2016. február 9., kedd

9. Fejezet - Egy beváltott fogadás! :D

Szeptember 9., Csütörtök

    Egyre hidegebbek lesznek a napok...kár, pedig utálok 6000 ruhát magamra rángatni, bár most bele gondolva egy vékony bőrkabi is elég lesz. :D Miközben ezen filóztam, rájöttem, hogy már vagy fél órája csörög a telefonom.....Stella írt SMS-t, hogy mindenképp olvassam el, amit Bonti írt....Hát, rendben...Sokat nem veszíthetek vele....



    Az üzenet elolvasása után, gyorsan összekaptam magam, és robogtam Bontihoz...Még szerencse is volt, hogy épp akkor lépett ki a kapun, amikor én is odaértem.
- Síra? - kérdezte kikerekedett szemekkel. - Mit csinálsz itt? - én annyira kifulladtam, hogy a térdemre támaszkodva próbáltam levegőt kapni, így csak felé nyújtottam azt a papírt, amit még ő tett a padomra tegnap. Az már mellékes, hogy hogy jutott el hozzám az üzenete, és hogy mennyi kérlelés árán olvastam azt el. - Elolvastad? - kérdezte végül.
- Hát, sok unszolásra, de el - emeltem fel a fejem mosolyogva. - Túlreagáltuk mind a ketten.....ezt a dolgot.
- Csak én reagáltam túl - felelte rám sem nézve, lehajtott fejjel. - De...valamiért felhúztam magam...Bocsi...
- Már nem haragszom, nyugi - feleltem, szerintem megnyugtató hangon.
- Biztos? - kapta fel hirtelen a fejét Bonti.
- Ezt most úgy mondtad, mintha nem kellene - nevettem. - Amúgy persze. De többet ne veszekedjünk ilyen hülyeségeken - mondtam határozottan, miközben megöleltük egymást, "békülésféleképpen". :D

    A suliba érve rögtön kiragadtam Karamellt és Zerot a szokásos társaságból, ugyanis kellett a segítségük. Hogy miben? Természetesen Serena....bocsánat, ( Nagy a bűnbánatom ám. Tényleg. :D ) "Serena tanárnőt kissé megszívassuk" -témájában. :D
- Na, mit tervezel? - faggatott izgatottan Zero, miközben meneteltünk felfelé a lépcsőn.
- Megszívatjuk egy kicsit az átkomat - feleltem teljesen természetesen.
- Átkod? - nézett értetlenül Karamell. - Az ki?
- Serena, szerinted ki más? - kérdeztem vissza én is értetlenül. A fiúk egy " Jaaaa " reakcióval fejezték ki, hogy nem vágják, miért is az átkom. :D
Amúgy, egy igen egyszerű ok miatt: Csütörtökön volt először óránk Serenával, én meg pénteken zúgtam le a lépcsőn. Tehát, biztos ő átkozott meg, és a pénteki órája után lett még rosszabb a bokám állapota, így ebből következik, hogy az a nő egy ÁTOK! Csupa nagybetűvel. :D
    Amikor felértünk a terembe még egyedül voltunk. Ez így jó, hátha valaki megint el akarná szólni magát, mint tegnap is irodalmon. :D
- Nos, mit tervezel? - dörzsölte össze a kezét cinkosul Karamell.
- Na, itt van ez a doboz zsírkréta és egy szappan - emeltem fel a kezembe tartott szatyrot, és levágtam a tanári asztalra. - A szappannal bekenjük a táblát, és ha az megszárad, a tanár nem fog tudni rá írni. A biztos hatás érdekében a krétát is kicseréljük zsírkrétára.
- Ez is érdekes lesz, még mindig mi visszük a szívatásban a pálmát! - vigyorogtak össze a srácok. Persze, de még nem hallották a lényeget ;)
- Nyugi, még nem fejeztem be - csitítottam le őket. - A celluxszal összeragasztjuk a tanári asztalt a székkel. Miközben, reményeim szerint, idegbetegen rángatja, a kezében maradna a szék támlája, mivel azt is kicsavarozzuk.
- Ez már tetszik - tapsolt Zero.
- Akkor, megcsinálnátok ezt? Nekem még elő kellene készítenem egy másik helyszínt - mosolyogtam titokzatosan.
- Persze, ezt bízd csak ránk - kacsintott Karamell. - De hol az a másik helyszín?
- Azt majd megtudjátok, ezért meg ezer hálám - öleltem át mindkettőjüket hálaképpen ( Úgy látszik, ma mindent öleléssel oldok meg. :D ), majd kimentem a teremből. A srácok tuti megcsinálják a termet, már csak azt remélem, hogy nem potyára készítem elő a másik termet. :D
    Csengetés előtt kész lettem, és még csengetés előtt vissza is értem a terembe. Zero és Karamell is végzett közben. Annyira jól kivitelezték a tervet, hogy még én is alig vettem észre a változást, pedig én voltam az ötletadó. :D Pont amikor megszólalt a csengő, Serena ( vagy ahogy én hívom: az Átok ) becsapta maga mögött az ajtót. Mindenki álmos volt még a reggeli időpont miatt, ezért aránylag csendben voltunk. Ez az egyik újdonság. A másik pedig, hogy Krisztán a mögöttem lévő padban kivételesen nem chatelt, hanem bevágta a szunyát. Ezek alapján, amit a suliban le vág, igazán izgalmas élete lehet..:D
- Miért van ilyen csend? Az A-ba jöttem volna véletlenül? - vakargatta a fejét körbefordulva az osztályon. - Áá, kizárt! Itt van Síra is, akkor tuti jó helyen járok! - mondta szinte csak magának, de azért elég jól érthetően. Mindegy, elnézem most ezt neki....Ahhoz képest, amit át fog ma élni, ez semmiség volt..:D
- Nos, akkor beírom.... - itt elgondolkodott egy kicsit - ...nám a naplót, ha itt lenne. Na, mindegy, majd, ha visszamentem a tanáriba, megcsinálom - legyintett. - Remek, akkor kezdhetjük is! Felírok néhány dolgot a táblára, amit elsősorban nem árt, ha tudtok a művészetekről!
    És elkezdte írni....azaz, csak írt volna, ha fogott volna a tábla...Vagy a táblára a kréta. :D Mindenki nagy mosolyra húzta a száját, főleg, hogy az Átok még őrjöngött is egy sort a nagy nemértésében. Szó szerint toporzékolt, dobbantott a vaskos, zsírtömlős lábaival. :D
- Tanárnő - kezdtem roppant udvariasan -, most írt valamit a táblára, vagy csak a nagyságos teste takarja el az egészet? - erre a kérdésemre nagy röhögés tört ki az osztályban. :D
- Kikérem magamnak! - lett teljesen vörös a tanárunk arca. - Írtam én a táblára, de valamiért nem fog ez a nyavalyás kréta! Síra!! Mit tettél velük?!
- Mivan??! Nehogy már engem vádoljon azért, mert maga nem tud írni! - fogtam a fejem teljesen " felháborodottan ". :D
- Igazad van.... - felelte a tanár elgondolkodva. Micsoda?! Ez már készen van, azt sem tudja mit helyesel és mit nem! - Vagyis, mit is mondtál az előbb?
- Ja, csak annyit, hogy ma a szokásosnál is jobban néz ki - néztem rá ártatlanul és tök komolyan. :D
- Igen....Igazad van! - nézett végig magán büszkén. Egy francot van most igazam! Basszus, úgy néz ki, mintha vagy 100 macska megtámadta volna idefelé jövet! Jajj, most akar leülni......:D
- Mi van ezzel a székkel? - rángatta a széket a támlájánál fogva, ami egy idő után a kezében maradt, és azzal  a nagy lendülettel hátra is esett a táblának. Csoda, hogy nem esett át a falon, a bálna méretű súlyával. Mindenki sírt már a röhögéstől, főleg mi hárman. Egyikünk sem gondolta, hogy ilyen jól sikerül majd! :D
- Ki volt ez?! - kérdezte egy pulykához hasonló idegbajjal Serena.
- Tanárnő, képzelje el, hogy reggel láttam az egyik A-st idebent - kezdte szégyenkezve beszédét Zero - Lehet, hogy ő tette.
- Így igaz! - helyeseltem én is. - Tőlünk egyikünk sem lenne képes ilyen szörnyű cselekedetre - játszottam a szörnyülködő szemtanút. :D
- Még, hogy nem, mi? - kérdezte Bonti nevetve.
- Most miért, haver? - fordult hátra hozzá Karamell. - Melyikünkből nézel ki ilyeneket?
- Most erre tényleg válaszoljak? - nézett Karamellre, majd az egész osztály ismételten hasfájós nevetésbe kezdett. :D
Amikor Serena tanárnő megelégelte az osztályunkban esett károkat, áthessegetett minket az infó terembe.
- Na, ide végre tudok írni - fogta meg a filcet, amivel arra a fehér táblára ( nem tudom a pontos nevét :D ) szoktunk írni, és teleírta azt. Hát, mondanom sem kell, semmit nem írtunk le belőle. Viszont amikor le akarta törölni a " gyöngybetűkkel " írt irományát.....
- Nem értem miért nem jön le... - értetlenkedett a tanárnő. - Van másik szivacsotok?
- Igen, a fiókban - álltam segítségére a tanárnak.
- Köszönöm Síra! Ma nagyon segítőkész vagy! - mosolyodott el. Na, várja csak ki a végét. :D - Mi ez?? Jézusom, ezek pókok!!! Ááááá, szedjétek le rólam!! SZEDJÉTEK MÁR LE RÓLAM!!!! - sipította össze-vissza rohangálva a teremben, majd 5 perc körözés után kivágódott az ajtón. Mi meg csak röhögtünk és röhögtünk, majd még jobban elkezdtünk fetrengeni, amikor meghallottuk a folyosón rohanó nőt, ahogy a patáit csapkodja a padlóhoz, éééés....ez volt a végpontunk. :D
Amikor nagyjából abba hagytuk a röhögést, Krisztán felállt, és megnézte a tollat, amivel a tanár írt a táblára.
- Ne már, ez nagyon nagy! - nevetett fel - Ki cserélte ki alkoholos filcre? Vagyis, ki volt ez a tehetséges személy, aki miatt így szétröhögtük az agyunkat?
- Most komolyan nem vágtad le? - kérdezte a hasát fogó Bonti. - Ki utálja annyira Serenát, hogy így megszívassa?
- Síra? - vágta rá egyből Krisztán. - Síra, te zseni vagy!
- Miről beszélsz? Én nem csináltam semmit! - feleltem, majd hirtelen mindenkinek eszébe jutottak az előbbi történések, és most tőlünk zengett a folyosó. Csak mi éppenséggel röhögtünk, és nem rohangáltunk. :D

    Kicsengetéskor az IH rontott be a termünk ajtaján. Sejtettük, hogy Serena egyenesen Renéhez fog rohanni, de a halál se gondolta volna, hogy az ilyen hamar itt is terem. :D
- Vajon miért nem lepődök meg, hogy MEGINT veletek volt baj? - tette fel a költői kérdést.
- Reggelt tanbá'! - kiáltotta Zero hatalmas lelkesedéssel, hogy láthatja kedvenc tanárát. - Sajnos már lekésett a nőstényekről, pont az előbb adtam el az utolsót, mivel magának nem kellett - készen van ez a Zero! :D
- Micsoda???!! - guvadt ki René szeme az idegességtől. - Hogy mersz az én iskolámban illegális bizniszt nyitni?! Főleg, hogy ilyen undormányokkal kereskedsz????!
- Ne már, hogy mondhatja ezt ezekre az aranyos kis nőstényekre? - szontyolodott el Karamell.
- Elég!!!! - üvöltötte el magát az IH. - Ha még egy panaszt hallok innen bárkiről, repül az egész osztály!! - és ezzel a mondatával kiviharzott a teremből.
- Ne már - nevetett fel Zak - most komoly, hogy a fenébe rúghatna ki pont Ő egy komplett osztályt? - hát igen, egy tök logikus kérdés, ami számunkra is nevetségesnek bizonyult.
A következő " helyszín " a tesiöltöző. És micsoda szerencse, hogy nekem nem kell tesiznem 2 hétig. Ez az! Utána meg lehet bevetem a nők legnagyobb fegyverét, ami plusz egy hét szabadságot ad a tesizés alól. :D
- Aj.... - sóhajtozott Zera - nem akarok átöltözni...még elkenődik a sminkem.
- Zera, ne idegesíts már fel! - tombolt Kíra, miközben a haját fogta fel. - Most komolyan, hogyan öltözködsz te?? Ne kenegesd a kezeddel a fejed, és nem lesz gáz! Bár...téged ismerve....inkább jobb lenne, ha nem csinálnál semmit....
- Akkor én sem öltözök át - nézett rám Zera -, hisz Síra sincs átöltözve.
- Észlény!! - csapta tarkón Kíra barátnőjét. Hát elég furán fejezi ki a szeretetét...:D - Öltözz már!!! Nem érek rá arra, hogy rád várjak egész nap!
   És vagy 5 perc tombolás után el is készült Zera. Mármint, nem ő tombolt, hanem Kíra. Tényleg furcsán fejezi ki a szeretetét mások iránt....Vajon egy pasi hogy bírja (bírná) ki mellette?
Becsengetésre mindenki kiment az öltözőből, én odaadtam a tanárnak ( Akit egyébként Zoboki Remnek hívnak ) a felmentésemet, majd vissza kellett volna mennem a terembe, mivel a tesitanár felzavart. :D
De minek menjek vissza, amikor mehetnék kávét venni is? Tehát, elmentem megvenni a kávét, és közben elbeszélgettem a büfés nénivel. Nagyon oda meg vissza volt emiatt, és mivel én amúgy is rá értem....a pedellusos és a büfés nénis beszélgetés után teljesen úgy érzem magam, mint valami terapeuta.
Amúgy, a teremben töltött óra, halálosan unalmas volt....legalábbis az első 10 perce, mert Zeririn rám írt Streamess-en. Igaz is, ő ma nem jött suliba!




Kicsengetés után kb. 10 perccel berontottak a többiek is. Mondanom sem kell, óriási zajt csaptak. :D Wolfi megállt előttem, mivel én ( természetesen mint mindig ) nem ismerem a szék fogalmát, és a padon foglaltam helyet. Hozzáteszem, pont az elsőn, amit meg láttam, és az pont Wolfié volt. :D
- Hupsz, bocsika - pattantam le a padjáról. - Zeririn hirtelen jött üzije kiverte a fejemből a padom helyét. Tényleg bocsi.
- Nem, nincs semmi baj - felelte mosolyogva. - Egy osztály vagyunk, furcsa is lenne, ha ilyen miatt leállnánk veszekedni. Amúgy....Mi van Zeririnnel?
- Ööö, hát.... - gondolkodtam el, hogy vajon el szabad-e mondanom, hogy miért nincs suliba....Végül is ez nem pasis dolog....:D - Ne aggódj, holnap már jön, csak ma nem érezte jól magát.
- Beteg? - kérdezte, szerintem.......aggódva (?). Igazából, nem tudtam leszűrni milyen érzelmet csatolt ehhez az egyetlen szóból álló mondatához.
- Csak fájt a hasa - mosolyogtam megnyugtatásképpen.
- Miért? - kérdezte felnézve rám, mivel ( természetesen ) megint felültem a padjára,  ő pedig a már jól megszokott székén foglalt helyet. Amúgy mi az, hogy miért? Hát.....nem vagyok orvos, mégis honnan kéne az ilyeneket tudnom? :D
Meg amúgy is, Zeririn csak fel van fázva, ez a hasfájós dolog csak kitaláció volt...Zeririn nem mondta, hogy nem mondhatom el, ha kérdezik, de azt sem, hogy kotyogjam ki mindenkinek....Aj...Megvan! :D
- Tudod, Wolfi - ugrottam le a padjáról, és miközben megindultam hátra a sajátom felé, így folytattam - ezek ilyen női dolgok - legyintettem.
- Mit beszéltél vele? - bökött Wolfi felé Krisztán, mikor visszaértem a helyemre. De amúgy ez nagyon vicces. A pasiknak mániájuk megszabni, hogy kivel, mikor és mit beszélhetek? Vagy legalábbis mániákusak abban, hogy rendszeresen csekkolják, kivel mit beszéltem éppen? :D
- Semmi olyat, amihez közöd lenne, és még érdekelne is - vágtam rá miután leültem és a fejemet támasztottam a kezemmel.
- És, ha mégis? - kérdezte előre lendülve és ezzel abba hagyva a hintázást.
- Aj, Krisztán hagyjál már! - csaptam a padra, amire Bonti is felkapta a fejét. - Komolyan mondom, te meg a másik nagy haverod - néztem először Krisztánra, majd a mellette lévő padsorban Bontira - rosszabbak vagytok, mint Kíra és Zera!
- Ezt hogy érted? - kérdezte Bonti felvont szemöldökkel, miután egymásra néztek Krisztánnal.
- Mind a ketten ugyanúgy tudni akarjátok, kivel mit beszéltem - nevettem fel kínosan. - Múltkor Bonti verte ki a balhét, most te fogod, Krisztán?
- Hallod, ma nagyon nem lehet veled szót érteni.... - értetlenkedtek a fiúk. Most komolyan, még velem nem lehet?? Ááá, gyűlölöm a pasikat...legalábbis ilyen téren!
- Csak ti nem tudtok mostanában, mert rajtatok kívül eddig egyik srác sem mondta ezt.... - sóhajtottam belefáradva a két agyhalott gondolkodásába.
- Na, pont ez érdekelt - kezdett hintázni megint Krisztán - Wolfival eddig még nem nagyon beszéltél, és ezért érdekelt, hogy mi volt az az érdekes téma, ami miatt ilyen jól - a " jól "-t teljesen szarkasztikus hangnemben mondta - szót értetettek egymással.
- Hallod Krisztán, szerintem ne kérdezz tőle ilyeneket - próbálta menteni a menthetőt Bonti, mikor rájött, miért is lett hirtelen belevonva a témába.
- Most mi van? - nézett rá kissé idegesen - Téged nem érdekel?
- Eltaláltad, és jobb lenne, ha téged sem érdekelne - fogta a fejét Bonti. - Ha felidegesíted, annak rossz vége lesz.
- Eddig még élek, pedig már sikerült kihoznom a sodrából egyszer-kétszer - tette karba a kezét Krisztán. Amúgy ez elgondolkodtató....Miért is él még? :D Mindegy, nem töröm össze a csajai szívét azzal, hogy kinyírom a bálványukat, bár nagyon is megérdemelné...
- Aj, komolyan mondom, én ezt nem bírom..... - feküdtem rá a padomra teljesen hisztérikusan, amikor meghallottam, hogy Karamell és Kíra már megint egymást ölik. Erről támadt egy ötletem. - Karamell!!
- Na végre egy értelmes ember.... - emelte a magasba a kezét Karamell, mintha amolyan nagy hívő lenne.
- Karamell, ments meg ettől a kettőtől! - könyörögtem neki én is. Gondolom, ő is menekülni akar Kíra mögül. :D
- Mi van? - értetlenkedett Krisztán.
- Krisztán, hallgass már! -  suttogta Bonti.
- Ha te kiszabadítasz a sakál mögül, eskü, még a kútba is beleugranék! - fetrengett ő is kínjában már. :D
- Beledoblak én szívesen! - morgott Kíra.
- Sakál, irritál a hangod! - csapott az asztalára Karamell. - Vinnyogj máshol, kössz!
- Én kitekerem a nyakad, te kis sárzabáló, elmebeteg, hullaszagú mocsári szörny! - vágott vissza Kíra, teljes erőbenyomással, miközben az ujjai "kifeszítésével" mutogatta, mennyi rossz tulajdonsága van mókamester barátunknak.
- Jaj, most nagyon megijedtem! - csipogott női hangon Karamell. - Hogy menne el a hangod, te keselyűfejű primadonnának képzelt sakál!
- Mi lenne, ha megfulladnál saját magadban, mocsár?! - kérdezte Kíra szemtelenül felhúzva a szemöldökét.
- Hallod, most már tényleg nyeld le azt a irtóra nagy egódat, vagy én tömöm le a torkodon! - folytatta Karamell továbbra is a vitát. - Síra!
- Mi van?! - kérdeztem kissé idegesen én is, mivel Krisztán folyamatos morgása már az idegeimre ment. >.<
- Mit akartál? - kérdezett vissza ő is idegesen. Nem gáz, ilyenkor egymásra fújunk, de egyikünk sem veszi magára igazán. :D
- Cseréljünk helyet csak mára, mert Krisztán megőrjít már teljesen!
- Hallod, maradj már, te nem akartad elmondani, hogy mit beszéltél vele! - akadt ki Krisztán is.
- Mi van??! Te vadbarom, semmi közöd hozzá! - háborodtam fel még jobban.
- Bonti - kapta a fejét hirtelen nagy haverjára Krisztán -, mondj már valamit erre!
- Most mit mondjak? - vonta fel fél szemöldökét sóhajtva. - Mondtam már, hogy ne idegesítsd fel. Oldd meg magad, én nem fogok leállni vitázni!
- Kössz.... - vágta magára a kapucniját Krisztán.
- Síra, benne vagyok! - pattant fel a helyéről Karamell, mire én is összeszedtem a cuccom. Karamell lepakolt az én helyemre, én rávágtam az ő padjára a cuccom, Kíra duzzogott Karamell miatt, Krisztán Bontira és rám fújt, én Krisztánra és Bontira, Karamell pedig értelemszerűen Kírára. :D
A többiek meg csak ültek és élvezték a műsort. Na igen, tök jó osztályunk van, mivel ha valaki vitázni kezd, akkor általában a többiek is elkezdik. Akik meg kimaradtak, azok csak néznek és röhögnek, ahogy ez most is történt. De a lényeg, hogy szeretjük azért egymást. :D
    A mi kis vitánkkal hamar elment a szünet, és észre sem vettünk, amikor bejött a kedvenc matek és egyben fizikatanárunk: Talpikusz Fidera. A kérdés csak az volt, hogy melyik személyiségével tisztelt meg most minket?
- Jó napot, kedves kis osztályom - röppent be nagy vidámsággal az ajtónkon Talpikusz. Most attól van ennyire feldobva, hogy fizikát tarthat nekünk? Bár, most belegondolva, tegnap is matekon volt idegbeteg őrült jelölt, fizikán meg egy Alzheimer kóros öregasszonyt játszott. :D
- Izé... - kezdte suttogva és félve Stella. - Most akkor jó kedve van, vagy sem?
- Hát, nem a napló jött be előtte, tehát...asszem most nem kell félnünk - fürkészte a helyzetet Zero, aki most mögöttem ül. Jé, tök jó, hogy Krisztán nem bökdösi a hátam a nyamvadt tollával. :D
- Nos, ki szeretné elmesélni nekem a múlt órán megbeszélteket? - nézett végig rajtunk mosolyogva ( vagy vicsorítva :D ), miután beírta a naplót. - Na, ne féljetek, nem szeretem a gyerekhúst.
Hirtelen mindenki a füzetét kezdte nézegetni, de kb 5 másodperc után mind egyszerre néztünk fel egy amolyan " Basszus, nem írtam le semmit " nézéssel.
- Rendben, akkor mondjuk - lapozgatta a naplót Talpikusz, mintha csak annyi jegyünk lenne már, hogy nehéz kiszámolni, ki hányasra áll. - Hmm...talán, próbálja meg Reven Krisztán!
Egy hangos székcsapódást hallottam. Gondolom megint hintázott, és pont nem arra számított, hogy ő fog felelni, így szépen előre esett a székkel együtt. Hát, én megemelem a kalapom, ha Krisztánból kitud húzni akár egy szót is a fizikával kapcsolatban... :D
- Mi? - értetlenkedett Krisztán, mintha csak rosszul hallotta volna.
- Na, mozogj már! - unszolta Kíra a körmeit reszelve. - Egy fizika felelés nem foghat ki a nagy Reven Krisztánon, legalábbis, ha már ennyire nagyra tartod magad... - vigyorgott gúnyosan Kíra, mire Krisztán csak fogta magát, és kivonult a tanári asztalhoz.
- Remek, akkor meséld el, miről is tanultunk tegnap - mosolygott kedvesen a tanár.
- Passz - felelte tök természetesen Krisztán.
- Érteeeeeeem - nyújtotta el a szót Talpikusz, de felfedeztem, hogy azon a lehetetlen helyen az arcán lüktet egy ér az idegességtől. - Akkor, ha kérdezg.....
- Felesleges, passz lesz mindenre a válaszom - szólt közbe Krisztán, mire a tanár átváltott az idegroham személyiségére, és ami csak a keze ügyébe akadt, azt elkezdte Krisztánnak dobálni, és folyamatosan azt üvöltötte, hogy "Egy senkiházi, felelőtlen és semmire sem való idióta ember vagy!!"
- Hát, ezen a téren nem tudom, kettőnk közül ki is az idióta - felelte Krisztán, miközben arrébb lépkedett a felé repülő tárgyak elől. Ez a felelés amúgy egészen kicsengetésig tartott, és hol kedves és aranyos volt Talpikusz, hol pedig egy őrjöngő vadállat. Krisztánnak nagy szerencséje volt, hogy kicsengetéskor pont a jó természete kerekedett felül rajta, így ( passz, hogy mire :D ) 5-ös lett a felelete. Hááát....inkább nem mondok erre semmit, Krisztán a mázlista, Talpikusz meg....csak Talpikusz. Nem vártunk tőle mást. :D

A „csodálatos” fizika után pedig elérkezett az egész osztályra nézve a legjobb óra, vagyis a japán. Mindannyian szeretjük, hiszen egy kicsit sem perverz, imádnivaló, nem kétszínű és tényleg remek tanár tartja. Haha.
- Ohayo gozaimasu, mina-saaaan! – jött be csillogó mosollyal és a szokásos köszönésével, ami a könyökünkön jött már ki. Zeronak szerintem már az egész karján, mivel be is szólt neki.
- De tanárbá’, én utánanéztem – erre a tanár felvonta a fél szemöldökét mosolygás közben, mintha azt akarná kérdezni ezzel, hogy „ Ez most komolyan egy japán anyanyelvűt akar kioktatni a nyelvéről?” – és az Ohayo az a jó reggelt jelenti, de már elnézést – itt Takumi sóhajtása övezett bennünket –, egyáltalán nem látok itt sehol sem reggelt, napsütést, csak ha… Stellára nézek, akkor esetleg, mert ő bearanyozza a napunkat… Reggelt ad…Meg fényt...Mindenkinek – sütötte le hirtelen a szemét, mikor Stella odakapta a fejét.
- Mi van? Áttértél Rómeóra? – lökte meg a székét az ikre, miközben Takumi a számára süket füleinknek magyarázta, hogy a japánok mindig Ohayo-val köszönnek, ha először látnak valakit a nap folyamán, utána térnek rá az egyéb köszönési formákra. – Álljál már le, ezzel nem fogsz csajt fogni magadnak, bármennyire is erőlködsz, te full szerencsétlen. Nem kéne minden órán és szünetben valakinek csapni a szelet! – oktatgatta Zak, és egyáltalán nem az tűnt ki nekem a szavaiból, hogy viccelődne, vagy akármi…
- Ó, szóval… Minden szünetben… - hajtotta le a fejét Stella. – és mindig másnak… Ééértem –nyitotta ki a füzetét, és valamit firkálgatni kezdett benne, mire megböktem a vállát.
- Stella, ne vedd őket komolyan, csak hülyülnek – mosolyogtam rá bátorítóan.
- Dehogynem… Csak szórakoznak velem! Ennyire hülyének tűnök? Vagy ennyire játékszernek? Infón is… Csak úgy belém esik az egyikük, nem is figyelnek rám normálisan! – fogta a fejét teljesen elkeseredetten, és a szemén láttam, hogy nagyon szomorú.
- Hé, ne vedd már ennyire magadra… - sóhajtottam bágyadtan. – Komolyan vesznek, mint ahogy a többiek is, csak hát… Eléggé… Furán fejezik ki magukat ezek az ikrek.
- Az igaz – mosolyodott el Stella. – Akkor megpróbálom nem komolyan venni az ilyeneket! Köszi, Síra! – nyomott játékosan egy puszit az arcomra, én pedig szintén elmosolyodtam. Olyan aranyos! Remélem, hogy ha majd egy fiút „olyan” értelemben vesz komolyan, akkor nem fog sérülni, mivel látom, elég érzékeny…
- Khm – nézett az órájára Takumi. – Mintha olyan 6 perce bejöttem volna a 9.B-be, de nem vagyok benne biztos – vette kedvesen gúnyosra a figurát.
- Szerintem eltévesztette az osztályt! –nyújtogatta a karjait a magasba Karamell. – Mi a 10.C vagyunk!- ásított unottan, mire mi röhögésben törtünk ki.
- El? Á, biztos nem. Határozottan emlékszem, hogy Kietlen Sivatag-san – bámult rá Krisztánra, aki újdonságképpen zenét hallgatva feküdt a padján, és a lábával ütemre dobbantgatott a padlón – még csak egy kis gólya – ezzel a fiúk hüledezve fordultak hátra Krisztánhoz, hogy „Haver, vágj már vissza!”. Nem kellett rá sokat várni. :D Krisztán megfontoltan kihúzta a fülhallgatót a füléből, komótosan hátradőlt, és anélkül, hogy a kezét a szája elé tette volna, akkorát ásított, amiben benne volt az én egész életunalmam. :D
- Kis gólya? Szerintem nem rám és az én személyes tulajdonságomra értette azt a „kis” szót – vigyorgott pajkosan a tanárra, aki egy pillanatra lemerevedett, de felvette a kesztyűt, mint mindig.
- Sumimasen – vakargatta meg a fejét. – Igazad van, Kietlen Sivatag-san. Ha rád érteném, akkor apró verdeső legyet mondtam volna – állt meg Krisztán padja előtt mindeközben karba tett kézzel. Már megint (még mindig) fasírtban vannak… Akarom mondani, állatkertben, mert szerintem legközelebbre már felsorolják a budapesti állatkert összes fontos és kevésbé fontos faját is. :D
- Nem gond – legyintett Krisztán. – A kicsi akkor sem az enyém lesz – kacsintott egyet, mire a fiúk röhögni kezdtek, a lányok pedig értetlenül bámultak egymásra. Őőő, az gond, ha én értettem, mit akart mondani ezzel Krisztán? :D A tanár „elszontyolodott”, és hirtelen megfogta a vállamat (?!).
- Mindegy, Síra-chan és én legalább tudjuk az igazságot – tette szívére a kezét megnyugvóan, mire Krisztán félig felemelkedett a padból, Bonti meg egyenesen odajött a padomhoz (?! Ááá, mi történik?)
- Na persze! Nem tudok én magáról semmit, és nem is akarok! – rántottam el határozottan a vállamat, mire láttam, hogy Bonti ellazítja a végtagjait. – És ha lehet, ne fogdozzon minden ok nélkül.
- Én csak kifejeztem a baráti közelségünket – mosolygott kedvesen a tanár.
- Ja, hogyne – forgatta a szemét Krisztán és Bonti egyszerre, majd leültek a helyükre, és folytatták az eddigi cselekedetüket: alvás, zenehallgatás, alvás… De Bonti mintha csak imitálta volna az alvást… Párszor felhajtotta a fejét, és rám pillantott… Nem értem, miért. :D
- Hát, ez így van! – védte magát minden erővel Takumi. – De majd még erről óra után beszélgetünk, Síra – chan, szeretném ha eljönnél az irodámba – azzal a fülemhez hajolt. – Fontos dolgot közölt az egyik rokonod nekem, kedves – úr isten, annyira kirázott a hideg, hogy összerezzentem. Mi van? Az egyik rokonom? De hát nem tartom senkivel sem a kapcsolatot… Hát, kíváncsi vagyok, mit akar tőlem az a bizonyos valaki. És hozzátenném: nem vagyok a "kedvese"!!!
- Nos, ha mindennel megvolnánk, én…
- Tanár úr, valami van a padja alatt! – hüledezett Karamell, miközben a kezével az asztal alá mutogatott, vagy inkább kalimpált. :D Vaklárma? Jó ötlet!
- Mi? MIII?! – sápadt le a tanár, és odarohant az asztalhoz, miközben minden lépésnél a nadrágját porolgatta, amin természetesen semmi érdekes sem volt. Erre mindenki hatalmas nevetésben tört ki, még a lányok is.
- Hol van az az átko… Akarom mondani, Zero-san? – állt fel a tanár, miután lehajolt megnézni a tanári asztal alatti „világot”. Mondanom sem kell, lánytársaim rögtön félig felegyenesedve és előredőlve nézték a jelenetet.
- Hogy lehet valaki ennyire szexi? – sóhajtott bágyadtan Zera, miközben odafordult Kírához. – Aaaaajjjj…
- Ne sóhajtozz már bele a fülembe! És amúgy meg, szerintem nincs rossz segge … - gondolkodott el álmodozva Kíra, egy pillanatra letéve a szempillaspirálját, fejét oldalra billentve.
- Nem néztem a tanár valagát, de szerintem olyan, mint egy valag : van és kész, kit érdekel? Nem értem ezeket a csajokat, és nem értem a te külön fajodat sem, Kíra- chaaaaan – nyávogta Kíra nevét külön kifejezésmóddal Karamell aranyosan. :D
- Hol van Zero-san?! – kérdezte egyre jobban aggódva Takumi, miközben össze-vissza mászkált a teremben, mintha hangyás lenne.
- Tanár úr, miért ilyen paranoiás? – értetlenkedett Bonti mosolyogva. – Nem értem, hiszen mi bírjuk Önt – röhögött össze Zakariánnal, miközben azon élvezkedtek, mennyire összecsinálja magát Takumi azon, hogy Zero kiléte megmagyarázhatatlan módon megmagyarázhatatlan. :D
- Gomeeeenne – robogott be vidáman a terembe Zero, miközben a számára új szót ízlelgette. Karamell a padot csapkodva röhögött rajta.
- Zero-chan…san… Zero-san! – fogta a fejét elkeseredve Takumi, miközben a nadrágjára nézett minden harmadik másodpercben. – Hol voltál, és miért nem kéretőztél ki?! Ez rendkívül udvariatlan megmozdulás volt tőled! – nézett a lányokra, akik buzgón bólogattak, páran pedig a lógó nyálcsóvájukat  letörölték a szájuk széléről… Uram atyám…
- De aaaaannyira kellett vizelnem – nézett szomorkásan a tanárra Zero, már amennyire a színészi képességeiből kitellett, Karamell pedig már készen volt. – Maga meg éppen felszedte Sírát, és gondoltam, miközben Ön ezt teszi, elmegyek, és dobok egy sá…
- Elég!!! – borult a padra kicsit sem megjátszva a szerepét Takumi. :D
- Elég!!!! – kelt ki magából szokásához híven Zera is, Kíra bármennyire is húzta a pulcsijánál vissza a székre.
- Eléééééég!!! – állt fel utánozva Zera mozdulatát Karamell, Kíra pedig a szabad kezével beleütött a hasába, mire Karamell kínok közepette rogyott vissza a székére. :D  Á, kicsit sem volt káosz. Zak és Bonti a röhögéstől már fuldokoltak, a lányok a fejüket fogták kínjukban, Wolfi és Erion értetlenül tekintgetett jobbra balra, bár Erion hamar megunta, és belemerült a táj bámulásába, Zero összeesést imitálva rogyott a padlóra és egy „ Ne kínozzon Sensei, csak hugyoznom kellett” rendkívül illedelmes sóhajjal markolta a hasa alját, én pedig hát… Őőőő… Bámultam a káoszt, miközben Krisztán félálomban böködte a hátamat (megint) az új tollával, mivel a korábbi tollai nem voltak ennyire hegyesek… Mármint a végük.
- Fejezzétek be ezt az illetlen viselkedést! – nézett ránk újra Takumi, végkimerültségében, és az órájára pillantott. – A japán egy nehéz nyelv, és ha így haladunk, nem fogtok többet tudni a Gomene meg az Ohayo meg.. a nem tudom miken kívül! Haladnunk kell, de már nem tudjuk venni a maradék betűket, szóval… - nézett rám „ragadozó” tekintettel – Mivel úgy látom, Síra –chan az egyetlen nyugodt ember közöttetek, megkérnélek, hogy gyere fel velem…
- Én nyugodt vagyok, teljesen le vagyok nyughasztva! – talált ki egy új szót Zera, ugrándozva a padjában. – Kérem, hadd segítsek!!!
- Na jó – nézett sóhajtva a tanár Zerára. – Síra és Zera-chan, gyertek velem fel a tanáriba! Kellene segíteni a nyomtatásban!
- Mert maga nem tud egyedül nyomtatgatni… Vigye magával Zerát, ő úgyis akar segíteni magának, Síra viszont itt marad vele…ünk – kapta gyorsan a fejét felém Bonti, eltekintve korábbi röhögőhadjáratától Zakkel. :D
Kivételesen nem vettem rossz né… Mi?! Megint meg akarja mondani, hogy kivel hova menjek? Lehet, hogy kibékültünk, de ez nem egyenlő azzal, hogy folytathatja azt, amit már megbeszéltünk!
- Rendben, segítek – néztem Takumira, mire meglepetten mosolygott rám. Bonti tekintetét leírni sem tudom, annyira le volt sokkolódva.
- Ne csodálkozz, haver – veregette vállon Krisztán Bontit. – Tud magára vigyázni, nagylány már – nyomkodta tovább a telóját. - És idézve téged: "ha felidegesíted, annak rossz vége lesz".
- Igen… - fordult az ablak felé Bonti, és kék szemeivel belemerült a tájba… És ebben a pillanatban léptem ki az osztályból, szóval többet nem láthattam. De várjunk csak. Minek bámultam Bonti reakcióit?! Kit… Kit érdekel! Már arra sem emlékszem, mit csinált Zera mellettem, pedig mikor ránéztem a folyosón, a mérhetetlen boldogsága csak úgy süvített végig az épületen…
- A többi betűt kéne egymás mellé nyomtatni 12 példányban – jegyezte meg Takumi, miközben egész mást gondolhatott szerintem, mivel körülbelül úgy nézett rám mindeközben, mint az oroszlán az ínycsiklandó prédájára.
- Peeersze, értem! – virult nagyot a tanár kijelentésén Zera. Huh, ez kezd kellemetlen lenni… Hallgatnom kellett volna Bontira, és ellenszegülni, bennmaradni az osztályban, de én hülye, megint csak a saját büszkeségem után mentem… Most akkor melyikünk döntése lett volna a jobb? Kezdek belezavarodni. Míg elmélkedtem, már becsukta a hátunk mögött a tanári ajtaját Takumi, és sóhajtva visszaemelte rám a tekintetét.
- Zera-chan, a manóba! Az osztályban felejtettem a mintámat! Így nem tudok elkezdeni nyomtatni! Visszamennél érte, kérlek? Az asztalon hagytam! – kérlelte Takumi, mire Zera gyorsan kirobogott a tanáriból, és hallani lehetett, hogy siet vissza… Ez a tanár akkora egy hazudozó gép, hogy mellette egy hazugságvizsgáló kiakadna és felrobbanna…
- Akkor én hozok papírt – fogtam meg a kilincset magabiztosan, viszont annál Takumi egy fokkal magabiztosabban ragadta meg a csuklóm.
- Van itt papír – suttogta teljesen perverzen. Áááá! Segítség!!!
- Nem, nincsen itt papír, sem más… - kezdtem dühös lenni, és visszafojtott lélegzettel rángattam a csuklómat.
- Dehogynem – fordított háttal az ajtónak Takumi. – Síra-chan, tudtad, hogy te vagy az eddigi leggyönyörűbb tanítványom? – hajolt felém, majd letette a vállamra a homlokát. Na most van elegem… Elrángattam magam a szorításából, vagyis próbálkoztam, de nem nagyon ment. Mi ütött ebbe a Takumiba? Teljesen másképpen viselkedik… Igaza volt Krisztánnak, amikor arról kérdeztem, mi volt a tanáriban. Teljesen átváltozik ilyenkor! Lekapcsolta a villanyt, és odébb lökött egy asztalt az útból, de eléggé indulatosan… (?!)
- Hmmm – sóhajtott (pfujj már!), miközben a hajamat a fülem mögé tűrte, és azzal is akart volna valamit szerintem kezdeni, de még idejében elrántottam a fejem, és sikerült távolabb kerülnöm tőle, de a kezemet még mindig markolta… Basszus. Teljesen nekilök annak az átkozott ajtónak! Elegem van!!!
- Itt va… - nyitotta ránk az ajtót Zera, majd odébb állt, mikor meglátta a hátam, viszont engem az a perverz nem tanárnak nevezhető űrlény annyira az ajtónak lökött, hogy mikor az ajtó kinyílt, hátraborultam, és valakinek az ölében találtam magam. Megéreztem az illatát, és már sejtettem, ki fogott meg de…
- Itt meg mi történt?! Mi a francot művel az a… – fogott meg erősebben az a valaki… Hé, mit keres itt Bonti?  Miért van itt?
- Megölöm! – mondta indulatosan… Bonti (!), elkerekedett szemekkel és talpra állított engem… majd odafordult Takumi felé még idegesebben, és megindult felé ökölbe szorított kézzel.
- Csigavér, kedves Bonti-san! Huh! – tűrte félre arcába lógó undorító hajzatát… Brr, Takumi. Utálom!
- Elég!!! – állt meg közöttük kezét a tanár és Bonti közé emelve Zera… Hiszen ő is végignézte az előbbi jelenetet.
- Nyugodj meg, Zera-chan… Megtaláltad a mintámat? – fogta meg most Zera vállát úgy Takumi, mintha az előbb nem történt volna semmi.
- I-gen – kapott idegesen a fejéhez Zera, miközben a padlót fürkészte. – Itt van – nyomta a tanár kezébe, de hallottam, ahogy a hangja elcsuklik. – Most… Nekem mennem kell! – azzal elfutott vissza az osztályunk felé. Jaj, ne. Ha vége ennek a rémálom órának, mindenképpen beszélek vele! És ez is ennek a félkegyelmű Takuminak a sara! A nevét lassan triplán írom a Feketelistámra!!!
- Bonti, te is nyugodj meg, nem történt semmi – fogtam meg az öklét óvatosan, és úgy láttam, hogy a szemében valami furcsa tűz égett.
- Mondj már valamit! – húztam a terem felé.
- Nincs mit mondanom. Gondolom ééélvezted, ahogy az a barom fogdoz téged! – indult meg előttem idegesen a terem felé, én pedig megsokszorozva a lépteimet, követtem.
- Azért vállaltam ezt az egészet, mert megint azt mondtad, hogy itt meg ott maradjak! Tudod, hogy utálom!
Mikor meghallotta ezeket, megállt, úgy, hogy majdnem neki ütköztem.
- Megint… De ha rólad van szó, akkor… Én…Hagyjuk. Felejtsd el, amit mondtam – fordult felém bocsánatkérően mosolyogva. – De ha még egyszer ilyet kell látnom, beverem a képét, azt garantálom!
- Segítek is, ne aggódj! – nevettem el magam, majd a felém tartott kezébe belecsaptam.
Az óra végére beállított végre Takumi is, akinek az arcán a teljes „kielégítetlenség” árulkodott, majd gyorsfuttában kiosztotta a nyomtatott anyagokat. Nem is csodálkoztam azon, hogy az én padomra „véletlenül” kettőt rakott, és ezért hozzám duplán jött oda, mind a kétszer próbált a szemembe nézni, de csak morgást kapott. Mocsok! Mi a jó fenét képzel magáról ez a tanár, ki ő?!
- Akkor jövő órára a többi, mai órán nem vett betű leírását megtanulni, mivel kérdezni fogom! – említette teljesen mogorva hangon, miközben a nadrágját porolgatva kiviharzott a teremből.
- Végre kiborult a selyemférfi a teremből! Ma akkor nem fogunk hányni, bár nem sok kellett hozzá! – nézett Karamellre Zero, mire mi helyeslően és nevetve nyugtáztuk, hogy végre vége egy újabb japán órának… A mi kedvenc (őőőő) tanárunkkal.
- Arról nem is beszélve, hogy full nem fog ez bejönni második japánra! – röhögött visítva Zero, mire a mi röhögésünk megduplázódott. És valóban! A második japánunk átalakult lyukas órává, amin azon agyaltunk, hogyan szívassuk meg újra Takumit. :D Én extraként beszéltem Zerával, és megnyugtattam, hogy semmi félnivalója ne legyen, nekem nem kell az a félig hattyú, félig unikornis japó tanárunk, aminek hallatán úgy láttam, megnyugodott. :D A nagyobb fele az osztálynak kihasználta ezt az időt (a tanár nélkül maradt lyukast) alvásra, Kíra pedig kivételesen nem a körmeit reszelte, vagy a szempilláit varázsolta feketére, hanem Karamellt próbálta kivágni az ablakon, ami félig sikerült is neki…A hangokból ítélve, amik Karamell száját elhagyták.


    Irodalomra Tyler tanár úr szokásosan nyúzott arccal jött be. Levágta a naplót és a többi cuccát az asztalra, majd nekidőlt a tanári asztalnak és könyörgő tekintettel nézett ránk. Ez a tekintete körülbelül 10 másodpercig volt megfigyelhető, ugyanis kapkodni kezdte a fejét közöttünk, amit mi sehogy sem értettünk.
- Mi ez az ülésrend csere? - kérdezte már már hisztérikus hangnemben. Jaaaa, tehát erről van szó. Ez csak Zero műve, úgy ültünk vissza a padokba, mint Talpikusz óráján. Idézve Zerot: "Míg visszaültet minket, addig is fogy az idő abból a rém unalmas irodalomból hahaha!". Nem vitatkoztunk vele, így is jobb nekem, hogy a tollas harcos (Krisztán) nem rajtam élezi a "fegyvereit".
- Tanárbá' - üvöltött mögöttem Zero. - Síra nem bírta már ki nélkülem - Zero kijelentésére persze nevetni kezdtünk. :D
- Jó-jó, persze-persze - legyintett az ofő. - És mi az igazi ok?
- Szükségem volt egy kis pihenésre, mert a sakál már az agyamat zabálta az egójával - jelentette ki Karamell a csere okát.
- Érdekes, Síra kibírja mögöttem - gúnyolódott Kíra -, de amúgy kell a halálnak az a mocsár lágyságú agyad!
- Mondtam már, hogy fulladj meg? - kérdezett vissza Karamell " kedvesen ".
- Ch - reagálta le a vitát Kíra és folytatta a körme reszelését. A tanárunk meg kikerekedett szemmel nézett minket, és még a mi indokunkat nem is hallotta. :D
- Plusz - szólalt meg Bonti - Sírát Krisztán üldözte el.
- Üldözte el a halál! - kapta fel a fejét és egyúttal a vizet is Krisztán. - Ő nem volt hajlandó válaszolni egy tök egyszerű kérdésre! Te meg áruló vagy!
- Áruló a halál! - vágott vissza Bonti.
- Krisztán, akadj már le rólam, amúgy! - szóltam közbe én is. Persze, megint kitört a háború, Kíra és Karamell újult erőre kaptak, mi meg hárman jól elvitáztunk. Mondanom sem kell, hogy mekkora hangzavar kerekedett. Tyler tanár úr megelégelte a dolgot, és levágta az asztalra a naplót, ami nagy puffanással járt. Erre mind az öten felfigyeltünk, és visszafordultunk a tanár felé, de azért magunkban mindenki fújt a másikra. :D
- Gyerekek! - kezdte szokásos monológját - Hát az eszem megáll, hogy mi folyik ebben az osztályban. Na nem baj, van egy jó hírem, amely miatt az osztály összekovácsolódik majd! - vigyorgott titokzatosan. Amúgy ő lenne az ofőnk....? Észre sem veszi, hogy nálunk ez csak a szeretet jele? Mi mindig öljük egymást, de úgyis kibékülünk....Plusz, ez is jó csapatépítő foglalkozás, hisz most is 5-en balhéztunk ( Ez az 1-es számú csapat. :D ) a többiek meg néztek minket ( Ők alkotják a 2-es számú csapatot. :D ). Hát nem vagyunk már így is eléggé összetartó osztály?
- Holnap, azaz pénteken - kezdte magyarázatát felvillanyozva Tyler tanár úr - elmaradnak az órák, ugyanis az A-sok és Ti gólyaavatáson vesztek részt!
- Hogy MIN????!!!?!?!?!?!?! - kiáltott fel az egész osztály egyszerre. Na tessék, és még nem vagyunk összetartóak? :D
- Felejtse el - morgott Zero - én biztos nem fogom leégetni magam az egész suli előtt!
- Ja, meg amúgy is - érveltem én is -, egy nappal hamarabb tudtuk meg!
- Ez egy nagy baromság - csapott az asztalra Kíra is. Kivételes alkalom, de egyetértek vele. - Én biztos nem fogok az egész suli előtt valami gázos dolgot csinálni!!
- Elég már gyerekek! - szontyolodott el az ofőnk. - Ti vagytok az első osztály, akik nem értékelik ezt a programot....Még az A-sok is alig várják....
- Mert azok stréberek - szóltam közbe. - Inkább legyen az Átokkal egész nap óránk...
- Ja, vagy Tegumival - helyeselte Krisztán is.
- Még az IH-val is inkább lennék, de komolyan - sopánkodott Karamell.
- Hallja tanárbá' - szólalt meg Bonti is - Inkább vágja nekem megint a naplót az az idegbeteg Talpas, mint hogy ilyen hülyeségeken vegyek részt.
- Elég volt! - akasztottuk ki teljesen az ofőnket. - Először is, ez nem egy kívánságműsor, kötelező és kész! Másodszor: Síra! Az Átok kifejezést nem használjuk egy tanárra sem, akármennyire nem szeretjük!
- De, ha egyszer miatta vagyok megátkozva folyamat... - motyogtam.
- Krisztán, azt TAKUMI tanár úrnak kell ejteni! - folytatta a monológját Tyler.....TANÁR ÚR!!!! , ha már ennyire a tiszteltre akar adni...:D
- Felőlem, de a Tegumi jobban illik rá - nem engedett az igazából Krisztán sem.
- Karamell, fiam! René igazgató helyettes, vagy igazgató helyettes úr, nem pedig IH! - sopánkodott tovább az ofő.
- Nem, tökre mindegy? - legyintett Karamell - Legyen valami neve, oszt cső!
- Nem, nem mindegy! - lett teljesen vörös a tanárunk az idegességtől már - És végül, Bonti! Nem Talpas, hanem Talpikusz vagy Fidera TANÁRNŐ!!
- Oké, felfogtam.... - morgott Bonti. - De akkor is idegbajos!
- Egyébként, ha már itt tartunk! - emelte fel a mutató ujját az ofő. - Mi is volt első órán, vizuális kultúrán? Serena tanárnő teljesen kétségbeesetten jött vissza, hogy pókokkal találkozott, amikre hozzá szeretném tenni: allergiás! Illetve megemlítette a tanári széket és a táblát is, itt a teremben! Hm...de látom, itt nem történt semmi változás. Ezeket lehet, hogy már a pókok miatti félelmi sokkja miatt hallucinálta össze...
A mondat befejezése után mindenki röhögni kezdett. Egyébként persze, hogy nem vette észre az ofő a termünkben esett " állítólagos " változást, hiszen már rég visszacsináltuk az egészet. Azért ennyire hülyék mi sem vagyunk, hogy lebuktassuk magunkat.
- Gyerekek, ez nem vicces! - szólt ránk szigorúan. - Nem is beszélve a japán órai viselkedésetekről!
Na, erre még jobban röhögni kezdtünk, amikor megszólalt a csengő. Mindenki felpattant és kiviharzott a teremből, mit sem törődve azzal, hogy az ofőnk még ott állt, és minket akart oktatni. Mindegy, legalább irodalomból ezer százalék, hogy senki nem fog felelni, mivel még csak egy fogalmat írtunk le. Eddig az összes magyar óra ofőivé alakult át, amit persze mi nem bántunk. :D

Óra után megtelve "Takumis élményeimmel", kiviharoztam az osztályból, de a kapunál valaki - hát persze, hogy már csak ő hiányzott - megragadta a vállam.
- Már egy órája kiabálok utánad! Bevárnál? - mondta kicsit a szokásosnál nyugtalanabb hangon Krisztán.
- Egy órája azért nem jövök kifele a suliból... Ne gondolj Serenának, akinek a rozsdás menésével annyi idő kijutni... A tábláig - és ezen mind a ketten felnevettünk.
- Nem, én nem Serenára gondoltam, hanem ... - itt rám emelte mélybarna szemeit. Huh. - Takumira.
- Hogy mi?! Ne agyalj rajta feleslegesen! És mi az, hogy normálisan mondod a nevét?! - fogtam a fejem kétségbeesést színlelve. :D
- De tudod ... Tudod te mit reagált arra Bonti, mikor meglátta bejönni az osztályba Zerát nélküled és Tegumi bájgúnár nélkül?! - kérdezte hisztérikusan (röhögve), mindvégig rám nézve, ami eléggé új nekem, mivel eddig vagy az utat bámulta, mikor ilyen helyzetben velem beszélt, vagy a csúcs szuper telefonját.
- Nem tudom, mivel nem voltam ott...- kaptam el hirtelen a fejem. Miért kezdtem el izgulni? Mi a fenéért kezdett irtózatosan gyorsan dobogni a szívem? Mindegy, most már legalább tudom, hogy a bal oldalamon kell keresnem, ha esetleg meg akarna "szökni". Mi van velem? Ez csak egy "na, megint mit baromkodott össze az az ökör (Bonti)" sztori. Nyugi.
- Úgy eltorzult az arca, mikor Zerára nézett, hogy a csaj felsikított! Sőt... úgy nézett ki basszus... Mintha 40 évet öregedett volna - nevetett -, úgy nézett ki, mint az apja!! Utána meg kivágta a széket maga alól, és úgy rohant ki a teremből, mintha kilőtték volna valahonnan - röhögött fel még jobban - Zera-chaaan meg alig tudta követni a "Mi az? Mi az? Mi az?" kérdéseivel! Szakadtunk a röhögéstől!
- Neee - nevettem én is el magam (bár nem Bontin röhögtem, hanem az egész helyzeten, mivel az kedves volt tőle, hogy utánam jött, tekintve, hogy például Krisztán a nagyra tisztelt hátsóját nemigen emelte volna fel abban a pillanatban miattam, ahogy látom, bármennyire nem beszámítható Takumi), majd feltettem a lehető leghülyébb kérdést. - Aztán meg miért?
- Na vajon? - nézett rá cseppet sem meglepő módon az útra. - Kiverte nála a biztosítékot, hogy kettesben maradtál azzal a pedoval... De nem csak nála! - emelte rám újra a tekintetét.
Mi? Akkor vele meg mi volt akkor? És mi ez a háború köztük? Az oké, hogy utáljuk Takumit mind, de azért néha a fiúk kirohanásait picit erősnek érzem...
- Mik vagytok ti ketten, az én őrző-védő angyalaim japánon? - hüledeztem, és alig tudtam tartani a szemkontaktust Krisztánnal.
- És ha igen? - nézett rendületlenül rám (Uh?) - Takumi ellen Bonti nélkül is megvédenélek. Mivel látszik, hogy tök rád van akadva a fazon... - most miért tűnt úgy, mintha az utóbbi kijelentését csak magyarázkodásnak szánta volna?! - De látom, megérkeztél. Szokás szerint én itt továbbmegyek. Szia! - Hé, várj! - de újra bedugta a fülébe azt a vackot - Akkor ne várj... Szia - motyogtam inkább csak magamnak. Istenem, most akkor konkrétan ezeket miért mondta? Mert az tuti, hogy nem egy őrző-védő angyal!
Mikor beléptem a kapun, találtam egy csomagot az ajtónk előtt. Egyébként a bejárati ajtó nyitva volt, tehát Zeron itthon van. Csak tudnám, hogy miért nem csukja be maga után rendesen ezt a nyavalyás ajtót :D
- Megjöttem! - köszöntöttem nagybátyámat, aki egy főzőkötényt viselt a ruháján, és épp valamit nagyban " kotyvasztott " :D
- Áá, Síra - fordult meg hirtelen a tengelye körül. Ezzel a mozdulatával vált számomra világossá, hogy nem mehetek egyhamar ruhát választani holnapra....Várjunk csak! Akkor, akár el is mesélhetném, hogy mi volt ma a suliba. Ez úgy is ritka alakalom szokott lenni köztünk, és most még nem is történt semmi vészes....Vagyis a Takumis esetet leszámítva.
- Hogy-hogy ilyen hamar itthon vagy? - kérdeztem felülve a konyhapultra.
- Síra, szállj le onnan! - próbálta nevelőre venni a figurát, de miután " bájosan " ránéztem, inkább csak sóhajtva így folytatta - Nem is értem, hogy miért nem ismered azt az ülőalkalmatosságot, amit széknek nevezünk és általában, a normális emberek, azt használják ülésre.
- Haha, ne aggódj - nevettem -, ha ez vigasztal, a suliban sem szoktam ismerni.
- Hát, ettől igazán megnyugodtam - felelte tetetett nyugtalansággal :D - Amúgy, ma nem volt annyi melóm bent, tehát hamar el tudtam jönni. Úgy sem találkoztunk már egy ideje.
- Igaz, de képzeld, a holnapi napomat teljesen el akarják cseszni a suliba! - vallottam be őszintén az amúgy már kifejtett véleményemet a témáról.
- Mondtam már, hogy sok baja van a hercegnőnek? - kérdezte, miközben....valamit (?) kavargatott.
- Igen, említetted már egy párszor - mosolyodtam el. - Amúgy, holnap avatnak minket.
- Tényleg? Az mókás lesz. Emlékszem amikor engem avattak.....Hmm, régi szép emlékek - nosztalgiázott Zeron.
- Jó, de....Esetleg azt is elmondod, hogy mi volt benne ennyire  jó?
- Az kizárt! - nézett rám kísérteties arccal. - Ne kísértsd a múltat, Síra!
- Az nem múlttal van, hanem sorssal - nevettem fel. - Amúgy, nem azt mondtad, hogy szép - hangsúlyoztam ki a " szép " szót - emlékeid vannak róla?
- Persze - helyeselte a megállapításomat Zeron. - Azért szép, mert már vége van! - nevetett egy nagyot a saját poénján. Ez jó, tehát holnap...MEG FOGOK HALNI?!?!?!
- Na jó! Ezt most inkább semmisként fogom fel...Mármint a beszélgetést, így is megvan a véleményem....véleményünk erről az egész marhaságról... - jelentettem ki végül. - Amúgy, kérhetek egy tanácsot? - jutott hirtelen eszembe a Takumis eset. Zeron csak pasi, biztos lesz valami értelmes gondolata erre a....komplikált esetre.
- Persze - kevergette még mindig azt a valamit, aminek jó illata volt. :D
- Képzeld, van egy japán tanárunk - kezdtem bele a mesélésembe -, aki...hát...finoman szólva, egy kissé nehéz felfogású. Folyton csapja a szelet a csajoknak és rám is nagyon rá van kattanva. Ma konkrétan direkt elhívott egy állítólagos segítségkérés miatt, aztán teljesen rám mászott....Komoly, szerintem mindenre képes lett volna, ha nem avatkozott volna közbe Zera, majd egy kicsit később Bonti.
- Micsoda??? - ejtette ki a kezéből a fakanalat - Ki az a Zera, és Bonti???
- Mi? - lepődtem meg. Most komolyan az egészből ennyit fogott fel lényegként?
- Öö...osztálytársaim, de figyelnél az eredeti problémára?
- Persze! - vett elő egy újabb fakanalat a fiókból. - Tehát, holnap megyek és szépen feljelentem ezt a....japán tanárt!
- Mi? - kérdeztem meg ismét - Ne! Abból csak nagyobb baj lenne....
- De ez így akkor sem állapot és...
- Jó, figyelj! - szóltam közbe - Ha ez még egyszer előfordul, akkor nyugodtan mehetsz intézkedni.
- Hajj - sóhajtott egy nagyot a nagybátyám - Rendben......De ezzel még nincs lezárva az ügy, megértetted?
- Igeeeeeen - nyújtottam el a szót és lepattantam a pultról.
És még azt hittem, hogy értelmes tanácsot ad majd...Miért van az, hogy a felnőttek mindent bíróság, meg feljelentés által akarnak megoldani? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben a szobám felé baktattam. Itt kinyitottam a szekrényemet és törökülésben leültem elé...Na igen, most jön a nagy dilemma....Mégis mit vegyek fel holnap, erre a hagyomány-vacakra? Jé, kitaláltam egy új szót: hagyomány-vacak. :D Na, vissza térve az eredeti témára...mondjuk legyeeeeen........ez! :D

2016. február 3., szerda

8. Fejezet - Nem sértésnek szánt dolgok! Vagy mégis?! ;)

Szeptember 8., Szerda

   Korán reggel keltem, vagyis pontosabban: nem is aludtam semmit. Hajnali fél 5-kor kipattantam az ágyból és miközben a fürdőbe rohantam, majdnem fellöktem szegény nagybátyámat, aki szerintem szintén semmit sem aludt. Na igen, én az izgalomtól, ő meg a sok munkától.
- Síra? - kérdezte ásítozva. - Áá, kizárt! A sok munkától már rémeket látok.
- Kössz! - tettem csípőre a kezem mögötte, mire ő a fáradságtól és egyben a nagy meglepettségtől pislogni kezdett. Hát igen, nem mindennapi, hogy reggel fél 5-kor rohangálni lát egy olyan személyt, akinek a délután 4 óra is reggelnek számít. :D
- Miért vagy fent korán reggel? - kérdezte továbbra is ásítva.
- Rohanok, Stella...vagyis...neki nővére lesz....vagy mi.... - mondtam a telefonom nyomkodva, kivágódva a bejárati ajtón. Zeron megállt az ajtófélfát támasztva a vállával, és csak ennyit kérdezett:
- Mi? Stellának? Nővére? És egyáltalán ki az a Stella?? - értetlenkedett. Nem értem mit nem lehet ezen felfogni....Stella a barátnőm és most nővére lesz. Mi ebben a bonyolult?...Ja, tényleg! A nővér....:D 
- Majd este megmagyarázom, szia! - nagy lendülettel viharoztam ki a kapun negyed 6-kor.
Miközben befordultam a következő utcába, reménykedtem, hogy Bonti felveszi azt a nyamvadt telefont. Hogy miért? Két egyszerű okból!
Egy: A megállapodásunk miatt, számomra érthetetlen okból, jönni fog, hogy kiélvezze a helyzetét, ami abból adódik, hogy hajnalban kirángathat az ágyból.
Kettő: Illik neki szólni, hogy hamarabb léptem suliba. Bár, hülyének fog nézni és...Állj! Illendő?? Basszus, és még az ofő plusz illem órát akar.....Hát nem elég illendő a felhívásos cselekedetem? :D

- Jól láttam a hívó nevét? - csapott a közepébe Bonti köszönés nélkül. Na, neki tényleg kéne az a plusz egy illemtan. :D
- Jól, figyu, ma egyből a suliba menj - feleltem végül kissé kifulladva a rohanástól.
- Lassíts már! Mi van? Miért vagy fent hajnalban és az istenért, hova rohansz? - szögezte nekem a kérdéseit Bonti aggodalmas hangon. Na, nem meg mondtam, hogy hülyének fog nézni? Most is aggódik az elmeállapotom miatt! :D
- Ajj, senki nem ért ma meg engem? - tettem fel a költői kérdést, mert Zeron is játszotta a " nem értelek " szindrómát, pedig magyarul beszéltem neki nem japánul! 
- Hát, nem sértésből, de te alapba furán vagy össze rakva, most meg még ez is.... - felelte őszintén Bonti.
- Jó, mindegy. Stellával megyek suliba, majd ott talizunk, szia!!
- Mi? Várj m... - nem hagytam, hogy befejezze a mondandóját, ugyanis kinyomtam a telefont. Sem kedvem, sem pedig időm nem volt neki magyarázkodni, mert Stella már a kapujuk előtt várakozott a fejét az ölébe hajtva.
- Stella - guggoltam le barátnőm elé és megsimítottam a karját.
- Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen?? - kérdezte a nyakamba borulva patakokban folyó könnyekkel. - Eddig minden olyan jó volt...Csak az nő...Ha nem lenne...Akkor meg sem ismertem volna Klorynt....és..és...
-Stella, nyugodj meg egy picit.
Erre a mondatomra még jobban kitört belőle a sírás. Alig tudtam szegényt bekísérni a házba, ahol majdnem egy órán át csak sírt. Nem sokat értettem az eddig hallottakból, de ez a Kloryn nevű lány....Rossz előérzetem van vele kapcsolatban. Még 10 perc telt el néma csendben. Én nem tudtam mit is mondhatnék, a jelenlétemmel próbáltam támogatni. Ha többet szeretne róla mondani, meghallgatom, de nem akarom rá erőltetni a kérdéseimet....De azért aggódok érte...
- Stella... - simítottam meg hosszú szőke haját - mennünk kell...
- Tudom, és most már sírás nélkül el tudom mesélni, hogy mi is történt - felelte kicsit sem " Stellásan ". Az a lány, aki mindig vidám, bohókás és egy igazi angyal...most felvett egy álarcot, mely...majdnem magamra hasonlít....
   Amikor kiléptem az ajtón, láttam egy alig pár évvel idősebb lányt a korlátnak támaszkodva, gúnyosan mosolyogva. Zöld szeme és szőke haja Zeririnre emlékeztetett. De ő nem Zeririn volt...hanem Kloryn. Aki bájosan néz ki, de az a mosoly az arcán...valami tényleg nem stimmel a lánnyal.
- Síra, ne is foglalkozz vele - szólalt meg végül Stella, mikor kifordultunk az utcából.
- Ne hülyéskedj már - akadtam ki egy picit...hát, nagyon. Még szép, hogy érdekel, hogy mi történik a barátaimmal!
- Ajj, az a lány... - kezdett bele végül - mint valami ördög. Elkényeztetett, és kicsit sem olyan bájos, mint amilyennek mutatja magát. Van fiúja, akit nem is értek...ő rendes és jó fej...Jól kijött apáékkal is, meg velem is váltott pár szót. Kloryn meg emiatt teljesen féltékeny rám...Pedig esküszöm, hogy nem tetszik, tényleg.... - nézett rám könyörgő szemeivel.
- Ne aggódj, ha az a srác még mindig kibírja mellette, akkor Kloryn is hamar észreveszi majd, hogy nem kell féltékenynek lennie - próbáltam nyugtatni barátnőmet, bár nem igazán értek az ilyen....szerelmi dolgokhoz.
- Aj, ha még csak ennyi lenne... - sóhajtotta. - Képzeld, apával is úgy beszél, mint ha csak a kutyája lenne...Seraphina annyiszor szégyenkezik Kloryn miatt, még előttünk is....És az a lány csak azzal van elfoglalva, hogy mekkora trauma neki egy hugicát kapni...És nekem?? Én sem kértem tesót, főleg nem egy ilyen hisztis nővért!
- Várj, ki az a Seraphina? - kérdeztem.
- Apa menyasszonya - felelte Stella lehajtott fejjel az utat bámulva.
- Mi?? - kerekedett el a szemem. - A menyasszonya??!
- Igen...Az a szerencsém, hogy Seraphinával jól kijövök.
- Figyelj, nem tudom, hogy mit tanácsolhatnék neked, de nem hiszem, hogy Kloryn az anyja és apád közé állna. Ha neked meg nincs kedved egy légtérben lenni vele, akkor kerüld. Az esküvőn lehet ki békültök - próbáltam szépíteni az amúgy veszett ügyön....-.-"
- Hát..addig a sírba fog tenni.. - gondolkodott el Stella, miközben beléptünk a suli kapuján. - Júniusban lesz az esküvő.
Hogy, mi a sz....???!! Hát ez így nem lesz jó....Eléggé ledöbbenhettem, mivel Stella így folytatta:
- De...
- Figyelj - vágtam a szavába. - Ha bármi van, de tényleg bármi, akkor szólj, és együtt kitalálunk valamit!
- Köszönöm! - ugrott a nyakamba megint sírva. Közben az ikrek, Karamell és Bonti is megérkezett.
- Hé Stella - kezdte Zero -, mi a b...
- Hallgass már el! - akadt ki Stella. Mindenki meglepetten nézett rá. Sosem szokott így kiakadni, főleg nem Zeroval....A srác meglepett arcát meg leírni sem lehetne...Nem is csodálom....Mindkettejük reakcióját megértem.
- Síra?? - pillantott rám Bonti.
- Igen, te biztos tudod mi a baja! - kapott új erőre Zero.
- Mondd el! - szállt be a "marcangolásba" Zero ikre, Zak is. Eközben Stella egyre jobban sírni kezdett. És nálam itt telt be a pohár.
- Kussoljatok már be! - mondtam halkan, de elég erőteljesen, mivel a fiúk hátra hőköltek, és még jobban kikerekítették a szemüket.
- Hé, nyugi - szólalt meg az eddig csendben, a meglepettségtől lefagyva álldogáló Karamell. - Mi csak aggódunk, főleg, hogy nálad még oké a kirohanás, de Stellánál...
- Senkiházik!!! - csapta fejbe egyenként a fiúkat Zeririn.
- Ezt miért kaptuk? - simogatta a fejét Zero, pont ott, ahol Zeririn fejbe vágta.
- Kussolsz, vagy kitépem a nyelved a helyéről! - vágott vissza " aranyosan " , ellentmondást nem tűrő hangon Zeririn.
    Eközben beindultunk Stellával a suliba, majd egyesen a mosdó felé vettük az irányt. Zeririn mögöttünk fújt a fiúkra, a srácok meg egymástól kérdezgették, hogy " De most mit szúrtunk el? ", vagy " Nem értem, mi ütött ma a lányokba ". A mosdóba érve magunkra zártuk az ajtót, és elmeséltem dióhéjban ( persze Stella engedélyével ), hogy mi is történt. Zeririn most sem hazudtolta meg magát. 
- Tessék, mosd le az arcod - vezette a csaphoz Stellát. - Én a helyedben agyon vágnám azt a kis csitrit - kacsintott, majd kiment a mosdóból. Erre a mondatra Stella felvillanyozva rohant utána, én meg persze Stella után. :D Hihetetlen ez a Zeririn, egy mondatra jobb kedvet csinált Stellának, bár kétlem, hogy bármilyen formában is lecsapná az újdonsült "nővérét".

    Éppen az egész osztály kezdte magát jól érezni, amikor bejött Ő...Takumi, a perverz japán tanárunk. Nem is bejött, hanem beszállt a magával hozott pacsulifelhőn keresztül. A fiúk öklendezve kapták az arcuk elé a kezüket, a lányok pedig nagyot szippantottak a levegőből. Én most gondolkodtam el azon, hogy hátha titkon pasi vagyok. :D Valahogy én is legszívesebben elhánytam volna magam a szaghatások miatt. :D
- Ohayo gozaimasu mina-saaaan! - mosolygott ránk a szemével kedvesen. Hát, inkább hadd ne mondjak erre semmit. - Hogy aludtatok? Nehéz elkezdeni ezt a reggelt? - érdeklődött.
- Eddig aránylag jól telt a reggelem tanár úr - szólt be Krisztán, az alvó Bonti melletti padból -, de egyesek nem ismerik a szappant, és helyette 6 liter szagos vizet fröcskölnek magukra reggelente, szóval már eléggé...Hogy is mondjam... - mosolygott vissza gúnyosan Takumira. Ajaj.
- Hogy is akarod mondani? - húzta fel még mindig mosolygó arcán a szemöldökét Takumi.
- Úgy, hogy a fél osztály mindjárt meghal maga miatt, azt! - lett teljesen őszinte Krisztán. Ez így nagyon nem jó, de az osztály röhögése ( jó, elárulom, a fiúk és az én röhögésem ) elárulta nekünk,  ( na jó, csak nekem és a srácoknak ) hogy nagyon tetszett ez a beszólás. Takumi úgy tett, mintha nem értené, de felvette a kesztyűt, szóval hivatalosan is csatatérré vált a 9.B osztályterme. :D
- Meghal? Még csak most jöttem be, és nem úgy ismerem magam, mint egy sorozatgyilkost, kedves Kietlen Sivatag-san. De majd, ha a hivatásomat áthelyezném gyilkossá, ígérem, te leszel az első, aki megtudja - kacsintott rá a tanár, Krisztán pedig elismerően bólintott. Kezdett a légkör eléggé érdekes lenni, és nem, már nem csak Takumi "illata" miatt. Azért az durva, hogy csak 5 perc telt el az órából.
- Nem rossz beszólás tanárbá'. De tudja mit? Először használja a tusolófejet, utána a saját fejét a beszólásaihoz, akkor talán majd komolyan veszem Önt, mélyen tisztelt Tegumi tanár úr - dugta be a fülhallgatót a fülébe, szépen ráfeküdt a padra, és látszott rajta, hogy gyűlöli a tanárt. :D
    Takumi továbbra is próbálta a lányok előtt tartani az "elegáns vagyok és úriember, tehát nem szedem szét ripityára a tanítványom fejét már az első órán", de ez ennyiből állt: nekidőlt a padnak, látszott rajta, hogy füstöl a feje, és az a bárgyú művigyor még mindig ott ült az arcán, de nekem úgy tűnt, mintha már egy szájizma rángatózna. :D
- Krisztán, mutathatnál tiszteletet Takumi-sensei felé! - állt fel úgy Zera, hogy majdnem felborította a padot, és úgy tűnt, tényleg ideges. - Hát mi ez?! Bejön és rögtön bántod?! Mikor bántott ő téged, hogy így mersz vele beszélni? - lehajtotta a fejét, amin látszott, hogy tiszta vörös. Hirtelen csak annyit láttunk, hogy Takumi megöleli Zerát, és hát, nem csak ő, hanem mi is tátott szájjal néztük a jelenetet.
- Ne idegeskedj ezen, Zera-chan - nézett rá a tanár a szokásához híven mosolyogva. - Ártana a szépségednek - mikor ezt kimondta "diszkréten" a háta mögé sandított: rám. Ekkora egy álszent tagot én még nem láttam, de komolyan! 
Leesett a tollam, ami pont Erion padja alá gurult.
- T-tessék... - vette fel és adta oda a tollat.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, és ekkor láttam meg, hogy full ideges.
- Mi a baj? - kérdeztem, de Takumi pofátlanul közbevágott. Milyen már, óra közben a tanár félbeszakít? Felháborító! :D
- Nos, akkor ma megismerkedünk a japán betűkkel! A japánban három írásfajta van, a hiragana, a katakana és a kanji - magyarázta a tanár elkezdve a tanórát. - Mi először a hiraganával fogunk megismerkedni, írok fel a táblára egy példát - azzal megfordult, és felírta a táblára a...vagyis írta volna, ha lett volna kréta.
- Én úgy emlékszem, tegnap itt volt még 4 darab kréta is - vakargatta a fejét elgondolkodva a tanárunk. - Azóta ennyit írtatok volna?
- Én nem tudom - mondta vigyorát visszatartva Karamell, de miután Zerohoz hátrafordult, kibuggyant belőle, szóval ketten együtt bazsalyogtak tovább.
- Rendben, Síra-chan, szereted a fehér dolgokat? - nézett rám perverz vigyorral Takumi. Hát, ez kész...Az egész osztály röhögésben tört ki, én pedig idegesen megvontam a vállam.
- Az attól függ, mi az a fehér dolog, mert nem mindegy - néztem kifejezéstelen arccal a tanárra...kb. 2 másodpercig, aztán elfordultam az ablak felé. Most derült ki számomra, milyen sokáig tart a türelmem.
- Értem. Akkor, Síra-chan, ha megkérhetné...
- Tegumi... - szólt nagyon udvariasan Krisztán egy pillanatra felegyenesedve - tanár úr. Majd én segítek Sírának krétát hozni. Nem tudja, hol van, én viszont már hoztam krétát, tudom honnan kell elővenni.
- Te szerintem nem tudod, honnan kell elővenni, mivel neked nincs mit elővenned, Kietlen Sivatag-san - pillantott rólam el Krisztánra. A csata tehát folytatódik, de most elkezdenek perverz utakra térni? A fiúk visszatartották inkább a röhögést, és Krisztánra néztek: erre mindenképpen vissza kéne vágnia.
- Ohó, pedig tényleg van mit elővennem, ha ennyire érdekli magát, óra után előveszem, tudom honnan kell. Ja, sumimasen, mégsem - itt Zero röfögve felröhögött. - De nem gondoltam volna, hogy a senseit ennyire érdekli az a fehér dolog. Ha meg szeretné azt a a dolgot kapni, ne rajtam keresse, mivel én nem vagyok olyan fajta, mint Ön, Tegumi - a " Tegumi " -t Krisztán hangsúlyosan szétválasztotta " Te Gumi " -ra, és fogadta Bonti alvástól bár bágyadt, de elismerő pacsiját. Végre rendben vannak a dolgaik. :D
De nekem mintha úgy tűnne, hogy ez szinte csak japán órán lenne így.

- Pedig már gondolkodtunk azon, hogy kirakjuk a csajokat csak magának japán órán a terembe - vetette oda Bonti huncutan -, de most, hogy ez így szépen kiderült magáról, legközelebbi órára inkább valami yaoi posztert hozunk - röhögött fel Karamellel együtt, aki szerintem már tervezte Bontival együtt, hogy kettő, egymást csókoló férfit ábrázoló plakáttal telerakják Takumi asztalát, meg a posztertartóját a tanáriban. :D Ezek készen vannak, ők a röhögéstől ugye, a lányok meg a dühtől. Zerát meg már a sírás kerülgette, úgyhogy Kíra kivételesen kedves volt hozzá.
- Fogjátok már be! - szólalt fel Zera idegeit védve. - Az zavar titeket, hogy Takumi jó pasi, ti meg ilyen töketlen majmok vagytok? - kérdezte főleg Karamellre nézve, utálatosan Kíra. :D Zeririn elismerő pillantását három csukott ajtón át is észre lehetett volna venni, csak ők nem pacsiztak, mint a fiúk, hanem bólintva egymásra néztek Kírával. Ez gondolom én azt jelenti, hogy jó úton haladnak a fiúk idomítását illetően. Hitték ők először...
- Töketlen majmok? Még ez "jó pasi" ?! Nézz már rá! - hüledezett Karamell, miközben a lesokkolódott, bájvigyorával lefagyott tanárra mutatott. - Ez neked a jó pasi?? Hova fejlődik a világ, te úristen! Ennyi erővel legyél leszbikus, körülbelül az akkori lány szerelmed is jobb pasi lesz, mint ez - forgatta a szemeit felháborodva., szerintem már egy kicsit túlzásba esve, mivel Takumi már egy fokkal keményebb hangon megszólalt.
- Fiatalok, 15 perc elment az órából, és én szeretnék még valamit csinálni, esetleg JAPÁNT TARTANI! A szünetben majd elintézitek az egyéni gondjaitokat, most viszont óra van! - hu, de humortalan lett hirtelen. :D - Síra-chan, eredj krétáért! Most!
- Eredjen az, aki egy cseléd - szólt közbe Bonti, miután rám nézett -, Sensei - Zeroék már megint felröhögtek a gúnyra, de még Erion vállrázkódását is felfedeztem. :D
- Lennél kedves, bűbájos Síra-chan, elmenni egy krétáért? - emelte rám szürke szemeit a tanár, miközben közelített a padom felé, rátette mind a kettő kezét, és innen még közelebb akart hajolni, mikor felugrottam a helyemről és szó szerint kimenekültem a teremből. Ez az egész japán óra egy "gyilkoljuk meg egymást" óra lett, de ha jobban belegondolok, jól éreztem magam eddig, leszámítva Takumi perverz közeledéseit.

Mire visszaértem a krétákkal, a tanár éppen az "érdeklődő" osztálynak magyarázta a japán nyelv 5 magánhangzóját, mikor a kezébe adtam a krétát. Komolyan, úgy vette el a kezemből, hogy közben minden erejével hozzá akart érni az ujjaimhoz, de mivel szó szerint beleejtettem a kezébe a krétát, ez nem sikerült neki. :D
- Nos, ez itt az " A " betű. Kiejtenéd ezt a betűt úgy párszor, Síra-chan, hogy megpróbálod a hangodat az " Á " és a magyarban már jól megszokott " A " hang közé emelni? - nézett rám vigyorogva Takumi.
- Nem, mivel ez a feladat hülyeség. Egyébként is, ha annyira kiejtést akar tanítani, tanítsa meg az egész osztállyal egyszerre - erre mindenki (a tanáron kívül) röhögésben tört ki, még a lányok is, mivel ki nem állhatták azt, mikor Takumi felém intézi a kis perverz megjegyzéseit.
- Nagy kár - szontyolodott el. - Ha nem vagy rá képes, majd megtanítalak rá egyszer. De csak téged - kacsintott rám, miközben a tábla felé fordulva leírta a táblára hiraganával az " A " betűt.
- Ha kimondani nem tudod, megpróbálhatnád a táblánál felírni.
- Na persze - dünnyögte Bonti, miközben gyilkos pillantással a tanárra nézett.
- Felőlem - rántottam meg a vállamat, nem túl meggyőzően. Ez a tanár leszállhatna végre rólam, mert már kezd elfogyni a türelmem.
- Igen, van valami baj vele talán? - érdeklődött Bontira nézve a tanár.
- Nem. Én is leírhatom Sírával? - kérdezte ártatlanul. De kedves. :D
- Persze, csak nyugodtan. Gyertek - nézett csodálkozva, nem értve Bonti nagy lelkesedését.
Kimentünk tehát ketten, és míg én megpróbáltam leírni hiraganával a japán " A " betűt, addig éreztem, hogy a hátam mögött feszülten bámulja egymást a tanár és Bonti. Mintha meg akarna védeni ettől a perverz állattól, aminek kifejezetten örültem is, de...ne féljen, egyedül is szétrúgom szünetben a seggét, ha kell. És mivel nem úgy viselkedik, mint egy NORMÁLIS tanár, ezért meg is fogja érdemelni.
- Az a vonal ott nem elég precíz - húzta el a száját Takumi és megfogta a kezem ( pfuj ), mire Bonti magabiztosan ellökte a tanár kezét onnan, és megfogta a kezem, hogy segítsen húzni egy precízebb vonalat. Huha...Ez merész volt. Éreztem, hogy míg Bonti fogja a kezemet, az egyre melegebb lesz, de ez Takumitól való idegességének következménye lehet, mivel a tanár keze is eléggé szórta az elektromosságot, mikor próbált segíteni. :D
- Így már sokkal jobb - mondta komoran a tanár, megveregetve szerintem a szokásosnál kicsit erősebben Bonti vállát, aki úgy tett, mintha egy pompon lány legyezgetné a karját. - Köszönöm, Sensei - hajolt meg, majd visszament a helyére. Mikor leült a helyére, a tekintetünk találkozott, és egy " köszi " biccentéssel ismertem el a korábbi jelenetét. :D Bonti csak mosolygott, majd visszafeküdt a padjára. Csak. hogy megmutassam, hogy nekem ez egyedül is megy, leírtam még egyszer a betűt, ami még szebb lett, majd Takumira néztem.
- Nagyszerű, Síra-chan. Ezért majd megjutalmazlak - mosolygott rám, ezután pedig a helyemre küldött. Miközben hátrafelé jöttem a padok között, láttam Krisztán fintorát.
- Mi a bajod? - fordultam hozzá hátra egy pillanatra.
- Á, semmi. Csak végig a seggedet bámulta - vetette oda, majd pötyögött valamit a mobilján.
- Nekem elegem van ebből a tanárból - fogtam a fejem felháborodottan.
- Nekem mondod? Nem sok hiányzik, hogy beverjem az arcát - nézett rám.
- Hát, azért azt ne...Vagyis...
- Pszt... - szólt Stella - Nézd, Zero hol van - kuncogott a tanári asztal alá mutatva. Te szent ég, Zero a tanári asztal alatt bújt meg, és valami csillogó edényt tartott a kezében.
- Mi a francot művel? - mosolyogtam én is meg a jelenetet, de nem nagyon értettem, mi ez. Karamellre nézve pedig rájöttem, hogy ő ma használhatatlan lenne, ha meg akarnám kérdezni, mi a helyzet, mivel tátott szájjal röhögött, miközben jeleket adott Zeronak, mikor merre rejtőzzön. :D
- Nos, akkor felírom a többi négy jelet is a táblára - magyarázta készségesen az anyagot tovább Takumi. - Hoztam egy vonalzót is, amivel nagyobb méretű négyzetet lehet húzni a táblára, ti is hasonlót csináljatok majd a füzetetekbe.
Az osztály egy "Na persze, majd mi pont megcsináljuk" bólintással árulta el, hogy soha nem fogja ezt a tanácsot elfogadni. :D
- A feladat a következő: Próbáld - vette le egy pillanatra a szemét rólam -...vagyis próbáljátok nagy méretben a tábláról lemásolni az öt hiraganával felírt magánhangzót - mondta mosolyogva, míg leült a tanári asztalhoz, kinyitotta a naplót és nekiállt írogatni bele. Karamell eközben vadul kalimpált a kezével, gondolom azt a jelet akarta mutatni Zeronak, hogy mehet a menet.
- Nos, sikerült legalább hármat leírni eddig? - állt fel a tanár a padból, még mindig azt gondolván, hogy Zero a helyén ül. Ennyire nem figyel az összes fejre az osztályban? :D Mikor megláttuk a nadrágját, rögtön felnevettünk.
- Mi ilyen vicces? - értetlenkedett a reakciókon a tanár .- Ennyire elvarázsolt titeket a... - erre még jobban elkezdtünk röhögni - a japán magánhangzók világa?...Én ezt nem értem - vonta fel a szemöldökét meglepetten.

- Csillámpóni? Én tudtam, hogy Ő az igazim!!! - tátotta el a száját Zera, mire a nevetés hajfájásba tért át. Megindult közbe Takumi a padok között, hogy megnézze a munkánkat, és mikor Zeririnhez ért, észrevettem, hogy még a legidegesebb típusú lány is képes nevetni ezen a csínyen. :D
Egyébként, csak úgy megsúgom, a tanár egész nadrágja tele volt szórva csillámokkal, és az ablakon bejövő fény miatt még bugyutábban csillogó tanár határozottan olyan volt, mint egy igazi bájgúnár.

- Gyönyörű....a mosolyod is - bókolt Zeririnnek a tanár, mire ő befejezte a nevetést. Mivel nem láttam az arcát, gőzöm sem volt, hogy belőle ez a bók mit válthatott ki. Miután ezzel is végzett a tanár, letörölte a táblát, miközben végig rám nézve mondott pár megjegyzést.
Például: " Örülök, hogy mindenkinek ennyire tetszik az órám ", meg, hogy: " Engem is elvarázsol pár ember az osztályban ", míg Zero vissza tigrisbukfencezett a helyére, amit a tanár nem vett észre. :D Mindenki elismerő pillantásokkal jutalmazta Zerot, aki boldogan fogadta ezeket. 

- Hát ez meg mi...? - fordult a tábla felé elképedve a tanár, mi meg már tényleg a padokon fetrengtünk. - Hogy lehet, hogy a tábla krétásabb, mint előtte...- Síra-chan, töröld le kérlek a táblát, mivel szerintem ez is te voltál!
- Hogy mi? Ott sem voltam! Végig engem bámult az a bájgúnár, erre azt hiszi, hogy én firkáltam össze a táblát....- fogtam a fejem elképedve, miközben hallottam, ahogy Krisztánból és Bontiból újra kitör a nevetés. Takumi elvörösödött egy pillanatra, de a bájgúnár vissza hozta eredeti színét az arcának, mire ránk csöngettek.
Értetlenül viharzott ki egy műmosollyal az osztályunkból, valószínűleg full kikészült. :D
Mikor odamentem a táblához és a leejtett szivacshoz, észrevettem, hogy valakik ( Áááá, nem Karamellék ) az egyik oldalába állítottak egy krétát, amit az értelmes tanár persze nem vett észre. :D

- Elásom... - tervezgette a jövőt Krisztán, miközben hátradőlt a székében. - Elásom a fejét, utána levágom a ropi lábait, evőpálcikát faragok belőlük, és feldugom ezeket a seggébe! - fakadt ki, majd a fejére húzta a kapucniját. Az osztályban maradt fiúk egyetértően bólogattak, mire Takumi visszadugta ( már megint ) a fejét az osztályunkba.
- Síra-chan, megmutatnád, hol van a vonalzóm? - pillantott rám kihívóan. Az agyamat eldobom.
- Nem tudom, hol van - válaszoltam érzéketlenül, miközben pontosan tudtam, hogy a vonalzó leesett a tanári asztal mellé. Takumi is észrevette, majd felvette, és miközben kiment az osztályból, még megjegyezte:
 - És egyébként az evőpálcikát a sushi és egyéb japán ételek fogyasztására használják, nem urológiai kezelésekre. Na, de ezt egy kietlen létforma honnan is tudhatná? - tette fel a költői kérdést, miközben kilibbent a teremből. Krisztán erélyesen bemutatott neki, amit sajnos Takumi pont nem vett észre. :D

    A szünet maradék részében Bonti elkísért a portáig, ahol a portás és a pedellus éppen szót váltott egymással. Nem értettem, ehhez a feladathoz miért kell Bonti kísérete, amikor úgyis le kell lécelnie.
- Most már minden oké - veregettem vállon -, apu! - tettettem elérzékenyülést. Persze pajkos mosoly bujkált a szememben.
- Nem vicces. Krisztán egy önző barom...Akkor szia - fordult meg, és hagyott faképnél. Mi a baja? Ennyire ideges lett Krisztántól? Fel nem fogom...Nem olyan fontos ez, hogy emiatt veszekedés legyen! De most nem foglalkozhatok ezzel, el kell játszanom az empatikus szüzet...vagy apácát...vagy ilyenkor mi legyek? :D
- Jó napot, pedellus úr! - léptem be a porta ajtaján. A két férfi elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Te ki vagy? Ide tilos a belépés! - dörrent rám a pedellus, kilépve a portáról, magával tolva engem is.
- Nem tudtam, tudja, elsőbe járok, és még nem nagyon tudok minden szabályt.
- Ez talán érthető - pörgette a bajuszát elgondolkodva. - Miért jöttél?
- Beszélgetni. Hallottam, hogy nincs a legjobb állapotban.
- És ezt egy idegennek kellene elmondanom? - gyanakodott valami csínyre a pedellus.
- Pont ezért vannak az idegenek: egy kívülálló sokszor sokkal jobban tudja, mi lenne a helyzettől függő vagy független helyes lépés - tettem össze ezt a kacifántos mondatot, és éreztem, hogy sínre kerültem.
- Talán igaz - pödörgette megint csak elgondolkodva a bajuszát. Úgy látom, eléggé szentimentális egy pedellusunk van. - Tudja, kedves, meghalt az édesanyám a múlt héten, és nagyon magam alatt vagyok. Ez a boldogtalanságom...hömmm... - gondolkodott el - lényege.
- Értem. Tudja meg akkor, hogy míg maga legalább eddig az édesanyja közelében lehetett, míg el nem ment, addig én nem is ismerem még csak az emlékeimből sem az enyémet....És tudja, nekem is nehéz elfogadnom, hogy nincs, és nem is volt édesanyám, de dolgokkal lekötöm magam ilyenkor: gitártanulás, olvasás vagy bármi. Nem szabad, hogy beletemetkezzen valakinek az elvesztésébe, ne büntetésként élje meg. Inkább annak, hogy végre nyugodtan pihenhet egy új világban - néztem a szemében. El sem hittem, hogy tudok az anyukámról egy idegennel is akár beszélni. De az, hogy valaki osztozott valamilyen szinten a történésekben, amik velem is megestek már, valamiképp bizalmat sugárzott.
- Mindenki ezt mondja, de akkor is nehéz. Mindig édesanyámra gondolok. Azt sem akartam, hogy eltemessük. Elegem van, a munkámban pedig alig van tennivaló, bár lenne valami, ami mosolyt csalhatna az arcomra, előidézné a fiatalságomat, vagy bármi...De tudja, kedves, egész nap fel s alá járkálok a kietlen folyosókon, és nagy unalmamban mindig eszembe jut Ő.... - érzékenyedett el.
- Figyeljen - térítettem észhez - ha csak ennyi a kívánsága, van egy ötletem. Mi lenne, ha segítene a mi osztályunknak egy megmosolyogtató tervben?
- Hű, de remélem, semmi gonoszság. :)
- Tudja, ez a kilencedik osztály nehéz mindannyiunknak, és bele kéne rázódnunk a dolgozatok menetébe is meg minden - milyen jól tudok mondatokat összerakni -, ezért kitaláltuk, hogy csinálunk egy kopogtatót az ajtónk mellé, amit viszont kívülről, óra közben, oda kéne tennünk valahogyan az ajtóra. Belülről lépne ez a kis szerkezetet működésbe - sütöttem le a szemem.
- Nem értem a kopogtató, és a dolgozatokra való felkészülés között az összefüggést - értetlenkedett bajuszpödörve a pedellus.
- Hát, ez egy diákcsíny lenne, őszinte leszek magával, mivel maga is az volt velem...Mikor a tanár szórakozott állapotban van, mondjuk épp dogaíráskor, akkor maga ráillesztené az ajtóra ezt a szerkezetet, mi meg kopognánk vele és...
- A tanár meg kimenne, és elkezdené keresni ki az. Nem hiszem, hogy ez beválna, a tanárok eléggé belerázódtak már a diákok csínyjeibe, ez bizonyára nem fog összejönni. Szóval, kedveském, mivel ezt nem látom túlzottan veszélyesnek, segíthetek nektek ebben - kacsintott cinkosul.
"Majd meglátjuk, bejön-e. Remélem, igen." gondoltam magamban, de azért bólogattam a pedellus mondandójára, és még kezet is fogtunk. :D Már csak azt kell megtárgyalnunk, hogy mikor lépjen életbe a mi kis tervünk. 
Megbeszéltük a pedellussal, hogy amint megtudunk pontos időpontot egy dogával kapcsolatban, még tárgyalunk erről. Visszafelé menet Bontit láttam meg a lépcső korlátjának támaszkodva.
- Azt hittem visszamentél - kezdtem köszöntésképpen.
- Persze, majd pont itt hagylak egy olyan alakkal, aki fullra nem beszámítható - dünnyögte. - Mehetünk, vagy még randid van a portással is, esetleg?
Komolyan mondom, falnak megyek. Oké, hogy valamiért felhúzta Krisztán, de rajta töltse ki, ne rajtam!
- Hallod, nyugodj már le! Nem történt semmi, érted? Krisztán ötletét máshogy is meg lehetett volna oldani, de ez egy könnyű feladat volt!
- Nem, ez egy baromság volt!
- Szerintem meg vicces! Érted? Tréfa...Amúgy meg, ha ennyire be vagy parázva, mentél volna te helyettem! - meg sem várva a válaszát felviharoztam a terembe, ahol a fiúk izgatottan néztek rám.
- Na? - kérdezte Zero.
- Nyugi, Zero, életed első töri ötöse meglesz - feleltem.
- Juhúúú - ugráltak a fiúk örömükben.
De igazuk is van, csak váljon be. :)  

- Síra, Síra!! - ugrált mellém Zera. - Szerinted ki a helyesebb?
- Ugye, hogy a bal oldali?? - kérdezte Kíra. - Olyan gyönyörű szeme van....
Már épp válaszolni akartam, amikor Bonti jött be a terembe. Én egyből fogtam magam és egy "passz" szöveggel otthagytam a lányokat, és leültem a helyemre.

    Irodalmon az ofőnk nem éppen a legderűsebb hangulatában robogott be az osztályunkba. Elkezdett darálni, darálni és darálni...Mi meg hol figyeltünk, és most jön a nagyobbik része a dolognak: hol nem. :D
- ...És hadd ne említsem meg azt, hogy Takumi tanár úr nagyon dühösnek tűnt a veletek eltöltött japán óra után, gyerekek! - nézett ránk "komoly" arccal, amit nem sokkal ezután átváltott kétségbeesett arcra. - De semmit nem akart elmondani az óráról, bárhogy győzködtem! Magyarázatot várok tőletek! - mondta ki végre a lényeget, és annyira nem vett levegőt közben, hogy a végére fuldoklott. :D
- Val'színű azért nem mondott semmit, mert ő egy csillámpóni! - magyarázta készségesen Zero. - Abrakot a lónak! - skandálta a háta mögött az ikre, aki mostanában nem nagyon aktivizálta magát, biztos a japán órai csillám felébresztett benne...valamit, amitől életre kelt. :D
Az osztály Zera kivételével nagyot röhögött a lovas beszóláson...Szokás szerint. 

- Nem! - állt fel a padjából, majd dobbantott egyet a...patájával. - Azért nem szólt, mert.... - itt olyan vörös lett, mint a haja -, mert ő egy nagyszerű férfi! És nem spicli! - vette védelmébe " Tegumit ". Ő nagyon szereti...de nem értem, hogy lehet egy ilyen kétszínű, perverz földönkívülit szeretni?!
Mindeközben éreztem, ahogy Bonti tekintete a hátamba fúródik, de nem...Nem fogok vele beszélni, nem érdekel! Nehogy már ő szabja meg nekem, hogy kivel beszélhetek és kivel nem!
- Majd csak kimutatja a foga sárgáját az a csillámos selyemfiú! - legyintett Karamell, mint egy jós. :D
- Tegumi nem csak egy japó spicli, hanem egy tégla, eddig nem esett le? A Yakuza tagja, az egyszer fix! - csapott rá tenyérrel az asztalra Zak. Elemében van ma, mint látom. :D
- Hé, csajszi - bökte meg a hátamat már sokadjára Krisztán.
- ...Tessék - fordultam hátra elgondolkodva.
- Kösz...a pedellusos dolgot - nézett mélyen a szemembe....
Miért vörösödtem el? Láttam már életemben mélybarna szempárt!!!
- Semmiség - legyintettem, mire megfogta azt a kezemet, amit elemeltem a padomtól, és közelebb húzott a padjához...és magához. Most meg mi van?! Nem szabad...nem szabad zavarba jönnöm tőle!...Érzem, hogy füstöl a fejem.......
- Dehogy az. Majd, ha alkalmam adódik rá, meghálálom - erre dühösen elfordította a fejét. - Mi van veled?! - nézett Bonti után , aki az imént dobta halántékon egy tollal (?). Bonti megindult az ajtó felé, mint akinek halaszthatatlan dolga akadt volna.
- Blackwell Bonti! - szólt rá az ofőnk, mire mindenki felé fordította a fejét, Stella pedig kérdőn rám nézett. - Ez egy tanóra, ha nem eszméltél volna még rá, fiam! Nem mehetsz ki bármikor!
Bonti megállt, pontosan az ajtó előtt, háttal az osztálynak, és hátra sem fordulva feltette a teljesen logikus kérdést.
- Kimehetek pisilni? - változtatta el gyermekdedre a hangját, mire a többiek rajtunk kívül röhögésben törtek ki. Valahogy nekem most nem volt kedvem ezen mulatni, de mint láttam, Bonti is csak felvette az álarcát...
- Őő, hát....Ha nagyon kell, kimehetsz a mosdóba - vakargatta a fejét a tanár úr értetlenül, biztos úgy érezte magát, mint az ovi kiscsoport részlegén. :D
- Köszönöm - csukta be maga után az ajtót illedelmesen Bonti, majd hallottam, ahogy a léptei a folyosón egyre csak felgyorsulnak. Mi történik most?
Tyler tanár úr leült az asztalhoz, majd elkezdte beírni a naplót.
- Van hiányzó? - emelte ránk egy pillanatra a tekintetét.
- Wolfi, nem? - " töprengett " Karamell.
- Ha nem látnád, csillámpóni idomár, Wolfi a helyén ül éppen...Seggfej - fogta a fejét Erion belefáradva Karamell sok hülyeségébe. :D Wolfi ránézett, és mosolyogva bólintott neki, a fiúk pedig elismerően nevettek Karamell beoltásán.
- Jól van, na, nem kell rögtön....Csillámpóni idomár?! - nézett értetlenül Erionra Karamell, de a fiú visszafeküdt a padjára, és tovább szuszogott: neki ennyit jelentett az irodalom óra. :D
- Arra érti, amit japán órán csináltál, te félkegyelmű. Lóbáltad a karjaid, mint egy cirkuszi idomár az oroszlánnak... Ugye, Zero? - emelte rá zöld tekintetét Zeririn mind a kettő fiúra. 
- Legközelebb én leszek a jegyszedő, ha esetleg az A-sok be akarnának jönni megnézni a cirkuszi mutatványotokat - szólt " lelkesen " Wolfi, mire Zeririn halkan elkezdett nevetni, Wolfin pedig úgy láttam, fel volt villanyozva. :D
- Hogy micsoda?! - nézett a tanár hol Zeririnre, hol Karamellre és hol Zerora, teljesen értetlenül. Ajaj.
- Ne már, skacok! - fogta a fejét Zero, eltéve egy pillanatra a telóját.
- Mi is történt, miért is kalimpáltál a karjaiddal, Karamell? - vonta fel a szemöldökét bájosan az ofőnk.
- Hogy a tanár felszólítson, természetesen azért - nézett ártatlanul a tanárra Karamell, " most már aztán nagyon jó vagyok " üléssel, illedelmesen a székéből. :D
- Ó, hogy nem szakad rá ez a mennyezet rögtön! - sóhajtott Kíra gúnyosan.
- Hol van az a bűbájos körömreszelőd, amivel múltkor kibökted a szemem? Letörött a körmöm, jajj nyeeee - nyávogott Karamell, miközben visszatrehánykodott a megszokott " hátradőlök és épp hogy a fejem látszik ki a pad mögül " stílusba, és elkezdte továbbra is rugdosni Kíra székét. :D
- Tanár úr! - lóbálta a kezét Kíra.
- Haajjj - sóhajtotta szegény ofőnk. - Mi a gond?
- Cserélünk helyett?
- Hogy micsoda?! - nézett szörnyülködve a tanár lófarkas osztálytársunkra. - Ha jól értesültem, én vagyok itt a tanár, te a diák, szóval te maradsz a helyeden, én pedig itt! - osztotta ki a  szerepeket és rendezte a "szereplők" ülőhelyét egyszerre. :D
- Ajjj, akkor valaki hatástalanítsa már a mocsarat! - illette szép jelzővel Kíra Karamellt.
- Mocsár? Süllyednél el bennem, te sakál! - vágott közbe felháborodottan Karamell, mire Zero egyetértően " Ja "-zott egyet. :D
- Tanár úr! - ásította Zak.
- Haaaaaaaaaajj - nyomott el egy még nagyobb sóhajt Tyler tanár úr. - Mi a probléma? - próbált nyugodt maradni.
- Mit tanulunk ma? - kérdezte ártatlanul, mire az ikre egyszerűen fejbe verte. :D Jogos!
- A művészetekről fogunk ma tanulni - csillant fel reménykedve a tanárunk szeme....
- Az pompás - nézett rá az órájára vigyorogva Zak. - Nagy művészet lesz, ha gyenge 10 perc alatt leadja az anyagot, de az még nagyobb lesz, ha mi azt le is írjuk! - vigyorgott tovább kárörvendve.
- Helyes, fivérem! - szólt prófétai hangon a büszke iker. :D
- Hogy micsoda? - tette fel mára már sokadjára ezt a kérdést az ofőnk. A fejéhez kapott, majd a karórájához, mikor egyszer csak belépett Bonti. Elég sokáig volt kint...
- Úgy látszik, jött az sógorostul - jegyzete meg Zero, mire Bonti beleboxolt a vállába, miközben jött visszafele, de látszott rajta, hogy röhög. A többiek úgyszintén. :D Viszont volt, aki túlzásba vitte: Zakarián, mivel ő úgy röhögött, hogy hátraesett a székével, beverte a fejét a falba, és két percig mozdulatlanul feküdt. A tanár már éppen azon gondolkodott, hogy ha innen kirúgják, hová menjen: árkot ásni, vagy esetleg vajon még felveszik-e máshova is tanárnak, mikor mi csak annyit láttunk, hogy Stella átfut az osztálytermen, és felsegíti Zaket.
- Minden rendben? - nézett rá aggódva.
- Persze...Semmiség...Jól vagyok, most már - és, mintha semmi sem történt volna, felkelt és bágyadtan nézte Stellát, aki csak mosolygott, majd visszament a helyére. Kész angyal! Zakarián visszahúzta maga alá a széket, és csak annyit lehetett látni, hogy Zero bemutat neki, mire ő ráfekszik a padjára és OFF üzemmódba kapcsol. Mi ez a feszült légkör az ikrek között?
    Az óra további részében leírtuk a művészet fogalmát ( közben Zak azért megjegyezte, hogy nem tud már írni ) Ééééééés....Kb. ennyi volt az óra értelme. :D
- Akkor kiteszem a faliújságra.....
- A Playboy új posztereit? - kérdezte Karamell az ofőnkre bámulva, mint aki újra hisz a csodákban. :D
- Jézusom, segíts meg! Dehogyis, fiam! A kötelező olvasmányok listáját! - szörnyülködött el Tyler tanár úr a nyuszis kérdésen, majd a fejét csóválva kiment a termünkből. Mindenki Karamellt nézte, amíg ő a tanárt bámulta, amolyan " Nincs több remény, testvéreim " prófétai tekintettel, majd mindenki felröhögött.
- Mi az a kötelező olvasmány? - tette fel a hét nagy kérdését, amit mi sem tudtuk. :D


***
  És akkor igen. Igen! Ezaz! Elérkezett a mindenki által imákban kért matek óra. És nem,  nem ironizáltam az előbb....Az osztály helyzete, mikor betoppant Vidra, elnézést, akarom mondani, Talpas tanárnő: Krisztán szokás szerint rágózva hintázott a széken, miközben egyik lába az asztalon " pihent " és éppen valami nagyon fontos dolgot pötyögött az amúgy folyton felcsippanó mobilján. Aztán ott volt Erion, aki szokás szerint szuszogva aludt, és nem sok kellett hozzá, hogy összenyálazza a friss és üde tankönyvét. Na meg Kíra, aki éppen alapozóval kente le a fejét, erre még korrektort kent fel, egyszerűbben szólva, hogy a fiúk is értsék: 8 kiló vakolatot vakolt a fejére. :D Zera közben éppen valami japán  zenét dúdolgatott, Stella pedig besegített neki, és közbe beiktatta mondandójába, hogy: " Lálálá, de még mindig utálom a matekot!!! "
Bonti éppen az ikrekkel beszélgetett, akik végig a fejüket rázták, hogy márpedig még mindig jobb egész nap WOW-zni, mint " elgördeszkázni " azt az időt, amit akár számítógépezéssel is tölthetne egy " normális " tini, de Bonti váltig állította, hogy márpedig a valóságos tevékenységek többet érnek. Ja, és Karamell, az örök segítő természetesen végig Bonti mellé állva képviselte a nem a gép előtt gubbasztók táborát. Hoppá, majdnem kifelejtettem Wolfit. Ő űzte tovább a hobbiját: csendben ült a padjában. Vagy mégsem...Megindult, csöngetés után 5 perccel Karamellék táborához.

- Wolfi! Azta! Hát te meg idejöttél becsapódni közénk? - tátotta nagyra a száját Karamell.
- Csak érdekelt, miről beszéltek - mosolygott aranyosan a beszélgető társaságra.
- Boldog vagyok, skacok - veregette vállon Zero Wolfit. - Fejlődőképes az egyik osztálytársunk! Figyeld: nem elég, hogy megtanult nálunk beszélni, hanem még érdeklődővé is vált! Hé, Wolfi, CS-zel? - bökte a könyökével oldalba a nyugodtan álldogáló srácot.
- Háát...Inkább a COD. De, ha jó a társaság azért néha ja. De csak esténként, és ha... - és innentől nem figyeltem tovább a beszélgetést. :D
Továbbá Zeririn pedig már kábé 5 oldal egyenletet megoldott, csupán szórakozásból....És végül, hogy én mit csináltam? Én csak körbenéztem, hogy ki mit ügyködik. :D
Na jó, viccet félretéve, éppen eszembe jutott, hogy nekem is van matek könyvem (valahol) meg talán Zeronnal augusztusban nem felejtettük ki azt a francos matekfüzetet sem (Mentünk egyáltalán füzeteket venni? Nem rémlik...), amikor egy ajtócsapódást hallottunk. Majd még egyet. Majd ezután körülbelül még ötöt. Mi van?! Mi történik? Melyik elmebeteg idegállat csapkodja ki-be azt az ajtót?!

- BEJÖTTEM! - ordította el magát...a matek tanár, nyomatékosításképpen pedig a naplót azt asztalra vágta az ajtótól. (Azért ez komoly. A tanári asztal elég messze van a mi osztályunkban az ajtótól. :D ) Szóval Ő az az idegállat, aki csapkodja az ajtót. Mindenki kikerekedett szemekkel bámult rá, Krisztán pedig tiszteletét úgy fejezte ki, hogy levette az addig ott pihentetett lábát az asztalról, és még tiszteletteljesebb magatartás volt tőle, hogy nem pattogtatta a rágóját...Annyira. Durva, ez a tanár milyen hatással tud lenni rá. Még Zeririn válla is megrázkódott a hanghatástól.
Akkor kezdjük a kinézete leírásával. Ez a nő...Mivel nő, első ránézésre normálisnak tűnik, semmi kirívó. Ha megnézed a haját, csak egy középhosszú, begöndörített, befonogatott barna hajzatot látsz. Ha ránézel a fejére, azon egy szemüveget pillanthatsz meg, a szemüvegen belül pedig kettő szürkés barnás szemet. Na de, ha még egyszer ránézel, akkor már láthatod, hogy nem komplett: A bal oldali szájizma folyton rángatózik, ott ráncolódik a feje az idegeskedéskor, ahol másnak soha az életben nem ráncosodna, meg persze hát a viselkedése....Míg elmélkedtem, addig három krétát dobott be közénk. Juhé, japánon megint az én reszortom lesz majd feltölteni a tárat.
- BEJÖTTEM,  nem látszik tisztán?????!!! Nem kéne megadni a tiszteletet a tanárnak?!!! - hisztériázott csípőre tett kézzel, majdnem 90 fokban meghajolva.
- Én is bejöttem ide, kb fél nyolckor, nem látszik tisztán???!!!?? Nem kéne megadni a tiszteletet a gyereknek, és nem leüvölteni a fejét?!!! - " hisztériázott " a tanárhoz hasonlóan Bonti, csípőre tett kézzel, ami neki elég viccesen mutatott. Persze mindenki azonnal felröhögött. :D
- Ja - emelte fel a telefonja kijelzője felől a fejét Krisztán. - Már nem azért, de kedves Tal...Ta... - itt elgondolkodott, a Talpas gúnynevet félretéve mi a fene a neve a tanárnak - Talpikusz tanárnő, ne haragudjon meg, de Önt még kifejezetten rohadtul nem ismerjük. Az egyik rokonom is tanár, és körülbelül annyit konyít a földrajhoz, mint a molylepkék ahhoz, hogy ne repkedjenek neki a villanykörtének.... - hűűű, a tanár mintha kezdene Krisztán monológja hatására figyelni ránk. - Szóval nagyon nem. Egyébként meg, ha magának annyira tisztelet az, hogy álszentül felállunk és megöljük a szemünkkel, hát legyen - felállt egy pillanatra, de olyan lazán, hogy majdnem szétmállott, majd kényelmesen visszaült a helyére. - De velünk ne ordibáljon.
A tanárban elpattant valami. :D Lehet, hogy a maradék türelme, vagy bármi, de fogta a naplót, és őrjöngve nekivágta....Majdnem Krisztánnak, aki belemerült újra a folyton csipogó telefonjába. Bonti fogta meg....röptében a naplót, ami élével a markába " állt ". Mivel ebben a gimiben minden naplót körös körül éles fémborítás véd, és speciális kód kell ahhoz, hogy kinyithassa bárki is, ezért a fém része rendesen felsértette Bonti kezét, annyira, hogy elkezdett folyni belőle a vér.Valami kényszer miatt kikapcsolt aggyal vettem elő pár zsepit a táskámból, nem foglalkozva azzal, hogy jelen helyzetben össze vagyok veszve Bontival a pedellusos sztori miatt,  és odarohantam hozzá, hogy rászorítsam ezeket a sebére… Kerek szemekkel bámult rám, majd kedvesen elmosolyodott:
- Hagyjad. Semmiség – majd komorrá vált az arca. – Ez a tanár nem… nem százas. De durván nem százas.
- Szerintem sem. Nem értem, eddig miért nem rúgták ki – értetlenkedtem komoran, mire Bonti elnevette magát, de azonnal lenyugodott, mikor a szemembe nézett. Én viszont fogtam magam, és érzéketlen arccal visszabotorkáltam a helyemre, és nem is értettem, mi ütött belém... De azért remélem, annyira már nem vérzik a keze.
- Akkor most halljam azt a felállást! – dörögte a tanár, és még mindig nem értem, ha visszagondolok sem, hogy lehet a felállást… hallani. Na mindegy, mindenki megadóan felállt, és kábé 5 percig türelmesen ácsorogtunk, amikor…
- Ez unaaaaaaaaaalmaas – sóhajtotta Stella. – Tanárnő, mikor lehet leülni?
- Majd ha én azt mondtam !! – kapott idegesen a fejéhez – Most!! De változtatok ezen az ülésrenden!!!
- Hogy mi a franc? Bejön, és már dirigál, ki hol ülhet? – hitetlenkedett Karamell, mire válaszul Zero sokkos tekintetét kapta. Az ikreket teljesen lesokkolta a tag, mivel Zak is tátott szájjal bámulta a „jövevényt”. Szerintem még mindig azon gondolkodnak, melyik idegbeteg netes játékukból szabadult el. Horror kategória, természetesen. :D
-  Kinek mi a neve?! – Huh, eddig ez a legvisszafogottabb kérdése – Jó, ha nincs válasz – körülbelül kettő másodpercet várt csendben… -, akkor megnézem a naplót... Hol a napló? Ki vette el?! – forgatta idegbetegen a szemeit.
- Tanárnő – jelentkezett Zeririn.
- MIVAN?! TE IS SZEMTELENKEDNI AKARSZ, TE SIHEDER? – ripakodott rá oda sem nézve Talpikusz. Huh, ez az óra hosszú lesz…
- A naplót 2 perce tetszett nekivágni Krisztánnak – mondta érzéketlen hanggal tovább, amit akart. Huh, ehhez kell gyomor.
- Te Krisztán! Te fogsz a legelső sorba ülni, azzal a barna hajú sihederrel egyetemben!!!! Sőt!!! Te, aki előbb mászkált az órámon engedély nélkül!!! – nézett rám… kifejezetten bájosan.
- Mi van? – csúszott ki a számon. :D
- Mi az, hogy mi van? Te is előrejössz azzal a kettő idegbeteg majommal együtt!!! - most az idegbeteget komolyan rájuk értette? - Első padsor, aki meg itt ül, ez a piros hajú lány – bámult rá Zerára, aki felháborodottan szólt közbe, hogy az vörös – meg ez a… meg az… ez… Ti is húzzatok hátra a francba!  Nem állapot, hogy rögtön az első órámon tiszteletlenek a diákok! – már majdnem sírva  mondta ki az utolsó szavait. Most komolyan, még aránylag jól viselkedtünk, a többi órához viszonyítva. Mi is konkrétan a baja?! Mind a hárman a helyünkön maradtunk, aki egyedül felállt, az Zera és Wolfi volt. Gondolom, nekik ugyan mindegy, hol ülnek…
- Tanárnő. Nincs joga elültetni a helyemről! – nyafogta Kíra. Végre egyetértek vele valamiben.
- Na húzás! Sokkal jobb lesz, ha Síráék közül ül valaki előttem, sakál – nevetett Karamell gúnyosan tapsolva – eddig úgyis az volt a kínod, hogy előttem kellett ülnöd, szóval elvégre miért nem vigadsz? – hüledezett, mire Zero „életre kelve” pacsizott vele össze.
Kíra a fejéhez kapott, mint aki egy apró tényezőt elfelejtett volna.
- Ja, igaz is, a mocsár így is el akart nyelni a baromságaival, sokkal jobb lesz nekem hátul, hahaha – dobálta erőltetett vigyorgással a haját, majd mint akinek semmi ellenvetése sincs, hátra jött az én padomhoz. Na ne.
- Na kelj fel, ha nem akarsz balhét – mondta kedvesen. :D
- Tudod, mit? Nekem egészen mindegy, hol ülök. Engem maga a tanár irritál – sóhajtottam, majd átadtam a helyet Kírának, és előrementem. Közben hallottam, ahogy kettő szék recseg. :D Bonti és Krisztán is meggondolták magukat. Vagy miattam, vagy ami még valószínűbb: megunták a tanár őrjöngését, és ez még nekik is sok(k). :D
- Rendben, látom javulóak vagytok!! – nevetett fel kísértetiesen Fidera, a bájos és végtelenül nyugodt természetű matektanárunk – Te, te lány! – mutatott rám remegő ujjal. – Te ülsz középre!
- Jó lesz az úgy… - vigyorgott Bonti huncuton, de nemsokára kapott egy vállboxot, szóval elnézést kért. :D
Szóval végül úgy alakult, hogy én ültem Zera helyére, Bonti Kíra padjánál ülve pacsizott össze Karamellel, Krisztán pedig kizárásos alapon Wolfi helyét használta fel arra, hogy pihentesse a lábát. Nem sokára viszont a tanár fogta meg a pihenő lábat, és egész egyszerűen ledobta az asztal mellé.
- A láb azért láb, hogy lent legyen a földön !!!! Fizika!!!! Gravitáció!!! Vonzás!!! – ordibálta Krisztán fölé hajolva.
- Idegbetegség!!! – folytatta Krisztán készségesen – Pihenés!!!! Leszarás!!!! – végre másodjára, az osztály a kezdeti sokkból felépülve röhögni kezdett. :D  Fogta ezután a telefonját, és elkezdett 100%-os hangerőn játszani egy rockzenét.
- Azonnal kapcsold ki!!!! Kapcsold ki!!!! Rögtön, vagy lehívom az igazgatónőt!!!! – kelt ki magából még jobban. Hát ez őrület, kezd egész bizarr lenni ez az óra. :D Már mindenki fogta a fejét, mire Zak törte meg a „csendet”:
- Maga most tényleg ilyen, vagy csak egy rossz álom ez? De nem, nem lehet… Zero!!! Nem lehet, hogy abból a játékból jött, nincs igazad!
- De, igazam van… Ez a szörny egész egyszerűen kijött onnan és idejött.. Ma reggel láttam egy futárt a suli előtt, ő hozta be. Ez fix – nézett hátra rémülettől csillogó arccal Zero.  Ezek készen vannak. :D
- ELÉG!!!! Bemelegítésképpen a szörny ír fel néhány egyenletet, amit meg kell oldanotok!!!  Ha nem sikerül, egyes!!! – rikácsolta köhécselve a matektanár.
Ezután felírt három (haha) egyenletet, és minő meglepetés, mi kaptuk meg őket Bontival és Krisztánnal. Egyikünk sem vészes matekból, már megbeszéltük, hogy át fogunk belőle csusszanni valahogy (:D), de azért amiket felírt, azokat max. szerintem Einstein és annak reinkarnációi tudták volna megoldani, nem mi…
- Na mi van nem meeeegy? Hahahaha! – röhögött (Tessék?) ki minket Talpas. Ez nagyon őrült. :D
Az óra további részében „bemelegítésképpen” mindenki kapott egy A4-es oldalnyi másodfokú egyenletet házinak, aki nem oldja meg, idézem a tanárt: „EGYES, ÉS LEHÍVOM AZ IGAZGATÓT!!!”, viszont mikor ránk csöngettek, még akkor sem láttam, hogy bárhova beírta volna az egyesünket a tanár, sőt, meg is jegyezte, hogy ha jövő órán nem tudunk felírni legalább az 50 egyenlet közül 45 megoldást a táblára, akkor találkozhatunk az első matek egyesünkkel. :D
Logika… Ezután fogta a Bonti vérével dekorált naplót, és kitalált az ajtón. Ezt csak azért mondom, mert először nekiment…

És elérkeztünk eme nagyszerű matematika óra utáni szünetre is, bár hozzá kell tennem, hogy kisebb nagyobb testi sérülésekkel :D
- Zera, pörögj már!! - üvöltözött a sakál...akarom mondani Kíra. (Hupsz, ha tudná, hogy rám ragadt a Karamell által kreált beceneve, tuti kinyírna! :D )
- Jó, jó megyek már! - szedte össze gyorsan Zera az angol cuccát..Hozzáteszem, a füzete csillámpónis volt. :D
Ja, amúgy tényleg. Angol lesz… méghozzá dupla. Merjünk bemenni órára? Kettő ok miatt is: Egy, már biztos értesült a mi kis "tréfánkról". Kettő: hátha ő is dobálózós kedvében van ma. :D

Pont leértünk az első emeletre ( mert miért is ne, az angol terem ne is a mi szintünkön legyen ) becsengettek. A csengőszó hallatára kivágódott a terem ajtaja, és egy fülig mosolyra húzott szájú fiatalabb hölgy jelent meg az ajtóban. Barna, kontyba fogott haja még kedvesebb kinézetet eredményezett neki.
- Sziasztok, aranyoskáim - hessegetett be minket még mindig csupa mosollyal az arcán. - A kedvenc kis osztályom, már annyi szépet - és képzeld, a " szépet " szavacskát semmi, de tényleg nulla, vagy ha jobban tetszik nuku iróniával mondta - hallottam rólatok - tényleg jó fej az angol tanárunk. Főleg igazgatói posztjához képest. De a következő tényen most lepődjek meg? A fiúk csak úgy csurgatták a nyálukat az angol tanárunk láttán...Persze, ők vannak felháborodva Takumi esete miatt, aztán most ők nyalják a szájuk szélét, perverz gondolatokkal övezve. :D
- Nos, életeim - kezdte Lia - bátorkodtam készíteni egy ülésrendet, ami csak ebben a teremben lesz érvényes. A neveiteket még nem tudom, ezért olvasom a névsort és próbálom arcokhoz kötni - mosolygott. Amúgy a terem elrendezése teljesen más, mint az osztálytermünk. Négyes padok vannak, három sorba felállítva. - Akkor a hátsó sor balról: Stella, Wolfi, Kíra, Síra. A második padsor szintén balról kezdve: Bonti, Zera, Erion, Zero. Első padsor: Karamell, Krisztán, Zeririn, Zakarián - sorolta a neveket még mindig mosolyogva, mire Karamell felkiáltott.
- Ez az, végre egy óra, ahol a sakál közelébe sem kell lennem! - ugrált a helyére teljesen felvillanyozva. :D
- Te eszetlen, sárzabáló, tehetségtelen mocsári varangyos béka! - kezdte felsorolni Karamell jellemzőit Kíra. - Tudod, milyen nagy öröm, hogy nem kell látnom azt a mocsárszerű képedet?
- Hát még nekem a te agyonvaxolt, egomániás képedet! - vágott vissza a srác egyből. :D Nem semmi, hogy mennyire....el ( nem ) tudják viselni egymást.
- Istenem, fiatalság, szerelem - álmodozott Lia tanárnő.
- Mi a franc?? - kerekedett ki Kíra szeme, miközben rácsapott az asztalra. - Hamarabb akasztom fel magam az első fára, mint hogy ebbe az izébe legyek szerelmes!!!
- Végre egyet értünk valamiben, sakál! - helyeselte Karamell is. Ki tudja, lehet tavaszra meg már nagyba egymást fogják falni az osztályban. Sosem lehet tudni... :D
- Te, Síra - bökött oldalba Kíra suttogva - nézd mit találtam a....végül is lényegtelen, hogy hol - adott nekem egy kis papírt.
- Mi ez? - kérdeztem meglepetten.
- Bonti küldte, az asztalodon volt amúgy - kezdte, belelendülve a történésekbe - Amikor visszamentem a füzetemért, akkor láttam, hogy oda rakja az asztalodra. Gondoltam elhozom neked.
- Kíra! - kezdtem nagyon lassan, és nagyon odafigyelve, hogy ne fojtsam bele a mocsárba. És nem, most nem Karamellre gondoltam. - Hálás lennék, ha nem turkálnál a padom körül. Amúgy meg, hidegen hagy, hogy mit akar mondani...vagyis ebben az esetben írni.
- Biztos szerelmes levél - elmélkedett " nagyon okosan " Kíra. - Jó pasi, de nekem nem kell. De ha nem lenne nagy haverja a mocsárnak, simán lecsapnám a kezedről.
Erre a kijelentésére még jobban felhúztam magam. Még hogy szerelmes levél....Amúgy sem szeretem Bontit, csak mint barátot...És ez sosem lesz másképp!
- Na jó, Kíra! Te akartad - mondtam az idegességtől már már remegve.
- Karamell!! - szóltam az első padban ülő, és telefonozó haveromnak. Asszem ennyi idő után már lehet annak nevezni. :D
- Parancsoljon, hercegnő!! - emelte fel tekintetét a kijelzőről, majd hirtelen felpattant. - Basszus, te hogy kerültél a sakál mellé??
- Hát...ne tőlem kérdezd...- vontam vállat. Eközben Kíra szerintem rájött a kis tervemre, mivel hirtelen befogta a számát és így szólt:
- Síra, fogd már be!! - mondta  "kedvesen és erőszakmentesen"  Kíra. - Nem kell ehhez a mocsár, megoldjuk mi magunk között is.
Mindeközben a tanár nem csinált semmit, csak ült és látszólag a naplót írta, de szerintem valahol elkalandozott, mert megállt a toll a kezébe és úgy csillogott a szeme, mint Zerának, mikor csillámpónikról, meg a hercegéről álmodozik. A többiek amúgy mind minket vizslattak, és még Krisztán érdeklődését is sikerült felkeltenünk, ugyanis (bármilyen hihetetlen is) de zsebre vágta a telóját, és a jelenetet nézte.
- Sakál, mi bajod? - kérdezte Karamell fél szemöldökét felvonva. - Engedd már el szegény lányt, még elkapja tőled a sakálságot.
- Csitulj már, ember - förmedt rá, full vörösen az idegességtől Kíra -, majd szól Síra, ha nem tetszik neki a felállás.
- Észlény, hogy szóljon, ha befogod a száját? - tette fel a tök logikus kérdést Zero. Amúgy, ez engem is érdekelt, ugyanis nagyon nem tetszett a felállás.
- Ja, tényleg - lepődött meg Kíra, mintha ezt a tényt, csak úgy el lehetett volna felejteni.... - Bocsi.
- Kíra - szóltam miután a székkel arrébb mentem - légyszi, MARADJ TÁVOL TŐLEM!
- Csajbunyó lesz ebből - felelte tök nyugodt és természetes hangon Zak, amit a többi srác csak helyeslő bólogatással reagált le. Az angol tanárunk meg még mindig valahol a kitalált világa és a mi világunk között bolyongott, valószínűleg Zera csillámpónija után kutatva. :D
- Aj, ne szórakozz már, Síra! - fogta meg a székem tábláját Kíra és húzni kezdte visszafelé. - Na látod? - ölelte át a vállam. - Nem olyan vészes itt.
- Még hogy melletted nem veszélyes?? Sakál, ne viccelj már! - röhögött Karamell.
- Én komolyan levágom egy hídról...! - mérgelődött Kíra hirtelen hátra vágva magát a széken.
- Kíra, ne hintázz már, vagy ha ennyire mehetnéked van, talán el is engedhetnél!! - hisztiztem Kírának, mivel még mindig ölelte a vállam. Ha ez a csaj esik, engem is ránt magával.....
- Most mit parázol te is? - nézett a szemembe összehúzott szemöldökkel. - Nem vagyok béna, tehát nem lesz sem.... - És ennyi, én megmondtam! Még ki sem tudta mondani, hogy " semmi ", már zuhantunk is...A többiek is fetrengtek, bár ők a nevetéstől, mi meg ugye Kíra nagyokos ötletétől...
- Na jó - álltam fel a földről, Kírát direkt arrébb lökve. - Tanárnő? Tanárnő! - csaptam a tanári asztalra, mire végre visszatért közénk. - Kimehetnék pár percre?
- Mi? - lepődött meg először Lia tanárnő. - Persze, menj csak - mosolygott kedvesen az előbbi jelenetből semmit fel nem fogó angol tanárunk.

Visszamentem a cuccomért, és kivágódtam a teremből. Rendesen hidegen hagyott a dupla óra. Amúgy is elment már a fele...Az óra további részét a saját termünkben töltöttem. Nem is tudom mi idegesített fel jobban...az, hogy Kíra felhozta Bontit? Vagy hogy azt hiszi, szerelmes belém?? Az ez utáni dolog már csak hab volt a tortán...

Végre kicsengettek erről a vacak angolról is, bár, szinte a felén bent sem voltam... Zeron örülni fog ennek az igazolatlannak, de mindegy.
- Síra, mizu? - kérdezte mosolyogva Stella, mikor belépett az ajtón. - Képzeld, nem kaptál igazolatlant.
- Miért? - csodálkoztam.
- Észre sem vette, hogy nem jöttél vissza - magyarázta Stella.
- Hát, így legalább megúsztam, hogy Zeron lenyúlja a telóm - nevettem kissé furcsállva az angol tanárunk....Hát, kissé „érdekes” szokásán.
- Ja, amúgy a fiúk teljesen a nyálukat csurgatták minden egyes mozdulatára - ült le a székemre Zeririn, mivel én (természetesen) a pad tetején ültem, Stella pedig közelebb húzta a székét hozzánk, és azon foglalt helyet. - Undorítóak a pasik.
- Legalább kvittek vagytok - mosolyodtam el -, mivel a fiúk is ennyire ki vannak akadva, amikor ti lesitek Takumi minden lépését.
- Én nem is lesem! - vágta rá egyszerre Zeririn és Stella.
- Bár - gondolkodott el végül Zeririn - tényleg nem rossz csávó.
- Te még szerencsés is vagy - szontyolodott el Stella -, neked megdicsérte a mosolyodat is.
- Áá, akkor már Zera a szerencsés - vette fel a védekező pozíciót Zeririn. - Őt még meg is ölelte egyszer.
- Igaz....A mázlista - forgattam a szemem kissé ironikus hangnemben kifejezve magam. Mert most na...tényleg "mázlista". :D
- Szerintetek van barátnője? - tette fel Stella, a szerinte leglogikusabb és legfontosabb kérdést.
- Kizárt - feleltem teljes meggyőződéssel. Mégis ki olyan marha, hogy leálljon egy ilyen taggal? Plusz, Takumi pedo, hacsak nincs egy 15-16 éves csaja, akkor kétlem, hogy lenne akárkije is. Amúgy a kijelentésemre mind a hárman nevetni kezdtünk, de az igazság az, hogy fogalmunk sincs, hogy miért. :D
Becsengetéskor bejött a töri tanárunk....vagyis, beszökdelt, mint egy gazella. :D
- Végre láthatlak titeket - kezdte a tanárunk, miután beírta a naplót. - Akkor, a neveiteket már bemagoltam, így ezzel sem kell húznunk az időt. Egyedül én mutatkoznék be: Parker Caesarnak hívnak, és mint az egyértelmű már, történelmet fogok nektek tanítani.
- Megérkezett közénk római bajtársunk! - kiabálta Zero a kezében tartott telefonnal integetve. - Tanárbá' mikor is küzdött a gallok ellen? 1994-ben vagy 2005-ben?
- Engem inkább egy salátaöntetre emlékeztet - elmélkedett Zera is Parker kinézetével kapcsolatban -Tanár úr, van valami lelógó a fején! Az nem salátalevél?
- AZ A HAJAM!!! - ordította el magát a tanár, de azért félszegen megigazította a "salátáját". :D
- Hé, Caesar-öntet.... - adott új becenevet a töri tanárunknak Karamell, amire persze mindenki a hasát fogta röhögés közben. :D  - Tanárbá`, ismerkedjünk már meg jobban.
- NEM! - csapta össze a naplót, és mit sem reagált az újonnan kapott nevére. - Akkor remélem, mindenki ismeri azt a több lapból álló, összefogott mappaszerűséget. A mi esetünkben ez vonalas lapokból áll.
- Miről beszél tanárbá'? - adta a hülyét Zero.
- Nos, kedves fiam - sétált a padja mellé Caesar - a te esetedben ez tényleg hagy maga után némi kivetnivalót. De, ha már idáig eljöttem, ezt el is kérném - kapta ki a meglepett srác kezéből a telefont. - Na, ezt majd visszakapod, ha a történelemben eljutunk az ilyen okos vacakok kialakulásáig. És ne aggódj, az nem ebben a tanévben lesz.
- Mivan?! - kerekedett ki Zero szeme. Amúgy, most már tényleg látszik, hogy ebben a suliban egyik tanár sem komplett. :D - Na mindegy, a magáé lehet...Van másik - tátogta, és elővett egy másik telót.
Amúgy, ezen kívül nem sok érdemleges történt a töri órán...A tanár darált valamit arról, hogy réges-réges-régen és így tovább, mi történt. Mi meg alvással tiszteltük meg a tanításait. Csöngetéskor, fogta magát és se szó se beszéd ugyanúgy kigaloppozott a teremből, mint ahogy bejött. :D 


Fizika előtt 5 perccel már előre készülődtünk a világvégére, azaz arra, hogy Vidratalp újra megjelenik, és dobál lehetőleg mindent, ami a keze ügyébe akad.
- De fuu, ilyen brutális egy tanárt még soha az életben nem láttam! – hüledezett Karamell, hátrafordulva Zerohoz, amikor megjelent a fizikatanárunk, aki ugyanaz, mint a matektanárunk. Juhé. – Sziasztok, gyerekek! – helyezte le szépen az asztalra a naplót. Zak úgy nézett rá az ikrére, mint aki a szemével akarja kérdezni: „Te… Most akkor nem vágja neki senkinek sem? Életben marad mindenki?” A válasz erre csak ennyi volt: „Az sosem biztos, testvér”.
- Itt már tartottam órát? – huuu, ez a tag tök skizofrén … Három órával ezelőtt tartott nekünk egy elég érdekes és élményekben gazdag matekórát, most meg azon gondolkodik hogy … Ááá, én ezt már nem tudom követni.
- Nem hinném – nyomkodta a telefonját lazán Krisztán. – Van Önnek ikertestvére?
- Nincsen, miért? – vonta fel a szemöldökét furcsállva Krisztán kérdését a tanár.
- Ja, semmi. Akkor „az” is maga volt – tisztázta le magában a tényállást. :D
- Az? Mi az? – tette csípőre a kezét a tanár, és előredőlt. Elkezdett a bal oldali szájizma rángatózni, mint matekon.
- Ó, Krisztán, hova gondolod a helyzetet? Tisztán látszik, hogy ez „az”! Nézd ezt a tökéletes bedőlést! – csóválta a fejét Zero, Bonti meg már fogta a fejét a röhögéstől, és elnézve amúgy a tanárnő átalakuló kedvességét (khm), nem is csodálkozom. Meg valóban,  ugye az az előredőlés… Kilencven fokban. Kétség sem fér hozzá, hogy szimplán skizofrén a nő, és hol kedveskedő vénasszony, aki szereti a gyerekeket, hol meg átvált horror játékból szabadult szörnnyé.
- Nem akarom inkább tőle látni azt az előredőlést, nem akarok hányni – ejtette le majdnem a telóját ijedtségében Krisztán.
- Ki mosta le ilyen szépen a táblát? – mosolygott újra bájosan (Mi van? Mi ez az érzelmi váltás?) Fidera az osztályunkra, miközben végigmérte a szemével a táblánkat. :D
- Zera lova lenyalta – jegyezte meg úgy Erion, mintha ez tény lenne, mire Zera hevesen bólogatni kezdett, mint egy lelkes tanú, aki végigbámulta az egész "nyalást".
- Nem hinném, gyermekem – ült le a tanári asztalhoz, majd elővette a naplót, de hamarosan vissza is csukta, majd újra kinyitotta, mint aki gondolkodik.
- Milyen óránk is van? – vakargatta… A hajfonatát.
- Ez a nő nem százas… De még ötvenesnek sem mondanám – hüledezett Zero, de a hüledezésből hamarosan röhögés lett, ami átterjedt ránk is. :D
- Talán… FIZIKA?! – kérdezte már már a haját tépő Zeririn, aki már el volt készülve a fizikai izékre, na. Kísérletekre. Jól van na, jártas vagyok a fizikában (is), ehhez kétség sem fér hozzá.
- Jaaa, tényleg! Majd’ elfelejtettem, szóval én itt ma fizikát fogok tanítani – itt mindenki sóhajtozott, többen már a cuccukat pakolták… a táskájukba, amikor folytatta – akkor kezdjük az alapfogalmakkal – állt fel nagy nehezen, és felírta a címet a táblára. Azért így mondom, mert olyan ritka rondán írta rá a táblára, hogy azt még egy íráselemzőnek is dicséretére vált volna elolvasni. :D
- Nem is ezzel kéne kezdeni! – hümmögött szerintem csak magának mondva Talpas, és röhögött is egyet így egészen kellemesen. Le akarta törölni a táblát, de nem volt a szivacs „sehol”. :D
Dehogynem, igazából meg volt az a szivacs, csak a rejtélyes táblamosónk (vagy Zera lova) beejtette ezt a radiátor alá, amire hamarosan személyiséghasadásos tanárunk is rájött.
- Ja, hogy vegyem fel? – eszmélt rá Wolfi, hogy a tanár kábé 4 perce szakadatlanul bámulja. :D
- Csak nem gondolod azt, hogy én veszem majd fel?! – háborodott fel tisztára Vidra, mire az egész osztály nevetésben tört ki. Utána nem múlt el a jókedv, mivel Wolfi körülbelül úgy vette fel és adta oda a szivacsot a tanárnőnek, mint egy olajozatlan robot, szóval mindenkinek ez volt az óra legkellemesebb pillanata.
- De egyébként meg én is le tudok érte hajolni, mivel valakinek otthon ki kell szednie a hagymákat –szabadkozott a fejét rángatva a tanár, mire mindenki értetlenségében röhögni kezdett. :D
Párszor egyébként óra közben szimplán nekiállt magában beszélni kedves fizikatanárunk, és többször megkérdezte, hogy szeretjük-e a kávét (Őőőő), szóval elég érdekesen telt az óra. A fiúk és mi azon gondolkodtunk, hogy ezt a nőt majd érdekes lesz szívatni, mivel ebben a testben kettő személyiség lakozik. :D És, ami engem illet: szinte egész órán azon agyaltam, vajon mit írt a nekem szánt levélben Bonti, de egyszerűen nem tudtam tippelni sem rá… Főleg, mert nemrégen vesztünk össze. Ehhez mérten próbáltam magamat visszafogni, és nem kinyitni, meg nem elolvasni, de sajnos eléggé nehezen ment. Arról nem is beszélve, hogy mikor Krisztán valamit akart nekem mondani, és én hátrafordultam hozzá, akkor mindig „véletlenül” ránéztem egyúttal Bontira is, és mindig azt vettem észre, hogy ő is engem néz… De nem, kizárt, hogy most azzal a levéllel foglalkozzam! Van jobb dolgom is, főleg, mert a vitánkban is szerintem nekem volt igazam! Akkor sem mondhatja meg, hogy mikor és kivel beszéljek! Biztosan azért írta azt a levelet is, hogy leírja azoknak a listáját, kikkel nem beszélhetek, és akkor elnevezhetem az egészet egy szép kis „Feketelistának”. Na, azt már nem!
- Szerintem ez a nő saját magát szívatja! – nevetett össze Karamell  elmélkedésem „tárgyával” (na jó, nem tárgy… De a tárgy, amit adott, egyre jobban kezdte mozgatni a fantáziámat) , Bontival, amint a tanár kibotorkált az osztályból. – Már nem azért, de már azzal nevetségessé teszi magát, ahogy viselkedik. Mióta kérdezi meg egy tanár a fizikai kölcsönhatások közben azt, hogy feketén iszom-e a kávét vagy tejjel?!

- Nem tehet róla, hogy beteg!! – fogta a fejét Zeririn.
- Te tehetsz róla, hogy ilyen degenerált, nem beszámítható eset vagy? – tette csípőre a kezét Kíra, miközben gúnyosan Karamellre sandított.
- Jézusom, ne! – kiáltott fel színpadiasan Karamell. – Most olyan vagy, mint Talpas!!! Távozz tőlem… Sakál! – lökte el magától a levegőben kalimpálva Kírát, majd kiment a teremből. :D Bonti pedig ment utána.
- Oké, akkor segítek keresni egy ásót, és infó után elföldeljük! – vigyorgott.
- Fődet rá! – ment ki Karamell és Bonti mintájára Zak is a teremből…  Remek, Kíra temetésének napja már a halála előtt eldöntetett. :D
Egyébként a szünetben az ikrek már elhatározták, milyen játékokat fognak telepíteni a gépre, hiszen ennél nincs is fontosabb dolog infó órán.  Mi, többiek, meg csak nyugodtan vettük tudomásul, hogy úgyis megint körmölni fogunk három oldalt, ilyeneket hogy: „A számítógép bekapcsolásának alapjai” vagy „A számítógép részei”, szóval már tisztán láttuk (sőt, már az infó órák kezdete előtt is), hogy nekünk ez  az óra kínszenvedés lesz. De szerencsére nem hagytuk magunkat teljesen ezúttal sem…

- Akkor fiatalság… Ezen az órán megmutatom, hogyan kapcsoljátok be a számítógépet, remélem, majd tudtok követni – vigyorgott gúnyosan René, mintha körülbelül a 14. századból cseppentünk volna ide, és nem hogy azt nem tudnánk, mi az, hogy számítógép, hanem még a „bekapcsolni” fogalmával sem lennénk tisztában. :D
- Inkább mi fogjuk magának megmutatni, langyi – röhögött össze ikrével először a mai nap során Zak és Zero. :D Úgy tűnik, az ikrek infón tudnak teljesen egyetérteni, de még várjuk csak ki a végét. Legutóbb is valami netes cucc miatt kaptak össze… Inkább úgy fogalmaznék akkor, hogy René utálatában értenek egyet. :D
- Mogyi – mondta gúnyosan Karamell, majd lazán benyomta a gép bekapcsoló gombját, közben végig René bárgyú arcát bámulta, ezzel kimutatva, hogy ő már csak azért is előbb kapcsolta fel a gépet, mint a tanár. Hatalmas perceknek lehettünk tehát mindannyian szemtanúi: az osztály bekapcsolta a gépeket. Először ebben a tanévben. Ha Zero vagy Zak lennék, valószínűleg tapsolva ugrálnék örömömben, de mivel nem vagyok „ők”, ezért… Nem fogok. :D
- Mi a franc ez?!!!!! – hüledezett hátrahőkölve René, mikor bekapcsolta a saját gépét.
- Nem tetszik neki, vagy mi? – bökte meg vigyorogva Karamellt Zero.
- Én nem értem, miért, haver – bazsalygott vissza rá boldogan a szívatások másik koronázatlan királya. – Lehet azért, mert NŐ - próbálták visszatartani az árulkodó röhögésüket, de nem nagyon ment.  :D
- Ki rakott meztelen Playboy nyuszit egy… lovaglóostorral a szájában háttérképemnek??!! – vont kérdőre minket ellilult fejjel az IH.
- Hogy tudja, honnét van a kép! Ez nagyon nagy! – fogta a fejét röhögve Karamell és Zak szinkronban, majd Karamell vette át a szót, lányosra formálva a hangját:
- Hát nem tetsziiiiiik? Önmagának hoooooztaaam!
- Kíra?! Te voltál? Ezért szaktanárit adok neked!!!! – borult ki teljesen René, miközben idegesen kattintgatott az egerével (valószínű, hogy új hátteret állított be magának, de Zero ellőtte azt a poént, hogy szerinte inkább mozaikba akarja kirakni a „nyuszi” testét a monitorra. :D )
- Mi?! Én?! Te szemét!!! – állt fel, és fejbe verte Karamellt.
- Sakál!!! Hátrább a…Mije van egy sakálnak?
- Feje… Tán’… - filozofált elmerengve Bonti, mire mindenki felröhögött. :D
- Hátrább a fejeddel!!! - egészítette ki korábban elkezdett mondatát Karamell, nyomatékosításképpen felállt, és mivel másfél fejjel magasabb volt, mint Kíra, ezért fölényesen lenézte a magasból őt. :D
- Mi van, te létra? Ne is várd, nem fogok rajtad felmászni! Nincs olyan szerencséd – dobta át a haját a vállán Kíra, majd a mellkasánál fogva visszalökte a székre Karamellt. Hu, de szenvedélyes ez a mai nap, mindenki lököd, dobál, ordít, szid… Eléggé brutális. :D
Láttam, ahogy Karamell feje ideges kékből… Pirosra (?!) vált. Tisztára, mint egy kaméleon. Fogdosta egy ideig az ingét, ahol Kíra megfogta, aztán meg gondosan kisimítgatta (:D), majd visszafordult a gépe elé, és csak ennyit mondott:
- Ha a sakálság fájna, te már régen hülyét kaptál volna a fájdalomtól, mi meg a visításodtól – mondta komor hangon. Annyira ezen nem derült az osztály, inkább azon csodálkoztunk, hogy Karamell milyen komolyan kezelte az előbbi szituációt. :D
- Ki volt akkor a tettes? Addig nem mentek innen el, ameddig nem tudom meg! – nézett hol egyikünkre René, hol másikunkra, amikor „véletlenül” megszólalt az a zene, ami már matekon is „felcsendült”, és milyen érdekes, pont Krisztán gépe felől.
- Boccs, csak jól érzem magam – felelte úgy, mintha teljesen természetes dolgot tett volna, de mivel René nagyon morgott már rá, lenémította a zenét. Fél másodperc múlva már ott volt a fülhallgató a fülében, de csak mert jól érzi magát. Na ezen már mindenki nevetett. :D
- Rendben, ha senki nem vállalja el, akkor a következő dolgozatban mindenki mínusz 10 ponttal indul. Ami még egy egyesnek sem felel meg. Remélem, azért eléritek majd az egyes szintet! Nullák vagytok! Hahaha – nevetett fel sátáni gonoszsággal René, mint aki éppen a halálunk napját akarná kitűzni a fejünkre. :D
Néztük, néztük, néztük a tanárt, mire elhallgatott a röhögéssel.
- Oké – felelt végre Wolfi, aki szerintem nagyon lemaradt. :D
- Oké?! Valóban?! Tényleg?! – hüledezett tettetve a tanár. – Rendkívül méltányolom, hogy legalább volt képed válaszolni!!! – csapott rá az asztalra, mire Karamell „békítően” felszólalt.
- Ugyan már, tanár úr. Nézzük a jó oldalát. Be tudtuk kapcsolni a gépet, amire már számolni sem tudom, hány oldalt írtunk elméletben a füzetbe… - itt már eltorzult az arca, annyira röhögni akart – Maga meg szerintem csak azért olyan dühös, mert nem a kedvenc operált nőstényét tettük ki, ez nem egy langyi férfi és nincs mogyorója sem és …
- Elég volt!!!!!! Hogy engedhetsz meg magadnak ilyen hangnemet? Te félkegyelmű !!!! Kifele a teremből!! Kifele!!! Óra után találkozunk az irodámban!!!! – ripakodott rá végső idegességében René. Ajaj, azért ez már durvább… Gondolhattunk volna rá, hogy azért ő mégis csak az IH… De nem gondolunk mi ilyenekre, és legbelül érzem, hogy azért a tanár úr szeret minket. Brrrr. Csak nagyon jól rejti. :D
-  De kint sötét van és … Sötét – érvelt remekül Karamell, amire Zero szokás szerint röfögött egyet röhögés közben.
- Nem érdekel!!! Ha nem húzol ki most azonnal, én váglak ki! Tudod te, ki a langyi!!! – ordibált teli torokból a tanár.
- Jól van jól van, azért még nem kéne ilyen paprikás hangulatban lenni… - szedelőzködött Karamell, fogadta az elismerő „levegőpacsikat” és röhögő szempárokat, miközben kisomfordált a teremből, és miközben kiment a teremből, úgy tűnt, mintha rám nézett volna, de fura volt… Mikor hátrafordultam, észrevettem Kíra forgó szempárját, tehát valószínű, hogy rá nézett…
- Most pedig kapcsoljátok ki azokat az átkozott gépeket!!! -  utasított minket René szenvedélyesen. :D
- De hogyan kell? – tettette az értetlenkedést Bonti, és most nagyon elemében lehetett, mert elég volt pár szót jó helyzetben kimondani, és az osztály szakadt a röhögéstől miatta.
- Ha egyszer ment felkapcsolni fiam, lekapcsolni is valószínűleg menni fog – forgatta a szemét unottan az IH.
- Az nem is olyan biztos! – adott igazat Bontinak Zak, miközben lelőtte CS-ben az ikrét. :D Elég hamar sikerült letölteni.
- Ezért még meghalsz!! Többször is!! – őrjöngött a fejét fogva Zero, és úgy oldalba lökte a tesóját, hogy megint Zakarián járt rosszabbul, és ő lett az a tagja az osztálynak, aki legendásat zakózik a székével. :D Oldalra elborult, és mivel Stella mellette ült, ezért konkrétan a lány ölében találta magát. Hupsz.
- Bo… Bocsi – szabadkozott Zak. – Nem szándékosan… Csak.. Amúgy jó ez a felsőd.. Olyan.. Illatos – fejezte ki magát egészen szépen Zak, miközben felkelt Stella öléből, de szerintem maradt volna még pár.. hmm… Napig. :D Stella full vörösen és értetlenül nézett hátra rám.
- Nyugi, hamarosan csöngetnek – bólintottam biztatóan, mire úgy láttam, megnyugodott. :D
- Semmi baj, őőőő – nézett bele a sötét monitorjába Stella – Semmi… - Majd elkezdett zavartan kutakodni a táskájában.
- Tényleg bocsi… - szólt oda Zero is, mert tényleg picit túllőttek a célon. :D Konkrétan nem csak Zak, hanem a szék fele is beleállt a lány hasába.
- Mondom, hogy semmi baj! – szólt vissza Stella indulatosabban, de mikor Zerora nézett, visszavett a hangjából, és csak bámulta a fiút olyan 5 másodpercig, majd lehajtotta a fejét.
- Ha befejeztétek a bocsánatkérést, meg a bámulást, akkor hmmm… - vakargatta az állát az IH. – csinálhatnánk is ezen az órán valamit! Mondjuk, írhatnánk! Írjátok fel a következő címet a füzetetekbe: „Hogyan válasszunk MEGFELELŐ háttérképet és témát a számítógépünkre”. A megfelelőt húzzátok alá hullámos vonallal, és akkor kezdhetjük is!
- Hullámosan… Komolyan, ez a fickó a langyiságát át akarja ránk sugározni? – csóválta a fejét Zero.
- Kifelé!!!!! Azonnal!!! – ma nagyon nincs formában René, meg sem próbál többé harcolni velünk. :D
- Ezaaaaz – ugrott fel a helyéről Zero, és amint kiért, hallottuk, ahogy megszaporázza a lépteit, és összeröhög a kint bazsalygó Karamellel.
- Hát ez nem lehet igaz… - fogta a fejét a tanár, majd indulatosan kitárta az ajtót, és kihajolt.
- Kuss legyen!!! – pedig már azt hittük, valami választékos és kreatív beszólással fogja leteríteni a fiúkat a harcszíntérről, de úgy tűnik, az én elgondolásom a helyes: ma nagyon nincs toppon. :D

Az óra további részében leírtuk, hogy mindenképpen illedelmes és szép hátteret válasszunk (Zak itt halkan megjegyezte, hogy pedig amit ők választottak az IH-nek, az is eléggé ilyen volt), valamint hogy tartózkodjunk a kép túl sokszori megváltoztatásától, sőt, a gépezéstől is.
- Zárójelbe pedig írjátok oda, hogy 9.B osztály!!! – viharzott ki a teremből René.
- Jó, ezt az évet kibírjuk valahogyan… - szólt be Erion. – De jövőre meg azután legalább ez már nem ránk lesz érvényes – a kezdetben kezét Erionra emelő Zakarián és mi erre a mondatra mind nevetni kezdtünk. :D 

Miután kicsengettek utolsó óráról, gyorsfuttában összepakoltam a cuccomat, és kivágtattam a gimiből. Mikor a friss szél megcsapta az arcomat, máris jobban éreztem magam. Csak ne gondolnék arra a hülye levélre, meg Bonti engem pásztázó szemeire... Basszus. Próbáltam az utat figyelni, meg hallgatni a madárcsiripelést, akár egy költő. Ki tudja, lehet én vagyok a következő Petőfi, csak nőben és pár évvel későbbi reinkarnációként. :D
Mivel a házunk a sulitól kb 5 percre található, nem kellett sok idő, hogy hazaérjek. Éppen a kulcscsomóval bíbelődtem, amikor...
- ÁÁÁÁ - kiáltottam fel rémülten. - Mi vagy te, valami hülye kerti törpe? Halálra ijesztettél, te úr isten! - próbáltam egyenletesen venni a levegőt.
Az újdonsült kerti törpém  éppen egy bokor mellett állt, és lassan rám emelte a tekintetét, ami üveges (?! Mondom, hogy kerti törpe!) volt és érzelemmentes.




- Mi... - néztem teljesen összezavarodva a szemébe.
- Olvastad? - kérdezte minden bevezető nélkül, pusztán "köszönésképpen". Gondolom én. Valami miatt erre a kérdésre összerezzentem, de nem. Nem kerít hatalmába. Mi van? Miken gondolkodom? Te úr isten! :D Ne viccelődjünk már...
- Nem... És ne is várjad, hogy elolvasom - fordítottam el a fejemet kapásból. - Nem kell a mellébeszélésed, vagy a "Feketelistád", vagy mit tudom én mid! Csak... - itt újra visszanéztem rá, nyomatékosításképpen - Túlreagáltad. Érted? De nekem most le kell nyugodnom... Azt hittem, te majd nem szólsz bele abba, kivel mikor meg hol beszélhetek... Ne, ne érts félre - itt újra elfordítottam a fejem, á, nem nézhetett hülyének... - ez az egész nem olyan nagy durranás, mint amekkora feneket kerítünk neki. Viszont most hagyj! Egyedül akarok lenni...
- Pedig én tényleg ki akar... - Mi? Mit akart? hátradöntötte a fejét, és egy ideig az eget pásztázta, majd fogta magát, és elindult hazafelé... 


Én ezt nem értem. De legalább... Öhm. Békén hagyott. Mikor beértem a házba, levágtam a táskám, és berontottam a szobámba. Majd újra kimentem az előszobába, ahova a táskámat "trehánykodtam" le. Kivettem belőle a Bonti által kapott levelet, és forgattam az ujjaim között. "Nem érdekel ez a hülye Fekete Lista!" - elmélkedtem magamban, de mikor Bonti üveges és semmitmondó tekintetére gondoltam, majdnem engedtem a kísértésnek, és felnyitottam.
- Tessék? - vettem fel gondolataimból felzörgetve a telefonom.
- Szia, Sííííra! - hallottam a vonal másik végéről Stellát. Á, ő fel fogja dobni a hangulatomat, már most mosolyogtam. :) - Kíra mesélt Bonti leveléről és... - itt már lelohadt a mosoly az arcomról - szerintem nem akkora ügy ez a pedellusos összeveszéses cucc, szóval simán megnézhetnéd, hogy mit írt. Tudod, mekkora mázlid van? Nekem még soha nem írtak levelet! - áradozott a telefonba, én meg néma csendben álldogáltam.
- Ja, vagy már elolvastad? - erre a kérdésére majdnem összegyűrtem azt az átkozott levelet.- Nem, nem olvastam el - mondtam egy sóhaj kíséretében.
- De naaa, az én kedvemért! - mondta csilingelő hangon.
- Figyelj, nagyon bírlak Stella, de most... Nem szeretném. Mennem kell, szia - meg sem várva a válaszát, hülyén letettem a telefont, de amint megtettem ezt, rögtön meg is bántam. Szegény Stella! Majd holnap normálisan bocsánatot kérek tőle, most biztos megharagudott, vagy bármi...
Lefeküdtem az ágyamra, és még mindig a levelet szorongattam. Nagyon forrófejű tudok lenni, erre rájöttem. Bonti meg beleszólt a dolgomba, meg akarta szabni, kivel beszéljek. Erre rájöttem. Mindenre rájöttem. Kivéve arra, most mit tegyek. Mire észbe kaptam, már el is aludtam, elfelejtve azt, hogy a levél a kezemben maradt...