- Most komolyan... Az első feladatunk, hogy rajzoljunk le valamilyen élő állatot?! - olvasta fel a lapon szereplő első ügyességi feladatot Bonti.
- Egy sivatagi kecske?! - kérdeztem ásítva, de amúgy, szerintem már aludtam is, mivel egy sivatagi kecskéről álmodtam. Jó na, ez elnézhető, egész éjjel zenéltünk Krisztánnal, tök jól elvoltunk. Igazából, nem tudom, hogy miért csinálta, de nagyon hálás vagyok neki érte. Sikerült elterelnie a figyelmem, és még jól is ütöttük el az időt. Dumáltunk, zenéltünk, párna csatáztunk, és közben Krisztán arról papolt, hogy mennyire be fogom égetni holnap, azaz ma. Ebben csak az a vicces, hogy a párna csata jobban rontja a megítélését, mint egy dal eléneklése. :D
- Hogy, mi van?! - kérdezte Bonti, amúgy meg is értem a kiakadását.
- Sivatagi kecske! Nézd! - szedtem el tőle a füzetet, ami egyébként vonalas volt... Miért vonalas, amikor rajzolni kell rá?! Na, mindegy. - Látod, itt van a feje, amin van két kis szarvacska. Utána, itt a nyaka, a teste, a négy lába, meg a patája..
- Jó, de mivel kecskéről beszélünk, egyen szalmát - felelte tök komolyan, majd fogta magát, és a kecske szájába rajzolta a szalmaszálakat. - És, mivel sivatagit mondtál, kellenek piramisok is.
- Meg olyan homok izé... Na... Homokdűne - jutott eszembe, majd elkezdtem telerajzolni a lapot ilyen dűnével. - Úú, és egy fa.
- Fa?! - nézett rám értetlenül.
- Ha van sivatagi kecske, akkor legyen sivatagi fa is. Plusz, a fa árnyékot ad... Na, nézd meg, hát nem lett csodás a művünk?! - fordítottam felé a füzetet a padon.
- Jó, hát tényleg nem üti meg Serena követelményeinek szintjét, de nézd a jó oldalát - Bonti rám nézett, majd egyszerre hajoltunk a rajz felé, és halkan, mintha csak egy titkot mondanák megjegyeztem: - Egyrészt, eredetiek vagyunk, másrészt, öt percünkbe sem került.
- Jó, te teljesen meg vagy húzatva - nevetett tovább.
- Most miért? Még írtunk hozzá magyarázatot, sőt még ki is emeltük. Igazán perfektül dolgoztunk, szerintem.
- próbáltam meggyőzni a srácot a rajz jó oldaláról, ami amúgy tényleg valami borzadály lett. :D - Nem akarjuk mi ezt beadni.
- Nem, inkább égessük el, vagy tudom is én, mert ezért egy életen át szívni fogunk - fogta ismét a fejét Bonti.
- Oké, akkor, kezdjük előröl - téptem ki a füzetből a lapot, majd odanyújtottam a srácnak - Hazaviszed emléknek?
- Nyilván, ki is ragasztom a falra - forgatta a szemét, de láttam rajta, hogy még mindig röhög. Egyébként végül lerajzoltuk egy sokkal elfogadhatóbb állapotban, és úgy adtuk be. De, ezzel sajna elment fél óránk, úgyhogy... Annyi lett a kávé szünetemnek.
- Na, akkor a kövi.... - néztem a lapot ásítva, majd megtorpantam. - Mi van?! Most komolyan, én nem fogok ugrálni össze-vissza, kinőttem már az ugróiskolából!
- Mi?! - kapta ki a kezemből Bonti a feladatunkat tartalmazó listát, majd egy hatalmas sóhajjal nyugtázta, hogy nem olvastam félre. A második feladatunk címe: "Ugróiskola!". És, csak ennyi volt ide írva, meg annyi, hogy a tesi öltözőbe kell hozzá menni.
- Üdvözletem! - üdvözölt hatalmas mosoly kíséretében Riven az öltöző egyik padján ülve. - Na, akkor a szabályok...
- Csak, hogy tisztázzuk, ez most komoly?! - akadtam fenn, amikor megláttam a földre felrajzolt ugróiskolát.
- Első csapat vagytok, ne akasszatok ki elsőre! - szólt közbe Riven, de ez... Ez milyen már?! - Na, a lényeg, hogy van nyolc kérdés. Aszerint mondom a kérdéseket, hogy melyik számba dobjátok ezt a követ. Ja, és nincs sok köze a tegnapi teszthez, és ha már itt tartunk. Mi volt a nyolcasra a válasz?
- Mi volt egyáltalán a nyolcas? - kérdeztünk egyszerre vissza Bontival.
- Jó kérdés - rántotta meg a vállát, mi meg csak egymásra néztünk. - Na, hajrá! - Bonti dobott először, és ügyesen bele is talált a nyolcasba, Riven pedig tette is fel a kérdést. - Szívás, de ilyet kifogni.... Hányban érettségizett Reviuls?
- Ch, aj... - fogtam a fejem. Ezt nem hiszem el... - Olyan kérdés nincs, hogy melyik kórházban született?!
- Hát... Sajna nincs, viszont ez jó ötlet, szívatós - röhögött Riven, mi meg ezerrel agyaltunk Bontival.
- Nem érettségizett - felelte végül Bonti, Riven pedig bólintott egyet, jelezve, hogy helyes a válaszunk. Egy nagyot sóhajtva konstatáltam, hogy akkor már van kemény egy pontunk, majd elvettem egy másik követ Riventől, és sikeresen beletaláltam az ötösbe.
- Ejha, keményen kifogjátok a fogós kérdéseket - szívta a fogát a végzős srác. - Na, mi volt a kedvenc kosárcsapata?
- Fú - fújtatott Bonti beletúrva a hajába. Ez így remek. Egyre hülyébb kérdések fognak jönni?! És, egyáltalán... Vagyis, ez az!
- A Milétos! De ebben a csapatban játszott egy évet, konkrét kedvence viszont nincs - Riven meglepődve adott nekünk még egy pontot, Bonti meg összepacsizott velem. Mi van?! Ez pacsit adott?! Egy pacsit adott... Egyébként a kövi kérdésünk az egyes volt.
- Mi a márkája a cipőmnek?
- Ha?! - jött a második kiakadás a pacsizós szitu után.
- Reebok - jött a válasz szinte azonnal Bontitól. Ja, jó, akkor ezért is kaptunk egy pontot. Kezdek kiakadni ezen a játékon...
- Remek, és akkor a hatos kérdés... - húzta lejjebb a tollát a füzetében Riven. - Mi volt a kedvenc étele Reviulsnak?
- Biztos sushi... - töprengett Bonti, egyébként nekem is ez ugrott be.
- Sajna nem - válaszolta Riven, mi meg kiakadtunk. Basszus, tegnap a legnagyobb bajunk az volt, hogy hány terem van a földszinten, de már bánom, hogy azon is ennyit dekkoltunk. - Passzoltok? - ránéztem Bontira, majd bólintottunk egyet, és már jött is a kövi kérdés.... a hármas. - Mennyiből állhat egy pizza feltét minimum?
- Hallod, egyre hülyébbek a kérdések - nevettem el magam kínosan.
- Én mondtam, hogy nem sok köze lesz a tegnaphoz - nevetett Riven is, Bonti meg közben nagyban számolgatott. - Ne már hogy ez kifogjon rajtatok! Minimum, mennyi lehet egy pizza feltét? - próbált segíteni Riven, de nekünk kábé annyit ért, mint halottnak a csók.
- Ja, kettő! - találtam ki végül.
- Jesszusom, még egy ilyen csapat sem lesz, akik a legegyszerűbb kérésre nem vágják rá kapásból a választ... - írt fel nekünk még egy pontot Riven, majd sikeresen beletaláltunk a kettesbe. - Hány gyermeke született volna Reviulsnak 1760 előtt?
- Ez milyen kérdés?! Ha kifog egy olyan nőtt, akkor akármennyi - reagálta le Bonti nevetve a kérdést. Jó, tényleg hülye kérdés, de... Aj, az egész hülye játék a becsapásra megy, hát persze.
- Egy sem - szólaltam meg, mire a két fiú felém nézett.
- Ez honnan jött neked? - kérdezte Bonti.
- 1760-at mondott - emlékeztettem a srácot.
- Igen, és...Ajjjjj.... - esett le neki, hogy akkor még meg sem született Reviuls. Nekünk viszont megszületett az ötödik pontunk. :D Következőleg beletaláltuk a kis kövecskét a hetes kockába,
- Reviulsnak volt egy lapja, melyről későbbi nevét is kapta. Ki ellenezte a lap működését? - nagyot sóhajtottunk Bontival, én speciel mondjuk azért, hogy feldolgozzam a sok idióta és becsapós kérdés áramlását. Ki nem támogatta?! Hát, az ellenségei? Vagy, ilyenkor mi van? :D Ránéztem Bontira, aki szintén megakadt a kérdésen, így szemkontaktus által megbeszéltük, hogy passzoljuk az egészet.- Kár, pedig ez könnyű volt, de mielőtt megkérdezitek, én sem tudom - reagálta le Riven, mi meg felvont szemöldökkel néztünk rá, majd vártuk az utolsó kérdésünket, mely a négyes számot viseli. - Ez könnyű lesz, jól figyeljetek. Ha Reviulsnak négy gyermeke volt, és mind a háromnak lett összesen két dédunokája, akkor hány gyerekük volt?
- Mi ebben a könnyű?! - fújtattam levágva magam a padra.
- Ez baromság - szólalt meg Bonti, amivel teljes mértékben egyet értek. - Alapba három gyereke volt.
- Na, azt hittem ez kifog majd rajtatok. Akkor van hat pontotok, eddig ti vagytok a legjobbak - sütötte el a nagyszerű poénját Riven, mi meg kivonultunk az öltözőből.
- Tartsunk kávé szünetet, szétmegy a fejem... - nyújtózkodtam kikészülten. Ezek a kérdések rendesen lefárasztanak.
- Én most már vissza nem megyek kávéért - jött velünk szembe Krisztán, és Kíra.
- Kár, pedig mondanám, hogy akkor beégetlek majd, de... ezt a feladatot még én sem tudom űberelni. Jut eszembe, csak a teremben kell lenni, igaz? - kérdeztem meg aggódva.
- Ja, de ha nagyon csapatjuk, akkor lehet lesz egy-két potya vendég - elmélkedett Krisztán, én meg csak unott tekintettel néztem rá. Kíra, és Bonti amúgy értetlenül néztek egymásra, pláne Krisztán következő mondata miatt. - Ja, és vigyázz a hangodra, ha beégetsz véged.
- Na jó, ebből nem értek semmit, és mivel nem rólam van szó, mozdulj! - lökte meg Kíra Krisztánt sértődötten. Szegény, nem éppen viseli jól, ha nem róla van szó.
- Hé, Kíra! - szóltam utánuk, mire mind a ketten megfordultak. - Hagyd életben, nem akarok beégni!
- Hah, azt majd meglátjuk! - szóltak vissza egyszerre, de szerintem ezt ők sem gondolták komolyan, és mind a ketten teljesen más értelemben értették. :D
- Miért is kell vigyáznod a hangodra?! - értetlenkedett Bonti, amikor mi is elindultunk a büfé felé.
- Semmi, csak szívattam, hogy beégetem majd ma azon az osztályos cuccon - nevettem legyintve.
- Ja, tényleg azzal kapcsolatban. Mit fogtok csinálni? - érdeklődött kíváncsian.
- Hát, legfőképpen ülni - titokzatoskodtam, és beálltunk a sorba. Vagy öt perc múlva sikerült eljutnunk végre a lapunkon szereplő harmadik ponthoz, ami a...
- Kosár - olvasta fel Bonti.
- Jó, nem tudok kosarazni - adtam már most fel az egészet.
- De ez az utsó, utána még van az osztályos izé, és végeztünk mára - biztatott Bonti.
- Ettél még nem tudok kosarazni - néztem rá mosolyogva.
- Na, és akkor most gondold át ezt a pillanatot, és rájössz, miért vagy te Hercegnő - sóhajtotta a srác, majd betolt az ebédlőbe. Nem is tudtam, hogy van itt ebédlő, vagy, hogy egyáltalán működik is. Amúgy, átgondoltam, és nem esik le semmi...
- Hali! Kosarazunk egyet?!
- Kösz, kihagynám - léptem el Kuroro mellett, aki a jelek szerint az állomáson tevékenykedik. Tőlünk amúgy ki is van állomáson? Ja, hiszen csak négy állomás van, leesett ám.
- Jó, akkor a feladat, eltalálni a labdával Reviuls képét. Tíz kép van, személyenként öt-öt próbálkozás. Értelemszerűen, amit nem találtok el, azért nincs pont - darálta a feladatunkat az A-s srác.
- Csere nincs? - kérdeztem, Bonti meg röhögve fogta már mellettem a fejét.
- Hát... Nincs! - vágta rá egyből. Aj, pedig én rohadtul nem tudok ilyet csinálni... - De, ha ennyire ellene vagy, kezdhetnéd akár te is.
- Ez remek ötlet! - lökött előre Bonti is, amire csak egy szúrós pillantást kapott. És, amúgy mi lett a végeredmény? Ötből négyet találtam el, mivel az elsőt egy kissé félre céloztam... Konkrétan Tegumi felé ment, pedig nem éppen neki akartam dobni, de olyan szívesen megnéztem volna, ahogy fejen találja a labda. Jó, akkor tudat alatt akartam csak nekidobni. :D Bonti persze nagyon vagány volt, ledobta mind az öt képet, tehát itt is sikerült szereznünk kilenc pontot. A rajzra vajon mennyit kapunk majd? Mondjuk, szerintem az elsőre kaptuk volna a legtöbbet, de így is jó, hátha a második megüti azért a minimum szintet. :D Felmentünk a terembe, és mivel Bonti szerint ma igazán kitettem magamért, vett nekem kávét, jupi, micsoda öröm. Kaptam kávét! :D Na, egyébként megálltam a tök üres teremben, mivel csak én és Bonti voltunk még fent, eszembe jutott, hogy Krisztán gitárja itt van, és mivel megbeszéltük, hogy titokban tartjuk az osztályos dolgot, így egyszerűen csak elvettem, és felültem a tanári asztalra, majd elkezdtem csak úgy random játszani.
- Azért még balhézni fog - dőlt hátra a székében Bonti.
- Nyugi, jön nekem eggyel, mert tegnap megtaláltam a kutyáját - feleltem, majd kivágódott az ajtó. Oda kaptam a fejem, vagyis csak arra, hogy Zero beszáguld rajta. Basszus, kizökkentett, ez bolond. Ránéztem Stellára, aki csak legyintett, és fejen vágta Zerot. Közben megérkezett Karamell és Wolfi, és Zeririn és Zak párosa is. Őket követte Zera és Erion, tehát kezdett egészen élénk lenni az osztályunk.
- Gyerekek, mindenki meg van? - lépett be Tyler tanár úr is.
- Á, Krisztán és Kíra még Rivennél szenvednek - legyintett Bonti, belőlünk meg kitört a röhögés. Hát igen, az egészen agyzsibbasztó állomás volt, mit ne mondjak. :D
- Addig had játsszak én is rajta - rohant Karamell felém, én meg csak feljebb ültem az asztalon, tehát szépen nekirohant a falnak.
- Bocs, Krisztán kinyírna, ha nektek is odaadnám - néztem rá nevetve.
- Az tuti, el a kezekkel a gitáromtól, Karamell! - hallottuk meg az emlegetett szamár hangját, és az arca nem csupa kedvességről árulkodott. Tiszta ideg volt, de ahogy elnéztem a mögötte haladó Kíra is.
- Te félkegyelmű, ez a te hibád! - üvöltözött Kíra kikelve magából.
- Mi a f*** van?! Mégis ki az a gyökér, aki a Reebokot összekeveri az Adidassal?! - vágódott fel mellém Krisztán idegesen a tanári asztalra.
- Nem kevertem össze, de ha már itt tartunk, én legalább tudtam, hogy hány pizza feltét van! - igen, ennyit a nyugodt a légkörről, Kíra és Krisztán jelenete inkább röhögés tárgyává vált.
- Ha nem a fejeddel lettél volna elfoglalva tudnád, hogy én mondtam hamarabb, csak a cseszett nagy egód miatt megint kiverted a balhét!
- Gyerekek, elég legyen! - sopánkodott az ofőnk, a veszekedős páros meg fújtatva vette tudomásul, hogy még csak a második napnál járunk, ők pedig már az első nap, első másodpercében nem tudtak közös nevezőre jutni.
- Eléggé ingerült vagy? - kérdeztem nevetve.
- Ja, totálra - rázta a lábát idegbetegen, konkrétan az asztal tuti hátra mozdult pár centit. - Na, mindenki tegye le a seggét valahova, és maradjatok kussba, plusz, ha beégek, az az ő hibája!
- Hah, szemét - vágtam fejen, mire csak elröhögte magát. Mindenki tök értetlenül ült le vagy az asztalra, vagy a székre, de volt olyan is, aki a földre vetette le magát. Odaadtam Krisztánnak a gitárját (És nekem lett igazam, rohadtul nem lettem érte lecseszve.), majd a biztonság kedvéért bezártam az ajtót, nehogy Krisztán jobban beégjen, miközben ő elkezdte játszani a tegnap vagy százszor átvett dalt. Komolyan, már a fejem zsongott, de ő uraságának sosem volt elég jó, mivel neki még a tökéletes is égést jelent... Belekortyoltam még egyet a kávémba, majd felvágódtam Krisztán mellé, aki pont ekkor kezdett bele a szám éneklésébe.
- "Don't you give up on me... You're everything I need..." - ránéztem amolyan "Mi az?" tekintettel, ő meg csak megrázva a fejét elröhögte magát. Oké, akkor erre is csak azt tudom mondani, hogy: lényeg, hogy ő tudja. A szám befejeztével a srác szó szerint csillogó szemeivel találtam szemben magam. - Te egy zseni vagy! - ölelte át a vállamat Krisztán, én meg tök meglepődtem. A többieknek meg leesett a... valami, mert eddig full csendben voltak, most meg mindenki tapsolni kezdett, meg füttyögni, meg ilyesmi. :D - Kössz, hogy nem égettél be.
- Amúgy sem akartalak, bolond! - löktem meg egy kicsit, és mivel amúgy is a szélén ült, sikerült leesnie az asztalról. Persze, mindenki röhögni kezdett. - Basszus, a gitár egyben van?!
- Kössz, én egyben vagyok... - fújtatott a szemét forgatva.
- Persze, persze! De, a gitárnak nem esett baja, ugye?! - kérdeztem, és a többiekből meg még jobban kitört a röhögés. Nevetve nyújtottam Krisztánnak a kezem, majd amikor felrántottam megjegyeztem: - Bocs, mégis sikerült beégetnelek.
- Áá, a lényeg, hogy a gitárnak nem lett baja - nevetett a srác is, tehát, a vége mégis jól jött ki: röhögve. :D
- Ez az, én még játszani akarok rajta - üvöltötte be Karamell, és persze, mi még mindig nevettünk. :D
- Nagyon jók voltatok srácok, de, ha jól tudom egyikőtök sem jár kórusra - gondolkodott el az ofőnk.
- De, majd biztos operákat fogok zengeni - forgattam a szemem unottan, a többiekből meg ismét elkezdtek röhögni.
- Yamanaka Sirállia! - tette csípőre kezét az előttem megálló Kíra, én meg egy "Ó-ó" kijelentéssel elbújtam Krisztán háta mögé, bár ez tök felesleges volt. - Szerinted én hülye vagyok?!
- Válaszolhatok én?! - kérdezte Krisztán.
- Nem! - feleltük egyszerre Kírával, bár én azért mondtam, hogy ne rontsa tovább a helyzetem.
- Síra, én egyszer kitekerem a nyakad! Leléptem, Zera! - vonult ki Kíra a teremből hajdobálás közepette.
- Hallod, van egy kis dolgom még, de utána eljönnél velem valahova? - kérdezte Krisztán megállva előttem.
- Hát, ha apámon múlik kétlem... - sóhajtottam, mivel tegnap sem voltam otthon, és tuti, ha most haza megyek apa bezár a szobámba, és még a kulcsot is eldobja.
- Amit tegnap mondtál... - ekkor nem is zavartatva magát megölelt, majd suttogva folytatta - Ne rágd magad, rendben?
- Köszönöm... Ezt is, és a tegnapit is... Sokat jelentett, hogy akkor kissé... erőszakosan rábeszéltél, hogy dumáljunk... - mosolyodtam el, és tényleg így is gondoltam. Nem hittem volna, hogy majd amikor igazán arra volt szükségem, hogy beszéljek valakivel, akkor Krisztán lesz az, akibe belebotlok.
- És, ha van valami hívj, oké?! - igértette meg velem Krisztán.
- Köszönöm, tényleg - szorítottam magamhoz jobban. Tényleg, fogalmam sincs, hogy mikor fogom ezt neki vissza adni, de jövök neki minimum tizenkét órával. :D
- Khm - köhintett a mellettünk álló Bonti.
- Takarodó van, most nem érek rá - szólalt meg Krisztán, de úgy mellékesen megjegyzem: még mindig nem engedett el. Kezdtem veszélyesnek ítélni a légkört, tehát, szerintem jól tettem, hogy eltoltam magamtól Krisztánt.
- Tényleg?! Ezt nem biztos, hogy neked kellene mondani! - húzta össze a szemöldökét Bonti.
- Talán mégis - nézett rá szemtelen vigyorral Krisztán.
- Oké, fiúk, elég lesz! Illetve, nekem mennem kell, ti ölhetitek egymást! - szálltam le az asztalról, majd elmentem a helyemen lévő táskámért, aztán már léptem is. A többiek idő közben leléptek valahova, mondjuk nem baj, eléggé ég a fejem így is, tiszta szar voltam, meg minden, és áá...
- Hallod, neked beszélek! - kapta el a kezem Bonti, és belökött egy sikátorba, ugyan oda, ahol valamelyik este is akciózott. Kár, pedig még futottam is, hogy mindenkit elkerüljek.
- Bocsi, de nekem tényleg mennem kéne... - néztem a szemébe, de ő csak nem akart elengedni, sőt, még jobban nekinyomott a falnak, és egyre erősebben szorította a kezemet is. - Hallod, ez már kezd fájni.
- Ez mi volt?! Amit levágtatok a terembe, az mi volt?! - kérdezte ingerülten.
- Ti osztottatok minket össze, és... - löktem el magamtól, majd elkezdtem hátrálni. -, semmi közöd hozzá, oké?! Krisztánnal csak barátok vagyunk, ugyan úgy, mint veled! Vagyis, eddig azt hittem, hogy azok vagyunk. De, minek is magyarázkodom neked?! Hagyj békén mindaddig, ameddig le nem higgadsz! - rohantam el, és teljesen nem értettem semmit. Miért csinálta ezt, miért volt ilyen?! És, ez miért zavart össze ennyire?! Nem érdekel, nem csinálhatja azt, amit csak akar, nem vagyok a játéka, amit zsinóron rángathat kedve szerint! És, akkor mi van, ha megölelt Krisztán?! Egy, azt sem tudja miért, kettő, ő is meg szokott, most mit kell ezen túl parázni?! Kicsit ingerülten vágtam be magam után a bejárati ajtót.
- Még a végén megint újat kell venni... - nézett rám Gray a konyhából.
- Apa?! - kérdeztem egyből.
- Nincs itthon, de azt mondta, hogy ha haza érsz, ne engedjelek ki a házból. Sőt, a szobádból sem. És, még azt is mondta, hogy ha próbálkozol, akkor kötözzelek le az ágyra - darálta az üzeneteket.
- Kit izgat mit mond?! Úgy sem szándékoztam sehova sem menni... - indultam fel a lépcsőn, majd eszembe jutott valami. - Meg amúgy is, hazajöttem reggel.
- Ja, ha itt tartunk. Merre voltál este?! - tette fel a kíváncsiskodó kérdését.
- Krisztánnál, és bármit is akarsz mondani, azt tartsd meg magadnak, ha lehet, mert ma már megkaptam Bontitól a... Mindegy, a szobámban leszek.
- Kell kávé? - kiabált utánam Gray.
- Nem, kösz - intettem, és bevonulva a szobámba levágtam a táskámat, és rájöttem, hogy nagyon takarítani kellene itt. Persze, nekem le sem esett, hogy amikor Zeron néha néha hazajött, a szobám csodálatos módon átalakult, sehol nem volt szétszórva ruha, tányérok, vagy akár törött cserepek, amik valaha tányér, vagy pohár formát öltöttek. Egy jó dolog van, hogy Vitany legalább nem vedlik annyira, de akkor is takarítani kell. Fú, tényleg nagyon kétségbe lehetek esve, ha ezt én mondom... Felpakoltam a szőnyeg közepén kiterült Vityt az ágyra, majd levonultam megkeresni a porszívót. Aha, gondoltam én, hogy könnyen megtalálom, a vicc csak annyi, hogy még azt sem tudom a miénk hogy néz ki.
- Mit keresel? - nézett Gray felvont szemöldökkel a kanapéról, amikor már vagy tíz perce csak tébláboltam a nappaliban.
- Semmit - sóhajtottam, majd jobbnak láttam, ha először összepakolok a szobámban, addig meg kitalálom merre lehet a porszívó. Most belegondolva, miért is szórtam szét a ruháimat? Ja, tényleg, mert suli előtt hazarohantam átöltözni, viszont nem igen találtam semmit, tudod tipikusan "Nincs mit felvennem, nincs egy göncöm sem!" szindróma állt fenn nálam, úgyhogy akkor még jó ötletnek tűnt mindent kivágni, és úgy keresgélni. Basszus, túl nagy a csend... Csak Gray van itthon, de amúgy sem érdekel, akkor hallgatom maxon a zenét, amikor akarom, tehát apám ezért nem szólhat semmit. Na, akkor ha a zene megvan, tényleg neki kéne állnom, és ha már itt tartunk, lehet nem ártana a szekrényemben is rendet vágni. Nem csoda, hogy nem találok meg semmit, ha egyszerűen csak össze van benne durva minden. Akkor, mondjuk vágjunk ki belőle mindent, szerintem... Jé, nem is tudtam, hogy van ilyen ruhám. Na, akkor csak megéri rendet rakni. :D Vagy egy órámba telt visszapakolni mindent a szekrényembe, de megérte. Találtam olyan cuccokat, amikről nem is tudtam, és azokat is megtaláltam, amikről tudtam, hogy valaha léteztek, csupán azt nem tudtam merre tévelyedtek el. Zeron azzal szekált, hogy megunták az életet velem, és mivel gonoszul bántam velük tuti elléptek egy másik lányhoz. Milyen baromság, és én mégis bevettem, beletörődtem, hogy akkor jobb helyen vannak. Megtaláltam azt a szürke ruhát is, amiért annyit viaskodtunk a nagybátyámmal. Mindig azzal húzta az agyam, hogy ha borongós a kedve ezt adjam neki kölcsön, mivel pont jó rá, és pont illik a lelkiállapotához is. Tudod, van az, hogy fel sem fogod, hogy mennyi baromságot csináltatok, amikor ott van veled. Majd, ha egyszer eltűnik, rövidebb vagy hosszabb időre, és te megtalálsz egy tárgyat, bármit, csak akkor esik le, hogy mennyi mindenen vagytok már túl együtt. Veszekedések, nevetések, bulik, kiakasztások... Hm, talán nekem is ez kellet, hogy felfogjak dolgokat. Elgondolkodtat már maga az a tény is, hogy mennyi vitát én robbantottam ki, csupán azzal, hogy nem akartam, hogy elmenjen hetekre külföldre, vagy egyszerűen csak mert rám erőlteti azt, hogy apával beszéljek. Észre sem vettem, de miközben agyaltam, össze is sikerült mindent pakolnom. Viszont, minden máson agyaltam, csak azon nem, hogy hol van a porszívó.
- Gray - robogtam le a lépcsőn, ő meg értetlenül kapta felém a fejét. - Figyelj, beszélhetünk?
- Persze, de... velem?! - értetlenkedett magára mutatva.
- Hát, mivel téged hívnak Graynek, és mivel rajtad kívül nincs más itt, így.. - nevettem el magam, Gray meg még értetlenebbül nézett rám. - Figyelj, tudom, hogy amióta itt vagy... Nem nagyon könnyítettem meg a helyzeted, sőt, volt, hogy kiállhatatlan voltam. Emlékszel, amikor arról beszélgettünk, hogy Zeron mi mindent megtesz értem?
- Igen, még aznap este, amikor ideköltöztem... - bólintott a srác megdöbbenve.
- Igen, nos... Azt néztem, hogy nekem milyen sérelmeim voltak, és számításba sem vettem, hogy amit te mondasz, azt, hogy esetleg... Szóval, van benne valami. Nézd, tudom, hogy nagyon gyakran nem könnyű velem, hamar elvesztem a türelmem, és... teljes mértékben Hercegnőnek lettem nevelve, de...
- Mi van?! Te beteg vagy? Igen, ezer százalék, hogy lázas vagy! - tette a homlokomra a kezét, én meg tök önkényesen megöleltem. - Oké, rosszabb, haldokolsz.
- Dehogy, bolond - nevettem el magam.
- Ha érdekel, nem voltál olyan rémes, de az igaz, hogy Hercegnőnek lettél nevelve - vett fel egy sokkal komolyabb hangot Gray.
- Beszélni fogok apával - közöltem halkabb hangerővel egy nagyot nyelve. - Nem... Nem ígérem, hogy meg tudok neki mindent bocsátani, de... Azt hiszem, lassan ideje lenne meghallgatnom az ő álláspontját is... És, talán... egyszer, olyan lesz a kapcsolatunk, amilyet mindig is akart.
- Most megleptél. Sokadjára - nevette el magát Gray. - Mire ez a nagy személyiség csere?
- Nem kergültem meg, csupán megpróbálok kedvesebb lenni - csapta fejbe, majd elröhögtem magam.
- Igen, csodás öt percet tölthettem el a kedves éneddel - dőlt hátra a kanapén Gray. - Tudod, most biztos megsiratnád Zeront.
- Amint itt lesz, vele is beszélni fogok - mosolyodtam el, majd felállva elkezdtem felkutatni a porszívót, amit végül meg is találtam az emeleten, Zeron szobájában, az ajtó mögötti sarokba volt állítva.
Felporszívóztam, és minden törött dolgok kidobtam, úgyhogy, végeztem is. Graynek igaza van, ha most látna Zeron tuti először azt hinné, hogy beteg vagyok, utána elrángatna dokihoz, majd elsírná magát. Amikor először hallott gitározni, akkor is teljesen kész volt, bár nem értem mire föl, de a lényeg, hogy ő tudta. Na, nem mintha tényleg megkergültem volna, nem fogok 180 fokos személyiségcserén átmenni, viszont, meg akarom próbálni, hogy milyen kedvesebbnek lenni, és milyen nem teljesen csak azt nézni, hogy mi a jó nekem, hanem a másiknak is. Dakeről már egy ideje nem hallottam, viszont nem is érdekes. Őt, és a bandát teljesen ki akarom zárni, nem kellenek az életembe, semmilyen formában. Nem avatkozom bele a dolgukba, és ők sem az enyémbe. Talán, így lesz a legjobb.
- Vity, kijössz az udvarra? - kérdeztem a kutyámat, aki időközben felébredt. Egy ugatással már ki is szaladt a szobámból, és a lábam körül pörögve izgulta szét magát. Kinyitottam a terasz ajtót, ő pedig egyből kifutott. Felkaptam a lépcsőn heverő kis zsiráf játékát, amivel valamilyen okból kifolyólag imád aludni, mindig ezt látom a szájában, vagy mellette, amikor valahol kidől kajálás után. - Vity, nézd mit hoztam.
- Vaú, vaú! - ugatott izgatottan, amikor megpillantotta a kezembe lévő kis játékot. Eldobtam neki a kert végébe, ő pedig szélsebesen rohant is utána. Leültem egy párnára a lépcsőn, és így elvoltunk. Nagyon nem is törődtem annyit Vityvel sem, amit nagyon sajnálok. Mindig Grayre parancsoltam rá, hogy adjon neki kaját, vagy hogy fürdesse meg. Szerintem, én még ki sem hoztam őt a kertbe, és nagyon nem is játszottam még vele. Letudtam annyival, hogy van, aztán kész, és itt van Gray, aki szó nélkül megcsinált körülötte mindent, amit kellett, míg én csak néha-néha rápillantottam, vagy megsimogattam, amikor éppen az ölembe ugrott. De, alapjáraton csak átléptem rajta, ha bármi bajom volt, még jobban tettem az egészre. Talán erre már tegnap rájöttem. Ahogy láttam, hogy Krisztán és Nala milyen kapcsolatban vannak, kezdtem megérteni, hogy mivel jár egy kutya, és miről maradhatok le, ha ezt így folytatom. Talán, Nala sem véletlenül hallgat Krisztánra ennyire, ha nem bánna vele jól, vagy ha csak úgy félre lökné, ha baja van, akkor egy idő után biztos, hogy a kutya is úgy reagálna a gazdájára, mint ahogy fordítva van az egész. Vity olyan aranyos volt, ahogy szaladgált a játékért, és valahogy, ez az egész is tök megnyugtató érzést vonz magával. Biztos, hogy Zeron sem azért vett nekem egy kiskutyát, mert azt akarta, hogy ne féljek annyira a kutyáktól.
- Vity? Vitany, hol vagy? - álltam fel, mert sehol nem láttam a kutyát, valamerre nagyon eltűnt. - Vitany?!
- Hrrr - hallottam egy morgást a hátam mögül, majd Vity a lépcsőről elrugaszkodott, és simán nekem ugrott. Mondanom sem kell, borultunk egyet, közben meg Vitany nyaldosta az arcom.
- Vitany, elég lesz, nem kell több puszi! Vitany! - nevettem, majd mindketten az ajtó felé kaptuk a fejünket.
- Ti mit csináltok? - érdeklődött Gray, nekidűlve az ajtónak.
- Játszunk, miért? - kérdeztem vissza, Vity meg megint elkezdte nyaldosni az arcom.
- Oké, azt látom - nevetett fel a srác. - Hozzád jöttek amúgy.
- Küld ki, most Vityzek - dobtam le magamról finoman a kiskutyát, aki meg elkezdett körbe-körbe futkosni körülöttem, magyarul, leálltam birkózni egy kiskutyával. :D
- Vityzik, menj ki, de ne lepődj meg, most vagy elment az esze, vagy egyszerűen tényleg komolyan beszél. Még nem jöttem rá melyik, de szerintem az előbbi - intézte valakinek a szavait Gray.
- Na menj te a francba - szóltam oda neki nevetve. Még elkezdi: "elment az esze".
- Látod, tiszta zakkant - nevetett tovább Gray, majd eltűnt a színről. Jól is tette, attól, hogy megpróbálok jobb lenni, még kedves stílusban kinyírhatom. :D
- Jó, én is az előzőre szavaznék - hallottam meg Zeririn hangját. - Beszélgetni jöttem, tudod, már egy ideje be van ígérve.
- És, miről beszélgessünk? - kérdeztem, miközben felugrottam, és elkezdtem futni, Vity pedig simán üldözött. Jó, talán tényleg nincs minden rendben odafent nálam. :D
- Hát, szerintem eléggé be vagy kattanva, főleg most... - követett a fejével Zer, majd leült arra a párnára, amin én ültem eddig. - Figyelj, addig, ameddig nem hallottalak énekelni az osztályban Krisztánnal, teljesen meg voltam győződve arról, hogy valami nincs rendben veled. Azután rájöttem, hogy teljesen sárga lapos lettél.
- Annyira nem voltunk rosszak - nevettem tovább, kihúzva Vity szájából a plüsst, majd eldobtam, és levágódtam a fűbe.
- Nem is azért, amúgy tényleg királyok voltatok, de... Már maga a tény, és ugye tudod, hogy vizes a fű? - érdeklődött, amikor hátravágtam magam a fűben.
- Aha, de nem izgat - vontam meg a vállam, bár mondjuk ezt ő nem láthatta.
- Hát, nem vagy semmi - nevetett Zeririn. - Nem tudlak hova rakni, de látom sikerült megtalálnod végre, amivel el tudod terelni a gondolataid.
- Igen, és ez vezetett rá nagyon sok mindenre. Vagyis, kivételesen Krisztánnak köszönhetem. Ha tegnap nem unszol, akkor nem kezdünk el énekelni, és akkor ma sem csináltunk volna semmit.
- Krisztán vett rá? - nézett furán Zeririn.
- Aha... Idézett egy számot, utána csak zenéltünk. Elvoltunk, az kikapcsolt. Majd benyögte, hogy kell ma csinálni valamit az osztály előtt, és mivel nem akar beégni, inkább passzoljuk. De, eszébe jutott, hogy jó hangom van, legalább is szerinte, és ezzel nem tud beégni - nevettem a képtelenségen, mert ez a gondolkodás tényleg nagyon... egyedi.
- Nahát, sosem hittem volna, hogy bármikor is hasznát vesszük annak a srácnak - gondolkodott el barátnőm. Vitany teljesen kifáradt, úgyhogy bevittem a fürdőbe, hogy megszárítsam, mert ő is tiszta víz lett. Zeririn persze követett.
- Én sem gondoltam, de amikor próbáltunk, és amikor ma előadtuk... Az, olyan jó volt, érted? Teljesen felszabadított, és tényleg, először volt bennem az, hogy még szívesen is csináltam - emlékeztem vissza az akkor kialakult érzéseimre.
- Hát, az látszott is. Te is, és Krisztán is nagyon bele tudtátok magatokat élni, szerintem simán foglalkozhatnátok ezzel, legalább is te biztos, mert a legjobban ez kapcsol ki. Amúgy is, szükséged van rá, gondolom - könyökölt a térdére Zeririn. - Apa mondta, hogy mi történt a nagybátyáddal. Tegnap este beszélt nekem róla, én meg nem akartalak ezzel nyaggatni a suliba, ezért gondoltam, hogy eljövök suli után. De, gondolom Krisztán is tudja már.
- Igen, ő egyedül, illetve most már te. De szerintem még Erion is tudja - jegyeztem meg.
- Jó, hát ő lesz az utolsó, aki ezzel kapcsolatban bármit is mondani fog a többiek előtt. Vagy, csak úgy általánosságban bármit is mondani fog.
- Igaz - nevettem el magam.
- Neked amúgy... Szóval, bejön Krisztán? - kérdezte meg Zeririn a tök hülyeséget, ki is esett Vity keféje a kezemből.
- Mi?! Dehogy! - vontam össze értetlenkedve a szemöldököm. - Haverom, tényleg csak ennyi. Sokat köszönhetek neki, tegnap rengeteg dologra rávilágított, de tényleg nem akarok tőle semmit.
- Te, de ő? - kérdezett vissza egyből.
- Honnan tudjam?! Nem vagyok gondolatolvasó, Zer - nevettem el magam kínosan. - De ne aggódj, az ő stílusával nem marad sokáig titokban, ha így is van.
- Az tuti, nem bírná ki, ha mással látna, tuti cseszné az egóját - nevette el magát. - Na, későre jár, csak beugrottam megnézni élsz-e még, de amint látom igen. És, figyelj!
- Hm? - emeltem rá a tekintetem.
- Tudom, nem fog semmit érni, ha azt mondom, hogy úgy is minden rendben lesz. Sőt, nem is fogok itt sablonozni. De az ördögöt sem festem a falra. Lesz még ez nehéz, de ne aggódj, ha valaki, akkor te tuti megbirkózol vele, most is tényleg a padlóról kapartad össze magad, egy kis segítséggel. De az biztos, hogy a nagybátyád rendbe fog jönni, csak kell egy kis idő a felépülésre.
- Köszi, tényleg - néztem rá hálásan. - És, igazad volt, tényleg többet ért ez, mint egy sablon szöveg.
- Hah, kérlek, Zeririnnel beszélsz, nem egy báránnyal - nevette el magát gúnyosan. - Kitalálok magam is, szia.
- Szia - köszöntem el tőle halkan. Tényleg nem semmi egy lány, nem hagyhatta ki, hogy az utolsó mondata ne arról szóljon, hogy ő mennyire de mennyire egy nagy valaki. :D
- Na jó, tényleg elmentek neked otthonról? - érdeklődött kedvesen Gray.
- Nem, épp hogy most jöttek meg - vertem fejbe, amikor elhaladtam mellette, majd a telefonomat a kezembe tartva felvetődtem a konyhapultra, és kerestem valami főzési receptet. Oké, tény, hogy nem tudok, életemben nem próbáltam, de pont ezért nem megy az egész. El voltam én a rendelt kajákkal, nem is próbáltam magam megerőltetni. Jó, mondjuk valami könnyű, öö... Töltött omlett? Úú, jól néz ki, de ott kezdődik a probléma, hogy én még egy tojást sem tudok feltörni anélkül, hogy a fele héja ne a tényárban landoljon. Pont ekkor váltott át a telefonom az Rebirthing számra, tehát ösztönzően hatott rám. Leugrottam és a hűtőből kihalásztam a tojásokat. - Oké, mennyit bírsz megenni?
- Mi a halál van?! - esett le Gray álla teljesen.
- Hány tojást bírsz megenni? - ismételtem meg a kérdést, de nem mintha a cselekedetem nem lett volna elég egyértelmű.
- Ötöt-hatot, de... - kezdte Gray, én meg csak bólintottam. Oké, lássuk. Nem akarok szegénnyel kiszúrni, szóval a biztonság kedvéért csak ötöt törtem fel, és meglepődve tapasztaltam, hogy egészen jól ment. Jó, mondjuk esett a tányérba néhány apró tojáshéj, de kihalásztam, szóval nem lett semmi gáz. Elővettem egy csomó konzervet, és a recept szerint összeraktam az omlettet. És erre mondják, hogy egyszerű kaja? Persze, annak aki már főzött életében, vagy legalább is, hiba nélkül fel tud törni egy tojást... A lényeg, hogy kedves voltam, apának is csináltam, én meg valahogy tartom magam ahhoz, hogy nem eszek. Nem tudom miért, de ez a hirtelen jött "átalakulás" sem hozta meg az étvágyam, vagyis valamennyit tudtam enni, de nagyon keveset, és inkább a rengeteg kávé tartott még egyben. Úgy ahogy, de ez már mellékes. - Síra, gyere csak ide! - ragadta meg a kezem és tök közel húzott magához, majd belenézett a szemembe. - Jó, engem kinyírnak, ha beteg leszel, és most már tényleg aggódok az elmeállapotod miatt.
- Miért, hiszen tök jól vagyok - mosolyodtam el, majd felkaptam a telefonom, és rávágtam magam a pultra.
- Nem azért mondom, de amikor hazajöttél tiszta ideg voltál, majd amikor másodjára lejöttél... Jézusom, ugye nem szívtál valamit?! - lett egyre sápadtabb a srác arca.
- De, egyszerre hatot is - nevettem el magam. Ez bolond, még jó, hogy ilyenek az eszébe jutnak. - Nem tudom miért parázol, tök elvagyok most magammal.
- Azt látom, ezért is aggódom. Plusz, lejöttél bocsánatot kérni. Te! Érted?! - fogta a fejét aggódva.
- Jó, azért nem ennyire meglepő ez - vontam fel a szemöldököm. - Szoktam bocsánatot is kérni... Néha.
- Vagy inkább soha! És ha meg is teszed, sosem visszamenőleg, és csak odanyögsz egy "Bocs"-ot, én meg találjam ki, hogy melyikre érted a hatszáz hibád közül.
- Hát, a lényeg, hogy odamondtam valamit, nem?! - nevettem le magam ismét. Oké, nem tudom miért olyan vicces ez számomra, de most így jó.
- De... Asszem'... - próbálta felfogni a helyzetet Gray.
- Nagyszerű! - ültem tök kényelmesen továbbra is a pulton. Ekkor megcsörrent Gray telója, aki tök értetlenül szólt bele...
- Igen? ... Öö, itt, de... Jó, várj megkérdem - ekkor felém nyújtotta a telefont. - Téged keresnek.
- Ki? - érdeklődtem meglepődve, főleg, hogy aki engem keres, az miért Grayt hívta, mert végül is, engem tényleg nem lehet elérni...
- Bonti - vetette oda a srác, majd elkezdett kajálni. Nagyot sóhajtva szóltam bele a telefonba.
Én: Mond...
Bonti: Mostantól ezt játsszuk?! Hívlak, és kinyomsz?!
Én: Figyelj, nem véletlenül nem vettem fel, megmondtam, nem?! Hagy békén, mindaddig, ameddig le nem higgadsz!
Bonti: Én higgadjak le, de most komolyan! Szuper...
Én: Igen te, mert jelenleg is te balhézol, és fogalmam sincs, hogy miért! Az a bajod, hogy megölelt, vagy mi?!
Bonti: Igen! És rohadtul ki fog használni, jobban ismerem mint te, és régebb óta is!
Én: Tudod mit? Mi a garancia, hogy te nem?! Ismerheted elég régóta, akkor is én tudom miért ölelt meg, és egyáltalán nem azért, mert hű, de ki akart használni! Te is öleltél már meg ugyan úgy, vajon te nem csak azért?!
Bonti: Neked teljesen elment az eszed!
Én: Nem, pont, hogy most jött meg! Jó, tényleg higgadj le, és ennek sem volt értelme, mert lám, csak jobban összevesztünk!
Bonti: Oké, akkor mond el, mi volt az oka?! Nekem nem mondasz semmit, sőt még Gray is leállít rólad, de azt tök elfelejtette ő is, hogy Krisztánnak szóljon, nem igaz?!
Én: Elég volt! Graynek ehhez semmi köze, ne keverj bele mindenkit, csak mert te balhézol! Nem, nem állította le, mert Krisztán is csak tegnap este hallott a dolgokról, és tudod miért?! Egy full véletlen miatt! De neki sem mondtam volna el, ha nem éppen...
Bonti: Na?! Mi "nem éppen"?!
Gray ekkor kikapta a kezemből a telefont, és kihangosította, majd levágta a konyhapultra a készüléket, és tök lazán visszaült. Én csak néztem, hogy akkor ebből most mi lesz.
Gray: Na, nem akartam beleszólni, de ez így rohadtul nem jó. Tudni akarod, miért nem állítottam le Krisztánt?! Rohadt egyszerű! Mert veled ellentétben ő nem nyaggatta Sírát.
Bonti: Hát rohadt jó, legalább én vagyok az egyetlen aki semmiről sem tud, Síra?!
Én: Nem, vannak még! De holnap el akartam mondani, de már tök felesleges. De, tudod mit?! Ezek után menj te a francba!
Kinyomtam a hívást, majd visszaadtam Graynek a telefont.
- Bocsi, nem tudom mi ütött bele, már délután óta ilyen... lökött - túrtam bele a hajamba sóhajtva. Tényleg nem értem, hogy miért csinálta most ezt Bonti, de kezd nagyon az idegeimre menni. Mi az a szöveg, hogy kihasznál Krisztán?! És ha igen?! Tényleg, akár ő is lehet ugyan ezen a véleményen. Bonti is simán kihasználhat, semmi garancia az ellenkezőjére. Fú, asszem', holnap "jó" napom lesz... Amikor ismét megcsörrent a telefonom, először azt hittem, hogy Bonti akar még egy vitát kirobbantani, de legnagyobb döbbenetemre Krisztán hívott. Mielőtt felvettem volna gyorsan kivonultam a teraszra, és lefeküdtem a hintaágyra. Igen, félő, hogy amit Krisztán akar mondani, ahhoz nem elég csupán a leülés. :D
Én: Szia.
Krisztán: Zavarhatlak?!
Én: Nem zavarsz, de amúgy igen.
Krisztán: Szuper, gondolkodtam azon amit tegnap este kérdeztél. De, személyesen szeretnék erről beszélni, szóval mindjárt nálatok vagyok, beengedsz?
Én: Persze, de lenne egy kis gond...
Krisztán: Éspedig?!
Én: Nincs kedvem felállni, de szerintem az ajtó amúgy is nyitva van, vagy majd Gray beenged.
Krisztán: Miért, te hol vagy?!
Én: A kertben.
Krisztán: Jó, asszem' léptem...
Szerintem sikeresen kiakasztottam. :D Vagyis, tuti, mivel meg sem várva a válaszom kinyomott. Kedves, csak így leráz, na mindegy, amúgy tényleg nincs kedvem felállni, meg ennek a srácnak úgy is szokása beengedni magát, meg itthon van Gray is, tehát Krisztán szavaival élve "No para." :D Egyébként, ez meglepett. Amit tegnap kérdeztem? Fú, annyi mindent kérdeztem tegnap, mire gondol? De, ami még jobban meglepett, hogy ez a srác szokott gondolkodni?! Jézusom, amint ideért megnézem nem-e lázas. :D
Ahogy Krisztán kirontott, sikeresen kiengedte Vityt, aki megint játszós kedvében volt, de valahova eltüntettük a zsiráfot, úgyhogy szegényem teljesen kétségbe volt esve. Kezdhettem keresni a játékot, amit egyébként már teljesen nem tudtam, hogy merre dobtam, ha egyáltalán nem vittem már be.
- Azt mondtad, hogy nem zavarok - nézett értetlenül Krisztán.
- Nem, már nem - találtam meg egy bokorba esve a játékot. Visszamentem és levágtam magam a hintaágyra, és mivel én most fullra lazulni akartam, még a lábamat is rátettem az asztalra. - Na, mi a helyzet?
- Ja, igen, szóval - vágódott le mellém, majd lehajtott fejjel kezdett el játszani Vitanyval, aki kiterült a lába előtt. - Kérdeztél tegnap a bandáról, és ezzel kapcsolatban agyaltam.
- Mégis bele akarsz vágni? - kérdeztem kedvesebb hangon, mint ahogy általában szoktam, erre mondjuk egy értetlen tekintetett kaptam, de nem számít.
- Hát, rávezettél, vagyis, tök elvoltam ma is vele, meg tegnap is - nekem tűnik úgy, vagy Krisztán tényleg megpróbálja levenni az álarcát, és egy másik arcát mutatja nekem? Már tegnap is észre vettem, hogy van ilyen.. kedvesebb énje, de konkrétan nem tart nála sokáig, kábé addig, ameddig az ember pislog egyet. :D
- Ha elvoltál, akkor szerintem hajrá. Meg, amúgy is jól nyomod, de ezt már tegnap is mondtam - feleltem biztató hangot felvéve, de a srác továbbra is érdekesebbnek találta a kutyámat.
- Te benne lennél? - kérdezte végül.
- Ha?! - értetlenkedtem, és először azt hittem, hogy csak félre hallottam az egészet.
- Tényleg jó ötlet ez a bandás dolog, de nem akarok becsapódni valahova, az nem éppen az én stílusom - vonta meg a vállát, mire elmosolyodtam. Hihetetlen, ez a srác mindent megold egy vállrándítással, konkrétan így éli az életét is. - Ezért gondoltam, hogy csinálni kéne egyet.
- És nekem ehhez mi közöm? - nevettem el magam. - Jó ötlet amúgy, de nem értem hol jövök én a képbe.
- Benne lehetnél - emelte rám a tekintetét.
- Én?! - nevettem el magam kínosan. - Nem tudom, de szerintem te nagyon képzelődsz. Gitározni sem tudok annyira...
- Tegnap lenyomtad nekem a Not gonna die-t, be ne magyarázd már, hogy nem tudsz gitározni, mert menten falnak megyek - röhögte el magát Krisztán.
- És?! Te is tudsz gitározni - vontam meg a vállam.
- Ja, de kéne még egy gitáros. Meg, egy énekes - kezdett el számolgatni, legalább is, nekem így jött le.
- Meg egy dobos sem ártana - soroltam tovább.
- Ja, az is, de az első kettőt egy személybe gondoltam - dobott el egy faágat, ami után Vity készségesen el is szaladt.
- Akkor nem a jó embernél jársz - nevettem el magam ismét kínosan.
- Hiszed te... - vágta rá egyből, majd kiakadva kezdte nézegetni a Vity által visszahozott fadarabot. Igen, mert míg Krisztán egy kis darabot dobott el, addig Vitany egy komplett ággal jött vissza. Amikor a srác rám nézett, én csak megrántottam a vállam. Most mit mondjak erre? Én sem tudom, hogy Vity honnan szerzett a méreténél kétszer nagyobb fát, és hogy a fenébe hozta el idáig, a lényeg, hogy ő tudja. Krisztán megrázta a fejét, majd eldobta a fadarabot, ami... majdnem kitörte a szomszéd ablakát. - Basszus, remélem van biztosításuk.
- Van, de kizárt, hogy kiterjedne a kutyával való játszásra - húztam el a számat, majd egyszerre nevettünk fel. - Visszatérve, nem tudok énekelni.
- Persze, én meg a sün vagyok - forgatta unottan a szemét Krisztán.
- Nem, a sünik aranyosak, te közel sem vagy az - nevettem el magam, amikor felém kapta a fejét. - Jó, bocsi, nem mondtam semmit. Próbálok kedves lenni az emberekhez.
- Eddig rohadt jól megy, csak így tovább - sóhajtotta unottan. - Na, de tényleg, nem vagy rossz, sőt. Tök jól szóltunk ma is, láttad a többiek arcát?!
- Aha, mindenki úgy nézett, hogy "Akkor most mi van? Playback, vagy mi?!" - nevettem fel visszaidézve az arcokat.
- Most könyörögjek?! - kérdezte Krisztán.
- Én nem tudom ti mit hallotok, de Zeririn is azzal jött, hogy nagyon jók voltunk.
- Talán mert így is van?!
- Ezt nem biztos, hogy egy egomán személytől szeretném hallani - néztem rá unott tekintettel.
- Megismétlem: Nagyon jó úton haladsz, így eléred a bukást a kedvességi vizsgán - nézett rám sóhajtva a srác.
- Jó, na - nevettem el magam. - Oké.
- Mi oké?! - kérdezett vissza megdöbbenve.
- Csináljuk, meggyőztél - mosolyogtam rá.
- Kajak? Na, ezért vagy te a kedvenc csajom! - pattant fel, és én is felálltam, de mivel alapba nagyobb nálam, így tök élvezhette a helyzetet, hogy úgymond "felnézek" rá.
- Nem vagyok a csajod!
- Tudom, de attól kedvenc még igen - kacsintott röhögve, majd sarkon fordult és intett egyet. - Na, léptem, holnap!
- Várj, kikísérlek! - szóltam utána, mire megvárta, hogy összeszedjem Vitanyt.
- Csá, Gray! - intett a kanapén tévét néző Graynek.
- Szevasz - intett vissza a srác, majd elkezdett Vityvel viaskodni a távirányítóért.
- Figyelj... Beszéltél ma Bontival? - jutott eszembe már a kapuba a kérdés.
- Ja, miután leléptél még volt köztünk egy kisebb... szóváltás, majd ő is ellépett. Miért?! - nézett furcsán.
- És, mondtál neki valamit? - válaszoltam a kérdésére egy kérdéssel.
- Azzal kapcsolatban?! Dehogy! - vette elő a cigis dobozát, viszont tök rendes volt, tartotta magát ahhoz, hogy nem gyújt rá a közelemben. Nem is tudtam, hogy tud ő ilyen... tapintatos is lenni :O. - Viszont, felb*****m az agyát mással.
- Azt észrevettem... - szaladt ki a számon. - Vagyis, köszi, hogy nem mondtad el neki.
- Miért mondanám?! A te dolgod, hogy elmondod-e neki, vagy sem - rántotta meg a vállát. - Na, télleg' lépek, jó éjt - intett, majd el is ment. Visszamenve a házba Grayék még mindig a távirányítón vitáztak, tehát én is levágtam magam közéjük, és élveztem a kialakult műsort. Vity vs Gray birkózás, képzeld csak el, tuti te sem tudod majd megállni a nevetést. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Sziasztok! Ha bármiféle véleményed, kritikád, hozzászólni valód akadna könyvünkkel kapcsolatban, bátran írj! :) Hozzászólásodat előre is köszönjük szépen!
A Szerzők