9. Fejezet - Egy beváltott fogadás! :D

Szeptember 9., Csütörtök

    Egyre hidegebbek lesznek a napok...kár, pedig utálok 6000 ruhát magamra rángatni, bár most bele gondolva egy vékony bőrkabi is elég lesz. :D Miközben ezen filóztam, rájöttem, hogy már vagy fél órája csörög a telefonom.....Stella írt SMS-t, hogy mindenképp olvassam el, amit Bonti írt....Hát, rendben...Sokat nem veszíthetek vele....

    Az üzenet elolvasása után, gyorsan összekaptam magam, és robogtam Bontihoz...Még szerencse is volt, hogy épp akkor lépett ki a kapun, amikor én is odaértem.
- Síra? - kérdezte kikerekedett szemekkel. - Mit csinálsz itt? - én annyira kifulladtam, hogy a térdemre támaszkodva próbáltam levegőt kapni, így csak felé nyújtottam azt a papírt, amit még ő tett a padomra tegnap. Az már mellékes, hogy hogy jutott el hozzám az üzenete, és hogy mennyi kérlelés árán olvastam azt el. - Elolvastad? - kérdezte végül.
- Hát, sok unszolásra, de el - emeltem fel a fejem mosolyogva. - Túlreagáltuk mind a ketten.....ezt a dolgot.
- Csak én reagáltam túl - felelte rám sem nézve, lehajtott fejjel. - De...valamiért felhúztam magam...Bocsi...
- Már nem haragszom, nyugi - feleltem, szerintem megnyugtató hangon.
- Biztos? - kapta fel hirtelen a fejét Bonti.
- Ezt most úgy mondtad, mintha nem kellene - nevettem. - Amúgy persze. De többet ne veszekedjünk ilyen hülyeségeken - mondtam határozottan, miközben megöleltük egymást, "békülésféleképpen". :D

    A suliba érve rögtön kiragadtam Karamellt és Zerot a szokásos társaságból, ugyanis kellett a segítségük. Hogy miben? Természetesen Serena....bocsánat, ( Nagy a bűnbánatom ám. Tényleg. :D ) "Serena tanárnőt kissé megszívassuk" -témájában. :D
- Na, mit tervezel? - faggatott izgatottan Zero, miközben meneteltünk felfelé a lépcsőn.
- Megszívatjuk egy kicsit az átkomat - feleltem teljesen természetesen.
- Átkod? - nézett értetlenül Karamell. - Az ki?
- Serena, szerinted ki más? - kérdeztem vissza én is értetlenül. A fiúk egy " Jaaaa " reakcióval fejezték ki, hogy nem vágják, miért is az átkom. :D
Amúgy, egy igen egyszerű ok miatt: Csütörtökön volt először óránk Serenával, én meg pénteken zúgtam le a lépcsőn. Tehát, biztos ő átkozott meg, és a pénteki órája után lett még rosszabb a bokám állapota, így ebből következik, hogy az a nő egy ÁTOK! Csupa nagybetűvel. :D
    Amikor felértünk a terembe még egyedül voltunk. Ez így jó, hátha valaki megint el akarná szólni magát, mint tegnap is irodalmon. :D
- Nos, mit tervezel? - dörzsölte össze a kezét cinkosul Karamell.
- Na, itt van ez a doboz zsírkréta és egy szappan - emeltem fel a kezembe tartott szatyrot, és levágtam a tanári asztalra. - A szappannal bekenjük a táblát, és ha az megszárad, a tanár nem fog tudni rá írni. A biztos hatás érdekében a krétát is kicseréljük zsírkrétára.
- Ez is érdekes lesz, még mindig mi visszük a szívatásban a pálmát! - vigyorogtak össze a srácok. Persze, de még nem hallották a lényeget ;)
- Nyugi, még nem fejeztem be - csitítottam le őket. - A celluxszal összeragasztjuk a tanári asztalt a székkel. Miközben, reményeim szerint, idegbetegen rángatja, a kezében maradna a szék támlája, mivel azt is kicsavarozzuk.
- Ez már tetszik - tapsolt Zero.
- Akkor, megcsinálnátok ezt? Nekem még elő kellene készítenem egy másik helyszínt - mosolyogtam titokzatosan.
- Persze, ezt bízd csak ránk - kacsintott Karamell. - De hol az a másik helyszín?
- Azt majd megtudjátok, ezért meg ezer hálám - öleltem át mindkettőjüket hálaképpen ( Úgy látszik, ma mindent öleléssel oldok meg. :D ), majd kimentem a teremből. A srácok tuti megcsinálják a termet, már csak azt remélem, hogy nem potyára készítem elő a másik termet. :D
    Csengetés előtt kész lettem, és még csengetés előtt vissza is értem a terembe. Zero és Karamell is végzett közben. Annyira jól kivitelezték a tervet, hogy még én is alig vettem észre a változást, pedig én voltam az ötletadó. :D Pont amikor megszólalt a csengő, Serena ( vagy ahogy én hívom: az Átok ) becsapta maga mögött az ajtót. Mindenki álmos volt még a reggeli időpont miatt, ezért aránylag csendben voltunk. Ez az egyik újdonság. A másik pedig, hogy Krisztán a mögöttem lévő padban kivételesen nem chatelt, hanem bevágta a szunyát. Ezek alapján, amit a suliban le vág, igazán izgalmas élete lehet..:D
- Miért van ilyen csend? Az A-ba jöttem volna véletlenül? - vakargatta a fejét körbefordulva az osztályon. - Áá, kizárt! Itt van Síra is, akkor tuti jó helyen járok! - mondta szinte csak magának, de azért elég jól érthetően. Mindegy, elnézem most ezt neki....Ahhoz képest, amit át fog ma élni, ez semmiség volt..:D
- Nos, akkor beírom.... - itt elgondolkodott egy kicsit - ...nám a naplót, ha itt lenne. Na, mindegy, majd, ha visszamentem a tanáriba, megcsinálom - legyintett. - Remek, akkor kezdhetjük is! Felírok néhány dolgot a táblára, amit elsősorban nem árt, ha tudtok a művészetekről!
    És elkezdte írni....azaz, csak írt volna, ha fogott volna a tábla...Vagy a táblára a kréta. :D Mindenki nagy mosolyra húzta a száját, főleg, hogy az Átok még őrjöngött is egy sort a nagy nemértésében. Szó szerint toporzékolt, dobbantott a vaskos, zsírtömlős lábaival. :D
- Tanárnő - kezdtem roppant udvariasan -, most írt valamit a táblára, vagy csak a nagyságos teste takarja el az egészet? - erre a kérdésemre nagy röhögés tört ki az osztályban. :D
- Kikérem magamnak! - lett teljesen vörös a tanárunk arca. - Írtam én a táblára, de valamiért nem fog ez a nyavalyás kréta! Síra!! Mit tettél velük?!
- Mivan??! Nehogy már engem vádoljon azért, mert maga nem tud írni! - fogtam a fejem teljesen " felháborodottan ". :D
- Igazad van.... - felelte a tanár elgondolkodva. Micsoda?! Ez már készen van, azt sem tudja mit helyesel és mit nem! - Vagyis, mit is mondtál az előbb?
- Ja, csak annyit, hogy ma a szokásosnál is jobban néz ki - néztem rá ártatlanul és tök komolyan. :D
- Igen....Igazad van! - nézett végig magán büszkén. Egy francot van most igazam! Basszus, úgy néz ki, mintha vagy 100 macska megtámadta volna idefelé jövet! Jajj, most akar leülni......:D
- Mi van ezzel a székkel? - rángatta a széket a támlájánál fogva, ami egy idő után a kezében maradt, és azzal  a nagy lendülettel hátra is esett a táblának. Csoda, hogy nem esett át a falon, a bálna méretű súlyával. Mindenki sírt már a röhögéstől, főleg mi hárman. Egyikünk sem gondolta, hogy ilyen jól sikerül majd! :D
- Ki volt ez?! - kérdezte egy pulykához hasonló idegbajjal Serena.
- Tanárnő, képzelje el, hogy reggel láttam az egyik A-st idebent - kezdte szégyenkezve beszédét Zero - Lehet, hogy ő tette.
- Így igaz! - helyeseltem én is. - Tőlünk egyikünk sem lenne képes ilyen szörnyű cselekedetre - játszottam a szörnyülködő szemtanút. :D
- Még, hogy nem, mi? - kérdezte Bonti nevetve.
- Most miért, haver? - fordult hátra hozzá Karamell. - Melyikünkből nézel ki ilyeneket?
- Most erre tényleg válaszoljak? - nézett Karamellre, majd az egész osztály ismételten hasfájós nevetésbe kezdett. :D
Amikor Serena tanárnő megelégelte az osztályunkban esett károkat, áthessegetett minket az infó terembe.
- Na, ide végre tudok írni - fogta meg a filcet, amivel arra a fehér táblára ( nem tudom a pontos nevét :D ) szoktunk írni, és teleírta azt. Hát, mondanom sem kell, semmit nem írtunk le belőle. Viszont amikor le akarta törölni a " gyöngybetűkkel " írt irományát.....
- Nem értem miért nem jön le... - értetlenkedett a tanárnő. - Van másik szivacsotok?
- Igen, a fiókban - álltam segítségére a tanárnak.
- Köszönöm Síra! Ma nagyon segítőkész vagy! - mosolyodott el. Na, várja csak ki a végét. :D - Mi ez?? Jézusom, ezek pókok!!! Ááááá, szedjétek le rólam!! SZEDJÉTEK MÁR LE RÓLAM!!!! - sipította össze-vissza rohangálva a teremben, majd 5 perc körözés után kivágódott az ajtón. Mi meg csak röhögtünk és röhögtünk, majd még jobban elkezdtünk fetrengeni, amikor meghallottuk a folyosón rohanó nőt, ahogy a patáit csapkodja a padlóhoz, éééés....ez volt a végpontunk. :D
Amikor nagyjából abba hagytuk a röhögést, Krisztán felállt, és megnézte a tollat, amivel a tanár írt a táblára.
- Ne már, ez nagyon nagy! - nevetett fel - Ki cserélte ki alkoholos filcre? Vagyis, ki volt ez a tehetséges személy, aki miatt így szétröhögtük az agyunkat?
- Most komolyan nem vágtad le? - kérdezte a hasát fogó Bonti. - Ki utálja annyira Serenát, hogy így megszívassa?
- Síra? - vágta rá egyből Krisztán. - Síra, te zseni vagy!
- Miről beszélsz? Én nem csináltam semmit! - feleltem, majd hirtelen mindenkinek eszébe jutottak az előbbi történések, és most tőlünk zengett a folyosó. Csak mi éppenséggel röhögtünk, és nem rohangáltunk. :D

    Kicsengetéskor az IH rontott be a termünk ajtaján. Sejtettük, hogy Serena egyenesen Renéhez fog rohanni, de a halál se gondolta volna, hogy az ilyen hamar itt is terem. :D
- Vajon miért nem lepődök meg, hogy MEGINT veletek volt baj? - tette fel a költői kérdést.
- Reggelt tanbá'! - kiáltotta Zero hatalmas lelkesedéssel, hogy láthatja kedvenc tanárát. - Sajnos már lekésett a nőstényekről, pont az előbb adtam el az utolsót, mivel magának nem kellett - készen van ez a Zero! :D
- Micsoda???!! - guvadt ki René szeme az idegességtől. - Hogy mersz az én iskolámban illegális bizniszt nyitni?! Főleg, hogy ilyen undormányokkal kereskedsz????!
- Ne már, hogy mondhatja ezt ezekre az aranyos kis nőstényekre? - szontyolodott el Karamell.
- Elég!!!! - üvöltötte el magát az IH. - Ha még egy panaszt hallok innen bárkiről, repül az egész osztály!! - és ezzel a mondatával kiviharzott a teremből.
- Ne már - nevetett fel Zak - most komoly, hogy a fenébe rúghatna ki pont Ő egy komplett osztályt? - hát igen, egy tök logikus kérdés, ami számunkra is nevetségesnek bizonyult.
A következő " helyszín " a tesiöltöző. És micsoda szerencse, hogy nekem nem kell tesiznem 2 hétig. Ez az! Utána meg lehet bevetem a nők legnagyobb fegyverét, ami plusz egy hét szabadságot ad a tesizés alól. :D
- Aj.... - sóhajtozott Zera - nem akarok átöltözni...még elkenődik a sminkem.
- Zera, ne idegesíts már fel! - tombolt Kíra, miközben a haját fogta fel. - Most komolyan, hogyan öltözködsz te?? Ne kenegesd a kezeddel a fejed, és nem lesz gáz! Bár...téged ismerve....inkább jobb lenne, ha nem csinálnál semmit....
- Akkor én sem öltözök át - nézett rám Zera -, hisz Síra sincs átöltözve.
- Észlény!! - csapta tarkón Kíra barátnőjét. Hát elég furán fejezi ki a szeretetét...:D - Öltözz már!!! Nem érek rá arra, hogy rád várjak egész nap!
   És vagy 5 perc tombolás után el is készült Zera. Mármint, nem ő tombolt, hanem Kíra. Tényleg furcsán fejezi ki a szeretetét mások iránt....Vajon egy pasi hogy bírja (bírná) ki mellette?
Becsengetésre mindenki kiment az öltözőből, én odaadtam a tanárnak ( Akit egyébként Zoboki Remnek hívnak ) a felmentésemet, majd vissza kellett volna mennem a terembe, mivel a tesitanár felzavart. :D
De minek menjek vissza, amikor mehetnék kávét venni is? Tehát, elmentem megvenni a kávét, és közben elbeszélgettem a büfés nénivel. Nagyon oda meg vissza volt emiatt, és mivel én amúgy is rá értem....a pedellusos és a büfés nénis beszélgetés után teljesen úgy érzem magam, mint valami terapeuta.
Amúgy, a teremben töltött óra, halálosan unalmas volt....legalábbis az első 10 perce, mert Zeririn rám írt Streamess-en. Igaz is, ő ma nem jött suliba!

Kicsengetés után kb. 10 perccel berontottak a többiek is. Mondanom sem kell, óriási zajt csaptak. :D Wolfi megállt előttem, mivel én ( természetesen mint mindig ) nem ismerem a szék fogalmát, és a padon foglaltam helyet. Hozzáteszem, pont az elsőn, amit meg láttam, és az pont Wolfié volt. :D
- Hupsz, bocsika - pattantam le a padjáról. - Zeririn hirtelen jött üzije kiverte a fejemből a padom helyét. Tényleg bocsi.
- Nem, nincs semmi baj - felelte mosolyogva. - Egy osztály vagyunk, furcsa is lenne, ha ilyen miatt leállnánk veszekedni. Amúgy....Mi van Zeririnnel?
- Ööö, hát.... - gondolkodtam el, hogy vajon el szabad-e mondanom, hogy miért nincs suliba....Végül is ez nem pasis dolog....:D - Ne aggódj, holnap már jön, csak ma nem érezte jól magát.
- Beteg? - kérdezte, szerintem.......aggódva (?). Igazából, nem tudtam leszűrni milyen érzelmet csatolt ehhez az egyetlen szóból álló mondatához.
- Csak fájt a hasa - mosolyogtam megnyugtatásképpen.
- Miért? - kérdezte felnézve rám, mivel ( természetesen ) megint felültem a padjára,  ő pedig a már jól megszokott székén foglalt helyet. Amúgy mi az, hogy miért? Hát.....nem vagyok orvos, mégis honnan kéne az ilyeneket tudnom? :D
Meg amúgy is, Zeririn csak fel van fázva, ez a hasfájós dolog csak kitaláció volt...Zeririn nem mondta, hogy nem mondhatom el, ha kérdezik, de azt sem, hogy kotyogjam ki mindenkinek....Aj...Megvan! :D
- Tudod, Wolfi - ugrottam le a padjáról, és miközben megindultam hátra a sajátom felé, így folytattam - ezek ilyen női dolgok - legyintettem.
- Mit beszéltél vele? - bökött Wolfi felé Krisztán, mikor visszaértem a helyemre. De amúgy ez nagyon vicces. A pasiknak mániájuk megszabni, hogy kivel, mikor és mit beszélhetek? Vagy legalábbis mániákusak abban, hogy rendszeresen csekkolják, kivel mit beszéltem éppen? :D
- Semmi olyat, amihez közöd lenne, és még érdekelne is - vágtam rá miután leültem és a fejemet támasztottam a kezemmel.
- És, ha mégis? - kérdezte előre lendülve és ezzel abba hagyva a hintázást.
- Aj, Krisztán hagyjál már! - csaptam a padra, amire Bonti is felkapta a fejét. - Komolyan mondom, te meg a másik nagy haverod - néztem először Krisztánra, majd a mellette lévő padsorban Bontira - rosszabbak vagytok, mint Kíra és Zera!
- Ezt hogy érted? - kérdezte Bonti felvont szemöldökkel, miután egymásra néztek Krisztánnal.
- Mind a ketten ugyanúgy tudni akarjátok, kivel mit beszéltem - nevettem fel kínosan. - Múltkor Bonti verte ki a balhét, most te fogod, Krisztán?
- Hallod, ma nagyon nem lehet veled szót érteni.... - értetlenkedtek a fiúk. Most komolyan, még velem nem lehet?? Ááá, gyűlölöm a pasikat...legalábbis ilyen téren!
- Csak ti nem tudtok mostanában, mert rajtatok kívül eddig egyik srác sem mondta ezt.... - sóhajtottam belefáradva a két agyhalott gondolkodásába.
- Na, pont ez érdekelt - kezdett hintázni megint Krisztán - Wolfival eddig még nem nagyon beszéltél, és ezért érdekelt, hogy mi volt az az érdekes téma, ami miatt ilyen jól - a " jól "-t teljesen szarkasztikus hangnemben mondta - szót értetettek egymással.
- Hallod Krisztán, szerintem ne kérdezz tőle ilyeneket - próbálta menteni a menthetőt Bonti, mikor rájött, miért is lett hirtelen belevonva a témába.
- Most mi van? - nézett rá kissé idegesen - Téged nem érdekel?
- Eltaláltad, és jobb lenne, ha téged sem érdekelne - fogta a fejét Bonti. - Ha felidegesíted, annak rossz vége lesz.
- Eddig még élek, pedig már sikerült kihoznom a sodrából egyszer-kétszer - tette karba a kezét Krisztán. Amúgy ez elgondolkodtató....Miért is él még? :D Mindegy, nem töröm össze a csajai szívét azzal, hogy kinyírom a bálványukat, bár nagyon is megérdemelné...
- Aj, komolyan mondom, én ezt nem bírom..... - feküdtem rá a padomra teljesen hisztérikusan, amikor meghallottam, hogy Karamell és Kíra már megint egymást ölik. Erről támadt egy ötletem. - Karamell!!
- Na végre egy értelmes ember.... - emelte a magasba a kezét Karamell, mintha amolyan nagy hívő lenne.
- Karamell, ments meg ettől a kettőtől! - könyörögtem neki én is. Gondolom, ő is menekülni akar Kíra mögül. :D
- Mi van? - értetlenkedett Krisztán.
- Krisztán, hallgass már! -  suttogta Bonti.
- Ha te kiszabadítasz a sakál mögül, eskü, még a kútba is beleugranék! - fetrengett ő is kínjában már. :D
- Beledoblak én szívesen! - morgott Kíra.
- Sakál, irritál a hangod! - csapott az asztalára Karamell. - Vinnyogj máshol, kössz!
- Én kitekerem a nyakad, te kis sárzabáló, elmebeteg, hullaszagú mocsári szörny! - vágott vissza Kíra, teljes erőbenyomással, miközben az ujjai "kifeszítésével" mutogatta, mennyi rossz tulajdonsága van mókamester barátunknak.
- Jaj, most nagyon megijedtem! - csipogott női hangon Karamell. - Hogy menne el a hangod, te keselyűfejű primadonnának képzelt sakál!
- Mi lenne, ha megfulladnál saját magadban, mocsár?! - kérdezte Kíra szemtelenül felhúzva a szemöldökét.
- Hallod, most már tényleg nyeld le azt a irtóra nagy egódat, vagy én tömöm le a torkodon! - folytatta Karamell továbbra is a vitát. - Síra!
- Mi van?! - kérdeztem kissé idegesen én is, mivel Krisztán folyamatos morgása már az idegeimre ment. >.<
- Mit akartál? - kérdezett vissza ő is idegesen. Nem gáz, ilyenkor egymásra fújunk, de egyikünk sem veszi magára igazán. :D
- Cseréljünk helyet csak mára, mert Krisztán megőrjít már teljesen!
- Hallod, maradj már, te nem akartad elmondani, hogy mit beszéltél vele! - akadt ki Krisztán is.
- Mi van??! Te vadbarom, semmi közöd hozzá! - háborodtam fel még jobban.
- Bonti - kapta a fejét hirtelen nagy haverjára Krisztán -, mondj már valamit erre!
- Most mit mondjak? - vonta fel fél szemöldökét sóhajtva. - Mondtam már, hogy ne idegesítsd fel. Oldd meg magad, én nem fogok leállni vitázni!
- Kössz.... - vágta magára a kapucniját Krisztán.
- Síra, benne vagyok! - pattant fel a helyéről Karamell, mire én is összeszedtem a cuccom. Karamell lepakolt az én helyemre, én rávágtam az ő padjára a cuccom, Kíra duzzogott Karamell miatt, Krisztán Bontira és rám fújt, én Krisztánra és Bontira, Karamell pedig értelemszerűen Kírára. :D
A többiek meg csak ültek és élvezték a műsort. Na igen, tök jó osztályunk van, mivel ha valaki vitázni kezd, akkor általában a többiek is elkezdik. Akik meg kimaradtak, azok csak néznek és röhögnek, ahogy ez most is történt. De a lényeg, hogy szeretjük azért egymást. :D
    A mi kis vitánkkal hamar elment a szünet, és észre sem vettünk, amikor bejött a kedvenc matek és egyben fizikatanárunk: Talpikusz Fidera. A kérdés csak az volt, hogy melyik személyiségével tisztelt meg most minket?
- Jó napot, kedves kis osztályom - röppent be nagy vidámsággal az ajtónkon Talpikusz. Most attól van ennyire feldobva, hogy fizikát tarthat nekünk? Bár, most belegondolva, tegnap is matekon volt idegbeteg őrült jelölt, fizikán meg egy Alzheimer kóros öregasszonyt játszott. :D
- Izé... - kezdte suttogva és félve Stella. - Most akkor jó kedve van, vagy sem?
- Hát, nem a napló jött be előtte, tehát...asszem most nem kell félnünk - fürkészte a helyzetet Zero, aki most mögöttem ül. Jé, tök jó, hogy Krisztán nem bökdösi a hátam a nyamvadt tollával. :D
- Nos, ki szeretné elmesélni nekem a múlt órán megbeszélteket? - nézett végig rajtunk mosolyogva ( vagy vicsorítva :D ), miután beírta a naplót. - Na, ne féljetek, nem szeretem a gyerekhúst.
Hirtelen mindenki a füzetét kezdte nézegetni, de kb 5 másodperc után mind egyszerre néztünk fel egy amolyan " Basszus, nem írtam le semmit " nézéssel.
- Rendben, akkor mondjuk - lapozgatta a naplót Talpikusz, mintha csak annyi jegyünk lenne már, hogy nehéz kiszámolni, ki hányasra áll. - Hmm...talán, próbálja meg Reven Krisztán!
Egy hangos székcsapódást hallottam. Gondolom megint hintázott, és pont nem arra számított, hogy ő fog felelni, így szépen előre esett a székkel együtt. Hát, én megemelem a kalapom, ha Krisztánból kitud húzni akár egy szót is a fizikával kapcsolatban... :D
- Mi? - értetlenkedett Krisztán, mintha csak rosszul hallotta volna.
- Na, mozogj már! - unszolta Kíra a körmeit reszelve. - Egy fizika felelés nem foghat ki a nagy Reven Krisztánon, legalábbis, ha már ennyire nagyra tartod magad... - vigyorgott gúnyosan Kíra, mire Krisztán csak fogta magát, és kivonult a tanári asztalhoz.
- Remek, akkor meséld el, miről is tanultunk tegnap - mosolygott kedvesen a tanár.
- Passz - felelte tök természetesen Krisztán.
- Érteeeeeeem - nyújtotta el a szót Talpikusz, de felfedeztem, hogy azon a lehetetlen helyen az arcán lüktet egy ér az idegességtől. - Akkor, ha kérdezg.....
- Felesleges, passz lesz mindenre a válaszom - szólt közbe Krisztán, mire a tanár átváltott az idegroham személyiségére, és ami csak a keze ügyébe akadt, azt elkezdte Krisztánnak dobálni, és folyamatosan azt üvöltötte, hogy "Egy senkiházi, felelőtlen és semmire sem való idióta ember vagy!!"
- Hát, ezen a téren nem tudom, kettőnk közül ki is az idióta - felelte Krisztán, miközben arrébb lépkedett a felé repülő tárgyak elől. Ez a felelés amúgy egészen kicsengetésig tartott, és hol kedves és aranyos volt Talpikusz, hol pedig egy őrjöngő vadállat. Krisztánnak nagy szerencséje volt, hogy kicsengetéskor pont a jó természete kerekedett felül rajta, így ( passz, hogy mire :D ) 5-ös lett a felelete. Hááát....inkább nem mondok erre semmit, Krisztán a mázlista, Talpikusz meg....csak Talpikusz. Nem vártunk tőle mást. :D

A „csodálatos” fizika után pedig elérkezett az egész osztályra nézve a legjobb óra, vagyis a japán. Mindannyian szeretjük, hiszen egy kicsit sem perverz, imádnivaló, nem kétszínű és tényleg remek tanár tartja. Haha.
- Ohayo gozaimasu, mina-saaaan! – jött be csillogó mosollyal és a szokásos köszönésével, ami a könyökünkön jött már ki. Zeronak szerintem már az egész karján, mivel be is szólt neki.
- De tanárbá’, én utánanéztem – erre a tanár felvonta a fél szemöldökét mosolygás közben, mintha azt akarná kérdezni ezzel, hogy „ Ez most komolyan egy japán anyanyelvűt akar kioktatni a nyelvéről?” – és az Ohayo az a jó reggelt jelenti, de már elnézést – itt Takumi sóhajtása övezett bennünket –, egyáltalán nem látok itt sehol sem reggelt, napsütést, csak ha… Stellára nézek, akkor esetleg, mert ő bearanyozza a napunkat… Reggelt ad…Meg fényt...Mindenkinek – sütötte le hirtelen a szemét, mikor Stella odakapta a fejét.
- Mi van? Áttértél Rómeóra? – lökte meg a székét az ikre, miközben Takumi a számára süket füleinknek magyarázta, hogy a japánok mindig Ohayo-val köszönnek, ha először látnak valakit a nap folyamán, utána térnek rá az egyéb köszönési formákra. – Álljál már le, ezzel nem fogsz csajt fogni magadnak, bármennyire is erőlködsz, te full szerencsétlen. Nem kéne minden órán és szünetben valakinek csapni a szelet! – oktatgatta Zak, és egyáltalán nem az tűnt ki nekem a szavaiból, hogy viccelődne, vagy akármi…
- Ó, szóval… Minden szünetben… - hajtotta le a fejét Stella. – és mindig másnak… Ééértem –nyitotta ki a füzetét, és valamit firkálgatni kezdett benne, mire megböktem a vállát.
- Stella, ne vedd őket komolyan, csak hülyülnek – mosolyogtam rá bátorítóan.
- Dehogynem… Csak szórakoznak velem! Ennyire hülyének tűnök? Vagy ennyire játékszernek? Infón is… Csak úgy belém esik az egyikük, nem is figyelnek rám normálisan! – fogta a fejét teljesen elkeseredetten, és a szemén láttam, hogy nagyon szomorú.
- Hé, ne vedd már ennyire magadra… - sóhajtottam bágyadtan. – Komolyan vesznek, mint ahogy a többiek is, csak hát… Eléggé… Furán fejezik ki magukat ezek az ikrek.
- Az igaz – mosolyodott el Stella. – Akkor megpróbálom nem komolyan venni az ilyeneket! Köszi, Síra! – nyomott játékosan egy puszit az arcomra, én pedig szintén elmosolyodtam. Olyan aranyos! Remélem, hogy ha majd egy fiút „olyan” értelemben vesz komolyan, akkor nem fog sérülni, mivel látom, elég érzékeny…
- Khm – nézett az órájára Takumi. – Mintha olyan 6 perce bejöttem volna a 9.B-be, de nem vagyok benne biztos – vette kedvesen gúnyosra a figurát.
- Szerintem eltévesztette az osztályt! –nyújtogatta a karjait a magasba Karamell. – Mi a 10.C vagyunk!- ásított unottan, mire mi röhögésben törtünk ki.
- El? Á, biztos nem. Határozottan emlékszem, hogy Kietlen Sivatag-san – bámult rá Krisztánra, aki újdonságképpen zenét hallgatva feküdt a padján, és a lábával ütemre dobbantgatott a padlón – még csak egy kis gólya – ezzel a fiúk hüledezve fordultak hátra Krisztánhoz, hogy „Haver, vágj már vissza!”. Nem kellett rá sokat várni. :D Krisztán megfontoltan kihúzta a fülhallgatót a füléből, komótosan hátradőlt, és anélkül, hogy a kezét a szája elé tette volna, akkorát ásított, amiben benne volt az én egész életunalmam. :D
- Kis gólya? Szerintem nem rám és az én személyes tulajdonságomra értette azt a „kis” szót – vigyorgott pajkosan a tanárra, aki egy pillanatra lemerevedett, de felvette a kesztyűt, mint mindig.
- Sumimasen – vakargatta meg a fejét. – Igazad van, Kietlen Sivatag-san. Ha rád érteném, akkor apró verdeső legyet mondtam volna – állt meg Krisztán padja előtt mindeközben karba tett kézzel. Már megint (még mindig) fasírtban vannak… Akarom mondani, állatkertben, mert szerintem legközelebbre már felsorolják a budapesti állatkert összes fontos és kevésbé fontos faját is. :D
- Nem gond – legyintett Krisztán. – A kicsi akkor sem az enyém lesz – kacsintott egyet, mire a fiúk röhögni kezdtek, a lányok pedig értetlenül bámultak egymásra. Őőő, az gond, ha én értettem, mit akart mondani ezzel Krisztán? :D A tanár „elszontyolodott”, és hirtelen megfogta a vállamat (?!).
- Mindegy, Síra-chan és én legalább tudjuk az igazságot – tette szívére a kezét megnyugvóan, mire Krisztán félig felemelkedett a padból, Bonti meg egyenesen odajött a padomhoz (?! Ááá, mi történik?)
- Na persze! Nem tudok én magáról semmit, és nem is akarok! – rántottam el határozottan a vállamat, mire láttam, hogy Bonti ellazítja a végtagjait. – És ha lehet, ne fogdozzon minden ok nélkül.
- Én csak kifejeztem a baráti közelségünket – mosolygott kedvesen a tanár.
- Ja, hogyne – forgatta a szemét Krisztán és Bonti egyszerre, majd leültek a helyükre, és folytatták az eddigi cselekedetüket: alvás, zenehallgatás, alvás… De Bonti mintha csak imitálta volna az alvást… Párszor felhajtotta a fejét, és rám pillantott… Nem értem, miért. :D
- Hát, ez így van! – védte magát minden erővel Takumi. – De majd még erről óra után beszélgetünk, Síra – chan, szeretném ha eljönnél az irodámba – azzal a fülemhez hajolt. – Fontos dolgot közölt az egyik rokonod nekem, kedves – úr isten, annyira kirázott a hideg, hogy összerezzentem. Mi van? Az egyik rokonom? De hát nem tartom senkivel sem a kapcsolatot… Hát, kíváncsi vagyok, mit akar tőlem az a bizonyos valaki. És hozzátenném: nem vagyok a "kedvese"!!!
- Nos, ha mindennel megvolnánk, én…
- Tanár úr, valami van a padja alatt! – hüledezett Karamell, miközben a kezével az asztal alá mutogatott, vagy inkább kalimpált. :D Vaklárma? Jó ötlet!
- Mi? MIII?! – sápadt le a tanár, és odarohant az asztalhoz, miközben minden lépésnél a nadrágját porolgatta, amin természetesen semmi érdekes sem volt. Erre mindenki hatalmas nevetésben tört ki, még a lányok is.
- Hol van az az átko… Akarom mondani, Zero-san? – állt fel a tanár, miután lehajolt megnézni a tanári asztal alatti „világot”. Mondanom sem kell, lánytársaim rögtön félig felegyenesedve és előredőlve nézték a jelenetet.
- Hogy lehet valaki ennyire szexi? – sóhajtott bágyadtan Zera, miközben odafordult Kírához. – Aaaaajjjj…
- Ne sóhajtozz már bele a fülembe! És amúgy meg, szerintem nincs rossz segge … - gondolkodott el álmodozva Kíra, egy pillanatra letéve a szempillaspirálját, fejét oldalra billentve.
- Nem néztem a tanár valagát, de szerintem olyan, mint egy valag : van és kész, kit érdekel? Nem értem ezeket a csajokat, és nem értem a te külön fajodat sem, Kíra- chaaaaan – nyávogta Kíra nevét külön kifejezésmóddal Karamell aranyosan. :D
- Hol van Zero-san?! – kérdezte egyre jobban aggódva Takumi, miközben össze-vissza mászkált a teremben, mintha hangyás lenne.
- Tanár úr, miért ilyen paranoiás? – értetlenkedett Bonti mosolyogva. – Nem értem, hiszen mi bírjuk Önt – röhögött össze Zakariánnal, miközben azon élvezkedtek, mennyire összecsinálja magát Takumi azon, hogy Zero kiléte megmagyarázhatatlan módon megmagyarázhatatlan. :D
- Gomeeeenne – robogott be vidáman a terembe Zero, miközben a számára új szót ízlelgette. Karamell a padot csapkodva röhögött rajta.
- Zero-chan…san… Zero-san! – fogta a fejét elkeseredve Takumi, miközben a nadrágjára nézett minden harmadik másodpercben. – Hol voltál, és miért nem kéretőztél ki?! Ez rendkívül udvariatlan megmozdulás volt tőled! – nézett a lányokra, akik buzgón bólogattak, páran pedig a lógó nyálcsóvájukat  letörölték a szájuk széléről… Uram atyám…
- De aaaaannyira kellett vizelnem – nézett szomorkásan a tanárra Zero, már amennyire a színészi képességeiből kitellett, Karamell pedig már készen volt. – Maga meg éppen felszedte Sírát, és gondoltam, miközben Ön ezt teszi, elmegyek, és dobok egy sá…
- Elég!!! – borult a padra kicsit sem megjátszva a szerepét Takumi. :D
- Elég!!!! – kelt ki magából szokásához híven Zera is, Kíra bármennyire is húzta a pulcsijánál vissza a székre.
- Eléééééég!!! – állt fel utánozva Zera mozdulatát Karamell, Kíra pedig a szabad kezével beleütött a hasába, mire Karamell kínok közepette rogyott vissza a székére. :D  Á, kicsit sem volt káosz. Zak és Bonti a röhögéstől már fuldokoltak, a lányok a fejüket fogták kínjukban, Wolfi és Erion értetlenül tekintgetett jobbra balra, bár Erion hamar megunta, és belemerült a táj bámulásába, Zero összeesést imitálva rogyott a padlóra és egy „ Ne kínozzon Sensei, csak hugyoznom kellett” rendkívül illedelmes sóhajjal markolta a hasa alját, én pedig hát… Őőőő… Bámultam a káoszt, miközben Krisztán félálomban böködte a hátamat (megint) az új tollával, mivel a korábbi tollai nem voltak ennyire hegyesek… Mármint a végük.
- Fejezzétek be ezt az illetlen viselkedést! – nézett ránk újra Takumi, végkimerültségében, és az órájára pillantott. – A japán egy nehéz nyelv, és ha így haladunk, nem fogtok többet tudni a Gomene meg az Ohayo meg.. a nem tudom miken kívül! Haladnunk kell, de már nem tudjuk venni a maradék betűket, szóval… - nézett rám „ragadozó” tekintettel – Mivel úgy látom, Síra –chan az egyetlen nyugodt ember közöttetek, megkérnélek, hogy gyere fel velem…
- Én nyugodt vagyok, teljesen le vagyok nyughasztva! – talált ki egy új szót Zera, ugrándozva a padjában. – Kérem, hadd segítsek!!!
- Na jó – nézett sóhajtva a tanár Zerára. – Síra és Zera-chan, gyertek velem fel a tanáriba! Kellene segíteni a nyomtatásban!
- Mert maga nem tud egyedül nyomtatgatni… Vigye magával Zerát, ő úgyis akar segíteni magának, Síra viszont itt marad vele…ünk – kapta gyorsan a fejét felém Bonti, eltekintve korábbi röhögőhadjáratától Zakkel. :D
Kivételesen nem vettem rossz né… Mi?! Megint meg akarja mondani, hogy kivel hova menjek? Lehet, hogy kibékültünk, de ez nem egyenlő azzal, hogy folytathatja azt, amit már megbeszéltünk!
- Rendben, segítek – néztem Takumira, mire meglepetten mosolygott rám. Bonti tekintetét leírni sem tudom, annyira le volt sokkolódva.
- Ne csodálkozz, haver – veregette vállon Krisztán Bontit. – Tud magára vigyázni, nagylány már – nyomkodta tovább a telóját. - És idézve téged: "ha felidegesíted, annak rossz vége lesz".
- Igen… - fordult az ablak felé Bonti, és kék szemeivel belemerült a tájba… És ebben a pillanatban léptem ki az osztályból, szóval többet nem láthattam. De várjunk csak. Minek bámultam Bonti reakcióit?! Kit… Kit érdekel! Már arra sem emlékszem, mit csinált Zera mellettem, pedig mikor ránéztem a folyosón, a mérhetetlen boldogsága csak úgy süvített végig az épületen…
- A többi betűt kéne egymás mellé nyomtatni 12 példányban – jegyezte meg Takumi, miközben egész mást gondolhatott szerintem, mivel körülbelül úgy nézett rám mindeközben, mint az oroszlán az ínycsiklandó prédájára.
- Peeersze, értem! – virult nagyot a tanár kijelentésén Zera. Huh, ez kezd kellemetlen lenni… Hallgatnom kellett volna Bontira, és ellenszegülni, bennmaradni az osztályban, de én hülye, megint csak a saját büszkeségem után mentem… Most akkor melyikünk döntése lett volna a jobb? Kezdek belezavarodni. Míg elmélkedtem, már becsukta a hátunk mögött a tanári ajtaját Takumi, és sóhajtva visszaemelte rám a tekintetét.
- Zera-chan, a manóba! Az osztályban felejtettem a mintámat! Így nem tudok elkezdeni nyomtatni! Visszamennél érte, kérlek? Az asztalon hagytam! – kérlelte Takumi, mire Zera gyorsan kirobogott a tanáriból, és hallani lehetett, hogy siet vissza… Ez a tanár akkora egy hazudozó gép, hogy mellette egy hazugságvizsgáló kiakadna és felrobbanna…
- Akkor én hozok papírt – fogtam meg a kilincset magabiztosan, viszont annál Takumi egy fokkal magabiztosabban ragadta meg a csuklóm.
- Van itt papír – suttogta teljesen perverzen. Áááá! Segítség!!!
- Nem, nincsen itt papír, sem más… - kezdtem dühös lenni, és visszafojtott lélegzettel rángattam a csuklómat.
- Dehogynem – fordított háttal az ajtónak Takumi. – Síra-chan, tudtad, hogy te vagy az eddigi leggyönyörűbb tanítványom? – hajolt felém, majd letette a vállamra a homlokát. Na most van elegem… Elrángattam magam a szorításából, vagyis próbálkoztam, de nem nagyon ment. Mi ütött ebbe a Takumiba? Teljesen másképpen viselkedik… Igaza volt Krisztánnak, amikor arról kérdeztem, mi volt a tanáriban. Teljesen átváltozik ilyenkor! Lekapcsolta a villanyt, és odébb lökött egy asztalt az útból, de eléggé indulatosan… (?!)
- Hmmm – sóhajtott (pfujj már!), miközben a hajamat a fülem mögé tűrte, és azzal is akart volna valamit szerintem kezdeni, de még idejében elrántottam a fejem, és sikerült távolabb kerülnöm tőle, de a kezemet még mindig markolta… Basszus. Teljesen nekilök annak az átkozott ajtónak! Elegem van!!!
- Itt va… - nyitotta ránk az ajtót Zera, majd odébb állt, mikor meglátta a hátam, viszont engem az a perverz nem tanárnak nevezhető űrlény annyira az ajtónak lökött, hogy mikor az ajtó kinyílt, hátraborultam, és valakinek az ölében találtam magam. Megéreztem az illatát, és már sejtettem, ki fogott meg de…
- Itt meg mi történt?! Mi a francot művel az a… – fogott meg erősebben az a valaki… Hé, mit keres itt Bonti?  Miért van itt?
- Megölöm! – mondta indulatosan… Bonti (!), elkerekedett szemekkel és talpra állított engem… majd odafordult Takumi felé még idegesebben, és megindult felé ökölbe szorított kézzel.
- Csigavér, kedves Bonti-san! Huh! – tűrte félre arcába lógó undorító hajzatát… Brr, Takumi. Utálom!
- Elég!!! – állt meg közöttük kezét a tanár és Bonti közé emelve Zera… Hiszen ő is végignézte az előbbi jelenetet.
- Nyugodj meg, Zera-chan… Megtaláltad a mintámat? – fogta meg most Zera vállát úgy Takumi, mintha az előbb nem történt volna semmi.
- I-gen – kapott idegesen a fejéhez Zera, miközben a padlót fürkészte. – Itt van – nyomta a tanár kezébe, de hallottam, ahogy a hangja elcsuklik. – Most… Nekem mennem kell! – azzal elfutott vissza az osztályunk felé. Jaj, ne. Ha vége ennek a rémálom órának, mindenképpen beszélek vele! És ez is ennek a félkegyelmű Takuminak a sara! A nevét lassan triplán írom a Feketelistámra!!!
- Bonti, te is nyugodj meg, nem történt semmi – fogtam meg az öklét óvatosan, és úgy láttam, hogy a szemében valami furcsa tűz égett.
- Mondj már valamit! – húztam a terem felé.
- Nincs mit mondanom. Gondolom ééélvezted, ahogy az a barom fogdoz téged! – indult meg előttem idegesen a terem felé, én pedig megsokszorozva a lépteimet, követtem.
- Azért vállaltam ezt az egészet, mert megint azt mondtad, hogy itt meg ott maradjak! Tudod, hogy utálom!
Mikor meghallotta ezeket, megállt, úgy, hogy majdnem neki ütköztem.
- Megint… De ha rólad van szó, akkor… Én…Hagyjuk. Felejtsd el, amit mondtam – fordult felém bocsánatkérően mosolyogva. – De ha még egyszer ilyet kell látnom, beverem a képét, azt garantálom!
- Segítek is, ne aggódj! – nevettem el magam, majd a felém tartott kezébe belecsaptam.
Az óra végére beállított végre Takumi is, akinek az arcán a teljes „kielégítetlenség” árulkodott, majd gyorsfuttában kiosztotta a nyomtatott anyagokat. Nem is csodálkoztam azon, hogy az én padomra „véletlenül” kettőt rakott, és ezért hozzám duplán jött oda, mind a kétszer próbált a szemembe nézni, de csak morgást kapott. Mocsok! Mi a jó fenét képzel magáról ez a tanár, ki ő?!
- Akkor jövő órára a többi, mai órán nem vett betű leírását megtanulni, mivel kérdezni fogom! – említette teljesen mogorva hangon, miközben a nadrágját porolgatva kiviharzott a teremből.
- Végre kiborult a selyemférfi a teremből! Ma akkor nem fogunk hányni, bár nem sok kellett hozzá! – nézett Karamellre Zero, mire mi helyeslően és nevetve nyugtáztuk, hogy végre vége egy újabb japán órának… A mi kedvenc (őőőő) tanárunkkal.
- Arról nem is beszélve, hogy full nem fog ez bejönni második japánra! – röhögött visítva Zero, mire a mi röhögésünk megduplázódott. És valóban! A második japánunk átalakult lyukas órává, amin azon agyaltunk, hogyan szívassuk meg újra Takumit. :D Én extraként beszéltem Zerával, és megnyugtattam, hogy semmi félnivalója ne legyen, nekem nem kell az a félig hattyú, félig unikornis japó tanárunk, aminek hallatán úgy láttam, megnyugodott. :D A nagyobb fele az osztálynak kihasználta ezt az időt (a tanár nélkül maradt lyukast) alvásra, Kíra pedig kivételesen nem a körmeit reszelte, vagy a szempilláit varázsolta feketére, hanem Karamellt próbálta kivágni az ablakon, ami félig sikerült is neki…A hangokból ítélve, amik Karamell száját elhagyták.

    Irodalomra Tyler tanár úr szokásosan nyúzott arccal jött be. Levágta a naplót és a többi cuccát az asztalra, majd nekidőlt a tanári asztalnak és könyörgő tekintettel nézett ránk. Ez a tekintete körülbelül 10 másodpercig volt megfigyelhető, ugyanis kapkodni kezdte a fejét közöttünk, amit mi sehogy sem értettünk.
- Mi ez az ülésrend csere? - kérdezte már már hisztérikus hangnemben. Jaaaa, tehát erről van szó. Ez csak Zero műve, úgy ültünk vissza a padokba, mint Talpikusz óráján. Idézve Zerot: "Míg visszaültet minket, addig is fogy az idő abból a rém unalmas irodalomból hahaha!". Nem vitatkoztunk vele, így is jobb nekem, hogy a tollas harcos (Krisztán) nem rajtam élezi a "fegyvereit".
- Tanárbá' - üvöltött mögöttem Zero. - Síra nem bírta már ki nélkülem - Zero kijelentésére persze nevetni kezdtünk. :D
- Jó-jó, persze-persze - legyintett az ofő. - És mi az igazi ok?
- Szükségem volt egy kis pihenésre, mert a sakál már az agyamat zabálta az egójával - jelentette ki Karamell a csere okát.
- Érdekes, Síra kibírja mögöttem - gúnyolódott Kíra -, de amúgy kell a halálnak az a mocsár lágyságú agyad!
- Mondtam már, hogy fulladj meg? - kérdezett vissza Karamell " kedvesen ".
- Ch - reagálta le a vitát Kíra és folytatta a körme reszelését. A tanárunk meg kikerekedett szemmel nézett minket, és még a mi indokunkat nem is hallotta. :D
- Plusz - szólalt meg Bonti - Sírát Krisztán üldözte el.
- Üldözte el a halál! - kapta fel a fejét és egyúttal a vizet is Krisztán. - Ő nem volt hajlandó válaszolni egy tök egyszerű kérdésre! Te meg áruló vagy!
- Áruló a halál! - vágott vissza Bonti.
- Krisztán, akadj már le rólam, amúgy! - szóltam közbe én is. Persze, megint kitört a háború, Kíra és Karamell újult erőre kaptak, mi meg hárman jól elvitáztunk. Mondanom sem kell, hogy mekkora hangzavar kerekedett. Tyler tanár úr megelégelte a dolgot, és levágta az asztalra a naplót, ami nagy puffanással járt. Erre mind az öten felfigyeltünk, és visszafordultunk a tanár felé, de azért magunkban mindenki fújt a másikra. :D
- Gyerekek! - kezdte szokásos monológját - Hát az eszem megáll, hogy mi folyik ebben az osztályban. Na nem baj, van egy jó hírem, amely miatt az osztály összekovácsolódik majd! - vigyorgott titokzatosan. Amúgy ő lenne az ofőnk....? Észre sem veszi, hogy nálunk ez csak a szeretet jele? Mi mindig öljük egymást, de úgyis kibékülünk....Plusz, ez is jó csapatépítő foglalkozás, hisz most is 5-en balhéztunk ( Ez az 1-es számú csapat. :D ) a többiek meg néztek minket ( Ők alkotják a 2-es számú csapatot. :D ). Hát nem vagyunk már így is eléggé összetartó osztály?
- Holnap, azaz pénteken - kezdte magyarázatát felvillanyozva Tyler tanár úr - elmaradnak az órák, ugyanis az A-sok és Ti gólyaavatáson vesztek részt!
- Hogy MIN????!!!?!?!?!?!?! - kiáltott fel az egész osztály egyszerre. Na tessék, és még nem vagyunk összetartóak? :D
- Felejtse el - morgott Zero - én biztos nem fogom leégetni magam az egész suli előtt!
- Ja, meg amúgy is - érveltem én is -, egy nappal hamarabb tudtuk meg!
- Ez egy nagy baromság - csapott az asztalra Kíra is. Kivételes alkalom, de egyetértek vele. - Én biztos nem fogok az egész suli előtt valami gázos dolgot csinálni!!
- Elég már gyerekek! - szontyolodott el az ofőnk. - Ti vagytok az első osztály, akik nem értékelik ezt a programot....Még az A-sok is alig várják....
- Mert azok stréberek - szóltam közbe. - Inkább legyen az Átokkal egész nap óránk...
- Ja, vagy Tegumival - helyeselte Krisztán is.
- Még az IH-val is inkább lennék, de komolyan - sopánkodott Karamell.
- Hallja tanárbá' - szólalt meg Bonti is - Inkább vágja nekem megint a naplót az az idegbeteg Talpas, mint hogy ilyen hülyeségeken vegyek részt.
- Elég volt! - akasztottuk ki teljesen az ofőnket. - Először is, ez nem egy kívánságműsor, kötelező és kész! Másodszor: Síra! Az Átok kifejezést nem használjuk egy tanárra sem, akármennyire nem szeretjük!
- De, ha egyszer miatta vagyok megátkozva folyamat... - motyogtam.
- Krisztán, azt TAKUMI tanár úrnak kell ejteni! - folytatta a monológját Tyler.....TANÁR ÚR!!!! , ha már ennyire a tiszteltre akar adni...:D
- Felőlem, de a Tegumi jobban illik rá - nem engedett az igazából Krisztán sem.
- Karamell, fiam! René igazgató helyettes, vagy igazgató helyettes úr, nem pedig IH! - sopánkodott tovább az ofő.
- Nem, tökre mindegy? - legyintett Karamell - Legyen valami neve, oszt cső!
- Nem, nem mindegy! - lett teljesen vörös a tanárunk az idegességtől már - És végül, Bonti! Nem Talpas, hanem Talpikusz vagy Fidera TANÁRNŐ!!
- Oké, felfogtam.... - morgott Bonti. - De akkor is idegbajos!
- Egyébként, ha már itt tartunk! - emelte fel a mutató ujját az ofő. - Mi is volt első órán, vizuális kultúrán? Serena tanárnő teljesen kétségbeesetten jött vissza, hogy pókokkal találkozott, amikre hozzá szeretném tenni: allergiás! Illetve megemlítette a tanári széket és a táblát is, itt a teremben! Hm...de látom, itt nem történt semmi változás. Ezeket lehet, hogy már a pókok miatti félelmi sokkja miatt hallucinálta össze...
A mondat befejezése után mindenki röhögni kezdett. Egyébként persze, hogy nem vette észre az ofő a termünkben esett " állítólagos " változást, hiszen már rég visszacsináltuk az egészet. Azért ennyire hülyék mi sem vagyunk, hogy lebuktassuk magunkat.
- Gyerekek, ez nem vicces! - szólt ránk szigorúan. - Nem is beszélve a japán órai viselkedésetekről!
Na, erre még jobban röhögni kezdtünk, amikor megszólalt a csengő. Mindenki felpattant és kiviharzott a teremből, mit sem törődve azzal, hogy az ofőnk még ott állt, és minket akart oktatni. Mindegy, legalább irodalomból ezer százalék, hogy senki nem fog felelni, mivel még csak egy fogalmat írtunk le. Eddig az összes magyar óra ofőivé alakult át, amit persze mi nem bántunk. :D

Óra után megtelve "Takumis élményeimmel", kiviharoztam az osztályból, de a kapunál valaki - hát persze, hogy már csak ő hiányzott - megragadta a vállam.
- Már egy órája kiabálok utánad! Bevárnál? - mondta kicsit a szokásosnál nyugtalanabb hangon Krisztán.
- Egy órája azért nem jövök kifele a suliból... Ne gondolj Serenának, akinek a rozsdás menésével annyi idő kijutni... A tábláig - és ezen mind a ketten felnevettünk.
- Nem, én nem Serenára gondoltam, hanem ... - itt rám emelte mélybarna szemeit. Huh. - Takumira.
- Hogy mi?! Ne agyalj rajta feleslegesen! És mi az, hogy normálisan mondod a nevét?! - fogtam a fejem kétségbeesést színlelve. :D
- De tudod ... Tudod te mit reagált arra Bonti, mikor meglátta bejönni az osztályba Zerát nélküled és Tegumi bájgúnár nélkül?! - kérdezte hisztérikusan (röhögve), mindvégig rám nézve, ami eléggé új nekem, mivel eddig vagy az utat bámulta, mikor ilyen helyzetben velem beszélt, vagy a csúcs szuper telefonját.
- Nem tudom, mivel nem voltam ott...- kaptam el hirtelen a fejem. Miért kezdtem el izgulni? Mi a fenéért kezdett irtózatosan gyorsan dobogni a szívem? Mindegy, most már legalább tudom, hogy a bal oldalamon kell keresnem, ha esetleg meg akarna "szökni". Mi van velem? Ez csak egy "na, megint mit baromkodott össze az az ökör (Bonti)" sztori. Nyugi.
- Úgy eltorzult az arca, mikor Zerára nézett, hogy a csaj felsikított! Sőt... úgy nézett ki basszus... Mintha 40 évet öregedett volna - nevetett -, úgy nézett ki, mint az apja!! Utána meg kivágta a széket maga alól, és úgy rohant ki a teremből, mintha kilőtték volna valahonnan - röhögött fel még jobban - Zera-chaaan meg alig tudta követni a "Mi az? Mi az? Mi az?" kérdéseivel! Szakadtunk a röhögéstől!
- Neee - nevettem én is el magam (bár nem Bontin röhögtem, hanem az egész helyzeten, mivel az kedves volt tőle, hogy utánam jött, tekintve, hogy például Krisztán a nagyra tisztelt hátsóját nemigen emelte volna fel abban a pillanatban miattam, ahogy látom, bármennyire nem beszámítható Takumi), majd feltettem a lehető leghülyébb kérdést. - Aztán meg miért?
- Na vajon? - nézett rá cseppet sem meglepő módon az útra. - Kiverte nála a biztosítékot, hogy kettesben maradtál azzal a pedoval... De nem csak nála! - emelte rám újra a tekintetét.
Mi? Akkor vele meg mi volt akkor? És mi ez a háború köztük? Az oké, hogy utáljuk Takumit mind, de azért néha a fiúk kirohanásait picit erősnek érzem...
- Mik vagytok ti ketten, az én őrző-védő angyalaim japánon? - hüledeztem, és alig tudtam tartani a szemkontaktust Krisztánnal.
- És ha igen? - nézett rendületlenül rám (Uh?) - Takumi ellen Bonti nélkül is megvédenélek. Mivel látszik, hogy tök rád van akadva a fazon... - most miért tűnt úgy, mintha az utóbbi kijelentését csak magyarázkodásnak szánta volna?! - De látom, megérkeztél. Szokás szerint én itt továbbmegyek. Szia! - Hé, várj! - de újra bedugta a fülébe azt a vackot - Akkor ne várj... Szia - motyogtam inkább csak magamnak. Istenem, most akkor konkrétan ezeket miért mondta? Mert az tuti, hogy nem egy őrző-védő angyal!
Mikor beléptem a kapun, találtam egy csomagot az ajtónk előtt. Egyébként a bejárati ajtó nyitva volt, tehát Zeron itthon van. Csak tudnám, hogy miért nem csukja be maga után rendesen ezt a nyavalyás ajtót :D
- Megjöttem! - köszöntöttem nagybátyámat, aki egy főzőkötényt viselt a ruháján, és épp valamit nagyban " kotyvasztott " :D
- Áá, Síra - fordult meg hirtelen a tengelye körül. Ezzel a mozdulatával vált számomra világossá, hogy nem mehetek egyhamar ruhát választani holnapra....Várjunk csak! Akkor, akár el is mesélhetném, hogy mi volt ma a suliba. Ez úgy is ritka alakalom szokott lenni köztünk, és most még nem is történt semmi vészes....Vagyis a Takumis esetet leszámítva.
- Hogy-hogy ilyen hamar itthon vagy? - kérdeztem felülve a konyhapultra.
- Síra, szállj le onnan! - próbálta nevelőre venni a figurát, de miután " bájosan " ránéztem, inkább csak sóhajtva így folytatta - Nem is értem, hogy miért nem ismered azt az ülőalkalmatosságot, amit széknek nevezünk és általában, a normális emberek, azt használják ülésre.
- Haha, ne aggódj - nevettem -, ha ez vigasztal, a suliban sem szoktam ismerni.
- Hát, ettől igazán megnyugodtam - felelte tetetett nyugtalansággal :D - Amúgy, ma nem volt annyi melóm bent, tehát hamar el tudtam jönni. Úgy sem találkoztunk már egy ideje.
- Igaz, de képzeld, a holnapi napomat teljesen el akarják cseszni a suliba! - vallottam be őszintén az amúgy már kifejtett véleményemet a témáról.
- Mondtam már, hogy sok baja van a hercegnőnek? - kérdezte, miközben....valamit (?) kavargatott.
- Igen, említetted már egy párszor - mosolyodtam el. - Amúgy, holnap avatnak minket.
- Tényleg? Az mókás lesz. Emlékszem amikor engem avattak.....Hmm, régi szép emlékek - nosztalgiázott Zeron.
- Jó, de....Esetleg azt is elmondod, hogy mi volt benne ennyire  jó?
- Az kizárt! - nézett rám kísérteties arccal. - Ne kísértsd a múltat, Síra!
- Az nem múlttal van, hanem sorssal - nevettem fel. - Amúgy, nem azt mondtad, hogy szép - hangsúlyoztam ki a " szép " szót - emlékeid vannak róla?
- Persze - helyeselte a megállapításomat Zeron. - Azért szép, mert már vége van! - nevetett egy nagyot a saját poénján. Ez jó, tehát holnap...MEG FOGOK HALNI?!?!?!
- Na jó! Ezt most inkább semmisként fogom fel...Mármint a beszélgetést, így is megvan a véleményem....véleményünk erről az egész marhaságról... - jelentettem ki végül. - Amúgy, kérhetek egy tanácsot? - jutott hirtelen eszembe a Takumis eset. Zeron csak pasi, biztos lesz valami értelmes gondolata erre a....komplikált esetre.
- Persze - kevergette még mindig azt a valamit, aminek jó illata volt. :D
- Képzeld, van egy japán tanárunk - kezdtem bele a mesélésembe -, aki...hát...finoman szólva, egy kissé nehéz felfogású. Folyton csapja a szelet a csajoknak és rám is nagyon rá van kattanva. Ma konkrétan direkt elhívott egy állítólagos segítségkérés miatt, aztán teljesen rám mászott....Komoly, szerintem mindenre képes lett volna, ha nem avatkozott volna közbe Zera, majd egy kicsit később Bonti.
- Micsoda??? - ejtette ki a kezéből a fakanalat - Ki az a Zera, és Bonti???
- Mi? - lepődtem meg. Most komolyan az egészből ennyit fogott fel lényegként?
- Öö...osztálytársaim, de figyelnél az eredeti problémára?
- Persze! - vett elő egy újabb fakanalat a fiókból. - Tehát, holnap megyek és szépen feljelentem ezt a....japán tanárt!
- Mi? - kérdeztem meg ismét - Ne! Abból csak nagyobb baj lenne....
- De ez így akkor sem állapot és...
- Jó, figyelj! - szóltam közbe - Ha ez még egyszer előfordul, akkor nyugodtan mehetsz intézkedni.
- Hajj - sóhajtott egy nagyot a nagybátyám - Rendben......De ezzel még nincs lezárva az ügy, megértetted?
- Igeeeeeen - nyújtottam el a szót és lepattantam a pultról.
És még azt hittem, hogy értelmes tanácsot ad majd...Miért van az, hogy a felnőttek mindent bíróság, meg feljelentés által akarnak megoldani? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a szobám felé baktattam. Itt kinyitottam a szekrényemet és törökülésben leültem elé...Na igen, most jön a nagy dilemma....Mégis mit vegyek fel holnap, erre a hagyomány-vacakra? Jé, kitaláltam egy új szót: hagyomány-vacak. :D Na, vissza térve az eredeti témára...mondjuk legyeeeeen........ez! :D