Valójában, arra eszméltem, hogy full egyedül vagyok. Full elrontottam mindent, főleg a tegnap estét. De most komolyan, hogy lehetek ekkora...ekkora...barom? Nem, talán még a barom is kis jelző a hülyeségemre...Mindegy, változtatni már aligha lehet rajta, Zeron nem érdekel, na de Bonti? Az egyik legközelebbi haveromnak tartom (Mármint a fiúk közül, mert ugye egyértelmű, hogy a csajok az elsők ilyen téren.), és mégis...Aj, ha nem lett volna itt, akkor nem rajta vezetem le, és akkor most is itt lenne, és kiakasztana a hülyeségeivel! .... De amúgy annyira idióta vagyok, most is szegény srácra fogom, holott semmi, tényleg az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy én miért kaptam idegbajt, tehát jogosan rágott be! .... Vagy mi? Neki sem kellett volna hirtelenjében a fejemhez vágni minden...minden...igazságot a francba is!!....
- Síra, figyelsz rám???!! - legyezgette a kezét a fejem előtt alig pár centire Zeririn.
- Öhm, ahha, jah... - de most mégis mit kellene tennem? Jogosan nem szól hozzám, vagyis inkább kerül, és ajj....Mindjárt kitépem az összes hajam, banyek!
- Síra!! - csapott az asztalomra Zeririn.
- Mi van már??! - tört ki belőlem az előbbi gondolataim hatására létrejött feszültség, szegény lány meg kikerekedett szemmel nézett rám, mondjuk... a többiekkel együtt. Halleluja!
- Mintha tegnap valamit pont erről papoltam volna...! - kezdte a kioktatást Bonti.
- Mintha tegnap közöltem volna, hogy akadj le! - folytattam ugyanazt a stílust, amit most levágott nekem. És én még gondolkodtam, hogy bocsánatot kérek! Pff, fenéket, kérjen ő!
- Na jó, direkt csinálod, ugye? - kérdezett vissza Bonti. Már éppen azon voltam, hogy válaszolok, amikor Zeririn befogta a számat, Kíra meg önkényesen lefogott...Pff, pedig nekem még mondandóm van!!
- Ne hallgass rá! Bolond ma, tudod, front van! - mosolygott kedvesen Zeririn, majd a lányokkal együtt kirángattak a teremből.
- Basszus, engedjetek már el!! - mondtam ezt, miközben erősen azon voltam, hogy kiszabaduljak a lányok karmaiból, és kábé elmenjek a világ végére!
- Nem, higgadj már le! - csapta be végül Kíra a mosdóajtót, majd egy felsőbb évest tök kedvesen kizavart, idézem: "Takarodj ki innen, megbeszélés van! Most! Tapsoljak, vagy fejen álljak?! Istenem, süket némák birodalma ez a hely!"
- Süket néma, na azok vagytok ti! - vázoltam a nemtetszésemet a lányoknak.
- Aj, mi bajod van?! - kérdezte Zeririn. - Hozzád sem lehet szólni, mert vagy leugatod a fejünk, vagy nem reagálsz!
- Igen, ééés...Nagyon Bontival sem szoktál így veszekedni, ez inkább...Olyan, Krisztán vs Síra harc szokott lenni... - nézett szomorkásan Stella.
- Hah, oké!- vettem egy mély levegőt. - Lehiggadtam, és bocsi! Mehetünk?
- Jó, vágjuk mi, hogy nem akarod elmondani, a bocsánatkérést meg elfogadjuk! - kezdte Kíra lelkizősre venni a figurát. - De azért valamit mondhatnál! Tényleg nem megszokott ez így tőled...Főleg, hogy lássuk be! Nem Krisztánt ugattad le, hanem Bontit, és a jelek szerint már tegnap óta megy ez!
- Nem, ez már napok óta megy! - zártam le a vitát, és kiindultam a mosdóból, egyenesen a terem felé, csakhogy Zera hirtelen jött értetetlensége miatt meg kellett állnom egy pillanatra, meg venni egy mély levegőt, hogy ne rohanjam le a türelmetlenségemmel szegényt.
- Huh, akkor most mi is van? Ki szeret kit, vagy most kiről volt szó? Pónikról?
- Nem, Zera...! Tudod mit? Itt egy magazin, nézegesd ezt, és maradj csendben egy pillanatra! Vagy egész nap! - sóhajtott egy nagyot Kíra, majd rátette a kezét a vállamra, és beindult a terembe a lányokkal együtt. Muszáj volt követnem őket, mivel egyrészről Zeririn visszavonszolt, másrészről becsengettek rajzra. Na, ez is egy szép menet lesz, érzem előre...
- Lehiggadtál? - kérdezte Krisztán megállva előttem.
- Most te is hanyagolj, és Zeririn! ENGEDJ MÁR EL VÉGRE, A FENÉBE IS!!!!!! - akadtam ki (már megint), ami (MÁR MEGINT) újdonságnak számított a teremben lévőknek.
- Hallod, mi a baj? - nézett Karamell tök értetlenül, mire csak az arcomat dörzsöltem mind a két kezemmel, és sóhajtottam egy nagyot.
- Jó, csak...Csak ne szóljatok hozzám, és ezt az egészet elkerüljük! - kérleltem őket már-már könyörgő hangon.
- Síra, beszél.. - kezdte halkan Erion.
- Hallod Erion, szerinted mégis mit mondtam?! Hanyagoljatok mára, a francba is! - feküdtem rá a padomra, és mára már végleg felhagytam azzal, hogy azokat az embereket listázzam, akiket megbántottam. Kábé...Az összeset? Huh, szuper....
- Bejöttem, üljetek le, és akkor kezdjük is az órát! - lépett be az ajtón Serena. - Erion és Zera! Stella és Zero! Síra és Bonti! Krisztán és Zak! Karamell és Wolfi! Kíra és Zeririn! Így lesztek egy-egy csoport, és akkor a feladatotok: Rajzoljátok le közösen ezt a csendéletet!
- Ez inkább egyszemélyes meló, nem? - lóbálta a kezét Wolfi.
- De igen, viszont ha ketten csináljátok, megtanultok csoportban is dolgozni! Nincs több kérdés? Szuper, akkor hajrá, óra végén osztályzok!
- És most? - kérdezte Bonti. Amúgy, nekem honnan kéne tudnom?
- Pingálsz valamit erre a lapra - toltam elé a lapot -, és akkor minden fain lesz!
- Te komplett bolond vagy! Közös munka, vágod, mit jelent? - kezdte meg a veszekedést ismételten. Tehát most is ő indítja el, akkor miért én legyek az, aki visszafogja magát?!
- Képzeld, tudom, mit jelent!
- Hát, nekem nem úgy néz ki! - reagálta le egyből, hátradőlve a székén.
- Pff, pedig tudom, hogy az egy alma... - mondtam alig ránézve a tányérra, ami előttünk vigyorgott.
- Ha nem látnád, az egy barack! Csak nem szőrös! Nem csak szőrös barackok vannak a világon, ha esetleg eddig azt hitted volna. Egek, hova kerültem - sóhajtott a srác, majd a fülébe dugta a fülesét...Tiszta Krisztán...Lehet klónozta őket az Átkom, csak hogy ő is cseszegessen eme csodás reggelen...Reggel van, nem? Aj, passz, összefolyik már az egész nap. Amúgy meg, jól értettem, hogy gúnyolódott? Oké, alig néztem rá arra a zöldségre, csak rámondtam valamit. Jó, tudom, hogy az gyümölcs. De már annyira készen vagyok a mai naptól, hogy egyáltalán nem vág az agyam ilyenekhez. :D
Végül egyébként elkezdtem rajzolni az almát (Szerintem akkor is alma, mivel nem fogok egyetérteni Blackwell Bontival!), mire egyszer csak azt hallottam meg, ahogy a füles pattogott a földön (Gondolom leesett, juhé!), majd a csapattársam (haha) közelebb húzta a székét, és odahajolt hozzám, majd a saját ceruzájával elkezdte megrajzolni az almám mellé a barackot. Kérdezhetnéd, meglepődtem-e. Persze, hogy meglepődtem! Nem úgy volt, hogy nem vesz ebben részt? Oké, ilyet nem mondott, de akkor is. Mit van itt...nem értem, honnan tört rá a kreatívsági hullám. Plusz, azért azt megjegyezném, hogy egyáltalán nem értem, miért ilyen lazán lóg rajta a pólója, komolyan mondom, mindjárt elfolyik a gyerek! A nyakánál már majdnem be lehet látni a...
- Mit bámulsz? - fordult felém gyanútlan arccal, és ekkor esett le, hogy végig őt bámultam... De az akkor is alma! És én nem bámulok!!! Egyáltalán nem, kizárt dolog!
- Alma! Menj, már odébb a habtesteddel! - löktem meg, és ekkor megéreztem újra...A tusfürdője és a samponja illatát...Belélegeztem hülyén, és most én dőltem hátra a széken. Kössz, Bonti...Valamennyire megnyugodtam, míg néztem, ahogy barackot rajzolsz az almám mellé...
- Azt ne mond nekem, hogy keményen lerajzoltál egy nyamvadt almát! - háborodott fel ismét Bonti.
- Ch, és ha igen?! - tért vissza az idegességem egy szempillantás alatt.
- Azt mond meg nekem, hogy tegnap óta miért nem lehet veled egy normális szót váltani?! - kérdezett vissza a srác, és ismét hátravágta magát a székén, majd maga előtt összefonta a karjait. Én egyébként mindeközben csak annyit csináltam, hogy feltettem a lábam az asztal szélére, és támasztottam a fejem. Pont, mint Krisztán, és ha Bonti nem szólt volna, akkor tuti, hogy pont úgy be is aludtam volna...Azért rohadt vicces. Hiába nem akarom rajtuk levezetni, egyszerűen már azon is felkapom a vizet, hogy "légy"... Pont ezen agyaltam, amikor Bonti ledobott egy radírral... - Hé, figyelnél?!
- Bocs, mit is kérdeztél? - kérdeztem sóhajtva, továbbra is a fejemet támasztva. Amúgy, ez az első mondatom a mai nap, amit értelmes, és úgy ahogy elfogadható hangnemben mondtam.
- Aj, semmit! - legyintett, majd folytatta a rajzolását a...szilvának.
- Amúgy, jól rajzolsz... - ez egy dicséret akart lenni, csak olyan elcseszett hangon sikerült kinyögnöm, hogy nem igazán annak hangzott... - Most mi van?!
- Semmi... - emelte le rólam a tekintetét, majd folytatta az amúgy jegyre, és az amúgy tökéletesen nem csoportmunkánkat. Annyira sajnálom szegény srácot...Tényleg nagyon szeretnék tőle bocsánatot kérni, de félek is. Eléggé megbántottam, így nem lenne csoda, ha nem is akarna meghallgatni. De, ha nem csinálok semmit, lehet jobban összeveszünk, és a végén még kitudja miket vágnánk egymás fejéhez...- Síra, figyelj már rám!
- Hm? - néztem rá full KO-s tekintettel, mert amúgy, semmit nem fogtam fel abból amit mondott.
- Vissza kéne térned a mi világunkba! - szólalt meg végül öt perc hallgatás után.
- Máshova kéne visszatérni... - reagáltam le ásítva. Kicsengetésig nem szóltunk egymáshoz többet. Ő jól elrajzolgatott, én meg jól bealudtam. Micsoda csapatmunka...Végül jó kedvében kaptuk el a tanárt, és megjutalmazta az alvásomat egy kettessel, Bonti meg értelemszerűen ötöst kapott. De ez még csak addig sem érdekelt, míg elmondta, ugyanis a mondata végén már mentem is vissza aludni. Nem tudom miért, de minél stresszesebb vagyok, annál jobban nyom el az álmosság...
- Síra! Síra!! - lökdösött Zeririn, gondolom éppen azon volt, hogy felkeltsen. Kár, boccs Zeririn, most túl jól alszok ahhoz, hogy bármire is reagáljak... - SIRÁLLIAAA!!!! - üvöltött bele a fülembe, mire teljesen kirázott a hideg, és kábé a plafonig ugrottam a hirtelen jött magas hangfrekvenciától, főleg mert gyűlölöm, amikor a teljes nevemen hívnak...
- Zeririn, könyörgöm! Halkítsd le magad egy kicsit, szétreped a dobhártyám! - könyörögtem neki ásítva.
- Hallod, észlény, már becsengettek vagy tíz perce! - támaszkodott a padomon két kézzel Zeririn. De most, hogy mondja, fel sem tűnt, hogy rajtunk kívül nincs már itt senki. - Egek, Valentin tök ki lesz akadva!
- Haj, ez csak egy semmitérő ének óra... - ásítottam, majd azon voltam, hogy visszafekszek aludni, viszont Zeririn nem ugyan ezen az állásponton volt, ugyanis szó szerint kirángatott a padból, és egyenesen az angol teremig vonszolt...
- Na, csak, hogy végre megérkeztek a késők is! - csapta össze a tenyerét Valentin, aki az ASZTAL TETEJÉN ült...Hát, passz, hogy mit akart csinálni, a lényeg, hogy illemtanár lévén a pad tetején csücsült. Tök értetlenül néztem Zeririnre, először is, mert ugye ez a látvány nem mindennapi, másodjára...hiányzott a fél osztály! A 12-ből csak 6-an voltunk jelen, minket kettőnket beleszámítva.
- Nos, akkor el is kezdeném az órát! Kérlek, foglaljatok helyett! Zeririn már tudja a járást, te Síra, meg a Zak és Krisztán közé fogsz leülni! - oké, nekem aztán tök mindegy, hogy hol alszom végig ezt a halálosan uncsi órát...
 |
| Amúgy a következőképpen nézett ki az osztály. ↑ Bocsi, nincs kedvem jobb illusztrálást rajzolni, de nem is ez a lényeg most :D (Tudom, tényleg nagyon béna lett, de nézd el nekem a mostani hangulatommal jobbra nem futja.) |
- Nos, mindannyian kitöltöttetek egy lapot arról szólóan, hogy milyen tagozatra akartok járni! Ti most azért vagytok itt, mert nem szeretnétek kórusban szerepelni, a többiek értelemszerűen pont a tagozatos osztályba járnak! - kezdte a mondandóját a tanár. Amúgy, már majdnem reklamáltam, hogy én nem töltöttem ki semmilyen papírt, de csak majdnem...Ki az a bolond, aki plusz melót csinál magának? Ja, hát ezek szerint a fél osztály. :D - Nyugalom, itt nem kell olyan komoly dolgokat csinálnotok. Egyszer-kétszer leírunk pár dolgot az énektöri részéből, és ennyi! Ja, illetve írtok belőle egyszer egy félévben, és tényleg ennyi lesz! A többi órán meg azt csináltok amit csak szeretnétek, például tanulhattok a többi órára!
- Most ezt kajakra mondja? - törte meg a kemény figyelésünket Krisztán. - Már nem azér', de maga kinézi belőlünk, hogy tanulunk bármit is? Jó, Zeririnen és Wolfin kívül...!
- Hát, nem ártana neked is tanulni valamit, meg a másik kettő kis lazának, ugyanis nem illendő dolog a padon feküdni, miközb...
- Jó, de most nem etikett van! - szóltam közbe.
- Igaz is, nos, ott tartottunk, hogy...Hát, már nem tudom... - gondolkodott el Valentin, majd öt perc elteltével megjegyezte, hogy: "Tudjátok mit? Most szabad foglalkozás van, tehát csendben...." - és kábé eddig bírtam, a további történések kimaradtak. Már csak a csengőszót hallottam, ami újra felrázott az álmomból, de ahogy elnéztem, nem sokról maradhattam le, mivel a többiek is éppen most kaparták össze magukat a padról. :D Remek, az ének pont tökéletes lesz arra, hogy mindenki kialudja a fáradalmait. Bár, ha itt tartunk, ezt a műveletet nem csak éneken fogjuk művelni. :D
Szünetben nem igazán történt semmi érdekes, mármint amennyit sikerült felfognom belőle. :D Tehát: A fiúk ökörködtek (semmi új), Krisztánhoz jött vagy hatezer lány (ez sem új), Zeririn és Stella meg ezerrel azon voltak, hogy ne aludjak be, majd miután ez sikerült nekik, ezerrel azon dolgoztak, hogy ne ugassuk le egymás fejét Bontival (Ez sem új...Ja, de mégis, ez egy új dolog. Mindegy, kábé ennyit fogtam fel).
Angolon egyébként kikaptuk a dogáikat, és hááát...Nem is a jegy volt a meglepő, inkább a javítási módszer...Vagyis, pont az a baj, hogy tök normális az egész, tehát...Aj, inkább itt egy kép, és rögtön megérted, hogy mit akarok kinyögni már vagy fél órája:
Jé, és hibátlan lett a dogám, micsoda meglepetés! Én egyáltalán nem erre számítottam, azt hittem, hogy fullra egyest fogok kapi! Lám, mégis csak jól tudok puskázni! KÖSZÖNÖM GOOGLE FORDÍTÓ! :D - Kedveskéim, csodálatos dolgozatok születtek, nagyon büszke vagyok rátok! - kezdte mosolyogva Lia tanárnő - Látom, sikerült jól megértetnem veletek a színeket, és az általános szavakat!
- Igen, bár nekem speciel nagyon koncentrálnom kellett, már-már concentráltam! - vette fel az "Igen, én most komolyan büszke vagyok magamra!" mosolyát Zero, miközben a dogáját magához ölelte.
- Igyekeztem nem nehéz dolgozatot összeállítani nektek, hiszen mégis csak japán nyelvű iskola vagyunk elsősorban, de jövőre két tannyelvű gimnáziumként vonulunk be a történelembe, hiszen egész magas óraszámban tanuljátok az angolt is! - büszkélkedett a tanár is, csakhogy az ő büszkesége nem megjátszott volt. - Akkor ma belemerülünk a számokba, következő órán pedig dolgozat! És mivel látom, mennyire megy ez nektek, egy igazán, és szigorúan nehéz dolgozattal készülök nektek, tehát alaposan készüljetek fel! A számok után pedig belevetjük magunkat a gimnáziumos anyagba, de most jöjjenek a számok! - majd kiosztott nekünk egy-egy A4-es lapot, amin 100-ig egyesével, 100-1000-ig százasával, és 1000-10000-ig ezresével voltak felsorolva a számok. Hát, ez remek, ha esetleg nem tudnám mi a 600, simán ki tudom puskázni. :D Amúgy, míg Lia a számokról beszélt, én addig rajzolgattam a füzetembe, majd az utolsó öt percben Kíra elhúzta előlem a füzetem, majd egy üzenettel adta vissza.
- Tehát, ne feledjétek, következő órán dolgozat, tessék készülni! - szólt utánunk a tanárnő kedves hangon, mert ugye a csengő hallatán mi fogtuk magunkat, és kicsorogtunk a teremből. Mondtam már, hogy igazi mintadiákok vagyunk? :D
- Nos, akkor most már nyögd ki végre! - lépett mellém Kíra fenyegetően összevonogatva a szemöldökét.
- Mit is? - kérdeztem én is felvont szemöldökkel.
- Hát, mégis mi... - kezdte volna megint azt az ősrégi témát, amit öt perce már lezártnak hittem. Amúgy igen, ősrégi! Öt perc tudod milyen régen volt már? Öt perc alatt például simán le lehet hörpinteni 3-4 pohár kávét. :D Ja, amúgy csak azért elkezdte, mert egy tőlünk alig egy-két évvel fiatalabb lány közbeszólt.
- Sziasztok, ti melyik osztályba jártok?
- Hallod, nem látod, hogy éppen beszélgettünk? Egyébként, ki is vagy te? - nézegette Kíra fintorogva a lányt...Eléggé ismerős ez a lány, mintha láttam volna már valahol...
- Kíra, nézd ott van az a Hell...Zola! Nem akarsz odamenni hozzá? Mintha neked integetne! - mutattam az ajtónk előtt álló Zolára.
- Juj, de, csövi!! SZERELMEM, JÖVÖK MÁR!! - rohant el Kíra, kábé úgy, mint egy hurrikán.
- Izé... - szólalt meg a számomra nagyon ismerős idegen.
- Hm? Ja, boccs, mit is kérdeztél az előbb? - néztem rá a gondolataimból visszatérve.
- Csak azt, hogy ti... Vagyis most már csak te is kilencedikes vagy? Nem ismered véletlenül Blackwell Bontit? - nézett rám a lány könyörgő szemekkel, mire leesett, hogy honnan is ismerős nekem ez a csaj. Amikor Bontiéknál aludtam rá hittem azt, hogy Bonti barátnője, de valójában ... a húga.
- Az osztálytársam, de szerintem már nincs a teremben... - gondolkodtam el egy picit.
- Juj, szupi, akkor jó személybe botlottam bele! - ugrándozott tapsikolva Bia (?). Asszem', így hívják... - Nem tudod véletlenül, hogy merre lehet akkor?
- Hát, vagy kint van a srácokkal, vagy elment a kémiába! - vázoltam a lehetséges helyeket, ahol ez a szerencsétlen feltűnhet.
- Hát, kint tuti nincs, most jöttem onnan... - szontyolodott el hirtelen. Remek, nem elég, hogy alapba öljük ma egymást Bontival, még ez a kiscsaj is most kapjon rosszkedvet, hátha még ezt is rám fogja az a hírhedten okos bátya. - Amúgy, Bia!
- Tu...Vagyis Síra! - gondoltam át még egyszer a válaszom.
- Hé, akkor tegnap miattad nem is figyelt rám a bátyám?? Hogy merted?! Rám mindig oda kell figyelni, és most is itt keresem, de miattad nem találom!! - akadt ki Bia, mire én csak pislogtam, majd megindultam a szekrényem felé...Nem semmi a kiscsaj, látom anyuci meg apuci szeme fénye... - Hallod, hozzád beszélek!!
- Nyugi már! - csaptam be a szekrényem ajtaját, miközben erősen azon voltam, hogy ne álljak le veszekedni Bonti húgával is. - Előszedtem a kémia cuccom, nem kell rögtön hisztit csapni!
- Ne mondd meg, mit csináljak, inkább kerítsd elő a bátyám! - toporzékolt. Ch, kábé Talpikusz kettő, csak neki nem olyan durvák a hangulatingadozásai.
- Hallod, szerinted mit csinálok? Elviszlek a lökött bátyádhoz, a szertárhoz... - sóhajtottam.
- Nem is lökött, csak én nevezhetem így! Amúgy, messze van még? - hisztizett tovább Bia.
- Könyörgöm, alig öt másodperce megyünk, de egyébként nem! Csak lemegyünk ezen a lépcsőn, és elméletben ott kell lennie! - kezdtem elveszíteni azt a mai napra belém szorult csöppnyi türelmemet is. Ez a csaj meg csak toporzékolt és toporzékolt, majd már hálát adtam a kémiaszertárnak, és a benne nemsokára elkezdődő kémiaórának is. Nagy szerencsémre eltaláltam, hogy a srácok már bent vannak, így nem kell attól tartanom, hogy Bia esetleg lefejez guillotine-el.
- Hé, végre megvagy! - csapta le az asztalára a cuccaim. Végül is, miért én tartogassam, amikor ott az asztal is? :D
- Azért ennyire ne keress... - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Hallod, ne légy már ennyire egomán! Nem hiszem, hogy bármi mondandónk lenne egymásnak, vagy akármi! - forgattam a szemem, és a hangommal is jeleztem, hogy márpedig engem jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel a nagy Blackwell Bonti. Ja, a kijelentésemre, még jobban értetlenül nézett, de én csak felkaptam a cuccom az asztaláról, és megindultam a helyem felé - Amúgy a húgod keres!
- Mi van?! - pattant fel a helyéről. - Beszéltél vele?!?!
- Nem, telepatikusan kommunikáltunk egymással! - válaszoltam a tök hülye kérdésére erősen gúnyos hangon... Viszont most viccen kívül! Mégis honnan kéne tudnom, hogy őt keresi, ha nem beszéltem volna vele? Istenem, a logika meglátszik, de komolyan...
- Jó, de mit mondott? - jött közelebb a padomhoz.
- Hogy szóljak neked, hogy keres! Szerinted mégis mit? - néztem rá értetlenül.
- Csak ennyit? - kérdezett vissza.
- Kábé most láttam először, szerinted miről beszélhettünk volna? Jézusom! - vágtam le magam a helyemre, majd végre Bonti is kiviharzott a teremből. Amúgy azt nem akarta volna megkérdezni, hogy miért jött? Mert már csak ezt az egyetlen egy kérdést nem tette fel...
- Miért van itt Bia? - bökött hátba Krisztán, rögtön azelőtt, mielőtt feltette a kérdését.
- Süket vagy? Most láttam először, az istenért, mégis honnan kéne tudnom?! - kérdeztem vissza felháborodva. Krisztán már éppen válaszra nyitotta a száját, amikor belépett a terembe az IH, így inkább bedugta a fülébe a fülesét, valamint élte vígan tovább a mindennapi életét. Juhú, és akkor most a kémia...Egek!
- Jó napot, igen tisztelt 9. B, üljetek le, és akkor kezdjük is meg az órát... - vágta le az asztalra a tanári naplót René olyan arckifejezéssel, mint aki inkább fújogatna buborékokat öt éves gyerekeknek készült játékokból, mint hogy velünk töltsön el egy kémia órát... vagy bármilyen tevékenységet, ami a világon létezik. - Reven már megint agyátültetést végez magán?!
- Pffff - röhögtem gúnyosan, mert most az egyszer egyetértettem a tanárral, bár ezt elég, ha te tudod meg. Szerintem is úgy néz ki a tag ilyenkor, mintha komplett agyátültetésen venne részt: lágyan bólogat a fejével, vagy fekszik a padon, miközben elernyedt végtagokkal éli bele magát a zene világába, vagy pont az ellentéte: dobolgat a lábával a földön, és látszik rajta, tesz magasról az egész univerzumra. Tehát gondolom neked is leesett, hogy ilyenkor kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a tanárra összpontosítson.
- FIGYELSZ RÁM, TE KÖLLETLEN HULLA?! - rángatta meg a vállát egy szemvillanás alatt az IH.
- Ne bántsa, így hogy lehet Sklipnotot hallgatni? Beszarok - védte meg barátját Zero rögtön, az osztály meg mellé állt egy elsöprő röhögéssel. :D
- Majd pont az én órámon fog ilyen hülyeségekkel bekábulni! Hiábavalóságok hiábavalósága ennek a gyereknek az élete, nem csinál ez semmit sem!!! HAHÓ!!! - akadt ki már teljesen a tanár, miközben tovább rázogatta a srácot, mert Krisztán még a rángatásra sem csinált semmit, csak lazán megvonta a vállát, mintha éppen a szólóénekes veregette volna meg azt. :D
- Na, most lökje, mert mindjárt nyomom a következőt - vette ki az egyik füléből a fülest a fiú, mire René egyszerűen csak kirántotta a másikat is, és a táblához trappolt az egész készülékkel. Az gáz, ha csak a fülhallgató vezetéke tartotta szerencsétlen telót, így majdnem beleütközött három padba is?! Ez brutális! Persze Krisztán felkelt, hogy visszavegye. Szerintem ez eléggé merész húzás volt, mivel a tanár karba tett kezekkel elé állt.
- Vesz nekem akkor egy másikat? Csessze meg, ch - rántotta meg a vállát, majd visszament a padhoz René "NA MEGÁLLJÁL CSAK! Neked nem egy szülődet hívom el a rendkívüli szülői értekezletre, hanem még az ükanyád leszármazottjainak a kutyáját is, te siheder!" megjegyzése közben, amin Zak annyira röhögött, hogy szokás szerint lefejelte a jövő heti lefejelhető tárgyait is: asztalt, széket, Zerot (?), videojátékot... :D
De emellett a levegő hirtelen nagyon fagyos lett az egész osztályban, mintha egy kivégzésen lennénk, és a pallos valahol Wolfi asztalán lenne, a "bakó" meg maga Betrachen René lenne, aki jelenleg is vérben forgó szemekkel darálta az atomok atomosságát... De valahogy már nem érdekelt ez a kis vita. Folyton Bontira gondoltam, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a mi ennél nagyobb incidensünket! Lassan, de magabiztosan hátrafordultam, és megnyugodtam, mert a srác nem engem nézett, hanem szokás szerint aludt.
- Mit akarsz tőle? - dobott meg az egyik ÉLES tollával Krisztán. Ja, majdnem elfelejtettem: ha nem zenét hallgat, akkor engem cseszeget, tényleg! Hogy én ennek mennyire örülök! Szavakba nem tudom önteni azt a boldogságot, mikor éppen, ami a kezében van, nekem dobja, hogy figyeljek rá... Ovis szint.
- Hallgass már el! - borzongtam össze. Nem akarom, hogy még ő is beleártsa magát az egészbe, plusz azt sem, hogy Bonti felébredjen, és...
- Miért nem engem bámulsz? - WHAT? Azt meg mégis minek? Nem gondolkodtat ő jelenleg el eléggé, max csak idegesít. - Ja, jut eszembe.. a múltkor miért nem jöttél el deszká...
- Hát ez nem lehet igaz! - fordultam felé úgy, hogy majdnem levertem a hajammal a cuccaimat a padomról. - Múlt hét szerdán lesérültem, te agybeteg! Utána még élni sem volt kedvem, pl...
- Ja, élni se. Hát, akinek OLYAN betegsége van, meg vérszegénysége utána... Ja, így már vágom a szitut, sorry - mi van?! Miközben ezeket mondta, gúnyosan vigyorgott rám, és hátradőlt a székén.
- T-te... Miről beszélsz? Honnan tudsz te ezekről?! MONDD, HALLGATLAK! - suttogtam az első kérdést... De egyre idegesebb és idegesebb lettem, így a vége már ordibálásba torkollott. A srác egyáltalán nem lepődött meg, csak mosolygott tovább ridegen. Elegem van belőle is, mégis mikre célozgat? Neki csak annyi a legnagyobb problémája, hogy nem mentem el vele deszkázni, miközben rám meg rám szakadna legszívesebben ez a cseszett nagy mennyezet is! - Ismered ŐT?! Akkor azt mondd, ne ködösíts, gyökér!
- Kit? - hallottam meg Bonti hangját, mire rátapadt a szemem... és szóhoz sem jutottam. Csak ideges tekintettel bámultam. Ó, senkit. Miért lenne jó, ha te arról tudnál? Még azt sem tudom, Krisztán miért lő nekem random hülyeségeket! Amúgy Bonti értetlenül és álmosan fordította el tőlem a fejét Zero felé, mintha valamit akarna neki mondani, de végül nem csinált semmit.
- Senkit - vágtam le magam a padra, majd próbáltam elég miniatűrre összeszűkíteni a szemeimet, nem akartam látni semmit. Meg akartam nyugodni. De a gyomrom nem engedelmeskedett, egy bizonyos ponton elkezdett fájni, és hiába lélegeztem mélyen, nem ment az, hogy lehiggadjak végre. Francba már!
- Yamanaka kimegy a teremből, MOST! - üvöltözte René, mire értetlenül felkaptam a fejemet. Ekkor akaratlanul körbe is néztem, és leesett, hogy az előbbi jelenetet mindenki síri csendben végignézte... Úr isten! Hát, ez hatalmas pech.
- Miért csak én?! - feleltem, de már készen voltam. Krisztán ugyanúgy szekált engem meg darálta a hülye szövegét, akkor mégis mi...
- MERT ÉN AZT MONDTAM! TE RONTOD ITT AZ OSZTÁLY LÉGKÖRÉT! - ordibálta, mire elszakadt az a bizonyos cérna bennem. Még én rontom itt a légkört? ÉN? Már mindenki rám van akadva ma?! Válaszra sem méltatva kivágtam magam alól a széket, ami nekicsapódott Krisztán asztalának (Remélem összetört a gyerek egész padja!), majd kiviharoztam a teremből, miután bevágtam az ajtót, ami majdnem kiszakadt. Bementem a mosdóba, és lemostam az arcom, de semmit nem használt, a hideg víz maximum arra volt jó, hogy még világosabban szakadjanak rám a gondolatok. Most mégis mi lesz, ha visszamegyek? Így is úgy éreztem, ez a nap egy nagy káosz, és még egy olyan dolgot is a többiek tudtára adtam, amit nem kéne, hogy pedzegessenek. Nem hagytak eddig sem a legtöbben a hülye kérdéseikkel... Én értem, hogy aggódnak értem, de most pont nem a beszédesebb oldalam kívánkozik ki belőlem, plusz tényleg nem akarok senkit belerángatni az ügyeimbe. Ügyek... Krisztán lehet, hogy mindent tud? Ha Dake haverja, akkor olyanokat is tudhat, amik közelebb vinnének a nyomozásom végéhez. De eszem ágában sincs felhasználni Krisztánt, főleg azért nem, mert egyáltalán nem vagyunk jóban az esetek 99,98 százalékában.
- Hi! Vagyis szia! - köszönt egy... fiú? A lánymosdóban?
- Helló. Ez a lányvécé... - fordultam meg óvatosan, mire szembetaláltam magam...
- Daniel vagyok! Téged hogy hívnak? - mosolygott kedvesen, de nekem a mosolyom válaszként kábé egy vicsorításra hasonlíthatott, mivel hátrált a fiú pár lépést. :D
- Yamanaka Sirállia, de a barátaimnak és azoknak, akik életben akarnak maradni, csak Síra - magyaráztam neki "kedvesen", már amennyire kitellett tőlem. Bonti azt mondta, ha bajom van, azt máson ne töltsem ki. Nesze, nem töltök én ki semmit senkin! De... Most kajak neki szeretnék ezzel bizonyítani úgy, hogy full nem is tudja, de határtalanul bájos voltam?! Na, azt már nem! De ahogy elnéztem Daniel ábrázatát, nem tudtam rá haragudni, főleg, mert ő nem ártott nekem. Vele kapcsolatban egyébként egy apró dolgot nem értettem. - Mit keresel a lánymosdóban? Eltévedtél?
- Nem, csak látom, ahogy idegeskedsz bent, és idejöttem - felelt aranyosan artikulálva a szavakat. Hát, ez roppant kedves, szerintem meg csak azt látta, hogy egy idegbeteg fejelgeti a csapot ezerrel, és nem akarta átélni, ahogy egy mosdócsap kinyiffan...
- "Láttam, ahogy idegeskedsz", nem "látom" - javítottam ki egy hibát a beszédében, mire elnevette magát. Hát, ja. Nem egyszerű, ha külföldi voltál, és meg kellett tanulnod egy tök más nyelvet, ráadásul az egyik legnehezebbet a világon... - amúgy meg értem.
- Köszönöm - nyomott a kezembe egy Sport szeletet. - E-ezt...m-meg akartam e-enni, de...
- Ha? - néztem tök értetlenül az édességet, amit amúgy meg imádok, mint ahogy minden csokit a világon. Bár full nem értettem, most ezt miért kaptam. :D
- ...De már nem! - azzal eléggé zavart ábrázattal kifutott a mosdóból. Hát...oké? Úgy álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség egy Sport szelettel és a gondolataimmal. Köszi, Dan, ha lehet így hívni.
- Síra! - integetett Zeririn kábé fél centire a fejem előtt. Ő meg honnan a halálból került ide? Ja, a mesés osztálytermünkből, azt értem, de azt nem, hogy... Ó, vagy ő is vett levegőt, meg beszélt három mondatot, mint én? Szegény lány, biztos nagy lelki tusa volt neki kivontatni magát az ördög karmai közül.
- Te meg miért vagy itt? - fordultam a csap felé értetlenül, miközben felbontottam a csokit.
- Nálad meg miért van egy Sport szelet? - csípőre tette a kezét, mintha minimum az anyám lenne, aki diétáztatja (= éhezteti) a gyerekét.
- Találtam - majd mind a ketten elnevettük magunkat. :D
- René üzeni, hogy mivel fontos anyagot veszünk, ezért gyere vissza, azzal a feltétellel, hogy nem "pofázol" többé az órájába... - magyarázta, mire majdnem felforrt az agyvizem.
- Megy a halál! Mintha Krisztán nem beszélt volna bele az órájába Bontival egyetemben! Miért csak engem szekál még ő is?! - tettem fel a költői kérdésemet, és ha azt kérded, "A szerző mit érzett, miközben feltette kérdését?", a válaszom: felrúgok valakit!
- Sejtette mindenki, hogy ezt fogod mondani, ezért én jöttem, és nem Stella. Kíra meg egyetért veled, szóval nem akart visszarángatni - markolta meg a karom, majd elkezdett vonszolni végig a folyosón. Persze ötször kiszabadultam közben, és ordibáltam, hogy márpedig én tuti nem fogok visszamenni oda!
- Csendesedj már el, hisztigép, mit hiszel, körülötted forog a világ?! - oltott be egy szemvillanás alatt.
- Épp az, hogy nem, te arrogáns... Á, tudod, mit? Hidd csak ezt. Nem akartam én ott senkit sem zavarni, pont azért mentem ki, meg persze René is csak engem tudott kiszúrni hátulról, ami full igazságtalan! Így is kész vagyok ettől a mai naptól, és még jön ez is! - daráltam a szavakat indulatosan.
- Megértelek, mivel valóban nem csak te rizsáztál. De te voltál a legfeltűnőbb, ezért téged tessékelt ki. Most nem kérdezgetlek feleslegesen egyébként, pedig lenne mit. Érzem, hogy nem erre van szükséged. Hanem arra, hogy valaki a fejedbe verje, hogy: SZEDD ÖSSZE MAGAD MÁR! - kólintott fejbe. Hé, ez több a soknál!
- Áú! Mindjárt sógorostul visszakapod! - simogattam a fejem, mielőtt benyitottam volna a terembe.
- Yamanaka, hamarosan röpit iratok, szóval meggondoltam magam: lejegyezheted itt helyben, de ne szövegelj állandóan! Mint a kacsa segge! - ingatta a fejét René a megérkezésemre, mire majdnem kifordultam a teremből ugyanazzal a lendülettel, amivel bejöttem. Ch! A csokipapírt idegesen szorongattam a kezemben, miközben a többiek "Huh, ennek meg mi a kínja?" tekintettel kísértek el a helyemig, ahova levágtam magam. A székem újra a padom alá volt tolva, amit nem értettem. Ki volt olyan kedves, hogy felállítsa? Ilyen gondolatok kavarogtam a fejemben, miközben René halál unalmas szövegelése töltötte be a kivételesen csendes termet, mire a csokipapír egy széllöket miatt lehullott Bonti asztala mellé... Hallottam, ahogy a fiú felveszi a papírt, majd a keze között forgatja. Értetlenül hallgattam tovább, de már nem fordultam hátra. Miért nem dobja ki?... Csak zörög vele, mint valami idegesítő vénség, akinek már csak ez az egy öröme van az életben, hogy ENGEM idegesít a zörgésével...
Mikor kicsöngettek, René kivételesen elégedetten csapta össze a naplót, de a megelégedése kábé eddig tartott, mivel ezután Zero "véletlenül" eltalálta az ikre videojátékával a karját, mire a tanárbá' őrjöngve, a karját simogatva robogott ki a teremből, Zak meg Zerora vetve magát verekedett egész szünetben... Volt ott minden: rúgás, ökölcsapás, harapás (?!), káromkodás, de igazából hmmm... Szerintem én ehhez már full hozzá vagyok szokva. :D Üres, kifáradt tekintettel bámultam a fiúk "öljük meg egymást, míg fiatalok és ölnivalóak vagyunk" hadműveletét, mikor a hátam mögött megint egy érdekességre figyeltem fel...
- Miért nem dobod ki? - ez Krisztán hangja... Hát, én is ezt kérdeztem magamtól!
- Mert az ő... Hát, minden negyedik nyer, ez meg nyerő - itt hallottam, ahogy Krisztán fáradtan elröhögi magát, majd vállon vereget valakit. Tutira Bontit, aki ezután rám sem nézve kiment a teremből... Hát, remélem boldog, hogy ehet ő is egy Sport szeletet, ch. Miattam.
Föcin nem igazán történt semmi érdekes, a kifeszített térképen keresgettük meg Európa legfontosabb folyóit meg városait... Azt hiszem.
- Zero fiam! Mutasd meg, merre van Ázsia! - invitálta ki Ursula, az ebtartó hiéna a táblához a srácot, aki erre nem volt felkészülve. :D
- Én csak azt tudom, Euréka hol van!! - lóbálta a kezét az USA-ra mutogatva Zero, mire az egész osztály hangos nevetése remegtette meg az ablaktáblákat. Nem csodálkoznék, ha egyszer nemes egyszerűséggel kitörnének. :D
- Mit is mondtál?! - sikította elszörnyedve Ursula.
- Csak azt, milyen szép lábzoknija van! Egyöm mög a szivit nekije! - hajolgatott Zero, a többiek meg már sírtak. :D - Télleg', hol lehet ilyen lábtyűt venni? Szőrmintásat? - érdeklődött fapofával, de nem nagyon ment neki, így elég torz ábrázattal kísérte végig minden kiejtett szavát.
- CSEND LEGYEN MÁR!! - húzogatta a tanárnő a szoknyáját le a lábán, gondolom eszébe jutott, hogy már hat éve nem szőrtelenített, majd a helyére küldte Zerot, és Bontit hívta ki.
- Na? - emelte a tanárra kék szemeit, Ursula meg tisztára zavarba jött. :D
- Mit na? Mutasd meg Ázsiát, melyik égtáj fele található! - utasította a maradék erejével a srácot. Egyébként tök vicces, hogy már elment 30 perc az órából, és eddig csak Európát, Budapestet, meg Erdélyt találtuk meg, Ázsiát még nem. Mondjuk nem vágom, hogy van köze Ázsiának Európához, biztos együtt kávéztak valahol... Tényleg, kávé! Imádom a kávét!
- Arra - mutatta meg a helyes irányt, mire a keze elakadt a térkép egyik "domborulatában", így lerántotta az egészet, ami én szerintem roppant logikus... Mindenki feküdt a padon jókedvében, engem kivéve, akit egyáltalán nem hatott meg a bénázása.
- SZEDJED ÖSSZEFELÉ AZONNAL!!! MI VAN, AZ IZMOCSKÁIDDAL NEM BÍRSZ EL EGY TÉRKÉPET? - lett elege belőle Ursulának (is), mi pedig értetlenül vettük tudomásul, hogy a tanár valószínűleg Bonti izmait stírölte idáig. :D
- Nem akarja esetleg "összefelé" nyalni őket? Azt szereti! - vihogott Zak, mire Karamell kontrázott:
- Mondta múlt szünetben, hogy szereti, ha mustáros ubisalival kenegeti a föcitanár a bicepszét!
- Mit, a tricepszét! - szállt be Bonti szívatásába Zero, mire mind a hárman kaptak egy-egy krétát a szemük közé a sráctól. :D Ekkor hirtelen belépett egy lány a terembe...
- Elnézést, elcseréltük a naplót! - szabadkozott... Zorka? Ezután odaadta a már szeptemberben megviselt naplót Ursulának, aki erre még dühösebb lett.
- Már beírtam a hiányzókat! Ejj, a világ összes koszos etiópját, az Isten fáját neki! - mire nem együttérzést, csak röhögő tekinteteket és csapkodásokat kapott tőlünk az asztalaink felszínére. :D
- Bocsá... - de a nő tovább őrjöngött, mire Zorka full elvörösödött... WHAT?
- K-köszi - vette el a lány azt az átkozott tárgyat, majd kirohant a teremből... Mondjuk, én egyáltalán nem csodálkozom rajta! Végre kiment!
Miközben Bonti elsuhant a padok között, nem történt semmi izgalmas. Viszont egy valami igen, mikor mellettem haladt el: egy Sport szelet csapódott az asztalomra...
- Hé! - kaptam fel a fejem. - Ch, a tied - nyújtottam neki oda, de ő meg sem állt, rám sem nézett, mindössze levágta magát a székére, és benyomta a szunyát... Mi van? Csak nézegettem a csokit, és nem értettem, miért pont hozzám... Ezzel akar felvidítani? Vagy mi a helyzet? Hát, engem a lehető legkevésbé sem érdekel! De mikor kicsöngettek óráról, kivonultam a csokimmal, és úgy, hogy senki sem látta, megettem. Ez is nyerő, ez őrület...
- Kinek adod, ha kiváltottad?
- ÁÁÁÁ!!! Senkinek!!! - reagáltam le Krisztán pofátlanságát egy nagy ugrás kíséretében. Mit képzel magáról, hogy csak úgy a hátam mögé oson?!
- Na, ha már Bonti neked adta, te adhatnád nekem! - ajánlkozott cseppet sem furcsán...
- Tudod, mit? Nesze! - nyomtam a kezébe a papírt, mert az kizárt, hogy neki váltsak ki csokit, minek néz? - A kávém meg elfogyott, ha már ott téblábolsz, hozz azt is!
- Majd, ha lesz kedvem! - intett egyet, és már ment is a büféhez... Ch.
Irodalom első öt percében azt a cseszett Sport szeletet eszegette (Már kezd a mai napon elegem lenni a csokoládékból...), de direkt ilyen lassan, vagy csak az én agyamban lassult le az idő mostanában?! Miközben azon agyaltam, hogy vajon kit üssek agyon azért, mert az idő ilyen lassan telik és idegtépően, addig Bonti is megérkezett a hátsó padsorhoz, és most "véletlenül" ránéztem. Lehet, nem kellett volna. Ő éppen a zenét az agyába tuszkoló Krisztánra pillantott, aki nagyban falta azt az átkozottul zörgő izét...
- Fiatalok, elmarad az irodalom óra, mivel megbeszélés lesz a hirtelen jött szülői miatt! Nagyon nagy bajban vagyok miattatok, gyerekek! - legyezgette magát egy nagy köteg papírral az ofő, aki úgy csörtetett be a terembe, mint egy betöltött puska, csak ő éppen tananyaggal volt felszerelve, amit mi nagyon nem akartunk megismerni szerintem... - Ezeket tegyétek el, és vigyétek haza, ragasszátok be a füz...
- Na, az kizárt! - ellenkezett Karamell, miközben lemászott a pad tetejéről (Ő meg hogy került oda?!) - Yoshira Hattyúnyak is folyton azt csinálja, amit nem tud leadni, azt kiszolgáltatja papíron, basszus! Az ki van lőve, hogy hazavigyek egy kész könyvtárat innét! Mi vagyok én, titkárnő, hogy ennyi papírral futkározzam? - darálta full felháborodottan, mire az egész osztály egyöntetűen bólogatni kezdett, mert amúgy igaza is van a srácnak... Itt a tanárok, ha valamit nem tudnak órán elmondani, odaadják papíron, így szerintem a világ 80 százaléknyi erdejét vágatják ki...
- Karamell, ő nem Hattyúnyak, hanem tanár úr! Több tiszteletet a pedagógu... Á! - magyarázta Tyler türelmet ráerőszakolva a hangjára, de nem nagyon ment neki... - Akkor hétfőn nyolcadik órában itt marad az egész osztály, és megtartjuk az elmaradt órát! Most pedig sziasztok! - suhant ki a teremből, mi meg egy "Neeeeeee!" kiáltással adtunk hangot annak, hogy tuti, nem fogunk 8. órában itt dekkolni hétfőn, a hét legkiállhatatlanabb napján!!
- Na, ezt is összehoztad, mocsári szar alak, akinek az agya helyén még lyuk sincs, mert soha nem volt ott az égvilágon SEMMI! Hogy lehet valaki ennyire káoszos agyú reszelék egyáltalán?! - sóhajtozta Kíra, és egyszerre mindenki nekiállt Karamellt szidni, hogy merészelte ezt megtenni, most szívhatunk 8. órában, bla bla bla.
- Hagyjátok már! Igaza volt! A tanár intézte így! - csapott az asztalára Zeririn.
- Ki a reszelék, heee? Mindjárt beléd állítom a reszelődet, Sakál! Tudod, kinek pofázol te! - csapott hússzor erősebben a lány padjára Karamell, mire Kíra nemes egyszerűséggel megfogta az ingét, és nekiállta idegbetegen rángatni a srácot jobbra-balra, Karamell meg megfogta a lány kezét, és azt ráncigálta még idegbajosabban, szóval ők megint elvoltak. :D Ezután már kizártam a külvilágot nagyjából, mert túl fáradt voltam figyelni az újabban kialakult vitát... Krisztán zörgése viszont ott csengett a fülemben, és mikor hátraordibáltam volna neki, hogy "ÁLLÍTSD MÁR LE MAGAD!", hátrafordulásom közben észrevettem Bontit, ahogy maga elé mered... Nem. Nem érdekel már semmi. Inkább hagyom az egészet.
***
Huh, milyen jó, végre vége a napnak, péntek is van, szupiii! Minden vágyam, hogy hazaérve belemerüljek egy jó forró vízbe, majd aludjak, úgy...Örökké. Én leszek Csipkerózsika, csak én majd üzenek a szőke hercegnek, hogy eszébe ne jusson felébreszteni hosszan tartó, mély álmomból. :D
- Síra, várj! - szólt utánam Bonti (Remek...), mire jött az az értelmes ötletem, hogy csak be kéne várnom...Aj, néha túl kedves vagyok! - Beszélhetünk?
- Nem hiszem, hogy bármi megbeszélnivalónk lenne! Mennem kell! - fordultam meg, és akartam faképnél hagynia srácot, de az megragadta a karom, és maga felé fordított.
- De nekem van mondandóm! - nézett mélyen a szemembe.
- Engedj el, kérlek! - suttogtam továbbra is a szemébe nézve, mire Bonti elengedett, én pedig elrohantam, faképnél hagyva őt a suli kapuja előtt.
Elérve a kapunkat megláttam Zeron autóját. Tehát már hazaért, de ez engem most miért nem tud meghatni? Berontottam a házba, majd futottam is volna a szobámba, de valakibe beleütköztem. Szuper, tehát Zeron beállt elém, és...
- Te meg ki a franc vagy? - kérdeztem az idegen srácot, aki a nappalink kellős közepén ácsorgott, míg Zeron a konyhapultot támasztva nézett minket. Egyébként ez a srác nagyon ismerős nekem... Mármint még sosem láttam, de úgy érzem, mintha ismerném, vagyis... Biztosan csak képzelődök! Amúgy nem néz ki rosszul, fekete haja és kék szeme van, csakúgy, mint nekem...
- Boccs, nem figyeltem, remélem egyben vagy! Amúgy, Gray, te meg Síra, igaz? - mosolygott kissé gúnyosan, majd odafordult a nagybátyámhoz. - Hé, ember! Nem közölted, hogy egy olyan házban fogok lakni, ahol a csaj rohangál össze-vissza!
- Haha, majd hozzászoksz, Síra már csak ilyen! - nevetett Zeron is, én meg csak tök értetlenül bámultam, hol Grayt, hol a nagybátyámat.
- Öö, nem lenne valami mondandótok? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert azért mégis csak! Ez felháborító viselkedés, azt sem tudom, ki ez a srác, és...Mi van? Mit is mondott? "Nem közölted, hogy egy olyan házban fogok lakni..." LAKNI??! És miért tegezi egyből le Zeront?! Ja, és ha már nála tartunk: mégis honnan kukázta ezt a gyereket?
- Síra, figyelj! - fordult felém végre Zeron, és nagyon ajánlom neki, hogy valami értelmes magyarázattal álljon elő a srác...Gray...A srác...Áá, mindegy, csak legyen értelmes és kész! - Ő itt Gray, és neked adom ajándékba, mert úgy is sokat vagy itthon egyedül!
- Ha??! - kérdeztük tök egyszerre Grayel.
- Jézusom...! Zeron, hol van már a kávém, legalább hat éve kértem! - sopánkodott a srác, és amúgy: kávé?
- Jó vicc, Zeron még nekem...sem... - és pont ekkor tette le a srác elé nagybátyám a gőzölgő kávét. - Jó, én mentem, élvezzétek egymás társaságát...
Végre sikerült felrobognom a szobámba, és le tudtam magam vágni a pihe-puha ágyamra. Nem hiszem el amúgy, annyi minden történt mostanában... A banda, Moris, Zeron és most Gray. Összevesztem Bontival, meg ajj... Annyira kíváncsi vagyok, hogy mit akart délután mondani... Miért is rohantam el előle? Fúú, tiszta bolond vagyok, már annyi vért csapolt le az a barom Dake, hogy így jelentkezik nálam? Vagy mi van, ha veszett vagyok, úgy mint a kutyák?! Jézusom, azonnal szólnom kell Zeronnak, hogy....Hah, mindegy, úgy látszik ő most tökéletesen elvan ezzel a Grayel, akit egyébként még mindig nem igazán tudok hova rakni. Annyira, ismerős, és tök olyan érzésem van, amikor ránézek, mintha csak magamat látnám... Mindössze rövidebb hajjal... És pasiként... Jó, mindegy, úgy is nehéz elmagyarázni, egyszerűen csak érzem...
- Bejöhetek? - nyitott be a szobámba az emlegetett szamár...Izé, Gray, nehogy azt gondold, hogy pölö Dake vagy Bonti!
- Oké, számomra érthetetlen okból Zeron befogadott, de legalább kopogj, vagy valami! - próbáltam felvázolni a srácnak a szabályaimat. Igazán sok van, de ha betudja tartani ezt az egyet, már elmegyek egy misére.
- Nyugi van, csak dumálni jöttem! - sóhajtott, majd a kezembe nyomott egy csésze kávét. Mondanom sem kell, elég furán néztem rá. - Most mi van? Zeron mondta, hogy rajongsz érte, gondoltam hozok...
- Igen, és mit mondott még? - forgattam a szemem, mert azért tök jó, hogy egy vadidegen srácnak így kimesél a nagybátyám. Főleg, hogy... Hát, mindegy, ez akkor sem volt tőle korrekt!
- Fú, hát! - ült le egy nagyot sóhajtva az ágyam szélére. Megjegyzem, én a párnáimat öleltem magamhoz, szintén az ágyon ülve, csak én éppen a másik felén. - Lássuk, szólj, ha valamit tévesen mondok! Tehát: kávémánia, félsz a kutyáktól, fested a hajad, Zeron a nagybátyád, nem ismered a szüleid, és elméletben tesóid...sincsenek! Folytassam?
- Nem, ennyit sem kellett volna mondanod! - néztem a bögrémet, amiben még mindig gőzölgött a kávé.
- Amúgy, miből gondolod, hogy nincsenek tesóid? - Gray kérdésére felkaptam a fejem. Miből gondolom? Hát... - Mármint, ha nem ismered a szüleid, ezt nem mondhatod ki 100 százalék pontossággal!
- Zeron mondta, és mivel ő nevelt fel, így nem kérdőjelezem meg a szavát... - mondtam ki a szerintem legésszerűbb választ.
- Miért, ha a nagybátyád azt mondja, hogy ugorj a kútba, megteszed? - nézett rám gúnyosan nevetve a srác.
- Persze, hogy nem! Ilyen téren egyáltalán nem tőle függök, hiszen, ha ennyire sok mindent elmondott neked, azt is tudhatod, hogy jobbára saját magamat neveltem fel! - vettem fel szerintem a szokásos álarcomat.
- Zeron valójában mindig is figyelt téged, minden egyes lépésedről nagyon is pontosan tud! Attól, hogy nem mondja, még ő sem hülye, csak megbízik benned, és a döntéseidben! Talán itt lenne az ideje, hogy egy kicsit te is megértsd őt! - ekkor felállt, és kiindult a szobámból. - Azt meg idd meg, nem raktam bele mérget, nyugi! Jó éjt!
- Nem tudom, miért hiszed, hogy ebben igazad van! - szóltam után, mire csak elnevette magát, majd a mai napra végleg kiment a szobámból. Amúgy, mi ez már? Nincs ennek semmiben sem igaza, és semmiről sem tud! Arról meg főképpen nem nyilatkozhat, hogy milyen a viszonyunk a nagybátyámmal! Ch, nem tudom mi volt ezzel a szándékod Gray, de bármi is, nem jött be! Még vagy öt percig ezen filóztam, aztán lehörpintettem a kávém, bekapcsoltam a TV-t, de azt unalmasnak találtam, így jobbára csak hallgattam. Felmentem Streemesre, és az első dolgom az volt, hogy visszajelöljem J.G.-t, akiről bár még mindig semmi fogalmam nem volt, hogy ki a halál kínja, de nem érdekelt. Amint ezt megcsináltam, beugrott Bonti "éppen most" kitett állapota: "Banyek, rohadtul szar az egész szitu! >.<". Vajon, ezt mire érthette?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Sziasztok! Ha bármiféle véleményed, kritikád, hozzászólni valód akadna könyvünkkel kapcsolatban, bátran írj! :) Hozzászólásodat előre is köszönjük szépen!
A Szerzők