26. Fejezet - Pech pech hátán

Október 6., szerda

Mikor kikászálódtam az ágyamból, amit talán el is nevezhetnék első és utolsó szerelmemnek - hát miért is ne, hiszen ő az egyetlen, aki nem veszik velem össze minden álló nap, szóval holnap be is nyújtom valamelyik papnak a házassági kérelmemet a saját ágyammal -, boldogan rontottam be az első szembetűnő ajtón, amelyet megláttam: ez a fürdőszoba volt. Gray még nagyban szuszogott, amikor kitakarítottam a szám (fogat mostam), letakarítottam a testem (letusoltam) és embert varázsoltam magamból a mai napra (frizurát készítettem magamnak, és egy nagyon halovány szempillaspirált erőltettem fel félkómás fejjel a pilláimra). Leesett ezután egy fontos dolog, mégpedig akkor, amikor éppen a müzli hátoldalán olvastam el a cseh feliratot, mert miért is ne: ne mondd, hogy te még nem olvasgattad el csupán lázadásból a müzlis doboz hátoldalán a HU feliratokon kívül a többit is, hátha meg tudod fejteni...  Ha ez nem igaz legalább rád és valamelyik haverodra, akkor tuti meg vagyok bolondulva vagy legalábbis nem vagyok teljesen százas.
- Keresem a hibát a konyhában - emelte a szeméhez az egyik kezét lazán Gray, majd a másik ujjával úgy rám mutatott, hogy közben ő maga majdnem szétfolyt a szép konyhapadlónkon... - Ja, megvan! Te vagy az! - legyintett egyet, majd a felháborodott grimaszom kíséretében a biztonság esetén tőlem nyolc székkel odébb (nini, nincs is nyolc szék a konyhában, de mindegy) foglalt helyet.
- Jól tetted, ezért a humorért minimum három oldalba csapás járt volna - ásítottam, majd unottan melléburítottam három kg müzlit a tányéromnak. Micsoda ügyesség szorult míves kacsóimba...
- Mondtam, hogy nagy hiba vagy, menj és aludj - legyintett megint le, de ezt már nem hagyhattam: odamentem, és úgy oldalba csaptam, hogy a srác kétszer ébredt fel a ma reggel folyamán, nem egyszer.
- Hé! - kapta oda Gray fáziskéséssel a kezét az oldalához. Haha.
- Én szóltam - mosolyogtam kómásan, miközben nyugodtan, az órára rá sem nézve söpörgettem vissza a müzlit a tányéromba, mert igen, enni is akartam még ma, nem csak egy délibábot akartam nézegetni. Továbbá már írtam azt is, hogy leesett a fürdőszobában eltöltött mesés évszázad után egy dolog: összevesztem Bontival. És nem elég, hogy össze vagyunk veszve, hanem ... még egy csoportban is vagyunk! Ekkora pechet...
- Ez a "Hu, de szar napom lesz" fejed - öntött kávét egy bögrébe KIRÁLY Gray, én pedig egy nagy lendülettel kikaptam az életmentőt a kezéből, és egy szuszra benyakaltam. - Hát ez már ennél pofátlanabb nem is lehetne - sóhajtott, majd öntött egy másikba is feketét, utána pedig nekem hátat fordítva és futólépésben itta meg, míg el nem fogyott az összes. Nem, nem nézett ki viccesnek az egész jelenet.
- Az, hát - reagáltam le kissé megkésve a fiú egyébként eléggé találó megjegyzését. - Csak azon csodálkozom, hogy te ezt hogyan vetted észre. Nem szoktál te ennyire vágni dolgokat...
- Az arcodra van írva - ült le újra tőlem nyolc székkel odébb, én pedig kérdőn vontam fel a szemöldököm.
- Ha ennyire látszódna rajtam, ennyi erővel rá lenne már tetoválva. Minden nap szar mostanában... Nekem - kaptam magamra a kabátom és a táskám, majd egyet intettem neki, és miközben meghallgattam a "Oké, akkor látom mész, legyen nem szar napod!" monológját, addig már ki is baktattam az úttestre, majd átadtam magamat a gondolatok szélviharának... És milyen jó, hogy nem is fújt az a nyamvadt szél. Éreztem, szörnyű napom lesz. Hát, van erre még szinonimám, ismerve a teljes történetet, de inkább még nem lövöm le a poénokat. Bah.

***

- A múltkor igencsak komolytalanra sikerült a tesztes nap! - veregette Bonti vállát ütemre Zoboki Rem, miközben Karamell Zak pulóverét húzogatta a karjára (hamar megértettem ennek az okát), én pedig próbálkoztam nem meghalni unalmamban. - Ezért úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az irányítást! - mosolygott sátáni arcszerkezettel, majd a kijárat felé emelte csülkeit. Nem, nem a karjait. A lábait. Pont.
- Mutogassunk a térdízületünkkel? - értetlenkedett Bonti, miközben próbálta kivonni a vállát Rem szorítása alól, aki mindeközben már rendesen simogatta a srácot, a lányok legnagyobb elfehéredésére, amit nem is csodálok: ha EZ nem bizarr látvány, akkor semmi...
- Nem, izmos testű barátom - magyarázta Rem, mire Bontin kívül mindenki kiröhögte Bontit. Milyen szép is az élet pedofil testneveléstanárokkal! - Kinn fogjátok megoldani a tesztet, időre! Igaz, időközben elég erős lett a széláramlás, de sebaj! Kell a friss levegő! - tuszkolt minden egyes felkiáltása után ki minket az egyébként ennél a tetténél sokkal szűkebb és szerényebb bejárati ajtón, mi pedig ... jó, a viselkedésünkre szavakat sem találhatnék: a teljes megsemmisülés valamelyik szinonimáját tudtam volna jelen pillanatban ráaggatni mindenkire, természetesen Zobokin kívül.
- És ez most miért is jó? - ácsorgott zsebre tett kézzel Kíra. - Én szeretem a természetet, de ez így fura... A mocsár lehet, megtalálta a tesztjéhez a megfelelő természeti környezetet, de én félek, hogy elsüllyed magában, hiszen csak fű van a...
- Dehogy süllyedek el, hiszen ha más nem, akkor te és az egód majd visszaemel - sóhajtozott Karamell. - Olyan rohadt nagy, hogy már nincs befolyásod alatta, érted?! Önálló orgazmus!
- Orgazmus?! - nyalta körbe a száját Rem, mire kikaptam a kezéből a feladatlapokat, és gyorsan szétosztottam.
- Organizmus! Nem tökre mindegy?! - értetlenkedett Karamell, miközben elvett egy tesztlapot. - Síra, hova sietsz?
- Mihamarabb túl akarok lenni ezen a rakás szaron, rossz előérzetem van - és tényleg volt egy olyan megérzésem, hogy ez a nap nem az én napom lesz. Oké, mostanában egyik sem igazán, de ez különösen nem lesz az enyém, ezt már tudtam. Főleg akkor erősödött fel bennem ez a rossz érzet, amikor Bontira sandítottam: a srác egy pillantásával keresztülhasítatta volna akár a Fekete lyukat is, olyan szinten besértődött rám... Még jó, hogy nem vághat egy ember akármit szét a szemével, így engem nem tud átvágni, mert akkor már tuti darabokban lennék. Ezért szeretnék én most nagyon hamar elvégezni!
- Egyetértek kivételesen - kapta ki a kezemből a nálunk maradt egyetlen lapot, miközben a kisház felé vette az irányt, természetesen engem full lehagyva... Kösz szépen. - Én sem szeretnék sok időt egyes emberekkel ilyen hülyeségen elpazarolni, mivel nem vagyok hülye.
- Még - morogtam, miközben felültem a kisház kisasztalára, Bonti pedig háttal nekem leült egy tök más helyre, ami full nem ott volt, ahol én, de legalább egy kisházban voltunk, mivel ugyebár egy csapatot alkotunk...
- Még - merült bele a feladatlapba, én pedig meglepve kaptam fel a fejem: gondolatolvasó, vagy mi a fene?!
- Azért király lenne, ha nem csak te nézhetnéd a feladatlapot - jegyeztem meg, mint apró mellékes tényt, de ő ügyet sem vetett rám.
- Megbízol bennem? Innen is látszik, hogy nem - válaszolta meg saját hülye kérdését, én pedig már tényleg összeborzoltam a szemöldököm az értetlenségtől.
- Te meg mi a fészkes búbánatról papolsz? - érdeklődtem rendkívül nőiesen, hozzátenném, joggal!
- Hagyjuk - intett le, én pedig legszívesebben bevertem volna neki egyet... - Első kérdés: kivel kötött frigyet Reviuls?
- Lehetőségek? - léptem hozzá közelebb.
- Nincsenek... Elvárják, hogy tudjuk - legyezgette a lapot pofátlanul lassú tempóban az arcom előtt a srác, én meg már tényleg elterveztem, hogy beverek neki egyet. Izzítottam az öklöm a testem mellett, mire folytatta a mondatát: - Mondjuk veled ellentétben, megnéztem tegnap annak a Reviuls gyereknek az életrajzát, és emlékszem a frigyesére...
- Olyan szó nincs, hogy frigyes - húztam gúnyos mosolyra a számat. - De már azon agybajt kaptam, hogy nem esküvőt írtak, hanem frigyet - jegyeztem meg halkan, mivel eszem ágában sem volt jelenleg bájcseverészni a rám full besértődött Blackwell Bontival, akinek az arroganciája és egója már magasabbra tört, mint a Nap sugarai...
- Nem ez a lényeg - írta be nulla megbeszélés nélkül a választ. Hát ez már aztán tényleg felháborító!
- Te Bonti! - léptem hozzá még közelebb, pusztán "megfélemlítésből". Nem nagyon használt. - Nem kéne legalább egy büffenésnyire megbeszélnünk azt, mit firkálsz be válasznak? - vontam fel meglepődötten mind a kettő szemöldököm, majdnem az arcomhoz is kaptam mindeközben, nehogy elreppenjenek fel fel fel Bonti rohadt nagy egójához ismerkedni.
- Ha annyira azt akarod, hogy böfögjek, máris - gondolkodott el bunkón egy pillanatra, és ekkor lett elegem. Nem ártottam neki. Egy tettemmel nem tapostam a mikroméretű türelmébe, ha egyáltalán van a világon ilyen kifejezés. Krisztánnak elmondtam egy valamit, amit neki nem, és már itt tart a barátságunk, mi a fene ez?! Felháborít, hogy ennyi elég ahhoz, hogy Bonti teljes személyiségfordulaton essen át, és hogy ilyen furcsán viselkedjen velem egyik pillanatról a másikra. Tényleg dühös lettem, de irtóra. Le sem tudnám írni, ki sem tudnám szavakkal fejezni, a gyomromban mekkora adag düh és elkeseredett... Ó, hol elkeseredett... teljes mértékben felháborodott düh kavargott még az öklömben is, ami már nem a testem mellett állt készenlétben ekkor, hanem a mérhetetlen indulatomnak köszönhetően Bonti arca felé irányult, aki rám sem nézve egy gyors mozdulattal kitért előle.
- Ennyire amatőrnek néztél, aki jól tudja, hogy boxolok? Önvédelemből? Majd pont a Hercegnő fog beverni oldalról. Egyébként nem is hittem volna, hogy ennyire, de ennyire sportszerűtlen vagy - fókuszált rá a lap egy másik szegletére, gondolom én, a következő kérdésre, én meg már így is full kikészültem a flegma énjétől...
- Azt hiszed, ezzel távol tarthatsz magadtól? Vagy hogy így megutállak, vagy hogy nyerhetsz ebben a flegmulási versenyben, hogy belém tiporhatsz?! He?! Mit hiszel, hogy te nyersz? Hogy nyerhetsz? - vettem egyre szaporábban a levegőt, mintha minimum 7000 kilométert futottam volna le kézen állva.
- A verseny el sem kezdődött, de ha annyira akarod, kezdhetjük. Flegmulási verseny? Győztél! - artikulálta pofátlanul érthetően ki az összes elcseszett szavát. - De tudok egy jobb versenyt. Igazságtalansági verseny. Ja, bocsánat, ott is te győztél! Ajaj! - nevetett fel, én meg fogtam magam, és elindultam a suli felé. Én ezt nem hallgatom. Én ezt nem értem. Én ezt nem is akarom érteni. Miért bánt? Miért szólogat be? Mert igazságtalannak véli azt, hogy Krisztán többet tud? Miért, miért olyan fontos ez számára, hogy...
- Nini, egy vérszegény! - ugrott elém egy dro... Kylo. Na, már csak ő hiányzott. - Te kivel vagy egy párban? - hajolt hozzám közelebb, és ekkor csapott meg a mérhetetlen alkoholszaga, amire hirtelen kavarogni kezdett a gyomrom. Undorító egy fazon, az egyszer fix.
- Miért kéne neked azt tudnod? - néztem fel rá úgy, mintha ő csak magassága miatt lenne nálam nagyobb. Agyilag meg mindenképpen nagyonis alattam kullog...
- Hú, de kis barátságtalanok lettünk hirtelen, khm! Ó, szóval vele! - nézett át a vállam fölött, majd faképnél is hagyott. Mit akarhat? Nem hagyhatom így magára... A... A feladatlapot! Gyors ütemben visszasétáltam Bontihoz, még Kylo előtt, majd mind a kettő srác legnagyobb meglepetésére kikaptam csapattársam kezéből a lapot (majdnem szétszakadt, de semmi gond), majd a suli felé kezdtem visszabaktatni. Bonti ma először kérdőn kelt fel a helyéről, hogy kövessen.
- Mi a francot művelsz? Még csak a harmadik kérdésnél tartok, és még van hátra hét, te nagyon...
- Fogd már be legalább most az egyszer, nem érted, hogy rossz előérzetem van?! - vettem egyre gyorsabbra a tempót, s közben éreztem, ahogy Kylo elkerüli már Bontit is, aki ügyet sem vetett a drogosra, úgy viselkedett, mintha minimum Casper, a kis és cuki szellem repdesne utánunk.
- Állj már meg, ribi! - ugrott hirtelen elém az alkoholfelhő forrása, én pedig reflexből Bonti felé fordultam, akinek az arcán a teljes "leszarom" hangulat gomolygott, mire Kylo most az én kezemből kapta ki a feladatlapot, majd egy "Szeva, ha vissza akarod kapni, tudod, hol keress minket!" ordítással elszaladt. Hát, ez fain. Nem tudom, miért kellett neki annyira az a nyamvadt papír, de vigye, ha ennyire kell neki, nem kifejezetten izgat...
- Miért nem szerzed vissza a haverodtól? - érdeklődött "kedvesen és bájosan" Bonti, én nekem meg kedvem lett volna villámosat játszani: megjelenni a nagy semmiből, és belecsapni a fejébe, utána pedig süketségig teledörömbölni a fejét.
- Elegem van! Nem fogok utána futni, és még kevésbé érdekel ez a rohadék verseny! Menjünk vissza - legyintettem, mire megláttam Zeréket és Zoboki Remet is, szóval faképnél hagytam az egókirályt, és a tanár elé álltam. - Tanár úr, egy hülye elszedte a papírunkat, nincsen másolat? - rendeztem le roppant egyszerűen a problémát, mivel nem fogok egy fiú után sem futni semmilyen ürüggyel, és még kevésbé egy olyan fiú után, aki drogos, idétlen, hülye, kegyetlen, agyatlan, és még mindemellett iskolai feladatlapot szedett ki a kezemből...
- Még mit nem! Mi az, hogy elszedték?! Ki volt? - sápadt el egy szemvillanás alatt Rem, én pedig a mai első röhögésem előtt álltam fél miliméterrel. Na de nem vagyok spicli, plusz nem tök mindegy, ki vitte el? Nincs itt, és nem is lesz... Ha rajtam múlik. Én már azt sem bánnám, ha szépen kizárnának minket ebből az értelmetlen versenyből. Legalább holnap nem kéne folytatnom ezt a komédiát Bontival. Nem bírok vele meglenni jelen helyzetben egy légkörben, sajnálom, de tényleg. Miközben Remmel diskuráltam, ő természetesen Krisztánékhoz társult, és valami hülyeségen röhögtek Kírával együtt. Zeririn kérdőn tette csípőre a kezét mögöttem, szerintem nem tetszett neki, hogy ilyen lazán veszem ezt a versenyt, de hát inkább örülne, így nagyobb esélye van, hogy megnyerje, hurrá!
- Lövésem sincs - néztem egyenesen Rem szemébe, aki a sápadtságból egy szemvillanás alatt pipacsvörösbe csapott át, de nem csak az arca, hanem még a karjai is. Hoppá! Most ebben a válaszban mi nem tetszhetett neki? Szerintem örülhetne, hogy nem lövök le senkit, pedig tényleg kedvem lenne hozzá.
- Szerezzék vissza, de azonnal!!! - ripakodott rám, és inkább nem részletezném, hogy kiló nyállal lövött szemközt, mert nem szeretném senki jövőbeli étkezésétől elvenni az étvágyat.
- Zárjanak ki ebből a ki nem mondom milyen versenyből, és meg van oldva a probléma! - ajánlottam fel a lehető legudvariasabban a lehetőségeket.
- Ezért a szójátékért most irány, és keressék meg a hivatalos TESZTLAPOT!!! - kezdett ugrálni egy helyben, miközben az én szám már igazán rángatózott a visszatartott röhögéstől, majd beugrott egy dolog: amit mondott Kylo. Ma igazán sok eszem van, mivel derengett a megoldás, hol és hogyan szerezhetnénk vissza azt a hülyeséget. De egyébként Rem meg milyen szójátékról beszélt?!

***

- Szóval? - vetette oda foghelyről ezt az egy szót Bonti, mintha minimum egy cicerói körmondattal áldott volna meg vagy inkább... tisztelt volna meg.
- Mit szóval? - vettem át a stílusát, hiszen ez használ a legjobban minden emberrel szemben: ha úgy viselkedsz velük, ahogy ők veled. Miért legyek empatikus és cukkerfalat, ha ő egy hülye?
- Merre is megyünk? Buszmegálló? - ásította a "buszmegálló" szót nagyon aranyosan.
- Igen, mivel azt mondta a pedofil homár, hogy szerezzük vissza a feladatlapot - szedtem elő a bérletem már a buszmegállóban ácsorogva. Most komolyan: eddig is leeshetett volna neki mondás nélkül, hogy miért jövünk erre...
- És hol akarod keresni?
- Kylo szavaiból kivettem, hogy ahova most megyünk, ott tuti ott lesz Dake, és még többen is, plusz, hogy ez nehéz menet lesz - néztem gyorsan az órámra, majd pont ebben a pillanatban hallottam meg a távolból a buszunk zaját. Végre... Nem akarok sok időt együtt tölteni vele...
- Érdekes, én nem hallottam olyat, hogy azt mondta volna, Dake-kel lesz - engedett fel a buszra Bonti elsőként, én pedig úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyom a hülye megjegyzését. Ha még ennyit sem tudott összekombinálni Kylo elejtett "hol keress minket" megjegyzéséből, akkor tényleg olyan bugyuta, mint amilyennek jelen helyzetben képzeltem. Nem ültem le a buszon sehova, pedig volt sok hely, Bonti pedig nem mellém állt, hanem a leghátsó sorban a négyesnél foglalt helyet. Még így is, majdnem üres buszon, egymástól több méterrel is szikrázott közöttünk a levegő, érződött, hogy most egyáltalán nincs kedvünk a másikhoz, még kevésbé az együttműködéshez.

Nézek ki bambán a hátsó buszajtó ablakán, és elképzelem, hogy a fák, amelyek gyors ütemben futnak el a busz mellett (persze nem ők futnak, de így viccesebb elképzelni) megannyi madárijesztők, amik nekem integetnek, és kívánnak ehhez a tesztlapvisszaszerzéshez végtelenül sok szerencsét. De ahol madárijesztők vannak, ott hollók is repdesnek. És a hollók magukkal hozzák a negatív érzelmeket. A halált, a sötétséget, az álszentséget, a baljós előjelet. Mihelyt ez az eszembe ötlött, elkaptam a fejemet a kilátásról, és a fekete Conversemre tévedt a szemem. Fekete. A hollók is feketék. A halál is fekete. A kietlenség is, ahogy megjelenik a szemem előtt, csak fekete alapon feketével lefestve tudom elképzelni. De miért gondolok ezekre? Nem értem saját magam, hogy miért van ennyire rossz kedvem. Talán Zeron miatt, hát persze, hiszen ő ott fekszik a kórházban most is, és csak feketeséget lát, ki tudja, látja -e azt a bizonyos fényt az alagút végén, amiről már annyi kómából ébredt ember mesélt másoknak... Vajon ő látta? És nekem csak ennyi a bajom? Csupán ez az aggodalom festette feketére a lelkem? Olyan fekete... akárcsak... a hollók. Hollószínű a lelkem.

- Elnézést - tette le elém a táskáját egy idős néni, én pedig gondolataimból feleszmélve léptem odébb, hogy elengedjem a busz hátuljába. Ha most éppen bicajoztam volna, régen elütött volna egy autó, amennyire nem figyeltem a külvilágra. Minél több idő telt el az utazással, annál jobban éreztem, ahogy valaki a hátamba fúrta a tekintetét. És ekkor, ebben a pillanatban nem bírtam tovább visszatartani magam, és mit sem törődve a diszkrét megoldások és lehetőségek latolgatásával, kissé hátrafordultam. Hát persze. Bonti. Mi a francot akar tőlem? Már egy ideje éreztem, hogy néz, de szerintem ha akart is valamit kérdezni vagy mondani, nem érezhette helyénvalónak azt ilyen hülye helyzetben nekem elmondani... Ezért úgy döntöttem, majd én lépek. Résnyire kinyitottam a számat, de nem ... nem jött ki belőle hang. Így néztem őt egy darabig, ő pedig az egyik pillanatban szinte alig észrevehetően a tájat kezdte el figyelni, én pedig a franc se érti miért, de százhúszas pulzussal fordultam vissza a buszablak felé, ahol nemrég megfigyeltem a "madárijesztő fákat". Ne nézz, Bonti, mert csak... összezavarsz. Rászorítottam a hasamra a jobb kezem, és próbáltam megnyugodni, pedig nem is ideidegeskedtem. Én nem, egyáltalán nem!

Mikor leszálltunk a buszról, egyre bizonytalanabb lettem abban, hogy jól fejtettem-e meg Kylo "üzenetét". Nos, hogy mindenki értse, csak Bonti ne: szerintem Kylo Dake-ék főhadiszállására ment, hogy engem idecsaljon, plusz a bandavezérnek meg legyen a várva várt vacsija. Kár, hogy nem egyedül jöttem, plusz... Nem egyedül jöttem. Ja, hát most csak ennyit tudtam felhozni erősítésemnek.
- A gyár? Na ne, ennél nem volt jobb ötleted? -  szólt hozzám Bonti úgy, mintha minimum hülyének nézne. Lehet, hülyeség is volt idejönni, de egy próbát megért a dolog. - Szerintem jobb, ha itt megállsz.
- Nem is akartam bemenni abba a putriba - rúgtam el egy követ a gyárajtó felé, mire megjelent az egyik fa mögül Kylo és... Dake. Ó, hogy tudtam! Szemetek!
- Na szervusztok, tubicáim - legyezgette Kylo a lapot úgy, mintha a hamis túrós receptjét tervezgetné megsütni. - Tudtam, hogy elég okosak lesztek, és megfejtitek egy szemvillanás alatt a kis rejtvényemet, csillagos ötös!
- Szia - lépett közelebb hozzánk... Dake. Már megint három pontot tettem a neve elé, és mégpedig azért, mert megdöbbentő személyiség számomra még mindig. Már nem volt olyan meleg nyári idő, mint szeptember elején, ennek ellenére mindössze egy mellém lógott a hátáról, és egy szaggatott rövid farmergatyát viselt mellé. És nem fagyott meg. Gratulálok, sok orosz vére lehet, gondolom én, ha ennyire bírja a hideget. Minél közelebb jött hozzám, én annál jobban távolodtam. - Na mi az, szuka, félsz tőlem? Édes, hiányoztál - tette a csupasz mellkasára a kezét, pontosabban a szívére.
- De nyálas lettél, mióta legutóbb elküldtél a francba a semmiért - vetettem oda gúnyosan a szavaimat, rá sem nézve.
- Kylo, idejöttünk - emlékeztette Bonti nagyon is helyesen a drogost a helyzet súlyára. - Add oda a papírt, míg finom vagyok és nőies - indult meg Kylo felé.
- Még mit nem! Sírának mindösszesen annyit kéne tennie a lapért, hogy... - kezdte egyre lassabban formálni a szavakat a szájával Dake, miközben pofátlanul elém állt. - Hogy eljön velem a gyár mögé, és...
- Már itt szar a terv - tettem magam elé a kezem, és tényleg kezdtem elveszíteni a türelmem. - Add oda azt az átkozott lapot! Világos?! - vicsorítottam rá, mire felröhögött, Bonti meg eljött Kylotól, nem nagyon erőltette meg magát. Bah.
- Attól, hogy így mondod, még nem kapod meg, amit akarsz. Látom a barátod sem olyan lovagias, mint a múltkor. Haha, kis dög vagy. Na gyere a gyár mögé és verd k...
- SOHA! - ordítottam el magam. - Elegem van belőled és a hülye vágyaidból! Ha ennyire magányos vagy, ne a hülye lúzer barátaidat kérd meg, hogy valamilyen ürüggyel rángassanak ide embereket, hanem fogd magad, és keress magadnak egy barátnőt! Az majd megteszi a hülyeségeket, amikre vágysz, de engem hagyj ki a baromságaidból és add vissza azt a szart! - már tényleg ért az a bizonyos "verekedhetnékem van" százalékszint a testemben, és már egyre kevesebb választott el attól, hogy tettlegesen is megmutassam Dake-nek, hogy nem kell nekem Bonti ahhoz, hogy tiszta vagy akár véres kézzel elmehessek innen.
- Van barátnőm, hé hé. De amúgy akkor csak fogd meg itt így. És hadd szívjak így egy kicsit - tette a kezét... A le nem írom, hova. Ha annyit mondok, hogy oda, amivel a legtöbb férfi gondolkodik az agya helyett, akkor mindenki értheti, mire céloztam.
- Gyökér vagy, ha azt hiszed, hogy a beteg képzelgéseidből valóság lesz. Bonti fi... - néztem hátra a csapattársamra, aki intett egyet, gondolom agybajt kapott a hallottaktól, mivel elindult a buszmegálló irányába, én pedig éreztem, ahogy a vér az arcomba tolódik, a szívem hevesen ver, és egyre idegesebb leszek.
- Látod, nincs itt a szerelmed, aki majd megvéd, csak nehogy sirukálj nekem! - ragadta meg Dake a hajamat, majd lehúzott oda... ahol nemrég a keze pihent. Valami itt elszakadt bennem. Mintha egy másik ember, egy kegyetlen, ölni képes valaki feltámadt volna bennem. Talán ezt jelenti, ha valami vagy valaki miatt fekete lett a lelked.
- Nem... a... SZERELMEM!!!! - üvöltöttem magamból kikelve, majd az ökölbe szorított kezemmel eltaláltam Dake gyenge pontját, mire hallottam, ahogy Kylo felröhögött. Nem gond. Röhögjön csak az is! Kirántottam a fejem Dake üvöltése közepett a srác kezéből, majd támadóállásba álltam, de amint megláttam, hogy Dake hogy szenved, elindultam Kylo felé, aki úgy röhögött, hogy a lapot simán kirúgtam a kezéből, majd gyorsfuttában lehajoltam érte, és elindultam vissza Bonti felé. Ch, még hogy majd ez a kettő szerencsétlen agyalágyult fog az utamba állni, chh...
- Na mi van, szuka? - gáncsolt ki új erőre kapva Dake, én pedig egyik pillanatról a másikra a földön találtam magam: kigáncsolt, hátbatámadott. Sportszerűtlen. De igazából mit okoskodok? Nemrégiben én is úgy akartam beverni egyet Bontinak, hogy ő nem is figyelt rám... - Ez kell neked, hogy meghunyászkodj, hm? - emelte a nyakamhoz a már jól ismert bicskát, és egyszerre megéreztem, ahogy a bőrömbe vájja. Lihegtem, és egyáltalán nem érdekelt, ha elvágja a torkom. Éppen olyan helyzetben voltunk, hogy Bontit láthattam, aki valamilyen okból kifolyólag már nem háttal állt nekünk, hanem megindult felénk.
- Ha nem állsz ott meg, elvágom a barátnőd torkát! - vigyorgott gonoszan Dake, Bonti pedig abban a pillanatban megállt. Érzelemmentesen bámult minket, vagyis inkább... engem. - Jó kis helyzet - vágott bele a torkomba, ami természetesen rohadtul fájt. A vér végigfolyt a torkomon egészen a ruhámig, ahol beleivódott a pamut anyagába. Dake újra megtehette, amit már régóta várt: eljátszhatta, hogy ő Edward, a vámpír. Nem akartam, egyáltalán nem akartam azt, hogy ebben a történetben is Jacob (Bonti) maradjon alul!!!
- Hagydh... Abbah... - kezdett elhagyni az erőm. Újra kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy Bonti egyre eltorzultabb arccal bámul minket. Nekem sem tetszene az a jelenet, ahol van egy bármilyen vámpír, és szívja Bonti vérét... De ha lépne még egy lépést Bonti, tudjuk mid a ketten, hogy Dake képes lenne elvágni a torkom. Mind a ketten tisztán vágjuk a helyzetet, akárcsak Dake a torkomat az imént. Úgy éreztem, rengeteg vért szívott ki belőlem nagyon kevés idő alatt...
- Bébi... De ha egyszer finom... vagy... nem bírom - szívta tovább a vérem, és éreztem, ahogy valami... inkább le sem írom mi, elkezdte bökni a hátam. Ne... Ne, én ezt nem akarom! NEM! Még a végén itt élvez el... Dake ebben a pillanatban túlságosan ellazulhatott, mivel ellazította a kezét a torkomon, Bonti pedig ekkor egy nagy rúgással kirúgta a kezéből a kést (úgy tette mindezt, hogy nem is érintette meg a lába a torkom, szóval hű), majd rávette magát a srácra, és hangtalanul, elborzadt arccal boxolni kezdte a fejét. Én csak rászorítottam a torkomra a kezem, így már a karomon is patakokban folyt a vér, Bonti pedig egyszerűen csak verte, verte Daket, mire megjelent Kyloval "karöltve" Lion (vagyis Lájön) és a többiek... Nem lehet! Felegyenesedtem, és pár zsepivel próbáltam elállítani a vérzést, sikertelenül.
- Balf*sz! Megöllek, te ******! - üvöltötte magát el Bonti, majd akkorát vert a srác arcába, hogy szerintem annak ott annyi is volt, majd totál higgadtan felkelt, szembenézett először a ledöbbent bandatagokkal, majd pedig hátranézett rám. Ebben a helyzetben pedig... felém kezdett el jönni.
- A nyakad? - hajolt közelebb, majd gondolom meglátta, hogy egyáltalán nem akar alvadni, és hogy már a por és a kavicsok is odakeveredtek a sebhez, mire mindenki (főleg az én) legnagyobb megdöbbenésemre hirtelen felém hajolt, és lágyan nekiállta szívni... a nyakamat. A karom, amivel eddig tartottam a zsepit, görcsösen összerándult az érintésére, míg ő pont ezt a kezemet fogta meg. Az egész jelenet nem tartott tovább öt másodpercnél, de úgy éreztem, megfordult velem a világ minimum 180 fokban, és az a legdurvább az egészben, hogy... él... élveztem. Talán.
- Tényleg finom vagy - vetette oda pofátlanul a szemembe ezt a pár szót, én pedig az összeesés határán álltam. Kinek az oldalán állsz te, Bonti?! - De én nem ezért tettem - köpött ki pár kisebb kavicsot az út szélére, én pedig megértettem, miért tette: máshogy nem akart a sebemhez nyúlni, hogy megtisztítsa, a papírzsepi pedig semmit sem használt. Csak ez az egy út maradt. Annyi vért nem is szívott, inkább azt éreztem, hogy a meglepetés okozta sokk és a már viszonylag "tisztább" sebem hatására a vérzés lassabb lett, mire Bonti előkapott egy textilzsebkendőt, majd mint egy sálat, körbetekerte a nyakamnál. - Biának szántam, de már mindegy - fordult meg, majd éreztem, ahogy a térdem megremeg, és egyszerre vagyok ledöbbent, és mérhetetlenül zavart. Megéreztem a boldogság szelletét (?)... főleg a nyakamon, ahol Bonti hozzámért (??). Ez akár azt is jelenthette, hogy már nem gyűlöl (???)...
- De romantisch! - csapta össze a kezét az albínó. - Mivel fairek vagyunk, nem támadtunk hátba, meg hát elég pornós volt a felállás, majdnem megkönnyítettem magam - röhögött fel a többiekkel, majd mind a négyen (Dake még eszméleténél sem volt, lehet, már nem is lesz) megindultak Bonti felé, aki felemelte balra a bal kezét, jelezve, hogy álljak odébb. Pár lépéssel el is mentem a jelenlegi helyemtől, de úgy határoztam el magamban a dolgokat, hogy megvárom, míg nagyjából rendbe jövök (2 perc), és szétverem őket Bontival együtt!

Kylo, az albínó, Lájön, és a kapucnis vs Bonti. Négy az egy ellen. És még a Dake által "szponzorált" csapat a fair, nemde? Végülis tök logikus... A felállás is eléggé fair, egyáltalán nincsenek ők többen. Az albínó és a kapucnis két oldalról kezdett el rohanni Bonti felé, míg Lájön elölről, én pedig éreztem, ahogy lassan, de biztosan visszatér az erő a lábaimba és a karjaimba. Rájöttem, hogy a tesztlap mindeközben valami reflexszerű mozdulattal a hátsó farzsebembe került, szóval legalább emiatt nem kellett már idegeskednem. Mindeközben Bonti hárította a két oldalsó támadó próbálkozását: tipikusan az a helyzet játszódott le a szemem előtt, mikor kettő gyökér be akar verni egyet-egyet oldalról az egyedül lévő védekezőnek, de annak több esze van, és egyszerűen csak hátralép, így a kettő marha egymásnak ver be egy orbitálisat, így egy időre kidőlnek fájó orral vagy szemmel. Ezen alig hallhatóan elröhögtem magam, de rájöttem a helyzet súlyára, hogy ez mennyivel durvábban is elsülhetett volna, méghozzá nem Bonti javára, viszont ráeszméltem arra is, hogy bíznom kell benne. Muszáj. Míg én elmélkedtem és erőt gyűjtöttem, Bonti a nyert idejét felhasználva elkezdett verekedni Lájönnel, akinél szintén volt kés, és azzal kapálózott Bonti feje előtt, akinek eszméletlenül jó reflexe volt, és mindehhez valami gondolatolvasó tanfolyamot is végezhetett, mivel hihetetlenül profi módon számította ki, merre térjen ki a támadások elől. Szerintem még maga Lájön sem tudta előre, hova fog kapálózni a késsel... Viszont egyszer rosszul számított Bonti, így az ellenfele végigszántotta a bal karját. Tehát már ő is vérzett. Ekkor esett le a torkomról az eredetileg szegény kis Biának szánt zsebkendő, és ekkor rontottam eszetlenül Bonti és Lájön közé.
- Rohadék! - csúszott ki a számon.
- Ki? - lassult le egy pillanatra Lájön, én és Bonti pedig egy pillanatra egy és ugyanazon dolgon röhögtünk fel, így először a mai nap folyamán egyet értetünk valamiben: Lájön a következő Einstein lesz. Mit sem várva többé, kirúgtam a kezéből a kést, és ezzel majdnem egyidőben egy jobb horoggal is megajándékoztam, a srác meg vissza próbált támadni, de ekkor Bonti kikerülve engem elém állt, és elviselte, ahogy mellkason csapja Lájön, amit én nem értettem: ki is védhette volna, van olyan jó reflexe. Hm, de most nem volt időm gondolkodni, mivel a következő pillanatban támadóállásba helyezkedett el Bonti, és a fejével intett az ellenfele felé, hogy most becsületesen álljon ki ellene.
- Hát, legyen! Mit hiszel, hogy jobb vagy, mint én? Haha! - röhögött fel Lájön, majd elkezdett eszeveszetten, ökölbe szorított kezekkel rohanni a halál nyugodt Bonti felé, aki először hárított, majd egy tökéletes jobb és bal horoggal eltalálta a srác fejét, aki eszméletlenül esett össze. Hűha, nem semmi! Ám nem nyugodhattunk meg, nem dicsérhettem meg Bontit, meg semmi ilyesmi, mivel a két másik marha már mozgolódott, és hangtalan léptekkel próbált megtámadni minket. Rám jutott tehát a kapucnis, Bontira pedig Kylo. A kapucnis először mentegetőzött, hogy nem üt meg lányokat, majd miután megkértem, hogy most már hagyja a formaságokat, elkezdett támadni. Fiú létére nem volt valami erős, ezt meg kellett jegyeznem, sőt, ahogy közeledett, észrevettem a karján, és a lábán, hogy egyáltalán nem izmos, inkább valami gizda gettósra hasonlított. Meg akartam rúgni, de ekkor elkapta a lábam, én viszont hirtelen egy ollózó mozdulattal az eddig támasztó lábammal fejen rúgtam. Persze meglepődhetett, meg fájhatott neki, mivel elengedte a lábam, és bár nem esett össze, de pár percig szédelgett. Francba, akkor nem volt tökéletes a rúgásom... Persze én is elveszítettem az egyensúlyom, így a földön fekve gondolkodtam, mit bénázhattam el, mire a kapucnis új erőre kaphatott, és rám ugrott... volna, mivel hátulról Bonti felkapta a kapucnijánál fogva, és nekivágta Dake-nek, aki mindeközben ébredezett...
- A lap megvan? - fordult felém, majd pedig nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon, én pedig felpattantam, és leporoltam magam. Ekkor éreztem meg, mennyire fáj a vágás helye, így egy pillanatra nem is tudtam válaszolni, és amikor sikerült, akkor is valami hörgésféle szabadult fel belőlem:
- Ja - sóhajtottam.
- Akkor húzzunk, míg ki vannak terülve - hagyott le, én pedig megint szívesen meglöktem volna... Ha nem segített volna ennyit tudtán kívül, akkor meg is tettem volna, de már nem tudtam rá annyira haragudni. Nem voltam rá képes. Akaratlanul is a nyakamhoz kaptam a kezem, és az ujjammal végigsimítottam a sebemet, ahol nemrég Bonti szája járt. Ez egy őrült hülye. Az egyszer tuti. Ha ő nem hülye, akkor én vagyok az, ami nem is lehetetlen, tekintve, hogy mennyit lovagolok azon, ahogyan és amikor segített. Életem egyik legfurább öt másodperce volt.
- Hallod, nem kéne hátranéznünk? - értem mellé, mire rám sem nézve reagált:
- Mielőtt eljöttünk volna, végigmértem a helyzetet: a vörös félkómás, a többiek szintén, ha pedig együtt nem erősek, nem támadnak - magyarázta higgadtan, majd jelzett egy taxisnak.
- Nem lesz mostanság busz. Ülj be - nyitotta ki ugyanolyan érzelemmentes hangon az ajtót, amilyen udvarias volt, én pedig zúgó fejjel ültem le az egyik ülésre. Egész úton kerülgettük egymás tekintetét, én pedig a gyáras jelenet óta izzadtam, ha a közelembe került, szóval amiatt is idegeskedhettem, érzi-e vajon rajtam Bonti ezt, vagy sem. Most már nem csak a fákat vettem észre az út mentén, hanem Budapest színes épületeit, kirakatait, és ezekkel kötöttem le a figyelmemet, és próbáltam nyugtatni a zakatoló szívem, míg vissza nem értünk a sulihoz. Egyszer mégis Bonti felé sikerült néznem, és a szemem előtt lejátszódott újra a verekedés, ahogy ellátta egyszerre több bandatag baját is, és akarva-akaratlanul tiszteltem őt ezért. A karjára tévedt ezután a szemem. Fú, de izmos. Jesszusom, de barom vagyok, atya úr isten...
- Mi az? - suttogta Bonti, én pedig ijedtemben úgy tettem, mintha a taxi ülésének barna bőrülését mustráltam volna.
- Jól megverted őket. Ügyes voltál - bólintottam egyet megerősítésképpen, mire éreztem, ahogy elmosolyodik.
- Kösz - pf, arrogáns dög. De akaratomon kívül is elmosolyodtam. - Te sem panaszkodhatsz, de azért még sokat kell fejlődnöd, Herc...
- Hogy mi? - kaptam rá a tekintetem, mire a srác a hajába túrt, és zavartan állta a tekintetem.
- Semmi - tudta le ennyivel, én pedig értetlenségemben majdnem újra elfordítottam a fejem, mire megláttam, ahogy már nem a szemembe néz, hanem a sebemre. - Minden... oké? - akadt el egy pillanatra a szava (?).
- Ő... Hát... fogjuk rá - lettem sápadt egy szempillantás alatt, kábé mint Rem, mikor letudtam a beszélgetésünket egy "letojom, mi lesz a teszttel", hiszen megint elkezdett kavarogni a fejemben ezer meg ezer gondolat. Bonti valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag még mindig a nyakamat nézte, én pedig az ő száját... És egyik pillanatról a másikra előbukkant a nyelve, amivel egy másodperc alatt végignyalta a száját, majd idegtépően lassan visszatért a tekintete a szememre, így körülbelül olyan volt, mint egy... magabiztos ragadozó. Ajaj... majd miután meglátta, de elsápadtam, az ablakon kezdett el kibámulni. Remek, mintha ezzel javított volna  a helyzetemen. Asszem', kiugrott a szívem a helyéről. Mi a fene volt... ez?

Mikor kiszálltunk a taxiból, már nagyon későre járt, de Rem megdicsért minket, hogy egyben visszaértünk és megengedte, hogy kitöltsük a tesztet. Bonti még mindig alig szólt hozzám, én pedig feladtam a próbálkozást, hogy beszéltessem, félszavakkal és félmondatokkal megoldottuk a kérdőívet, persze miután leadtuk megint a telefonunkat (nehogy "kiguglizzuk" a megoldásokat természetesen). Úgy éreztem, jól sikerült, de nem csupán ennyit vettem észre. A szikrázó légkör is magára vonta a figyelmemet, amely Bonti és énköztem hullámzott még mindig. De az a durva, hogy ez a légkör már nem olyan értelemben volt szikrázó, mint a buszon, ahol MÉG fekete volt a lelkem... Úgy éreztem, Bonti újra befestette. Talán ha egy szóval kéne leírnom, akkor azt mondanám, hogy vérszínűre, ami már mást jelentett számomra, nem csupán a fájdalmat. Még ha ez neki semmit sem jelentene. Tudom, hogy neki ez semmit... sem jelentene.