13. Fejezet - Egy nyugodt nap lett...Volna! :D

Szeptember 15., Szerda

    Tegnap nem nagyon történt semmi izgalmas....Talán csak három dolog...Na, akkor gyorsan felvázolom. :D Kezdem akkor a Bontinál ébredéssel...
  Reggel a srácnak sikerült valahogy felkeltenie (bár nem is tudom, hogy miért...), majd hazakísért, hogy összeszedjem a cuccomat. Bár ne hidd, hogy ez annyira zökkenőmentesre sikeredett, mint ahogy leírtam elsőre...

- Hagyjál már! - nyafogtam, mire kinyitottam a szemem, és megláttam Bontit... Huh, én hogy kerültem mellé a földre? Mi is történt tegnap este? Úr isten!
- Szálljál már le rólam! - böködött továbbra is felkeltésképpen.
- Szállj le te! Atyám, hogy... Miért fekszem én veled egy padlón, te szentséges Szűz Mária! - kaptam a kezem a szám elé, hogy leplezzem a sokkomat és a leesett államat, de Bonti teljesen nyugodtan, mint aki a drogkereskedőm, és a szer mellékhatásait szeretné velem letisztázni, fordult felém a válasszal.
- Síra... Tegnap este sokat ittál, és... Megerőszakoltál, pedig én tényleg aludni akartam. "Francba" - ingatta rosszallóan a fejét (közben a szeme végig "mosolygott") és még azt is hozzátette, hogy de fáj a csípője, mire csípőn vágtam, hogy valóban fájjon neki! Na nehogy már azt higgye, hogy én ezt... beveszem. És mi van akkor, ha tényleg ez volt? Minden kiesett tegnapról!!
- Most ez... ez komoly? - sápadtam le teljesen.
- Nem volt az olyan rossz, de legközelebb finomabban is közeledhetnél - mire elkezdett röhögni, szóval a csípővágás mellé kapott egy elegáns hasba verést is. Szakadt a röhögéstől, míg én megint égtem.
- De most tényleg... Mi volt? - váltottam komolyra a hangnemet. Nem mintha eddig nem ezt tettem volna, de mindegy. Bonti az, aki full vicces ma reggel is... Kissé kócos, enyhén szemébe lógó hajjal... Meg csak egy nagyon kicsit elcsúszott trikóval... Meg...
- Az, hogy míg hozzád löktem a szövegemet, addig te bájosan bealudtál! - lökött kicsit odébb (bár fura volt, hogy nem csesztetésnek szánta a lökést, tekintve, hogy én már hasba vertem meg csípőn dózeroltam...) , hogy megkeresse a takaró végét, és összehajtsa. Milyen kis házias. :D
- Úr!... Isten! - hüledeztem. Most komolyan ez volt? Nekem ez így nem jó, pörgessük vissza az időt, és hadd aludjak már egyedül az ágyban, és nem Bonti mellett a földön!
- Nagyon vallásos lettél hirtelen, ahhoz képest, hogy nem hagytad férfiúi álmaimat meg magamnak... - bazsalygott rendkívül érdekesen a srác, mire beugrott minden. A buli, ahol egy barom felszakította a biliárdasztal szövetét, a "betlehemezés", ahol majdnem megfojtottam Bontit, mert kiadta magát Józsefnek (bár én voltam Mária, szóval még illett is a kialakult helyzethez :D), Bia hívása, aki mint kiderült, nem egy cafka, plusz a vetődésünk (még mindig lever a víz, ha rágondolok)... Ja meg az, hogy éjjel Bonti kávét főzött nekem, mert folyamat nyígtam, hogy kiszáradok. Oké, beugrott minden. Meg az is, hogy éppen a boxról beszéltünk, mikor beájultam... Vagyis ezek szerint ráájultam Bontira.
- Hogy is aludtam én be? - emeltem kérdő tekintetemet a srácra, aki éppen a saját ágyát vetette be fiúsan: egyszer félbehajtotta a takarót, és rávágta az ágy tetejére, a párnával meg nem kezdett semmit. Tipikus pasi technika. Nem, mégsem. Mire meglátta, hogy a párnát bámulom, felkapta, és hozzám vágta.
- Te...! - kiáltottam nevetve, mire fogtam, és nekivágtam a rózsaszín csillagos párnát a fejéhez. Mind a ketten jól éreztük magunkat, amíg be nem nyögte, hogy...
- Semmi különös, mondom, hogy megerőszakoltál. Ráborultál a vállamra, alig tudtalak magamról levakarni - mosolygott kárörvendően, mire elszállt a jó kedvem, és inkább érdekesen kezdtem magam érezni, eléggé kellemetlen érzés tört rám, hogy ilyen közel kerültem hozzá, megint... De miért érzem úgy, hogy nem kéne magamat emiatt kellemetlenül éreznem? Hülyeségek járnak a fejemben... hiszen Bonti egy jó haverom... De talán nem volt elég jó a hajam, vagy rányálaztam? Ne!
Szóval inkább aggódtam az egész miatt.
- Mi ez a fancsali kép? Mondom, levakartalak... - mondta komoly hangon, mire felkaptam rá a fejem,  mivel meglepődtem a hirtelen jött "Blackwell Bonti, a komoly" stílusától, de mint láttam, nem is engem nézett, hanem éppen a tányérjait szedte össze, amikre szerintem már külön élő organizmusok telepedhettek. :D Tehát volt időm elképzelni, hogyan dőlhettem a vállára... Hogy lehetek olyan szerencsétlen, hogy bealszok beszélgetés közben, ráadásul ráborulok egy fiú vállára, méghozzá Bontiéra? Fel nem fogom...

Nagy nehezen összepakoltunk, meg elkészültünk (többször is beszólogattunk egymásnak, hogy "Haladj már, világbajnok lajhár!" , meg "Kapard össze magad, vagy miattad fog leállni a Föld!", no de ez lényegtelen) , majd átmentünk hozzám. Szerencsére Zeron otthon volt, és még nagyobb szerencsémre aludt is, mint a bunda. Így gyorsan elkészültem, majd kifele menet kiszedtem a táskám a kocsiból. Ezt a jelenetet Bonti csak felhúzott szemöldökkel reagálta le, mire én csak legyintettem, így betudta egy szokásos lányos heppnek, legalább is remélem. :D
A suliban csak két érdekesség volt a szokásos hülyülésen kívül.
  Először is, kiderült, hogy ezen a héten pénteken lesz vége az osztálydíszítő versenynek, amit persze mi nagyokosan elfelejtettünk, így semmi vita nélkül meglett az osztályunk témája "A való élet" címmel. Már csak olyan vállalkozó szellemű egyéneket kell találni, akik ezt össze is rakják. :D
  A második, és egyben a keddi napon említésre méltó cselekmény, hogy megtaláltam Krisztán múltkori levelét. Tudod, kutyasétáltatás utáni napon összekaptunk, és Ő írt egy levelet, ami addig a percig volt számomra izgalmas, míg odaadta. Most véletlenül találtam csak meg, mikor Krisztán ezerrel "csaholt" a japán füzetemért. :D
- Na, légyszi! - unszolt már vagy öt perce.
- De minek neked? Tudtommal nem vagy valami stréberjelölt! - tettem fel ma már sokadjára ezt a kérdést, amire csak a szokásos, sokadjára közölt választ kaptam:
- A hétfői dolog miatt...Plusz, az ofő is meg akarja nézni, valamiért...
- Ez már a te bajod! - sóhajtottam.
- Légyszi, veszek érte neked kávét! - alkudozott tovább.
- Oké! - csillant fel a szemem. - Először a kávét, utána odaadom a füzetet.
- Előbb a füzetet! - adta a nagy "üzletember" stílust Krisztán.
- Meg egy fenéket! - kaptam idegbajt. Nehogy már én adjam be a derekam hamarabb. De ekkor olyan kiskutyaszemekkel nézett rám, hogy megsajnáltam. Banyek, egyszer még tuti kinyírom! Egyszer...
- Na jó, nesze! - vágtam elé a füzetem, amiből kiesett egy lap.
- Kössz, ezer hálám! - indult hátra a helyére Krisztán.
- De nem sokat érsz vele, szinte semmi sincs leírva! - szóltam hátra neki, miközben a cetlit mustráltam, amin a következő állt:

  Tehát, így jöttem rá, hogy van nekem egy válaszra váró levelem. :D Ja, amúgy amikor Krisztán visszaadta a füzetem, azért megjegyezte, hogy: "Ennél még nekem is több van leírva!". Hoppá, én mondtam, hogy nem sokat ér a füzetemmel. :D
 
  Éppen a tegnapon agyaltam, amikor valaki kivágta a teremajtót, és vágtatva közeledett felém. :D
- Hé, Síra!! - ugrált előttem Zera egy nagy füzetet tartva maga előtt. - Nézd, mit szereztem! Jaj, várj nem ezen az oldalon van...Áá, tudod mit?? Inkább nézd meg az egészet! - felelte izgatottan, majd odaadta a füzetet és eltűnt, mint a kámfor. Egyébként, ez valami matricás füzet volt, tele csillámpónikkal. Nem tudom, hogy Zerának mitől jobb, hogy én ezt láttam, de ha emiatt megnyugszik a kis lelkivilága...:D
    Egyébként, ha már így felvetődött a japán, ma azzal kezdtünk. Az a nagy helyzet, hogy nincs kedvem leírni részletesen ugyanazt a perverzebbnél perverzebb dolgot, így csak röviden: Takumi belép a terembe, a lányok sóvárognak, a fiúk (és én) öklendezünk. Tegumi hegyi beszédet tart a pénteki avatásról, majd összeveszik Krisztánnal. Mindeközben persze feledhetetlen témája, a perverzkedés most is feltűnt. Ja, amúgy az órán tovább mentünk, most már elméletben tudnunk kéne megkérdezni a másiktól, hogy hogy érzi magát, a baj csak az, hogy odáig nem jutottunk el, hogy gyakorlatban is használható legyen eme érdekfeszítő tudás. :D Egyébként, asszem' ennél tovább is eljutottunk (de csak elméleti szinten), de mivel én Stellával leveleztem át az egész órát, így a felét fel sem fogtam a dolgoknak. Íme az órai művünk: :D

    Amúgy, tök aranyos volt Stella, amikor az utolsó mondata leírása után kivörösödve hátranézett. Tiszta kis cuki, vagyis kawaii. :D
    Irodalmon most jófejek voltunk, hagytuk érvényesülni a tanárt, és így letudta diktálni a full művészet témát. Az mondjuk jó kérdés, hogy miért hagytuk neki, mivel így csak magunkat szívattuk meg, mert kövi órára le kell adni neki egy fogalmazást belőle. :D Ja, ha már a leadásnál tartunk, szünetben elmeséltük Bontinak, hogy mi volt hétfőn matekon (mivel kedden már volt ez a marha, és Talpikusz jó kedvében volt, így elég sok mindenről lemaradt), és jobbnak láttuk, hogy ha még szünetben helyet cserélünk. Ha jó kedvében lesz a tanár, max potyára csináltuk az egészet. :D
- Na, akkor mindenkinek kész van ez a vacak? - lóbálta Kíra a húsz lapból álló matek háziját a kezében.
- Sakál, ennyire hülyének nézel minket? - nézett fel Karamell a házim másolásából.
- Nem, csak téged! - sóhajtott. - Amúgy, Síra, te mióta vagy ilyen jó matekból?
- Ha? Bolond vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Nézzenek oda, még itt sérteget engem. - Én nem, de Zeron, a nagybátyám, folyamat számokkal van elfoglalva, tehát megegyeztünk.
- Miben? - kérdezte Bonti, aki szintén az én lapjaim fölött gubbasztott.
- Hát, megzsaroltam, hogy eldugom előle a kávét, így beijedt, és önként felajánlotta a segítségét - vontam meg a vállam, mire a többiek nevetni kezdtek. Pont akkor fejezték be a másolást, amikor csak egy naplót láttunk besuhanni gazdátlanul a termünkbe. Ebből már gondoltuk, hogy Talpikusz megint idegrohamos kedvében van.
- Te, ott, te szőke paradicsom! - mutatott Zerora, mire a srác értetlenül kapta fel a fejét, a "szőke paradicsom" megnevezésre. - Húzzál kifelé a többi selyembogár házijával is! Most! Nem leszek fiatalabb!!
- De remélem józanabb gondolkodású már annál inkább! - sóhajtott Zero, amit mindannyian megmosolyogtunk. Talpikusz viszont a csendesítés érdekében ülő helyzetből levágta a tanári asztalra a naplót, amiből kiesett pár papír.
- Most szedd fel!! - utasított az idegbetegség mintapéldánya. Felszedtem a papírokat, majd visszafele jövet Zeroval találtam szembe magam, aki amikor elment mellettem, elkezdte suttogni, hogy "Most szedd fel!!", épp olyan stílusban, mint Fidera. Persze ezt a beszólását nevetéssel díjaztam. :D
Negyed óra múlva ki is javította a házikat, amikre jegyet adott, viszont volt egy értelmes, aki összecserélte a feladatok másolása közben a számokat, így elég érdekes eredmény jött ki. Ez az értelmes Zera volt (mégis ki más lett volna), akit Fidera ki is hívott, hogy felírja a táblára a feladatot. Amikor végzett a felírással, nem igazán láttunk benne hibát, de ekkor megszólalt a hírhedten okos matektanáruk:
- Most váltsd át a 70 cm-t méterbe!
- Ja, hogy az is van? - nézet bele a lapjaiba Zera. - Aaaaz.....422222222 méter!
- Az isten áldjon már meg, és rágjon keresztbe!!! - csapkodta az arcát Fidera, és nem nagyon sikerült neki észrevennie, hogy mi már egyáltalán nem bírjuk visszatartani a nevetést. :D - Azt mondd már meg nekem, hogy hogyan a festett gémestojásba jött ki neked hetvenből néggyel kezdődő olyan szám, amiben még véletlenül sincs hét????
- Háát...Síra is így írta... - szontyolodott el, mire én lefagytam egy pillanatra, majd próbáltam menteni a menthetőt, de erre szerencsére nem volt szükség.
- Te komolyan idiótának nézel?! Egy teljesen elmeháborodott, semmit nem tudó idiótának????! - kérdezte a tanár, amire mindenki rávágta magában szerintem, hogy "IGEN!" - Síra válasza teljesen más, ne fogd már mindenki másra!!!!!! - fhu, azért a meg könnyebülésem egészen hangzatosra sikeredett. - Jááj, te átkozott gyermek, hát takarodj a helyedre!
- Esetleg menj, Zera nem valami kutya, úgy, mint egyesek! - szólalt meg hirtelen Erion, ami teljesen furán jött ki számunkra, mivel ez most egy kicsit erős beszólásnak számított. Végül is, Zera a helyére ment, Talpikusz meg felállt, kinyitotta az ablakot, és hulla csendben visszament a naplóért, majd kivágta az ablakon (?). Mindannyian egymásra néztünk, majd a tanárra, aki lendületből ráugrott a tanári asztalra hassal, és elkezdte dobálni a karjait és a lábait, kábé úgy, mint egy partra vetett hal. Nekünk meg csak ennyi kellett, úgy szakadtunk a röhögéstől, hogy már mi is egy partra vetett halra kezdtünk hasonlítani. Kicsengetéskor Fidera rohamának vége lett, majd leüvöltötte a fejünket, hogy "Ti kis suhancok, hol van a napló?????!!!", de a válaszunkat meg sem várva kiviharzott a teremből. :D
    A dupla angol előtti szünetben nem nagyon csináltunk semmit, annak ellenére, hogy dogát írunk majd belőle. Igazából azon a véleményen voltunk, hogy középszintű (hangsúlyozom, KÖZÉPSZINTŰ) angol tudásunkkal hibátlanul eltudunk számolni angolul százig, és talán még a színekkel és pár alapszóval is tisztában vagyunk.
- Halljátok, mintha valami áramlana... - nézegette a levegőt Bonti a tanári asztal mellől. - Ennyire azért ne magoljatok már angolra, max, ha nem tudunk semmit, beírjuk a google fordítóba.
- De apuci!!!! - nyígott cukin Stella a helyéről. - Én nem tudom megjegyezni, hogy a red mit jelent...Talán sárgát vagy zöldet?
- Stella, hát ennyire nem figyelsz oda? - kérdeztem az asztalom tetején ülve. - Ezer százalék, hogy a red az állatot jelent!
- Ezt mégis honnan veszed? - nézett fel Krisztán a telójából. WOW, történik valami újdonság is.
- Onnan, hogy ez az egyetlen, amit bemagoltam - húztam ki magam tetettet büszkeséggel, amit valószínű Kírától tanulhattam el. :D
- Hát, akkor benéztél valamit, de nagyon! - szállt bele a hülyülésbe Zeririn is. WOW, még egy újdonság. - Jobb ha tőlem tudod, hogy elcsúsztál egy sorral. A red köztudottan szarvasmarhát jelent.
- Na, mondtam én, hogy valami állat! - reagáltam le elsőre, majd elszakadhatott bennünk valami, mivel eddig bírtuk a színjátékot, mindannyian elröhögtük magunkat. Zeririn beszólása nagyon tarolt, főleg azért, mert még azt sem vettük, hogy mi angolul az állat, nemhogy konkrétan a szarvasmarhát. :D
Becsengetéskor megkaptuk a dogákat, ami nagyon "agyon volt macerázva". Bátorkodtam lefényképezni, hát nálunk nagy siker lett, remélem te is lefordulsz a nehézségétől a székedről. :D

Nos, nem tudom, de szerintem Zeron számíthat még egy egyesre, mivel ez a feladatsor annyira nehéz volt, hogy hiába írtuk dupla órában, még akkor sem volt időm befejezni, de ahogy elnéztem a többiek "kétségbeesett" arcát, náluk is valami hasonló lehetett a helyzet. :D 

Töri előtt mindenki elemében volt: Kíra Karamell agyi rendellenességeit sorolta ordibálva, míg Karamell a lány szemhéjtusát és egyéb vakoló eszközét hajigálta ki egyesével az ablakon (Kíra már azon volt, hogy felköti valahova „segítőkész” haverunkat), Zero és Zak azzal vágták agyon az időt, hogy a padokon ugráltak, miközben valami lövöldözős, maffiózós (a hangokból leszűrve) videojátékkal játszottak (én szerintem azért, mert így jobban beleélik magukat a veszélyes szitukba), én Bontival tárgyaltam azt, hogy király lenne, ha nem minden nap olyankor jönne hozzánk, mikor még a kakas sem kurjantotta el magát… Zera barátnője cuccait dobálta vissza az udvarról (megjegyezném: lentről fel a másodikra, ahol az osztályunk viselte el a jelenlétünket nap mint nap, és próbált egyben maradni) amit Erion és Wolfi fejcsóválva nyugtázott, miután megjegyezték: „Nem vakolt Barbie babákkal akarnak járni a normális emberek, szóval azok a festőeszközök maradhatnának az ablakon kívül is”.  Zeririn meg csak ült az ablakpárkányon, és bámulta a sárguló faleveleket, meg a kiröppenő festegető készletet (most éppen egy korrektor lelte meg álmát egy madárfészekben. Zera sikítva jegyezte meg, hogy most lehet, hogy beleállt egy madárka fülébe. Hopsz.) . Stella meg csak kuncogott az ikreken, miközben zenét hallgatott… Krisztánnal „karöltve”  (nem szó szerint, mert az fura lenne), aki már megint bevágta a szunyát (nem értem, a metál zenéktől hogy lehet bealudni… Kábé fél perc alatt..)
- Zeririn… - mentem oda mélabús társunkhoz, aki csak egy sóhajjal jelezte, hogy elege van. Nem is értem, miért. :D
- Jó napot, fiatalok! – vágta le a naplót … Milyen óránk is lesz? Jaaa… Töri. Akkor maga Julius Caesar.
- Napot tanbá’! – lóbálta a videojátékát a pad tetején ugráló Zero – Enyém az öröm, hogy látom! Kipróbálja? – mosolygott, mire Zera bevágtatott a terembe, és ijedezve kapta a kezét a szája elé, miközben azt suttogta: „Úr isten, ez meg itt van?!”.
- AZONNAL ÜLJETEK LE AZOKRA AZ ÁTKOZOTT SZÉKEKRE! – dörögte…- MOST! – itt már dobbantott is. Ó! Úgy látszik, ma rosszabb napja van, mint általában.
- Máris – puffogta Karamell, miután szúrós szemmel, a lehető leggyilkosabb nézésével lekaszabolta Kíra egóját, majd bevágta magát a padba, és flegmán megjegyezte, miközben mindenki kényelembe helyezte magát: – Maga ki is? Pompeius vagy Spartacus? Ismerkedjünk már, a francba is!
- Na jó – fújta ki magát a tanbá’ – BEFOGNI AZT AZ ANYASZOMORÍTÓ KÉPETEKET! – úgy üvöltött, hogy hallottuk, ahogy egy madárka, aki épp repülni tanult, lefordul az ágról…
Mindenki elhallgatott (gondolom a fiúk a pad alatt nyomatták a játékokat), mire Caesar összeszorított fogakkal darálni kezdte a sorsunkat:
- Ha nem fejezitek be ezt az eltűrhetetlen viselkedést, azt még nagyon, de roppantul meg fogjátok bánni, 9. B! Még csak most kezdtétek ezt az évet, de nem lehet bírni egyikőtökkel sem, igaz,  Silver Zero??!! – itt a fiú felhajtotta a fejét, és barátságosan mosolygott.
- Igen, a görög civilizáció tényleg full régen alakult ki – bazsalygott, mire a tanár feje elzöldült.
- Na, akkor én azt most el is venném… - libbent oda Zero mellé, aki már régen eltüntette a játékát: eldobta valamerre hirtelenjében, mire a tanár újra üvölteni kezdett.
- RENDKÍVÜLI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET, AZ LESZ A HOSSZÚ TÁVÚ MEGOLDÁS! – emelte fel az ujját. Őőőő... Szerintem erre igazán semmi szükség, tekintve, milyen tisztelettudó, rendes osztályunk van. :D – Mai órán pedig, aki megszólal, gazdagodik egy igazolatlannal, és küldöm fel az igazgatónőhöz!!
- Ok… - szólalt volna meg készségesen Wolfi, mire a tanár vérben forgó szempárja odatekergőzött hozzá is.
- Nem kértem választ, huligánok! Kezdeném az anyagot, ha megengedi mindenki! Nos, akkor… - és itt elkezdte darálni azt az anyagot, amiből a múltkor feleltetett minket, ami azért elég korrekt dolog… Itt végre megtud…hattuk volna, mit kellett volna felmondanunk neki múlt órán, mint a golyó, de mivel az osztály fele bealudt, főleg azok, akik ugye feleltek, erre nem jutott lehetőség. :D
- Taná… - ásítozott Zero, álmából felriadva.
- HÚZÁS FEL AZ IGAZGATÓIBA, DE RÖGTÖN! – vágott a táblához egy krétát Caesar. Uha. Nem is tudom, a krétát sajnáljam-e jobban vagy a táblát. De mivel Takumi miatt a krétákból elegem van, ezért elkezdtem sajnálkozva mustrálni... A táblát.
- De rosszat álmodtam, azt, hogy maga kidob innét! – sikítozta lányosra változtatva a hangját. :D
- AKKOR A RÉMÁLOMBÓL VALÓSÁG LETT, TŰNJ KI INNEN!!! – üvöltötte torkaszakadtából, mire hátrahőköltünk a székekkel.
- Oké, leszarom úgyis ezt a hülyeséget – tápászkodott fel a székéből, majd láttuk, ahogy két kézzel bemutat a tanárnak, miközben egyensúlyozik, nehogy kiessen a pólója alól a közben valahonnan felkotort videojátéka. :D
A tanár észrevette… Megindult felé, és akkora csomag krétát dobott neki, hogy akkora szerintem még az erre kifejlesztett boltokban is ritkaságszámba megy. Szerencsére mind az ajtót boldogította a becsapódásaival, mivel Zero megérzésére hallgatva inkább futva rohant a teremből. :D
- Más valaki, esetleg? – emelte ránk idegességtől tüzelő barna szempárját „római bajtársunk”, mire mindenki megrázta a fejét.
- Én nem… - sápítozta Zak, és már éppen vette volna elő a telóját, de emiatt ő is kinn találta magát a a folyosón. Brutális.
- Még valaki, vagy be tudjátok fogni a hebrencs képeteket?! – érdeklődött roppant udvariasan az ellenünk hadjáratot indító Caesar.
- Na jó, ha az ikrek nincsenek benn, az úgy retek unalmas – sóhajtott Karamell, majd kivágta maga alól a székét, és a tanár ordibálása közben (Te marha! Te szerencsétlen! Te semmirekellő! ... Értitek…) helyezkedett el az ikrek társaságában a folyosó padjain, akik röhögését hat vulkán kitörése mellett is hallhattuk volna, amikor észlelték, hogy a „Hilfer” csatlakozott körükhöz. :D
Egyébként, mire észbe kaptunk, verseny alakult ki. Vajon ki tudja legtovább kibírni a full kikészült, full szigorú töri tanárunkkal, és alássan jelentem, eddig: Krisztán (bealudt) , én, Bonti (csak fogta a fejét hátradőlve, szóval szerintem az igazak álmát alussza) , Wolfi, Erion és Zeririn bírtuk a harcot (a többiek rekord gyorsasággal hullottak el a harcmezőn időközben). De ez nem mehetett örökké így.
- A harmadik évezredben mi is történt? – emelte fel a füzetéből zöld szemeit Zeririn, miközben megrázta a csuklóját.
- HÚZÁS!!! – te szent ég, tényleg ki van ránk akadva… Most komolyan Zerirint akarja kivágni?
- Csak azt kérdezte, mi volt a harmadik évezredben. Ekkora barmot… - tolta ki maga alól a széket Wolfi felháborodva, először beoltva egy tanárt… Az azért már durva, ha Wolfi felhúzza magát valamin. :D
- BAROM VAGY ÁM TE, TE KIS PONDRÓ! KIFELÉ! – erre Wolfi lazán bólintott egyet Zeririnnek, aki értetlenkedve rázta a fejét, hogy ő nem… Benn marad.
- Ha van még benned némi ész, kijössz – mondta teljesen nyugodt hangon csendes osztálytársunk,  mire a lány lassan felkelt.
- Látom, még van – mosolygott rá a fiú, majd kinyitotta neki az ajtót, és távoztak. A kettő legcsendesebb egyed az osztály fedélzetén. Durva, hogy Bonti, én és Krisztán tovább húztuk az igát. :D
Eltelt további két perc, mire Bonti kikéretőzött „pisilni” (csak hogy őt idézzem), és erre  Caesar a fejéhez vágta azt, hogy „Felőle csinálja csak tele a WC-t, de ide nem fog visszajönni, kivéve, ha tudja az öt random beugrót Kr. e 3000 – Kr. u 3000- ig” (király, hogy manapság csupán 2016-ot írunk), mire Bonti csak legyintett, majd kinn összepacsizott a rágcsát egymás közt megosztó társasággal.
- Szóval benn maradtál te és Erion – hümmögött Krisztán, míg a tanár kinn ordibálta a jelen lévő osztályunknak, hogy „Takarodjanak az igazgatóiba!” – Na jó, gyere, Síra!
- Nyerni akarok! – nevettem, mire addig piszkálta a székem, míg fel nem álltam. – De miért pont én?
- Gondolom, Erion nyerni akar – veregette meg a fiú vállát.

- Most mondtam, hogy nyerni szeretnék! – forgattam a szemem röhögve, de nem kaptam több figyelmet az eddigieknél…

- Majd falazok nektek, ha kell. Így is mindjárt bealszok az unalomtól – sóhajtotta szegény Erion, és hát durva. Ő mindeközben unatkozott? Pedig tök izgi volt! :D
- Gyere, lépjünk  – ragadott magabiztosan csuklón, majd kiugrott velem az ablakon, ami a másodikon volt, szóval a párkányon találtuk magunkat, közel a halálhoz.
- Te marha! – muszáj volt nekisimulnom, vagy levágódok innen… Nem… Én nem akarom ezt!!! Kezdek izgulni…Huh. Csak nyugi, Síra. Próbáld a saját testedet figyelgetni, és életben tartani, ha lehet…
- Nyugodj már meg! – fogta be a számat, miközben óvatosan odébb lépett a párkányon, le sem nézve,  majd átugrott egy másikra, ami a szomszédos terem ablakából meredezett.
- Te komplett kiszerelésű hülyegyerek! – suttogtam, mire a kezét nyújtotta… Ha most nem ugrok, akkor Caesar leveri pallossal a fejem… Hisz láttam, hogy éppen most csapta be a mi termünk ajtaját…

- Ezért még számolunk! – fogtam meg a kezét, és ugrottam át a párkányon. De akkor is… Hogyan lehet valaki ennyire marha… De azt az arcot, amit akkor mutatott nekem, álarc nélkül láttam, és sokkal kedvesebbnek és gyengédebbnek tűnt, mint amúgy. Ajaj, ez így nem lesz jó nekem…
- Ügyes kislány – simult újra a szomszédos terem ablakának. – Ez nyitva van, öregem! Vetődj! – majd belökött (oké, a "gyengédebbet" inkább visszaszívom, mert roppantul nem fedi a valóságot), és utánam esett a számomra full ismeretlen osztályterembe…
- Ti meg mit kerestek itt… Az ablakból?!  HADD HALLJAM?! – hüledezett René, miközben kiesett a kezéből egy… Atommodell? He?
- Látom, király a kémia órája – tekintett szét Krisztán, mire a 9. A-s lányok sikongatva álltak fel… De mi a francért?
-Úúúú! – sápítozta azt hiszem…  Aqvarta?  Vagy Aqvarias? Tök mindegy, mert mindkettő oda-vissza volt Krisztán látványától, a többi lánnyal együtt, kivéve Liana, aki halálfejet rajzolva a pad oldalára csak megvonta a vállát, és ásított.

- Na, még nem haltál bele az óráiba? – mutatott az éppen idegbajt kapó Renére Krisztán, miközben… Arra a Hellász gyerekre nézett…
- De, ez a fazon egy ****** - vetette oda flegmán a szavakat a srácnak ez a bizonyos…
- Zola!!! Úúúú, te beszélsz Krisztánnal? Ma mikor is mész haza? Beszéljüüüünk – nyávogta… Azt hiszem, Saphira, miközben Meredys lökdöste a vállát, hogy előtérbe kerüljön Krisztán számára… Ez kezd roppant szánalmas lenni.
- Csitu van, beszakad a retinám a hangodtól! – flegmázott tovább Zola, mire Krisztán röhögve megjegyezte, hogy egyébként meg a nagy hangtól a dobhártya szokott beszakadni, de „Neked ez úgyis mindegy”.
- TAKARODJATOK KI INNEN, VAGY EGYENKÉNT RUGDOSLAK KI TITEKET! – már nem tudom, hanyadszorra üvöltik le a fejünket, de már kezdek hozzászokni az irritálóan magas hangokhoz.
- Ki mondta, hogy itt akarunk maradni? – hüledezett tettetett izgalommal Krisztán, majd együtt kivágódtunk a teremből René guvadt szemeinek és összetört atommodellének társaságában (azért még elég szép jelzőkkel illetett minket a tanár, utána pedig az A-sokat, amiért leálltak velünk „ugatni”) , mire a folyosón szembetaláltuk magunkat… Az osztályunkkal. Otthon, édes otthon.
- Ti állatok! – veregetett oldalba mind a kettőnket Karamell és Zero.
- Hogyne… Állatok – bólogatott Bonti, rám sem nézve. Bár azért egy kis gúnyt, mintha hallottam volna a hangjában…

- Kajak-kenu kiugrottatok az ablakon? – fogta a fejét Zak röhögve.

- Kenu. Most éppen a debil szellemeinkkel beszélgettek – sóhajtott Krisztán, mire az egész osztály felröhögött, csak én és… Bonti nem. Mi a fenéért kell neki mindig lelomboznia az osztály.. Na jó, úgy tűnik Bonti rossz kedvétől eltekintve a többiek tudnak önfeledten vihorászni. Akkor én miért nem? Nekiálltam nevetni… De nem sok sikerrel.

- Mi a baj, Síra? – simította meg a vállamat Stella, mire Caesar tombolva kinyitotta a termünk ajtaját.

- MENJETEK AZ IGAZGATÓIBA! MOST! - mutogatott össze-vissza a karjával.
- Oké, oké – legyintett Zero, mire mindenki kérdőn meresztette rá a szemeit. Caesar még csak egy „Szia, majd még látjuk egymást”-t sem mondott, egyszerűen becsapta az ajtót, ami hatalmasat reccsent (mintha egy kis vakolat is került volna miatta a földre...) mi pedig elindultunk összetartva az igazgatói felé.

- Ne nézzetek hülyének… Majd meglátjátok, nem lesz itt semmi probléma – vette komolyra a figurát bajtársunk. :D Ám, mikor elérkezett a tettek mezeje, senki sem akart kopogni, mindenki csak bámulta a falat, vagy a legközelebbi embert, aki mellette téblábolt.

- Majd én kopogok – jelentkezett kelletlenül Bonti, mire szépen elkezdett kopogtatni az ajtón, akárcsak egy fakopáncs. 

- Zsír vagy, bro – röhögték ki az ikrek és Karamell, mire elkezdtük hallgatni a bent folyó… Bármit. De semmi válasz nem jött. Bonti még egyszer kopogott, de most úgy, hogy a közeli országokban is felkapták szerintem a fejüket a gimisek, és kinyitották az ajtót, nem jött-e valaki köreikbe. :D Mi persze halk röhögéssel koronáztuk a jelenetet, mire hallani lehetett Lia tanárnő kopogását. Csak ő a magas sarkújában tipegett az ajtóhoz.
- Nem kéne úgy kopogni, drágáim, mint aki az életéért cselekszik! – majd összesen 11 pár kiskutyaszemmel találta magát szembe. – Jaj, jó, lehet, kicsit elbóbiskoltam, nos, mi a probléma? Nektek nincs órátok? – emelte ránk aranysárga szemeit, amiből tükröződött a naivsága. :D

- A tanár úr rosszul lett! – kiáltott fel Zero kétségbeesetten, mire egy percre lemerevedtünk mi.. És Lia is. :D

- Tényleg? Jaj, akkor hívom is a mentőket! – kezdett el pánikolni az igazgatónő, mire Zero kedvesen hozzátette:

- De nem olyan baja van. Ugye, skacok? Tanúim is vannak rá! – mutatott körbe, mire mindenki, akit kivágott Caesar az órájáról, buzgó bólogatásba kezdett.

- Olyan ijesztő volt, azt hitte, legeltem a tábla mellett! – siránkozott Zera – Tényleg! Maga venne nekem egy pónit?

- Persze, hármat is! – morfondírozott magában bájosan Lia, de látszott rajta, nagyon nem figyel Zerára. :D – Mi akkor a gond, gyerekek?

- Azt hiszi, benn vagyunk, de ha meg bemegyünk, ki akar minket vágni! Automatice! – magyarázta Zero, mire megint csak 10 fejbólintást kapott alátámasztásul az igazgató.

- Nézzük akkor meg, mi a helyzet, lehet, csak rossz napja van! – mosolygott Lia, majd megindultunk vissza az osztályterem felé, miközben Zero egy kerülőfolyosón előreküldte Zaket, hogy terelje el Caesar figyelmét, míg Karamell beszél Erionnal, de azt, hogy miről, már nem hallhattam, mivel annyira siettek, hogy lehetetlenség lett volna érteni a hadarásukat. :D

- Igazgatónő! – szólította meg lelki társát (ja, mind a ketten külön kis világban élnek) Zera Liát.

- Igen? – mosolygott rá kedvesen.

- Tegnap láttam egy lufit! – bazsalygott a lány szeretetteljesen az igazgatónőre, mire az a legközelebbi ablakhoz lépett, és megkérdezte, hogy:

- Hol? Itt? Héliumos? – mire Zero megveregette csillámpóni mániás társunk vállát, miközben próbálta visszafojtani a vihogását.

Nagy nehezen egyébként elértünk a termünkhöz, ahol Zak bujkált egy szekrényben.

- Rosszul érzed magad? – érdeklődött tőle is kedvesen Lia, miközben én azon voltam, hogy belenézzek Bonti szemébe, de mivel mindig elfordította a fejét (még halkan morgott is, szóval elmosolyodtam, mivel rájöttem, de aranyos, mikor "harizik"), ezért inkább hagytam a fenébe…

- Nem, csak eszembe jutott, hogy anyukám ide tette a tonhalas szendvicsemet – magyarázkodott Zak, mire mindannyiunktól kapott egy „Te. Ez meg milyen alibi?” tekintetet. - Retek is van benne, csak az nem finom! - magyarázta, csak mint mellékes tényt, mire a fél osztály a fejét fogva, torzult arccal vigyorgott. 

- Ó, így már világos – nyitott be az igazgatónő a termünkbe, ahol a következő jelenet zajlott:

- Tanár úr, ott van Zak! – sápítozta ijedten Erion, maga mögé bámulva, amint meglátta a halkan belépő igazgatónőt. Caesar annyira elborult aggyal rendelkezett ekkor, hogy fel sem tűnt neki, benyitottak, egyszerűen csak hátrakiáltott:

- Ó, hát ott vagy? Minek bujkálni, te semmirekellő? Ha majd a dogád véletlenül egyes lesz, akkor bujkálhatsz, de ne előttem! Haha! Te kis… -erre meghallotta Lia magas sarkújának kopogását, így hátrafordult:

- Szent székesegyház! – hűlt el a tekintete hirtelen, kábé annyira, mint az igazgatónőnek. Bámulták egymást vagy öt percig, mire Lia hátrafordult:

- Igazatok van, drágáim. Tanár úr, jól van? – ment közelebb hozzá.

- Én teljesen jól vagyok! Zakarián?! TE MEG OTT TÉBLÁBOLSZ?! – vált kékre a feje, mihelyst meglátta Zaket közöttünk, mire Zero nem bírta tovább, és röhögve kifutott a teremből. Hát, ilyen, mikor az alkotó magára hagyja művét. :D De hát ez van, nem bírta tovább.

- Beszélgessünk egy kicsit… Aggódom Ön miatt… A diákjai itt vannak, nem engedte be őket órára… Caesar! – vörösödött el Lia, mire a fiúk felhorkantak, a lányok meg hát… Most magammal kezdjem? Akkor csak egy szóval jellemezném magam és lánytársaim reakcióját: WHAT?!

- Dehogynem! De már úgy jöttem be, hogy ordibáltak, és nem hagytak órát tartani!!! - kiáltotta felháborodva, mire mi "ijedten" hátráltunk. :D 

- Be se engedett minket, ch – fogta Kíra a fejét (végre, ő is beszállt!), mire ránk csengettek. Lia karon ragadta a töritanárt, és kivezette a folyosón át a tanáriig, mintha egy nem beszámítható egyedet vinne diliházba… Egy gumiszobába. Atyám. Mi egy darabig néztük egymást a síri csendben, mire Wolfi leült a helyére, majd hátradőlt.

- Erion nyert – erre a kijelentésre mindenki felnevetett, és összepacsizott egymással.

- Helyesbítek: ezúttal a csatát a 9. B nyerte! – pacsiztam össze éppen Stellával, miközben mindenki helyeslően bólogatott…

   Fizikán szintén nem történt semmi izgalmas és új, csupán Talpikusz itatta most az egereket. Ki tudja, hogy miért, igazából már úgy jött be órára, hogy a könnyeivel mutatta az utat, és egész órán csak zokogott azt kiabálva, hogy "Miért?? Óó, Istenem, miért???!" Talán az ő esetében nem kell megérteni a dolgokat, elég annyit tudni, hogy van, aztán kész, minden további infó elmebetegségre utaló jeleket vonz maga után. :D 

Infó óra következett volna, de az ofő elkért minket az osztálydíszítés miatt, így mindannyian a teremben maradtunk. René azonban erről az infóról lemaradhatott, mivel tombolva rontott be a teremajtónkon.Szegény teremajtó, lassan kiszakad a helyéről, ami azt is bizonyítja, hogy nálunk nem könnyű az életben maradás. "Vagy alkalmazkodsz hozzánk, vagy kicsináljuk az idegeidet!" Ez a mi mottónk. :D

- Nem felejtett el valamit a társaság?? - kérdezte idegbajosan René - Mondjuk, esetleg az INFORMATIKA ÓRÁT????!!!! - ordibálta.

- Ááá, dehogy, ezerrel arra készülünk, nem látszik? - ásította Zero, kábé annyi tisztelettel a hangjában, mint amennyire a csiga gyors....Nem, ez nem jó hasonlat, még egy csiga is gyorsabb...

- Elég volt, 9/B!!  Ezzel betelt a pohár!! Számíthattok egy rendkívüli szülői értekezletre az októberi hónapban!! Sőt, minél hamarább, akár már holnap!! - üvöltözött tovább az IH, majd a választ meg sem várva kiviharzott a termünkből, fellökve szegény ofőt, aki így is alig látott ki a sok doboz mögül, amiket passz, hogy miért cipelt magával.  Amúgy nem igaz, hogy már ő is ezzel a marhasággal jön! Pfuj, még hogy rendkívüli szülői! 

- Köszönöm a segítséget, igazán megható, hogy ilyen segítőkész osztályom van... - sóhajtott egy nagyot Tyler, mikor lepakolta a dobozokat a tanári asztalra.

- Igazán nincs mit - mosolygott kevesen Zak, szegény ofőnk meg már most ki volt akadva, de teljesen...vagy részben...Ki tudja, év elején még nem volt ennyi ősz tincs a hajában, lehet festetett bele csíkokat, hogy ezzel kövesse a divatot? :D 

- Na, akkor ahogy megbeszéltük, hoztam alapot a tablós képek elkészítéséhez - mutatott fel a tanár egy nagy A3-as lapot. - Kettő ember elég lesz a képek felragasztásához, kik vállalkoznak rá? 

- Én, én, én!! - ugrált csillogó szemekkel Zero, mire mindenki értetlenül kapta oda a fejét. - Most mi van? Nem arról volt szó, hogy a lányokról lesznek kitéve képek? Csajok, vágjátok, én ki nem hagyom!
Mi "csajok" meg csak szúrós tekintettel díjaztuk eme önkényes felajánlását, majd Stella, kissé duzzogva, de elvállalta a másik tablós szerepét, így ők ketten hátra mentek dolgozgatni.
- Nos, akkor ha ezt így sikerült is letisztázni... - sóhajtott ismét az ofő (haha :D) - ...talán folytassuk azzal, hogy a harmadik ötletre nem jött ihlet, ezért én találtam ki valamit. Serena tanárnővel elméletben és gyakorlatban is - a "gyakorlatban" szónál próbált szigorú arcot felvenni, de nem nagyon sikerült neki - kellett rajzolnotok valamelyik híres városból egy jellegzetességet. Amennyi túlélte a beadást, az mind itt van, és ezeket ki is rakjuk. Vita nincs, ofőként ez kiváltságom! -
Haha, ez jó, "túlélte". Nekem (elméletben) Krisztánnal kellett volna együtt dolgoznom, de gyakorlatban nem lett belőle más, csak egy fekete lap. Hogy miért? Híres város: New York. Miért fekete? Mert vitáztunk, hogy a Central Parkot (Krisztán ötlete) vagy a Szabadságszobrot (az én ötletem) rajzoljuk le, és mivel a vitánk harminc percen át tartott, megbeszéltük, hogy valami egyszerűbb dolgot pingálunk le. Na, hát az egyszerű dolog, mi más lett volna, mint AZ ÁRAMKIMARADÁS egész New York területén. Nem látszott belőle más, csak egy nagy fekete semmi, az anno még ott állt város helyett. Hát nem vagyunk kreatívak? :D
- Na, skacok! - szólalt meg hirtelen Zak, holott már vagy egy órája csak hulla csendben díszítettünk... Ajaj, megbetegedtünk, egy óráig meg sem szólaltunk! Zakarián, te egy Isten vagy. :D - Minden protekciónkat vessük be, hogy megnyerjük ezt a versenyt, ha már ennyire ráálltunk a dologra!
- Ís, testvíreim - kezdte a figurát a "párászt megyéből" jött Zero - akínek líészen protekciója, káp éegy... És most dóubpörgést kérök! - majd Karamell, hű segítő lévén elkezdett dobolni a padon. - Egy erotikus masszást!! - ez kész, mindenki szakadt a röhögéstől, csak szegény ofőnk nem, aki full pirult fejjel bámult minket, majd egy "Gyerekek, kimegyek kiszellőztetni a fejem!" beszólással hagyott ott minket. Micsoda felelőtlen ötlet volt ez! Az ikrek csak mintha erre a percre vártak volna, elkezdték ölni egymást (vagyis random elkezdték pankrációteremmé alakítani a termünket) és vagy fél perc után neki is mentek...úgy mindennek? Például a hátul sorakozó szekrényeknek, Bonti és Krisztán padjának, amiknek a teljes tartalma kiborult a földre: könyvek és füzetek - na, ez új, azt hittem még a fogalmát sem ismerik -, Bontinál egy-két rajz koponyákról meg egy lányról, de azt nem láttam tisztán, mert a srác felkapta a cuccát és kiviharzott velük. Gondolom, a szekrényébe pakolta be őket, mivel egy eléggé hangos csattanás hallatszott a folyosóról. Krisztánnál szemét volt, meg energiaitalos dobozok tömkelege. Ja, plusz kiesett még egy A4-es lap is, amit Karamell segítőkészen fel is szedett, és elkezdte olvasni, de kábé fél másodperc múlva röhögésben tört ki. :D
- Nee, ez hatalmas!! - röhögte a hasát fogva, miközben kiszedtem a lapot a kezéből, majd elkezdtem hangosan olvasni.
- Tanár úr! - kezdtem roppant kedvesen, és közben menekültem Krisztán elől, aki folyamat azon volt, hogy elszedje tőlem a lapot. - Maga az egyetlen fénysugár az élete...
- Hallgass már el! - kapott el végül, és befogta a szám...milyen jó, ez nála már szokás, de arra még nem jött rá, hogy magamban is tudom olvasni. Mire a végére értem, elkezdett rázkódni a vállam a röhögéstől, amiből Krisztán már teljesen leszűrte, hogy végigolvastam. Szegény srác, nem hagyhatom ki, hogy ne olvassam fel a többieknek, tiszta égés lesz neki. :D - Te agyhalott, nem kellett volna elolvasnod!!
- Miért, Krisztán, mi van benne? - lépett mellénk Bonti, és én próbáltam odaadni neki a papírt, de Krisztán nemigen hagyta. Ja, igen a felállás: Krisztán a hátam mögött áll, és befogja a számat, meg a kezeimet is próbálja hatástalanítani, miközben én próbálom odaadni Bontinak a levelet, aki csakugyan azon van, hogy elvegye tőlem. A többiek meg szokás szerint a padokon ülve röhögték ki a jelenetet. :D - Na, ne szenvedj már, Krisztán!
- Hülye vagy? Nem elég, hogy Karamell és ez a kis hülye elolvasta, még asszed' hagyom azt is, hogy megszívass? Felejtsd el, gyökér! - ellenkezett Krisztán. Amúgy "ez"? Nem vagyok én valami tárgy!
- Hallod, hülyegyerek? - szabadítottam ki a számat. - Nem vagyok tárgy, ja és, emiatt nem tudsz már jobban beégni, igaz, Karamell?
- Nem, hát - röhögött a könnyeit törölgetve. - Most gondolj bele Krisztán, már annyira mindegy! Láttam Én és Síra, mit számít, ha elolvassa még Bonti is?
- De ez a szemét el is mondaná! - érvelt tovább Krisztán.
- Mi is! - reagáltuk le egyszerre Karamellel, majd odamentem mellé, és egyszerre elkezdtük szavalni,hogy: - A derű első szikrájában is magát látom! - és nem bírtuk tovább, már dőltünk a röhögéstől, és miközben Krisztán a fejét fogta és süllyedt szégyenében jó messzire (lefelé), Bonti kihasználta a helyzetet, elvette tőlünk a papírt, és biztonságba vonulva felállt a pad tetejére, és elkezdte felolvasni Krisztán irományát.:D

És sokadjára végünk lett. :D Mindenki dőlt a röhögéstől, de nem is akárhogy, példa: Zero, Zak és Karamell sírtak a röhögéstől, Bontinak muszáj volt leülnie az asztalra, a lányok (ja, én is ide tartozom :D) már legyezgettük a szemünket, mert féltünk, hogy a röhögés könnyeitől még elfolyik a sminkünk, Erion és Wolfi meg csak "szolidan" megveregették Krisztán vállát. Ja, és hogy a művészünk mit csinált? Full vörös fejjel kivágtatott a teremből, és azóta sem hallottunk felőle. Happy End. :D

Stellával, mint ahogy megbeszéltük japánon (sokkal jobb volt barátommal levelezni, mint Tegumi seggringatózását figyelgetni a táblánk előtt, amit nagyon remélek, hogy nem nekem címez folyamat...), benn maradtunk egészen estig pakolni meg díszíteni, és én mondom, király lett az összhatás. A tabló a helyén, a növények szintén. A kettő legfontosabb dolog, amiért benn maradtunk, de azért a fiúk által már szétbarmolt többi díszt is helyrepofoztuk, szóval elégedetten pacsiztunk össze a végére. :D
Miután utoljára végigtekintettem az osztályon, gyorsan összepakoltam a cuccaimat, de mikor ránéztem a vonalzómra, valamiért a perverz japán tanárom jutott eszembe, szóval inkább becsúsztattam a padomba. :D Valamiért a hangulatom megcsappant így estére, és míg kinéztem az ablakon, rossz előérzetem támadt.
- Síra – hallottam a „távolból” Stella hangját, aki mindeközben előttem állt, és a kezével legyezgetett a fejem előtt. – Síííííra! Olyan, mintha nem is itt lennél! - bámult bele a szemembe értetlenül.
- Hiszen itt vagyok – nevettem el magamat. Hopsz. Ennyire nem voltam magamnál az elmúlt öt percben?
- Testileg. Lelkileg meg lehet, hogy elutaztál Póniországba, vagy hova. Tudod, ahol Zera is él, csak titokban – viccelődött aranyosan. – Egyébként akkor ez igent jelent?
- Mi jelent igent? – bámultam rá úgy, mintha Zera pónii lelegelték volna az agyamat, és nem értenék magyarul. :D
- Hát, megyünk akkor együtt haza? – nézett az órájára egy pillanatra Stella, miközben a másik karjával lóbálta a táskáját össze-vissza.
- Vigyááá.. – késő volt, az addigi osztálydíszből három növényt levert a táskájával, amiből elkaptam kettőt, mivel három kezem nincs, és nem vagyok fóka, aki a fején is tud egyensúlyozni úgy… Bármit? Így az egyik növény a tartójából kiömölten, miszlikesen „folyt” a padlón. És még Zeróék be sem tették a lábukat a "véglegesített" terembe. :D Szerintem akkor az osztálydíszünket már most átkeresztelhetjük dzsungelre, mert abba a témába belefér, hogy bármilyen bizonytalan létforma szanaszét legyen a padlón, vagy akár másszon rajta.
-  Jaaaaaj… - sopánkodott Stella –, megint elrontottam valamit – szontyolodott el.
- Ne aggódj, hozok egy seprűt, lapátot és…
- Ne, nem kell! –vágott a szavamba rögtön. – Én rontottam el, és így is sokáig bennmaradtál az én ötletem miatt! Nem akarom, hogy otthon feleslegesen aggódjanak rád miattam! – magyarázta kedvesen. Eddig is tudtam, de most is megbizonyosodhattam róla, hogy barátnőm kész angyal. - Majd én elintézek mindent, utána meg maximum hívok valakit otthonról, hogy vigyen haza – de ennél a mondatnál az ajkába harapott. – Tényleg! Te haza tudsz valamivel menni?
- Hát persze, B tervként néztem egy helyközi járatot. Nem nagyon akarok flangálni Pesten egyedül... éjjel – komolyan is gondoltam, amit mondtam, mivel nem sok jót hallottam a környékről, olyan tagok vannak itt Budapesten, hogy még a legelitebb helyeken sem lehet az ember biztonságban éjjel… Hát inkább nem szeretnék vietnami menekültként hazatérni, azt akarom, hogy Zeron ismerjen már fel, és adjon valami ételt, mikor bevágódom a konyhába, mert kajás vagyok. :D
Tehát, elindultam a buszmeg felé, vagyis inkább eltöszörögtem a buszmeg irányába – ez talán jobb kijelentés, mivel előttem sétáltatott kutyát kettő idős bácsi éjjel 22:46… „Te úr isten! Lekéstem a harmincas buszomat!”-  vágtam csalódottan zsebre a telóm. Most mehetek haza korom sötétben egyedül, banyek…
A buszmegtől elfordultam hazafelé, és próbáltam nyugodt maradni, de amikor az egy, már jól megszokott utcában jártam, az onnét nyíló sikátorban (ide sosem fordultam be, mivel nem vagyok agyilag zokni) ordítást hallottam. „Most meg mi a fenét csináljak?” – nyilallt belém a gondolat. „Gondolkozz már, Síra! Ha te ide most bemész, tuti megint valami kétes ügybe keveredsz, meg amúgy is … Az akciófilmekben meg krimikben a sikátorokban általában nem az egymás haját simogató kislányok meg kisfiúk játszanak papás-mamásat…” – miközben az agyammal oktattam magam arra, hogy ne avatkozzak az ügybe, a lábaimmal bementem a sikátorba. Remek, magamra sem tudok hatással lenni. :D A belső énem, aki biztosan okosabb nálam, duzzogva leült az agyam eldugott pontjában, és visszatért az egyik bűnügyi könyvéhez, mivel többet nem adott tanácsot. :D
- Engedjenek el, az a pénz az unoká… - hallottam újra megint egy ordítást. Te szent ég! Egy idős nőt láttam a sikátor végében, akit összekötött kézzel  fogott le egy  lihegő tag, akin még a sötétben is láttam a fekete bőrkabátját meg a beszívott fejét, pontosabban a karikás, mániákus szemeit, mert az arca többi részébe belehullott a haja… Mikor ránéztem, egy valami jutott eszembe: Bélyeg. :D
A nő tehát valószínűleg azért ordibált, mert mögötte csavargatta a kezét ez az igazán impozáns, beszívott majom, előtte pedig négy másik fiú állt. Próbáltam beazonosítani őket, de még egyiket sem láttam ezelőtt.. Azt hiszem. Volt ott egy albínó pasi, fehér hajjal meg piros szemmel, egy barna hajú kapucnis fazon, meg egy szőke tag… És ott volt egy eléggé erős kisugárzású fiú, vörös hajjal. Nem tudom miért, de a többi négytől eltérően nála még a sikátor másik végében is éreztem valami erőt, ami taszítja az embert, az egész kiállása olyan… Mintha álarca lenne, de hatalmas. Az tuti, hogy  ő a fejesük.
- Ti, ketten! – mutatott rá az albínóra meg a kapucnisra. – Menjetek őrködni, addig én ezt elintézem, nem egyszerű eset az öreg. De mivel úgyis maholnap kinyiffan, akár most is hatástalaníthatnánk… Leó, hol a késem? – Mi van?!! Kés is van náluk?
Gyorsan elbújtam a sikátor másik végében, és halkan felhívtam a zsarukat, utána a mentősöket, de annyira remegett a kezem, hogy majdnem leejtettem a telómat.  Mikor a fehér hajú tag elhaladt előttem, majdnem felesett egy, a sötétben alig kivehető faágban. :D
- A k*** a***! Hogy b**** meg! – inkább le sem írom, szegény faág milyen jelzőket kapott. Ekkor fogtam fel, hogy az a faág éppen alkalmas lenne leütni a bélyeges fazont, utána pedig „elbeszélgetnék” a vöröskével is. A testemet egy nagy oszlop és gazok takarták, e mögül kilépve gyorsan bevonszoltam magamhoz a faágat, viszont a fehér hajú tag éppen akkor fordult vissza, mikor a faág vége még éppen kilógott a rejtekhelyemről, szóval szerintem gyanút fogott. A francba!
- Hé, gyökerek! – szólt bájosan a többiekhez – láttam egy mozgó faágat! – őőőő... Ez a tag készen van. Hatalmas IQ fighter. Azt hiszem, ezt megúsztam. :D
- Már megint? A múltkor a fán láttad mászkálni, mikor belefújt a szél – röhögte ki a vörös, miközben végig az idős nő nyakához tartotta a kést, roppant "aranyosan és kedvesen". – Hamarosan mennünk kell, és csak úgy pofázom, más már rég kinyírt volna, bányaszakadár – röhögött bele a nő arcába is – mi viszont kedvesen megkérdezzük…
- VAN MÉG PÉNZED SZÁMUNKRA, KÖCSÖG? SZÁMLASZÁM? PINK KÓD AZ ÉLETED TOVÁBBI PÉNZEIHEZ, KÖCSÖG?– szólt közbe a háta mögött recés hangon a fekete hajú srác… Milyen értelmes ő is, szinte meglepődtem az értelmi színvonaltól. :D
Amúgy, mintha már hallottam volna ezt a hangot. Nem, tuti nem, hiszen ez a hang recés és lihegő, és… Egyszerűen nem ugrik be, ki ez. Annyit tudok, hogy valamit tennem kell, míg ide nem érnek a zsaruk. Gyorsan kibontottam a hajam, és egy nagy követ kötöttem a bazi nagy faág végéhez, így készen is állt az őskőkorszaki fegyverem. Faág egy béna kővel vs éles kés. Na, ki a nyertes szerinted? Mikor láttam, hogy a kapucnis őrszem végleg kiment baloldalt a sikátorból, és a fehér tag is elkolbászolt a jobb oldalnál, hangtalan léptekkel kifutottam a rejtekhelyemről,  és miközben a vörös tag meg a szöszi kikerekedett szemmel bámult, leütöttem a társukat. :D A drogos fazon már eleve készen volt szerintem, mert nem kellett neki nagy ütés, hogy beájuljon. Az idős nőt kiszabadítottam a meglepett vörös szorításából, és a hátam mögé állítottam.
- Ne aggódjon! Visszaszerzem! – mondtam a nőnek, miközben végig a banda általam kinevezett fejesét tartottam szemmel, akinek a kezéből majd hogy nem kiesett a kés a meglepetéstől. :D Ekkor a nő mögöttem összeesett, és láttam, ahogy elkezd belőle patakokban folyni a vér. A rohadékok!!!
- Mit műveltetek ezzel az idős nővel, he? – ordítottam a vörös arcába, miközben a faágamat a feje felé tartottam, ő viszont nem nagyon ijedt meg tőlem.
- Hát, te nagyon nagy forma vagy! – kezdett el röhögni a térdére támaszkodva. – Komolyan idejössz egy szar fadarabbal? – azzal felegyenesedett, és lerúgta a faágról a követ. – Leó, mit tátod azt a bamba pofádat? Fogd le, ha már másra úgysem vagy képes ma este, nyomás! – a Leó nevezetű megindult felém, de én elkezdtem ütögetni, ahol értem, a faággal, viszont nem sokat segített, alapjáraton a kővel lett volna értelme. Hátul lefogott, és odavonszolt nagy nehezen a „nagykutyához”.
- Mi járatban a fenség színe előtt? – fogta meg az államat gúnyosan mosolyogva, kényszerítve, hogy fordítsam az arcához az enyémet… Komolyan mondom, leharapom mindjárt a kezét! – Micsoda kék szemeid vannak… Pfff, undorítóak. Ki kéne őket kaparni – suttogta hidegen.
- Te velem ne szórakozz, barom! – ekkor éreztem, ahogy Leó bever egy hatalmasat a bordámhoz. – Ti… Ti nem vagytok FÉRFIAK! Nőket könnyen bántatok, ti majmok! De ezt még nagyon meg fogjátok bánni!  Főleg te, Vöröske! – rúgtam hátra a lábammal, pont a szöszi „nemes” részéhez, amitől az ordítva esett össze, miközben végig  a bandavezér szemébe néztem… Undorral.
- Ez a csaj nem normális b*****! – ordította hörögve és elkékült fejjel.
Erre a vörös tag megragadta a kezemet, és nekivágott pont a fájós oldalammal együtt az egyik épület falához.
- Te ne szórakozz velem! – morogta félhangosan - Nincs sok időm a barmokkal, csak a nyanya pénze kellett. Tudod, nem lehet mindenki olyan rohadt kényelmes helyzetben, mint te, rondaság – és éreztem, ahogy nekem nyomja a testét. – Gyűlöllek,  amiért idetoltad a képed!! - Na jó, azt hiszem neki is odarúgok, ahol a legjobban fáj... Amikor emeltem a lábam, kitért előle, és már rángatta le rólam a kabátot (Mi van?! Logikátlan marha!),

amikor egy ismerős autót pillantottam meg.
- Zeron! – bukott ki a számból, mire a fiú elengedett, és szembe fordult velem angyali arccal (közben azért a kését a háta mögé dugta). 
- És amúgy, szerinted hívjuk a mentősöket miattuk? – mutatott a csapat összeesett tagjára barátságosan, mire visszaért a banda fehér hajú ürgéje is, aki kikerekedett szemmel szólt oda a kapucnisnak.
- Szelíd farkas üzemmód! – mire a kapucnis levette a kapucniját, és hasonlóan angyali arcot vágva, mint a fejes, közénk jött, és megveregette Leó vállát . – Ne parázz, keresztapu még lehetsz – „biztatta”, én meg nem értettem semmit.  Odarohantam Zeron autójához.
- Zeron! El sem fogod hinni, mi történt! Azok… Ott – lihegtem.
- Síra! Ha most nem lassítok le, nem tudnálak hazavinni! Képzeld, voltam a Lidl…. TE MEG MI A FENÉT KERESEL ÉJFÉL UTÁN EGY SIKÁTORBAN? – képedt el teljesen a nagybácsim. :D
- Ez az öt fiú megverte azt a … Hé, ne rohanjatok! – a csapat tagjai szépen el akartak szivárogni, de már hallottam a zsaruk szirénáját. Az egyik rendőr kocsi már be is állt a sikátor egyik végébe, és felém robogott.
- Elnézést, ön hívott minket? – Hát ez mekkora agyhalott! Ott futnak a tettesek, akiket leírtam, erre idejön trécselni róluk!!!
- Fusson utánuk a társaival, és fogják már el őket, míg még lehet!!! És itt van egy ájult tagjuk is nem messze, őt is vigyék el!!! SIESSENEK!– ordítottam teljes erőmből, de az oldalamhoz kellett kapnom, mivel nagyon fájt.
- Őőőő… Merre? - meresztette a szemeit kifejezéstelenül. Hát, ez nem lehet valóság! Valaki csípjen már meg!
- Arra! – mutattam a helyes irányba, majd az idős nőhöz futottam. Két kézzel fogtam a fejemet, hogy lehet ennyire hülye egy rendőr… Már értem azt a sok "hülye rendőrös" viccet. Ezek szerint igen sok alapjuk van. :D
- Jól érzi magát? Mindjárt itt lesz a segítség! – biztattam, de a nő alig lélegzett. Ekkor láttam, hogy a nagy köteg pénz egy része, amit korábban a vöröske kezében láttam, ott hevert  a földön. Felvettem, és a néni táskájába tettem, majd mellécsúsztattam.
- S…Sajnálom – szökött könny a szemembe, és átkoztam azt az öt állatot, akik képesek voltak megverni szegény idős nőt.
- K…ösz…ö..nöm – emelte rám bágyadt szemét.
Ekkor leparkolt mellénk a mentőautó, ellátták a sebeit, majd elrobogtak. Engem szó szerint ellökdöstek a haldokló mellől. Őrület!
Mikor visszaértem Zeronhoz, teljesen lesokkolva találtam.
- Mindent elmesélek, de először hadd nyugodjak le… - próbáltam figyelmen kívül hagyni a leesett állát, beültem mellé a kocsiba, és próbáltam nyugodt maradni.
- Síra, miért vagy ilyen koszos? Szent egek! Hiszen te vérzel!! - ekkor vettem észre, hogy az oldalamból folyik a vér, és teljesen átnedvesítette már a ruhámat... És látva ezt a rendőrség, de még a mentősök sem tettek volna velem semmit? Kezdem megismerni az igazi életet… De valahogy egyre unszimpibb az egész.  Mielőtt elkezdtem volna magyarázni a dolgokat, végiggondoltam, mit tudok ezekről a fazonokról: öten vannak, a kinézetüket, az egyik nevét (Leó), de ezen kívül… Basszus! Miért csak most jut eszembe? A drogos fazon kabátja alatt az ingén láttam egy gimnáziumi jelet, csak olyan sáros volt a tag, miután a földre esett, hogy egyáltalán nem tudtam kivenni a konkrét nevet! Hogy lehet ekkora pechem?!
- Ma sokáig benn maradtunk a suliban Stellával – magyaráztam gyakran véve a levegőt – osztályt díszíteni, mert holnapra van a határidő… Úgy volt, hogy együtt megyünk haza, de … Nem úgy alakult, basszus. És erre jöttem hazafele, amikor megláttam, hogy egy idős nőt ver öt gimnazista fiú és…
- Á, értem! Az az öt jóvágású fiatalember volt? Ők biztos nem tehettek ilyet! Láttam, hogy az egyik leporolta a válladat, meg odébb rúgott egy jó nagy faágat, vörös haja volt azt hiszem. Igazán kedves srác lehet, ilyet válassz majd, ha férjhez akarsz menni!  Na akkor meséld csak, mi miatt sérültél meg így? - fordult felém "érdeklődve". Én leütöm!
- Ő volt a támadóember! Kés is volt nála!!! – nem hiszem el, hogy Zeron nem hisz nekem. Kezdek teljesen bekattanni. Hát ez kész!  Attól, hogy nem látta a történéseket, még elhihetné, hogy nem hülyeségből mondom!
- Ja, és az egyikük ápolta is szegény idős hölgyet! Biztos az egyik nagymamája! Teee, Síra! Ma akkora vihar volt a nyílt utcákban három faág is majdnem leszedte a szélvédőmet. Mint látom, téged is elkapott egy. Tuti beleállt az oldaladba, most meg amnéziás vagy és össze-vissza beszélsz a fájdalomtól! De nyugalom, holnap elmegyünk orvoshoz, és minden megoldódik – Kész, nekem végem van. Teljesen hülye Zeron? Agyára ment a túlóra? Az agyát nem túlóráztatja ma éjjel, az biztos!!  Hát nem látta, hogy utána elfutottak, mint a lebuktatott tettesek?! Szófosása van ma éjjel, de csak a hülyeséget fújja!!!
- Te nem vagy komplett, szerinted a nő mitől úszott a vérben?! Ráesett egy faág, mint rám is, vagy te mivel magyarázod? Na, mivel?!
- Hát… Igen? – értetlenkedett tovább. – Szeles idő van ma este, és miközben jöttem, több faágat is láttam leszakadni fákról, az én szélvédőmet is tönkre vágta pár majdnem, de ezt már mondtam. Te viszont biztos beverted a fejedet, és össze- vissza beszélsz. Meg ez az amnézia is…
- Egy faág… Amnézia…Hát te nem vagy szá… Á, hagyjál békén, el sem hiszem, hogy nem hiszed el, amit mondok! – emeltem fel a hangom felháborodottan. – Ha te nem hiszel a szavamban, hát kiben bízzak meg?! – ordibáltam.
- Nyugodj meg, majd ha hazaérünk, megbeszélünk mindent újra. Addig is gondolkozz, minden úgy történt-e, ahogy mondtad. Próbálj emlékezni, de helyesen! Eléggé furcsa vagy, nem vagy ma este beszámítható egyed, ahogy elnézem – mustrált gyanakodva, miközben behajtott a következő utcába.

És mégis vietnami menekültként estem be az ajtón, annyi különbséggel, hogy Zeron legalább végig felismert a hazaút során. :D Vagyis bocsánat, tévedtem. Végig azt hitte, hogy össze-vissza beszélek, pedig pontosan tudom, mi történt, és annak még csak a töredékét mondtam el ennek a hitetlen barbárnak!
- Nos, akkor mondd csak el még egyszer, mi is történt? Tényleg érdekelne, mert eddig a faágas sztori hihetőbbnek tűnik – nyomott a kezembe egy bögre kávét és egy Burger Kinges csirkeburgert, amiért majdnem megbocsájtottam neki azért, mert nem hitt nekem eddig. De csak majdnem.
- Már mondtam! Mentem hazafelé, és megláttam, ahogy öt gimis fiú – itt Zeron rosszallóan csóválta a fejét. Aztán meg mire föl? Attól, hogy gimnáziumba jár valaki, még nem lesz kisangyal… Lásd: 9. B. :D - ver egy idős nénikét, és elszedi a pénzét! Én közbeavatkoztam, de engem is megpróbáltak kiiktatni!  És… - erre nekiállt csörögni a telefonom.
- Szia, Bonti - szóltam bele meglepetten a telefonba. Ilyenkor hívni engem? Merész húzás.
- Szia. Bocsi, hogy ilyen későn hívlak, csak meg akartam kérdezni, hogy egyben hazaértél-e a díszítés után…
- Komolyan most jut eszedbe felhívni emiatt?! – kerekedett el a szemem, mire Zeron kikapta a kezemből a bögrémet, erre elkezdtünk viaskodni érte, mire Bonti újra megszólalt a telefonban:
- Igen… Csak rossz előérzetem volt - magyarázta halkan, mintha az alvó szellememhez ejtené el a szavait. :D
- Mi ez a mélabú, he? Minden rendben van! De… most mennem kell… Szia! – akartam volna letenni hirtelen.
- Nem hiszek neked… Érzem, hogy… Áh, rendben, majd holnap beszélünk. Szia – azzal kinyomta. Mondtam volna neki amúgy, hogy már megszoktam, hogy a mai este során nem akarnak nekem hinni az emberek, nyugodtan hitetlenkedjen ő is. Annyi a különbség, hogy valóban bajom volt… Az oldalam szúrt minden lélegzetvételnél és nem, nem a sok futástól.  :D
- Mi a baj? Fáj az oldalad? Azt hittem, jól kötöttem be… - vizsgálgatott Zeron.
- Nem, nem ez a baj… Remélem nem tört el a bordám – kezdtem elmélkedni, mi lehet a bajom, de csak a törés jutott eszembe, pedig akkor gondolom, sokkal rosszabbul érezném magamat. Tény egyébként, hogy azóta kezdtem magam ritka rosszul érezni, amikor végre lenyugodtam, kezdtem egyenletesen venni a levegőt, meg hasonlók…
- Holnap elmegyünk az orvoshoz, megvizsgál és kész! – írta alá a halálos ítéletemet Zeron a megkérdezésem nélkül. Ha már ennyire elemében van, majd megkérem, írja már meg helyettem a végrendeletemet is, bár amennyire értelmes jelen helyzetben a nagybácsim, valószínű rám írna mindent, pedig tudjátok... Holnap meg fogok halni. -.-
- Hogy mi?! Még jó, hogy engem megkérdeztél, te félkegyelmű! – boxoltam bele a vállába a maradék erőmmel.
- Nyugodj már le, Síra! És vigyázz ezentúl a faágakkal… Ki kell neked valami faágvédő ruházatot acélból alakítanom vagy bármit, mert ez nem állapot… Eltöri egy faág a bordádat! Eszméletlen! – hüledezett a saját teóriáján nagybátyám, ami nem kicsit volt számomra felháborító...
- Csak hogy tudd – vetettem közbe, mint mellékes dolgot – egy szóval nem mondtam , hogy a faág törte el a bordám, de higgy, amit akarsz, belefáradtam – nyomtam most már megadóan az üres (szigorúan üres!!) kávéscsészémet a kezébe a Burger Kinges zacsival együtt, majd a szobám felé vettem az irányt. Rávetettem magam a pihe puha ágyikómra, és csak azon agyaltam, ami a mai éjjelen… De ahogy elnéztem az órámat, már csak a tegnapi éjjelnek lehetne nevezni azt az időszakot, amikor kis híján megvertek és megerőszakoltak (?!). Csodás... A tehetetlen dühtől majdnem szétszakítottam az ölemben markolt kispárnámat... És ilyenkor gondolkodok el azon: mi a francért pont velem történt meg mindez? De már mindegy, mindenképpen kiderítem, kik a tettesek, már ha túlélem a holnapi orvosi vizsgálatot (tehát inkább kínzást), amire Zeron akar elrángatni… Utána pedig elkezdek nyomozni. Legelőször az idős nőt kéne megtalálnom, valószínűleg valamelyik helyi kórházban dekkol jelenleg. És… Akár azt az általam leterített fickót is, aki az egyik tettes. És ahol van egy tettes, ott lesz több is, nem? ;) Ezek vonzzák egymást, mint Ursulát a le és felszerelhető hónaljkutyulija. Miközben ezeken gondolkodtam, elfordultam az oldalamra, de pont a bekötözött, valószínűleg megnyomorított részére, szóval nagyon fájt, huh... Inkább maradtam a hátamon.  És tovább gondolkodtam a nyomozásos tervemről, mikor azon kaptam magamat, hogy már alszom is…

12. Fejezet - Lépjünk le, mint a mintadiákok! :P

Szeptember 13., hétfő

Figyelem, kedves olvasók! A mostani fejezet különleges felépítésű lesz, hiszen az A-s avatás szívatási versenyében kihirdetett 1-3. helyezettek azt (is) kapták nyereményül, hogy a most közzétett bejegyzésbe beleírjuk az ő általuk leírt részletet is. Az első helyezett ezen kívül azt is kapta nyereménynek, hogy kitalálhasson egy teljesen új figurát, de őt is meg fogjátok ismerni az általa leírt részletben. :) Íme a kettő írónk, akiknek az irománya KÜLÖN SZÍNNEL lesz jelölve a fejezeten belül.

1. Névtelen (Blogos hozzászóló), aki 1. és 2. helyezett is lett, szóval ő szereplőt is talált ki, illetve részletet is írt.
Színe: KÉK

2. Klaudia Dia Cseh (Facebookos hozzászóló), aki 3. helyezett lett, szóval ő részletet írt a mostani fejezetbe.
Színe: LILA

Tehát amely szövegrész külön színnel van színezve, azt nem én és nem a társam írtuk, a hagyományos szerzők,hanem a játékban kihirdetett győztesek, szóval ha arról szeretnétek véleményt írni, az esetleges dicséreteket vagy panaszokat az adott versenyzőnek írjátok! Köszönjük szépen. :)

UI.: A fejezet rajzát nem az egyik olvasó, hanem az egyik szerző készítette. Ha valakinek tetszene, előre is köszönjük szépen azt is! :)

***

   Komolyan, már hétfő is van? Hiszen tegnap még nagyban avattak minket...Ilyen, és ehhez hasonló gondolataim támadtak, amikor valaki (Zeron) szokás szerint kopogás nélkül berontott a szobámba.
- Nem kéne felkelned? - támasztotta az ajtófélfámat nagybátyám teljesen nyugodt arccal.
- Nem... - ásítoztam.
- Oké, de már... - nézett az órájára, majd odarohant az ágyamhoz, és rángatni kezdett. - Kelj már fel végre!! Tudod, mennyi az idő?!
- Nem, de kirázod belőlem az összes álmot, hagyjál már!
- Síra, már fél nyolc!!
- Mi van?!! - kerekedett ki a szemem. - Te hülye, mégis miért nem keltettél fel?!!
    Éééés, ezután leestem az ágyról, kinyitottam a szemem, és vagy 5 percig hallgattam, hogy valaki ráfeküdt a csengőre. Amikor kibotorkáltam az ajtóhoz, rájöttem, hogy az előbbi jeleneteket csak álmodtam.
- Kávé! Meg kaja...Hambi, éld túl vele a suliig! - nyomta a kezembe Krisztán (?) a kávét és a kaját, majd önkényesen beengedte magát.
- Krisztán, mégis mi a francot keresel itt?! - akadtam ki teljesen, miközben a kávémat kortyolgattam....Hm, finom.
- A barom "beteg"... - mondta ez úgy, hogy kihangsúlyozta a "beteg" szavacskát - ...lett. Gondoltam, eljövök helyette, hogy ne unatkozz.
- Te...Én kinyírlak! - vágtam le magam Krisztán mellé.
- Ha? - értetlenkedett. - Most még semmit nem csináltam!
- Te ugyan olyan vagy, mint a haverod! Sosem alszotok, vagy mi a franc van veletek?! - kérdeztem a kiakadás szélén állva, ami teljesen érhető, hiszen hét...óra múlt...még...csak...Öö, Krisztán még később jött, mint Bonti szokott. - Te nagyon agyhalott!! Így alig van időm elkészülni!!!
- Ah-ha... - nézett nagyot Krisztán, amikor felrobogtam a lépcsőn. Amúgy egyikük sem tud normális időben jönni?? Vagy túl korán jönnek, vagy túl későn! Köztes állapot nincs?
- Amúgy - hajoltam át a korláton, mire Krisztán csak hátra vágta a fejét a kanapén - kell energiaital?
- Öö, mi van?? - lepődött meg, ma már sokadjára. Most ezen mit nem lehet érteni, amúgy?
- Láttam, hogy te azt vedeled, csak ezért kérdeztem.
- De te mióta iszod azt is?
- Asszem...14 éves korom óta... - gondolkodtam el egy pillanatra. - A hűtőben van egy csomó, vegyél csak!
- De én nem iszok meg akármilyet! - erős gúny hallatszott a hangjában. Azért csak hallatszott, mert közbe bementem a fürdőbe.
- Aj, már! - kiabáltam le (?) Ez így magyaros? Na, mindegy... - Sokfajta van, egy csak megfelel őfelségének!
Ezután már csak azt hallottam, hogy valamit matat a konyhában, majd egy doboz felnyitódott. Na, csak megtalálta a megfelelőt, mégsem olyan nagy feladat ez. Viszont...az idegeimre megy, hogy nem tudom NORMÁLISAN begöndöríteni a hajam!
- Síra! - szólalt meg hirtelen Krisztán, ami azért is volt fura, mert már jó hosszú ideje csendben volt. - Már fél óra eltelt, mégis mit csinálsz?!
- Hallod, szerinted mégis mit? - léptem ki a fürdőből, majd megindultam a szobám felé. Mindezt Krisztán, tök unott arccal nézte végig. - Igyál még egyet, addig kész is leszek!
- Kössz, de még túl felpörögnék! - mondta ezt úgy, hogy tisztán hallottam, ahogy feltápászkodik a kanapéról. Hát ja, milyen jó, hogy minden van itthon, ami a haverjaimnak kell. Ráadásul még nagy címletekben is. :D
- Na, kész vagyok! - csaptam be a szobám ajtaját. Végül is, miért ne? Ha itthon lenne Zeron, már rég leharapta volna a fejem. :D
- Figyu, nem láttad a táskám? - kérdeztem a legjobb személytől, hiszen ő még saját magát is elhagyná, ha tehetné.
- Öö, passz... - rántotta meg a vállát. - Hol raktad le tegnap?
- Hát...Zeron aut....
- Na jó, gratulálok, Síra! - veregette meg a vállam. De jó, amúgy én is gratulálok magamnak. Péntek este még elmentünk vásárolni, és én, valami hülye megszokásból, felkaptam a táskám majd bevágtam a kocsi hátsó ülésére...És hát, azóta is ott van.
- Én is beteget jelentek... - sóhajtottam. - René ki fog nyírni...
- Aj, ne kezd te is! - ragadta meg a kezem Krisztán. - Haladjunk, majd nézed az enyémet, ha kell!
- Ja, mert ha hátra fordulok nem akadnak ki....
- Téged ez mióta érdekel? - húzta fel a szemöldökét. Amúgy, jogos. - na, mozogj! Első órán amúgy sem leszünk bent.
- Öö, az... - gondolkodtam, miközben bezártam a bejárati ajtót.
- Etikett - segített ki Krisztán.
- Huh, szuper! Hová megyünk? - érdeklődtem csillogó szemekkel. Végül is, lelépünk az első óráról, és engem az érdekel, hogy hova. Igazi mintadiák! :D
- Na, ez az igazi Síra - nevetett Krisztán. - Ne parázz annyit, a fele cuccod amúgy is bent a suliban -
jogos észrevétel, szinte az összes füzetem és könyvem a szekrényemben van. Csak pont az angol cuccom nem. Mindegy, majd nézem Kíráét, vagy alszok.
- Na, mondd már! Hova megyünk? - ugrándoztam izgatottan.
- Az egész osztály nem megy be ma etikettre. Viszont gyere, csináljunk egy kis balhét - vigyorgott titokzatosan Krisztán, és megállt a suli kapuja előtt. - Szuper, senki nincs itt! Lépjünk, mielőtt még elkap minket valaki. Egy haverom már vár! 
- De mégis hova? Most egyáltalán nem értelek - értetlenkedtem kissé rossz előérzettel. 
- Csak gyere - húzott magával. - Én még tartozok Teguminak valamivel a múltkori tanáris eset miatt.
Nem volt semmi válaszolási időm, mivel már rángatott is magával, fel az emeletre, ahol már várta az a híres, különösen fura srác. A tekintete üres és semmitmondó, vészjóslóan és tipikusan az az ember, akivel nem szívesen lennék egyedül este egy sikátorban. Valahogy tartottak tőle a környezetében lévő társai is...vagyis, inkább csak akkor kezdek el mozgolódni, amikor megérkeztem Krisztánnal ehhez a valakihez, aki csöppet sem volt annyira "idegbajos", mint a többiek, sőt, még a szeme sem rezzent. Tényleg furán van összerakva ez a tag...De, amúgy nekem miért is kell itt lennem?! 
- Krisztán, mit keresünk itt? - kérdeztem meg végül. A válasz szokás szerint szűkszavú volt: 
- Majd meglátod. Hé, Kylo, lenne egy kis feladat! - szólította meg ezt a veszélyes kinézetű srácot, akit ezek szerint Kylonak hívnak. Oké, vágom, de léphetnénk végre? Nem igazán van kedvem asszisztálni ebben...
- Mégpedig? - kérdezte Kylo csillogó szemekkel, kábé úgy, mint aki épp megkapta a napi drogadagját. Milyen jó, hogy Krisztánnak ilyen...normális haverjai vannak...
- Tegumi! Nem lesz gond? Rühelled úgyis! - nyögte ki végül Krisztán az eredeti célját az idejövetelünknek. 
- Egy undorító kis csúszómászó, akit el kell taposni! - fejtette ki bő véleményét a japán tanárunkról Kylo. - Mit szeretnél tőlem??! 
- Ijessz rá kicsit, rád bízom! - vonta meg a vállát Krisztán. - Ja, Sivatag-san üzeni neki, hogy "Vegyen vissza!". Érteni fogja.
- Krisztán, jó ötlet ez? - aggodalmaskodtam eléggé megalapozottan. - Kicsit eltúlzod, szerintem...
- Mint múltkor mondtam: meg tudlak védeni!
    Mi ütött ebbe a Krisztánba? Egyszer bunkózik, majd normális, most meg oltalmazó stílust vett fel. Ezen már nem is lepődök meg inkább...Én előre mentem, Krisztán viszont még mondott valamit Kylonak, majd elköszönt tőle. Semmit sem szóltunk egymáshoz ezek után, de amúgy is, ahogy ez elvárható Krisztántól, bedugta a fülesét, és csak úgy besétált az A-sok órájára. Milyen menőnek hiheti most magát. :D Én meg elmélkedtem, mire meghallottam Zero és Karamell nagy erejű röhögését. 
- Hát itt vagy? Épp téged kerestünk! - szólt aggodalmasan Zero nagyokat kalimpálva a kezeivel. 
- Reggel nem láttunk, ezért elkezdtünk keresni, de közben "elfelejtettünk" bemenni órára - tette az ártatlant Karamell. Ja, amúgy logikus, egy suliban csak úgy random elfejtünk bemenni órára, ami ráadásul etikett. A tanár biztos a haját tépi, hogy még egy ilyen egyszerű illemszabályt sem tudunk betartani, hogy időben érjünk be órára. :D  
- Ne is mondd! - sóhajtottam. - Krisztán elrángatott egy fura taghoz, de semmi bizalomgerjesztő nem volt benne...
- Ja, Krisztán és az örökös nagy haverjai...Amúgy, ha már így kimaradtunk, kéne csinálni valami kis csínyt - kacsintott Karamell. Gondolom, ezt a kis ötletét már egy ideje el akarta sütni, csak pont Krisztán rángatott össze-vissza valami fura szerzet miatt. Egyébként szegény srác alig fejezte be a mondatát, Takumi már el is viharzott mellette. Én ösztönösen Kylot kerestem, hátha már bele is lendült a nagy tervbe, de sehol sem találtam. Amúgy értem én mire megy ez ki, de...Nem lesz ennek jó vége...
- Hallod, téged mintha észre sem vett volna... - néztek össze először értetlenül a fiúk, majd szintén értetlenül fordultak felém. Nem mintha nem örülnék, hogy nem fogta fel a jelenlétem, csak... - Itt vagy? - legyezgették az orrom előtt a fiúk a kezüket.
- Gyerünk már, Síra! Kapd össze magad, nem dől össze a világ, hogy nem látott meg ez a perverz oposszum - próbált vigasztalni Karamell, csak kár, hogy nem is ezen járt az agyam. Amúgy, mit is mondott? Perverz oposszum? :D
- Most komolyan, neked a lételemed másoknak a becenévadás? - kérdeztem nevetve.
- Most miért? - értetlenkedett. - Na, gyere, nézzük meg mi baja van. Ez azért fura volt még tőle is. 
- Mi van? Menjetek, ha akartok, de engem nem izgat a kínja! - mondtam ezt inkább már csak azért is, hogy ne keveredjek még jobban bele Krisztán rohadtul vicces ötletébe. Ja, amúgy jó is lenne, ha a mai napon azt csinálhatnék amit akarok.Karamell megindult abba az irányba, amerre az előbb még Tegumi húzta az illatcsíkját, Zero meg kapásból megragadta a kezem és magával egyenesen a tanáriig, ahol bebizonyosodni látszott a gyanúm, mivel ott volt Kylo is. Meg is említettem a két kotnyelesnek, hogy ez az a tag, akihez Krisztán elrángatott. Ekkor jött a nagy meglepetés. Amikor kinyílt a tanáriajtó Kylo kitette a lábát (természetesen úgy, hogy még véletlenül se lehessen kikerülni) és Takumi akkorát esett, hogy a lépcsőig végignyalta a padlót. Amikor ez az idegbeteg srác megindult, a fiúkba mintha bele csapott volna a felvilágosodás, mert elvonultak egy oszlop mögé, magukkal tolva engem is. Amúgy is idegrohamban voltam ettől az egésztől, de most végig nézni...Én kinyírom Krisztánt, csak jöjjön ki az A-soktól! Megvédés, na persze...! Ahogy Kylo oda ért a tanárhoz, a ruhájánál fogva felrángatta azt (igen "azt", azért annyira nem sajnálom, hogy személyként tekintsek rá :D) a földről, majd a sarokba szorította. Takumi meg sem mert szólalni, mintha már annyira régóta ismerné ezt a srácot, hogy tudja, mennyire tartson tőle. 
- Sivatag-san üdvözöl! - csak ennyit fűzött még hozzá Kylo, majd magára hagyta Takumit. A látottak után egymásra néztünk, majd szavak nélkül is megállapítottuk, hogy elég volt mára ennyi csíny. Csendben elmentünk inkább a hosszabb irányba a termünkhöz, hogy még véletlenül se keljen összefutnunk Takumival. 
    Visszaérve a terembe már készen álltunk arra, hogy leordítja a fejünket az etikett tanár, de benyitva a terembe a következő kép tárult elénk: full üres terem. Zero még vissza is ment, hogy megnézze jó helyen járunk-e, de fejrázva tért vissza. Ez részben azt jelentette, hogy jó helyen vagyunk, részben az értetlenséget szimbolizálta, ugyanis felmerült egy egészen aprócska kérdés:
- Megette a lexikon a többieket? - tátotta el a száját Karamell, két kezét az arcára téve a még nagyobb hatás érdekében.
- Nem hiszem, hogy ilyet tett volna... - fogtam a fejem, majd amikor felnéztem megláttam, hogy Kíra keze Karamell tarkója felé közeledik. - Fejeket le!
- Mi? - értetlenkedett a srác, majd "puff" egy tasli. - Aúú, takarodj már az asszonyodat boldogítani te leszbikus sakál!
- Áá, már voltam nála! Istenem, hogy milyen jó volt... - álmodozott Kíra, a NEM, nem akarom megtudni, hogy min, mert az fix, hogy nem magán a srácon. - Hol van Zera?
Na, ja, ez a kérdés egy teljesen logikus kérdés. Zerát egyedül hagyni, háát...Nem éppen bölcs döntés.
- Te emeletes barom, hol van Zera?? Rád bíztam, világ barma, hogy ne hagyd elkószálni!! - toporzékolt Kíra.
- Ja, de útközben eltűnt! - vágta vissza Karamell a legrosszabb választ a már amúgy is füstölő fejű lánynak. - Amúgy meg, ahelyett, hogy a csajodnak veszel melltartót, vigyázhatnál a lökött barátnődre!
- Nehogy már rám fogd, hogy egy ilyen egyszerű kis feladatot nem tudsz megcsinálni! - dobbantott mérgesen Kíra. Amúgy, pont ez nem volt bölcs döntés, hogy a fiúkra bízta szegény lányt. Kinéztem az ablakon, és kit látnak szemeim...Zerát, aki éppen Erionnal flangál a tesiterem környékén. Érdekes, az avatás óta úgy össze vannak nőve, vagy csak én látom így?
- Te oltárira elcseszett, agyhalott, tehetségtelen, egérbébi aggyal nem rendelkező csúszómászó kukac!! - folytatta Kíra Karamell kedves jellemzését. Milyen jó is, hogy ilyen jól kijönnek egymással...
- Hallod, Kíra! Megtaláltam  Zerát, Erionnal flangál a tesiteremnél - figyelmeztettem Kírát, aki egy kissé (nagyon) idegbeteg lett, mivel az utálója elhagyta a barátnőjét. Ez, kimondva és leírva is hülyén jött ki. :D
- Mi? Hol?? - cuppant rá az ablaküvegre Kíra, kábé úgy, mint egy pióca az áldozatára. - Na jó, akkor nyugodjon meg mindenki! Semmi pánik, megvan az elveszett bár....csillámpóni!
- Ennyit erről, most mégis mire kellett ez a nagy kiakadás? - értetlenkedett Karamell, de azért biztonságba vonult, a hátam mögé állt (?), miközben én a padon ülve néztem a telefonom, mert persze, megint csörgött. Csak kár, hogy hiába csörög, nem fogom felvenni...A hívó személy számomra semmit nem jelent, mégis most játssza itt a nagy....
- Hé, nem veszed fel? - kérdezte Karamell rátéve az állát a vállamra (WHAT???)
- Nem... - feleltem szűkszavúan.
- Nincs elmentve a szám? - nézte a telómat most már Kíra is. - Ismered egyáltalán?
- Nem...Csupán név szerint.... - nyomtam ki a hívást és leugrottam a padomról, majd kiindultam a teremből, de csak én lehet olyan peches, hogy neki menjek valakinek...És ez a valaki szegény Erion volt.
- Uh, bocsi, nem figyeltem... - kértem elnézést, de megint rezegni kezdett a telefonom, így sóhajtva vonultam el a srác mellett.
- Hallod, várj, veled megyek! - szólt utánam Erion, mire én lehajtott fejjel bevártam. Kimentünk az árkádok alá, addig viszont egy szót sem szóltunk. Én felültem a pad támlájára, majd a térdemen könyökölve támasztottam a fejem, Erion pedig mellett állt, nekidőlve az oszlopnak.
- Lassan 26.-a - szólalt meg hirtelen Erion...Mintha nem tudnám...
- Messze van az még... - sóhajtottam belegondolva, hogy még sincs annyira messze ez a nap.
- Annyira azért még sincs. Nem csoda, hogy Ő is be van zsongva - mutatott a kezemben tartott telefonra, ami pont ebben a pillanatban kezdett el megint rezegni.
- Sosem hagyja abba... - nyomtam ki ismét.
- Egyszer úgy is fel kell venned - nézett rám kissé szomorkásan. Hát igen, ő az egyetlen, aki valamennyire tisztában van a helyzetemmel...Valamennyire. - Vagy mit akarsz? Ha sokáig nem veszed fel neki, akkor ide fog utazni. És tudod, hogy azt meg fogja tenni.
- Nem, nem fogja! - akadtam ki, és leugrottam a padról - Legalább is, ha mégis, engem nem fog megtalálni.
- Persze, és ezt hogy akarod elérni? - kérdezte miközben visszaindultunk a suliba. Amúgy, ez egy nagyon jó kérdés...
- Majd...Kitalálom... - sóhajtottam elgondolkodva.
Pont akkor léptük át a terem ajtaját, amikor becsöngettek és egyből Krisztánnal találtam szembe magam az ajtóban, aki megint önkényes álmok futásba kezdett és húzott is magával. Még jó, hogy nincs cuccom, így még vitába sem tudok szállni vele...
- Hallod, eressz már el végre! - szóltam rá már sokadjára, de annyi reakciót adott vissza, mintha magamban beszélnék. Tehát, semmit...
- Jó-jó, nyugi! - engedte el végre a kezem Krisztán. - Mit beszéltél vele?
- Kivel? - tetettem az ártatlant, de pontosan tudtam, hogy Erionra gondol.
- Erionnal, mégis ki mással?! - akadt ki - Téged kerestelek és mázli, hogy Karamell és Kíra két egymás ölés között kinyögték, hogy együtt te kiviharoztál a teremből Erion meg utánad ment!
- Lehiggadnál már végre?! - húztam fel magam most már én is - Nem elég, hogy még ez is zaklat... - nyomtam ki ismét a telefonom - ...te már megint be vagy indulva! Múltkor Wolfi, most Erion? Mégis mi bajod van neked?!
- Aj, mégis mi lenne?! - kérdezett vissza.
- Ezt kérdezem én is! - tártam szét a karom - Ne hogy azt hidd, hogy megszabhatod, hogy kivel és mikor beszélhetek!
- Nem ezt akarom, de... - és innen nem tudta tovább folytatni, mivel az igazgató megjött dupla angolra és szó szerint belökött a terembe...Hát, jó, kedvessége megint nagyon figyelmes...Egyébként, amikor leültem már rezgett is a telefonom...Kivételesen nem Ő hívott, hanem Krisztán írt...

***

Az egész angolon semmire nem figyeltem, csak három dologra.
1.: Krisztánnal veszekedtem...
2.: Bonti írta a marhaságait, amivel sikerült elérnie, hogy mosolyogjak is egy kicsit.
3.: Folyamat azon voltam, hogy kinyomjam a nyamvadt hívásokat....Vajon mikor fogja fel a rejtett üzenet tartalmát? Ja, és még ezt egy plusszal ki is egészíteném: Nem egyszer sikerült bealudnom, ami nem bizonyult újdonságnak, ugyanis a leghátsó sorban ülők, azaz én, Kíra, Wolfi és Stella, nem zavartatva magát végigaludta a dupla órát. Azért még jó, hogy középszinten beszélünk angolul, így nem volt gáz, hogy szétuntuk az agyunkat a számok és színek világában...Merthogy, erre a részre keltem fel, és úgy gondoltam, hogy nem lesz bajom belőle, ha nem jegyzem meg megint, hogy a "red az egyenlő piros" és hasonlóan jól szájba rágott mondatokat. :D
- Tudja valaki, hogy mi lesz a dogában? - lihegett utánunk Zera.
- Miért, honnan veszed, hogy lesz doga? - kérdeztem ásítva.
- Ha nem aludtatok volna ti négyen ott leghátul, tudnátok, hogy következő órán doga lesz...- kezdte az intelmeit Zeririn.
- Zeririn, a lényeget, kérlek! - vágtam zsebre a telefonomat (ismételten), mire mindenki elkezdett megdöbbenést kicsikarni magából. - Most mi van?
- Semmi, de ma mintha... - kereste a szavakat Zak - sokkal ingerlékenyebb lennél, mint általában.
- Áá, az kizárt - vonult el mellettünk Krisztán - Ma még jó kedve is van.
- Ezt honnan veszed? - kérdezte Stella, aki látszólag nem értette, hogy miért tudja ennyire, hogy mikor van jó kedvem, és mikor nem. Amúgy most olyan szívesen mondanék rá valamit, de éppen a "nem szólunk egymáshoz" fogadalmunk kellős közepén járunk.
- Hát, ha tudnád miket vágtunk egymáshoz angolon... - kezdte a magyarázatát Krisztán.
- És még mindig él... - folytattam a mondatát - Asszem, tényleg türelmesebb vagyok ma a szokásosnál.
- Nem, talán mégsem - tetette a gondolkodást Krisztán.
- Hallod, húzz már el valamelyik kis A-s csajodhoz! - kaptam fel a vizet most már végleg a mai napon. - Kezd egyre jobban irritálni a képed!
- Nyugi, meglesz! - nézett először nagyokat a srác, majd meglátta azt az észlény haverját és előre is ment hozzá. Végre, egy kis nyugalom...
- Ööö, biztos, hogy minden rendben? - kérdezte Stella kedvesen, mire én mosolyt erőszakolva magamra feleltem egy "Igen, persze!" mondattal, és zsörtölődtem tovább a hülye telefonom miatt.

    Még volt vissza a szünetünkből vagy 5 perc, amikor Caesar lépett be a terem ajtaján. Mi tök értetlenül néztünk egymásra, majd jobbnak láttuk, ha leülünk, ugyanis eléggé vörös volt a tanárbá' feje...Ki tudja miért. Lehet az Átok megátkozta őt is, és erre még csak most jött rá. :D
- Na, hamarabb kezdjük az órát, mert nekem el kell mennem az óra vége előtt öt perccel. - jelentette ki hamar jövetelének az okát, de hogy minek? Látszólag mindenkit hidegen hagyott ez az egész. A terem kinézete a következő: Wolfi épp keresztrejtvényt (?) fejtett, mögötte Stella nagyba nézegette magát a tükörben. Én idegrohamot kaptam Krisztántól, ugyanis ma rájött Karamell hülye szokása, mármint az, hogy rugdossa a székem, miközben ő zenét hallgat, rágózik, és minden egyéb szokásosan Krisztános dolgot csinált. Erion aludt, Zeririn a könyvét bújta, Zera meg matricákat ragasztott össze-vissza a padjára. Kíra sminkelte magát, Karamell a padon feküdt, és nem csinált semmit (? na ez új), Zero és Zak meg telóztak. Na, ma tényleg higgadt osztály vagyunk, eddig senki nem szólt egy rossz szót sem...
- Nyugodj már le a francba is! - fordultam hátra Krisztánhoz úgy 10 perc elteltével.
- Mit? - kérdezett vissza vigyorogva.
- Te agyhalott, a székem rugdosását! - avattam be egy egészen apró ténybe, amit úgy látom, neki nem esett nehezére elfelejteni.
- Ugye, milyen zavaró? - kérdezte Kíra - Csoda is, hogy most nyugtom van.
- Áá, tényleg! - ugrott fel hirtelen Karamell. - Hé, Sakál! Miért nem szóltál, teljesen hiányérzetem volt már.
- Hagyd...abba...a SZÉKEM RUGDOSÁSÁT!!! - üvöltötte el magát Kíra is.
- Most miért? - értetlenkedett Karamell - Így ütemre tudod kiszedni azt a tökéletesen görbén elb*sz*tt szemöldöködet.
- Hallod, kiszedjem neked azt a tökéletesen elb*sz*tt nyelvedet, hogy végre bekussolj csak egy órára?! - fordult hozzá hátra Kíra a szemöldökcsipeszt legyezgetve a srác orra előtt. Amúgy, miért is itt szedi ki a szemöldökét? Na, mindegy...
- Hé, Síra! - rúgott az eddiginél egy sokkal erősebbet Krisztán a székemen, én meg reflexből rácsaptam az asztalára, ami akkor zajjal járt, hogy mindenki elhalkult és felénk kapták a fejüket.
- Ha még egyszer megmered rúgni a székem eskü, hogy azt nem éled túl! - fenyegettem meg Krisztánt, aki valamiért tök meglepődve abbahagyta az egészet és rávágta magát a padjára. Remek, ezzel le is tudtam, ez most könnyű menet volt.
- Hallod, mocsár?! - szólította meg Kíra kedvesen Karamellt - Fejezd már be ezt a nyamvadt rugdosást, vagy kiváglak azon a retkes ablakon!!!
- ELÉÉÉÉG!!!! - üvöltötte el magát a töri tanárunk, miközben rávágta a tanári asztalra a naplót. - Síra, Krisztán, Karamell és Kíra! Kérlek fáradjatok ki, és a szátok használjátok másra! Esetleg a felelésre!!
- Hogy mi van??!! - kérdeztük tökéletesen egyszerre mind a négyen, majd mivel Kíra meggondolta magát és kiment a táblához én is felálltam, engem meg követtek a srácok is.
- És... - kezdtem feltenni a roppant egyszerű kérdést - ...valaki tudja, hogy mégis miből felelünk?
Na igen, mint kiderült ez egy roppant hülye kérdés volt. Egymásra néztünk olyan fejjel, hogy azt még leírni sem lehet, majd Karamell próbált szépíteni a helyzetünkön.
- Öö...Talán töriből... - még szép, hogy a kijelentését a többiek megmosolyogták, azonban Kíra most sem hazudtolta meg magát.
- Na ne mond, én azt hittem, hogy görögből!
- Na, ez egy jó téma! - tapsolt a tanár - Akkor a görögökből kérdezlek titeket! Nos, Síra - nézett rám, pedig én meg voltam győződve, hogy sorban fogunk menni, én pedig a harmadik voltam...Basszus. - Mikortól számítjuk az ókori görög kialakulását?
- Háát....Ezt vettük egyáltalán? Mert én leragadtam az őskornál, kábé a barlangrajzoknál... - erre mindenki nevetni kezdett, de a tanár elég szúrós szemmel nézte az osztályt tehát abba maradt a hahota. Amikor visszafordult le tudtam olvasni Zeririn szájáról a választ - Najó, mondjuk...Kr.e....3.évezred??
- Hát...ez helyes válasz - lepődött meg Caesar.
- Kajak? - lepődtem meg én is.
- Ha mondom! Töri tanár vagyok, csak jól megtanultam! - forgatta a szemét. Hát, ha tényleg ez a jó válasz, akkor legalább már van egy pontom. Király, legalább nem nulla pontos egyes lesz :D - Karamell, miben zárul le a korszaka?
- Minek? - kérdezett vissza Karamell.
- Az ókori görögöknek! - felelte a tanár segítőkészen.
- Öö....Passz, gondolom azzal a faizével....Na segítsetek már, azzal az izével, ami felzabálta a katonákat....Film is készült róla... - gondolkodott erősen a srác.
- A trójai falóra gondolsz? - kérdeztem meg tőle, mire a homlokára csapott.
- Igen, köszi! - hálálkodott - Tehát jött az a babajáték, és felzabálta az összes faszit, majd Asterix és Obelix végig táncolták a sírjukat.
Mondanom sem kell, erre mindenki úgy elkezdett röhögni, hogy már sírtunk. Sajnos Karamellnek egy egyes dőlt be töriből, pedig szerintem igazán értelmes választ adott. :D
- Nos, Kíra, akkor te válaszolj az előbbi kérdésre! - nézett a lányra reménykedve, bár ez eléggé necces cselekedettnek bizonyult.
- Honnan kéne tudnom? - kérdezett vissza, mire a tanár őt is leültette egy egyessel. Visszafele menet azért nem tudta kihagyni, hogy ne képelje fel Karamellt. :D
- Na, akkor mondjuk - nézett ránk felváltva - Krisztán tudod a választ?
- Maga szerint én egy két lábon járó lexikon vagyok?! - tette fel a tök logikus kérdést, ami már így is meglepő volt, mivel nem egy "passzal" oldotta meg. Amúgy, Caesar ezt a választ is csak egy egyessel tudta értékelni.
- Na jó, Síra benned van minden reménységem! - nézett rám végül könyörgő szemekkel.
- Nem gondolta elég jól ezt át - sóhajtottam.
- Komolyan mondom, ha megmondod nekem a választ a helyedre küldelek egy ötössel - kezdett alkudozni a tanár, de még így sem vágtam a kérdésre a választ...
- Ja, eszembe jutott! - erre a kijelentésemre a tanár csillogó szemekkel nézett rám. - Passz - vontam meg végül a vállam, mire a többiek nevetni kezdtek Caesar meg bevágott nekem is egy egyest, majd kiviharzott a teremből.
- De komolyan, mikor vettük a görögöket? - kérdeztem meg másodjára is.
- Passz, valahol én is ott ragadtam le ahol te - vonta meg a vállát Zero.
- Zeririn? - néztem rá. Végül is ő csak tudja, ha már ő súgta le nekem is a választ.
- Ja, én is csak a kialakulásáig figyeltem - mosolyodott el, majd ismét mindenki dőlt a nevetéstől. Azért, szép teljesítmény egy órán 4 egyes. A legjobb eddig. :D    

- Vágjátok, hogy milyen óra következik? - kérdezte Karamell a lábait a padon pihentetve, és közben a cipőjével rugdosta Kíra hátát.
- Én csak azt vágom, hogy letépem azokat a retkes lábaidat, ha nem takarítod el magad a közelemből! - idegeskedett Kíra. Szegény csaj, a végén még dilidokihoz kell majd járnia, annyira kiakasztja az idegeit Karamell.
- Csitu van asszony! - kaparta össze magát Karamell.
- Asszony??!! - fordult hátra úgy Kíra, hogy közbe a szemöldöke már rég a fején túl volt, mivel annyira felhúzta. :D - Tudod kit hívj te asszonynak, teljesen analfabéta!
- Mondom, kussolj! Ha miattad lesz idegrohamban Talpikusz, és kilógatlak az ablakon!
- Ch, mintha meg tudnád tenni! - hitetlenkedett a lány, majd előre fordult, mivel megérkezett Talpikusz Fidera, a világ legjobb matektanárja. Amúgy, szokás szerint "remek" hangulatában volt, így az ajtót hatszor csapta be maga mögött. Végül is...Fő a biztonság és pontosság. :D
- Na, kis kotorék semmik! - csapta le az asztalra a naplót, szokás szerint az ajtóból. - Ti itt hárman... - mutatott az első sorban ülőkre - ...takarítsátok magatokat hátra, a múltkori hármas ripacs meg vánszorogjon előre!
Ahogy azt kérte, előre is mentünk, én leültem Zera helyére, Krisztán meg Wolfival cserélt helyet. Mindeközben rájöttem, hogy nincs itt a matek cuccom sem. Milyen jó. :D
- Ez csak kettő, azt hiszitek matektanár létemre nem tudok háromig számolni???!! - üvöltözött Talpikusz.
- Szerintem inkább a szemészetre kéne elmenni, mivel a harmadik hiányzik - felelte Krisztán tök lazán, és azzal akasztotta ki a tanárt ismét, hogy a lábát felrakta az asztalra.
- Fiam, még mindig nem tanultad meg a gravitáció fogalmát?! Pihentesd már azt a bűzölgő lábad a padlón, ne a PADON!! - oktatta ki a srácot, úgy hogy a képébe üvöltötte az utolsó szót.
- Hallja, ha a maga fia lennék, már rég felakasztottam volna magam... - sóhajtott és most meglepetés történt: lepakolta a lábát az asztalról. - Ja, mégsem! Magát akasztottam volna a gravitációs tény bizonyítása érdekében!
Erre mind szakadtunk a nevetéstől, csak "szegény" matektanárunk nem, mivel az ő fülén már nem is füst, hanem lángcsóva áramlott ki. :D
- A gravitáció nem TÉNY!!! Az egy TÖRVÉNY!!!!!!! - karmolászta idegességében a saját arcát (?) Fidera.
- Nem tökre mindegy? Van aztán kész! - legyintett "nem érdekel" stílusban Krisztán, mire a tanár fogta magát és elkezdte rugdosni a tanári asztalt (WHAT?).
- Biztos hogy magánál minden rendben van odafent? - érdeklődtem kedvesen, mire az osztály nevetni kezdett, a tanár meg úgy fordította a fejét felém, mint egy olajozatlan robot. Szerintem még szaggatottan is sikerült ez az egyszerű mozdulata.
- Édes kicsi lányom! - kezdte mosolyogva, ami inkább hasonlított vicsorgásra, mivel a fogát közben végig csikorgatta. - Mennyi 1x1-2x3x4:5-6x6-23331???
- Ha? - próbáltam felfogni a hallottakat, de nem nagyon ment. - Tudja mit? Maga a matek tanár, számolja ki én elvesztettem a fonalat az 1x1 után!
Persze a röhögés most sem maradt el, de viccen kívül, az 1x1 után tényleg elkeveredtem. Egyáltalán létezik ilyen képtelen képlet??
- Ezt nem hiszem el! - tépkedte most a haját Fidera, miközben visszament az asztalához, leült és elkezdte azt fejelni, és egy-egy fejelés közben kinyögte, hogy: - Így...Nem lehet...Az...Iskolához...Viszonyulni!! Mégis mikor tanuljátok meg végre, hogy tanuljatok rendesen, ti kis semmit nem tudó világokosok???!
Ezután tovább fejelte a tanári asztalt vagy 10 percig, majd előszedte a tolltartóját, és random elkezdte dobálni a tartalmát, szóval nekünk ez az óra szinte kizárólag testmozgásból állt, ami egyenlő a nagyszerű tesiórákkal... Amikor kifogyott a munícióból már magát a tolltartót dobta neki Zeririnnek, aki lazán elhajolt előle, így szegény Eriont találta el, aki pont akkor kelt fel. Amúgy, ezután még nekidobta Karamellnek a matek könyvet, és szerintem Zakre célozhatott, de csak Zeroig ért el a napló is. Mindezeket követően már tényleg kifogyott a dobálnivalókból, így megint az asztalt fejelte. Kicsengetéskor kiosztott nekünk három A4-es lapot, amin pitagoras tételes izék voltak, és kiviharzott a teremből. Mi csak ezt a percet vártuk, hogy jól kiröhögjük magunkat és őt. :D
- Basszus, láttátok a fejét? - kérdezte Zero a szemét törölgetve. - Holnapra tuti vagy hat fej nő még ki a homlokából.
Persze a sírós, hasfájós röhögés most sem maradhatott el. Főleg azért, mert Zeronak még igaza is lesz. Amikor osztotta a lapokat már így is kétszer nagyobb volt a homloka, mint amikor bejött, így már csak azon csodálkozok, hogy eddig hogy nem tört be a feje. Bár lehet, hogy már annyiszor verte valamibe, hogy ez a kis (vagy száz) plusz fejelés már meg sem kottyan neki. :D
Biosz előtt az a nagyszerű ötlete támadt Karamellnek (kinek másnak), mint hogy egy dokumentumfilmet játsszon le kép nélkül... Ami a gyermeknemzést mutatja be tudományos, nyugodt hangon...
- Az fix, hogy ez a gyerek nincs rendben agyilag! - akart lehajolni a körömreszelőjéért Kíra (amit legutóbb azért ejtett le, hogy levezesse valahogy a feszültségét), mire észrevette, hogy nincs is ott a keresett tárgy. :D
- Hol a reszelőm, te csúszómászó, az isten tudja miért mocsár zöld szemű marha? - fordult hátra Karamellhez a lány, aki éppen Zeroval és Zakkal tárgyalta le, mikor és hogyan hajtsák végre a csínyt.
- Szerintem a hangszórókat ide, meg ide kéne - mutogatta Zak, miközben feltette az egyiket a tanári asztal mellett álló szekrényre, a másikat meg az ablakpárkányra. Az ablakpárkányra rálógó sötétítőfüggönyt meg stílusosan ráhajtotta a készülékre. :D A szekrénynél Zera ügyeskedett, a csillámpóni matricás füzetét állította a hangfal elé... Egek, mi lesz ebből! De legalább a téma megfelelő: biológia. Bár egy csöppet előrehaladunk így az anyaggal, mivel jelenleg a baktériumok szintjén sem tartunk, nem hogy az emberi szaporodásnál...
- Te, felcsavartad eléggé, tezsvírem? - ugrott oda az ablakpárkányhoz Zero, és egy mozdulattal fullra állította a hangerejét, majd eljátszotta ugyanezt a másikkal is, de kár, hogy nem vigyázott Zera "játékára", mivel odébb lökte, ami ráesett Kíra fejére.
- A körömreszelőmet!!!! - sápítozta még mindig, ellilult arccal, majd visszadobta az albumot Zerának, aki "uh-uh" hangokat kiadva visszarakta azt a helyére. :D
- Várj már, az kell, hogy kiszedjek egy kis piszkot a laptopom billentyűzetéből! - okoskodott Karamell, mire a lány felpattant, és olyan hamar szedte ki a kezéből a reszelőt, hogy a fénysebesség hozzá képest egy vánszorgó teknős lett volna.
- Te egy orbitálisan nagy népművészeti cserépedény vagy! Azaz egy bazi nagy köcsög! - ordibálta, majd kisietett a teremből, amit Zera ugrándozása kísért, na meg persze Karamell kiguvadt szemei.
- Hova tegyem a hosszabbítót? Az ajtó elé jó lesz?- tartott egy meglehetősen hosszú zsinórral bíró hosszabbítót Zak, aki szerintem vérkomolyan veszi ezt a tanárszívatást. :D
- Hogyne! - bólintott oda Karamell. - Nem baj, ha elesik benne! Remélem az a mini kiszerelésű hónaljkutyája bele is gabalyodik! - sorolta fel a jókívánságait, mire az egész osztály helyeselve elnevette magát. Erion állt fel tök komolyan, és somfordált ki az ajtón, miután átlépte a kifeszített hosszabbítót.
- Megfigyelek - fordult vissza, mivel gondolom meglátta a belőlünk áradó aurát, ami azt hirdette, hogy gőzünk nincs arról, miért áll a folyosón, és bámulja a tömeget. Gondolom már becsöngettek, és mivel olyan okosak vagyunk, hogy nem gondoltunk megfigyelőre, elvállalta ezt a szerepet. :D
- Minden fullos, Hilfer?  - ó, szóval megvan a neve Karamellnek a haverjai körében. Ő a hatalmas segítő. Mondjuk attól függ, kit nézünk társául. Ha például Kírát, akkor neki abban segít, hogy az idegei mielőbb nyugdíjba vonulhassanak. :D
- Ja - rakta le a laptopot a földre, a táskája mögé, majd feszülten figyelni kezdtünk.
- Készülődj! - jött vissza Erion, aki ezúttal megbotlott a kifeszített hosszabbítóban, szóval akkorát zakózott, hogy erre akár egy Guiness rekordot is kaphatott volna, ezzel a címmel: " A világ leghatalmasabb borulása egy hosszabbító miatt, egy gimnáziumban, fehér hajjal ".
Persze nem bírtuk megállni, úgy elkezdtünk vihogni, hogy tőlünk zengett az egész folyosó, mire belépett Ursula, a retiküljével, és természetesen azonnal végignyalta az osztályterem padlóját, egyenesen Erionra zuhanva (idézve Erion szavait: "Úr isten, mekkora, NE!") . Karamell a röhögése közben lenyomta a videó"Start" gombját,  szóval megszólalt egy bariton férfi hang 100%-os hangerővel:

" Az emberiség fenntartásának lényege: a szaporodás. Ha nincsen szaporodás, nincsen ember. Ha nincsen ember, nincsen emberiség sem. A mai órán az emberi szaporodással fogunk tehát foglalkozni. Kezdjük akkor a nővel. A nőnek vaginája van. Folytassuk a férfival. A férfinak hímvesszője van, amit a nő vaginájához..."

Itt érezhető volt egy apró vágás (szóval másik emberke fog beszélni, gondolom én), de már itt szétröhögtük a fejünket, Ursula csak kapkodta a fejét, azt se tudta, hol van szerintem, nem is értette, ki beszél hozzá, csak meresztette a szemeit, és Erionról eszében sem volt leszállni. Szerintem sokkot kapott. :D

" Lényeg, fiatalok: DUGJATOK, AMEDDIG CSAK TUDTOK!!! Hengeres Ursula voltam, cicukák, aki szeretne egy élvezetet, várom a lakásomon!!! "

Ez durva volt... Nagyon durva. Kifejezetten brutális. Mindenki sírva fakadt a röhögéstől, Erion majdnem megfulladt, mi a hasunkat fogtuk, az Ursula által letarolt fiú meg a teste minden szegletét, mivel a tanárnő először őt kezdte ütlegelni a retiküljével (mivel gondolom Erion volt a legközelebbi ellenfél a láthatáron), amiből egyszer csak kiugrott egy vakarék! Na ne, már megint itt van ez a nyálzó szobacirkáló?! Akkorát repült, hogy egy madár megirigyelhette volna, majd csaholva zuhant le az ablakpárkányra, ahol szerencsésen összetűzésbe keveredett az egyik hangszóróval. :D Azt se tudtuk, hogyan röhögjük rongyosra a szánkat, mire Ursula kivágódott a teremből, otthagyva a megsemmisített Eriont a földön, aki tényleg nem tehetett az egész csínyről, de most ő vitte el a balhét. :D Zera visszament a matricagyűjteményéért, majd miközben visszament a padjához, lehajolt a földön ülő Erionhoz.
- Kell? Fel fog vidítani, ígérem! - mosolygott kedvesen a srácra, mire az elfordította a fejét, majd fogta magát, és ő is kiviharzott a teremből.
- Mi a baja? Éppen, hogy meglegyintette az a... - értetlenkedett Zero, mire Stella közbeszólt.
- Talán mert mindenki csak röhögött, és senki nem segített neki! - sajnálkozott, mire Zera száját tátva leengedte a kezét, amiből kiesett az albuma, majd fogta magát, és kirohant a teremből. Szent ég... Ez is szép biosz óra volt, Lia tanárnő, aki meg az igazgatónk, nem nagyon fog örülni, Renére meg nem is merek rágondolni, mert rögtön akasztófák és pallosok jutnak eszembe felváltva. :D Egyébként az óra további részében René jött be, aki először leordította a fejünket, utána kitessékelte Ursula dögét az udvarra egy értetlen nézés kíséretében ("Honnét szedtétek ezt az apró állatot? Hoznátok be inkább majmot, az jobban szimbolizálná ezt az osztályt!!") majd kapott egy hívást, szóval egész órán felügyelt minket, miközben dumált valami Franklinnel. Mikor kiviharzott a teremből, megjegyezte, hogy még egy ilyen alkalom, és egyesével rúgat ki minket az iskolából, mire közbeszóltunk, hogy egyikünk sem szeretne érettségizni ebből az érdekfeszítő tantárgyból, mire kaptunk egy "BEKUSSOLNI!" ordítást, és egy ajtóbecsapást. Ja, körülbelül ennyi történt a biosz hátramaradó részében. Ja, és hozzátenném, Kíra egész órán nem jött be.
- Na, jó! - állt fel Krisztán, majd jelképesen intett egyet. - Felkeressük akkor a lakását? Valaki? Engem érdekelne az ajánlat - húzta el a száját, mire kapott egy hatalmas tapsot, és fáradtan röhögő egyedeket, akik mi voltunk, többiek. :D

    A mai nap utolsó órája: tesi. Milyen jó is annak, akinek nem kell tesiznie. :D Amúgy, valószínű, hogy a doki is túlzott kicsit a lábam állapotát illetően, mivel már csak enyhén van bedagadva, de nekem így is jó. Ki utasítana vissza egy random két hetes tesi felmentést? Az biztos nem százas! :D Az öltözők folyosójára leérve viszont elkaptak az ikrek a hülyeségükkel.
- Ez nem lehet igaz, Síra! - nézett rám Zero kábé úgy, mint aki minimum embert ölt. - Én is elakarom törni a lábam!
- Agyhalott, nem eltört neki! - szólt rá az ikre, Zak helyettem is, de Zero csak tovább hisztizett, amit öt perc után meguntam. Közelebb mentem hozzá és belesúgtam a fülébe.
- Nyugi a hisztis pasikat nem csípik a lányok! - mondtam miközben megveregettem a vállát, majd bementem a lányok öltözőjébe, ahol Kíra konkrétan ledobott egy tornacipővel (?).
- Basszus, Síra! Kopogj vagy valami! - oktatott ki Kíra, aki Zerával együtt mini tornagyatyában és melltartóban flangált az öltözőben.
- Hát, bocsi, majd észben tartom - feleltem és kábé ennyi is volt az össz egy helyben maradásom, mert Zeririn és Stella kirángatott az öltözőből. Kajakra mondom, ma senki nem képes engem egy helyben hagyni? Egész nap rángattak össze-vissza, mintha csak valami kötél lennék a kötélhúzóversenyen!
- Hallod, nem fogod elhinni, de ez a Zoboki Rem... - kezdte a meséjét Zeririn, amikor felültünk a tornaterem egyik sarkában kihelyezett tatamik halmazára - ...nem éppen százas agyilag.
- Miért, ebben a suliban százas egyáltalán valamelyik tanár? - kérdeztem kínosan nevetve.
- De ez más! - érvelt Stella tök logikusan, úgy mintha nekem ennyiből már vágnom kéne a szitut.
- Hé, hé, csajok! - libbent be a terembe Rem, mintha csak valami balerinának képzelné magát. Egy...Elég izmos balerinának. - Gyertek csak gyertek, nem harapok! Ti most röpizni fog...Hű, de jó ez a segg! - nézte először Zerirint, majd Stellát, akik csak visszafordultak hozzám, és eltátogták, hogy: "Látod?!". Hát, igen...Látom. - Na, szóval, most röpizni fogtok! Hol van a másik két lány? - nézett végig a fiúk csapatán is, mintha csak ott eltudnának bújni.
- Uh, bocsánat, tanár úúúúr! - jött be a terembe Zera Kírát rángatva maga mögött. A tanár csak egy olyan arckifejezést vágott, amiből simán le lehetett szűrni, hogy tetszik neki a két csaj elölnézetből lévő látványa.
- Nos, akkor, ha itt van mindenki... - csapta össze a kezét Rem -, akkor a fiúk kosaraznak a másik teremben, ti, csajok, meg itt röpiztek! Megfelel? - a kérdést mindenki csak unott képpel díjazta, hiszen már hogy is ne lenne jó utcsó órában ilyen marhaságokat csinálni. Karamell elment a tanárnál lévő labdáért, és az ami ezután történt...Hát, nehézkes leírni, de megpróbálom értelmesen felvázolni.
- Huh, fiacskám! - nézte Karamell karját (?) Rem - Mégis honnan szedtél te ennyi izmot?? Mutasd csak! - és a mondata kijelentése után elkezdte fogdosni a srác karját, aki rám nézett segítségkérően, de én ezt most láttam először, így tök megvoltam lepődve. Amúgy, mivel múltkor Krisztán sem volt tesin, így neki is újnak bizonyult ez a dolog. Ezt abból gondolom, hogy a fejét fogva valami menekülőutat keresett magának és a társainak, de legfőképpen magának. Nálam az verte ki a biztosítékot, amikor Zoboki Rem tanár úr elkezdte az arcához dörzsölni (MÉG EGYSZER: MI VAAAN???!) a srác izmait, mire Karamell lerázta magáról és kislisszolt a teremből a fiúkkal együtt. A lányok ezután röpizni kezdtek, a tanár meg egész végig azt bámulta, hogy futás közben hogy "Lebegnek azok a szépségek!", csak hogy őt idézzem. Ezek után kicsengetéskor nem volt nagyon meglepő, hogy mindenki elpárolgott a tanár színe elől, hiszen kitudja...Akármi megeshet még itt, ezen az ártatlannak tűnő tesiórán is.  
    Az öltözőben megvártam Stellát, hogy együtt menjünk fel a terembe. Egész végig azon agyaltam, hogy hogy a fenébe lehetne elkapni azt az "iskolaundoritisz" nevű betegséget, mert akkor holnaptól én is beteget jelentek. :D Még csak a második emelet folyosójáig értünk el, de a termünkből tisztán hallottam már a röhögéseket. A fiúk megint elemükben vannak. :D Beérve a teremben kellemes meglepetés fogadott.
- Na mi van, nem úgy volt, hogy csak suliidőben vág ki? - kérdeztem Bontit nevetve. 
- Hát hallod, így is alig állok a lábamon - állt meg úgy, mint a cövek, mire újra a mi nevetésünktől lett hangos a folyosó. :D
- Hé, csajok! - kiáltott fel hirtelen Zeririn - Kinek van kedve eljönni plázázni? 
Kíra és Zera ujjongani kezdett, gondolom náluk ez az igen. 
- Síra, te nem jössz? - fordult hozzám Zeririn.
- Nem köszi, már van programom - mosolyogtam kedvesen. Igazából nem volt semmi programom, csak nem volt kedvem órákig várva, míg próbálgatnak. :D 
- Stella, te? - nézet most az előttem pakoló lányra. 
- Én Sírával tartok. 
- Jól van, ti tudjátok - vonta meg a vállát Zeririn. 
- Mekkora pofátlanság, minket már nem is hívnak! - szólalt meg a háttérből Karamell. 
- Mit csinálnál te a plázában, te görény? - förmedt rá Kíra úgy, mint akit minimum vérig sértettek.
- Görény, nagyon találékony! - kezdett tapsolni Karamell - Végre kitaláltál valami hangzatosat. Ez igen leleményes tett, azért jár a fejsimi! 
- Kend a hajadra! - legyintett félvárról Kíra, olyan büszke arccal, mintha valami nagyot mondott volna. Kenje a hajára a fejsimit...Micsoda elragadó logika. :D A lánycsapat egyébként kacarászni kezdett, majd felkapták a cuccukat és elindultak. 
- Na mi az? - fordultam Stellához. - Én eddig azt hittem, hogy szeretsz vásárolni.
- Szeretek is, de képzeld el Zerát a plázában... - mondta ezt gúnyosan mosolyogva. Ezen kicsit elgondolkodtam...Az első kép, ami beugrott, az Zera csillogó szeme volt, amint épp belebújik az üzletek alapos átkutatása után talált csillámpóni jelmezbe. :D Kénytelen voltam elismerni Stella igazát. 
- Síra! - szólt Bonti. - Mi a programod mára?
- Semmi, miért? - kérdeztem, mire a fiúk nevetni kezdtek, nagy valószínűséggel leesett nekik, hogy csak Kíráékat akartam lerázni. :D 
- Akkor eljöhetnél velünk este - folytatta Bonti.
- Hová? - érdeklődtem mosolyogva, de Zero megelőzte a válasszal:
- Bonti, Zak, Karammel és Én elmegyünk pizzázni. Tudok egy jó helyet, ahol a játékteremben van biliárd és csocsóasztal is. Játszani is tudnánk, illetve Én és Zak jól elvernénk titeket mindkettőben. 
- Aha, akkor már értem, miért gyógyultál meg ilyen hamar! - nevettem. - Renden, jól hangzik! Stella, mit szólsz? 
- Hát nem tudom - jött közelebb hozzánk - Nem vagyok valami jó biliárdban. 
- Kérlek, nélküled nem lenne az igazi - fogta meg Zero a kezét, és így könyörgött neki bájos hangon. - Majd megtanítalak...Akarom mondani, megtanítunk. 
- Hát, rendben, elmegyek. - pirult fülig Stella, de még vörösebb lett, amikor Zero örömében felugrott, és megölelte. Mindannyian hazamentünk, hogy odaérjünk időben a megbeszélt időpontra a pizzázóhoz. Én nem tudtam, hol van, de Bonti felajánlotta, hogy értem jön és elkísér.
    Otthon leraktam a cuccom (ami kábé csak a telóm volt, mert ugye a többi valahol Zeron kocsijában dekkol. :D) és átöltöztem. Zeron mélyen aludt, észre sem vette, amikor megjöttem. Bizton nem rég ért haza...De így legalább nem kell azon agyalnom, hogy elenged-e vagy nem. Amúgy, nem öltöztem ki nagyon, megpróbáltam úgy választani, hogy a ruhám kényelmes és csinos is legyen. Felvettem egy sötétkék, ezüstösen csillámló, ujjatlan, garbós topot, egy fehér, combközépig érő rakott szoknyát, ezüstszínű, telitalpú szandállal. Kiválasztottam a hozzá illő táskát, feltűztem a hajam és kicsit hangsúlyosabbá tettem a nappali sminkem és kész is voltam. Már csak írnom kellett egy cetlit Zeronnak, hogy későn jövök. Amint elkészültem vele, csörgött is a telefonom: Bonti megérkezett. Felkaptam a táskám és megindultam kifelé. Az ajtón kiérve megpillantottam Bontit, aki teljesen le volt fagyva. 
- Szia! - köszöntem neki. - Hahó! - próbálkoztam újra. - Jól vagy? - mire magához tért, már kb két méterre voltam tőle.
- Mi? Jah? Semmi... - próbálkozott kinyögni valamit, ami még véletlenül sem a kérdésemre illő válasz volt. - Csak eszméletlenül nézel ki. 
- Köszi, nem akartam nagyon kiöltözni - feleltem. 
- Akkor, ez nem jött össze - nevetett. Válaszul csak játékosan oldalba vágtam. :D Elsétáltunk a pizzázóig, ahol az ajtó előtt meg is pillantottuk a három fiút, és...Stellát...AZTA! Pink egész ruha, ami fantasztikusan kiadta az alakját, levendulaszínű magassarkú, profin megcsinált haj és smink. 
- Hűha, csajszi - forgattam körbe - szédületes vagy!
- Köszönöm - mondta szégyellősen, pedig igazán nem volt oka rá. 
- Igen - helyeselte Zero is - Tényleg káprázatos. 
- Jól van, elég lesz! - türelmetlenkedett Karamell. - Így sosem érünk be! 
Bent leültünk, majd megrendeltük a pizzáinkat. Amíg megérkezett beszélgettünk, hülyéskedtünk, megittunk pár mojitot meg koktélt, majd megkajáltunk. Mikor végeztünk átmentünk a játékterembe: Két csocsóasztal volt szabadon, amiket le is foglaltunk. Az egyiknél csapatokban játszottunk a másiknál egyesével. Az első körben Stellával voltam egy csapatban. Az ellenfél Zak és Karamell volt. Szoros volt a meccs, de végül mi győztünk. :D 
- Ez nem ér, visszavágót akarok! - méltatlankodott Karamell. Kár volt, mivel a második menetet még nagyobb előnnyel nyertük. Bonti és Zero jól ki is nevették őket. :D
- Na, majd mi megmutatjuk, hogyan kell ezt csinálni! Látom, ti bénák, még két lánnyal sem bírtok el! - Zero ezen nagyzolását kihívásként kezeltük, és le akartuk törni a szarvát, így még jobban igyekeztünk. Végül a 10-es meccset 24:24-nél untuk meg, mert a fiúk, mikor belőttük a nyertes gólt, ragaszkodtak hozzá, hogy csak két ponttal lehessen nyerni. Jobbnak láttuk, ha kiegyezünk döntetlenben. :D Biliárdozni sajnos nem tudtunk, mert valami barom felszakította az asztal anyagát. Visszamentünk a bár részébe, hülyéskedtünk és ittunk még pár kört. Estefele egész jó zenék szóltak, Stellával a helyünkön ülve mozogtunk a dallamra és néhol még énekeltünk is. Elég élénkek lettünk. :D Kicsit később Stellával kimentünk a mosdóba, megigazítottuk a hajunkat és a sminkünket és kicsit hangosabban, mint akartuk (mert a zenétől kicsit tompább lett a hallásunk), elmondtuk egymásnak mennyire jól érezzük magunkat. Mikor visszaértünk az asztalhoz, csak Bonti és Zak voltak ott. Karamell és Zero épp a parketten lassúztak összeborulva, bár a zene nem ezt követelte meg. :D Még mielőtt leültünk volna, Zak Stellát, Bonti pedig engem kért fel táncolni. A parketten is nagyon jól éreztük magunkat. Viszont a gyorsabb számok után megváltás volt egy lassabb, ugyanis az ugrálás összerázta bennem az elfogyasztott folyadékmennyiséget, ami láncreakcióként hozta magával szédülést, a homályos látást, a hányingert, és hogy eltűnt a stabilitás a lábamból. Két lassú számot táncoltunk végig, ezalatt Bonti magabiztosan vezetett.  A szám végeztével, közös megegyezésre mindannyian hazaindultunk. 
Stella, Bonti és Én egy irányba indultunk el, de Stella félúton elvált tőlünk. Séta közben kénytelen voltam Bontiba karolni, aki jót derült rajtam. Hamar fájni kezdett a lábam, így az útnak közel a háromnegyedét mezítláb tettem meg, és kézben vittem a cipőmet. Mikor a házunkhoz értünk, elakartam köszönni Bontitól, de ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen a bejáratig. Az ajtóhoz érve kis fehér cetlit pillantottam meg: "Síra, ne haragudj, el kellett mennem dolgozni. Ne várj meg, Zeron!" De jó, most szedhetem elő a kulcsom....illetve, csak előszedtem volna...
- Jaj, ne! - mérgelődtem. - Bent hagytam a kulcsom, most hogy menjek be? 
- Sehogy - vágta rá Bonti nemes egyszerűséggel. 
- Nagyon vicces! - mondtam kissé ingerülten. 
- Miért, kulcs nélkül be tudsz menni? - kérdezett vissza.
- Nem... - láttam be elkenődve. 
- Akkor meg? Figyelj, aludj nálunk. Majd reggel, ha a nagybátyád hazaért, bejössz a cuccaidért. - a zseni ötletére csak szúrós pillantást kapott válaszul. - Hadd világítsak rá a dolog lényegére: - kezdte a győzködést - Van jobb ötleted?
Így esett meg, hogy fél tizenkettőkor ott dekkoltam Bonti meg a háza mellett...
- Nem, nincsen jobb ötletem - ismételtem meg magam ötvenszerre, ezzel is veregetve a lelkiismeretem vállát, hogy "Á, haver, nem baj, hogy itt vagy".
- Most ezt meddig fogod ismételgetni? - keresgélt a zsebében Bonti röhögve, mikor hirtelen felkapta a fejét, és elkerekedett, aggódó szemekkel elkezdett bámulni.
- Mi...van?! - ijedtem meg egy pillanatra. Nehogy azzal jöjjön, hogy...
- Nincs meg a kulcsom, azt hiszem, IQ hiányos voltam, és a házban hagytam - vakargatta a fejét bocsánatkérő hangon. Na, megállj csak! Öhm.. Várjunk. Mintha ezzel valakire szeretne célozgatni! Duplán megállj!
- Az nem lehet! - kiáltottam fel - Akkor most mi legyen?! Na jó, én végigkérdezem a szomszédaidat, ki lenne olyan jószívű szamaritánus, és fogadna be egy éjszakára! - azzal fogtam magam, és nekivágtam az éjszakának... Vagy is helyesbítek: fáradt tekintettel, fújtatva elkezdtem kopogtatni Bonti jólelkű szomszédaihoz. Az első kettő háznál nem érkezett felelet, viszont míg Bonti sírva nevetett, addig a harmadik ház ajtaja nyikorogva kinyílt (el kéne ide egy kis olaj, de ha befogad, eskü hozok egy... nem is. Két hordó olajat, és beolajozom még a kerítését is! Bár gőzöm sincs, oda meg vissza lennének-e az ötletemtől. Én csak aludni szeretnék valahol!!).
- (Ásítás) Maga ki, talán Szűz Mária? Tessék inkább reggel leszállni közénk, mert most nagyon fáradt vagyok. (Ásítás) Tudja, holnap műszakom van! - nézett ki az ajtón egy középkorú, megőszült, piros papucsos bácsika, akinek még alvósapija is volt. Ez lesz az én irgalmas szamaritánusom!
- Igen, Szűz Mária vagyok, aki a második gyerekét várja, tehát szeretném, ha befogadna - ennél a mondatomnál Bonti kiguvadt szemekkel kezdett minket bámulni, majd hitetlenkedve nekiállt vigyorogni. - Legyen szíves, nem akarom a második gyerekemet megint egy jászolba beleszülni... - Bonti készen volt. Hangosan felvisított a röhögés okozta sokktól, majd levetette magát a fűbe, és a hasát fogva folytatta a nevetést, természetesen fetrengve.
- Úr Isten! - csapta fejbe magát az apóka. - Elnézést, hogy számra vettem a férjét! - Mi? :D - Akkor tessék bejönni, nehogy elfolyjon a magzatvíz! - ragadott karon, mire intettem Bontinak, hogy nem, nem számít, hogy lapos hasam van, és fekete hajam, plusz glória sincs a fejem fölött és 15 éves vagyok, nem pedig 20-30 év körüli felnőtt nő, de a lényeg, hogy találtam egy helyet, ahol aludhatunk, én meg majd valahogy kimagyarázom, hogy a gyerek ámbár megszületett, de felszállt a fellegekbe, míg a bácsika aludt.
Bonti feltápászkodott a helyéről, megtörölte röhögéstől könnyes arcát, majd megfogta a kezem, és szabályosan kihúzott a papi házából. Most miért, nem elég jó, amit találtam? Vagy ő tényleg egy barlangban akar aludni?!
- Elnézést, de én vagyok... József - itt mind a ketten elnevettük magunkat. Én nem bírtam tovább, Bonti meg csak folytatta, amit nemrég abbahagyott. Szent ég, nekünk annyi! :D
- Elnézést, hogy fogdoztam a nejét! Úr Isten! - itt megint fejbe verte magát... Aú - Elnézést, hogy számra vettem... A... Mindegy! Jó éjszakát, sok boldogságot a kisdednek! - azzal ijedt tekintettel ránk csapta az ajtót... Őőő... Oké, ha most tényleg mi lennénk Mária és József, akkor már megint egy barlangban kéne szülnöm, vagy hol? Csak mert meglátta a "férjemet", rám is csapja az ajtót? Már értem, miért történtek úgy 2016 évvel ezelőtt a dolgok, ahogy! :D
Nem bírtuk abbahagyni a röhögést, én viszont akkor már igen, mikor Bonti előrántotta a bejárati ajtó kulcsát, és nekiállta csörgetni a szemem előtt.
- Te marha! - azzal úgy bokán rúgtam, hogy egy életre elfelejtette a velem való viccelődést! Hát az agyamat eldobom, de komolyan! - Azért csináltam három háznál magamból komplett hülyét, főleg az utolsónál, hogy utána kiderüljön, van nálad kulcs? Megfojtalak, te kis...!!! - kiabáltam vele, mikor egy enyhe "Cssss!" felszólítást hallottunk a bácsikától az ajtaja mögött, ami gondolom én, nekünk szólt. Szóval úgy határoztam, halkan elkezdtem Bontit fojtogatni, de amint hozzáértem a nyakához, elkezdett rám kiskutyaszemekkel nézni, szóval...
- Jó, ha adsz nekem ma éjjelre szállást, meghagyom a semmirekellő életedet - adtam engedélyt az életben maradásához, mire mind a ketten egyszerre nevettük el magunkat. Hu, ez az este jól kezdődik. Hol este... Éjjel. Egy nagy sóhaj kíséretében léptem be a házba, mire Bonti felkapcsolta a villanyt a nappaliban, és körbemutatott.
- Ez a nappalink, nyugodtan pakolj le - itt vettem észre, hogy kipirosodott a sok nevetéstől. Így most olyan kis ártatlannak tűnt... De egyáltalán nem az, ha jobban megismeri az ember! :D
- Rájöttem, hogy ez egy nappali, te ütődött - forgattam mosolyogva a szemem, majd letettem a kezemben markolt cuccaimat, utána pedig kérdő tekintettel rábámultam a srácra.
- Mi az? - nézett rám vissza ugyanolyan kérdő arccal, mint ahogy én ránéztem. Hát ez teljesen hülye...
- Nem vezetsz körbe? - löktem meg gyengén, utána pedig elégedetlenül nekidőltem a kanapéjuknak.
- Hm - vakarta meg a fejét elgondolkodva -, nem, mivel rájöttél, hol a nappalink, és tudod ... nekünk csak nappalink van - sütötte le "zavarában" a szemét, mire megint meglöktem. Jaj, én ehhez már fáradt vagyok, de azért elnevettem magam. Milyen humoros ma éjjel. :D
- Na, gyerünk, érdekel - mondtam neki full komolyan, mire fogta magát, és nekiindult. Ó, ez nekem elég hirtelen volt, szóval olyan három perc kellett, mire leessen, mi most házat nézünk.
- Na jössz, buldózer, vagy maradsz a kanapén? - nézett rám hátra a válla fölött. Milyen buldózer? Eddig csak két alkalommal akartam felborítani! Az nálam még nem is nagy szám! Felálltam a kanapéról (ja, igen, időközben rátelepedtem), majd elkezdtük feltérképezni az egyetlen hálószobából álló házát. Haha.
- Ez itt... A fürdő. De mivel van itt fürdőkád, WC, meg minden olyan, ami csak ... Jó, nekem ehhez túl késő van. Ha pisilni kell, ide gyere, ne a szobámba - feldózerolom ezt a gyereket! Az tuti! Ő csak pajkosan vigyorgott rám, én meg már megint nem bírtam megállni, hogy ne vigyorogjak vissza rá. Nagyon gyenge vagy, Síra! Egyébként a fürdő hasonlóan takarosnak tűnt, csakúgy, mint a nappali. Mind a kettőben dominált a kék és a fehér, na meg az ezüst szín. Imádom ezeket a színeket, szóval sokáig gyönyörködtem a berendezésben. A fürdőre rátérve, közepes méretű volt, és elég sok eszköz állt meg feküdt benne, de egyáltalán nem tolongtak a helyiségben a cuccok. Az anyukája amúgy biztos naponta 24 órát arra használ el, hogy a rendetlen fia után pakolja a házat, mert eddig minden makulátlan...
- És ez itt a szüleim szobája - nyitotta ki az ajtót, majd gyorsan vissza is csukta. - Őőő, inkább hagyjuk.
- Oké - nevettem el magam ma éjjel már sokadjára. - Nem akarom tudni, miért csináltad ezt!
- Jobb is... Nos ez itt egy plusz szoba - nyitotta ki az eléggé lányosra berendezett szoba ajtaját. Ekkor villant valami miatt az agyamba egy lényeges dolog.
- Bonti, neked hol vannak a szüleid? - kérdeztem úgy, hogy közben nekidőltem a pink és halvány rózsaszín szívecskékkel kidíszített ajtófélfának. Milyen elegáns... Ide csak olyanokat fogadhatnak, akik 10 év körüliek, és lányok, mert fura lenne ide egy üzletembert elszállásolni például... A szoba fala tele volt aggatva tinibálványokkal, a sarokban egy hatalmas, szívet tartó maci ült, ami gondolom székként szolgált, mivel mellette egy asztal állt, amin egy rózsaszín laptop hevert. A szoba másik szegletében egy bolyhos takarós, pink és fehér csillagmintás ágy virított. Milyen érdekes, nekem még 10 évesen sem volt ilyen "lányos" szobám, nemhogy 15 évesen. :D
- Üzleti úton vannak, mivel egy helyen dolgoznak, a... Ja, ennyi - nézett rám úgy, mintha teljesen megszokott lenne, hogy a szülei nincsenek otthon... Ezt miért mondtam most? Hiszen Zeron is alig van otthon a melója miatt...
- Ismerős helyzet... Hé, nem akartál még valamit mondani? - néztem vissza rá furcsálló tekintettel.
- Ja, de ! - kapott a fejéhez nevetve, majd benyitott egy újabb szobába. - Ez itt az én kéróm...
- Ez csak egy szoba, te hígagyú! - vigyorogtam a fejemet fogva, majd szemügyre vettem a szobáját. Itt inkább a fekete és a kék dominált, mivel az ágyán kék ágyhuzat volt, meg a falát is kék színűre festette a szobának, de a szőnyeg fekete volt meg az összes szék is a szobában. Meg a szoba bal részében egy hatalmas nagy szekrény állt, aminek a polcain halomban álltak a CD-k (gondoltam, hogy nem könyvei vannak :D). A szoba elég tágas volt meg nagy, de kupis volt, ugye. Minden kacat össze vissza hevert a szekrénye előtt: sportújságok, távirányító, egy tányér (He?), még egy tányér (Őőő), egy jegyzetfüzet, aminek a fedelén egy levágott fejű csontváz kapálózott (de aranyos), meg még számtalan dolog, amiknek semmiképpen nem a szekrény előtti szőnyegrészen lenne a helyük... A szerkény mögött meg ott támaszkodott még egy gördeszka is, tehát nekem nagyon úgy tűnt, kicsit félretette év eleje óta a gördeszkamán énjét... Mondjuk ezt nem nagyon értem, de majd ha akarja, úgyis elmondja, miért. És ami a legmeglepőbb volt a szobájában, hogy ott állt egy gitár is a sarokban. Méghozzá basszusgitár. Miii?
- Neked van gitárod? - hüledeztem, majd a kezembe vettem a hangszerét, miután "pofátlanul" betrappoltam a szobájába.
- Hát, úgy tűnik - mondta szerényen, majd oldalra fordította a fejét, az íróasztala felé sandított, majd odarohant, és egy füzete fedelét indulatosan rácsapta a lapjaira. Ne is kérdezd: a jelenetet kiguvadt szemekkel néztem végig.
- Neked meg mi a bajod? - nevettem el magam, mire teljesen nyugodtan visszajött mellém.
- Semmi, csak ott volt egy légy, de már mindegy, mert döglött - vette kezébe a basszusgitárt, majd eljátszott pár akkordot. Egész ügyes volt, szóval leültem az ágyára, és csak hallgattam. A fenébe, azt hittem, tök béna ez a tag, erre kiderül, még gitározni is tud. Eggyel több dolog, amiben túl kell rajta teljesítenem, remek! :D
- Meglepődtem, hogy te is tudsz gitározni, és elég jól - nézett fel egy pillanatra, mire a földet kezdtem el pásztázni. Megdicsért. Jó, talán annyira nem is haragszom rá a kulcsos húzása miatt.
- Köszi - néztem rá vissza, de már ő sem rám nézett éppen, hanem az ablakon bámult kifelé, mire én a válla mellett a falon észrevettem egy plakátot. Egy poszter sem lógott a falán, csak ez az egy poszter, meg mellette egy jegy, és mind a kettő... Egy boxmeccsről szólt. Leolvastam a plakát feliratait, ami persze angol volt, hiszen az egész "öldöklés" (ahogy én mondanám, Zeron szerint viszont a box egy művészet, szóval csitt legyen) Amerikában volt, ja és Mike Tyson volt a legkiemeltebb boxoló az egész eseményen... Milyen meglepő.
- Szóval szereted a boxot? - rángattam vissza Bontit a valóságba, mire enyhén eldöntötte a fejét, és bólintott.
- Ja, eléggé. Kiskorom óta - azzal vállon ragadott, és megfordított - Ezen gyakorlok, de tök jó, hogy megint kiszúrja valami a szemed, és nem esik le, hogy ott van - röhögte el magát, mire észbe kaptam magam is. Hiszen ez egy boxzsák! Újnak tűnt, de már jó pár "edzés" meglátszott rajta, mellette pedig szétszórva ott hevertek a boxkesztyűk... Azok viszont elég érintetlennek tűntek.
- Őőő, azokat nem mindig veszem fel - szabadkozott, elkapva a tekintetem.
- De szétvered ezt a zsákot, és szabad kézzel? Te nem vagy normális! - nevettem fel, majd megnéztem a kezeit, amin enyhén látszottak is a püfölés nyomai, de ha távolabbról nézné az ember, észre sem venné. Bonti észrevette, hogy figyelem, mivel ökölbe szorította a kezeit, és a boxzsákra nézett.
- Ha egy baromnak akarnám beverni a képét, akkor sem lesz velem a boxkesztyűm, meg a fogvédőm, hogy megvédjen. Puszta kézzel verem szét azt, aki... - érvelt egészen jól, de nem fejezte be a mondatot. Kit akar puszta kézzel megverni? Nem is néztem volna ki belőle, hogy ilyen agresszív!
- Te ennyire agresszív vagy? - vontam fel a szemöldököm. - Nem is tudtam.
- Nagyon kivételes alkalmakkor. Ha valaki olyat bántanak, aki... Fontos. Ha ezt meglátom, vagy csak megtudom, agyonütöm azt, aki bántott...vagyis bántotta azt, aki nekem fontos. Ő, érted, nem? - ellazította a kezeit újra, és megint kibámult az ablakon, a szemei pedig... félig lehunytak voltak. Biztos ő is eléggé álmos már. Csak akkor kapta vissza a fejét, amikor beleütöttem egy nagyot a boxzsákjába. Egész jó az érintése, de eléggé feszes az anyaga. Nem volt rajta semmi számomra melegesen ható sztáros minta, egyszerű fekete színű volt, közepén egy hatalmas vörös csíkkal.
- Ó, így már világos a helyzet. Nos, mi legyen? - néztem rá kérdő tekintettel, majd meg is bántam ezt az elhamarkodott kérdést, mire kipirosodott arccal röhögni kezdett.
- Mit akarsz velem csinálni, Síra? - röhögött még jobban, majd elindult ki az ajtón, én pedig ösztönből követtem, hiszen ez az ő háza... Tehát tök logikus, miért követtem, az a lényeg. :D
- Na, te itt fogsz várni, amíg elmegyek fürdeni, ne is próbálj kijönni, mert én itt mászkálni fogok - nézett rám tök komoly arccal.
- F-Fürdés k-k-közben? M-mezte-lenül? - visítottam, míg berohantam a szobájába, és leültem a macis székre. Te szent ég! Oké, oké, oké. Én itt leszek egész éjjel, csak nehogy olyat lássak meg, ami miatt megállhatok a fejlődésben.
- Aha, az a hobbim, hogy fürdés alatt számba veszem, hogy minden megvan-e a házban. Akkor leszek teljesen nyugodt, ha ezt két percenként leellenőrzöm. Ruha nélkül - mondta fapofával, de ezt körülbelül 10 másodpercig bírta, utána meg kitört belőle a röhögés, én pedig fújtam egy nagyot, és megnyugodtam, hogy nincsen "veszély". Még csak az kéne nekem, hogy meztelenül meglássam Bontit... Ki kíváncsi rá? Én tuti nem! - Na, addig... Lazulj - azzal rám csukta az ajtót, és hallottam, ahogy magára zárja a fürdő ajtaját. Hé! Körbe sem mutatott minden helyiséget, szóval úgy döntöttem - mivel ez a srác úgyis attól fél, hogy benyitok, ezért magára zárta az ajtót -, hogy körülnézek. Mikor kiléptem az ajtón, az első cselekedetem az volt, hogy felestem egy... Cicában? De gyönyörű perzsa macska!

- De szép vagy! - simogattam meg a fejét, mire elkezdett fújni, meg a hátát borzolta, mint a mesékben, ahol a gonosz boszorka macskája is mindig gonoszan tekergőzik. - Őőő, akkor bocs - de kár, hogy nem szívlel, pedig szép cica. Átléptem rajta, majd a szülői szoba kivételével (Bonti sokkot kapott, mikor benyitott, szóval nem szeretném megtudni, mit látott) megnéztem a helyiségeket. Mindenhol (kivéve Bonti szobáját) nagy rend volt, és visszafogottság. De nem is gondoltam volna, hogy félmeztelen táncosnők fognak táncikálni a nappaliban és Serena hasonmások érobikozni a szobákban, úgyhogy e téren akkora meglepetés nem érhet. :D Az Átkomra gondoltam, és milyen átkos rá gondolni, mivel már csak a gondolatára is megcsörrent Bonti telefonja.
- A francba! Ki fog jönni, ki fog jönni, meztelenül, neeee! - rohantam oda a telefonhoz - Te szent ég, magamban beszélek? - kaptam sokkosan a kezemet a fejemhez, majd kínosan felröhögtem, és ránéztem a hívószámra:

Ez meg... ki a halál? Bia? Milyen név ez? Név ez egyáltalán? Meg mi ez a kép, tetszeni akar Bontinak? Milyen díva, pfff... Gondolom Bonti barátnője... "De most mit csináljak, felvegyem ezt a vackot, és küldjem csicsikálni a csaját?" Ilyen gondolatok kötötték le az agyamat, mikor hallottam, ahogy a fürdőben kattant a zár, majd Bonti egy szál törölközőben (WHAT?!) rohant ki a fürdőből, mivel gondolom meghallotta a csengőhangot. Mi, mi, mi?! Én mentem sokkot kapok! Csak az a törülköző takarja a testét, jézusom, jézusom, nyugi van, nyugi!!! Úr isten, kockás a hasa, meg... izmos kar... Te is csak egy kirakat bá... Nem, Bonti nem kirakatbábú, kivételesen esze is van. De hogyan lehet ilyen izmos 15-16 évesen? Mikor ruhában volt (haha), nem is vettem észre az "adottságait". Vagy a "munkáját". Őőő, gondolom mivel lány vagyok, nem bűn, hogy megnéztem őt, de mégis szégyellem magam, de valami belül azt mondja, hogy... Nincs lelkifurdalásom. Na jó, de! Szentséges bundás kenyér, muszáj nem ránéznem!
- Mit bámulsz, hívnak... Ne tegyél már úgy, mintha nem láttál volna még ilyet soha - nevetett ki, majd odalépett mellém, hogy felvegye a telóját. Én meg rögtön észbe kaptam, és a földet kezdtem el bámulni, mihelyt megjegyeztem magamnak, hogy isteni illata van Bonti tusfürdőjének és samponának. Nem Bontinak van jó illata, az kizárt! A samponnak és a tusfürdőnek, világos?!
Észbe kaptam. A gondolat villám gyorsasággal suhant át az agyamon. Kikaptam a kezéből a telefont, mielőtt felvehette volna, és kegyetlen pillantást vetettem a még mindig villogó kijelzőre.
- Add már oda! - röhögött ki megint, miközben a kezét felém nyújtotta, hogy adjam oda neki ezt a kacatot. - Ez személyi jogsértés! - próbálta kivenni a kezemből, és tisztára összevizezett a testével... Ne már... Ez kezd zavaros helyzet lenni...
- Nem! Addig nálam lesz, amíg le nem teszi az a sznob díva! - kezdtem el rohanni a nappalijukon át a fürdő felé, ami csupa víz volt Bonti kihozott "vízesése" miatt. A hátam mögé néztem, mivel hallottam magam mögött Bonti rohanó lépteit, mikor hirtelen megcsúsztam.
- Te full béna, vigyázz már magadra! - ragadta meg Bonti a kezem, de ő még vizesebb volt, szóval ő is megcsúszott, és vetődtünk egy hatalmasat... Úr isten!
    Mikor kinyitottam a szemem, Bonti szemeit láttam meg elsőre. Kék... Síra, fejezd már be a hülye szavak mondogatását! Először kockás has, meg izmos kar, most meg a kék szemét szeretnéd kihangsúlyozni ennek a komplett szerencsétlennek? Itt fekszik rajtad, te meg csak bámulod!
- Őőő... - vette fel velem a szemkontaktust Bonti, és kábé így voltunk öt percig, mozdulatlanul (én a vizes földön feküdtem - a telefon halvány hupilila gőzöm sincs, hova esett egyébként -, Bonti meg a karjával támaszkodott felettem -igaz, az egyik kezével a csuklómat fogta, de gondolom azért, mert korábban így akart két lábon tartani -, hogy ne nyomjon össze, és csak néztünk egymásra, hogy most "Mi van?")... Közben azért a teló csörgése is leállt... Végre, letette az a...

- Nehogy más merre merj nézni! Lefelé tilos!!! - kapta oda az egyik karját a törülközőhöz piros fejjel, mire felröhögtem, de zavarba is hozott... El sem hiszem, hogy ilyen helyzetben vagyunk!!!
- Dehogy fogok odanézni, te töketlen ba... - itt viszont elfordultam, mivel olyan oltást találtam ki, ami talán nem feltétlenül illik a kialakult... Helyzethez.
- Öhm, jelen helyzetben ez a beszólás elég érdekes, nem? - nézett még mindig Bonti, mire visszanéztem rá. Ebben most teljesen egyetértünk. Csak ne nézne ennyire!
- Az - mondtam egészen halkan, de idegesen. Most már aztán... Leszállhatna rólam, kezdek teljesen vizes lenni! - Hallod? Kelj már fel! - kértem a teljesen jogosan, mire egy "Ja, persze" bólintással felpattant, majd visszaslisszolt a fürdőbe. Ő... Inkább hadd ne mondjak erre semmit. Vagy is de... Melegem van, teljesen leizzadtam, és rájöttem, hogy a telefon "begurult" a hűtő alá, szóval 10 percig azt vadásztam, mire Bonti végre ruhában, megszárított hajjal tette be elégedetten a fürdő ajtaját.
- Éhes vagy? - kérdezte úgy, mintha semmi nem történt volna ... nemrég.
- Nem... - mentem visszafelé a rózsaszín "hülyegyerek" szobába.
- Hé! - kapta el a karomat, mire reflexből kiszabadítottam magam a fogásából.
- Bocs, hogy rád estem... De azért neked sem kellett volna rohangálnod, mint egy hangyás zakkantnak! Meg... Véletlen volt. - magyarázkodott, de igazából nem értem, miért. Nem haragszom rá, csak fura volt az egész szitu.
- Nincs semmi - mondtam mindezt úgy, hogy rá sem néztem. - Én bocs, hogy közéd és a csajod közé pofátlankodtam. Nincs jogom hozzá - adtam át neki a telóját, anélkül, hogy ránéztem volna, mire felröhögött. Most mi ilyen vicces? A telefonjára ragadt a nemrég általa kinyírt legye, és telebatikolta emberi vérrel, vagy mi a fene?!
- Az a húgom volt, te degenerált! - fogta a hasát a röhögéstől. Te szent ég... Ekkorát már régen égtem...
- Tudod, ki a degenerált! Te! Mert nem szóltál előbb! - kaptam oda a fejemet, mire megláttam, mennyire zilált a haja. De ő csak röhögött, röhögött, és szerintem halálra szakad a röhögéstől, ha nem hozok fel neki valami tök más témát. - Fésülködj már meg, hogy nézel ki! - kaptam oda, hogy kiszedjek valami szöszt a hajából (gondolom a törülköző miatt került oda), mire a szája elé kapta a kezét, és a pult felé igyekezett. Most meg hirtelen mi a baja?
- Éhes vagy - szeletelt össze kábé minden szalámit, amit talált, majd gyorsan megvajazott három zsömit, és telerakta velük az egészet...
- Hé, mondom, hogy nem kérek! - nevettem, mert annyira kis aranyosan...olyan ügyefogyottan csinálta a szendvicseket, hogy már csak azért is közbeszóltam.
- Tessék, jó étvágyat! - nyomta a kezembe a kaját, majd bement a szobájába, és magára csukta az ajtót - Ja, és a rózsaszín szoba a tiéd! Haha! - kiáltotta ki még utolsó megjegyzésként. Hát ez megbolondult. Ott álltam, mint vendége, három nem kért szendviccsel a konyha közepén, még meg sem fürödtem, és be sem ágyaz nekem! Hát milyen házigazda az ilyen? Plusz még az előbb le is tepert!
- Szörnyű vagy! - kiáltottam vissza szörnyülködve, majd nagy nehezen megettem a kaját, amit rám erőltetett. Hm, nem is volt olyan rossz, majd elmentem fürdeni. Elég fura, hogy előttem meg ő volt benn a kádban... Brrr. Persze magamra zártam az ajtót, nehogy fogja magát, és leteperjen a fürdőben is. Marha.
Mikor végeztem, bevackoltam magam a bolyhos, rózsaszín popsztáros "élménybe". Csak bámultam az ágyról a plafont és az engem körülvevő posztereket... SP... Fluor Tomi... Éder Krisztán... Ja, az is SP, remek... Justin Bieber... Na jó, kezdek félni ettől a szobától!
- MIÁÚÚÚ!!! - ugrott agresszívan rám a macska a sarokból (Mi van?! Most miért?!), majd elkezdte karmolászni a ruhámat.
- Áááá, húzz el innen! - kapkodtam magamra a takarót, mire alábújt, és a hajamat kezdte húzogatnia  mancsaival. Ebben a házban mindenki agyilag visszamaradott agresszív rajtam kívül?! Kábé 15 percig tűrtem el, hogy kínozzon a macska, utána megelégeltem, mert még aludni is szerettem volna, szóval tök logikusan írtam egy üzit Bontinak, amire rögtön válaszolt is, úgyhogy gondoltam, nekiállok vele csetelni, míg a macska támadásait hárítottam fél kézzel és kapálózva:

Szóval végül... Bonti szobájában találtam magam, a félálomban velem vitázó Bontival.
- Kizárt, hogy kirakd a macskát a szakadó esőbe! - mutattam idegbetegen ki az ablakon, mutatva, hogy igen, az eső esik.
- Én meg kizárt, hogy hagyjam, hogy egy hülye nőszemély itt aludjon! - fogta a fejét Bonti, és láttam rajta a végkimerültség jeleit: kapkodó tekintet, ideges dobolás a lábával, meg ilyenek. - Az meg az én dögöm, menjen tusolni ki, azt' kész! - mutatott rá még nálam is idegbajosabban az éppen az oldalamon lógó és kaparászó macskára, mire észbe kaptam, és levakartam magamról... Amúgy meg miért is utál ez az állat ennyire?
- Nem megy ki! - védtem meg a macskát, hiszen oké, nem bír, de attól még egy perzsa macska, és én alapból szeretem a cicákat, nem kínzom azzal, hogy kivágom az esőre. Amúgy is, ilyen felfogással Bonti szerintem csak akkor teszi ki szerencsétlent, mikor szakad az eső, "hadd fürödjön a dög". Legalább akkor legyen jó napja, ha én itt vagyok! Én vagyok a védője, na meg a rágókája...
- De igen! - kiáltotta idegesen.
- Nem! - álltam ellent.
- De! - bólogatott szaporán. Na ne!
Ezt az értelmes vitát folytattuk "kerek" öt percig, mire eldöntöttem, hogy nem hagyom a cicát ázni, szóval kiraktam Bonti szobájából, becsuktam az ajtót és rávetettem magam Bonti ágyára. Hurrá!
- Hé, ezt nem engedtem meg! - próbált meg kitaszigálni az ágyából, ami már nem az ő ágya, haha, mire rájött, hogy nem akar megint leteperni, mint a múltkor, szóval kiviharzott, és áthozta az ijesztő szobából az ágyhuzatot meg a többit.
- Egyébként... Ha bezárnád azt a szerencsétlen másik szobát, ugyanúgy aludhatnál ott is! - forgatta a szemeit, majd levágta a földre az "ágyát", és betakarózott. Nem tűnt valami lelkesnek.
- Nem tudom bezárni, mivel nincs nálam kulcs! - emlékeztettem arra, hogy már hogy várja, hogy bezárjam azt a szobát, amikor még a saját házamhoz sincs kulcsom!
- Jó, oké, itt van kulcs... Ide nem tud betörni - nevetett fel Bonti, majd elfordult az ellenkező oldalra, szóval nem láttam az arcát. De kicsit jobb kedve lett szerintem. :D Megértem. Szánalmasan vicces a helyzetem, mivel egy perzsa macskától is félek már. - Jó éjt -mondta halkan, és megesett rajta a szívem. Szegény, Bonti, most miattam a földön kell aludnia...
- Bocsi - suttogtam szégyenkezve.
- Mit? Ja,ne parázz, mikor Krisztán jön át COD-ozni, ő is igényli az ágyam, ha nem tud hazamenni... ha meg ő győzött a birkózásban, meg is kapja! - nevetett kínosan. - De ne gondold, hogy annyiszor nyert! Max egyszer! Azt is csak azért, mert hátba támadott! - szabadkozott továbbra is mulatva, én pedig majd' sokkot kaptam. Már Krisztán is aludt ebben az ágyban? Meg mi az, hogy akkor, mikor nem tudott hazamenni? Mi? Nem értem az egészet...
- Nem tudott hazamenni? - utaltam vissza Bonti mondatára.
- Aha, de ez más téma... Mostanában elég sokat veszekszik a szüleivel, szóval... Mindegy, az ő dolga, beavat-e - halkította le a hangját, majd szerintem nekiállt hibernálni magát, szóval én is így tettem. De fuuu! Nem egyszerű ez az alvás... Annyi minden történt ma is, és ez az éjjel... Bonti rám zuhan és... Bonti rám zuhan. Lássuk csak, nos...Alig van rajta ruha... Meg bámul, meg tök vörös lehettem az ijedtségtől... Meg mi volt az a roham Bia miatt, aki mint kiderült, a húga? Most komolyan... Újra megkérdem, hátha jön rá felelet: mi a fene volt tőlem az a roham?! Egy éjszaka alatt képes vagyok minimum hatszor beégni valaki előtt.. Hát, gratulálhatok magamnak, igazán.
- Nem tudok aludni - néztem le Bontira nyafogva.
- Én se, mert nem hagysz - dünnyögte, miközben átfordult a másik oldalára. Vettem a lapot, szóval befogtam. Ez ment olyan... két percig.
- Bonti! Szomjas vagyok! Van itt valahol egy bögre? Meg kávé? - érdeklődtem félhangosan, mert  tényleg megszomjaztam...
- Én leütöm - fordult felém, és gondolom látta rajtam még a sötétben is, hogy mennyire nem kenem- vágom, kiről vagy miről beszél, úgyhogy folytatta. - Hallgass már el, vagy hatástalanítalak! - nevetett fel, majd visszavágta magát az "ágyára" (muhahaha), és lehunyta a szemét. Oké, értem a célzást, meg elég durva lenne, ha nekiállna hatástalanítani, szóval akkor ma nem iszok kávét. Próbáltam elaludni, meg le is hunytam a szemem, mivel eddig kiguvadt szemmel bámultam bele a sötétbe, de csak nem ment... Meg Bonti vajon milyen sampont meg tusfürdőt használ? Férfi tusfürdő, vagy most ez olyan, hogy akár én is... Mi van? Jézusom, mire gondolok, persze, hogy férfi illat volt az!!!
Elkezdtem álomba ringatni magam: nekiálltam forgolódni össze-vissza az ágyban, és szenvedtem. :D
- De tényleg szomjas vagyooook - nyafiztam tovább, de én sem bírtam nevetés nélkül. Bonti fújtatva feltápászkodott, majd kirobogott a szobájából, felütötte a villanyt (szó szerint egy hatalmas csattanást lehetett hallani, amire akaratlanul is elmosolyodtam... Gonosz vagyok), majd egy szekrénycsattanást (előszedte gondolom a kávét), utána meg egy macskanyígást (ráesett valami a cicára...gondolom) hallottam, szóval elkönyveltem az agyamban, hogy Bonti végre kávét főz nekem. Végre igazi házigazda!
- Tessék, hercegnő, más valamit ne szolgáltassak? Öregem... - nyomta a kezembe a forró csészét, erre beugrott a vizes, félmeztelen teste meg a vetődésünk... Ó... Nem kell semmi... Inkább. - Te mit nézel? - kapott a hajához, mire elmosolyodtam.
- Nincs most benne semmi - azzal leültem mellé a földre, a rózsaszín lepedőre (érdekesen festett Bonti és a rózsaszín bolyhos cucc), és eldöntöttem, most már pedig beszélgetni fogunk. Az idő meg nem tök mindegy, mennyi?
- Jaj, ne. Kávét hozok neki, ami aktivizálja az agyát. Normális vagyok? - kapott humorosan a fejéhez újra, mire majdnem félrenyeltem a kávét.
- Nekem ez... Hát, végül is attól függ, milyet főztél, mert a legtöbb már nem tud aktivizálni - magyaráztam vígan. Hát ja, a szervezet egy idő után hozzászokik úgy... bármihez, kivétel Bonti hülyeségeihez.
- Te kis függő - nevetett ki -, amúgy gőzöm sincs, miféle... De nem hinném, hogy erős - gondolkodott el, erre észrevettem, hogy milyen pizsi van rajta. Éppen időben. Kék laza trikó és fekete, középhosszú, szintén laza nadrág, rajtam meg kábé a lehető leglazábbra fogott utcai ruhám volt. Biztos elég érdekesen néztünk ki egymás mellett ülve.
- ...És, egyébként kicsit kezdem megbánni, hogy áthívtalak - nézett rám hirtelen, mire észrevette, hogy eddig is rá figyeltem, szóval azonnal elkapta a tekintetét rólam. Ennyire ijesztő lennék? - Csak vicceltem, tiszta jó elviselni, ahogy a karomat bámulod... Eltakarjam? - vigyorgott rám, mire éreztem, ahogy hol elfehéredtem, hol elvörösödöm, mint valami rossz kaméleon.
- Ne! Akarom mondani, nem érdekel semmid! Csak felmértem, mi van rajtad - erre még jobban nekiállt hahotázni. - Lány vagyok, érdekelnek a ruhák! - szabadkoztam, de már tök mindegy volt... Még egy égés a ma éjjelre, felfogtam.
- Vagy az, ha nincs ruha, nem? - lökött meg picit, mire én is felnevettem, de inkább kínomban, mint amiatt, mert annyira vicces lett volna ez a kis poén... Lehet, hogy őt nem hatotta meg, de én eléggé furán éreztem magam, elvégre nem minden nap esnek rád egy telefon miatt félmeztelenül és bámulnak "WHAT?" tekintettel fél óráig... Jó, ez nem fél óra volt, de tök mindegy. Annyinak tűnt...
- Te akkora egy tapló vagy! - fogtam a fejem, majd mivel kiittam a kávét, letettem magam mellé a földre. De úgy éreztem, engem ez a kávé inkább kiütött, mint energizált. Mit rakott ez bele, drogot? Vagy valami nyugtatót, hogy fogjam be?
- Te le akarsz nyugtatni? - néztem rá álmos arccal, mire értetlenkedve nézett vissza.
- Nem akarok én veled semmit... csinálni - értelmezte mondandója közben a kérdésem, de mivel továbbra sem esett le neki, ezért csak nemtörődöm stílusban legyintett egyet. Értem, szóval akkor alapból álmosít a kávé.
Ezután elkezdtünk beszélgetni a suliról, a többiekről, meg a boxról... Itt eszembe jutott egy dolog, amiről még nem is tudok.
- Te... Miért van ott az a plakát a faladon? - mutattam rá a vak sötétben a plakátra, amit gondolom nem is találtam el, de ugyan mindegy az. :D
- Mert ez volt az egyik célom az életben, hogy eljussak egy külföldi box mérkőzésre... Tavaly sikerült is - reagálta le azonnal a kérdést, és láttam rajta, hogy tök örül neki, hogy rákérdeztem. Végre valakinek egósan elmondhatja, hogy volt az amcsiknál. :D
- Ki a példaképed... Tyson? - hiszen ő volt az, akit arany szegéllyel emeltek ki a képről...
- Nekem nincs példaképem. Csak szeretem a sportot, ami nem azt jelenti, hogy azzal kezdem az egészet, hogy kiválasztok egy valakit, akit a legjobbnak gondolok, és őt akarom túlverekedni - hé, Bonti tök komoly, amikor a boxról beszél... Azta, egy komoly Bonti. Milyen ritkaság ez manapság! Kiköpte a humor répa farmját és átváltott " Komoly. Én, a komoly Blackwell" stílusra? - Én... magamnál akarok jobb lenni... Mindig. Ez hajt, meg még elég sok minden ... de most fáradt vagyok, hagyjá' - vigyorgott rám, mire elmosolyodtam. Na jó, annyira azért annyira nem komoly. :D
- És ezzel szeretnél majd foglalkozni? - kérdeztem, mert tényleg érdekelt, hogy most ezt hogy képzeli el... Sikátorokban fog utcabunyózni, amiért pénzt kap, mint az utcazenészek, vagy ringben veri szét Tyson arcát? :D
- Még nem tudom, de az biztos, hogy tég... - egyre álmosabb vagyok már, szóval nem tudtam összpontosítani Bonti szavaira, csak hunytam, csak hunytam le a szemeimet... Majd a végén teljesen elsötétült a világ... Talán ezt nevezik elalvásnak. :D