Ülésrend az osztályban :)

Sziasztok! Gondolom sikerült elképzelnetek már az eddig közzétett bejegyzésekből, melyik szereplő hol ül az osztályban, de azért készítettem egy ülésrendképet, ami alapján még jobban be fogjátok tudni azonosítani a szereplőket! ^^

Remélem, tetszik az osztály ülésrendjéről készült képem!
Az eddigi olvasóknak, és majd a csatlakozóaknak is köszönöm szépen, hogy követik a történetet!

+ Segítség: A képet ekkora méretben lehetett csak feltenni, hogy ne zavarja a blogban való tájékozódást. Ha nagyítani szeretnél a képen, kattints rá egyszerűen, és a megnyíló ablakban látni fogod az eredeti fotót!

4. Fejezet - Rossz döntés

Szeptember 3., péntek  

Ezt nem hiszem el! A telefonom csörög, és valaki ráfeküdt a csengőre. Kimásztam az ágyból, felkaptam a telefonom és kibotorkáltam az ajtóhoz. Mondanom sem kell, útközben sikerült leesnem a lépcsőn. :/

- Na, jó reggelt, Hercegnő!

- Bonti, 5 másodperced van, hogy elmond, mit keresel itt hajnali... - megnéztem a telefonon az időt - negyed 7-kor!

- Miután tegnap 20 percet késtél, gondoltam felkeltelek - mondta nevetve. - Bemehetek?

- Felőlem - rántottam meg a vállam.
- Egyedül vagy itthon?

- Ja, a nagybátyám szinte sosincs itthon. Kérsz kávét?

- Haha, elfogadom. És a szüleid? - furcsa érzés kerített hatalmába a kérdés hallatán. Nem is emlékszem rájuk...Akkor, miért idegesít ennyire a téma??

- Passz - feleltem végül szárazon.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy nem tudom, hol vannak. Zeron...vagyis a nagybátyám nevelt fel. Csak a munkája miatt...Szóval, keveset van itthon.

- Ez nem zavar téged?

- Nem.

- Na, jó... Add a kezed.

- Mi? - néztem fel rá a kávémból.

- Jól hallottad. Gyere! - megragadta a kezem, majd felrántott a székből. Nem értettem, hogy ez mire jó, de a következő lépéstől még jobban meglepődtem. Nekinyomott a falnak, majd a két kezét a falnak támasztotta a fejem mellett, így teljesen elzárva tőlem a menekülés lehetőségét.

- Mégis mit csinálsz?? Enge... - de nem tudtam többet mondani, ugyanis befogta a számat. Vicces, Ő van az én házamban, és Ő játssza itt a nagy urat. De várjunk csak! Mi is ebben a vicces?!

- Az elmúlt napokban nem láttam mást, csak hogy egy álarc mögé bújva szemlélődsz. Vagyis akkor nem vagy őszinte, amikor a téma zavar, mint a mostani is. És ez... idegesítő! - a mondata után ellépett mellőlem, és visszaült az asztalhoz. - Boccs.

- Ez alatt a 2 nap alatt, nem ismerhettél meg eléggé! Majd mond ezt, mondjuk...egy hónap múlva! Amúgy meg, nem fogok változtatni a stílusomon, mert jössz Te, és...és... - ez elgondolkodtató. Csak, pont tőle nem akartam ezt hallani...De, várjunk csak! Eddig folyton segített...A maga módján. - Köszi.

- Nincs mit. Várj! Hogy jöttél rá, hogy...

- Levágós voltál, bocsi - kacsintottam.

- Fél óra, és mehetünk.

- Haha, elég lesz neked annyi?

- Simán, még kevesebb is - nevettem én is. Készülődés közben folyamatosan azok a mondatok jártak a fejemben, amiket mondott. „ Egy álarc mögé bújva szemlélődsz ” … „És, ez...idegesítő ” … De, ácsi! Idegesítő...Idegesítő?! Ő mégis miért foglalkozik azzal, hogy mi idegesítő bennem??

- Kész vagyok  – rohantam le. Sajnos ez rossz ötlet volt, a reggeli esésem miatt, még mindig sajog a lábam...

- Felveszem a cipőm, és mehetünk is - annyira nézett, hogy már kezdtem kellemetlenül érezni magam. Egy vajszínű egyberészes ruha volt rajtam, aminek az alja rövidnadrág volt, a derekamnál pedig egy vékony, arany színű öv volt, díszítésként. A hajamat most összefogtam, és a megszokott napszemcsi sem hiányzott a fejemről. :D A baj csak az volt, hogy Bonti teljesen lefagyva állt a nappaliban, közben engem nézett. Furcsa, de mintha egy kicsit még el is pirult volna...Mindegy, biztos csak képzelődtem.

- Hahó, Bonti! Itt vagy??! - integettem az arca előtt pár centire, mire reagált.

- Khm...O-oké, szóval...Még időben is vagyunk. Suliba menet bemehetnénk venni kaját, meg neked kávét. Ismerek egy jó helyet, ahol finom kávét adnak - mondta röhögve. :D

- Na, végre reagálsz, és még van egy jó ötleted is. Mehetünk?

- Várj, kisebb lettél.

- Talán, mert nem magassarkú van rajtam? - nevettem.

- Nem úgy néztél ki, mintha nem tudtál volna menni benne, vagy ilyesmi.

- Azzal nincs is gond, csak...Hát, ez ilyen stílusváltás. Tudod, csak a péntek kedvéért, meg minden - nem akartam elmondani neki az igazi okot, tuti kiröhögött volna...Bár, ahogy az arcát elnéztem, nem nagyon hitt nekem.

- Na, mehetünk?

- Persze - csak a kapuig jutottam el, de máris rájöttem, egy apró tényre: Jó ötlet volt nem magassarkúban jönni, mert még így is fáj a bokám, minden egyes lépésre. Mindegy, megpróbálok nem sántítani, de...

- Hé, nézd! Azok ott nem az ikrek, Karamellel? - kérdezte Bonti, hunyorogva a domb tetejét kémlelve.

- Ezer százalék. Azok ketten már megint ölik egymást. - nevettem.

- Na, végre, Síra, Bonti! Kérlek, mentsétek meg hű jobb kezeteket ezektől a vitagépektől! - könyörgött Karamell.Nem hiszem el. :D Még, hogy hű. És, jobb kezünket?? :D Megőrült ez a srác, de komolyan. :D

- Haha, sziasztok srácok! Hé, Zero! - öleltem át a vállát hátulról, amitől eléggé meglepődött.
- I-igen? - kérdezte pirulva. - Pont itt, az utcán akarod bevallani, hogy tetszem? Izéé...Hát, jó. :D Tehát, ő az „ ezerrel nyomulok ” srác. Értem én.

- Nem, erről már másodjára csúszol le - röhögtem, és kicsit meglöktem, amitől előre bukott, pont Zakarián lába elé. :D

- Béna vagy. Már mondtam, hogy ezt egyik csaj sem fogja bevenni! - Zero már emelte a mutató ujját, és nyitotta volna a száját, amikor így folytatta.

- Legalább is az értelmesebbik fajta nem - egészítette ki mondandóját Zak.

- Nem igaz, sosem hiszed el, hogy van igazság abban, amit mondok! - indult meg Zero a dombon.

- Ez az, te észlény! Vannak jó ötleteid, de nem veszel számításba másokat! Például: engem!! Hallod, legalább várj meg, ha hozzád beszélek!! - rohant utána Zakarián.

- Most min megy a vita? - kérdeztem, miközben megindultam utánuk. A fiúk is így tettek.

- Valami netes játékot próbáltak feltörni, mert sok pénzt kell fizetni, vagy mi. Zeronak rengetek ötlete van, amik Zakarián szerint jók is, de a kivitelezésben már gondok vannak, és ezt Zero nem tudja elfogadni. - hadarta Karamell.

- Az előbbi jelenet alapján már azt hittem, hogy valami csajon kaptak össze - szólt közbe Bonti.- Azon is szoktak, de ez most csak Síra miatt jött fel. - sóhajtotta.

- Hé – kértem ki magamnak –,  nem csináltam semmit. Emlékezz vissza, szerdán is ez volt pedig az volt az első napunk, és akkor látott először.

- De ő alapba ilyen nyomulós. Bár, az is igaz, hogy van mire nyomulnia.

- Bonti, meddig akarsz élni?

- Hát, még egy darabig.

- Akkor ne mondj ilyeneket, vagy ez az álmod, az is marad.

- Igenis! - tisztelgett, pont úgy, mint egy katona.

- Helyes, pihenj - mondtam, majd mind a hárman nevetni kezdtünk. :D

- Mi az, min nevettek? - fordultak hátra az ikrek.

- Csupa olyan dolgokon, ami titeket jelen pillanatban nem érdekel - felelte Karamell, mire a srácok csak vállat vontak, és folytatták tovább a vitát.  - Amúgy, ti is olyanok vagytok, mint azok ketten.

- Csak éppen nem valami bugyuta játékon veszekszünk - vágta rá Bonti.

- Na jó, inkább lógok a két kockával - rohantam előre, és hátulról átöleltem mind a kettejük vállát. Ezzel legalább elértem, hogy ne vitázzanak, bár a lábamnak nem esett jól...:/ Mire beértünk a suliba, már annyira fájt a bokám, hogy minden egyes lépésre bekönnyezett a szemem... Alig vártam, hogy leülhessek, de pechemre még mindig nem az következett.

- Karamell, kérdezhetek valamit? - fordultam Karamell felé.

- Persze, mit szeretnél? Várj, tudom már: Kérni szeretnél valamit, igaz? Na, kit kell megverni? Vagy, vegyek neked valamit? - kérdezte izgatottan. Vicces, ahogy így...hogy is mondjam...felpörgette a dolog. :D

- Haha, nyugodj meg, csak azt akartam kérdezni, hogy ki tartja a rajzot?

- Ja, Serena.

- Öö...aham...

- A vizuális kultúrát is ő tanítja.

- Mi?? Na, ne...engem nem csíp az a nő...Hogy nézek ki?? Tuti, kiakad majd a ruhám miatt... - mondtam kétségbeesetten. A fiúk nyitni akarták a szájukat, de valaki megelőzte őket.

- Nyugi, csodálatosan nézel ki.

- Zera?? - kérdeztem meglepve a lány láttán.

- És Kíra! Sziasztok. Amúgy szerintem is jól nézel ki, azzal a nővel meg ne foglalkozz.

- Így igaz, annyira nincs stílusa, hogy azt piszkálja, akinek van - helyeselte Zera.

- Hé, Kíra, akkor téged miért nem szúrt ki magának?? Vagy engem??

- Zera, idegesítesz! Hallgass már el, csak egy percre, kössz!

Ez fura volt. Tegnap még meg mertem volna esküdni, hogy ott fognak ártani nekem, ahol csak tudnak. Most meg...A maguk fura stílusában segítenek.

- Síra!! SÍRAAA!! - hallottam meg Stella hangját.

- Stella, ne kiabálj már! Hidd el, Síra meg fog várni... - monda Zero, fáradtan.

- Ajj, hallgass már! - rohant, és szó szerint a nyakamba ugrott, majd ezzel a lendülettel hátra is estünk. Ez még a kisebb baj, de a jobb lábam ezt egyáltalán nem nézte jó szemmel.

- Bocsi, nagy volt a lendület.

- Stella, ezért mondtam, hogy higgadtan...! Gyere, segítek! - ohó! Csak nekem fura itt valami? Zero minden csajnál nyomul, Stellánál viszont nem...Vajon, miért?

- Jól vagy? - kérdezte valaki, aki épp mellém guggolt le. De, hisz ő...az osztálytársam, Stella előtt ül. Tegnap már akartam beszélni vele, de nem volt rá lehetőség.

- Köszi, jól.

- Akkor jó, gyere! - nyújtotta a kezét. Gyönyörű szeme van, majdnem olyan, mint az enyém. Feketés haja kócosra van belőve.

- Öö, bocsi...De, ez most nagyon ciki...Hogy is hívnak?
- Nyugi, semmi gáz. Sosem volt esélyünk a bemutatkozásra. A nevem Wolfi, te pedig Síra, ugye?

- Na, pont ez a ciki, te tudod a nevem, én meg csak most tudtam meg a tiédet.

- Bolond vagy, ha emiatt aggódsz - mondta röhögve, mire mindannyian nevetni kezdtünk.

- Khm! Ha befejeztétek a bemutatkozási műsorotokat, valaki be szeretne menni. Dög meleg van kint, hiába árnyékos a bejárati ajtó előtti tér! - mondta, nem is túl kedvesen egy hamu szőke derékig érő, szögegyenesre vasalt hajú lány, aki Stella mellett ül az osztályban. Már csak őt nem ismerem név szerint.

- Boccs - mondták páran, és arrébb álltak.- Akarsz valamit? - kérdezte zöldes szemével végigmérve.

- Hm? Mármint tőled? Kössz, de nem - feleltem, mivel én voltam az egyetlen, aki még csak meg sem mozdult. Még csak az kellene, elfér mellettem. Nem a kutyája vagyok, hogy ilyen hangnemben „ ugasson ” nekem.

- Akkor?
- Mit akkor? Elférsz mellettem, nem igaz?
- Hm...mondd csak, hogy hívnak? Biztos mondták, csak engem nem érdekelt.

- Síra - Csak azért jegyzem meg, mert csípem a nagyszájú csajokat. Semmi másért. Na, pá! - indult meg az ajtó felé, majd hirtelen megállt, hátra nézett, és így szólt. - Zakarián, Zero, Karamell! Legalább a péntekemet hagyjátok meg nekem! Szóval, ha bármilyen verekedés is lesz köztetek a mai nap, azt nagyon megbánjátok! - nézett rájuk szúrósan.

- J-jó - felelték a fiúk egyszerre.

- Helyes! - indult meg ismét. - Síra! - szólt, meg sem állva. - Engem Zeririnnek hívnak. Nem te vagy az egyetlen „ nagykutya ” a suliban vagy az osztályban.

- És ez engem miért is érdekel? - erre a kérdésemre megállt, de nem nézett hátra. A megérzésem azt sugallta, hogy közelebb kell menjek hozzá. A bejárati ajtó kilincsén tartotta a kezét, hogy lenyomja és bemenjen rajta. Megálltam mellette, karba tett kézzel, mire rám emelte a tekintetét, majd így felelt.

- Mert egy mindig közös lesz bennünk: Nem mondom, hogy ugyan azt, de hasonlót élünk át nap mint nap - suttogta. - Csak, a miheztartás miatt, Síra! - folytatta normális hangerővel, majd lenyomta a kilincset, és átlépte a küszöböt.

- Tudom, hol a helyem, Zeririn. A lány csak nevetett, majd elengedte az ajtót, ami így becsukódott mögötte. Érdekesen van összerakva a csaj, az tuti. :D

- Hallod, ez mi volt? - lépett mellém Krisztán. Mi? Krisztán?

- Mióta vagy itt?

- Én kérdeztem hamarabb.

- Egy beszélgetés, ha nem láttad volna! - feleltem, kissé idegesen.

- Rossz kedved van?

- Nem - idéztem a hangját és a stílusát, amit levágott még szerda este.

- Beszéljünk inkább, ha lehiggadtál? Zeririn felhúzta az agyad, mint látom. - és kész, ennél a pontnál elszakadt a cérna. Komolyan, tegnap hozzám sem szól, ma meg ő adja a szentet?!

- Nem, kössz. Egy időre elment az egésztől a kedvem.

- Jó! - mondta Krisztán, és beviharzott az ajtón.

- Jó! - feleltem én is, majd odamentem a többiekhez, akik egy pad körül álltak, és onnan nézték végig az incidenst. Mikor odaértem láttam, hogy mindannyian nyitják a szájukat, de közbeszóltam. - Ne merjen bárki is megszólalni a látottakkal kapcsolatban!Erre mindenki becsukta a száját, és rendesen hallottam, hogy jár az agyuk, témát keresve. Megértem őket, ez nekik is kínos volt, de nekem is rosszul esett, ahogy Krisztán felfogja a dolgokat. Komolyan mondom, mint egy 5 éves. Vagy...Én fogom fel úgy, mint egy 5 éves, és ő gondolkodik jól?? A gondolataimat Kíra zavarta meg.

-  Na, jó...Szerintem menjünk be, 5 perc és becsengetnek - szó nélkül mindenki megindult, én mentem leghátul, és láttam, hogy Bonti lelassít. Remélem nem az iménti dologgal kapcsolatban akar beszélni, mert nincs kedvem még egy veszekedéshez.

- Baj van a lábaddal? - kérdezte, mikor mellé értem. Már annyira fájt a bokám, hogy nem is próbáltam nem sántítani.

- Csak, fáj egy kicsit, de semmi komoly.

- Mit csináltál vele? - kérdezte, miközben mentünk felfele a lépcsőn.

- Passz.

- Szerintem tudod te.

- Becsengettek, menjünk mielőtt a banya be nem ér!

- Oké, de szünetben úgy is elmondod - vigyorgott.

- Álmodozz csak.A terembe lépve Krisztánnal találtam szembe magam. Megálltam, és ő sem mozdult. A szemem sarkából láttam, hogy Bonti kicsit távolabb megy, a teremben pedig mindenki elhallgatott. Gondolom várták a folytatást, de ez nem következett be.

- Síra! Síra!! Hé, mozogj már, mondani akarok valamit, és nem érek rá egész nap! - kiabálta Zeririn. Ránéztem az előttem álló Krisztánra, majd elmentem mellette. A kezembe nyomott valamit, majd arrébb állt, hogy Bonti is be tudjon jönni. Bedobtam a táskámba a papírt, majd megálltam Zeririn padja mellett. Közbe Bonti a másik oldalon elment a helyére, Krisztán kiment a teremből, a többiek pedig tovább csinálták, amit eddig is tettek.

- Mi kéne? - kérdeztem indulatosan.

- Hm? Ja, nézd meg a telefonod.

- Majd órán, most jön a banya...

Pont akkor tettem le a táskám a padra, amikor a tanár bezárta az ajtót, lecsapta a naplót az asztalra, majd rám nézett.

- Kedves Síra! Látom, megtiszteltél a pontos jelenléteddel, ennek igazán örülök!

- Hát még én... - suttogtam, mire a körülöttem lévők röhögésben törtek ki.

- Mondtál valamit?!

- Semmit! Nem mondtam semmit.

- Remélem is! Na, akkor ma rajzóránk van, ami úgy látom, Síra kedvenc tantárgya.

- Tessék? - kaptam fel a fejem. - Ezt mégis miből gondolja?

- Abból, hogy már csengetés előtt itt voltál.

- Ja, ma csörgött a vekker - erre a mondatomra mindenki röhögni kezdett, pedig szerintem nem is mondtam semmi vicceset. :D

- Csendet!! Na, akkor kezdjük! Ezen az órán párokban lesztek, együtt kell rajzolnotok egy híres város nevezetességét! Erre két tanítási órát kaptok, és egy A3-as lapon kell beadnotok!

- Mi választhatjuk meg a párunkat? - kérdezte Zero.

- Természetesen nem!

- Kár, pedig lett volna egy-két tippem...Na, mindegy! - legyintett. Na, ez kíváncsivá tett, érdekelt az az egy-két tipp. Na, megállj Zero, most elkaplak. :D

- Hé, Zero! - keltem fel félig-meddig a padból, hogy jobban lássam az arcát.

- Na, már értem, miért nem az utcán akartad elmondani, ho....Aú! Hé, ezt ne csináld még egyszer!! - Zakarián fejbe dobta egy tollal. Igazi testvéri szeretet az övék. :D

- Mondtam már, hogy ez nála nem fog bejönni!

- Ja, hallgasd végig, Zero - szólt bele a vitába Karamell tudálékosan.

- Jobb kéz, hallgass! - vágott vissza Zero.

- Elég!!! - ordította a tanár.

- Várjon, csak egy perc! - mondtam, mire a tanár döbbenten nézett ránk.

- Zero, kik lettek volna a tippjeid?

- Hát te, ki más?? - nevetett Zero.

- Vicces, én mondjuk másra gondoltam.

- És kire??

- Stellára - na, erre reagálj valamit, öcsi! :D

- Hm...Az sem rossz ötlet. - gondolkodott el Zero maga elé bámulva. Ajj, pedig tuti, hogy van valami közöttük....

- Síra, Kifelé! Most!! - ordította el magát a tanár.

- Hogy mi? De hát, nem is csináltam semmit.

- Nyomás! A párod, amúgy is Krisztán lenne, de ma ő játssza a későt! Keresd meg, vagy bánom is én, csak itt ne legyél! - üvöltözött magából kikelve.

- Hát, jó - vontam meg a vállam.Felálltam, és kimentem a teremből, majd leültem a terem előtti padra. Az ezer százalék, hogy nem fogom keresgélni! Kiment a teremből, a saját akaratából, az egy másik dolog, hogy engem kiküldtek! Mind a ketten kint vagyunk, de itt megszűnik a kettőnk közötti hasonlóság! Elővettem a telefonom, és nyomkodni kezdtem. Felmentem facebookra, ahol 3 felkérésem, és 10 üzenetem volt. Az egyik üzenő Zeririn volt. Leírom az üzeneteit...Huh, jó sokat írt a csaj...:

„ Mi van közted, és Krisztán között? ”

„ Mit adott neked az ajtóban? ”

„ Ez azért eléggé vicces volt, de nagyon gyerekes is egyben! ”

„ Amúgy, mire volt ez jó? Zero és Stella?? Ezt gyanítod? ”

„ Most keresed, vagy mit csinálsz? ”

Nem értem ezt a Zerirint. Mi ez a hangnem? Amikor suttogott is az ajtóban...már majdnem kedves volt....Amúgy meg, mi ez? Hogy Krisztán és köztem mi van?? Remélem, jó nagy távolság! Félre értés ne essék, tetszik, meg minden...De a viselkedését nem tudom hova tenni. Azt meg pláne nem tudom, hogy mit írt a papírra, ha egyáltalán írt rá valamit... De honnan tudja Zeririn, hogy Krisztán adott nekem valamit?? Amúgy, az tényleg igaz, hogy van egy gyanúm, miszerint Zeronak tetszik Stella. De, akkor rá is nyomulna, nem? Vagy, a többi csajra nem kellene nyomulnia, csak rá? Áá, zavaros az egész...

- Az órán sem bírtál higgadt maradni? - hallottam egy hangot a jobb oldalamról.

- Krisztán, ha azt te tudnád...

- Kivel vesztél össze?

- Senkivel, csupán kíváncsi voltam valamire, és...Állj, én nem akarok veled beszélni! - álltam fel, és megindultam a lépcső felé. A baj csak az volt, hogy kábé három lépés után a lábam nem bírta tovább. Nekidőltem a korlátnak, majd jobbnak láttam, ha leülök a földre. A bokám eszméletlenül fájt, és a háromszorosára dagadt. Felhúztam a térdem és masszírozni kezdtem a lábam, hátha jobb lesz, de semmit nem változtatott rajta. Láttam, hogy Krisztán odajött, és leguggolt elém. Fel akartam állni, de a lábam már nem engedelmeskedett.

- Ez mégis hogy történt? - kérdezte.

- Micsoda? - próbáltam terelni, de ebben a helyzetben...Hát, elég gáz lett volna, ha beveszi.

- Ne nézz madárnak! A bokád... Mit csináltál vele? - szerintem leesett neki, hogy úgysem fogom elmondani, mert rögtön javított a kérdésén.

- Inkább azt mondd, hogy mikor történt??

- Ma reggel.

- Micsoda??? Te nem vagy normális!

- Most miért? Akkor még nem fájt...legalább is annyira nem.

- Gondolkozz már! Ezzel el kellett volna menned orvoshoz. Lehet, hogy el tört, főleg, hogy most már rá sem tudsz állni! - rávilágított a lényegre. Azt gondoltam, hogy kibírom, ameddig haza nem érek, és majd felhívom Zeront. De, ez nem jött be...Még a fél napot sem bírt ki a bokám...

- Na jó. Hagyjuk most ezt, inkább segíts oda a padhoz, kérlek.

- Persze.

- Hé, mégis mit csinálsz?

- Segítek, miért, minek látszik?

- Nem úgy értettem, hogy kapj fel az öledbe, de már mindegy.

- A pad nincs messze, addig kibírod.... - na, persze...Most meg játssza a megmentőt, remek....

- Tessék, itt is vagyunk.

- Köszi....- Lázad is lett hirtelen, vagy mi van?

- Ajj, hagyjál már!

- Akkor miért pirultál el?

- A fájdalomtól, észlény!

- Persze, persze - mondta, miközben leült mellém.

- Ez így elég érdekes lesz.

- Mármint?

- Nem fogsz haza menni, igaz?

- Nem tudom.

- Síra, Krisztán! - hallottam  a megszokott üvöltést.

- Tanárnő?

- Áá, hagyjuk, mára eléggé kiakasztottál, kisasszony! Még egy ilyen, és mehetsz az igazgatóiba!

- Persze, de lehet lesz még ilyen alkalom.

- Hát, tegyél róla, hogy ne legyen!! Ez egy nívós iskola, nem pedig bohócképző! Viszlát!

- Tehát, a tanárral vesztél össze - nevetett Krisztán.

- Mondhatni.

- Na jó, megyek, dolgom van. - és ez megint csak furcsa volt, megint átváltott bunkóvá....

- Hé, Síra, mi van veled?

- Mi? Ja, semmi. Figyelj, Bonti, szeretnék tőled kérni egy szívességet.

3. Fejezet - Bonyolult kapcsolatok

Szeptember 2., csütörtök

Nos, ez a nap is érdekesen alakult. Ne arra gondolj, hogy szörnyen rossz volt, hanem, inkább furcsán vicces. :D Gondolom, te is kíváncsi vagy arra, hogy mi történt a tegnapi sétán. Akkor kezdem is azzal.

A bejárati ajtóig szó szerint futottam. Közben fel is estem egy-két dologban. :D Azért, mielőtt kinyitottam volna az ajtót, kifújtam magam, majd szép, nyugodt tempóban kicammogtam a kapuig, ahol egy hatalmas kaukázusi kutyával néztem farkasszemet. Elgondolkodtam rajta, hogy visszarohanok a házba, de rájöttem, hogy a kutyák nem tudnak csöngetni. A gondolataim világából Krisztán hangja rántott vissza.

- Mintha itt sem lennél - mondta hatalmas vigyorral az arcán.
- Mi? Ja, nem, bocsi...Szép a kutyád, hogy hívják?
- Nala. Mehetünk?
- Persze, de a kutyádat tartsd a másik oldaladon, légyszi - Krisztán jobb oldalán indultam meg, de azért fél szememet a kutyán tartottam. Fő a biztonság, nem? :D
- Félsz a kutyáktól?
- Igen...De, ne értsd félre, Nala szép, meg minden, csak...Egy picit nagy.
- Hát, én a nagykutyákért rajongok...

Hát, erre nem tudtam mit mondani. Nem nagyon megy ez a bevágódás dolog. Már gáz, hogy félek a kutyáktól, neki meg pont egy hatalmas  „ vadállata ” van. Hát, peches vagyok, ez már biztos...

- Figyu, ha félsz a kutyáktól...Miért jöttél el velem? - kérdezte, miközben folyamatosan az utat bámulta. Na, erre most mit mondjak? Azt mégsem mondhatom, hogy „ Ja csak azért, mert annyira tetszel, hogy ezt is bevállalom ”. Na, hagyjuk, így is, úgy is égés lesz, tök mindegy, mit mondok.
- Hát...kiskoromban megharapott a szomszéd kutyája. Azóta félek a tőlük, de próbálom leküzdeni.
- Értem  - felelte szárazon. Nem is értem, annyira fura most... A suliban még annyira szimpatikus volt, most meg... szinte taszít, már magával a jellemével is.
- De, nyugi, bízok benne, hogy nem uszítod rám a kutyádat.
- Ez olyan, mintha bennem bíznál... Az, pedig, öreg hiba lenne - suttogta, még mindig az aszfaltot nézve.
- Tessék? - pontosan értettem, hogy mit mondott, de mégis visszakérdeztem.
- Semmi, nem mondtam semmit.
Az út további része csendben telt. Nala nagyon jól nevelt, meg sem próbált megkóstolni, vagy ilyesmi. Amikor elváltunk, még meg is simogattam. :) Amikor beléptem a kapun, Zeron már várt rám.- Na, milyen volt? - kérdezte nagyon felvillanyozva. - Látom, még egyben vagy. úgy tűnik, a kutya nem volt éhes.
- Hát, nem...gondolom evett otthon - válaszoltam elviharozva mellette. - A szobámban leszek!
- Oké, de nem vagy éhes?
- Kössz, de most nem...
Szegény Zeron...Ritkán lát ilyennek. Jó kedvemben visszaszólok neki, meg benne vagyok a viccelődésben...De most...Nem tudok másra gondolni, csak Krisztánra. Meg sem szólalt, hiába kérdezgettem mindig csak „ igen ” vagy „ nem ” volt a válasza. Na jó, jobb percekben hozzátett egy mosolyt, és egy „ talán ”-t is.Ezen probléma megoldásán törtem a fejem, amikor megszólalt a telefonom. Megnéztem a kijelzőt, amiből kiderült, hogy Bonti hív. Nem volt kedvem beszélgetni, ezért kinyomtam. Azonban csak nem akarta abba hagyni a csörgetést, így végül felvettem. Leírom a beszélgetést:

Én: Igen?

Bonti: Szia. Zavarok?

Én: Nem.

Bonti: Biztos?

Én: Persze, miért?

Bonti: Két dolog: Egy, legalább harmadjára hívtalak, mire felvetted. Kettő, elég szűkszavú lettél hirtelen.

Én: Hagyjuk most ezt, jó? Inkább mondd, miért hívtál?

Bonti: Megérzés féleség.

Én: Mármint??

Bonti: Hánykor indulsz suliba?

Én: Negyed nyolc körül, miért?

Bonti: Szuper, akkor a kaputoknál megvárlak, szia.

Még köszönni sem tudtam, mert le is rakta. Nem tudom, hogy miért akar Bonti holnap megvárni, de mindegy is. Végül is haverok vagyunk, ez normális néha, nem igaz? :D Ezt nem hiszem el. Reggel nyolc óra van, most csöngettek be, én meg még sehol sem vagyok. Gyorsan írtam egy SMS-t Bontinak, hogy elaludtam. Lényegében annyit írt vissza, hogy érjek be, és beszélünk. Hát, azt könnyű mondani. Gyorsan megcsináltam a sminkem meg a hajam, ami hullámosan lógott a hátamra. Előtúrtam egy fekete mini gatyát, és egy hófehér toppot, amin fekete betűs írások, és egy fekete farkas feje volt. Felvettem a napszemcsimet, majd rohantam is a suliba.

Mire beértem, már húsz perc késésben voltam. Gyorsan felrobogtam a másodikra, majd végig rohantam a folyosón. Az ajtó előtt kilihegtem magam, majd kopogtam, és benyitottam. A tanárnő szúrós szemmel nézett, közben a faliórát vizslatta.

- Megérkezett a hétalvónk is. Második nap, 20 perc késés. -forgatta a szemét.
- Elnézést, de nem csörgött az órám.
- Én nem szoktam kivételezni senkivel, és semmivel. Tehát, hiába vagy, valami úrifajzat lánya, veled sem bánok másképp, mit a többi idejáró diákkal. - Komolyan, alig tudtam visszatartani a nevetést. Még a tanár elfordult az osztálytól, és nekem dirigált, Zakarián, Zero, Erion, Bonti és Karamell, köpőcsövezték a tanárt. :D
- Síra, figyelsz rám?!
- Persze, tanárnő.
- Helyes! Mi folyik ott hátul??! - A tanár megint az osztályt nézte, de mindenki úgy ült, mint a kisangyal. :D
Amikor ismét felém fordult, és a neveltetésről magyarázott, a szemem sarkából láttam, hogy Erion célba veszi a tanárt. A probléma csak az volt, hogy Bonti meglökte a székét, és a nyálas galacsin, pont egy centire, az orrom előtt suhant el, és csapódott a táblára. :D Legszívesebben nevetésben törtem volna ki, és láttam ,hogy a többiek válla is remeg. :D- Mégis mi folyik ott hátul?? Ki lőtte ezt a galacsint???
Karamell szájában épp egy galacsin készült. Szegény ijedtében lenyelte. Idáig hallottam a műveletet. :D Szünetben majd megkérdezem, hogy milyen íze volt. :D-- Tanárnő, biztos csak képzelődött, nem lőtt senki semmit.
- A késő nem felesel vissza! - megint engem vizslatott sas szemeivel, végül megszólalt. - Mik ezek a göncök rajtad? - végignéztem magamon, és semmi kifogásolnivalót nem láttam. - Mégis mit képzelsz magadról?? Iskolában vagyunk, nem divatbemutatón! Na, jó – sóhajtotta – ülj a helyedre! Az első évedre, és a második napodra való tekintettel, nem írok be hiányzást. De, erről még hallani fog az osztályfőnököd, azt garantálom.

Alig tudtam visszatartani a nevetést. Miközben mentem a helyemre, láttam, hogy az „ akciós-srácok ” a padon „ fetrengve ” röhögnek. :D Még le sem ültem, de máris kicsengettek.

- Síra! Remélem, idén nem lesz több baj veled!
- Nem ígérhetek semmit, tanárnő.

A tanár szúrós szemmel nézett, majd kiviharzott a teremből. Rögtön mindenki röhögni kezdett. :D Bonti közben, odajött a padomhoz, aminek a tetején ültem.

- Jó reggelt, álomszuszék! - nevetett.
- Lejössz velem a büfébe? Utána kimehetnénk az árkádok alá, találtam tegnap ott, egy tök jó helyet.
- Persze, menjünk.
Bonti előttem ment ki a teremből. Én, megálltam egy perce, és Krisztán felé fordultam. Az egyik lánnyal beszélt. Szép lány, vállig érő szőke haja, és világosbarna szeme van. Hm...Kíváncsi vagyok, mi történhetett. Tegnap ilyenkor, még semmi baja sem volt...Síra?!!
- Hm? Boccs, nem figyeltem. Mondtál valamit?
- Semmi lényegeset - mondta sóhajtva.
- Akkor menjünk - indultam meg. Ha Krisztán így áll hozzá, akkor engem sem fog érdekelni. Főleg a tegnapi után...
- Hallod, mi van veled?? - állt meg előttem Bonti, ezzel elzárva az utat a büfé felé.
- Miért hiszed, hogy bármi bajom is van?
- Azért, tegnap a telefonban, is levágtam.
- Ajj, - sóhajtottam – hidd el, semmi komoly bajom sincs.
- És nem komoly?
- Olyan sincs.
- Miért hárítasz folyton?
- Jó napot, kedveskéim. Mit kértek? - kérdezte a büfés néni.
- Egy tejes kávét.
- Csak úgy, mint tegnap...Parancsolj. Neked adhatok valamit? - fordult Bonti felé.
- Nem kérek semmit, köszönöm.
- Viszlát! - köszöntem el a büfés nénitől - Figyelj, Bonti. Ha, elmondom, leszállsz rólam?
- Van rá esély.
- Egy szó - mondtam, miközben felültem az árkádok alatti pad támlájára. Bonti is felült mellém. - semmi.
- Hát jó. Ha nem akarod elmondani...
- Eltaláltad - kortyoltam bele a kávémba. - Figyu, te már mindenkit ismersz az osztályból? Mármint, név szerint?
- Haha, nem. Rajtad, az ikreken, Erionon és Krisztánon kívül, a többiekkel még csak nem is beszéltem.
- Értem - hirtelen megláttam az osztályunkba járó két lányt. Pont felénk igyekeztek. Remek, legalább nem nekem kell az összeset hajkurásznom.
- Síra, ugye? - kérdezte a szőke hajú lány, aki Krisztánnal beszélt még az előbb.
- Attól függ.
- Vicces, de elrabolnánk pár percre, ha lehet - felelte a másik lány.
- Oké. Bocsi, Bonti.
- Semmi baj, én is megyek, megkeresem Krisztánt.
- Ó, én láttam. Az egyik a-s lánnyal ölelkezett az előbb. Nézd, ott is jönnek...Ha, jól látom, kézen fogva. Na, szió. Gyere, Síra. - mondta készségesen a szőke hajú csaj, miközben vonszolt ki az árkádok alól.
Ajj, pont két ilyen cicababára volt szükségem, akik ráadásul, olyan mézes-mázosan beszélnek, hogy hányingerem van tőle...- Akkor bemutatkozhatnánk egymásnak - mosolygott a szőke hajú lány. - A nevem Kíra, ő itt a csatlósom, Zera.
- Csatlós? - kérdeztem meglepetten. És, ez a Zera még hagyja is. Érdekes egy lány, vörös haja a lapockája közepéig ér, és sötétkék szeme van. Kíváncsi vagyok, hogy álbarátok lesznek-e, vagy sem.
Az órák unalmasak voltak, viszont a 3. óránk, az ofővel volt. Már kezdte is az intelmeit, hogy hiába nem lényeges tantárgy a vizuális kultúra, akkor is figyelnem kellene, stb., stb. :D

A többi óra még unalmasabban telt, de szerencsére csak 5 óránk volt. Kicsengetéskor összepakoltam, elköszöntem a többiektől, és rohantam is haza. Nem mintha olyan sok dolgom lenne, de már otthon akartam lenni.

Amint kiléptem a kapun, megláttam egy ismerős alakot. Elkezdtem rohanni, de magassarkúban ez eléggé érdekes volt. :D

- Várj! Huh...Ez, húzós volt. Bocsi, csak még nem is beszéltünk, pedig már egy ideje meg akartam kérdezni, legalább a nevedet - a lány kikerekedett szemmel nézett, majd nevetni kezdett. - Most mi az? - és én is csatlakoztam hozzá. :D
- Ne haragudj, a nevem Stella. Téged Sirálliának hívnak, igaz?
- Igen, de jobban szeretem, ha csak Sírának szólítanak. Merre laksz?
- Három utcányira innen. Te?
- Én pont itt. Figyelj, van valami dolgod ma?
- Nincs, miért?
- Nem akarsz bejönni?
- Komolyan? Még sosem hívtak meg sehova... Tényleg bemehetek? - kérdezte meglepetten. Nekem meg pont az volt meglepő, hogy ő ennyire meglepődött. :D
- Aha, de gyere már. Éhes is vagyok, és melegem is van, ebben a 40 fokban.
- Megyek...Szép házatok van, jó nagy - ámuldozott Stella.
- Nyugodtan körbenézhetsz, addig rendelek gyrost. Szereted?
- Igen...De, várj! Nekem is rendelsz?
- Persze, na egy perc.

   Amíg megrendeltem a két gyrost, láttam, hogy Stella ide-oda mászkál. Az emeleten sokat időzött, gondolom megtalálta a szobám. Még szerencse, hogy Zeron tegnap megcsinálta. És még jól is rendezte be. :D
- Na, kábé egy óra és lesz kajánk. Mit csinálsz?
- Ja, csak a hajfestéket olvasom. Ma vettem, mielőtt bementem volna a suliba. Be kellene festenem már, csak ez új fajta festék. Nem ilyet szoktam használni.
- Segítsek? Ha akarod befestem neked - kaptam ki a kezéből a dobozt. - Ez jó fajta festék, én is ilyet használok.
- Hogy - hogy? Neked nem az eredeti hajszíned a fekete?
- De, csak azért használom, mert így sötétebbnek és fényesebbnek látszik. Na, gyere, befestem neked.
- Köszi.

Negyed óra sem kellett, és rá is kentem a hajára a festéket. Amíg vártunk, hogy leteljen a 25 perc, meg sem szólaltunk. Ő is el volt a gondolataival és én is. Legfőképpen Krisztánra gondoltam, meg arra az a-s csajra. És rájöttem valamire: Nagyon gyerekesen viselkedtem. Első látásra belezúgtam egy amúgy, érdekemberbe. Ezt tegnap be is bizonyította... De miket is beszélek?! Szerelem? Hiszen olyat még sosem éreztem, azt sem tudom, hogy az micsoda. Csak megtetszett...

- Stella?
- Hm?
- Te miért fested szőkére a hajad? Milyen az eredeti hajszíned?
- Sötétszőke. Az nem tetszett annyira, ezért elkezdtem festeni szőkére - mondta mosolyogva.
Stella kedves lánynak tűnik. A kinézete se nem túl kihívó, se nem túl visszafogott. Azt hiszem, tegnap valami hasonlót mondott Bonti is. :D- Hallod, Síra?
- Igen?
- Szerintem nem néznek ki rosszul a ruháid.
- Haha, köszi. Amúgy majd pont egy olyan ember véleményére fogok adni, aki ma is bejött egy abrosz-ruhában.
És kész, itt végünk volt. Már fájt a hasam a sok nevetésből, amikor megérkezett a futár. Kiszaladtam a gyrosokért, majd leraktam őket a konyhapultra.- Gyere, segítek kimosni a hajadból a festéket, utána meg megkajálunk.
- Rendben.
Bementünk a fürdőbe, Stella pedig letérdepelt a kád elé. Megengedtem a vizet, és elkezdtem kimosni a haját. - Síra!
- Tessék?
- Mióta növeszted a hajad?
- Kiskorom óta. Mindig, minimum a lapockámig ért.
- Nincs sok gondod vele?
- A hosszúságával nincs, csak azzal, hogy nagyon hullámos - mondtam, miközben odaadtam neki az eperillatú samponomat és a balzsamot. - Tessék, bent maradok ameddig megmosod a hajad, jó?
- Persze, köszi.
Amíg mosta a haját előkerestem a hajszárítót és a vasalót. Beszaladtam a szobámba egy törülközőért. Mire vissza értem, Stella már kész is volt.- Jól néz ki, nézd! - mondtam mosolyogva, a tükör felé fordítva őt.
- Köszi, tényleg jó, nem is gondoltam volna, hogy így fog kinézni.
- Menjünk ki a nappaliba, megszárítom a hajad és ki is vasalom, ha szeretnéd.
- Aranyos vagy, hogy ennyit segítesz.

Ez mondjuk nem értettem. Csak befestettem a haját. Ennél többet nem csináltam. Mindegy, ő tudja. :D 

Gyorsan elment a nap. Stella fél 6-ig maradt nálunk. Amikor elköszönt azt mondta, hogy maradt volna még, csak segítenie kell otthon. Egész jól kijöttünk egymással, szerintem jó barátok leszünk. :) 

2. Fejezet - Minden kezdet nehéz

Szeptember 1., szerda

Hát, ha a reggel nem lett volna elég szörnyű, a nap további része biztos azzá vált... Na, akkor az elejétől.

Reggel a nagybátyám ordibálására ébredtem.
- Síra...Síra!...Sirállia!!! - kiabálta Zeron a lépcső aljáról. A hangokból ítélve, közben a szobám felé robogott. - Síra, mi lenne, ha nem késnél el már az első napodon?
- Ajj már, miért kell kora reggel zargatnod?? Még 6 óra sincs! Ezen kívül, 8 órára kell beérnem a suliba, és az 5 percre van innen... Ja, és ha lehet, az ajtómat ne szakítsd ki a helyéről!
- Jól van, jól van, ez mind rendben van. Viszont még lezuhanyzol, megcsinálod a hajad, kikened a fejed azzal a sok vacakkal, már ott is tartunk, hogy elkéstél.
- De még csak hajnali háromnegyed 6 óra van... - ásítoztam.
- Jó, de szeretném, ha már fél nyolcra bent lennél a suliban. Úgyhogy indíts! Addig csinálok reggelit.

Válaszképpen, Zeron, már csak egy morgást kapott. Ez a jelenet gyakran eljátszódik közöttünk, ugyanis viccesnek gondolja, hogy legalább 600 évvel hamarabb keltsen. Bár, az is közre játszik, hogy szükségem is van ennyi időre. Na, de akkor is, milyen nagybácsi az ilyen? :D

Mire kikászálódtam a jó, puha, meleg ágyikómból, már fél 7 volt. Na, és gondolhatod, kapkodva kellett kikeresnem valami göncöt. Egy nagyon mini sötétkék nadrágot, és egy fehér spagettipántos toppot túrtam elő a szekrényemből. Na, ez a művelet is eltartott egy fél órát. Ezután rohantam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, begöndörítettem a hajam elől, a többit kivasaltam. Már épp az utolsó simítást végeztem a sminkemen, amikor megcsörrent a telefonom. Zeron írt SMS-t.






Remek...most mehetek gyalog ebben nagy melegben. Na, mindegy, úgy is ciki lett volna, ha a nagybátyámmal állítok be a suliba. Őt ismerve, még sírva fakadt volna, hogy az ő kicsi unokahúga gimnazista lett...ilyen téren eléggé veszélyes a tag. :D

A suliba hamar beértem, csodák csodájára még fél nyolc sem volt. Bár a nap kiégette a szemem, pedig elég erős napszemcsim van. Na, amint a kapuhoz értem, jött is a fekete leves...az igazgatóhelyettes, René, már várt. Ajj, az előző sulimban is ez volt a baj. A nagy hírnév...Jajj, te még nem is tudod. Na, akkor az lesz a legjobb, ha elmesélem.

A családunk minden egyes tagja nagyon befolyásos. Ezt mi nem is nagyon használjuk ki, de a többi ember igen. Rengeteg álbarátnőt vesztettem el így. Ők fontosak voltak nekem, nekik viszont nem én, hanem a pénzem és a befolyásom kellett. De mit is várok?? A hírnév ezzel jár, nem?

Amikor megláttam Renét, legszívesebben visszafordultam volna. A maradásomat, később, jól meg is bántam.
- Síra kisasszony. Üdvözlöm a Szent Reviuls Gimnáziumban. Az igazgatónő sajnos nem ért rá, ezért engem küldött, hogy vezessem körbe. Mehetünk?
- Hát...persze - Igazából semmi kedvem nem volt hozzá, viszont ezért fizukiegészítést kap. Nem akartam kitolni vele.
- Itt a belépőkártyája, az ajtón belépve mindig fel kell mutatniuk az ide járó diákoknak... Ez az aula - Hatalmas WOW-t neki. Igazán nagy aulája van ennek a Reviuls-nak. - Az osztálya pedig a 2.emeleten található, a folyosó legvégén - Nos, akkor...
- Köszönöm, de innentől elboldogulok magam is - Nem ellenkezett, de húzta a száját. Nyilván nem örült neki, hogy nem mutatkozhat többet velem, legalábbis egy ideig. De hát ez van, nem szeretem ezt a vacak hírnevet.

A büfében vettem magamnak kávét és indultam volna felfele, amikor megláttam két nagyon helyes srácot, gördeszkával a kezünkben. Előttük egy tanár dirigált valamit, viszont a két srác inkább segítségért kiabált a szemeikkel. :D Hát, mivel az egyik srác nagyon megtetszett, úgy döntöttem, most az egyszer bevetem a „hatalmam”. A tanár háta mögé sétáltam.

- Elnézést, de...
- Nem érek rá, nem látod talán?!
- Szerintem maga nem látja, hogy kivel beszél - A tanár elé sétáltam. Nem tűnt többnek 28-nál, sötétbarna, tüsis haja és ugyanilyen szeme volt. A nyakában stopper lógott. Remek, én is egy tesi tanárt fogok ki, na mindegy. Amikor a tanár felismert, teljesen elsápadt, és dadogott össze-vissza. Szegény féltette az állását, pedig én csak annál a helyes srácnál akartam bevágódni. :D
- Ne-ne haragudjon, nem...nem ismertem fel a hangot... - szabadkozott a tanár elsápadva.
- Hagyjuk, de elárulná nekem, hogy mi a gondja ezzel a két sráccal?
- Hát...a deszka...és...
- Hagyjuk. Baj lenne, ha most eltekintene ettől? Cserébe, ez a kis incidense sem kerülne napvilágra.
- Ezer örömmel. Igazából csak meg akartam dicsérni a fiúk deszkáját...Jaj, hogy elszaladt az idő, mennem kell.
Hm...A tanár gyorsan el is tűnt. Kár, ebből nem lett nagy bevágódás. Na, mindegy...Várjunk csak, most jut eszembe, hogy itt vannak a srácok is. Megfordultam és mind a ketten tátott szájjal és kikerekedett szemmel néztek rám. Már épp indulni akartam, amikor az én kiszemeltem megszólalt.
- Ez nem volt semmi. Szia, Krisztán vagyok. Ő pedig Bonti.
- Hali – köszönt Bonti is. Bár engem inkább Krisztán érdekelt, de mégsem küldhettem el szegény srácot. :D  – ismerted valahonnan? Mert, ha nem jöttél volna, már nem lenne deszkánk.
Na, ez gáz. Úgy kell válaszolnom, mintha semleges érzéseim lennének, nehogy levágják, hogy bejön Krisztán. Na, lássuk...fhú, nagyon izgulok.
- Nem, nem ismertem. De, ezek szerint, csak nektek nem jön le, ki is vagyok.
- Te is új vagy? - kérdezte Krisztán. Ááá, hogy lehet valaki ennyire helyes?...Mint egy álom, de komolyan. Sötétszőke haja kócosra van belőve, az a barna szempár pedig...elolvadok tőle. Deszkás ruhát hord, csak úgy, mint Bonti. Neki viszont barna, tüsis haja van, és kék szeme. Ő is helyes, de én valahogy Krisztán felé hajlok.
- Ja, valami olyasmi. És ti?
- Mi is – felelte Bonti. - A vagy B?
- B.
- Mi is. Figyu, hiába gondolkodok, nem tudlak hova rakni. Pedig ismerős vagy... - Krisztán... Hát, még így is WOW. :D
- Nem baj, majd rájössz. Amúgy...Nem is, kíváncsi vagyok, hogy mennyi ideig tart, míg leesik ki is vagyok. Az osztályban.
Elindultam a lépcső felé. Mikor felértem a másodikra, lepillantottam. Már nem álltak ott. Furcsa is lett volna, azért annyira nem vagyok nagy szám, hogy miattam földbe gyökerezzen a lábuk. Kár, hogy bejön Krisztán. Ha rájön ki is vagyok...Ő is ki fog használni, akárcsak a többi.

Az osztály ajtaja előtt húzódott két sor szekrény. A kártyám szerint, nekem a 13-as számú a szekrényem. Amikor kinyitottam, meglepődtem, hogy belülről nagyobb, mint kívülről látszik. De, nagyon üres, hiába van vörösre festve...Na, majd kitalálok valami díszítést. :D

Gondoltam, csak kinyitom az ajtót, simán belépek rajta, keresek egy szimpatikus helyet és kész. Na, hát ez egy szép romantikus filmben biztos így is nézne ki... Amint az ajtóhoz léptem és kinyitottam, négy fiú rohangált és rugdosták egymást, ahol csak érték. Mivel nem volt kedvem foglalkozni velük, csak elmentem az ablakhoz és leültem az utolsó előtti padba. Négy - négy vízszintes sor, és három padsor volt. A megszokott kettes padok helyett, egyesek voltak. A falak barackszínűek voltak. Üres posztertartók és egy faliújság volt felszögelve a falra. A régi sulimban 26-an jártunk egy osztályban, ebbe a terembe viszont maximum 12-en férünk el.

Mire leültem, a négy fiú már abba is hagyta a gyerekes viselkedést, majd odajöttek hozzám.

- Szia, a nevem Zero. - felnéztem a srácra. Kék szeme, és tej szőke haja volt. WOW...
- Mi van? - kérdeztem meglepetten. Már kezdtem aggódni, hogy elkenődött a sminkem, de szerencsére ilyesmiről nem volt szó. :D
- Semmi, csak a szemed...gyönyörű. És, a hajad is, milyen szép fekete... - mondta Zero. Jaj, már egyből nyomul...Remek...
- Kössz, de ne nyomulj.
- Haha, ezt megkaptad, Zero. Amúgy, az én nevem Karamell. Jól jegyezd meg ezt a nevet, ha bármikor bármit, de tényleg bármit tehetek érted, csak szólj. - jót nevetett a saját poénján, bár, én nem nagyon értettem ebben a viccet. :D De, amúgy ez a srác is nagyon helyes. Sötétbarna haja, és zöldes szeme van. Viszont, tipikus kocka kinézetű. Tudod, fehér póló, amire valami chipet nyomtattak, kék gatya, meg tornacipő.
- Karamell? Ez, valami becenév? - kérdeztem meglepetten.
- Aha. Menő, mi? - vigyorgott.
- Hááát...persze. :)
- Na, akkor most én jövök. A becses nevem: Zakarián - kacsintott.
- Nagyon hasonlítotok Zeróval. - válaszoltam szórakozottan.
- Simán. Sajna megvert vele a sors...Zero az ikrem - felelte tetetett szárazsággal a hangjában.
- Mi van?? Pont, hogy örülnöd kéne, hogy ilyen tesód van, mint én! - vágott közbe hirtelen Zero, akinek az arcán tisztán látszott a felháborodottság.
- Na, birkózzuk le. Bevallom, hogy így van, ha legyőzöl.

- Benne vagyok - vágta rá Zero. A szemében furcsa tűz égett... Te jó ég, ezek nekiálltak verekedni.

- Hova kerültem, valami állatkertbe? :D - Tettem fel a költői kérdésemet, mivel sehonnan nem érkezett felelet...
- Megyek, beszállok én is! - kiabálta Karamell, és már ugrott is a nyakukba. Én meg csak pislogtam.
- Aj, na jó. Kimegyek, inkább...
- Megyek veled - felelte valaki a hátam mögött. El is felejtettem, hogy van itt még valaki. Annyira lekötött, hogy nem is figyeltem fel, az eddig csak némán álldogáló srácra. - Amúgy, Erion.
- Síra - Erion a nevem hallatán az ajtóban megtorpant.
- Úgy érted...az A Síra??
- Aham... de kérlek, ne mondd el senkinek!
- Nem mondom, de úgyis felismernek.
- Aj, tudom... - sóhajtottam, miközben leültem az ajtónkkal szemben álló padra. Erion megállt felettem.
- Nem tűnsz valami vidámnak – mondta.
- Hát...mindig, minden jó, ameddig nem tudják meg a nevem. Utána vége mindennek...Ilyenkor gáz, ha tetszik valaki... - suttogtam. Pechemre Erion meghallotta.
- Első nap bele zúgtál valakibe?
- Mi?? - pattantam fel. - Dehogyis! Már rég tetszik, csak...kihasznált. Mindegy, az osztályban találkozunk.
- Hova mész? Öt perc és becsengetnek! - kiabálta utánam Erion.
- Nem tudom, de vissza érek. Öt perc bőven elég.

Elfutottam. Addig futottam, még ki nem értem a hátsó udvarra. Legalább jó idő van...De, hihetetlen. Mindig el akarok futni a saját életemtől. Mindenki azt hiszi, hogy milyen jó, meg happy az életünk. De, a színfalak mögött...valójában csak szenvedés minden.

Észre sem vettem, hogy mennyire elment az idő. Csak sétálgattam az árkádok alatt, amikor meghallottam egy ismerős hangot.

- Nah...Csakhogy megtaláltalak... - lihegte.
- Krisztán? Mit csinálsz itt? - a lábán támaszkodott és levegőért kapkodott. Kábé fél perc múlva felemelte a fejét, és a szemembe nézett.
- Ezt akartam én is kérdezni. Már fél kilenc. Az ofő halálra izgulja magát, hogy hol vagy.
- Képzelem. - feleltem szárazon, a szemeimet forgatva.
- Főleg - folytatta – miután mindenki megtudta, hogy ki is vagy. Vagyis, a nevedet... - itt megállt, és az arcomat fürkészte.
- Menjünk.
- Haha, oké - nevetett.
- Miért jöttél utánam?
- Muszáj volt. Te is segítettél reggel, nem emlékszel? - juttatta eszembe a reggeli "incidensemet" a tesitanárral.
- Meg kellene köszönnöm?
- Nem, magam akartam így - mosolygott. A pillanattól függetlenül, még mindig bele vagyok zúgva. Kár, hogy semmi értelme. - És most min gondolkodsz?
- Hm? Ja, csak azon, hogy már első napon képes vagyok bajba kerülni. - Persze, majd pont az igazi okot fogom elmondani...Nem eléggé gáz már így is a nap, még csak az kéne, hogy megtudja, hogy tetszik nekem.
- Na, megérkeztünk. Bemenjünk?
- Miért, mi mást csinálnánk? - kérdeztem meglepetten, és már nyitottam is az ajtót.

De igaza volt Krisztánnak... kint kellett volna maradni. Amint beléptem az ajtón, a tanár szó szerint rám vetette magát. Eléggé szétszórtnak tűnik az ofőnk.

- Jajj, na végre! Sirállia, aggódtunk érted! - aggódott...maximum a munkájáért. Mindegy...
- Sajnálom - mondtam, és mentem is a helyemre. Krisztán is követett, majd mögém ült le.
Előttem egy lány, előtte pedig egy fiú ült. A mellettem lévő padsorban, pedig Erion, mögötte Bonti. Zakarián az ajtó felőli padsorban ült leghátul, előtte Zero, előtte pedig Karamell. Az első padban egy lány ült. A középső padsor első két padjában, szintén két lány foglalt helyet.A tanár nagyban diktálta az órarendet, amikor végre kicsengettek a 3. óráról. Ez azért volt jó, mert ma már csak 1 óránk lesz, és mehetünk haza. :D Már épp elképzeltem, hogy rendelek egy fincsi pizzát, amikor valaki megállt a padomnál. A mai nap már másodjára zavarják meg az elmélkedésemet.- Síra! Nem jössz le az udvarra?
- Kössz, Bonti, de most nincs kedvem
- Na, ne már! Olyan szép időnk van. Gyere már le - nógatott.
- Jó, de miért is kellene veled mennem? - na, erre a többiek is felfigyeltek. Láttam, hogy közelebb jönnek, és kicsit sem feltűnően hallgatóznak. Bontit látszólag hidegen hagyták, de engem egyre jobban zavartak. - Szerintem nem tőletek kérdeztem - álltam fel, és megindultam az ajtó felé. - Na, mi lesz? Tapsra vársz, Bonti? Menjünk már!
Láttam a srác meglepett arcát, majd mosolyogva szaladt utánam. Én meg sem szólaltam, de nagyon kíváncsi voltam, hogy mit válaszolt volna a kérdésemre. A csendet végül ő törte meg.- Kíváncsi vagy a válaszomra?
- Mi? - pontosan tudtam, hogy mire gondol, de játszottam a „ nem érdekel különösebben ” stílust. :D
- Amit kérdeztél, még bent a teremben.
- Ja...most miért álltál meg?
- Figyelj, azért akartam, hogy legyere, mert a rangban...Szóval, te menőnek számítasz.
- Mi van? - menő? Én, menőnek?? Ő az első, aki ezt mondja...De, vajon csak a hírnevem miatt?
- Talán te nem így érzed? - próbált a szemembe nézni.
- Fogalmam sincs - vallottam be őszintén.
- Na, gyere, mutatok valamit.
Megfogta a kezem, és húzni kezdett. A lánymosdó előtt álltunk meg. Hezitált pár másodpercet, majd berángatott a mosdóba.- Te nem vagy normális, ez a lánymosdó!
- Tudom. Na, figyelj, mit látsz a tükörben?
- Hát... - hiába néztem a tükörképem, nem láttam semmi „ menőt ” magamon. - Semmit? - kérdeztem halkan.
- Bolond. Na, akkor elmondom, mit látok én: Egy olyan lányt, aki a „ hatalma ” nélkül is ki tud állni magáért, és a szeretteiért. A szememben ettől lesz valaki menő, és nem attól, hogy mennyire van kifestve, vagy mennyire merészek a ruhái. Amúgy, csak úgy mellékesen: A sminkeddel, és a ruháiddal nincs semmi baj, nem rád értettem a „ bohóc ” kinézetet.
Most nagyon meglepődtem. Nem azt látja bennem, akit a többiek?? :O - Becsengettek, menjünk!
- Hihetetlen vagy - mondta, miközben mentünk a terem felé.
- Miért is?
- Sosem reagálsz semmit arra, amit mondanak neked – nevetett.
- Hát, ez vagyok én.
- Bizony. Nézd, ott jön Krisztán. - biccentett egyet a fejével az említett személy felé.
- De...Miért van úgy felpakolva, mint egy karácsonyfa?
- Az az én táskám nála, a másik meg szerintem a tiéd.
- Sziasztok. Az ofő mondta, hogy elenged minket a negyedik óráról, mivel végeztünk mindennel. Síra, neked külön üzeni, hogy holnap ne késs el, már éles nap megy - értesített Krisztán tárgyilagosan..
- Haha, nem ígérek semmit. Látszik, hogy még nem ismer eléggé. -kacsintottam Bonti felé, aki elröhögte magát, Krisztán meg értetlenül nézte a jelenetet. :D
- Menjünk! - mondta Bonti. - Síra, te merre laksz?
- Jobbra, majdnem a domb tetején. Ti?

- Mi is arra megyünk, csak nekünk még túl kell menni a dombon.

- Nos, döntöttem! - kiáltott fel Bonti, aki kissé lemaradt az elmélkedés közben. :D Krisztánnal, értetlenül néztünk vissza rá.
- Mégis mit? - kérdeztem.
- Síra! Haza kísérünk!
- Ez aztán a zseni ötlet, haver - veregette meg barátja vállát Krisztán visszafojtott röhögéssel.
- Hagyd rá. Főleg, hogy már meg is érkeztünk - Vettem "oltalmam" alá Bontit. :D
És eddig bírtuk. Kitört belőlünk a nevetés. :D Végül kiderült, hogy Bonti nem a hírnév miatt akar barátkozni. De, Krisztán...Ajj, fogalmam sincs. Nagyon belezúgtam a srácba...:(- Ez a házatok? - kérdezte Bonti.
- Aha, de megyek, mert pizzát akarok rendelni.
- Figyu, add ide a telefonod, mi meg beleírjuk a számunkat. Addig, te is beleírhatnád a miénkbe.
Így is tettünk. Úgy örültem, amikor Krisztán is megadta a számát. :D Tiszta gyerekes vagyok, tudom. De, hát na. A szerelem már csak ilyen. ;)Amikor beértem a házba, már nyomkodtam is a telefonom. Megrendeltem egy dupla sajtos pizzát, és ledobtam magam a tévé elé. Az ölembe vettem a laptopom, és elkezdtem facebookozni. Tipikus 21. századi gyerek. :D Rengeteg üzenetem jött: sablon szövegek. Megnyitottam az ismerősnek jelöléseket: 20 felkérésem volt, köztük voltak az új barátaim is. De, amit bántam, hogy Krisztán nem jelölt be...Na, mindegy, nem fogok rá akaszkodni, hiszen nem vagyok a barátnője, vagy ilyesmi...Sajnos...:(

Másfél óra múlva megjött a pizzám. Szépen megettem, közben tévéztem, amikor megcsippant a telefonom. Krisztán írt SMS-t, bemásolom:

Jézusom, ez mi?? Randi?? Ááá, és még „ csajszi ” ?? Meghalok! ...De... Várjunk csak! Mégis mit kell felvenni egy kutyasétáltatáshoz??  És ami a legfontosabb: félek a kutyáktól!! :O

Persze, elmegyek Krisztánnal kutyát sétáltatni, meg is beszéltük, hogy 6-ra értem jönnek a kutyájával. Írtam Zeronnak, hogy kutyát megyek sétáltatni, majd jövök. Nem mondott mást, csak, hogy: „ De hát, te félsz a kutyáktól! ” :D
De nem, nem érti a lényeget. Krisztánnal megyek, szóval felőlem, még egy medve is jöhetne, nem érdekelne. :D

Gyorsan letusoltam, összefogtam a hajam, ami még így is a lapockám aljáig ért, kisminkeltem magam, felvettem egy fekete, arany mintás pólót és egy fekete rövidnadrágot, és kész is vagyok. Magassarkú helyett most egy kényelmesebb cipőt választottam, és feltettem a fejemre a napszemüveget is.

Pontban 6 órakor, csöngettek. Jajj, megjött Krisztán, rohanok. :D

1. Fejezet - Egy új élet kezdete

Augusztus 31., kedd

„Egy napló, sokban hozzájárul az ember életéhez.” Régen anya mondogatta mindig ezt. Szerintem azt akarta, hogy kezdjek én is naplót írni, mint ő, amikor még tini volt. Őszintén, nem nagyon figyeltem rá akkoriban. Hisz tudod, kicsi lányként én is, mint minden normális gyerek, a játszótérről és a csoki evésről álmodoztam. De, most valahogy kedvem támadt ehhez az egész macerához. De, hol is kell kezdeni egy ilyen...naplót? :)

Nos, mivel én amúgy sem vagyok egy átlagos tini, így a naplóm sem lesz átlagos felépítésű.

A nevem Sirállia, de jobban szeretem, ha csak Sírának szólítanak. 15 éves, hosszú, fekete hajú és tengerkék szemű lány vagyok. Ebből már leszűrhetted, hogy most kezdem a gimit. Pontosabban holnap. Esküszöm, komoly rémálmaim vannak már tőle.

De, nehogy azt hidd, hogy a beilleszkedés miatt, vagy ilyesmi. Csupán rám is igaz az a mondás, hogy „ha a lustaság fájna, már rég üvöltenék”. :D Most bele gondolva, nyolcadikban ezért kívánhattak nekem több energiát. Pedig energiám az van, csak épp nincs kedvem a dolgokhoz. Ez azért mégsem ugyan az, nem? :D

Amúgy, 2 hete költöztünk Pestre a nagybátyámmal, Zeronnal. Vicces egy fazon, de igazából csak ezt hiszi magáról. :D

Gondolom most feljött benned egy kérdés: „De hát, hol vannak a szülei?”. Vagy, legalábbis valami hasonló. Nos, igen, ez amúgy egy számomra is rejtélyes kérdés. Ugyanis: fogalmam sincs. Apámra nem is emlékszem, talán nem is volt. :D Anyáról, meg csak az az egy mondat maradt meg, amit a legelején leírtam. Hm...De,valójában, mindegy is. Már megszoktam, hogy Zeronnal vagyok.

Bár, azért itt is akad egy kis probléma: szinte sosincs itthon. A munkája miatt sokat dolgozik. Jó ha egy héten egyszer-kétszer látom, azt is csak futtában. De, azért, ebben is van valami jó. ;) Például, a szobám még mindig csak félig van kipakolva. Na, igen, ebben is meglátszik a lustaságom. :D De, a komolyabb ok az, hogy fogalmam sincs, hogyan kellene berendeznem. Már másfél hete ezen jár az agyam, és semmi ötletem sincs. Hm...nos, mindegy.

Zeron csak hajnali 4 óra fele jön meg. Addig még van pontosan...egy fél órám??? Jesszusom, és még semmit nem aludtam...Hogy fogok így holnap, azaz ma, felkelni?? És a legfontosabb: hogy fogok kinézni?? Na nem, az azért mégis kizárt, hogy párnákkal a szemem alatt menjek be az első napomon. Jó benyomást, vagy mi a csudát, kell keltenem az első napomon. Utána már mindegy, így is megdöntöm a rekordom, hogy 1 napig hajtom magam. :D Vicc ám, a költözéskor 3 napig pakoltam a házat. Az azért, tényleg rekord, legalábbis nálam. :D

Na, megyek aludni, ha holnap ki akarok nézni valahogy. Remélem, Zeron fincsi reggelit fog csinálni...

Bevezetés

Sziasztok!

Az álarcok mögött egy általam alkotott ifjúsági regény lesz, egyenlőre csak a blogomban. Szeretném majd egyszer könyvként kiadni, de először úgy gondolom, hogy blogregény szintjén szeretném ismertebbé tenni.

A címről először nem tudhatod meg, hogy pontosan mit takar. Miután jobban belemerültél a könyvbe, csak azután tudsz majd jelentést párosítani hozzá. Alapjába véve ez egy vicces, romantikus naplóregény, aztán majd Ti eldöntitek, hogy tényleg az-e. Ezért szeretnélek Titeket arra kérni, hogy ha van kedvetek és véleményetek, írjatok kommentet. :) Még a negatív vélemények is érdekelnek, csak értelmesen legyenek közzétéve.

Röviden a történetről:
Sirállia egy 15 éves gimnazista lány, aki új városban kezdi gimnáziumi éveit Zeronnal, a nagybátyjával.  Érdekes kapcsolat az övék, nem hinném, hogy a megszokott mederben folyna a kettejük élete, mégis jól kijönnek egymással. Az, hogy a főszereplő szüleivel mi történt, kiderül a történetből. A Szent Reviuls Gimnázium egy nívós elit iskolának tűnik az új diákok számára, ám a felszín és a külsőségek gyakran csalókák. Erre Síra is rá fog jönni a későbbiekben. 

Minden fejezetben viccek, kalandok, szerelmi szálak kibontakozásai és rejtélyek vannak. Próbáltam egy, a mi korosztályunk ízlésének tetsző történetet írni. Remélem ez sikerült. :) 

Jó olvasást a könyvhöz! :)

Sayuri