Becsapódik a bejárati ajtó. Felrobogunk a lépcsőn. Megint becsapódik egy ajtó: a szobám ajtaja. Bonti letesz az ágyamra, én meg csak lihegve ülök, és nem tudok megszólalni… Mintha megnémultam volna. Ő sem mond semmit, csak néz le rám onnan… Fentről. Biztosan sajnálkozik… Vagy undorodik tőlem, amit látott, amitől megvédett… Mit tudom én. Már mióta így vagyunk! És ő semmit nem kérdez, hogy miért voltam ott vagy kivel voltam ott, hogy mi történt Dake és köztem… Nem kérdez semmit, csak áll…
- Síra… - de én elfordítom a fejemet… Szégyellem magam, igenis iszonyúan szégyellem magam, hogy így kell látnia. – Jobban vagy már? – tényleg
csak ennyi érdekli? Hogy ÉN jól vagyok-e? Azta…
- I-igen…Nyugodtan…haza…mehetsz – suttogom erőtlenül, de
magabiztosságot erőltetve a hangomba.
- Biztos? – hajol le hozzám, hogy lássa az arcom, de előre
hajtom a fejem, hogy az összes hajam az arcomba hulljon.
- I-igen – bólogatok hülyén, ő pedig lassan, szaggatott lépésekkel távozik. Mihelyt kiér, már megint csak sírok. Ütögetem a falat, míg el nem
fárad a karom… Átkozott élet! Nehogy már leterítsen engem!!
- Nem megyek! – csapja ki a bejárati ajtómat újra Bonti,
berohan, és megölel… Miért? Itt állt végig, és hallgatott? Nem bírok
megszólalni… Csak felkelek kibontakozva az öleléséből, utána a halál tudja,
miért, de találok neki egy felsőt, ami Zeroé, csak valami megmagyarázhatatlan
varázslat folytán a székemen lógott.
- Köszi - nézegeti a pulcsit, mintha egy amcsi VIP jegyet
adtam volna neki egy valódi boxmeccsre…
- Szívesen… L-láttam, tiszta vér lett a f-felsőd – tördelem a
kezem, miközben csak támasztom a székem, háttal neki, míg átöltözik… Amint elkészül, visszaülök az ágyamra, és csak nézek ki a fejemből. Bonti egy darabig
néz, majd próbálja megérinteni a vállam, de én hülyén azt képzelem, hogy Dake akar fogdosni, így elrántom onnan… Kezdek teljesen bekattanni, hisz ő nem a poloska,
hanem Bonti, aki megvédett…
- Talán tényleg jobb lesz, ha elmegyek… - rántja vissza a
kezét hirtelen, majd menne ki, de én…
- Bonti… N-ne menj el! – bukik ki ez a pár szó a számon,
teljesen reflexből, ő pedig megáll. Így vagyunk pár percig… Nem tudom, miért
megy ilyen lassan az idő, de tuti valaki fejbe verte baseball ütővel, amit meg
tőlem szedett el korábban… Hülyén érzem magam amiatt, amit mondtam neki, de
tényleg így érzek.
- Jó – ül le az ágyam szélére. – Próbálj meg aludni – biztat,
én pedig próbálkozom… Befekszem az ágyamba, de amint lehunyom a szemem, felvillan, mint egy robbanás, a gyár, a szagok, a félelem, az, hogy egyedül vagyok, kiszolgáltatott, és
ez… megrémít. Kiráz a hideg, még a takaró alatt is, és csak remegek… De
hirtelen melegebb lesz, mintha karok védenének, és nem kéne semmi miatt
aggódnom…
- Bonti – suttogom, de ő meg sem moccan.
- Bocsi, de nem bírtam tovább…nézni – ne magyarázkodj,
semmi szükségem rá, sőt… Nem bánom, hogy így vagyunk. Biztonságban érzem magam, ha itt vagy. De az meglep, hogy te nem
bármiféle hátsó szándékkal érintesz meg soha sem, hanem hogy nekem jobb legyen.
Őrület, ilyen embert én még nem is láttam… Sikerül végül elaludnom, de ezt csak
neked köszönhetem.
Másnap reggel, mikor felkeltem, Bonti már sehol sem volt. Miért? Meg akartam neki köszönni… De emiatt napokig, míg otthon lábadoztam, úgy járt a fejemben ez az emlék, mintha mindig a jelenben játszódott volna le éppen… Hátha egyszer megváltoztathatom, és reggelre odavarázsolhatom Bontit a szobámba, hogy mindent megmagyarázhassak neki. Megmondhassam, ha aggódik, ne tegye. De talán nekem sem kell magyarázkodnom emiatt, hiszen azzal csak megnehezíteném az ő életét is…
Másnap reggel, mikor felkeltem, Bonti már sehol sem volt. Miért? Meg akartam neki köszönni… De emiatt napokig, míg otthon lábadoztam, úgy járt a fejemben ez az emlék, mintha mindig a jelenben játszódott volna le éppen… Hátha egyszer megváltoztathatom, és reggelre odavarázsolhatom Bontit a szobámba, hogy mindent megmagyarázhassak neki. Megmondhassam, ha aggódik, ne tegye. De talán nekem sem kell magyarázkodnom emiatt, hiszen azzal csak megnehezíteném az ő életét is…
***
Valahogy kipattant a szemem, pedig csak hajnalok hajnala volt (azért annyira nem, csupán fél hét), ezért úgy döntöttem, hogy tusoláskor megmosom a hajamat is, mert tegnap este nem volt kedvem hozzá. Pontosabban átaludtam a keddet és a szerdát is, így most nemcsoda, hogy teljesen kicsattanok az energiától. Ezen gondolatok közepette mentem le kinyitni az ajtót, és eszembe sem jutott, hogy hideg lehet kint, ami azért is gázos helyzet, mert ugye full vizes hajjal, pólóban. és rövidnadrágban nyitottam ki az bejárati ajtót.
- Basszus, nagyon hideg van! - sopánkodtam, és szerintem ezt köszönésnek is szántam. :D
- Öö... - nézett furán Bonti. - Biztos, hogy jól vagy?
- Persze, miért? - kérdeztem vissza mosolyogva, miközben beugrott a múlt, ami eddig kattogott a fejemben még alvás közben is, de eldöntöttem, most le fogom ezt gyűrni, és csak a jelenre koncentrálok... Vagyis hát, megpróbálkozom vele.
- Háromnegyed hét, és te fent vagy! Egyébként... - nézett végig rajtam, mire én csak egy kicsit eldöntöttem a fejem és kérdő tekintettel néztem rá - Mi történt a hajaddal? - érdekes módon, mikor megmentett, nem vette észre... ennyire másra vagy más valakire figyelt? Jaj, Síra, megmondtad már, hogy nem gondolsz ARRA!
- Zeririn és Stella még hétfőn vérszemet kaptak....Amúgy nagyon szar? - kérdeztem, amúgy szerintem a legrosszabb embert, hiszen ő mégis csak pasi. :D
- Nem, de amikor simán fekete volt a hajad, az jobban tetszett - vallotta be őszintén, és mintha csalódást láttam volna az arcán.
- Nyugi, négy vagy öt mosás után teljesen kikopik, szóval ez csak ideiglenes - nevettem fel. - Megyek megszárítani a hajam!
- Oké, de figyu! - szólt utánam Bonti. - Kajak itt volt a lányokkal Zero is?
- Ja, és a helyedben elkerülném a konyhát! - válaszoltam meg a srác kérdését, miközben próbáltam valami értelmeset kezdeni a hajammal. Azaz, először megszárítottam, utána meg azon agyaltam, hogy göndör legyen vagy egyenes...Fú, milyen nehéz kérdések kavarognak a fejemben...
- Öö, miért is? - támasztotta a fürdőszobaajtót Bonti a vállával, csak úgy mint ahogy Zeron szokta. Amúgy ez a fiúknál ilyen hepp izé, vagy mi? Na jó, ezt is értelmesen megfogalmaztam. :D
- Mert Zero is ott kapott agybajt, és verte szét a lakást! Egyébként jó érzés végignézni, ahogy vasalom a hajam? - nevettem Bontira nézve a tükörből.
- Ja, kíváncsi vagyok, hogy Bia mit csinál hatszáz évig a fürdőben - próbált a hangjából érdeklődést kicsikarni.
- Figyu, megkérhetlek valamire? - fordultam felé könyörgő tekintettel.
- Persze - huh, ez könnyű menet volt, Zeronnál már nem szokott ez beválni.
- A szobámban hagytam a fele cuccom, idehoznád, kérlek? - kérdeztem, és próbáltam extra cukin nézni a srácra, aki először szerintem azt hitte, viccelek.
- Aha, mit hozzak el? - kérdezte végül pár másodperces hallgatás után
- Hát, az ágyon van a ruhám, meg a táskám...valahol... - gondolkodtam el, hogy hova rakhattam...De nem, most nem Zeron autójában van, az ezer százalék. :D- Most komolyan, kutassam át az egész szobád? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Könyörgöm! - esdekeltem (:D) a fiúnak, majd eszembe jutott valami, amivel kicsiként zsaroltam Zeront. - Cserébe kaphatsz egy ölelést!
- Fél perc, és hozom! - fordult ki a fürdőből nagy lendülettel Bonti, és hallottam, hogy ezerrel kutat a szobámban. De jó, ez az öleléses dolog még mindig bejön! :D Mire visszaért, ki is vasaltam a hajam, tehát már csak át kell öltöznöm, meg sminkelnem, és kész is leszek.
- Köszi, de most maradj kint egy picit! - toltam ki szegény srácot a fürdőből, majd a biztonság kedvéért magamra zártam a fürdőajtót, és gyorsan felöltöztem.
Na, akkor már csak Bonti jutalma és a sminkelés, utána tényleg kész vagyok. Szerintem már Bonti is készen van, csak ő idegileg, és méghozzá tőlem. :D - Tényleg köszi! - mosolyogtam kedvesen, mikor kinyitottam az ajtót, és azzal a lendülettel meg is öleltem a srácot. Milyen kis cukik vagyunk, de ez haverok között még nem lépett túl semmilyen határt, nem igaz?- Te tényleg fura vagy... - szólalt meg vagy két perc hallgatás után, miközben én azzal szenvedtem, hogy normálisan kifessem a szemöldököm.
- Miért is? - pillantottam rá egy pillanatra (:D) a tükörből. - A húgomat ezzel lehetne kikergetni a világból. Mármint, még anyát is kizárja, amikor sminkel, meg ilyesmi, neked meg semmi bajod vele.
- Ja, már hozzászoktam! - mosolyodtam el. - Zeron általában ugyan azt csinálja, amit te: támasztja az ajtót.
- Eskü, Biát is kiképzem erre! Elhozom hozzád, edzd már meg egy kicsit! - röhögött Bonti.
- Jó, de akkor jön a macska is! - mondtam, miközben éppen a szempilláimmal vacakoltam.
- Mégis minek? - vonta fel a szemöldökét megdöbbenve.
- Mert te kiraknád szegényt az esőbe, míg a gazdája nincs otthon! - vontam össze a szemöldököm szigorúan, mire mind a ketten nevetni kezdtünk. Ennyi trécselés után már indultunk is a suliba, csak előtte még kikönyörögtem magamnak egy megállót, hogy vehessek kávét. :D
- Síra, Síra! - rohantak oda lányok hozzám, amikor megláttak a suli kapujában. Nem gáz ám, hogy az egész suli minket nézett. :D
- Velünk kell jönnöd! - kezdte Kíra magazinokat lóbálva a kezében.
- Kíra, te egy istennő vagy! - ugráltam örömömben. Most mi az, nem logikus, hogy egy majdnem 16 éves tinédzser lány szívrohamot kap, ha meglátja a legközelebbi Avonos meg Oriflames magazint?
- Ugye? Tudom én! - dobta át a haját a vállán Kíra, és áá, kicsit sem volt megint egós a beszólása.
- Én komolyan nem értem a lányokat... - rázták a fejüket a fiúk.
- Ja, ez köbö olyan, mintha egy tetvet akarnának eladni. Kirakod ötszázszor nagyobb méretben, mintha csak egy nagy vadállat lenne, és ordibálnád, hogy: ELADÓ! - adta az észt Zero, amit a fiúk meg is mosolyogtak, mi viszont értetlenül néztünk egymásra.
- Egy tetvet miért akarsz eladni? - kérdeztem meg végül, mire a lányok vadul bólogatni kezdtek, szóval ők is pont ezt a kérdést tették fel magukban.
- Jézusom, csajok! - sopánkodtak a srácok legyintve, mi meg egy vállrándítással beindultunk a termünkbe. Olyan jól elvoltunk, így egy kis külön táborban, hogy észre sem vettük, amikor becsöngettek. Ez csak azért volt baj, mert az Átkommal kezdtük a napot...
- Nahát, Síra! Megtisztelsz a jelenléteddel? - kérdezte Serena gúnyos hangon.
- Hát, látja... - sóhajtottam.
- Mi ez az új stílus? - nézett végig (már megint) rajtam. Jaj, de jó, akkor most (MEGINT) kezdhetünk beszélgetni a divatomról...Juhúú! - A hajadat belemártottad egy kis vörös festékbe, miközben a szobád falát pingáltad, vagy mi?
- Nem, de magának már jól jönne egy frissítő festés, idáig látom az ősz tincseit! - erre a kijelentésemre magára húzott valami fura lila kalapot, aminek egy lúd toll állt ki az oldalából. Izé, most komolyan ő szekál engem a stílusom miatt?
- Amúgy, most mit van úgy oda? Kábé most jött vissza egy hét után, és maga már megint letámadja! - szólt be Erion a tanárnak, amire még én is értetlenül kaptam oda a fejem. Öö, hát jó.
- Ja, ha már itt tartunk, ebben az osztályban csak egyetlen lánynak van ízlésficama, és az is maga! - ásította Karamell.
- Ez fain, még ez lány? - akadt ki Zeririn. - A száz éves nagyanyám jobban néz ki, mint ez! - ezt a kijelentést annyira nem lehetett nem megnevetni, hogy az már fájt. Na jó, ezt is értelmesen megmondtam. Mindegy, lényeg, hogy egész vizuális kultúrán Renét hallgattuk arról, hogy mennyire, de mennyire meg fogjuk szívni, amikor elérkezik a rendkívüli szülőink. Vicces, ezt már legalább ezredjére halljuk tőle. :D
Egyébként, mindenki repes az örömtől: Juj, de jó! Fizika következik, ez az! Az egész osztály minden vágya Talpikusz Fiderával tölteni egy élvezetes fizikát...Bah. >.<
- Elnézést a késésért, csak most végeztem a manikűrösnél! - lépett be az emlegetett szamár a terembe a kezeit legyezgetve maga előtt, kábé úgy, mint egy őrült. Ja, ő valójában is egy őrült, szóval...:D
- Úúú, mutiiii! - ugrott fel Zera és Kíra a helyéről, és elkezdték nézegetni a tanár úgy körmét.
- Juuuuj, de cukkeráááááj! - ugrándozott Zera.
- Szereti a rózsaszínt? - érdeklődött Kíra szokatlanul csillogó szemekkel, és még szokatlanabb...hát, fura hangon (?). Igen, azt hiszem ez lesz a megfelelő kifejezés arra a "vinnyogásra", amit levágott.
- Ja, neeem, de azt mondták, hogy ilyen borongós időben a világos színek imponálnak! - nevetett kedvesen Fidera, ami hát...Juj, elég ennyit mondanom? Főleg azért is, mert oké, hideg van, de hét ágra süt a nap. :D
- Ez a személyiségzavaros, idegbeteg vadalma mégis kinek akar imponálni? - kérdezte felvont szemöldökkel Zero. Amúgy...Jogos. - Gyanítom, hogy ez még a pedellusnak sem kellene, pedig annak sem valami nagy az igénye...
- Ezt miből gondolod? - kérdezte furcsálkodva Stella.
- De most komolyan, Serenáról hordott magánál fényképet! - világosított fel mindenkit Karamell. Ja, az amúgy úgy korre...Mivan?! Serenáról, aliasz Átokról??! Ez normális, hát mentem megbánom, hogy neki adtam magam, mint lelki szemetes.
- Nos, aranyoskáim! - kezdte meg az órát Talpikusz, mire mind felvont szemöldökkel kezdtük el nézni. Most komolyan, "aranyoskáim"? Mi van ezzel, a körmös esetleg szeretet hormont adott neki, vagy mi? - Most, ugye ti vagytok a 12.A, és matekot kellene abba az okos kis buksitokba belevernem? Jaj, persze nem erőszakkal beleverni, nehogy szó szerint vegyétek! Haha-haha-haha-haha - ööö, és igen így nevetett, ilyen szaggatottan. Egyébként mondanom sem kell, hogy mind egymásra néztünk, amolyan "Most akkor mégis mi van?!" tekintettel, majd arra jutottunk, hogy Zeririn beveti az aduászunkat, végül is ő a "Full mindig tanulok az isten se tudja miért!" gyerek, egyszóval tanárok kedvence...
- Igen, mi vagyunk azok, csak éppen fizikát kellene tartania, nem matekot!
- Óó, értem! Hát sajná....Mi a büdös katicabogár ez?? - nézte kiguvadt szemekkel a tanár a naplót - Ti nem a 12. osztály vagytok, és még főkép nem A-sok!! Azt hittétek sosem jövök rá, mi, ti kis trollok, ti szemtelen, agyatlan, semmirekellő, mihaszna férgek?!!! Hol van az a nagy szátok ilyenkor??!! Ha???!
- Most mi ez a hirtelen személyiségcsere? - kérdezte Zak, mire Talpikusz odament hozzá, felállította, elvitte az ablakhoz, hátba vágta, és így Zak fele az ablakon lógott ki.
- Most is nagy a szád, he??! Pisis kis Pistike! HAHAHA! - nevetett sátánian Fidera, mi meg kiguvadt szemekkel néztünk egymásra. Ja, és nem azért mert Vidratalp éppen szegény Zakariánt lógatja a második emeleti ablakból, hanem azért, mert Zero feltette a lábát az asztalra és vigyorogva azt kiabálta, hogy:
- Dobja máá' ki, eggyel kevesebben lennénk otthon!
- Te barom, ha ezt túlélem, én téged lógatlak ki!! - sipította az ablakból Zak.
- A plüssjátékok nem beszélnek, vagy te elektromos vagy??! Tudod, a régi játékoknak az alsó felét kellett ütni! - vicsorgott Talpikusz. - Te itt, te fekete aggastyán! - mutatott Wolfira. - Adj egy vonalzót!
- Stella, van vonalzód? - kérdezte hátrafordulva Stellát Wolfi.
- Nincs, de várj! - fordult hátra hozzám Stella. - Síra, van vonalzód?
- Öö, nem találom... - majd én is hátra fordultam. - Krisztán, van vonalzód?
- Öhm, jah, tess'! - nyújtotta oda a vonalzóját.
- Uh, kösz...Várj, mi van?! - fordultam vissza hozzá furcsálkodva, de kábé ez a két másodperc elég volt, hogy bealudjon... - Okkkéééé...Tessék!
- Uh, köszi! - vette el a vonalzót Stella. - Tessék!
- Köszi! - vette el tőle Wolfi is a vonalzót, majd odaadta Fiderának. Milyen jó kis láncot alkottunk, kívülről biztos vicces lehetett. Sőt, ezek szerint az is volt, mert a többiek jól megröhögték ezt a kis jelenetünket. :D
- Ezer hálám, bozontos aggastyán! Majd hívj fel! - kacsintott a tanár, mire Wolfi egy "Kössz, de nem!" beszólással letudta ezt a témát. Ja, hogy mire kellett a vonalzó? Természetesen arra, hogy a félig az ablak másik felén lógó Zak seggét "elfenekelje" - Most is olyan nagy a szád, heeeee?! Hát, adjon isten katonát, ha anyád nem nevelt meg, majd én foglak, szemtelen kölke!!
- Adjon csak neki, én is mehetek segíteni? - pattant fel a helyéről Zero, mire ez a személyiségzavaros elmebeteg visszavágta a terembe Zaket, és a helyére kivágta Zerot.
- Óó, ember, most ezer százalék, hogy legalább hat évig nem tudok majd ülni! - sopánkodott a srác, a fájós pontot simogatva magán (de értelmesen megfogalmaztam) pucsítva.
- Te is szemtelen vagy, heee, rothadt paradicsom??! - és ekkor úgy odavágott Zeronak, hogy a vonalzó nemes egyszerűséggel eltört, viszont Zero még nagyobb nemes egyszerűséggel elszellentette magát, pont Fidera orra előtt, aki a könnyeivel küszködve kirohant, azt üvöltve, hogy "Ég a szemem!! Jézusom, ez a rákos poronty lefingott! Fingott??! A nagy szart, lefosott!!!" Mondanom sem kell, mi is könnyeztünk, csak mi a röhögéstől, Zero meg röhögve vágta le magát a földre, és ő azt kiabálta: "Ember, hozzatok jeget! ÉG A SEGGEM, A FRANCBA IS!!" Hát a jég elmaradt, de a röhögés garantáltan tartott még egy darabig. Úgy egész nap. :D
Ja, és itt egy kép a legnagyobb áldozatról az egész szituból:
Krisztán meg is jegyezte, hogy már így is tovább élt, mint eredetileg gondolta volna. Amikor rákérdeztünk az eredeti élettartalmára, azt mondta, hogy "Kábé öt másodperc". Szakadtunk a röhögéstől, de volt olyan, aki megsiratta szegényt. Ez a valaki, természetesen Zera volt, aki kikiáltott minket "hivatalos gyilkosok!"-nak. Mondjuk, ez azért is vicces, mert nem mi öltük meg szegényt, és nem tudom, hogy mi az a "hivatalos gyilkos". :D
Nos, most hogy sikeresen eltemettük szegény vonalzót (Zera ragaszkodott hozzá :D), mehettünk is öltözni tesire. Jaj, de jó, remélem eléggé látszik az öröm e téren, mivel most már én is tesizhetek...
- De most komolyan, én ki nem megyek ezekben a göncökben, ezek rajtam...Mindenhogy előnytelenek, nem úgy, mint pölö rajtad, Kíra! - vágtam be a durcát, és szerintem teljesen jogosan.
- Miről beszél? - nézett rám felvont szemöldökkel - Egy, ez a vacak senkin nem néz ki előnyösen, főleg rajtam nem! Kettő, ha versenyezni kellene, tuti te győznél, rajtad még jól is áll, de rajtam...Nézd már, hatszor beleférek, és hiába reklamálok, nem adnak másikat! - toporzékolt Kíra, a ruháit tépkedve le magáról. Amúgy, tök átlagos lányos beszélgetés a tesiöltözőben....:D Becsengetéskor magunkra kaptuk a pulcsinkat (Amúgy érted, logikus: kötelező kék rövidnaci, mellé a kötelező fehér topp, majd télen, hidegbe felveheted a kötelező kékes-fehéres pulcsit, de attól még rövidnaci...) Na, hát a logika itt is meglátszik, csak ennyit fűzök még hozzá...
- Hé, téged látni tesis cuccban is? - kérdezte Zero átölelve a vállamat.
- Hát, látod... - próbáltam kedvesen mosolyogni rá, de mivel alapból rühellem ezt a szörnyűséget, elég nehézkesen ment...
- Jó napot, kedves kis 9. osztály! - köszönt nagyokat vigyorogva a tanbá'. - Találjátok ki, hogy mi fog most következni! Fiúk, figyelem, ma ki kell választanom az idei pom-ponos egyenruhát, tehát ti fogtok nekem segíteni, míg a lányok bemutatják nekünk a ruhákat! Hogy mi van? Én nem is tudom, hogy most sírjak, vagy nevessek. Ritka szánalmas ez az ötlet, most nem is vágom, amúgy, hogy pontosan mi is van. A lányokkal összenéztünk, majd mind felvettünk egy olyan arckifejezést, amivel a legjobban kitudjuk fejezni nemtetszésünket. Amúgy, ahogy az elvárható a (NEM) érett, majdnem 16 éves srácoktól, elkezdtek tapsikolni, füttyögni, meg hasonlókat csinálni, tehát nekik a véleményük teljesen a miénkkel versengett....Hipp hipp hurrá!
- Óó, hogy szakadna rá a mennyezet a sok értetlen tuskóra! - verte az ökleit Kíra egymás után szegény ajtóba, miután minden lány bevonult az öltözőbe. Most nem is értem, miért az ajtót veri, inkább az eszes srácokat kellene agyonverni!
- Fú, én nem akarom ezt csinálni! - szontyolodott el Stella.
- Jézusom, hát én az agyam eldobom! Azok a barmok is nem hogy mellénk állnának, ááá minek azt, inkább még ők is k**v**a ki akarják használni a helyzetet, hogy azokat a retkes nyálukat csorgassák! És ez is mi?! Rohadtul nem egy ribanc képzőbe jöttem, banyek!!!!! - üvöltözött tovább Kíra, megjegyzem teljesen jogosan. Most van először az a szitu, amikor az összes lány egy véleményen van az osztályunkból...
- Én ugyan ki nem megyek ezekben a göncökben! Basszus, ez rózsaszín, és még csillog is! - dobta a sarokba Zeririn a ruhát, vagyis inkább a szétszaggatott rongyot. Jellemzés: rózsaszín, csillog, mint valami disco gömb, a szoknya része kábé nem is szoknya, hanem valami fordos izé, ami rohadtul csak a felső combunk legeslegfelső kis részét takarja, arról meg nem is beszélve, hogy ez a gönc még felül sem takar semmit, mivel a mell résznél csak egy rohadt, középen megcsavart szalag díszeleg! Ez mégis mi a halál? Addig szenvedtünk, míg Rem berontott értünk, és mivel annyira, de annyira nem akartunk kimenni, így Kíra benyögte, hogy "A saját két lábamon én biztos ki nem megyek ezekben a szajhás ruhákban!" a tanárbá' kedvesen felkapott minket, és akaratunk ellenére kiállított minket a fiúk elé. Persze, ezt is megoldottuk, Zeririn megfenyegette őket, hogy ha bármit is szólni mernek, kitekeri egyesével a nyakukat, így csak öt másodpercig kellett magunkat égetni előttük. A második csodás öltözet egy fokkal jobb volt: tiszta fehér öltözet, semmi írás rajta, semmi csillám, egybe részes, a szoknya része combközépig ért, a teteje meg egy topp rész volt. De persze ez a fiúknak túl "Snassz!" volt, így folytathattuk tovább ezt az ördögi kört. A harmadik ruha is tűrhető volt: fekete külön részes ruha, fehér csíkokkal a szoknyarésznél, és az oldalán fűzős résszel, ami alatt egy szintén fehér színű anyag védte a testünket. Beérve a tornaterembe én levágtam magam az egyik padra, és elkezdtem felfogni a hajam. A lányok egyébként követtek, ők is leültek mellém, és duzzogva vártuk az ítéletünket. Amúgy Kírának igaza volt, Rem már folyt a padlón a többi srác nyálával együtt összekeveredve...
- Most mi van?! Nyögjetek már ki végre valamit, már kezdem unni ezt a "játékot"! - néztem a srácokra eléggé morcosan...
- Ch, hagyjad, ezek barmok, nem jutnak túl a töküknél! - rázta a lábát a mellettem ülő Kíra idegességében.
- Öö, izé...! - próbált kinyögni valamit Zero. - Akkor szerintem ez lett a nyertes!
- Istenem, de gyökerek vagytok! Megkérdezni minket luxus, nem? Barmok...! - dühöngtem tovább, mire Kíra vállon veregetett elismerése jeleként.
- Miért, a Hercegnőnek van ellene bármi kifogása? - tette fel kérdését Krisztán, arcán pimasz vigyorral.
- Hallod, nagyon ne húzd tovább az idegeim! - szóltam vissza neki, mire ő csak felvonta a szemöldökét, a hátát megtámasztotta a falon, összefonta maga előtt a karját, és olyan aura áramlott belőle, mintha az mondaná "Na, lássuk!". Fú, egyszer tényleg nagyon kinyírom, csak pattanjon el az agyam, és akkor a sírba teszem, banyek!
- Nos, mivel ilyen jól áll rajtatok ez a ruha - csapta össze a tenyerét Rem -, mostantól ti is benne vagytok a pom - pon csapatban!
- HA?????! - fejtettük ki egyhangú véleményünket a csajokkal egyszerre.
- Megismétlem Síra kérdését: Minek nem szándékozik megkérdezni??! - akadt ki Zeririn. Egyébként Rem addig húzta az időt, míg kicsengettek, így letudta annyival, hogy "Jövő héten hétfőn kezdés a 8. órától!", majd kilibbent a teremből. A fiúk meg olyan szépen elkezdtek röhécselni, hogy miközben elmentünk mellettük, egyenként fejbe vertük őket, és duzzogva elhagytuk a tornatermet.
- Én ugyan ki nem megyek ezekben a göncökben! Basszus, ez rózsaszín, és még csillog is! - dobta a sarokba Zeririn a ruhát, vagyis inkább a szétszaggatott rongyot. Jellemzés: rózsaszín, csillog, mint valami disco gömb, a szoknya része kábé nem is szoknya, hanem valami fordos izé, ami rohadtul csak a felső combunk legeslegfelső kis részét takarja, arról meg nem is beszélve, hogy ez a gönc még felül sem takar semmit, mivel a mell résznél csak egy rohadt, középen megcsavart szalag díszeleg! Ez mégis mi a halál? Addig szenvedtünk, míg Rem berontott értünk, és mivel annyira, de annyira nem akartunk kimenni, így Kíra benyögte, hogy "A saját két lábamon én biztos ki nem megyek ezekben a szajhás ruhákban!" a tanárbá' kedvesen felkapott minket, és akaratunk ellenére kiállított minket a fiúk elé. Persze, ezt is megoldottuk, Zeririn megfenyegette őket, hogy ha bármit is szólni mernek, kitekeri egyesével a nyakukat, így csak öt másodpercig kellett magunkat égetni előttük. A második csodás öltözet egy fokkal jobb volt: tiszta fehér öltözet, semmi írás rajta, semmi csillám, egybe részes, a szoknya része combközépig ért, a teteje meg egy topp rész volt. De persze ez a fiúknak túl "Snassz!" volt, így folytathattuk tovább ezt az ördögi kört. A harmadik ruha is tűrhető volt: fekete külön részes ruha, fehér csíkokkal a szoknyarésznél, és az oldalán fűzős résszel, ami alatt egy szintén fehér színű anyag védte a testünket. Beérve a tornaterembe én levágtam magam az egyik padra, és elkezdtem felfogni a hajam. A lányok egyébként követtek, ők is leültek mellém, és duzzogva vártuk az ítéletünket. Amúgy Kírának igaza volt, Rem már folyt a padlón a többi srác nyálával együtt összekeveredve...
- Most mi van?! Nyögjetek már ki végre valamit, már kezdem unni ezt a "játékot"! - néztem a srácokra eléggé morcosan...- Ch, hagyjad, ezek barmok, nem jutnak túl a töküknél! - rázta a lábát a mellettem ülő Kíra idegességében.
- Öö, izé...! - próbált kinyögni valamit Zero. - Akkor szerintem ez lett a nyertes!
- Istenem, de gyökerek vagytok! Megkérdezni minket luxus, nem? Barmok...! - dühöngtem tovább, mire Kíra vállon veregetett elismerése jeleként.
- Miért, a Hercegnőnek van ellene bármi kifogása? - tette fel kérdését Krisztán, arcán pimasz vigyorral.
- Hallod, nagyon ne húzd tovább az idegeim! - szóltam vissza neki, mire ő csak felvonta a szemöldökét, a hátát megtámasztotta a falon, összefonta maga előtt a karját, és olyan aura áramlott belőle, mintha az mondaná "Na, lássuk!". Fú, egyszer tényleg nagyon kinyírom, csak pattanjon el az agyam, és akkor a sírba teszem, banyek!
- Nos, mivel ilyen jól áll rajtatok ez a ruha - csapta össze a tenyerét Rem -, mostantól ti is benne vagytok a pom - pon csapatban!
- HA?????! - fejtettük ki egyhangú véleményünket a csajokkal egyszerre.
- Megismétlem Síra kérdését: Minek nem szándékozik megkérdezni??! - akadt ki Zeririn. Egyébként Rem addig húzta az időt, míg kicsengettek, így letudta annyival, hogy "Jövő héten hétfőn kezdés a 8. órától!", majd kilibbent a teremből. A fiúk meg olyan szépen elkezdtek röhécselni, hogy miközben elmentünk mellettük, egyenként fejbe vertük őket, és duzzogva elhagytuk a tornatermet.
***
Jézusom, japán következik! Ez is csak azután jutott el az agyamig, hogy becsöngettek...
- Megfogok halni... - siránkoztam a padon fekve, miközben Stella ezerrel kuncogott a nyomoromon. Milyen kedves, de amúgy erre valók a barátok: Először egy jót röhögnek, majd segítenek.
- Nyugi már, max. megverjük! - szólalt be a mögöttem ülő Krisztán.
- Hallod, abból inkább nem kérek! - sóhajtottam reményvesztve.
- Amúgy, egész nap meg akartam kérdezni! Mit csináltál a hajaddal? - hallottam, ahogy ugrott egyet a székkel, majd megfogta a hajam végét, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Nem én, hanem a csajok! - magyaráztam. - Amúgy, nem jön be már annyira.
- Végleges? - kérdezett vissza Erion (?).
- Öm, nem pár mosás és kikopik... - csodálkoztam, mármint nem a kérdésen, hanem a személyen, aki feltette a kérdést.
- Síra-chaaaaan - libbent be a terembe Takumi...Jupi! Aj...
- Tanár úúúr! - kezdtem mosolyogva, amitől mindenki azt hitte, hogy megbolondultam, hogy hirtelen megkedveltem ezt a perverz Tegumit. - Halkítson már magán, szétmegy a fejem a rikácsolásától!
- Ez igen! - lepődött meg először Karamell, majd a többiekkel együtt elkezdett röhögni. Most miért, mit mondtam? - Melyikőtök tanította meg erre?
- Mire? - kérdeztem vissza csodálkozva, mit sem törődve azzal, hogy a tanár azzal a hatalmas vigyorával állt lefagyva a terem közepén.
- Most először szóltál vissza neki egyből, tök para vagy, hallod! - helyeselte a beszólásomat Karamell. Öö, elismerés? Hát, oké....?
- Ja, neki mindig is ekkora szája volt, csak ki*****tt lusta, még ahhoz is, hogy megszólaljon! - tudta le az egészet Krisztán ezzel az értelmes megmagyarázásával, a többiek meg ezerrel szuggeráltak, hogy erre mindenképpen válaszoljak valamit, még Bonti is, aki a padon fekve röhögte végig a jelenetet.
- Innen is levághatja még a hülye is, hogy mennyire nem ismersz, te minuszos agykapacitású lúzer! - vetettem oda neki úgy, hogy még csak rá sem néztem. Hol érdemli meg ez a szerencsétlen, hogy ránézzek? Ugyan! :D - És engem nem érdekel annyira ez a pedo szamuráj, hogy folyamat nyomjam neki a "ki*****tt" jó rizsámat, mint egyesek, pölö az evőpálcika harcos! - itt hátrafordultam és ráröhögtem, mire mindenki követett engem, és feküdtünk a padon, amikor Takumi megszólalt:
- Pedo szamuráj? - a kérdést teljesen lesokkolt állapotban tette fel, amikor Krisztán felfogta a rejtett üzenetemet, és egy "Ch" kíséretében kivágta maga alól a széket, majd kiviharzott a teremből. :D
- Jó, akkor Kietlen Sivatag-sannak egy igazolatlan óra, és egy egyes! - sorolta a naplóba beírt dolgokat Takumi, amikor valaki megbökte a hátam...De, mi? Krisztán most ment ki, akkor meg mi van?
- Jé, ezt mindig is ki akartam próbálni, vagyis kíváncsiságból, hogy Krisztánnak miért jó ezt csinálni, de semmi izgi nincs benne! - hüledezett Bonti (?), én meg azon akadtam fenn, hogy mégis mikor került mögém.
- Na jó, akkor a mai órán leírunk japánul Tokióról néhány dolgot, és következő órán doga belőle! Akkor kezdjük! Tokió.... - és elkezdett Japánul darálni, és a táblára firkálni, vagyis írni, de az még mindig inkább egy 5 éves firkálásához hasonlított, mintsem gyöngybetűkhöz. Mi meg rendes diákok lévén egy kukkot nem írtunk le, az meg más kérdés, hogy egy kukkot nem értettünk az egészből. :D Ja, amúgy tudod mi a legjobb? Hogy ez neki felölelt egy dupla órát. Egész uncsi volt így a vége, de mindegy, elszórakoztatott az, hogy játszottam a telómon. Mintadiák forever, vagyis hateshinaku.. :D
Ezután a nagyszerű japán óra után (Ja, Krisztán eltűnt időközben valahova, Bonti szerint hazament. Hát, ha ő mondja...) következett egy még nagyszerűbb irodalom. Kár, hogy az ofőnk annyira el van havazva, hogy nem is érzékelte a jelenlétem....
- Akkor továbbra is Yamanaka Sirállia hiányzik, ugye? - kérdezte fel sem nézve a naplóból.
- De tanár úr, én itt vagyok! Amúgy meg ne hívjon Sirálliának! - durcáztam kedves, és kislányos hangon.
- Jaj, te itt vagy? Mikor érkeztél? - nézett fel a naplóból csodálkozva.
- Hát, reggel fél nyolckor, asszem'... - gondolkodtam el.
- Ja, akkor gondolom meggyógyultál, meg ilyesm... - itt kihajolt az asztaltól, hogy mögém lásson. - Bonti, fiam! Hogy kerültél Krisztán helyére? És hol van Krisztán?!
- Tanár úrnak tisztelettel jelentem alássan! - ugrott fel a székről Bonti, és vágta magát vigyázba, kábé úgy, mint egy katona. Mondanom sem kell, mi már itt röhögtünk. :D
- Igen? - nézett rá Tyler felvont szemöldökkel.
- Ja, semmi, csak ezt most láttam Streemesen, vagyis, nézze! - mutatta fel a telóját Bonti, mire a tanár még jobban felvonta a szemöldökét, mi meg egyszerre néztünk oda. Amúgy egy full fekete háttéren fehér betűkkel az állt, hogy "Nézd meg, hogyan reagál a tanárod, ha óra közepén elordítod magad, hogy: Tanár úrnak tisztelettel jelentem alássan! Garantált a kiakadás! :D" Mondanom sem kell, dőltünk a röhögéstől, az ofőnk meg a fejét fogta, de szerintem ő is nevetett. Elárulta a rázkódó válla. :D
- Zero, ne rángasd már a lábad, idegesíti a fejem! - üvöltötte el magát Zak, mire még jobban kitört belőlünk a nevetés, Tyler tanár úr meg kikerekedett szemekkel bámult minket.
- Nem ám a szar húzza a WC-t! - reagálta le Zero az ikre beszólását. Amúgy, ez honnan jött neki? :D
- Tanár úr! - lóbálta a kezét Erion. (WHAT?) - Tudja kik nem tudnak oxigénhiányos állapotba kerülni?
- Nem, kik? - kérdezett vissza, és a srácok célja ezzel el is érte a végkifejletet, ugyanis ők teljesen azon voltak, hogy káoszt csináljanak az órából, és, hogy ne is legyen óra. :D
- A halottak, és az ikrek is ide tartoznak! - mondta ezt Erion tök komoly arckifejezéssel, mire a két fivér úgy elröhögte magát, hogy az egyik nekiesett a falnak, a másik meg kiborult a padból. Szegény magyar tanárunk meg még jobban kikerekítette a szemét, mi többiek meg az egész végeredményen röhögtük szét az agyunkat. :D
- Gyerekek, kicsit hangosabban nem lehetne? - könyörgött végül az ofőnk, és ezzel az lett volna a célja, hogy csendesítsen minket, de ez most sem jött be neki.
- Ha szépen megkér rá! - válaszolt a tanárunk kérdésére Wolfi.
- Hí, ísmerűsöm, Wulfi! - vette megint "párásztosra" a figurát Zero. - Nyí, háá' itten ijesztgelűdíí a níípet!
- Ezt lefordítanátok magyarra is? - tök logikus, a magyar tanár kéri, hogy a "párászt" megyéből jött ember mondatát fordítsuk le neki magyarra. :D
- Hé, ismerősöm, Wolfi! Ni hát, itt ijesztgelődi a népet! - skandálta egyszerre az osztály, mire az ofőnk csak egy "Ah-ha!" kijelentéssel és egy legyintéssel nyugtázta, hogy tuti nem vagyunk százasok. :D
- Nos gyerekek, csak egy pillanatra! - csendesített le minket az ofőnk, gondolom meg akarta kezdeni az órát végre. - Nyissátok ki a tankönyvet a 20. oldalon, és nézzétek meg az első két képet, amíg átmegyek az A-sokhoz egy pillanatra! Vissza kell vinnem a naplót nekik, de itt leszek, tehát egy pisszenést sem!
- Lehet kérdezni? - lóbálta a kezét Karamell.
- Még nem! - állt meg az ajtóban az irodalom tanórát éppen csak tartani nem tudó tanárunk.
- Jó, de ez hol van? Ez felháborító és undorító, az én könyvemben nincs ilyen! - kérdezett mégis Karamell, mire Tyler csak egy sóhajtással jutalmazta a kérdést, és kiment a termünkből. - Remek, itt vóót, látta, oszt míg sem válaszolt!
- Hallod, neked mégis ki válaszolna? - fordult hátra hozzá Kíra.
- Ne nézzél így, mert beöntést végzek! - szólt vissza Karamell, mi meg már sírtunk a röhögéstől, nekem speciel már fájt a hasam, de Kíra ezt nem élvezte annyira, lekeverte a srácnak egy hatalmas taslit. - Aú, ez fájt, te béna őskövületi sakál! - csapta magát homlokon (?) Karamell.
- Lehet azért fájt, mert megcsaptad a homlokod! - szólt oda neki Bonti két röhögés közepette, mire Karamell csak egy "Aj"-jal tudta le az egészet. Egyébként pont ekkor lépett be a terembe az ofőnk, és Kíra pont ezt az alkalmat találta jónak arra, hogy folytassa Karamell szívatását.
- Hogy lehet valaki ennyire tehetségtelenül folyékony agyú?
- Úúú, de szívesen skalpolnám a fejedet, hogy megnézzem, de kevés agyad van, sakál! - szállt bele a vitába Karamell.
- Fúúú, de szívesen skalpoltatnám le...öhm dzsedi erővel az alsógatyádat, hogy jöjjön rá mindenki, hogy egy csaj vagy, mocsár! - erre a kijelentésre mindenki értetetlenül nézett össze, majd a lány (gondolom én az idegességtől) paprikavörös lett, és felszedte Zerát a földről (a halál tudja, hogy került le megint a földre), majd kiviharzott a teremből, Karamell arcát pedig még leírni sem lehetne. Ezen a beszóláson még ő is ledöbbent. Időközben egyébként kicsengettek, szóval mindenki felpattant a helyéről, majd az ofőnk elsőbbséget kérve kitámolygott a termünkből. Gondolom, őt még nálunk is jobban lesokkolta az előbbi jelenet. :D
***
Bontinak az a zseni ötlete támadt, hogy lusta hazamenni, így elfoglalta magát a szobámban a gitárommal...Milyen kis önkényesek a fiúk, csak úgy elfoglalják más emberek szobáját és gitárját. :D
- Nem is gondoltam, hogy ennyire szereted a lilát - hozta fel az igazán értelmes témát Bonti.
- Hát, elvagyok vele, de most komolyan a szobám színéről fogunk beszélgetni? - nevettem fel, mire a srác is rájött, hogy ez a téma nem éppen a jó kategóriába sorolható.
- Na jó, bocsi! - állt fel Bonti és elindult kifelé. - Igaza volt Zeronak, itt tényleg el lehet tévedni.
- Hallod, mi olyan nehéz ebben? - értetlenkedtem. - Akarod, hogy megmutassam az összes szobát, meg ilyesmi?
- Ja, legyél jó házigazda! - röhögött fel gúnyosan.
- De most komolyan... - sóhajtottam. - Már legalább hatszor jöttél fel ide, láttad a konyhát, ma reggel a fürdőt, a hátsó kertet ne mutassam meg?
- Nem is igaz, egy helyet még nem láttam, azt ahol Zero is volt! - vette kisfiúsra a figurát, mire én elkezdtem gondolkodni, hogy mégis hol járhatott még Zero...Ja, Zeron "részlegén". Hát, oké. - De, amúgy a keretet is, ha már így felhoztad!
- Oké, nézd! - fordítottam jobbra Bontit, hogy jól szemügyre tudja venni, a közvetlen lépcső mellett álló kétajtós teraszajtónkat, ami egyenes a hátsó kertbe vezet. :D - Íme a kertünk, ha eddig nem szúrta volna ki a szemed, ez a bazinagy ajtó. És amit Zero látott, az arra van! - mutattam a bejárati ajtó melletti elválasztott folyosóra. - De nincs ott semmi érdekes, az a nagybátyám dolgozószobája, és még én sem nagyon mehetek be oda, és a fel nem tett kérdésedre válaszolva: Zero is csak véletlen ment be!
- Honnan tudtad, hogy meg akarom kérdezni? - csodálkozott Bonti.
- Hát, valahogy egyértelmű volt... - vontam meg a vállam nevetve, majd megszólalt a vezetékes telefonunk, amiről eddig azt sem tudtam hogy van. :D
Én: Tessék?
Ismeretlen: Jó estét, Yamanaka Zeront kere...Síra?
Én: Igen, kivel beszélek?
Ismeretlen: Én vagyok az, Moris! Jézusom, úgy örülök, hogy végre beszélhetek veled, már egy ideje hívlak, de sosem vetted fel nekem a telefont! Álmomban sem gond...
Én: Elnézést, téves szám!
Mondanom sem kell, amikor letettem Bonti felvont szemöldökkel nézett rám, amire csak egy dühös legyintést kapott. A következő lépésemet is értetlenül figyelte, mivel elkezdtem idegbetegen előkutatni a telóm, majd még idegbetegebben tárcsáztam nagybátyám számát, amit miért is vett volna fel?
- Ezt nem hiszem el, mégis miért nem veszi fel?
- Lehet, hogy dolgozik, vagy ilyesmi... - próbált segíteni Bonti, csak pont a lehető legrosszabb választ adta a kérdésemre. Végül csak egy szúrós pillantással jutalmaztam, majd végre Zeron is reagált a hívásomra.
Zeron: Megbeszélésem van, Síra!
Én: Nem érdekel, beszélni fogunk, és méghozzá most!
Zeron: Mi a baj?
Én: Találkoztál vele?
Zeron: Kivel?
Én: Zeron, ne idegesíts fel még jobban! Morissal mégis ki mással?
Zeron: Egyszer összefutottam vele, és...
Én: Akkor mégis miért itthon hívott, és miért téged keresett, amikor tudta, hogy ott vagy??!
Zeron: Nyugodj meg, csak azt akartam, hogy beszéljetek egy kicsit. Nagyon megváltozott, és...
Én: Nem érdekel, Zeron! Rám küldted, pedig tudod, hogy mi...Áá, tudod mit? Hagyatok engem békén mind a ketten! Ő is, és Te is!
Rendesen remegtem az idegtől amikor letettem a telefont. Komolyan nem hiszem el, hogy tehetett ilyet Zeron? Oké, hogy a bátyja meg ilyenek, de attól nekem full nem kell vele jóban lennem, és ráadásul még az okom is megvan rá, hogy nehezteljek Morisra, ez meg még direkt rám küldi egy "De megváltozott" dumával?! Minek is van az embernek családja? Csak hogy még közelebbről tudja hátba szúrni a másikat?
- Szeretnél beszélgetni? - kérdezte halkan Bonti.
- Nem, inkább azt szeretném, ha most elmennél! - reagáltam le szegény mondandóját, aki tényleg nem tehetett semmiről.
- Oké, de ugye vágod, hogy jobb megbeszélni, pölö! - szólt vissza a srác, és a hangjából erős megbántást éreztem.
- Ne gyere te is ezzel! Először Krisztán, most meg te? Tudod, nekem nem kell "beszélgetés", csak annyi, hogy most békén hagyjon mindenki! - nyitottam ki Bontinak az ajtót, ezzel is jelezve, hogy lezártam a témát.
- Jó, de ne máson vezesd le az idegeid, főleg olyanokon ne, akiket még érdekel is, hogy mi van veled! - lépett ki az ajtón, mire én csak egy "Oké"-val becsaptam az ajtót, felrobogtam a szobámba, és levágtam magam az ágyamra...Fú, nem hiszem el, hogy még ilyenkor is képesek zaklatni! Nincs elég bajom, még ez a rohadt Streemes sem hagy éln...Hát ez meg ki a halál? Fú, mindegy, most semmi erőm még ezzel az ismeretlen ürgével is foglalkozni...
