeztem alig hallhatóan. Gray csak kínos mosolyra húzta a száját, miközben beletúrt a hajába. Bennem pedig kezdett összeállni az a bizonyos kép.... - Síra, figyelj rám.... Én sem tudom pontosan, hogy mi van, de... Zeron jelenleg kórházban fekszik, és nincs is eszméleténél. Először a főnöke hívott, aki közölte, hogy rohama lett egy bizonyos örökölt betegség miatt, amit nem nagyon kezeltetett. Beszéltem az orvosával is, aki ugyan ezt támasztotta alá, és.... - ......És? - kérdeztem, amikor már nekem is sikerült ízlelgetnem az imént hallottakat. De ez keserű volt, és egyre inkább azzá vált. - Meg fogják vizsgálni, és elmondják majd a pontos okot, viszont... - mondta ezt úgy, hogy folyamatosan éreztem a tekintetét magamon, de én nem tudtam mást nézni, csak a kezemben szorongatott kávésbögrét, melyben a sötét színű ital láttán egyre jobban elkapott az aggodalom. - De a kórházban felhívták a többi hozzátartozót, ahonnan kiderült, hogy csak mi vagyunk a házban, ezért....

- Eddig is egyedül voltunk, ez semmin nem változtat! - szóltam közbe ingerülten, főleg mert tudtam, hogy mit próbál ennyire könyörületesen felvezetni. - De most nem fog hazajönni, legalábbis egy ideig biztos nem! - próbált észhez téríteni a hangjával, de ilyenkor mégis ki a halál gondol arra, hogy a magasabb hangszín nem feltétlenül a kiakadás oka? - És igenis változtat.... Apád ide fog jönni, Síra.... - Be akarok menni hozzá - kaptam fel hirtelen a fejem. - Szülő, vagy felnőtt kísérő nélkül aligha.... - húzta el a száját. A francba már a hülye szabályokkal, mégis kit érdekelnek?! - Nehogy már apámra keljen várnom azért, hogy... hogy.... Basszus már! - szorítottam össze a fogam idegesen, és hátravágtam magam a szőnyegen. Nem hiszem el, hogy ez mind megtörténik. Azt akarom, hogy ez egy rohadtul rossz rémálom legyen, és keljek fel minél hamarabb! Zeron sem ilyet érdemel. Kidolgozta a lelkét, majd az egész életét feladta, és újra értékelte és újra kezdte, csak miattam, most meg.... Nem lehetek ott vele, csak mert a hülye szabályok tiltják?! 

A nap további része egyébként szótlanul telt, ha meg is mozdultunk, némán mentünk el egymás mellett. Nem nagyon aludt egyikünk sem, amit mondjuk nem értek, mert Graynek annyi köze van Zeronhoz, mint a maximumnak a minimumhoz, meg az is fura, hogy izgulást is láttam az arcán, amit szintén nem tudtam hova tenni. Mire föl izgul? Apám nem öli meg, a legnagyobb problémája az lesz, hogy láthat, stb, stb. Aj, ez is minden vágyam volt, hogy 16 év után lássam. Remélem, az is jobban ki lesz akadva az öccse állapota miatt, mint miattam.

- Gray, fent vagy? - kérdeztem a kanapén fekve, az egyre világosodó tájat bámulva, és egyébként hajnali öt volt... Ez tényleg egy "nagyon" fontos információ, de tényleg. - Ja - felelte egy szóval, és fogalmam sincs, hogy merre lehet. Talán a földre feküdt le. - Ha apám itt le.... - kezdtem, de a srác ingerülten közbevágott. Néha úgy érzem, hogy neki is szüksége lenne egy jó kis illemtanra, mert nála még Krisztán is udvariasabb néha. - Ha itt lesz, akkor próbálj vele elleni. Ez a véleményem, de azt csinálsz, amit akarsz.

- Meglesz, tehát majd jövök! - pattantam fel és csatoltam rá Vityre a pórázát, majd kivágattam az ajtón vele. Bocs, Vity, de most ki kell szellőztetnem a fejem... - Hékás, megint másik világban jársz?! - hallottam a hangot, de nem igazán sikerült beazonosítanom a tulajdonossal. Kellett vagy két perc, míg sikerült lereagálnom a dolgokat. - Bocs, Zeririn... Mit csinálsz itt? - Szerinted?! Hozzád jöttem, tegnap úgy leléptél, hogy azt sem tudtuk, mi van - vetette oda a csak számomra nem egyértelmű dolgokat, miközben lehajolva megsimogatta Vitanyt, aki elég hamar a lánynak esett, ott nyalta az arcát, ahol csak érte. - Igen, bocsi, de semmi gáz, Gray eltörte a tükröm, tehát azért rohantam haza, hogy kinyírjam, meg ilyesmi - próbáltam összerakni egy értelmes és elfogadható hazugságot. Ekkor száguldott el egy kocsi mellettünk, majd a házunkat majdnem elsöpörve sikerült is neki megállnia. - Mennem kell, szia! - kaptam fel a kutyámat az ölembe, majd gyorsan el is futottam Zer mellől. Ez az új beceneve nem is rossz. :D Otthon szembetaláltam magam vele: apa a nappali közepén állt. De fura ezt leírni, de még akkor is rázott a hideg, amikor csak a gondolataimban mondtam ki a szót. Lecsatoltam Vityről a nyakörvet és szó nélkül elmentem mellette. Nyilván arra van most energiám, hogy egy olyan személlyel beszélgessek, akit életemben most látok először. Úgy gondoltam, hogy felmegyek a szobámba, és ki sem teszem onnan a lábam mindaddig, amíg el nem indulunk a kórházba, a nagybátyámhoz. Ja, de amúgy a lényeg, hogy a gondolataimban szépen sikerült is eljutnom a szobámig. Gondolatban...

- Síra, remélem az ittlétem alatt válthatok veled pár szót... - a válaszom egy vállrándítás volt, majd egy sprintből felszaladás a lépcsőn. A harmadik reakcióm pedig az ajtóm becsapása, amitől szerintem még a ház is megremegett egy pillanatra. Előhalásztam a zsebemből a telóm, és benyomtam rajta a zenelejátszót, a biztos hatás érdekében pedig még a hangfalhoz is csatlakoztattam. Levágva magam az ágyamra csak még jobban elkezdett kattogni az agyam. Annyira aggódom Zeron miatt! Én semmit sem tudtam a betegségéről, amit a főnöke emlegetett. Miért nem mondta el nekem? Gondolom, azért, hogy ne aggódjak fölösen, de akkor is...!Túl sokat dolgozik, lehet, emiatt is jött az a bizonyos rohama? Aj, pedig annyiszor mondtam neki, hogy pihenjen, mert baj lesz belőle, de ő mindig levitatott, hogy ő tud vigyázni magára, meg, hogy nagy fiú már. Fú, látom, nyilván nem lenne most kórházban, ha vigyázott volna magára... Aj, és most még apámat is el kell viselnem?! Gray is hova tűnt, amúgy?! Amikor bejöttem a házba, nem volt sehol, tehát vagy beengedte és utána lelépett valahova, vagy apám magát engedte be. Kit érdekel amúgy most ez?! Múltkor is sikerült bemennem egy full ismeretlen asszonyhoz (Maklári Teréz), akkor most is simán mehetne, nem? Basszus, erre korábban is gondolhattam volna! Egyértelmű, hogy ha apám meglátja, hogy készülök valahova, előtör belőle az apai szellem vagy ösztön vagy mi a fene, tehát nem lesz belőle semmi. Mindegy, egy próbát azért megér. - Vigyázz a szegény ülő emberre! - szólt apám, amikor kinyitottam az ajtót, és rohadtul nem értettem, hogy miért ül törökülésben a szobán ajtaja előtt. Jesszusom, ezek szerint a tervem nehezebb lesz, mint gondoltam. De amúgy mindegy is. Válasz nélkül mentem el mellettem, és egyenesen Zeron szobája felé vettem az irányt. Zárva. Ez mindig zárva volt? A lenti kuckója tuti nyitva van, azt ezer százalék, hogy nem zárja kulcsra. - Síra, kérlek, mondj valamit! - könyörgött tovább, de most mégis mit mondjak neki? Milyen csodás ez az októberi szombat, vagy mi a halál? Vagy, hogy miért van minden Zeronnal kapcsolatos dolog elzárva? 

És ennyivel telt a péntek és a szombat. Az egész szombati napom azzal ment el, hogy kerülgettem apát a házban, mert bárhova mentem, ő, mintha valami teleport rendszer lenne a bőre alá beépítve, ott termett egy szempillantás alatt mindenhol. Persze, a kórházba sem mehettem be, mivel az orvosok szerint "Zeronnak most sok pihenésre és semmi zavarásra" van szüksége, és még azt sem mondták el, hogy mi baja van, mi a diagnózis, vagy ilyesmi...

***

Tehát visszatérve a legelső mondatomra: "Most vasárnap hajnala van, és az alvás nem éppen megy most, tehát elkezdem összesíteni a pénteki nap végét, és a szombatot." Most eddig tehát ez a felállás, és még mindig rengeteg kérdés kavarog bennem, amikre egyáltalán nem találom a válaszokat. Nagyon aggódom Zeron jelenleg is változatlan állapota miatt, és az orvosokat sem értem, mégis mennyi idő nekik összerakni egy diagnózist? Vagy, ha ez már ilyen nagy feladat, legalább a gyanújukat közölhetnék, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy, mondjuk lehorzsolta a térdét. És... Aj, nem tudom, mit akartam, megzavart a... valaki, aki az ajtómat veri. És milyen jó, hogy még meg sem kell mozdulnom, mivel önkényesen be is trappolt a szobámba. - Van fogalmad róla, hogy mennyit hívtalak?! Írtam is! De válaszoltál rá?! Nem! Megköszönted, hogy itt vagyok?! Nem! Cserébe széttörtem a telefonom! - toporzékolt fel-alá mászkálva a szobámban Kíra. Én továbbra is a hasamon feküdtem az ágyon, és a fejemmel követtem minden mozdulatát. Azért rendes lány, amikor betoporzékolta magát a szobámba, bevágta maga után az ajtót. - Végeztél? - kérdeztem, amikor már vagy két perce megállva néz ki az ablakon. - Dehogy, csak nem emlékeztem erre a fára... Mindegy - rántotta meg a vállát, majd egy 180 fokos fordulatot véve, vörösen lángoló szemekkel folytatta: - Te emeletes pszichopata, ha le akarsz lépni, ne idegtépő gyorsasággal tedd! Zeririn kétségbeesetten hívott fel, hogy lekoptattad! - Valójában nem koptattam le... - szóltam közbe, amire csak egy olyan tekintetett kaptam, amit még tuti, hogy egy sárkány is megirigyelne. - Neked nem osztottam lapot, és még amúgy sem fejeztem be! Rohangálsz itt össze-vissza, mint valami beszívott pók, és az odanyögött egy-két szavas indoklásoddal azt hiszed, hogy le is van tudva?! - már nyitottam volna a számat, de Kíra közbevágott - Még nem fejeztem be! Hogy képzeled ezt?! Oké, most végeztem! - vágta le magát a székembe, ami azért is volt jó, mert már helyette is kezdtem szédülni. - Na, most pedig mesélj! Mi van a tükörrel?! Nem is látok semmilyen hiánytükröt!

- Igen, mert... Csak egy kicsit tört el, tudod, sminktükör - tereltem, és nagyon reméltem, hogy ezt az indokot el is fogadja.

- Hm... Hét év minimum... - gondolkodott el az állát fogva Kíra. - Jó, valójában először ezért jöttem, tehát nézd meg gyorsan, mert még ma csak öt órát tudtam magammal foglalkozni! - nyomta a kezembe a telefonját, amin az email fiókja volt megnyitva. Basszus, el is felejtettem, hogy az ofőnk ide küldte az infókat. - És mielőtt megkérdezed, igen, ez új telefon, köszi, hogy észrevetted!

- Oké, majd megnézem az enyé... Mi?! Krisztánnal leszel?! - néztem összeszűkített szemekkel a kijelzőt, amin a jól olvasott név szerepelt. Ja és, tényleg feltűnt az új telója, de hova rohanjak miatta? :D

- Ja, de nem biztos, hogy túl fogja élni! - kapta ki a kezemből a készüléket, majd kivágta magát a szobámból, és még egy sziát sem mondott. Hát, mint a nyári zápor, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is. Feloldva a telefonom kijelzőjét eléggé meglepődtem. 26 nem fogadott hívás, 11 Streamess üzenet, 8 SMS, és 1 email. Huh, hát, tényleg nem túlzott Kíra. Na, akkor az ofő emailja.

Huh, oké. Tehát, ez jó sok infó hirtelen... Kérdőív a suli témájában? Lehet, át kéne néznem holnapra a suli történetét, mert szerintem Bonti sem tud többet nálam ebben a témában. Bár várjunk csak... Bonti?! Nekem most esett le, hogy vele kell párban lennem. Miért pont vele? Miért nem lehetek lánnyal vagy akármi más? Haj, amúgy miért is zavar ez engem ennyire?Végtére is, Bonti nem ártott nekem, semmilyen tekintetben, csak néha vannak fura... kirohanásai (erről az újonnan megtudott kellékes dologról nem is beszélve...), de tök jól megvagyunk, mármint úgy mint a haverok szoktak. Csak talán... egy kicsit szorosabb a kapcsolatunk, mint egy átlagos fiú-lány barátság esetén ez szokás. És, a szoros alatt azt értem, mint legjobb haver, semmi mást.

- Kop, kop! Bejöhetek? - dugta be a fejét apa a szobámba.

- Már bent vagy.... - sóhajtottam, és nagyon nem értettem, hogy mi ez a hülye szokás, hogy kopogás helyett csak benyit, és kimondja, hogy "Kop, kop". És ha mondjuk öltöznék, vagy ilyesmi?! Fú, de bírom a logikus embereket...

- Ez volt az első mondatod, amit felém intéztél, amióta itt vagyok! - nézett rám csillogó szemekkel és hatalmas vigyorral, majd leült a székemre, így velem szemben foglalt helyet. Felvont szemöldökkel sóhajtoztam tovább. - És szerintem egy ideig ez is lesz az utolsó - folytatta kedvesebb hangon, de az előbbi vigyorának már nyoma sem volt, inkább átváltott keserű mosollyá. - Bemegyek Zeronhoz, de leszögezném, hogy addig nem jöhetsz velem, ameddig az orvos az engedélyét nem adja rá!

- Miért hiszed azt, hogy megszabhatod, hogy mit csináljak?! Ő nevelt fel! Bent kell lennem vele, muszáj... bemennem... hozzá.... - kaptam fel idegesen a fejem, és már folytak is le a könnyek az arcomon.

- Egyenlőre kettőnk közül még mindig én vagyok az idősebb. Azt csinálod, amit mondok, megértetted?! Nem fogod a felelőtlenséggel saját magadat és Zeront is még nagyobb bajba keverni! Gray itthon marad. Beszélgess vele, mégis a te korosztályod, és talán jobban megért, mint én - indult kifelé a szobámból.

- A francba is, gyűlöllek! - vágtam neki kiabálva az ajtónak az összes párnát, amit találtam az ágyamon, majd már mindent, ami a kezem ügyébe került. Amikor elfogyott a széttörhető dolgok száma a közelemből, csak felhúztam a térdem, és ráhajtva a fejem, még jobban kitört belőlem a sírás. Ez a másfél nap kételye, tehetetlensége, egymás kerülgetése minden erőmet felemésztette. Lehet azt mondják, hogy a sírás gyengeség, valamilyen szinten nem is szokásom, de azt hiszem, ezt már említettem. De ha most azt hiszed, hogy gyenge vagyok, nagyon nem tudod átérezni az egészet. Minden, ami körülötted van, ey hatalmas nagy fekete felhő, amit, ha kipukkasztanak, vége mindennek. A telefonom? Hol a telefonom? Lehet, hogy azt is nekivágtam az ajtónak, vagy mi? Lassan tényleg életjelet kell adnom magamról, tehát, akárki is hív, le ne tegye, míg a rengeteg párna között megtalálom a telómat. Hah, megvan! Bonti? De már letette.... Háttal nekidőltem az ajtónak, és a fejemet is hátradöntöttem, a kezemben pedig megint megszólalt a telefonom. Az arcomon még mindig folytak a könnyek, és valószínűleg most van az a pillanat, hogy még magamat sem akarom látni, annyira szörnyen nézhetek ki, de kit érdekel?! Azzal, hogy felveszem a telefont, még nem fog látni semmit az, aki hívott.

Én: Haló?
Bonti: Te nagyon barom!!
Én: Neked is szia, mizu?
Bonti: Fú, te... Fú! Még megkérdezed?! Te szörnyen degenerált, van fogalmad róla, hogy hányszor kerestelek?!?! Erre benyögsz nekem egy "Szia, mizu?" szöveget?!
Én: Hát, aludtam....
Bonti: Figyelj már! Nem szólsz vissza semmit?! Semmi "Én nem vagyok degenerált!" duma?!
Én: Hát, nem is vagyok, de mivel eddig nem tudtam feltolni az agyadba, nem próbálkoztam.
Bonti: Baj van?
Én: Miért?! Mit hallottál?!
Bonti: Semmit, megérzés, és most árultad el magad...
Én: Ja, csak siratom az eltört tükröm, tudod, csajos dolog....
Bonti: A tükröt? Be is kéne vennem?
Én: Hát, örülnék neki...
Bonti: Jó, figyelj, komolyan... Hallom, hogy van valami, a hangod is... olyan fura, meg... Megbízhatnál bennem ennyire, hogy elmondd...
Én: Nyugi, a hangom olyan, mint mindig, és már mondtam! Siratom a tükröt... Leteszem, szia!
Bonti: Mi? De, vá....

- Bocsi, Bonti.... Talán még sem volt olyan jó ötlet felvenni.... - suttogtam, a telefont eldobva magamtól. Szegény, ezer százalék, hogy mellettem már igazi túlélőnek számít. Most belegondolva, a párnák sokkal kényelmesebbek itt a földön, mint az ágyamon. Jó, én sem vagyok százas, megint betáraztam magam az ajtó elé, tök logikus. - Hékás, mondtam, hogy kopogj! - vágódott ki az ajtóm, ami persze nekem ütközött, és egy pillanat múlva már fel is tárta Gray értetlen fejét.

- Megint az ajtó előtt dekkolsz?!

- Nem, várom, hogy leesen a degeneráció, szerinted mit csinálok?! - kérdeztem vissza, majd úgy döntöttem, hogy beengedem a szobámba, szóval átvergődtem magam az ágyra.

- Öö... - nézett szét Gray, és igen, volt oka. Párnák mindenfelé, főleg az ajtó tájékán, pár kávés pohár darabjai, szintén az ajtónál. A telefonom mint kiderült pont a tévé elé került, és még egy tányér is a halálát lelte időközben a sarokban. Azt picit félre céloztam már a végén. - Pontosan mi is történt itt?

- Idegbaj és degeneráció - soroltam a hátamon feküdve és a plafont nézve.

- Oké, tudom, hogy degenerált vagy - kösz, Gray, ez igazán jól esett :D - , de most mi akasztott ki annyira, hogy harmadik világháborús csatamezőt csinálj a szobádból?

- Szerinted? A semmi, vagy tényleg Gray, hol jártál te az elmúlt jó pár napban?! - ültem fel törökülésben az ágyra, és a szemébe nézve folytattam: - Neked fogalmad sincs, milyen érzés ez. Nem tudtam erről, egyszer sem mondta.... És egy tök jó napon kapom a telefont.... Az orvosok semmit sem mondanak, majd ide kerül apa, akit tényleg mindennél jobban szeretnék elkerülni. Megtiltja, hogy lássam Zeront, és a saját házam foglyává válok... Az idegállapotom amúgy is labilis, és most még az is itt van, hogy fogalmam sincs, hogy ki akar azért a barátom lenni, aki vagyok, nem azért, hogy mi vagyok más miatt.... Lehet neked is nehéz az életed, ezt nem is tagadom, ha már csak azt nézzük, hogy mi a helyzet a húgoddal... De nekem nem segít senki. Sosem segítettek, legalábbis az egyedüli az jelenleg kórházban fekszik és eszméletlen...

- Barátok? Hiszen neked annyi van! Kíra, Zeririn, Bonti és, ha még úgy nézzük, Krisztán is ide sorolható... - formálta a végére eléggé gúnyosra a hangszínét Gray. - És még tuti vannak egy csomóan az osztályodban. Nem mellesleg, valahogy mi is azzá váltunk.

- Gray, valaki onnan elmondta, hogy apa a nagykövet. Egy másik osztályból előtte próbáltam barátkozni valakivel... Viszont még ha ezt nem is nézzük... Biztos van érdekember, mindenhol van - néztem rá keserű mosolyra húzva a számat.

- Persze, de az úgyis látszik. A barátok, az igazi barátok, nem fogják bevenni a tükrös kamudat, mert eléggé ismernek már ahhoz, hogy tudják, mikor kell melletted állniuk. És mivel ismernek, azt is tudják, hogy mikor kell magadra hagyniuk. Az a baj, hogy rohadt nagy büszkeséged van. Nézd, mindenki levágta már, hogy te egy külön fogalom vagy, tehát tudják már, hogyan álljanak hozzád - nevetett fel Gray, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. - De abban már senki sem segíthet, hogy te meg bízol-e bennük. Megtehetnek ők bármit, ha nem bízol bennük, az úgy is érezhető lesz.

- Bízok bennük, legalábbis azokban, akikkel már szeptember óta vagyok, és valamilyen megmagyarázhatatlan okból benned is bízok - vallottam be őszintén Graynek, amit alapból sosem tettem volna, de mindegy. A srác egyébként eléggé meglepődött a kijelentésemen, amit szintén nem vágtam, mivel az előbb ő hozta fel magát a barátaim körében, de nem csak én vagyok nehéz eset, ő sem valami ma született bárány.

- Apáddal kapcsolatban meg... Okod van rá haragudni, valójában nem is kicsit, én ha mondjuk a te helyedben lennék, tuti, hogy lenne hozzá egy-két kedves szavam - forgott vérben Gray szeme, majd egy pillanat múlva vissza is váltott a lelkizős hangulatára. - De próbálkozik veled kapcsolatot teremteni, te pedig eddig nem nagyon reagáltad ezt le... Oké, a múlt, tényleg szívás, viszont... Jelenleg próbálkozik, bár, szerintem tőle örökölhetted a mérhetetlen türelmedet, mert neki sincs valami nagyon sok belőle....

- Te ezt miből gondolod?! - néztem rá furán, mert az oké, hogy én nem tudok róla semmit, de az már tényleg röhej, hogy Gray tisztában van apám hibáival.

- Ja, csak míg te idebent dekkoltál, addig én beszélgettem vele.... - vonta meg a vállát. - Tudod, nagykövet meg minden, nem feltétlen kéne ellenszegülnöm neki, plusz, képzeld! Kaptam tőle infót a húgomat illetően! - tolt a képembe egy képet Gray, amin....

- Ő a húgod?! - kérdeztem kitépve a kezéből a képet. - Ikrek, azt mondtad, nem?! Hát, ne haragudj, de egyáltalán nem hasonlítotok!

- Festék is létezik, csak, hogy tudd - sóhajtotta Gray. - Amúgy meg, kétpetéjű ikrek vagyunk, ezt már a nemünk is mutatja....
- Jó, de neked kék a szemed, neki meg zöld...
- És? Aj, ne már, tök kegyetlen vagy! - szenvedett tovább Gray.
- Nem, tényleg, örülök, hogy megtaláltad a húgod, és még Pesten is van, csak....
- Nem lesz itt gáz, megtaláltam a húgom, tök fain minden! Na, léptem, csá! - repült ki az ajtón Gray, átugorva a befelé haladó Vitanyt.

- Ez meg mi a fene volt?! - kérdeztem leginkább magamtól, de a válasz eléggé mástól jött.

- Vaú! - ugrott az ölembe Vity, és asszem', be kell szereznem egy kutya szótárt. :D

***

- Vaú! Grrrrr! - rángatta ki a fejem alól a párnát Vity. De kedves, még aludni sem hagyja az embert.

- Vitany, elég! - ragadtam meg a párna szélét, és ekkor kezdődött el egy véget nem érő huzavona verseny a kutya és köztem. Nem írnám le részletesen, mert többnyire csak abból állt, hogy hol Vity, hol én álltam nyerése, ám végeredményként a kutya nyert, mivel elengedte a párna szélét, én meg szépen leestem az ágyról. Mintha még kárörvendő vigyort is láttam volna azon a cuki pofiján. :D

- Jó, vettem, éhes vagy.... - nyújtózkodtam, majd igyekeztem nem rálépni, mivel össze-vissza körözött a lábam alatt.

- Éhes vagy? - könyökölt a konyhapultra Gray, amikor meglátta, hogy kómásan lebotorkálok a lépcsőn.

- Kicsit, de előtte adok Vitynek kaját - ásítottam, és szerintem tök kómás lehettem, ezért nem láttam ki a fejemből, és ezért nem láttam meg, hogy nincs Vity-kaja. Na, ezután az értelmesen összerakott mondat után rájöttem, hogy tényleg nincs Vitanynak kajája. - Aj, szuper, Vitany, hol van az én drága kiskutyám?! Vitany!

- Hgrrrr - reagálta le a mondandóm a kutya eléggé mérgesen nézve rám.

- Figyu, a gumicsontot még mindig szereted? - néztem rá kedvesen, de a válasza a következő volt: otthagyott.

- Szerintem, lassan enned kéne, kezdesz megbolondulni - ja, hogy Gray végignézte az előző jelenetet? Basszus, lehet, igaza van... De attól még nincs kaja a kutyának! Vajon szereti a párolt zöldséget?

- Oké, fogtam... Mit főzöl? - kérdeztem a hűtőben kutatva, és tök örülök, hogy megmaradt még valami hús, vagy legalább is régen annak készült, így oda tudtam adni Vitynek, aki tök jó ízűen megette. Hm, lényeg, hogy neki bejött.

- Bolognait, de már kész, egyébként - rakta elém a tányért Gray.

- Akkor én miért gondoltam párolt zöldségre? És miért adtál ennyit?! - nézegettem a tányéromat, ami teli volt rakva kajával.

- Azért, mert főzésileg analfabéta vagy, és mert nem ártana enned is valamit... - sóhajtotta a fejét fogva.

- Jó, jó... De te hogy hogy tudsz főzni? - kérdeztem, mert rájöttem, hogy tök finom kajákat tud csinálni. De jó, hogy még türelme is van hozzá, én pont a türelem része miatt nem akarom megtanulni ezt a művészetet.

- Tőled megszokták kérdezni, hogy miért tudsz sminkelni? - nézett rám felvont szemöldökkel. - Amúgy, ha ezzel akarok a későbbiekben foglalkozni, talán tudnom kéne valamit.

- Szakács akarsz lenni? Hol? Kedvezményt adsz? - kaptam fel a fejem hatalmas vigyorral a képemen. Jó na, a kapcsolatokat ki kell használni.

- Igen, nem tudom ééés.... Kizárt! - sorolta a kérdéseimre a válaszokat.

- Ne már, baráti kedvezmény? - próbálkoztam tovább.

- Van, a triplája az eredeti árnak, de csak azért, mert rólad van szó - nézett rám azzal a gúnyos vigyorával a képén.

- Fú, de szemét vagy! - kaptam el a tekintetem durcásan, ekkor pedig megpillantottam Vityt, aki időközben kifeküdt, és olyan hasa volt, mintha vagy hat kiskutya anyukája lenne.

- Kevesled? Én is, de ne aggódj, lerendezem majd a főnökömmel a négyszeres árat - nevetett tovább gúnyosan.

- De rohadt vicces vagy.... - sóhajtottam, majd a kezébe nyomtam az üres tányért, amit megjegyzem, hogy felvont szemöldökkel nézett végig. Valójában mégis éhes lehettem, ha befaltam az egészet.

- Szuper, mindketten itt vagytok - csapta be az ajtót apa. Amikor megláttam, egyből visszafordultam a pult felé, és inkább elkezdtem kavargatni a kávét, amit már órák óta elém tettek, csak éppenséggel most lett érdekes számomra.

- Én is kellek a családi vitához? - kérdezte tök logikusan Gray.

- Nem lesz itt vita, de jó, ha itt maradsz - jött be a konyhába apa, én meg felkapva a földről Vityt elindultam a kanapé felé. Hallottam, ahogy apa csak egy sóhajjal reagálja le az egészet, de jobb ez így, félő, hogyha megint egy légtérbe kerülünk, megint összeveszünk. Plusz nem is nagyon akarom látni.

- Jó, tehát, holnap suli után bemehetsz Zeronhoz, Síra és te is, Gray, ha szeretnél, persze - adott engedélyt nagyon kedvesen apa a látogatásra. De a téma felkeltette a kíváncsiságomat, így megtörtem a "Nem állok veled szóba!" játékot.

- Mi van vele?

- Nagyon alacsony a vércukorszintje, amit ráadásul még nem is kezeltetett. Sokat is dolgozott, tehát a kialvatlanság is ráment az egészségére - sorolta a dolgokat apa, én pedig egyből oda kaptam a fejem. - Az orvosok ezt a betegséget hipoglikémiának nevezik, de kétlem, hogy ez mondana bármit is nekünk. A lényeg, hogy nagy szerencséje van, hogy időben orvoshoz került, mert így jelenleg csak.... alszik. Egyébként ez a betegség halálos.

- Nem vagyok kisgyerek, nem mindegy, hogy alszik vagy kómában van - fordítottam vissza a fejem, és néztem tovább a szőnyeget.

- Hát, igazából a kettő határán áll. Az orvosok szerint fel fog épülni... - próbálta ködösíteni a dolgokat.

- Tehát, holnap bemehetek hozzá, de mikor? - kérdeztem egy tök más témát felhozva.

- Gondolom, iskola után. Vagyis meg ne merd azt csinálni, hogy iskola helyett inkább kórházba mész! - hülye még én sem vagyok. Bár beszeretnék menni, de rohadtul nem akarom cserbenhagyni Bontit. A témahét, meg minden...

- Remélem tudod, hogy nem szabhatod meg, hova menjek. Ebben most egyet értek veled, de egyébként ugyan azt fogom csinálni, mint eddig - álltam fel, hogy felmenjek a szobámba.

- Egyelőre az én felelősségem vagy, és látszólag Zeron sokat megengedett neked, amúgy pedig az apád vagyok, tehát vannak dolgok, amiket megszabhatok neked! - háborodott fel egyből apa.

- Igen, ezt tehetnéd, ha te neveltél volna fel! Nem érdekel, hogy itt vagy, nem fogja megváltoztatni az életemet a jelenléted, és igen! Lehet, hogy nem lettem annyira korlátok közé szorítva, mégis itt vagyok! Te passzoltál le, akkor meg ne panaszkodj a neveltetés terén! Ja, és az "apa" témára visszatérve! Csak elméletben és genetikailag vagy az apám. Gyakorlatban, ha már apát kell megneveznem, Zeront mondanám. Csak hogy tudd: nem tartalak az apámnak, és ezen még a most megjátszott kis apaszereped sem fog változtatni! - vázoltam én is a véleményemet, amivel egyébként már évek óta tisztában volt, csak most úgy látszik, elfelejtette a dolgokat, amint személyesen látott.

- Tudom, igazad van és sajnálom, nagyon, hogy....

- Sajnálja, egy fenéket.... - szólalt meg hirtelen Gray, ami eléggé fura volt. Apa is és én is rákaptuk a fejünket, és vártunk valamiféle folytatást. - Úgy értem, ha ennyire sajnálná, akkor nem parancsolgatna neki. Hisz, eddig is megélt maga nélkül, akkor nem is értem, mire föl ez a nagy követelőzés. Sőt, a lányának teljes mértékben igaza van, továbbá szerintem, ha nem próbálná meg a saját akaratára hajlítani Sírát, talán meglepődne, hogy mennyire más stílusban is tudna magával beszélni.

- Jézusom - forgattam a szeme, majd intve felindultam a lépcsőn. - Kihagyom a drámázást, szevasztok!

Aj, de jó lenne, ha nem veszekedéssel telne minden egyes találkozásunk. De Graynek igaza volt, ha tényleg nem akarna irányítani, akkor lehet, hogy képes lennék hozzá máshogy is viszonyulni.... Lehet.

18. Fejezet - Nahát, egy Vity! *.* :O

Szeptember 26., Vasárnap

    Vasárnap, délután 15 óra múlt, és 26-a van. Micsoda nagy öröm, a mai nappal hivatalosan is betöltöttem a 16. életévemet, így már csak egyet szeretnék kérni: valaki verje le a vekkerem, idegesít a rikácsolása! Ja, hogy ez nem a vekker, hanem egy rohadt SMS...Pfff, ki mástól, mint Moristól?!
Szuper, tehát apám az, aki megint nem hagy békén...Vagyis, már nyilván rájöttél, hogy ki az apám, de azért most összesítem, hogy te is tisztán láss. Nos, az apám neve Yamanaka Moris. Nem Magyarországon él, sőt, szerintem életében még egyszer sem járt itt. Japánban él és dolgozik, méghozzá Tokióban, ő a nagykövet. A követező kérdésed gondolom az, hogy akkor miét itt vagyok, és miért nem ott? Hát, erre egyszerű a válaszom. Apám úgy döntött, hogy nem tud rólam gondoskodni, mivel anya... Hát, ki tudja, mi van vele, róla tényleg nem tudok semmit. Na, a lényeg, hogy apám megkérte az öccsét, hogy hozzon Magyarországra, és neveljen fel helyette. Egyszóval: lepasszolt. És ezek után még csodálkozol, hogy nem akarok vele beszélni? Nincs miről beszélgetnünk, szerintem. :D
Na, mindegy, erről ennyit, és akkor most nézzük meg, hogy Zeron itthon van-e. Bár szerintem igen, akármennyit dolgozik is, eddig egyetlen egy születésnapomat sem hagyta ki. Meg tényleg, valójában nincs rossz sorom mellette, csak azért...szóval... hát, néha hihetne nekem (Lásd: faágas sztori...), meg néha meghallgathatna, mert sok olyan dolog van, amit igazán szeretnék tőle megkérdezni. Most jelen pillanatban ezt a Grayes esetet is. Nem igazán értem, miért költözött hozzánk Gray, az meg még nagyobb rejtély számomra, hogy mégis miért mondott el rólam neki mindent Zeron... Jaj, túl sok a rejtély. Amúgy már tegnap le akartam támadni Zeront a kérdéseimmel, csak nem kicsit voltam álmos, így... Háát, végig aludtam az egész szombatot, na. :D Éppen azon voltam, hogy kivánszorgok az ágyból, amikor meghallottam Gray hangját. Mivel Zeron hangját egyáltalán nem véltem felfedezni, és nem gondolnám, hogy ez a srác egy őrült, aki magában beszél, így leszűrtem magamban, hogy telefonál. Nahát, igazán nagyszerű logikám van. :D Na mindegy, tudom, hogy nem illik mások beszélgetését kihallgatni, de már annyira tapasztalt vagyok az ilyenekben, hiszen az elmúlt napokban szinte mást sem csináltam, csak a bandatagok hülyeségeit hallgattam titkon, kinyitottam résnyire az ajtóm, és leguggoltam elé, hogy még jobban halljam Grayt.
- ...Ühüm! ... Nem, egész jó itt, rosszabbra számítottam! ... Dehogy, talán ha öt mondatot váltottunk összesen! ... Hát, láttál róla képet, semmiben nem néz ki máshogy! ... Hallod, túlságosan be vagy zsongva, de amúgy csak miatta hívtál, vagy más miatt is? ... Kössz, apa, már azt hittem, hogy most velem játszod a felejtősdit! ... Nem, de ez full bénán jött ki! Oké, eddig engem láttál, eddig mindent meg is adtál, de basszus, attól, hogy a húgom m .... Igen, értettem! ... Nyugi, tudom, hogy csak tavaszig mara ... Hát, várj, ma még nem láttam! ... Nem, még ő sincs ...
    És innentől nem hallottam tovább, mivel lement a földszintre. Ahogy kivettem a szavából, az apjával beszélt, és most Zeront keresi... Plusz kiderült, hogy van egy húga, és valami van a tavasszal... Hát, végül is több, mint a semmi.
    Nagy nehezen erőt vettem magamon, hogy lemenjek végre, elhagyjam a "rezidenciám" és bevágjak egy jó nagy bögre kávét, meg valami kaját. Tegnap nem ettem és ittam semmit, így nemcsoda, hogy most robogok a konyhába. :D
- Áá, jó reggelt Gray! - libbentem le a lépcsőn, és a köszönésemre Gray elég érdekes arcot vágott a konyhában. Ja, amúgy nehogy azt hidd, hogy én valami röntgenlátó vagyok, csupán nekünk a nappalit és a konyhát nem fal, hanem egy hatalmas konyhapult választja el egymástól.
- Öö, neked is... - nyögte ki végül felvont szemöldökkel, majd megrázta a fejét és legyintett egyet. Gondolom kérdezni akart valamit, de a válaszom fájdalmasabban hatott volna, mint maga a kérdés, így megkímélte mindkettőnket ettől. :D - Na jó, mégis megkérdezem! Te merre voltál tegnap, meg ma délelőtt?
- Itthon és a szobámban, miért? - néztem rá tök értetlenül.
- Te kajak végigaludtál másfél napot?! Mégis mit csinálsz te egy-egy nap?? - kérdezte ezt úgy, hogy közben ezerrel keresett...valamit.
- Hát, ha te azt tudnád! Amúgy, jó az alvókám, múltkor végigaludtam kettő napot! - nevettem, mire Gray kikerekítette a szemét, és nem is válaszolt semmit a kijelentésemre. Én mondtam, hogy ha felteszi a kérdést, fájdalmas lesz a válasz...om... De várjunk csak! Olyan... Na jó, megpróbálom elmagyarázni. Olyan érzés fogott el, amikor azt mondta, hogy "Öö, neked is..." és utána szünetet tartott, mintha tudtam volna, mit akar kérdezni... Viszont nem is ilyen megszokásbeli tudás volt, hanem... ilyen megérzésféleség... Hm, mindegy, ezer százalék, hogy csak a gyomrom korgása miatt hittem ezt valami fura jelenségnek. :D
- Nos, amúgy ma van a szülinapod? - kérdezte végül Gray, miután leapadt nála a pillanatnyi sokk.
- Ahham... - feleltem, miközben éppen a kávémat csináltam.
- Boldogot! - lépett mellém és ölelt meg. Öö, mondjuk, jó, szülinapi ölelés... Asszem'...
- Köszi, ééés... neked mikor van? - néztem rá kicsit még sokkolva az előbbi lépése miatt.
- Hát, fura mód, de nekem is ma van... - nevetett kissé kínosan a tarkóját vakarva.
- Tényleg? Akkor neked is boldogat! - mosolyogtam rá kedvesen. - Ja, az ölelés volt az én ajim is akkor!
- Nyugi, azt már letudtuk tegnap előtt... - suttogta.
- Hm? - néztem rá értetlenül...Mi is volt pénteken? Öö...
- Semmi, lényegtelen! Most lépek, majd beszélünk! - ééés...ott is hagyott. Érti ezt valaki? Lehetetlen kiigazodni ezen a srácon...
- Áá, Síra! Jó téged látni! - intett nekem Zeron. - Öö, nem láttad Grayt? Beszélni akart velem... Lolokin, az apukája, és ideadta nekem a telefonját.
- De, épp most ment ki a kertbe... - mutattam az ajtó felé, viszont...Csak én érzem úgy, hogy valamit nagyon titkol előlem? És miért van az, hogy a legjobb gondolataimat zavarják meg mindig? Most speciel a csengő... Zeron meg még a fénysebességnél is gyorsabban termett az ajtónál, tehát én csak pislogtam. Akkor meg még jobban néztem, amikor két hatalmas dobozzal lépett be az ajtón, majd kiment egy még nagyobb lyukacsos dobozért. Ja, és ami a legjobban tetszett, hogy a futár kétszer csöngetett, mert a negyedik, kisebb méretű doboz nála maradt.
- Na, ezzel is megvagyunk! Hol van már Gray?! Jézusom, ezalatt az egy hét alatt sem sikerült hozzászoknom a napirendjéhez... - sóhajtozott Zeron, én meg most láttam elérkezettnek az időt a kérdéseim feltevésének.
- Zeron, Gray miért is van itt?
- Tudod, hogy el kellett utaznom Tokióba, és végül is miatta mentem! Nem mondhatok sokat, csak ő most egy... nagyon fontos személy fia, és a munkánkban szükségünk van rá! De ne aggódj, úgy beszéltük meg, hogy csak tavaszig marad, és úgy is olyan jól kijöttök egymással! Meglátod, hamar elmegy ez az idő! - mosolygott, majd felrobogott az emeletre, és elkezdte verni...hát, az egyik ajtót. De ez nekem fura, eddig nem kellett a munkájához egy plusz személy, és amúgy ő egy könyvelő, nem pedig egy... Mittom' én, mondjuk emberkereskedő...
- Nos, hogy így mindenkit sikerült összeterelnem! Várnál még egy percet, Síra? - nézett rám Zeron, majd azzal a lendülettel meg is pördült, és homlokon vágta Grayt. - Könyörgöm, nem leszek sokat itthon, de ha sikerül megtalálnom munka után a házat, legalább titeket ne kelljen felkutatnom! Csináld azt amit Síra! Legyél lusta, és maximum három helyen lehessen megtalálni!
- Hé, én nem is vagyok lusta! - kértem ki magamnak, de mivel mind a ketten elég értelmesen néztek rám, így visszaszívtam magamban a kijelentést. De ez amúgy sem lustaság, csak egészséges pihenés... :D
- Oké, vettem, Főnök - mondta ezt katonásan Gray, majd levágta magát a székre. Szék...szék...mégis mi a fenének, ha itt ez a brutálisan nagy konyhapult? :D
- Nos, akkor most bulizunk kicsit így hármasban! - adott oda nekünk egy-egy dobozt, méghozzá a közepes méretűeket. - Gray, én a helyedben arrébb mennék onnan!
- Most miv... - akarta elkezdeni a "nemértő" mondatát, de a sikításom félbe zavarta. :D
- Áááá, úr isten Zeron, én imádlak!! Torta, ami édesség, és még kávés is!!! - ugrottam le, éppen hogy csak fel nem lökve szegény Grayt, és öleltem át nagybátyámat, majd végigugráltuk a konyhát. Ja, igen, ő nem akart, de mivel én igen, így ugráltunk egy sort, és kész! :D Egyébként, Gray leesett állal nézte az örömkirohanásomat, de ő ezt hogyan is érthetné? Csoki, ami energizál és kávé, ami úgyszintén energizál. Vagyis csak elméletben, mert már mind a kettőre immunis vagyok.

De ugye, milyen cuki tortát kaptam? Komolyan mondom, eddigi éveim legmenőbb tortája ez, már-már sajnálom felvágni. De csak már- már. ;) 

- Aú, ez fájt a fülemnek... - sopánkodott Gray. 

- Én mondtam, hogy menj onnan! - nevetett Zeron. 

- Ember, könyörgöm, legközelebb azelőtt szólj, hogy ez a nagyon degenerált elüvölti magát mögöttem! - reklamált Gray. 

- Tudod, ki a degenerált! - csaptam fejbe Grayt, mire Zeron csak röhögve megrázta a fejét. 

- Te vagy a degenerált, nem is én! És ez fájt, hülye! - fordult hátra a tarkóját simogatva. 

- Te eszement, ne legyél köcsög, és nem kapsz egy taslit sem! - kontráztam rá. 

- Gyerekek, elég legyen! Zsong a fejem tőletek, majd akkor ölhetitek egymást, amikor nem leszek itthon! - adta meg az engedélyt a nagybátyám, mire mi egymásra néztünk, és egyszerre közöltük, hogy: "Meglesz!" :D 

- Gray, nyisd már ki, gyerünk! - sürgettem a srácot, mire az csak mosolyogva visszafordult és kinyitotta a papírdobozt, amiben egy másik torta volna. Tök aranyos volt Zerontól, hogy észben tartotta Gray születésnapját is, és neki is vett tortát. Végül is, szerintem már Zeron bele is élte magát abba, hogy mi itt egy szép kis családot alkotunk. Milyen jó, hogy ezt csak ő gondolja így. :D 

- Azta, neked is kávés! - csillant fel a szemem eme rengeteg finomság láttán. 

- El a kezekkel, ezt én kaptam! - takarta el a tortáját Gray, mire kialakult közöttünk egy kisebb vita, hogy milyen vendég már ő, amiért nem ad NEKEM, a házigazdának belőle. Erre ő kontrázott azzal, hogy milyen házigazda vagyok, hogy a vendégtől csórom el a "szerény" (Khm!) vacsoráját, és ezután beszállt a vitába Zeron is, csak ő éppen a szörnyű fejfájására panaszkodott. Igen, mi is annyira értetlenül néztünk egymásra, hogy mégis miért függ össze a fejfájása a mi kis precízen kialakított vitánkkal, de sebaj. :D 

- Gray, nem tudom, hogy eddig hogy tartottátok a születésnapod, de nálunk mindig úgy volt, hogy Síra elfújja a gyertyákat, odaadom neki az ajándékait, utána kapok egy szelet tortát, a többivel meg bevonul a szobájába! - nevetett gúnyosan, és az egy szeletes részt úgy mondta, hogy felvont szemöldökkel rám nézett. Értem én a célzást, de most, hogy Gray is itt van, már úgy is kettőt kapsz, akkor most minek a para? Nyugi van, nem lesz itt gond, Síra mindent megold! :D 

- Nekem jó úgy is, ahogy nálatok megy, végül is én vagyok itt a vendég - rántotta meg a vállát Gray, mire a nagybátyám a kezébe nyomott egy kisebb dobozt, amiben egy fényképezőgép volt elrejtve. 

- Lolokin említette, hogy szeretsz fényképezni, én meg eredetileg a sajátomat... - hoppá, bocsi Zeron, az már sajnos az igazak álmát alussza valahol a szeméttelepen. :D - ...akartam odaadni, de az rejtélyes módon eltűnt. Sajnálom azért a gépet, sosem használtam, csak a dolgozószobámban porosodott...  - erre a kijelentésére én beleharaptam a szám szélébe, Gray meg kapásból rám nézett olyan tekintettel, hogy: "Tuti te voltál!". Micsoda zseni, hát persze, hogy nem én voltam! Khm, részben...

- Szóval, beszéltél apámmal! - hajtotta le a fejét, és láttam, hogy remeg a válla, és Zeron is küszködik a nevetés visszatartásával. Most nem értem, oké, szerencsétlennek eléggé béna nevet adtak a szülei, de most Graynek ez miért is újdonság? Rejtély, újabb rejtély... Jaj, már zsong a fejem a sok rejtélytől. - Köszi a gépet amúgy, tök örülök neki! 

- Szívesen! Nos, Síra! - lépett oda a legnagyobb dobozhoz, és elkezdte tolni felém. - Csoda, hogy eddig csendben volt... Huh, nehéz! Na, várj, hadd fújjam ki magam - illedelmesen megengedtem neki, hogy ne fulladjon meg, közben pedig leugrottam a pultról, és elkezdtem megvizsgálni a lyukacsos dobozt. Végül arra a döntésre jutottam, hogy kinyitom, és ekkor egy kiskutya ugrott a nyakamba, és elkezdett össze-vissza nyaldosni. Olyan kicsi, és cuki volt, nem lehetett tőle félni, de mikor már abbahagyta a csikizést, kicsit meglepetten pillantottam fel a nagybátyámra. 

- Ő mostantól a tiéd, azért kapod, mert tudom, hogy mennyire félsz a kutyáktól, hátha ez segít valamennyire a hozzájuk fűződő viszonyodon javítani! - mosolygott kedvesen Zeron. 

- Azta, köszi! - öleltem magamhoz szegényt még jobban, mire ő csak megint elkezdte nyaldosni az arcom. - Juj, olyan cuki! 

- Haha, nem semmi, képes voltál neki egy huskyt hozni? - nevetett kedvesen Gray. 

- Hát, látod! - vonta meg Zeron a vállát mosolyogva. - Mi legyen a neve? Jó lenne tudni, hogy hogyan üvöltsem el magam, ha tönkre vágja az öltönyeimet meg a cipőimet!

- Hm, nem hiszem, hogy ilyet csinálna! - nevettem fel. - Amúgy... Vitany, így lehetne Vitynek becézni! 

- Vity? Na, figyu, te kis vakarék! - guggolt le az újonnan kapott kutyám elé nagybátyám. - Ha rosszat csinálsz, a teljes neveden foglak szólítani, csak úgy mint a gazdádat! Értve? 

Vity erre csak ugatott egyet, és őt is megjutalmazta egy puszival. Milyen jó, hogy ilyen jól kijönnek egymással. :D 

- Miért, olyankor Sírát is a teljes nevén hívod? - kérdezett vissza értelmesen Gray. 

- Aha, de tudod, csak is azért, mert így könnyebben el tudok menekülni előle! - kacsintottam, mire Gray nevetni kezdett, Zeron viszont próbálta felvenni az apa figurát, és rosszallóan csóválta a fejét. Milyen kár, hogy miután egymásra néztünk Gray-jel, még jobban kitört belőlünk a nevetés, sőt Vitany át is ugrott a nagybátyám ölébe, mire az csak elkezdte üvölteni, hogy "Egek, menj le rólam, tiszta kutyaszőr lesz a ruhám!" Persze, ezt a jelenetet sem bírtuk ki röhögés nélkül, tehát végül mind a hárman fel lettünk küldve a szobáinkba. Mármint Gray a sajátjába, én és Vity meg egyértelműen az enyémbe. Amúgy Vitany kapott egy cuki kis ágyat is, de jobban szeret az én ágyamon aludni, tehát az is csak van magának, pont úgy, mint a tankönyveim, csak őket már a megkapás óta nem is láttam. Na majd Vity intézkedik, ha megtalálja, kaphat érte egy fejsimit :D

                                                            ***

- Síra, Gray! - üvöltötte el magát Zeron a lépcső aljáról. - Mennem kell, próbáljátok nem megölni egymást!
- De, Zeron, várj! - szóltam utána, mire ő csak visszatolatva felnézett rám. - Graynek nem kell mennie?
- Már miért kellene?
- Hát, a munkád miatt van itt, nem? - tettem fel a kérdést felvont szemöldökkel.
- Ja, nem most nem kell, majd csak keddtől indulnak be a tárgyalások, ezek csak ilyen előkészületek! Na, sziasztok! - intett nagybátyám, majd kiviharzott az ajtón. Oké, de ez nekem akkor is nagyon gyanús...
- Hallod, én ellépek sétálni egy kicsit! - kapta fel a telóját Gray, majd pár másodperc múlva hallottam, ahogy becsapódik a bejárati ajtó. Jó, de...hát jó...
- Vau! - ugrott a lábamra hirtelen Vity.
- Hát, ha már így mindenki elhúzott itthonról, keressünk valami kaját! Éhes vagy? - kérdeztem megsimizve Vitany buksiját.
- Vau! - rohant le kiskutyám a farkát csóválva.
- Oké, akkor melyiket szereted jobban? A csirkés vagy a marhás konzervet? - mutattam neki a kezemben tartott konzerveket, de rájöttem, hogy full bolondnak nézhetek ki így, főleg azért is, mert Vity volt olyan kedves, hogy kissé eldöntött fejjel bámuljon rám. - Hát, akkor szerintem összekeverem neked a kettőt... Huh, mennyit eszik egy kölyök husky? - gondolkodtam hangosan, és mivel nem akartam neki se túl keveset, se túl sokat adni, így inkább okosabbnak találtam, ha beírom a Google-be, hátha ő jobban tudja a választ. :D - Tehát: "Mivel mindegyik kutyafajta ragadozó, így nem eszi meg a 80-90%-át annak, amit te is eszel!" Ha? Na jó, ennyit még én is vágok, hogy nem díjaznád, ha pölö spárgát adnék neked, igaz, Vity?
- Vau!
- Jó, következő...Á, "Mit adjak egy kölyök huskynak, hogy egészséges legyen?" Gyakoris, tehát csak van valami értel...."Nyers húst"...Izé, de banyek, azt értem, hogy mit kell neki adni, csak azt nem, hogy mennyit! Jézusom, Zeron mellékelhetett volna hozzád egy adagoló könyvet, vagy ilyesmi...!
- Grrr - morgott Vity a gumicsontját ráncigálva.
- Nyugi, vágom, hogy nem a gumicsonttal akarsz jóllakni... Aj, de ezzel a szerencsétlen nettel nem megyek sokra! Nyers húst, nem is konzerv kell akkor? Vagy mi? Végül is, ez az izé is húsból készül, nem? Aj, na jó, én ehhez hülye vagyok! - vágtam le magam a kanapéra. Hát de jó, egy kutyához lököm itt a rizsát, aki meg már a gumicsonttal akar jóllakni, mert a gazdája annyira béna, hogy fogalma sincs, mit adjon szerencsétlen jószágnak! Fú, Krisztán vajon szokott így beszélni Nalához? - Várjunk csak, Krisztán! Ez az, hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?! - kaptam a telómhoz, és elkezdtem hívni ezt a nagyon okos kis hülyét, aki most remélem nagy segítség lesz nekem! Jesszusom, Krisztán, vedd már fel, vagy kitekerem a nyakad!!

Krisztán: Igen?
Én: Hallod, segíts nekem!!
Krisztán: Neked is szia...
Én: Jó, jó, szia! Na segítesz?
Krisztán: Mondd!
Én: Nala amikor kölyök volt, mennyit evett, és mit adtál neki?
Krisztán: Ha??!
Én: Komolyan kérdem!
Krisztán: Jó, hát... Simán bevágott 3-4 konzervet egy-egy kajáláskor. De minek ez neked?
Én: Ja, csak mert Zeron pénteken jött haza, és kaptam tőle egy kutyát...
Krisztán: Te? Egy kutyát??!
Én: Tiszta ari, amúgy, és... Basszus, mindegy, a lényeg, hogy nem vágom, mit kell neki adni enni, és már a játékát eszi...
Krisztán: Kutyakajára gondoltál már?
Én: Nem, Krisztán, képzeld, én spárgát akartam neki adni!
Krisztán: Belőled kinézem...
Én: Aj, az a baj, hogy nem tudom, mennyit adjak neki... Most akkor 3-4 konzerv ilyen izé, és nem zabálja fel a lakást reggelig?
Krisztán: Hát, az attól is függ, hogy milyen fajtájú kutyád van.
Én: Husky...
Krisztán: Elég nagy termetű, szóval hármat szerintem simán bevág, de ez magától a kutyától is függ. Lehet, kéri a negyediket, de azt majd úgy is meglátod!
Én: Ahha, és... Basszus, ez fájt!
Krisztán: Mit csináltál?
Én: Elvágtam az ujjam a dobozzal...
Krisztán: Szerencsétlen...Na, mit akartál mondani?
Én: Öö... Ja, hogy a neten azt írták, hogy nyers húst kell adnom neki, de az pölö a máj, vagy mi?
Krisztán: Várj, most fel kell dolgoznom a hülyeséged! ... Oké, szóval a nyers hús, az bármi lehet, ami nem táp.
Én: Jaaa, vágom!
Krisztán: Te fullra béna vagy! Hallod, holnap kajak eléd megyek, kíváncsi vagyok mit szerencsétlenkedsz össze!
Én: De szemét vagy!
Krisztán: Kajakra mondom, ha az a szerencsétlen kutya még holnap is élni fog, egy hónapig én veszem neked a kávét!
Én: Hah, majd megmutatom, csak bele kell rázódnom! Hallod most le kell tennem, jött valaki...Köszi a segítséget, szia!
Krisztán: Oké, jó éjt!

    Jesszusom, ez a valaki nagyon be lehet rúgva, le sem száll a csengőről! Lehet Gray az, végül is már egy ideje elment, de Zeron miért nem adott neki kulcsot? Amúgy erről jut eszembe, Gray még nem is volt Pesten, akkor mégis hogyan fog visszatalálni a vaksötétben? Hát, mindegy, Zeron nem mondta, hogy legyek a bébicsősze, szóval majd csak hazatalál...
- Szia, nálatok aludhatnék ma este? - nézett rám kisírt szemekkel...
- Kíra, mi a baj? - kérdeztem tőle, miközben beengedtem a házba.
- Jézusom, rengeteg minden! Zola szakított velem, illetve én vele, de ő megcsalt, tehát nem is értem! Hogy tudott engem megcsalni? Érted, engem?! Hiszen tökéletes vagyok neki, minden tekintetben, de neki az az átkozott! Jó, nem átkozott, mert végül is a barátnőm... De akkor is, egy köcsög, basszus, az egyik legjobb barátnőmmel csal meg a pasim! Vagyis az expasim!! - hadarta Kíra, miközben hátravágta magát a kanapén.
- Várj, Kíra, ezt most fel kell fognom! Tehát, lássuk jól értettem-e... Zola megcsalt?
- Igen... - bólintott Kíra.
- A legjobb barátnőddel? - faggattam tovább.
- Ühüm... - bólintott ismét Kíra, majd a szeme elé kapta az egész végig magánál szorongatott párnáját, és elkezdett zokogni.
- Izé...Te végig hoztad fél Pesten ezt a párnát? - kérdeztem megfogva a párnája szélét, mire végre elkezdett nevetni.
- Hát, látod! Hallod, nagy baj lenne, ha itt aludnék? - nézett rám könyörgő szemekkel.
- Nem, de miért nem Zerá...Óó, basszus! - esett le a dolog, mire Kíra csak egy aprót bólintott, és megint sírni kezdett.
- Hogy tehették ezt velem?! Hátba szúrt két olyan ember, akit a világon mindennél jobban szerettem! - zokogott tovább.
- Hát, ha így nézzük, akkor csak egy, mert a másikat alig pár hete ismerted - jegyeztem meg eme aprócska tényt.
- De ezalatt a pár nap alatt fontos részévé vált az életemnek! És dobott Zeráért, vágod??! - nézett rám könnyes szemekkel.
- Nem te dobtad? - kérdeztem, és ezzel az volt a célom, hogy visszahozzam azt a hatalmas egóját, ami jelenleg a föld alatt dekkolt valahol.
- Még szép, hogy én! - vágta rá egyből. - Nem, nem igaz...Ő dobott enge-eem.... - kezdett el megint sírni. Őőő, nekem most mit kellene csinálnom? Én nem olyan vagyok, mint pölö ő, vagy Zera, sosem voltam szerelmes, ergo sosem dobott senki... Most mit csináljak, banyek, mit tegyek?!
- Figyelj, itt maradhatsz! Van egy kis kedvcsinálóm számodra! - kacsintottam Kírára mosolyogva.
- Mi? - kérdezett vissza szipogva.
- Meglepi! Menj fel, ülj bele egy kicsit a forró vízbe - toltam fel a lépcsőn barátnőmet -, addig elkészítek mindent! Ja, és legalább fél órát dekkolj bent, törcsi ott van, ha kell valami, sikíts! - csaptam be szegényre nagy sebbel az ajtót, és szerintem most full bolondnak hisz, na mindegy. Amúgy mi is a nagy tervem? Háát.... Fúú, ez nehezebb, mint gondoltam... Hé, mi ez?
- GRAY!!! - rohantam le a lépcsőn, és szó szerint a nyakába ugrottam szegénynek, aki meg tök értetlenül bámult rám.
- Neked meg mi bajod?!! - kérdezte, amint hagytam levegőhöz jutni.
- Hallod, itt van egy barátnőm, aki szakított a pasijával, vagyis ő vele, jó, ez mindegy, a lényeg, hogy felzavartam a fürdőbe, most egy fél órát tuti ott lesz, és én azt mondtam neki, hogy tudok egy kedvcsináló izét, de amúgy nem tudok, mégis honnan tudnék, szóval segíts!!!! - daráltam, mire Gray csak leesett állal nézett rám, és szerintem éppen azon volt, hogy felfogja a mondandóm. :D
- Szóval a lényeg, hogy van itt egy csaj? - csillant fel a srác szeme.
- Ütődött, nekem segíts, ne magadnak! - vágtam fejen.
- Jó, jó, nyugi! Tehát mit akarsz, mit csináljak?! Eljárjak neki egy tűztáncot, vagy mi a fene?? - tette fel a szerinte tök logikus kérdést.
- Basszus, honnan tudjam? Ha ez segít... - vontam meg a vállam.
-  Jó, tehát, én bevonultam a szobámba! - intett Gray.
- Várj már, itt ne hagyj! - fogtam meg a karját, és én elkezdtem őt visszafele húzni, míg Gray előre haladt, tehát eléggé érdekesen nézhettünk ki. :D
- Engedj el, nem az én bajom! Old...! Meg...! Magad...! - hangsúlyozta ki az utolsó pár szót egy-egy megindulása közben.
- Ne már, Gray! Ha már a házamban dekkolsz, legalább segíts nekem!! - húztam visszafele a srácot, aki közben megragadta a korlátot, majd úgy öt percnyi huzigálás után mind a ketten borultunk egy nagyot. :D
- Tessék, most sokkal jobb, hogy taknyoltunk egyet... - fújtatott Gray, miközben felpattant, majd a kezét nyújtotta, hogy felrántson a földről. - Oké, segítek, ha ezzel megnyugszik a kicsi lelked!
- Úú, köszi!! - csillant fel a szemem. - De ugye van jobb ötleted a tűztáncnál?
- Nincs, max. az esőtánc! - vonta meg a vállát, de én most nagyon nem díjaztam ezt a "humorát", úgyhogy végre sikerült neki komolyra fordítani a szót. - Oké, hol van Vity?
- A konyhában kajált, miért? - a kérdésem kiejtése után Gray megindult a konyha felé, felkapta az éppen kidőlt Vitanyt a földről (Jupi, akkor egyenlőre 3 doboz kutyakajától kis töltött káposzta lesz. :D), majd a kezembe nyomta.
- Nos, kezdj vele! A csajok szeretnek ölelgetni valamit, mi lenne jobb, mint egy ilyen puha szőrgombóc?
- De Vity nem egy plüss, és Kíra még a végén őt is telesírja, csak úgy, mint a párnáját... - gondolkodtam el azon, hogy Vitany tényleg jó ötlet-e. Mármint az, csak nem éppen Kíra állapotához...
- Nyugi, kinyírni nem fogja... Na, tessék! - nyomta a kezembe a telóját. - A Youtube-on van egy vagon ilyen filmes cucc, az elsőn kibőgheti magát, a másodikon majd verekedős kedvében lesz, abban az esetben használd ezt! - pakolt meg még vagy 10 darab tányérral. - Az ablakon dobáljátok ki, csak ne öljetek meg senkit! Na, a harmadik filmre meg vagy bealszik, ez a jobbik eset, vagy rátör egy hatalmas kajálási mizéria, ahhoz meg itt egy szatyor kínai! - rakta rá a tányérokra a zacsit, én meg tök értetlenül bámultam rá. - Most mi van?! Segítettem, nem?!
- Hát...Végül is, de... - pislogtam nagyokat. - Na jó, ezek tuti beválnak?
- Passz, ha nem, hozzám ne gyertek, az időeltolódást még mindig érzem! Szevasz! - robogott fel a lépcsőn, majd becsapta a szobája ajtaját, és nem dugta ki a fejét még arra sem, amikor Kíra elsikította magát. Még szerencse, hogy már mindent felvittem a szobámba, így csak a frászt hozta rám az éles hang, és nem törtem idő előtt tányért.
- Kíra, jól vagy? - kopogtam be hozzá, mire kinyitotta az ajtót, majd berángatott a fürdőbe.
- Nézd már, hogy nézek ki?! Mint valami ráncos öregember, aki teleszívta magát kokóval! Tiszta vörösek a szemeim, és, és... Remélem kész vagy azzal a meglepivel, mert ha nem, esküszöm, hogy kitekerem a nyakad!
- Haha, nyugi, minden kész! - nevettem kínosan, majd nyeltem egy nagyot. Félő, hogy Kíra még tényleg kitekeri a nyakam, de legalább nem lett úszóterem a fürdőből, a könnyei lefolytak a lefolyón. :D                
Egyébként Gray terve bevált, Vityt szétdédelgette, az első filmen tényleg sírt, a második végén elkezdtünk hajnalok hajnalán tányérokat dobálni az ablakon, a harmadikon pedig megkajáltunk, és Kíra be is vágta a szunyát...Nyitott szemmel, és egy plüss izét ölelgetett magához, amit a halál tudja, honnan szedett, a lényeg, hogy kidőlt.

Ja, és mégis mikor óhajtozott kidőlni? Hát persze, hogy fél ötkor, tehát erre a másfél órára már tök feleslegesen aludnék el... Felmentem Streemesre, ahol egyből Bonti nevét kezdtem keresgélni, de hogy minek, azt én sem tudtam... Egyébként aktív volt, tehát ő sem nagyon akart aludni. Vagy már aludt, és mivel ő egy éjjeli bagoly, lehet mindig ilyenkor kel. :D Viccet félretéve, szerintem most NEM az utóbbiról volt szó... 

11. Fejezet - Te idióta!

Szeptember 12., Vasárnap

A szombatot szerintem átaludtam, arra sem emlékszem, felkeltem-e egyáltalán, de valószínűleg nem, mivel olyan szomjasan kászálódtam ki az ágyamból, hogy ha perpillanat előttem lenne egy puputeve, beleszórnám a szívószálamat (tuti menne), és kiszívnám belőle az összes vizet (az meg tuti víz). Ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal vánszorogtam le a lépcsőn, amikor...
- Te idióta! Kávét, kávét ide! - lihegtem feltűnőbben a kelleténél, majd belassúztam a konyhába., Viszont ott rájöttem egy apró érdekességre: Zeron... Beájult a hűtőbe. Körülbelül 10 percig néztem, ahogy megmagyarázhatatlan okból belefagy a készülékbe, amit mind a ketten imádunk, mert kaját tárol, ami kell az életben maradáshoz, na de azért belefagyni? Vagy lehet, eszkimóként ébredt... Vannak ilyen heppjei. - Te idióta! - mekkora szókincsem van, amikor úgy kelek, hogy egy napot átaludtam, jééé...
- Eeeee? - bámult rám hullafáradtan a hűtőből kilesve, miközben a teste 90%-a még mindig ott fagyott.
- Miiiii? - kérdeztem vissza hasonlóan értelmesen. Tőlem ma reggel kb. ennyire futotta.
- Heeee? - vonta fel ásítva a szemöldökét. Kábé 10 percig hasonlóan hülyén fejeztük ki magunkat egymásnak, amikor megcsörrent a telefonom az asztalon.
- Úúúú? - "mú"-t akartam mondani, mivel Zeron éppen most halászta ki a hűtőből a tejet ...De ááá... Hát, nem ment.
- Te idióta! - úúúú, szóval Bonti utánozni merészel?
- Te utánzó majom! - kiáltottam fel olyan hanggal, mintha egy éppen most megvilágosodott hívő lennék.
- Na, most én szerintem nyugodjunk le - sóhajtott egy nagyot, mire... Mire megláttam, hogy Zeron kávét tölt egy bögrébe, szóval becéloztam a bögrét, és ráugrottam.
- Azt mondtam, nyugi, erre letarolna egy buszt is akár...Jó, oké, leteszem inkább - nevetett fel nagyon elnézően. Mi?!
- De egyáltalán miért kerestél? - fogalmaztam meg ma végre az első értelmes kérdésemet.
- Ezt most úgy kérded, mintha egy csodás jelenség lenne az, hogy hívlak - hallottam, hogy levágja magát... valamire - amúgy szombaton is hívtalak, de akkor még ennyi életjelet sem adtál magadról - az kedves, hogy hívott. De nekem tegnap körülbelül annyit ért a hívás hangja, mint halottnak a csók. Engem egy atomrobbanás sem tudott volna szerintem kiröpíteni a paplan alól. :D - csak érdekelt, hogy mi van veled. De pihenj csak. Egyébként... - itt hallottam, ahogy megköszörüli a torkát -, majd ha gondolod, összefuthatnánk valamikor, mondjuk csütörtökön jó lenne? Tudod, én...
- Uh, úr isten! Figyelj! Most le kell tennem, mert Zeron meg akar ölni! - magyarázkodtam, mert amúgy igazam is volt. Viszont amiatt, mert Zeron éppen kinyírni készült, nem fogtam fel eléggé azt, amit mondott, csak a szavak egymásutániságát értettem meg. A "de" után jön a "pihenj", meg az "összefuthatnánk" után jön a "valamikor", de hogy mit jelentett, amit mondott, arra nem nagyon sikerült rájönnöm, annyira ki voltam ütve.
- Őőő, értem - nevetett félszegen. - Majd hívj meg a temetésedre... Üdvözlöm Zeron bácsit. Akkor szia - tette le... elég gyorsan a telefont. De miért is? Várjunk csak, hadd gondolkozzam, ezt még fel kell dolgoznom, most mi is történik?
- Te gyerek! Adod vissza a reggeli élvezetem?! - még reggeli élvezetezik itt nekem, mikor én tegnap kihagytam egy teljes napi kávéadagomat!Nem csoda, hogy gondolkodni sem tudok emberhez méltóan. :D
- Ha adsz inni! Szomjas vagyok!! - játszottam elváltoztatott hanggal az óvodást, mire "Zeron bácsi" elém tolta unott fejjel a kávéfőzőt. Hu, eléggé sok füst jön belőle.
- De sok füst! - adtam hangot a véleményemnek, szerintem teljesen okosan. Nos, Zeron nem így gondolta.
- Füst az agyad! Esetleg gőz, te ááá... - két kézzel megtámasztotta a fejét az asztalon, majd egy hatalmasat fújt. Ja, ő így veszekszik velem, egy idő után, mire igazán dühös lenne, belefárad, és kifújja magát. - Mire is valók a tappancsaid? - érdeklődött tettetett kíváncsisággal, mintha egy idomár lenne, aki éppen egy kutyát tanít arra, hogyan adjon neki pacsit. Csak nekem nem fog járni jutalomfalat. Egyébként Zeron addig mutatott egy ujjal a "tappancsaimra", míg eszembe jutott válaszolni.
- Ja? - vigyorogtam. - Arra, hogy megbökjem a vállad, ha kávét akarok inni - de mivel erre csak egy unott szemforgatást, és egy "rossz vicc volt" fejcsóválást kaptam, lehervadt a mosolyom, és magamnak öntöttem egy adag életmentő kávét. De meg kell jegyeznem, a Hulla-Zeront még így is jobban bírom, mint a "Most jöttem a melóból-Zeront", aki már rég lebirkózott volna a kávéharcunkban.
- Tetszettek az első heteid a suliban? Úgy válaszolj erre, hogy az elkövetkező 5 percben vagyok kíváncsi rá - nyitotta ki ásítva a Napi Hírmorzsákat.
- Eddig kifejezetten élvezem - gondolkodtam el. Mert végül is az utóbbi időszak szerintem viszonylag jó volt. Igaz, minden új volt, és szokatlan, de szeretem a változatosságot, azt, ami nem közhelyes. És az elmúlt hét a Szent Revuilsban egyáltalán nem tartozott a "Huuu, de közhelyes, annyira, hogy belehalok" időszakaim közé. - A tanárok is jók - itt Zeron hangosan felröhögött - oké... jó flúgosok, főleg az a pedo mit tudom én mi a neve fazon, de az fix, hogy pedo... Valami gumi a neve, de a vezetéknevére nem emlékszem - itt Zeron félrenyelte a kávéját, és öklendezve vetette közbe, hogy amúgy Takuminak hívják, és ja, tényleg pedo. Oké, legalább a pedot eltaláltam, az már félsiker. - Ja, és a tanulás? Eddig nem érzem, hogy megerőltettem volna az agysejtjeimet... - keltem fel az asztaltól, majd egy "oké, nagyszerű" fejbólintás kíséretében feltrappoltam a lépcsőn, és berontottam a szobámba. Minden tiszta kupi. Itt is majd valami rendfélét kéne tenni. Te jézus úr isten! Mikre gondolok, talán beteg lettem? ... Ilyen gondolatokkal vetettem le magam az ágyamra, majd elővettem a laptopom, és felmentem Streamessre. Szeretem ezt az oldalt, egyszerű de nagyszerű, és rögtön megtudhatom, ha... Khm. Ha Karamell éppen egy "Nyárbúcsúztató csajbemutató fesztiválra. Nagyon szexik! " akar elmenni, ami szerintem hozzátartozik az én életemhez is. Mármint, hogy tudjam, mikor megy fesztiválozni. Amúgy Zak is csatlakozik hozzá, így Zero nevét akaratlanul keresgéltem a társak között áááám... Sehol sem találtam. Ez érdekes. Nekem inkább tűnt csajozósabbnak Zero Zakariánnál, erre Zero hagyja ki a nőstényeket? Elég furcsa, lehet meghülyült. Vagy éppen megtért? :D Na, de pörgettem tovább, és az alábbi kedves üzenetet pillantottam meg...

Az nem lehet. Az lehetetlen. Nem lehet igaz! Hangos dörgésre, majd egy hirtelen ajtónyitásra lettem figyelmes, majd az ajtónak az erőteljes becsapódására.

- Itthon van - hallottam Zeron bágyadt hangját. Azon nyomban lerobogtam, és Kíra energikus képével találtam magamat szemben. Mi a francot keres ez itt?
- Most azonnal menj haza! - mondtam ki elsőre azt, ami eszembe jutott. Mert most azonnal menjen haza, nincs vita.
- Te idióta! - na ne, ez a felkiáltás már számolni sem tudom, hányadszorra hangzik el ma. - Jössz velem sportolni!
- Neked meg honnan jönnek ilyen képtelen... ilyen... ilyen... sehova be nem illő agyament ötleteid? - hebegtem, miközben kirontottam a házból, hogy ne lássam őt, de...
- ÁÁÁ, te idióta! - vettem észre a bicajt, amiben sikeresen felestem. - Mi a ro...
- Hé! - szólt rám Zeron. Ja, hogy ő is itt van?
- Mi a szentséges pónilóért van itt egy kerékpár? - tápászkodtam fel, mert ugye mindenki csak bámult, de senki nem segített volna fel. Zeron már megint vállal támasztotta az ajtófélfát, Kíra meg csípőre tett kézzel állt a küszöbünkön, mint aki éppen felvette a nadrágot a családban. :D
- Ezt fogod használni - mondta ki olyan hangsúllyal, mintha ez már csak természetes lenne, hogy én, Yamanaka Sirállia, reggel ki tudja hánykor, vasárnap majd neki bringázgatni fogok Budapesten, mellesleg pizsomában. Ez hol él, tán' a Marson?
- Nem tudom még mindig, honnan szedted azt a marhaságot, hogy neked most itt kell lenned és eljátszanod a személyi edzőmet - vakargattam a fejemet teljesen értetlenül.
- Biztos forrásból tudom, hogy egy napja még mumifikált állapotban döglöttél az ágyadban, és semmit nem mozogtál, plusz szerintem ma sem tervezted, de így el fogsz hízni és nem fogsz kelleni még a nagyanyámnak sem! - oltott be egy szemvillanás alatt. Még jó, hogy nem vagyok hízásra hajlamos. Haha. -  Ha nem szállsz fel arra a kerékpárra magadtól, majd rászállok én, miután hozzákötöttelek! - erre elővett egy vastag kötelet, és elkezdte a szemem előtt lóbálni, mint egy idegbeteg. Mi van ma az emberekkel?
- Most nem értem ezt... Úúú, az az idióta! Én kinyírom! - kaptam elő a telefonom, majd tárcsáztam Bonti számát. Kicsöng. Kicsöng...Kiiiiicsöng. Én kinyírom. Direkt nem veszi fel? Ennek hétfőn még hatalmas böjtje lesz!!!
- Mit vagy úgy oda, én remek társaság vagyok! - dobta szerényen át a vállán a haját Kíra, miközben felfele tolt a lépcsőnkön. - Vedd megtiszteltetésnek, hogy velem, hangsúlyozom VELEM sportolhatsz! - ez... Ez készen van. És már a szobámban is voltunk. Kíra önkényesen belenyúlt a szekrényembe ( Mi van?!), elődobált egy melegítőalsót és felsőt ( MI VAN?!?! ), majd megengedte a fürdőben a vizet, és alányomta a fejemet (HOGY MI VAN?!)
- Eressz el, te sakál! - mire Kíra megrezzenve eleresztette a fejem. Hú, Karamell beszólása még mindig tarol még nála is. :D - Na, majd megcsinálom magam. Nyugalom - mondom ezt én, aki mindjárt leveri Kírát egy lámpaoszloppal. Megmostam az arcom, felkötöttem a hajam, és olyan 5 perc alatt készen lettem az öltözködéssel is. Egy elnyújtott sóhaj kíséretében ültem fel a bicajra...
- Miért csak egyet hoztál? - lepődtem meg.
- Te idi...
- Jó, hallottam ma már elégszer! - röhögtem fel. Oké, a kérdésem hülyeség. Csak nem fog maga után tolni kettő biciklit, még ha az egyiken rajta is ülne, akkor is hülyén festene a másikat maga mellett tolnia, és az sem biztos, hogy az úgy kivitelezhető lenne... Kíra és két bicikli. Meg a reggeli rohanás. Akaratlanul is elmosolyodtam. Azért kedves volt tőle, hogy "gondolt rám". Csak legközelebb hozhatna öt tábla csokit (lehetőleg kettő oreósat és három mogyisat) annak jobban örültem volna...
- Én futni jobb szeretek, de a kerékpározással a hátamat erősítem - futott mellettem Kíra - meg önvédelmet is tanulok. Mert én jó vagyok, és kész - erre felröhögtem.
- Arra én is jártam. De lehetne, hogy egy megszólalásodban ne legyen ott az a bárgyú önfényezésed? - nevettem továbbra is ki.
- Ne beszéltess most, mert kifullad az a nagy kapacitású tüdőm! - bámulta továbbra is az utat, mire befejeztem. Végül is, jogos. De már megint fényezi magát! Ez a lány egy egomán, megszállott futógép, erre most sikeresen rájöttem.
 Egy ideje már szeltük az utakat, és én sok mindenen gondolkodtam. A sulikezdésemtől az avatásig minden feljött bennem. Annyi minden történt! Időm sem volt a "származásomon", meg a családfámon agyalni, meg azon, mennyiféleképpen visszaélhetnék a kapcsolataimmal... Még jó, hiszen eddig is ez hülyített majdnem meg. Örülök, hogy végre egy olyan közösségbe kerültem, ahol nem azért haverkodnak velem, mert ide meg oda tartozom... De még magam számára is rejtem már az egész múltamat. Minek azt feltépni. Minek? Ha nem gondolok rá, talán meg is szűnik, akkor talán más sem hozza fel. Bár Erion rájött, ki vagyok valójában, na meg ott van Zeririn is, aki meg azt mondta, hasonló a helyzetünk. Talán azért is olyan titokzatos a csaj... Fene tudja. Mindenesetre a beilleszkedésem meg az események, tanárok, satöbbi satöbbi... az egész egyveleg annyira lekötötte az agysejtecskéimet, hogy a mélyebb önmagamról teljesen el is feledkeztem... Na meg ott van az a fura vonzalom, amit nem neveznék szerelemnek, amit Krisztán iránt... Na jó, nem. Ez csak egy baromság! Tetszett. Múlt idő. Ennyi, az az első látásra cucc, ami olyan hamar elzúz, mint amilyen hamar berobban. Mert aztán rájöttem, de bunkó, de össze-vissza jellemű hülye gyerek! Egyszer kedves, meg segít, meg az ölébe kap, másszor meg... másszor meg egy orbitálisan nagy barom! Na, meg ott van Bonti, aki... Aki...
- Te, Síra, hallod egyáltalán, hogy hozzád beszélek? - lihegte Kíra, mire lassítottunk.
- Aha - tértem vissza a bolygónkra. De Bonti... Ő...
- Mit gondolsz róla? - fürkészte az arcomat kíváncsian, de csak amolyan "kírásan", miközben leültünk egy padra. Miközben bíbelődtem a kerékpár kitámasztásával, éreztem, hogy még mindig néz. Oké, szóval fel kell hagynom az elmélkedésemmel már megint, és odafigyelni rá. Eddig agyban eljutottam, csak tovább nem...
- Kiről? - most szerintem ezzel nem kérdeztem rosszat. Velem is megeshet, hogy nem vagyok topon, ma például egyáltalán nem érzem magam embernek. A puhatestűek családjához sorolom magamat inkább, akik el tudnának nyúlni a kanapén egéééész nap.
- A barátomról! - kiáltott fel idegesen. - Hát nem egyértelmű?! - tette csípőre a kezét.
- De, hogyne. Ja, az a Hellász fiú? Akivel 10 perc ismerkedés után jöttél össze? - vontam fel a szemöldököm rosszallóan. Mert tényleg... Kíra lehet, hogy szerelmes, meg első látásra szerelem, meg mit tudom én, de nekem is nagyjából ilyen volt Krisztán, még sem vetettem rá magam rögtön az első 10 percben, hogy "juuuuj, de cukker".
- Hellán Zola! Jegyezd meg a nevét, még sokszor fogod hallani! - vigyorgott. - Csak... tudod nem vagyok benne biztos, hogy annyira jól ... történtek a dolgok - ááá, még csak véletlenül sem ő cseszte el, hogy is, az események alakultak ritka szarul. Bár egy napra Kíra lehetnék, akkor nem hibáztatnám magamat semmiért, mindent a hülye helyzetekre fognék!
- Miért is nem? Te hoztad így össze ... hogy így legyen... - vetettem közbe réveteg tekintettel.
- Amikor kézen fogva mentem vele ki a teremből, annyian megszóltak... De... nekem tényleg bejön Zola, most miért baj, hogy összejöttem vele? Járunk, manapság minden harmadik embernek van kapcsolata! Nem? - értetlenkedett szemöldök felvonva, megátkozva az egész sulit. O-ó.
- Mert ez túl hirtelen, azt sem tudod, ki a fene a tag - ingattam kesernyés mosollyal a fejemet.
- Lehet. De úgy érzem, ő más - hadarta kipirosodva.
- Jaj, mindenki ezt érzi, de kívülről tudod, hogy jött le? Te vagy a hülye, aki elnézi, ahogy az a görög  az a Hellá...
- Hellán Zola! - kelt ki magából Kíra, miközben meglökött.:D
- Oké, nos ő... Nem becsül meg. Például egy hétre lehetsz a csaja? Mi van?! Te felfogtad, miről beszél?! - hüledeztem visszalökve Kírát, aki egy pillanatra úgy tűnt, elgondolkodik.
- Te komolyan bekajáltad, hogy alkalmazkodom a feltételéhez? - hüledezett túl nagy nehezen Kíra, miközben úgy felvonta a szemöldökét, hogy rendesen árnyékot vetett a mellette lévő fán ücsörgő mókusra.
- Hát, miért, mi a terved Hellásszal? Bocsi, tényleg - vigyorogtam rá aranyosan, mert nekem már csak Hellász marad Zola. :D
- Hellán!!! - csapta meg a fa törzsét reflexből, mire a mókus ijedten leájult a fáról és elspurizott. Hurrá. Egyébként tök jó, hogy én ilyen komoly téma közben egy mókussal vagyok elfoglalva. - Hát azt tervezem, hogy az alatt az egy hét alatt úgy meghódítom, hogy elfelejti a kis kikötését! - ezután hahotázott egyet, ami inkább hasonlított egy sakál hörgésére, mint egy emberi kacajra. Karamell, találó neveket adsz, erre most jöttem rá.
- Oké, oké. De vigyázz vele, ki tudja, melletted még hány csajt tart a háremében - ültem vissza a bicajra, mert én eldöntöttem, már pedig én most hazamegyek.
- Nincs senkije rajtam kívül - a "kívül" szó után pedig láttam egy pillanatra átsuhanó kételyt barátom arcán. - Vagy is... ha van is, hamarosan nem lesz, erről majd gondoskodom - na, erre már fel kellett nevetnem. Kíra olyan kis aranyos, mikor szerelmes. Az a sunyi, "előre tervezek és mészárolok" tekintet. :D
- És Karamell mit szólt a ti kis románcotokhoz? - kezdtem el újra hajtani a kerékpárt, ezúttal a visszavezető úton. Kíra felvette velem a tempót (most nem volt nehéz dolga), és felháborodottan felröhögött.
- Miért pont azt a mocsarat hozod fel? Kit érdekel, mit gondol az a normálatlan... az a... - gondolkodott el. Őőőő... Azért hoztam fel Karamellt, mert az avatás alatt is tisztára ki volt akadva Kírán, akitől gondolom hozzánk hasonlóan többet várt el, és hát... Ő fejezte ki legjobban, hogy a fazont, aki Hellász (bocsánat) mekkora seggfejnek véli. Csak emiatt.
- Na mi az, nem tudod hogy szidni már? - értetlenkedtem mosolyogva a próbálkozásán. Mert valóban. Kicsit majdnem csalódtam benne ezért.
- Dehogy nem! Csak futás közben nehéz mocsarakat degradálni! - hümmögött. Oké, szóval degradálni. :D - Karamell egy érzéketlen, hígagyú kettyós!  - erre mind a ketten hangos nevetésben törtünk ki, én pedig megtapsoltam Kírát, miközben rájöttem, hogy tudok "nullakezezni" bicajon. :D
Végül este negyed hétkor trappoltam be a lakásba, és természetesen Zeron ott vegetált a TV előtt egy nagy tál popcorn társaságában, és az esti box mérkőzést bámulta. Ja, és hogy én miért este negyed hétkor vánszorgok haza? Hát, mindösszesen, összefoglalva ... csak azért, mert Kíra, mikor rájött, hogy én hazafelé vettem az irányt, kikötözött egy fához, és addig zsarolt azzal, hogy felőlem oda is gombásodhatok, de nem fog elereszteni, ha nem csinálunk még valamit, hogy belementem. Mivel nem szeretnék gomba lenni egy fa oldalán, meg mellesleg mint már mondtam, én egy puhatestű vagyok ma. :D Szóval elkerékpároztunk és elfutottunk a lehető legtávolabbi (én így éreztem) kávézóhoz, ahol megkaptam a szombati kihagyott kávéadagomat is, plusz pizzáztunk is, meg beszélgettünk mindenről: a suliról, a pedo tanárokról, a fárasztó mocsarakról (ezt a témát Kíra hozta fel, minő meglepetés), az avatásról, meg úgy mindenről, szóval végül egészen jól alakult ez a vasárnap. Bár, az sem lett volna rossz, ha egész nap heverészhettem volna a ház valamelyik szegletében, mint például... Zeron.
- Te ülőgarnitúra! - dobtam az ölébe négy nagy csomag sós mogyit. Akciós volt, Zeron meg imád mókust játszani, és ropogtatni egész este a TV előtt.
- Óóó, megjött egy angyal!... Ja, csak ez jött meg? Hol késtél? - bontotta fel rögtön az egyik mogyorót, mire elképedve bámultam vissza rá. Ez? Mi vagyok, egy tárgy? Nem én vagyok az ülőgarnitúra, akire rászállt a por, annyira nem csinált egész nap semmit!
- Csak úúúgy emlékeztetnélek - nyújtottam el a szavaimat, miközben rákönyököltem a kanapé karfájára -, hogy nekem úgy tűnt, nem nagyon akarod megszabni, meddig lehetek távol, haha. Körülbelül magasról tettél arra, hogy Kíra berontott a házba! Felőled akár egy bérgyilkos is lehetett volna!
- De ő a barátod - értetlenkedett ropogtatva - azt mondta - erre a mondatára felnevettem. Ez elég aranyos húzás volt tőle... - Most mi az? - állt le egy pillanatra a ropogtatással.
- Semmi, de... de... - annyira lefárasztott ezzel az egy mondattal, hogy nem sok minden jutott eszembe... - Kötél! - úgy meglepődött, hogy kiesett a zacsi a kezéből, és a popcornos tálba borult az összes sós mogyi.  Vegyes tál, nyámi. Én pedig felvontattam magam a lépcsőnkön, ma már sokadjára, és levetkőztem. Huuu, ez a nap. Érzem az egész napos bicajozástól, hogy feszül a hátam, meg a vádlim. Éppen bizalom játékot játszottam az ágyammal (álló helyzetből szabadeséssel, hátranézés nélkül találtam el, melyik pontjára zuhanjak rá), amikor megcsippant a telefonom:

Ez idióta! Komolyan elküldte, ahogy... kapcsolgatja ráérősen a TV-jét? Ekkora... De azért elnevettem magamat rajta. Oké, legalább perpillanat hasonlítanak valamiben Zeronnal, na de... Ez nagyon rossz húzás volt tőle. Rögtön válaszoltam is neki:

Azzal ledobtam a telóm az ágy távolabbi szélére, mire viszonylag hamar jelzett. Ez a hülye figyeli, mikor írok neki vissza? Minő meglepő... Vagy talán nem is annyira az. Az üzenetében nem volt más, csak egy mosolygó fej... Az ő mosolygó feje, amin látszott a teljes kipihentség és a... Felvidítás? Nagyon pimasz. Ennek meg lesz a böjtje, az fix!!! Mindenesetre nem bírtam megállni, és akaratlanul is elmosolyodtam az üzenete miatt...

Viszont úgy döntöttem, nem válaszolok neki, pedig több, mint tíz percig szuggeráltam a telóm képernyőjét, de talán nem is azért, hogy írjak bármit is. A képét néztem, és felvidított. Örülök, hogy ő legalább ilyen kipihent, hogy van ideje ilyen képeket küldözgetni nekem... Ja... Hát, igen... MI VAN?! Nem örülök neki!!! Elérem a következő héten, hogy fáradjon ki, de nagyon!!! Rászögelem egy kerékpárra, és lelököm a Kékestetőről! Miután kieszeltem mesteri tervemet, betakaróztam, és megfogadtam, hogy nem nézek rá a vigyorgó ábrázatára többet, de kétszer is megnyomtam a kijelzőmet, hogy újra aktiválódjon és mutassa az üzenetét... Bonti, te...te vérbeli idióta vagy!