29. Fejezet - Micsoda véletlenek :D

Október 9., Szombat

- Én minek is ülök itt? - értetlenkedett Gray, amikor már vagy fél órája hallgattuk Tegumi uncsi szövegét a szeretetről... És igen, éppen arról dumál, hogy mennyire szereti a mi osztályunkat, és hogy mennyire sok poént csináltunk együtt. A csillámos dolog is úgy lett beállítva, mintha az ő ötlete lett volna, és hogy mennyire jót röhögött velünk együtt az egész sztorin.
- Azért, hogy megakadályozd az emberölést, amire pár másodpercen belül sor fog kerülni - dünnyögtem, a fejemet támasztva, és a villával szinte csak kotorászva a kaját.
- Drága Síra-chanom. Van valami baj, talán nem vagy éhes? - hajolt közelebb hozzám, én meg ezzel a lendülettel hajoltam hátrább, így már teljesen rámászva Grayre, de szerencsére a srác volt olyan rendes, hogy nem szúrt ki velem és nem mondott vagy csinált semmit sem. - Megetesselek én? - vette ki a kezemből a villát, majd felszúrt rá egy húst és elkezdett vele felém hadonászni. - Mond, hogy "Á". És itt jön a repülő.
- Na ebből elegem van! - pattantam fel, majd Gray is felállt egy "Na, végre vége!" dumával, amihez csatolt egy sóhajt is.
- Gray, leülsz! - szólt rá egyből apám.
- Igenis - vágta vissza magát a székbe a srác.
- Síra, kicsi leányom, kérlek, foglalj helyett te is, és...
- De nekem ebből elegem van! Itt megjátszom ennek a.... selyemfiúnak, akitől alapba hányok, hogy mennyire, de mennyire imádom, és ettől csak még jobban hánynom kell! Tőled meg alapba felfordul a gyomrom! - vágtam vissza magam én is a székre.
- Síra-chan, nem illik így beszélni édesapáddal - vette nevelőire a figurát Tegumi.
- Tömje már végre a fejébe a kaját és haladjunk! Én ezt nem bírom... - fogtam ismét a fejem.
- Síra, azonnal kérj bocsánatot! Mégis hova gondolod magad, de most már tényleg! Van fogalmad, hogy kinek vagy a lánya?! Te nem viselkedhetsz úgy mint az átlag emberek, te sosem leszel egy átlagos ember! - üvöltözött apám, majd diplomatikusra vette a figurát, és Tegumi felé fordult. - Bocsánat, ma nem érzi jól magát.
- Ó, nagyon is tudom, hogy milyen, amikor igazán örül. Volt alkalmam megtapasztalni egy kis sötét irodában - suttogta Tegumi, de direkt úgy, hogy én halljam, a következő pillanatban pedig Gray átnyúlt az asztalon, majd a majom ingének nyakát megragadva közelebb húzta magához.
- Még egy ilyet mer mondani, és garantálom, hogy az lesz életének utolsó szava! És ha még egyszer csak meg meri közelíteni, esküszöm, hogy addig kergetem az őrületbe, míg csak könyörögni fog a retkes kis szánalmas életéért! - engedte el hirtelen a tanárt, aki csak nevetgélve ült vissza a helyére, majd elkezdte apa vállát paskolni.
- Hát milyen viccesek ezek a mai kölyök, el sem hiszem, olyan kis aranyosak - veregette tovább a vállát nevetve. Kényszer nevetve, ezt hozzátenném. De, ez a megmozdulás mégis mi volt Graytől? Nem szokott ő ilyeneket csinálni...
- Jaj, véletlen volt - nevettem fel kínosan, amikor véletlenül, de tényleg véletlenül ráborítottam apára a kávét.
- S-semmi baj, csak ez... éget egy picit - sziszegett apa, mi meg Grayyel alig bírtuk visszatartani a nevetést, főleg akkor, amikor Tegumi elkezdte legyezgetni papírzsepivel. :D
- Hupsz, tényleg, bocs! - próbált sajnálkozva nézni Gray, amikor "véletlenül" kirúgta Tegumi alól a széket, a férfi... miket beszélek, ez férfi?! Na mindegy, a lényeg, hogy úgy seggre esett, hogy rendesen beszakadt a járólap. :D
- Jaj, de ügyetlen vagyok - nevetett tovább áll és alattomos módon Takumi, miközben megpróbálkozott felállni a földről, viszont Vitany megharapta a kisujját. :D - Haha, de aranyos kiskutya - sziszegte a fogai között, még mindig óriási vigyorral az arcán, majd Vity beleugrott az ölembe, és ráfeküdt a mellső lábaira, míg a fenekét felfelé tartotta, és konkrétan elkezdte rázni a cuki kis hátsóját Tegumi felé. :D
- Szevasz, te kis drágaság! - vette ki az ölemből Gray a kutyimat, majd a magasba emelte, és amikor apa Tegumira nézett gyorsan a szájába adott egy combot, majd lerakta a földre. - Ügyes kislány - veregette meg Vity fejét finoman, a kutya meg felrobogott az emeletre a szerzett zsákmánnyal. :D
- Khm, szóval. Ki kér egy kis teát? - köszörülte meg a torkát maga alá húzva a székét Tegumi. - A japánok teát isznak, nem? Ja, én is japán vagyok.
- De nadzson zseni vagyol má' - jegyezte meg mellettem Gray halkan, én meg tényleg alig bírtam visszatartani a nevetést, sőt nem is ment, szóval a homlokomnak támasztottam a kezem, miközben a tányéromat néztem, és röhögtem. Hát ez a Gray totálra hülye. :D
- Síra, minden rendben? - kérdezte apa, mire csak felkaptam a fejem.
- Hogyne! Csak lenne egy kis problémám - tettem hozzá mégis, mire három kíváncsi szempárt kaptam. - Ez itt micsoda? - böktem a villámmal egy zöldes színű és kígyó formájú izére. - Úgy néz ki, mint egy élő organizmus.
- Hát de hülye vagy, az spárga - kapta ki a kezemből a villát Gray, majd felszúrta a villára a spárgát, amit eddig azt hittem, hogy kötözésre használnak, majd a számba nyomta, a következő pillanatban pedig röhögve csapkodta az asztalt. Igen, nos nem ízlett a spárga, ezért kiköptem, csak pont homlokon találtam apát vele. :D
- Hülye Gray, én nem szeretem a spárgát - vertem fejbe nevetve.
- Mo... most m-már... tudjuk - röhögött még mindig, majd jobbnak látta, ha inkább felül és a Takumi által készített teát megkóstolja.
- Bocsi, véletlen volt. Nem tudtam, hogy nem szeretem - néztem sajnálkozva apára, aki csak mosolyogva rázta meg a fejét, miközben egy szalvétával leszedte a homlokára ragadt kaját. :D Egyébként, úgy nézett ki, hogy Gray is köpködős kedvében volt, mivel amint megkóstolta a teát, rögtön vissza is köpte a csészébe, majd diszkréten felállt a helyéről és elindult a csap felé, de megbotlott valamiben, ezért az egész csésze tartalma, ami megjegyzem forró volt, beleborult Tegumi nyakába.
- Hoppá. Kajak véletlen volt, két ballábas vagyok. Bocsesz? - nézett a japán tanáromra egy hatalmas mosoly közepette, én meg láttam már rajta, hogy már rég elfogyott a türelme, de azért mosolyogva fordult hátra.
- Ugyan, semmi baj sem történt, balesetek és véletlenek mindenhol vannak.
- Bár, ezek a véletlenek eléggé gyanúsak - nézett rám majd Grayre összevont szemöldökkel apa, mi meg csak mosolyogtunk egyet. Persze, tiszta ártatlan mosoly volt. :D - Nos, szerintem együnk süteményt. Ma hoztam a cukrászdából és állítólag isteni - indult meg a hűtő felé, Gray meg pont jött vissza, és az fura volt, hogy apa odasúgott neki valamit, mire Gray csak megvonta a vállát.
- Mit mondott neked? - kérdeztem rögtön, amikor Gray visszaült a helyére.
- Ki? Nem beszéltem senkivel - nézett rám csodálkozó tekintettel.
- Te nem is, de apa mondott neked valamit - váltottam át fura tekintetre.
- Mikor? Most? - kérdezett vissza, még mindig értetlenül, mire csak bólintottam egyet. - Nem mondott semmit sem, csak látott valamit a földön, ezért tűnhetett úgy, hogy beszélt hozzám, de nem volt semmi.
- De akkor te bolond vagy, vagy mi? - nevettem el magam. - Csak úgy random vonogatod a vállad?
- Tudod milyen nehezek a porszemek? - fordult ismét felém, én meg csak értetlenül nevettem el magam ismét.
- Síra-chaaan - kezdett el nyávogni ismét Takumi, engem meg ritmusra rázott ki a hideg. - Velem is beszélgess ilyen bizalmasan. Bár azzal sincs semmi bajom, ha nem csak beszááüüöüó! - az utolsó szavára csak pislogás nélkül meredtem rá, majd mivel Takumi a szájába harapva mutatott lefelé, lenéztem az asztal alá, majd hirtelen Grayre, aki tök nyugodtan eszegette a sütijét, miközben... Hát, asszem Gray ezen tette egy kissé buzisra sikeredett, mivel Takumi "gyenge pontjára" taposott rá, és nagyon úgy néz ki, hogy tiszta erőből.
- Valami baj van, tanár úr? - nézett rá csodálkozva Gray, de a szemében tisztán látszott a sunyi és egyben gonosz vigyor.
- N-nem - rázta a fejét hevesen Tegumi. - Semmi, igazán semmi, csak... - itt nyelt egy nagyot, míg apa érdeklődve, Gray pedig felvont szemöldökkel nézett vissza rá -, azt hiszem, a lábamra léptél. Megtennéd, hogy kissé arrább teszed a lábad?
- Ja, bocs. Így gondolta? - mosolyodott el Gray, Tegumi meg szinte sírva kezdett el bólogatni, majd hirtelen felsóhajtott, amikor apa benézett az asztal alá, Gray meg tovább eszegette, halál nyugodtsággal a sütijét.

***

    Tegumi hála az égnek ezután elment. Vagyis, úgy ahogy, de elment. Kétszer fordult vissza, és mind kétszer valamit elfelejtett nekem mondani, ami szokás szerint perverz volt és én nem fogtam fel, viszont először hamar elment, mivel meglátta, hogy Gray kijön a konyhából, majd eléggé fenyegető szemekkel néz rá. Másodjára az volt az indoka, hogy itt hagyta a pénztárcáját, és kábé húsz percet maradt még, és szerintem maradt volna tovább is, ha Gray nem kezd el köhögni a lépcső felénél járva, miközben a korlátnak támaszkodva néz minket. Tegumi egyébként fogta a célzást, és ezután nem jött vissza, azonban ezt még mindig nem tudom hova tenni Grayben. Most mi ez a nagy védelem, vagy mi? Meg tudom magam védeni, legalábbis egy ilyen selejtes tanárral szemben biztosan nem lesz gond, de már ő is elkezdte azt, amit Bonti és Krisztán is csinál nap mint nap, ha megkezdődik a japán óra. 

- Síra, sziaaaaa! - ugrott a nyakamba hátulról Zera. 

- Szia. Mit csinálsz erre? - fordultam felé. 

- Úú, kutyiii! - kapta fel Vityt a földről, majd elkezdte puszilgatni és ölelgetni, szegényemből teljesen kiszorította a szuszt is. - De jó illatod van - nyomta az orrát Vity bundájába. - Bár nem póni, de nekem is kell egy ilyen szőrgombóc. 

- De nézd a jó oldalát: tuti lehet kapni póni kutyarucit - mosolyodtam el, mire Zera csak nevetve vetette magát ismét a nyakamba. - Hol voltál, amúgy? 

- Úú, tudod... - kezdte el a két mutatóujját összeütögetni, miközben fülig elpirult. - Csak a barátomnál, hehe.

- Tényleg? Ki a barátod? - lepődtem meg, vagyis azon, hogy ő meg Kíra mennyire gyorsan képesek pasit váltani. 

- Rávezetlek - kacsintott, majd ugrálva vett egy nagy levegőt. - Magas, A-s, világos haja és szeme van, éééés.. Kosarazik.
- Kuroro? - raktam össze az alakot a leírtak alapján, bár, a kosarazásból és magasságból következtettem leginkább.
- Úú, igen! - tapsikolt Zera, még mindig totál vörös fejjel.
- És mióta tart? Nem láttalak titeket a suliban együtt - elmélkedtem, de nem, egyáltalán nem jut eszembe olyan alkalom, hogy ők ketten lettek volna.
- Úú, Kurival még csak most jöttünk össze - tapsikolt még mindig, és, ez most komoly? "Kuri"?! :D
- És a srác belement ebbe a becenévbe? - kérdeztem vissza, nevetve.
- Ühüm - bólogatott hevesen Zera. Háááátttt....öm.... :D
- Okés, okés, mindent vágok én - nevettem tovább, majd eszembe jutott valami. - Várj, egy infót hamarabb tudtam meg, mint Kíra? - a kérdésemre Zera csak mosolyogva bólintott egyet.. - Be kell szereznem egy páncélszerkót hétfőre...
- De, de, de, de, de várj! - kapta el a kezem hirtelen. - Nem akarom, hogy megtudja.
- Ha? - döbbentem le teljesen. - Mégis miért nem? Nem az lb-d?
- D-de, csak... - sütötte le a szemét. - Neki is bejön Kuri, és... Szóval, ne mond el neki, rendben?
- Oké, persze, de... - bólintottam még mindig sokkolva. - Nem hiszem, hogy ezt titkolnod kellene, vagyis... Jaj, ne, megint nem fogok aludni, ha megtudja, hogy dobta a még nem is pasija...
- Majd elmondom neki, csak még nem tudom, hogy hogyan - mosolyodott el, mit sem reagálva az utolsó mondatomra, vagyis... szerintem fel sem fogta az utolsó mondatomat. - Most megyek, sziaaa! - ugrott a nyakamba ismét, majd hirtelen elengedett és elgaloppozott, pont úgy, mint a pónik. Ajaj, ez nehéz menet lesz... Előre érzem.  

Ayame