- Síra! Síra!! - rázott fel az ágyamból Gray. Legalábbis, asszem', ő. - Mi a franc bajod van?! - fordultam át a másik oldalamra, és még a takarót is a fejemre húztam, jelezve, hogy rohadtul hagyjon még aludni. - Na jó! Nekem olyannyira mindegy, hogy apád mennyire éget be - vágódott le Gray is az ágyra, és amikor kidugtam a fejem a takaró alól, láttam, hogy a srác tök lazának hiszi most magát, mivel még a feje alá húzta a párnámat is. - És igen, be akar menni a sulidba. - Nem is kérdeztem semmit... - ásítottam, és mondjuk, kómásan nem nagyon esett le, hogy egy szinte vad idegen srác feküdt az ágyamban, ráadásul úgy, hogy még én is ott vergődtem. Nagy nehezen sikerült kimásznom az ágyból, és még mindig aludva kivettem a szekrényemből egy random kiválasztott ruhát, és csak akkor esett le, hogy full kéket vettem fel, amikor már a fürdőben sminkeltem.
És akkor ezek után mondják, hogy nem vagyok monoton gondolkodású?! Aj, ők sem ismerik még a fullra kómás Sírát. :D- Gray, ma te is... Szóval - kerestem a szavakat, amiket nem csak azért nem tudtam kinyögni, mert fáradt voltam, csupán nem jött a számra a kérdés -, te is bejössz Zeronhoz?
- Hát, nem tudom... Végtére is, nem vagyok a rokona... - nézte tovább a plafont, én meg leültem mellé az ágyra, és csak voltam magamnak. Még azzal sem törődtem, hogy apa többször felszólt, hogy menni kéne, mert feltett szándéka volt, hogy bemegy beszélgetni a suliba az egyik "régi ismerősével". Igen, igaza van, az iskola tényleg öregek klubja, tele bingós programokkal és sok nosztalgiával. - De már maga a tény, hogy itt lakhatom, meg elég sokat segített nekem...
- Bejönnél velem? - tettem fel a kérdésemet, közbeszólva a mondatába.
- Apukád is bemegy veled - fordította felém a fejét mosolyogva.
- Igen... - húztam el a számat, majd sóhajtva kiindultam a szobámból.
- Hallod - szólt utánam Gray felülve az ágyban. - Apukád nem megy, igaz?
- Dehogy... Fontosabb neki a politikai haverjaival vacsorázni, mint a saját öccse állapota miatt aggódni... Szó szerint azt mondta, hogy Zeront így is eggyel többször látogatta meg, mint a többi családtagját bármikor is tervezte....
- Mi van?! Ez kapásból degenerált, basszus.... - vonta össze a szemöldökét Gray. - Vagyis bocs, nincs okom ítélkezni felette, csak ez a hozzáállás... Hallod, elmegyek veled - szólt utánam ismét, amikor csak egy vállrándítást kapott az előző mondatára. - Elmegyek a sulidhoz, ha az jó.
- Rendben, de megyek, mert apa meg itt hagy... - hajtottam be magam mögött az ajtót sóhajtva, majd kirobogtam a kocsihoz, amiben apa már tűkön ült. Hiába csak öt percnyi utazás várt ránk, a kínos csönd miatt ez inkább egy örökkévalóságnak tűnt.
- Khm... És hogy aludtál? - törte meg apa a csendet, eme igazán érdekfeszítő kérdésével. Vezetés közben rám pillantott, így pontosan láthatta, hogy nem reagálok semmit, és továbbra is csak az ablakon bámulok ki. - Igen, köszönöm apa, remekül aludtam, és te? - kezdett el magával beszélgetni, eljátszva az én szerepemet is, ami nem csak szánalmas, de még röhejes is volt. Felvont szemöldökkel néztem rá, majd amikor végre leállította az autót, kipattantam az anyósülésről, és meg sem várva, sietős léptekkel robogtam a többiek felé. - Síra, várj már meg! Hallod! Az egy dolog, hogy nem vagy hajlandó velem szóba állni, de legalább várnál meg! - üvöltötte a tüdejét kiköpve az utánam futó csak genetikailag a tulajdonomban lévő apám.
- Könyörgöm, halkíts már magadon! - kezdtem már-már futólépésben válaszolni, és lehajtott fejjel álltam meg a többiek előtt, idegességemben már a szám szélét rágva.
- Huh, ide... ért..hem... Meghaltam.... - támaszkodott meg mellettem apám, és alig kapott levegőt.
- Nem, te bemész azon a szép kis ajtón, én pedig maradok! Szevasz! - toltam be kedvesen az ajtón, és még egy mosolyt is kapott tőlem, amikor rávágtam az ajtót, jelezve, hogy nagyon nincs itt helye, semmilyen tekintetben. Idegesen vágtam le magam Krisztán mellé a padra, aki egészen toleránsan nézte végig a jelenetet.
- Vége van? Mert ha nincs, akkor elmennék popcornért - szólalt be Zero, a többiek legnagyobb örömére. Haha, tényleg nagyon vicces.
- Vége... - sóhajtottam, majd kikaptam a mellettem ülő Krisztán kezéből az energiaitalt.
- Hékás! - esett le neki a dolog kábé, úgy... öt perc elteltével.
- Bocs, de napok óta nem ittam kávét... - fogtam a fejem, majd nekem is sikerült felfognom egy apró tényt. - Hol vannak a többiek?
- Ja, a teremben - vágta le magát mellém Zero.
- És ti miért vagytok kint? - faggattam őket tovább.
- Mert Zeririn kivágott minket, mert szerinte tönkre vágtuk a termet - darálta monoton hangon Krisztán.
- Nem is értem miért, mind a ketten olyan áldott jó fiúk vagytok... - vettem kicsit sem ironikusra a figurát.
- Hát ez az! Nem is csináltunk semmit! Elhiszed ezt?! Te elhiszed erről a pofiról - itt az arcára mutatott Zero -, hogy bármi rosszat is csinált volna?!
- Hazudjak? - kérdeztem a szemébe nézve.
- Légyszíves... - sóhajtotta Zero, és szerintem csak azért mondta, hogy ne legyen még jobban lerombolva az imidzse.
- Dehogy, ne aggódj, Zeririnnek megint rossz napja van - veregettem meg a vállát.
- Ja, tudod nem magolt eleget. A napi 4000 óra helyett most csak 3999 jött neki össze - szállt be a vigasztalásba Krisztán is, és a mondatáért egyébként kapott egy taslit, mivel nem szép dolgot mondott. De vicceset, tehát szépen megkapta a nevelést, utána meg csak nevettünk az egészen. Barátság, igen... Olyan szép is az. :D Amikor kellőképpen kiröhögtük magunkat - elsősorban Zerora vártunk, mivel ki akarta próbálni, hogy milyen leesni a padról röhögés közben -, felmentünk a termünkbe, ahol az ofő már bent volt, egy rakat papírral a kezében.
- Megérkeztek a késők is... - sóhajtotta, amikor meglátott minket, majd rám nézett amolyan "jó, mondjuk tőled meglepő lenne, ha időben itt látnálak" tekintettel, amit nem is értek, mert nem is szoktam én annyit késni... - Ha itt vagytok, vigyetek magatokkal egy-egy papírt, a többieknek pedig most kiosztom. - Te világbarma, tökéletesen degenerált nőszemély! - köszönt roppant kedves stílusban Bonti. Ja, egyébként mosolyogva vágtam le magam a pad tetejére, és vártam, hogy folytassa, de csak fújtatva levágta magát ő is a székére. - Hm, mi újság veled? - tettem fel végül a kérdést nevetve, mert full vicces volt, hogy a különböző kiakadási szintek váltakoztak a srác arcán :D - Te cseszettül hülye - vágta rá, meg sem magyarázva a folyamatos oltásokat. Jó, mondjuk anélkül is tudtam, hogy mire érti, csak így vicces a szitu, plusz, ez legalább eltereli egy kicsit a gondolataimat. - Nos, a kérdések megoldására válasszatok egy nyugodt helyet, a suli területén persze - hangsúlyozta ki a mondata kiegészítését Tyler tanár úr -, és délig ezzel foglalkozhattok. Tíz kérdés, és ha végeztetek, nekem kell leadnotok. - És ha délelőtt végzünk? - tette fel a teljesen logikus kérdését Krisztán. - Hát... - gondolkodott el egy pillanatra szegény ofőnk, akinek az idegeit már hétfő délelőtt sikerült kiakasztanunk eme egyszerű kérdéssel. - Ne végezzetek. Na, akkor délben találkozunk, jó munkát, és ha esetleges kérdésetek lenne, és nagyon nem tudjátok megoldani, keressetek meg, de nem olyan dolgok miatt, mint például, hogy kell kiolvasni az "a" betűt... - És a cét? - lóbálta a kezét Karamell, mire a tanárunk egy hatalmas sóhaj és egy igazán harsány röhögés kíséretében kivonult a termünkből, miközben szerintem elgondolkodott rajta, hogy világgá megy.
- Mi van veled?! - nézett a szemembe, amitől teljesen kirázott a hideg.
- Semmi, mondtam, hogy kilométer hiányom van, nem? - kérdeztem vissza mosolyt erőltetve magamra.
- Ja, de folyamatosan mondasz valamit, csak sosem a kérdésre válaszolva... - sóhajtotta Bonti, majd a kis ház asztalához leülve lerakta a padra a papírt, és elkezdte tanulmányozni. Én is odamentem hozzá, és próbáltam valamit kihozni magamból.
- Tényleg? Miért, te kapásból tudod, mondjuk a hatos kérdést?
- Nem, azt pont nem... - gondolkodtam el. - Amúgy miért pont hat? Miért nem... kettő? Azt például tudom.
- Tehát, azért léptél le pénteken, és azért nem értelek el még hétvégén sem, mert ezt a vackot magoltad?! - vonta le a tök logikátlan következtetést Bonti.
- Nem, de tök könnyű a kettes - tereltem vissza a témát a kérdéssorra. - Elég annyit tudni, hogy mikor adták át a sulit, az pont az ötös kérdés, és abból kivonsz százat, és meg is van a kettes.
- Mi?! - rázta meg a fejét Bonti úgy, mint aki fullra nem fogta fel a hallottakat. - Mi van ebben a kávéban?!
- Koffein? - kérdeztem vissza nevetve.
- Tényleg?! Én azt hittem, tesztoszteron... Jézusom... - forgatta a szemét Bonti, de amúgy most mit kellett volna válaszolnom? Hülye kérdésre hülye válasz. Ennyire egyszerű. :D - Jó, kezdjük...
- Oké - értettem egyet én is, mivel már így is fél tíz van, egy kicsit lehet, bele kéne húznunk, a baj csak az, hogy itt el is akadtunk. Hát, igen, tegnap én is csak át akartam nézni, de nem jutottam el végül odáig, és ahogy látom, Bonti sem törte magát ezzel.
- Oké, valami tipp? - kérdezte rám emelve tekintetét. Azért, hol lenne gáz, hogy nem tudjuk Szent Reviuls születési nevét?! :D Tényleg a könyökünkön kellene kijönni, erre a világ legegyszerűbb és egyben legelső kérdésénél elakadunk...
- Hát, valamilyen Scott.... - feleltem, de tőlem ennyi telt, tényleg nem tudom mi lehet a teljes neve.
- "A" vagy "R" betűs, nem?
- Mi, a Scott?! - kérdeztem vissza értetlenkedve, mire Bonti szó szerint lefejelte az asztalt. Én csak röhögni kezdtem a jeleneten, ezt nem lehetett nem megröhögni. :D
- Te, áá... - nézett rám teljesen kikészülve. - Te világ eszementje, miről beszélgetünk szerinted?!
- Arról, hogy kiakasztottalak - nevetettem tovább, szegény srác erre meg még jobban kész volt.
- Nem, Síra, a nevekről beszéltünk... - sóhajtotta a fejét fogva. - Mondtad, hogy Scott, én meg erre mondtam, hogy vagy "A"-val, vagy "R"-rel kezdődik a másik neve.
- Ja, tényleg... - tértem vissza a valóságba, és próbáltam feldolgozni a hallottakat. - Jól van na, az én helyzetemben elnézhető ez... - csúszott ki a számon, és mivel Bonti eléggé értetlen fejet vágva fordult felém, már nem is reménykedtem abban, hogy esetleg nem hallotta meg. - Vagyis nem jutottam kávéhoz az elmúlt pár napban, tehát, lassú a felfogásom... - mentettem a menthetőt.
- Ja, de az nem csak mostanában... - sóhajtotta Bonti, ezt meg én nem értettem. Hát, kedves, de mindegy, tényleg vannak pillanataim, amikor nem fogom fel a dolgokat. Biztos ezért mondta... - Na, elszedték a telónkat, tehát rá sem tudunk keresni...
- Lehet Rainbow Scott - találgattam.
- Kétlem, hogy szivárvány lenne a neve... - fogta ismét a fejét Bonti.
- De várj már! - rángattam a kezét idegbetegen, amit én sem értettem, hogy miért, pláne még Bonti, de mindegy. - Így érthető lenne a névcsere.
- Én azt szeretném megérteni, hogy a mai nap folyamán miért vannak ennyire elcseszett gondolataid?! - értetlenkedett a szemembe nézve. Hát ja, nem nagyon fog az agyam, vagyis fog, csak másfele jár, és emiatt muszáj hülyeségeket beszélnem, mert becsavarodnék.
- Roberts! - kiáltottam fel hirtelen, mert eszembe jutott egy olyan név, ami talán jó. Bonti pislogás nélkül nézett már sokadjára hülyének, de se'gáz, megválaszoltam az első kérdést. :D
- Hát, végül is jobb, mint a szivárvány... - írta be a nevet a vonalra. - Na, akkor második kérdés... Mikor született?
- 1938- ban volt a suli átadása.... Reviuls meg 1838-ban született... - gondolkodtam el a dátumon, amiben egyáltalán nem voltam biztos.
- Nem '39-ben volt az átadás? - kérdezte Bonti, ezzel teljesen összezavarva.
- Szerintem '38-ban volt... - feleltem végül, és most már biztos voltam a dátumban.
- Tuti, hogy '39 volt - szállt vitába Bonti.
- '38 - szóltam vissza én is, és mivel ez még eltartott egy ideig, kénytelen voltam megtörni a láncot. - Jó, ennek sosem lesz vége, írd be, hogy 1839 ... a ketteshez, az ötöshöz meg 1939.
- Inkább nyolccal írjuk be - kezdte megint a véget nem érő harcot Bonti, mire meguntam, kikaptam a kezéből a tollat, és beírtam mindkét dátumot a helyére. A ketteshez nyolccal, az ötöshöz meg kilenccel. Aztán, meglátjuk, hogy kinek lesz igaza. :D
- Akkor... társiskolái jövőre? - olvastam fel a következő kérdés lényegét.
- Hát, most van öt... Ez baromság, mégis honnan kéne tudnunk, hogy jövőre még mennyit szed össze? - akadt ki Bonti, megjegyzem jogosan... Ilyen barom kérdést, de tényleg...
- Mondjuk... hét? - tippeltem meg.
- Írjunk be egyel többet, max. nem lesz jó - tanácsolta Bonti, én meg bele mentem. Úgy sincs jobb ötletünk.... - Jó, akkor "Hány terem van összesen a földszinten?"
- Hát, ha név szerint nézzük, akkor terem egy sincs... - szóltam közbe, mert láttam, hogy Bonti ezerrel számol, de a véleményemre pislogás nélkül kapta felém a fejét. - Most mi van?! Ha jobban bele gondolsz, csak kémia szertár, fizika szertár, szertár, szertár, stb. Nagyobb is, mint egy terem, plusz, ha ezt nem számítjuk, akkor a gondnoki szoba, stb. - soroltam kihangsúlyozva a helyiségek szerepét.
- Magyarul, egy szójáték? - értette meg a gondolatmenetemet Bonti.
- Hát, nekem így jön le, de... - vontam meg a vállam, Bonti meg... Hát, nem tudom min, de nagyon agyalt.
- Végül is, így is lehet értelmezni, a kérdések nehézsége szerint meg túl meglepő lenne ez a könnyűségét tekintve - méregette még mindig a kérdést, majd beírta, hogy "Nulla". Tömör válasz, de igazad is van, indoklást nem kértek. :D - Hallod - dőlt hátra a padon -, mi van veled? Mármint, látom rajtad, hogy próbálsz valami mást csinálni, mert alapból tök máshol jár az agyad, és ezt az is bizonyítja, amit levágtál az első kérdésnél - hosszas csönd állt be közöttünk. Bonti engem nézett, én meg gondolkodtam. Persze, hogy agyalok, ki nem agyalna?! Aj!
- Hát, csak a kávé hiánya... - szólaltam meg végül.
- És miért nem ittál kávét? - kérdezte nevetve a srác, és valóban, ezzel a kérdésével sikerült sarokba állítani.
- Csak a 9.A-ba járnak tízen, a többi osztályba mind tizenketten vannak, kivéve még a 12.A-t, oda, ha jól tudom, akkor húszan járnak. Ami azt jelenti, hogy... százhat - számolgattam a következő kérdést, ami úgy szólt, hogy "Melyik osztályba járnak a legtöbben?", és ekkor esett le, hogy miért nevezik nívós sulinak, és miért rohadt nehéz bejutni ide. Most belegondolva, csak olyanok járnak ebbe a suliba, akik a magasabb régióhoz tartoznak. Gondolom, ezért is van ilyen méregdrága tandíja... Meg ezért van ez a hülye vizsgarendszer is. Egyébként Bonti felvonta a szemöldökét, majd megrázva a fejét beírta a választ. Nagyon remélem, hogy utánam számolt, mert nem vagyok kifejezetten matematikus alkat, sőt, már a kifejezésbe is beletörik a nyelvem.
- Magyarul, a 12.A-ba járnak a legtöbben - írta be a következő kérdése is a választ Bonti. - Te honnan tudod ezeket? - a kérdésére csak megvontam a vállam. Most mit mondjak erre? Egyrészről: kapcsolatok, másrészről: ha Krisztán a haverod, és nálad volt a telója, akaratlanul is megjegyzed, hogy a suliból kik az ismerősei. És ez a csávó külön mappába tartja őket, tehát... - Na, tudjuk le ezt a vackot, lassan amúgy is idő van... Jó, ezt tudom, három - írta be a választ a nyolcadik kérdéshez, amit nekem speciel el kellett olvasnom, mivel őfelsége még arra sem volt halandó, hogy hangosan felolvassa: "Hány gyermeke volt Szent Reviulsnak?" Jó, én nem fogok vitázni vele, erre max. tippelni tudnék csak.
- Oké, a nyelvek angol, meg japán, de... - tértem vissza ismét a feladat világába, mely egyébként arra vonatkozott, hogy hány nyelvet tanítanak a suliban. - Ez túl egyszerű, nem?
- Hát, ha azt nézzük, hogy az utolsó erre vonatkozik, már nem is annyira - bökött a tollával a tízes kérdésre, ami tényleg megmagyarázott mindent: "Ezért két tannyelvű iskolának számítunk?"
- Angolon volt valami ilyesmiről szó, nem? - kérdeztem elgondolkodva.
- Volt, de nem figyeltem... - értetett egyet Bonti, én viszont a mondata második felét pártoltam. Én sem nagyon figyeltem. - Talán igen...
- Szerintem csak jövőre - próbáltam visszapörgetni a fejemben az angol órák történéseit.
- De két nyelvet tanítanak, ugyan olyan óraszámban, akkor miért ne lenne két tannyelvű? - értetlenkedett Bonti, amúgy jogosan.
- Igaz... De mintha valami olyasmit mondott volna Lia, hogy csak ebben az évben lett az angol is öt órás, eddig a japán volt a fő nyelv... - jutott eszembe hirtelen.
- De attól még ugyan úgy két nyelv... - ismételte meg magát Bonti.
- Aj, jó, nem tudom. Írj be valamit, aztán menjünk végre... - adtam fel, meg már amúgy is mindegy. Úgy sem lesz egy pontunk sem. :D
- Jó, legyen nem, aztán kész - reagálta le Bonti is.
- Nem kell azt beírnod, amit mondok - nevettem fel kínosan, mire Bonti elmosolyodott.
- Jó, akkor majd szerdán az én ötleteimet írom be, így megfelel, Hercegnő?
- Aha - nevettem tovább. - Amúgy miért is lettem én Hercegnő? Zeron már kiskorom óta így hív, tőle megszokott, de amióta te, meg Krisztán megismertetek, ti is így neveztek.
- Vajon miért? - indult meg a suli felé.
- Nem tudom - rohantam utána.
- Hát, akkor agyalj - mosolyodott el ismét. De hiába agyaltam, nem esett le. Akkor ezek szerint csak nekem nem ilyen egyértelmű? :D Amúgy 11-kor adtuk oda az ofőnek a lapot, vagyis csak Bonti, mivel én közben írtam egy SMS-t Graynek. Összeszedtem a cuccomat, majd már indultam is.
- Na, én lépek - csaptam be a szekrényajtómat, majd intettem egyet a mellettem lévő szekrényben pakoló Bontinak, és indultam is. A srác egyébként utánam rohant, de én meg megláttam közben Grayt, tehát már nagyon mehetnékem volt.
- Várj már, hallod?! - ért be a kapunál.
- Bocsi, de... - kezdtem, de meglepődve konstatáltam, hogy Gray szokásához híven közbeszólt. Ezen miért is lepődtem akkor meg?
- Bocs, hogy közbeszólok, de mennünk kéne - erre a mondatára kínos mosolyra húztam a számat, majd megindultam, de Gray nem jött, így távolabb megálltam, de még így is hallottam, hogy mit beszélnek. - Bocs, tényleg, de most állj le. Ne kérdezgesd, mert egy, úgy sem fogja elmondani, kettő, most nem arról van szó, hogy berágott volna az apjára.
- Hanem? - lett aggódóbb a hangja Bontinak.
- Csak... állj le - indult meg felém Gray, és meg sem várva továbbment. Visszakaptam a fejem Bontira, aki szintén engem nézett, majd elkezdtem rohanni Gray felé, mert ő bezzeg nem volt annyira udvarias, hogy bevárjon.
- Gray! Gray!!! - szólongattam, de nem is reagált a hangomra. - Na jó, csak szólok, hogy busszal rövidebb! - kiabáltam utána, mire megállt, tett egy 180 fokos fordulatot, majd elviharozva mellettem elindult a buszmeg felé. Hát, most akkor mi is van? Amikor megálltunk a buszmegben, megcsörrent Gray telója, és ekkor konkrétan azt hittem, hogy a szemöldökét az űrben találjuk majd meg.
- Ez barom! Egy tökéletesen degenerált, egy... egy... Áá, nincs is olyan kifejezés, amivel jellemezni lehetne! - fújtatott idegbetegen.
- Mi történt? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Semmi! - vágta rá egyből, és kicsit sem volt ingerült a reakciója, áá, hol már.
- Okééé - nyújtottam el az egy szóból álló mondatomat, jelezve, hogy túl hirtelen vágta rá a "semmi"-t, és, hogy amúgy sem vettem volna be.
- De most tényleg! Feltételezzük, hogy van egy csaj, akivel találkoztam a sulid előtt - darálta, én pedig bólintottam, hogy "oké, feltételezzük, mert persze ő urasága még véletlenül sem találkozott semmilyen csajjal" -, aki amúgy nem lenne rossz csaj, csak fullra anyuci meg apuci szeme fénye, és amúgy a halál se tudja, hogy ki a halál a csaj, de valahogy belekerült a telefonomba a neve, meg a száma, tehát segíts!
- Már miért segítenék?! - néztem rá nevetve. - Egyrészt, ez csak feltételezés, másrészt, nagy fiú vagy már, nehogy beijedj egy csajtól, aki ráadásul... Bonti húga?!?!?! - akadtam ki, amikor megláttam Gray telefonján Biát, amint esernyővel a kezében guggol. Nekem amúgy le sem esett, hogy egész nap esős idő van, de a lényeg most nem ez.
- Idézlek: "aki amúgy nem lenne rossz csaj" - emlékeztettem Grayt, hogy az elején meg nem volt ennyire ez ellen.
- Te felfogtad, hogy mit pofázok?!! Ez a csaj, egy... egy...
- Tudom, nem valami kedves stílusa van, de te is bevallottad. hogy tetszik Bia - nevettem tovább, és feltoltam a kétségbeesett Grayt a buszra, mert neki valahogy még mindig sok volt ez a Biás dolog.
- De, ez a csaj egy... - fordult felém már az ülésen ülve.
- Igen, tudom....- veregettem meg mosolyogva a vállát, majd a srác a tenyerébe temette az arcát. - Azért nem olyan rossz ez az egész.
- Mi van?! Mi az ami jó egyáltalán ebben?! - emelte rám a tekintetét.
- Oké, tehát... Mi is ebben annyira szörnyű? - válaszoltam a kérdésére egy számomra igazán egyszerű kérdéssel.
- Hát, hogy... hogy... Ez... Vagyis, ő, vagyis.. Áá - legyintett, majd inkább rákönyökölt az ablakra, és nézett kifelé. - Nem hiszem el, ez mindenhol ott van! - takarta el a fejét a kapucnijával Gray, amikor meglátta Biát és egy csapat lányt, amint éppen vihorásznak.
- Csak, hogy tudd, nem éppen erre néz, és fontosabb neki a vihorászása, mint a te tested bámulása - vázoltam az amúgy nem is annyira rémes szituációt.
- Hát ez az! - vágta rá egyből a srác.
- Most akkor mi van?! Az a kínod, hogy nem téged néz?! - vesztettem el a fonalat.
- Nem, dehogy, bolond! - legyintett le. Mi az, hogy lelegyint? Engem senki ne legyintsen le! :D - Épp ez az, hogy nem csinál mást, csak egy primadonna életét éli, és fullra azt hiszi, hogy mindent arany...nem is... gyémánt tálcán nyújtanak át neki, és arra vár, hogy én is valami disznó legyek, almával a számban!
- Ha?! - akadtam fenn a mondatának utolsó részén. Disznó meg alma? Mi van?! Nem sok időm volt ezen gondolkodni, mivel közben megérkeztünk a kórházhoz, tehát lerángattam Grayt, mivel ő még mindig azon volt kiakadva, hogy Bia mennyire, de mennyire szörnyű. Jézusom...
- Jó napot - köszöntem a recepciósnak, aki eléggé vérben forgó szemekkel nézett rám.
- Név?! - kérdezte olyan hanggal, hogy még szerintem a varjúnak is szebben csengene a hangja, mint ennek a méregzöld szemű és világos pink hajú 45 év körüli "hölgynek".
- Yamanaka Zeronhoz jöttünk, a bátyja volt itt a minap, és... - kezdtem, de ez a kifinomultság mintapéldánya rávágta a lábát a pultra, és elkezdte a lábkörmeit reszelgetni, miközben a fejével mutatta, hogy finom szólva "takarodjunk". Ránéztem Grayre, aki nem éppen ezen a világon járt, amikor elindultunk, ő simán ment előre, holott balra kellett volna fordulni, mert előttünk már csak az ablakok voltak. Erre a srác csak akkor jött rá, amikor nekiütközött az üvegeknek. Szerencsére könnyű volt megtalálni Zeront, illetve csupa véletlen volt a rátalálás. Pont beleütköztünk egy orvosba, aki a normálisabb fajtából való volt, és aki pont Zeron szobájából jött ki.
- Áá, ti vagytok Yamanaka úr rokonai, igaz? - kérdezte kedvesen mosolyogva, amire fura mód még Gray is reagált.
- Én nem, csak ő - mutatott rám a srác.
- Ja, igen, igaz.. - köszörülte meg a torkát a doki. - Nos, mint édesapádnak is mondtam, Zeron úr állapota jelenleg stabil, és jó esélye van a felépülésre, viszont kötelező pihenésre van szüksége. Amióta behozták, még nem ébredt fel, sajnos kómába esett.
- Bemehetünk hozzá? - kérdeztem felfogva a doki által eldarált diagnózist.
- Persze - sóhajtotta, majd kikészülten elrobogott valahova. A halál tudja miért, de Gray kapásból bevágódott a szobába, én meg egy nagyot sóhajtva követtem. A szobába belépve az ajtóval szemben feküdt Zeron az ágyban, infúzióra kötve. Az ágy egyik oldalán egy kisebb, mögötte a falnak támasztva pedig egy nagy szekrény állt, a másik oldalán pedig a falnak volt tolva egy kanapé, előtte pedig egy szék állt, közvetlenül az ágy mellett. Gray leült a kanapéra, majd a szemét eltakarva fogta a fejét. Leültem az ágy melletti kis székre, és kikészültem... Ráhajoltam az ágyra, és azt sem tudtam, hogy hogyan tovább. Basszus, már, apának itt kellene lennie, főleg, ha már áttolta a képét Magyarba. Nem értem a gondolkodását, nem értem mit miért csinál, és most már Zeront sem értem. Miért melózott ennyit, miért nem mondott nekem semmit?! Sok a miért, de... csak legyen jobban Zeron, engem már az sem érdekel, ha ezért apához kell költöznöm, vagy a felépülése miatt elküldene hozzá....
***
Órák teltek el, de fel sem fogtam. Gray ha mondott is valamit ez idő alatt, az hozzám nem jutott el. Időközben be is sötétedett, már nővérváltás is volt a kórházban. És... hogy mennyi a pontos idő? Fogalmam sincs...
- Síra, mennünk kellene lassan - érzékeltem egy hangot a hátam mögül, mely valószínűleg Graytől származott.
- Oké - sóhajtottam, majd a könnyeimet letörölve az arcomról felálltam, és kihátráltam a szobából. Gray már az ajtóban állt, tehát sikerült majdnem neki is mennem. Szó nélkül mentünk ki a kijáraton, ahol én megálltam. Most hogyan tovább? Haza semmi kedvem menni, vagy nem is tudom... Lehet, sétálok egyet, aztán majd meglátom. - Gray, kiszellőztetem a fejem.
- Akkor ma én adok Vitynek kaját. És holnap reggel is - intett, majd egyszerűen elsétált a buszmeg felé. Ez a srác... Lehetetlen rajta kiigazodni. Sosem tudom, hogy tényleg ennyire átlátja a dolgokat, vagy egyszerűen csak nem érdekli. Ez is, most csak annyit mondtam, hogy sétálok, erre leszűrte, hogy lehet nem is megyek haza ma. Tök hihetetlen, hogy ezt mondom, de ha tavasszal visszamegy Japánba, hiányozni fog. Mert végül is kivel fogok akkor én vitatkozni, meg úgy általában, kit fogok kiakasztani reggelente? :D Mindegy, ő amúgy is csak a húgát keresi, akiről már van fogalma, hogy kicsoda. Kíváncsi vagyok, abból az ügyből is mi lesz. Bár Zeron akart neki segíteni, ha felébred, biztos örülni fog, hogy ennyire előrehaladt ez az egész "keressük meg a hugicát hadművelet". És azt hiszem, ha felébred és jobban lesz, mindenről kikérdezem majd...
- Vaú! - ugrott rám előröl egy kutya, majd elkezdte nyaldosni az arcom.
- Nala, elég, ez csikiz! - próbáltam eltolni magamtól Nalát, de nem ment könnyedén. Egy több mint 100 kilós kutyáról beszélünk, akinek ráadásul feltett szándéka volt, hogy ne hagyja abba a nyaldosást. - Egyébként megijesztettél - erre a mondatomra abba hagyta a pusziadást, és kissé elfordított fejjel nézett rám. Tiszta értelmes ez a kutya, el sem hiszem, hogy egy olyan elcseszett gazdája van, mint Krisztán... Erről jut eszembe! - Hol van a gazdád, Nala?
- Vaú! - ült le elém a földre. Jó, nagyjából hozzászoktam Vity cselekeheteihez, de Nalánál nekem kínai, hogy mit akar jelezni.
- Elszöktél? Mert akkor Krisztán tuti keres téged, éééés tuti, hogy ki lesz akadva - guggoltam le a kutya elé nevetve, de azért tök durva: Nala így is akkora volt, mint én. Pedig ült. És rájöttem, hogy a kaukázusiak rendkívül szeretnek puszit adni. - Na jó, elég lesz! - toltam el ismét magamtól, erre meg belemászott az ölembe. - Jézusom, Nala, nehéz vagy - nevettem, mert a szőre is csikizett, meg úgy alapjáraton cuki volt. - Gyere, hazaviszlek, mert Krisztán tényleg ideges lesz, ha sokáig nem talál majd meg - ekkor megragadta a pulcsim ujját, és elkezdett húzni. Már magát a lényeget sem értettem, hogy hogy a fenébe került ilyen távolra ez a kutya Krisztántól és az otthonától. Több utcán átrángatott, amikor végre elértünk a sikátoros részhez, és a lényeget nem értettem, hogy miért a mi utcánkba akart minden áron befordulni Nala.
- Síra?! - halottam meg hirtelen mögülünk Krisztán hangját. Nala is felé fordult, és fogalmam sincs miért, de fülét farkát behúzva vonult mögém. - Nala?? Ez a barom! Bocs, csajok, egy gyors telefon, valakit le kell vernem! - majd már emelte is a telefont a füléhez. Ránéztem Nalára, aki valamiért boldogon ugrált össze-vissza. Tök nem értem ezt a kutyát, az előbb még félt, most meg ugrándozik. - Te kib*****tul degenerált barom! Azt mondtam, vigyázz Nalára, nem azt, hogy engedd el!! ... Lesz***m, miért mászkál a kutyám egyedül kint?! ... Kussolj, ennyit nem vagy képes megcsinálni, f******a már! ... Aha, ja, majd én szabályozok, barom! - értetlenül néztem Krisztánt, majd megráztam a fejem. Nem, nem akarom tudni, addig jó, míg nem keveredek bele.
- Khm... - köszörültem meg a torkom, mivel a srác tök másik világban járkált, majd sikerült neki felfognia, hogy itt vagyok, tehát rám nézett.
- Ja, bocs, elfelejtettem, hogy itt vagy.
- Kösz... - sóhajtottam. - Mindegy, Nalával téged kerestünk, és mivel megvagy, én mennék is.
- Várj már - kapta el a kezem Krisztán. - Miért vagy ilyenkor kint?
- Volt egy kis dolgom, majd megtalált a kutyád - emlékeztettem, hogy miért mászkálok kint. Nyilván nem jó kedvemből, csak visszahoztam neki Nalát.
- Ja, majd be is veszem - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Mi van?! Szerinted a kutyád után kutattam Pesten, vagy tudod mit? Higgy amit akarsz, én mentem! - indultam volna meg, de Nala elém ugrott, és amikor menni akartam bármerre is, mindig előttem termett.
- Nala másképp gondolja - nevetett Krisztán, és esze ágában sem volt rászólni a kutyájára, áá, hol már.
- Jó, feladom - sóhajtottam, és karba tett kézzel vártam, hogy akkor most mi legyen. Hát, csak annyi történt, hogy Nala megint rám ugrott, és össze-vissza elkezdte nyaldosni az arcom. - Nala, elég lesz! - toltam el ismét, de persze, nekem szokásom az erősebbel kikezdeni, még akkor is, ha az ellenfél egy kutya.
- Na jó, Nala elég volt! - szó nélkül leült, én meg tök örültem, hogy tiszta kutyanyál lett az egész arcom. - Nézd a jó oldalát, Síra. Nala kedvel téged.
- Tényleg?! Egészen örültem ennek addig a percig, ameddig a hajam nem lett tiszta... nyál... - fintorodtam el, mert na. Mégiscsak lány vagyok, és szörnyen kényes vagyok a hajamra....
- Hercegnő - jegyezte meg továbbra is nevetve. - Miért vörös a szemed?!
- Nala nyálától - füllentettem, pedig nagyon is tudtam, hogy nem ettől, inkább attól, hogy órákon át folytak a könnyeim. - Most megyek....
- Várj már! - ragadta meg a kezem ismét, és rántott vissza egy szempillantás alatt, aminek következményében hirtelen közel kerültünk egymáshoz. Talán, túl közel is... - Hova sietsz ennyire?
- Bárhova, ahol nem emlékszem... - csúszott ki a számon az első gondolatom. Krisztán felvont szemöldökkel nézett rám, majd megfogta a kezem, és elkezdett húzni egy másik utca felé.
- Nala, mozgás! - szólt oda a kutyának, aki egyébként szépen üldögélt tovább, meg sem fordult a fejében, hogy mondjuk a gazdája után jöjjön, vagy ilyesmi. Nem semmi kapcsolat van kettejük között, az tisztán látszik.
- És hova is megyünk? - kérdeztem sóhajtva.
- Hozzám, szerinted? - kérdezett vissza Krisztán.
- Mi van?! Én biztos nem! - álltam meg hirtelen. Ez meg van bolondulva, vagy mi a franc?! Én biztos nem fogok Krisztánékhoz menni, ez tök abszurd!
- Ne rinyálj már annyit! Jössz és kész! - fordult vissza, majd felkapott az ölébe, utána pedig ismét megindult.
- Tegyél már le, nem megyek sehova! - ellenkeztem, de tök hiába volt az egész, mintha a falnak beszéltem volna. - Krisztán!
- Nyugodj már le, megint túlparázol mindent! - szólalt meg végül, majd szó szerint ledobott a fűbe, a házuk előtt.
- Te nem vagy normális... - sóhajtottam, miközben felálltam a földről. Ez bolond, nem elég, hogy önkényeskedik, de még le is vág a fűbe, ami vizes is, és még neki áll feljebb!
- Gyere már, felkel a nap, mire megmozdulsz! - rángatott be a házba. - Na, szuper! - gyűrt össze egy papírt, ami a szobája ajtajára volt kiragasztva. - Az őseim leléptek, tehát nem kell paráznod.
- Néha tőled félek, nem attól, hogy esetlegesen a szüleiddel találkozzak... - sóhajtottam.
- Nem öltem még embert, és nem most fogom elkezdeni - vágott hozzám egy pólót a szekrényéből, majd a vállamat megfogva megfordított, és belökött a szobájából nyíló ajtón, majd egy "Fél órád van!" beszólással bevágta az ajtót.
- Krisztán, hülye vagy, engedj ki innen! - rángattam az ajtót, de mivel kívülről volt bekulcsolva, esélyem sem volt arra, hogy esetleg kimenjek, vagy ilyesmi.
- Ne szenvedj annyit, mondtam: fél órád van, addig keresek valami kaját - hallottam, ahogy becsapódik egy másik ajtó is, és ebből feltételeztem, hogy kiment. Nagy logikám van, de most komolyan.... Fú, oké, tehát bezárt a fürdőbe... Valami képtelen ötlettől vezérelve beálltam a zuhany alá, és rendesen jól esett a forró víz. Nem tudtam megállapítani, hogy az arcomon lévő cseppek csupán a víz cseppjei vagy a könnyeim, viszont nem is érdekelt. Teljesen nem értettem, hogy miért csinálta ezt Krisztán, de valamiért azt éreztem, hogy segíteni akart ezzel... a maga képtelenül barom módján. Hamarabb végeztem, mint fél óra, tehát szokásomhoz híven leültem az ajtó elé. Hirtelen megcsapta az orrom egy illat, ami Krisztán pólójából jött.
- Te barom, ne nyiss csak úgy be! - szóltam rá egyből, holott maga a kialakult szituáció eléggé érdekes volt. Ő felvont szemöldökkel nézte, ahogy én hanyatt vágódtam a padlón. Legalább a szőnyeg felfogta az esésem.
- Degenerált - nyújtotta a kezét, és most miért is én vagyok leszólva?! Ő nyitott be csak úgy, ch! - Kávét nem volt kedvem főzni - nyomott a kezembe egy energiaitalt, meg egy tányért, amin sült krumpli meg rántott sajt volt.
- Köszi, de nem nagyon vagyok éhes... - sóhajtottam, majd leültem az ágya elé a földre.
- Kit izgat?! Na, majd jövök, addig edd meg - zárta magáról a fürdő ajtaját. Ez remek.... És, az normális, ha Nala kiskutyaszemekkel néz rám, vagyis pontosabban a kajára?
Hát, ahogy gondoltam, szinte semmi nem ment le a torkomon, de a lényeg, hogy megpróbáltam. Leraktam az asztalra a tányért, majd visszaültem a földre. Nala odajött hozzám, és lefeküdve mellém az ölembe hajtotta a fejét.
- Meg kéne lepődnöm ezen?! Nala, sicc! - hallottam meg a következő pillanatban Krisztán hangját, és az ajtó csapódását.
- Hagyd, tök aranyos - simogattam tovább Nalát, aki nem törte magát azért, hogy elmenjen. Az a baj, hogy teljesen sírós hangon sikerült mondanom, pedig egyáltalán nem így akartam. Krisztán leült velem szembe a földre, és csak nézett.
- Annyira azért nem nagy szám, hogy sírj miatta - szólalt meg végül.
- Nem miatta... - szaladt ki ismét a számon. Miért mondom ki ma az olyan dolgokat, amiket nem is kéne?! Krisztán közelebb jött, és magához húzva megölelt. Tök meglepődtem, nem szokott ő csak úgy ölelgetni, meg amúgy is, ez nem éppen az ő... stílusa.
- Akkor? - kérdezte sokkal lágyabb hangon.
- Semmi, tényleg - nem értettem magam, emiatt az egy öleléstől alig tudtam visszatartani a könnyeimet.
- Ne hazudj! - szorított magához jobban, és kész, én eddig bírtam. Konkrétan kitört belőlem minden, ami a történt. Elmondtam neki mindent, a péntek délutántól kezdve egészen addig, ameddig Nala rám nem vetődött. Krisztán csak szó nélkül hallgatott. Volt, hogy erősebben szorított magához, de egyszer sem engedett el. Egész végig ölelt, és magához mérten egészen jó fiúként viselkedett.
- "Itt az én időm, hogy tegyem, amit akarok, mert ez az én életem" - törte meg hosszas hallgatás után a csendet Krisztán.
- Awake and alive - mosolyodtam el Krisztán idézett szövege alapján. A srác is csak elmosolyodott, majd a következő pillanatban meghallottam a gitárján játszott dallamot, és Krisztán hangját, amint elkezdi énekelni a dalt. Nem tudom miért, de jó játéknak tűnt beszállni ebbe az egészbe.
I'm at war with the world
And They try to pull me into the dark
I struggle to find my faith
As I'm slipping from your arms
Iz's getting harder to stay awake
And my strength is fading fast
You breathe into me at last
I'm awake, I'm alive
Now I know what I believe inside
Now it's my time
I'll do what I want 'cause this is my life
Here
Right here
Right now
Right now
Stand my ground and never back down
I know what I believe inside
I'm awake, and I'm alive
I'm at war with the world
'Cause I ain't never gonna sell my soul
I've already made up my mind
No matter what, I can't be bought or sold
When my faith is getting weak
And I feel like giving in
You breathe into me again
I'm awake, I'm alive
Now I know what I believe inside
Now it's my time
I'll do what I want 'cause this is my life
Here
Right here
Right now
Right now
Stand my ground and never back down
I know what I believe inside
I'm awake, and I'm alive
Waking up, waking up
Waking up, waking up
Waking up, waking up
Waking up, waking up in the dark
I can feel you in my sleep
In your arms, I feel you breathe into me
Forever hold this heart that I will give to you
Forever I will live for you
I'm awake, I'm alive
Now I know what I believe inside
Now it's my time
I'll do what I want 'cause this is my life
Here
Right here
Right now
Right now
Stand my ground and never back down
I know what I believe inside
I'm awake, and I'm alive
Waking up, waking up
Waking up, waking up
Waking up, waking up
Waking up, waking up
- Ezek után miért is velem unod szét az agyad éneken?! - fogta le a gitár húrjait Krisztán.
- Mert nincs kedvem operákat zengeni, plusz, mert te is ott szenvedsz, holott nem éppen azon a szinten vagy - nevettem el magam. Ez bolond, engem kér számon, holott ő áll azon a szinten, hogy akár frontember is lehetne.
- Még lenne kérdésem - nézett továbbra is gúnyosan vigyorogva.
- Na, ne kímélj... - sóhajtottam, hátravágva magam az ágyán.
- Az avatáson is simán énekelhettél volna.
- Ne röhögtess, te vagy a második ember, aki hallott énekelni - nevettem fel kínosan.
- Be ne adagold nekem, hogy lámpalázas vagy - éreztem egy apró gúnyt megbújni a hangjában.
- Nem, csak... - kezdtem, de elakadtam.
- Csak?! - kérdezte, és hallottam, ahogy közelebb gurult a székével az ágyhoz.
- Semmi... - mosolyodtam el. Énekelni amúgy is csak úgy jó, ha van kivel. Nekem sosem volt ilyen, ezért tanultam meg gitározni. Ahhoz nem kellett társaság. Az éneklés meg... Ha sokat vagy otthon egyedül, el kell ütnöd valamivel az időt. Még Zeron sem hallotta sosem a hangom, Krisztán szerint jó, szerintem... nem rossz, de közel sem jó. - Neked sosem jutott eszedbe mondjuk... egy banda?
- De, de nem lenne időm rá - bár nem láttam, de szerintem szokás szerint megvonta a vállát, és nem mellékesen, még rázta is a lábát. - Meg csak akkor szokásom ezt csinálni, ha elkap az ideg.
- Téged elég gyakran elkap - nevettem el magam, mert lássuk be, naponta legalább hatszor húzza fel magát valamin. :D
- Hallod, ezt pont te mondod?! - nevetett gúnyosan a srác.
- Na, azért engem nem kap el... annyiszor.... - köhintettem, leplezve a füllentésem.
- Nem?! Tök para vagy néha, ha teljesen kiakasszák az agyad, megesik, hogy már rendesen félek tőled - nevetett tovább, de azért éreztette a hangjával, hogy full ironizál.
- De egy szemét vagy! - vágtam hozzá egy párnát, és mivel pont nem rám figyelt, szépen fejen is találta. Elkapott a röhögés a jelenet láttán. Először meglepődött, majd mikor felfogta a helyzetet, láttam a szemében, hogy erősen bosszút forral ellenem. - Eszedbe ne jusson! Krisztán! - vágta vissza a párnát, ami elől épphogy csak sikerült elmenekülnöm. - De szemét vagy, most miattad meg kellett mozdulnom!
- Hogy oda ne rohanjak, micsoda problémái vannak a hercegnőnek - nézett rám értetlenül, majd felemelt egy másik párnát. Basszus, tényleg, kettőt dobtam neki, és csak egyet kaptam vissza belőle. - Na, akkor lássuk, most merre menekülsz.
- Krisztán, meg ne merd.... - és, még persze, hogy nem hallgatott rám. De legalább puha volt a párna. :D - Fú, de kinyírlak még egyszer!!!
- Ezt minden nap elmondod, de még mindig élek - jegyezte meg ezt az apró tényt. - Amúgy meg, asszed', lenne esélyed ellenem?
- Hát, egy szerencséd van. A kutyád hamarabb végezne velem - nevettem fel.
- Ja, félnék is nélküle - nevetett Krisztán is ironikusan. - Hallottam, hogy holnap lesz egy osztályszintű közös tevékenység.
- Rosszat sejtek.... - néztem a srácra furán, mert ez a bevezetés... Tuti, akar valamit.
- A lényege, hogy az osztálya előtt kell valamit csinálnia két embernek, akik nem csapattársak - vonta meg a vállát. - Jelzem, hogy még pénteken leléptél, ekkor választották ki a többiek ezt.
- És én lennék az egyik, igaz? - sóhajtottam felfogva a helyzetet.
- Ja, én meg a másik - bólintott Krisztán.
- És mit csináljunk? - kérdeztem mosolyogva.
- Hát, eredetileg nem volt kedvem semmihez, de ez a kis "játék" jól jött ki, tehát... - vezette be, én meg sóhajtva megadtam magam.
- Oké, legyen. Úgy sem voltam ott ezen az izén, akkor legalább te választottál.
- Ja, egyrészt ezért választottak téged. Mert nem voltál ott - vonta meg ismét a vállát.
- Elkérhetem a gitárod? - kérdeztem, mire a srác oda is nyújtotta. - Akkor, találjuk ki, hogy mivel égettjük be magunkat holnap. Illetve te nem, csak én.
- Nyugi, ha te égsz. értelemszerűen én is, tehát... ha lehet, ne égess direkt - unott tekintettel néztem fel a gitárról, majd egy nagyot sóhajtva elkezdtem játszani egy olyan számot, amiről azt gondoltam, hogy még őfelségének is megfelel.
