4. Fejezet - Rossz döntés

Szeptember 3., péntek  

Ezt nem hiszem el! A telefonom csörög, és valaki ráfeküdt a csengőre. Kimásztam az ágyból, felkaptam a telefonom és kibotorkáltam az ajtóhoz. Mondanom sem kell, útközben sikerült leesnem a lépcsőn. :/

- Na, jó reggelt, Hercegnő!

- Bonti, 5 másodperced van, hogy elmond, mit keresel itt hajnali... - megnéztem a telefonon az időt - negyed 7-kor!

- Miután tegnap 20 percet késtél, gondoltam felkeltelek - mondta nevetve. - Bemehetek?

- Felőlem - rántottam meg a vállam.
- Egyedül vagy itthon?

- Ja, a nagybátyám szinte sosincs itthon. Kérsz kávét?

- Haha, elfogadom. És a szüleid? - furcsa érzés kerített hatalmába a kérdés hallatán. Nem is emlékszem rájuk...Akkor, miért idegesít ennyire a téma??

- Passz - feleltem végül szárazon.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy nem tudom, hol vannak. Zeron...vagyis a nagybátyám nevelt fel. Csak a munkája miatt...Szóval, keveset van itthon.

- Ez nem zavar téged?

- Nem.

- Na, jó... Add a kezed.

- Mi? - néztem fel rá a kávémból.

- Jól hallottad. Gyere! - megragadta a kezem, majd felrántott a székből. Nem értettem, hogy ez mire jó, de a következő lépéstől még jobban meglepődtem. Nekinyomott a falnak, majd a két kezét a falnak támasztotta a fejem mellett, így teljesen elzárva tőlem a menekülés lehetőségét.

- Mégis mit csinálsz?? Enge... - de nem tudtam többet mondani, ugyanis befogta a számat. Vicces, Ő van az én házamban, és Ő játssza itt a nagy urat. De várjunk csak! Mi is ebben a vicces?!

- Az elmúlt napokban nem láttam mást, csak hogy egy álarc mögé bújva szemlélődsz. Vagyis akkor nem vagy őszinte, amikor a téma zavar, mint a mostani is. És ez... idegesítő! - a mondata után ellépett mellőlem, és visszaült az asztalhoz. - Boccs.

- Ez alatt a 2 nap alatt, nem ismerhettél meg eléggé! Majd mond ezt, mondjuk...egy hónap múlva! Amúgy meg, nem fogok változtatni a stílusomon, mert jössz Te, és...és... - ez elgondolkodtató. Csak, pont tőle nem akartam ezt hallani...De, várjunk csak! Eddig folyton segített...A maga módján. - Köszi.

- Nincs mit. Várj! Hogy jöttél rá, hogy...

- Levágós voltál, bocsi - kacsintottam.

- Fél óra, és mehetünk.

- Haha, elég lesz neked annyi?

- Simán, még kevesebb is - nevettem én is. Készülődés közben folyamatosan azok a mondatok jártak a fejemben, amiket mondott. „ Egy álarc mögé bújva szemlélődsz ” … „És, ez...idegesítő ” … De, ácsi! Idegesítő...Idegesítő?! Ő mégis miért foglalkozik azzal, hogy mi idegesítő bennem??

- Kész vagyok  – rohantam le. Sajnos ez rossz ötlet volt, a reggeli esésem miatt, még mindig sajog a lábam...

- Felveszem a cipőm, és mehetünk is - annyira nézett, hogy már kezdtem kellemetlenül érezni magam. Egy vajszínű egyberészes ruha volt rajtam, aminek az alja rövidnadrág volt, a derekamnál pedig egy vékony, arany színű öv volt, díszítésként. A hajamat most összefogtam, és a megszokott napszemcsi sem hiányzott a fejemről. :D A baj csak az volt, hogy Bonti teljesen lefagyva állt a nappaliban, közben engem nézett. Furcsa, de mintha egy kicsit még el is pirult volna...Mindegy, biztos csak képzelődtem.

- Hahó, Bonti! Itt vagy??! - integettem az arca előtt pár centire, mire reagált.

- Khm...O-oké, szóval...Még időben is vagyunk. Suliba menet bemehetnénk venni kaját, meg neked kávét. Ismerek egy jó helyet, ahol finom kávét adnak - mondta röhögve. :D

- Na, végre reagálsz, és még van egy jó ötleted is. Mehetünk?

- Várj, kisebb lettél.

- Talán, mert nem magassarkú van rajtam? - nevettem.

- Nem úgy néztél ki, mintha nem tudtál volna menni benne, vagy ilyesmi.

- Azzal nincs is gond, csak...Hát, ez ilyen stílusváltás. Tudod, csak a péntek kedvéért, meg minden - nem akartam elmondani neki az igazi okot, tuti kiröhögött volna...Bár, ahogy az arcát elnéztem, nem nagyon hitt nekem.

- Na, mehetünk?

- Persze - csak a kapuig jutottam el, de máris rájöttem, egy apró tényre: Jó ötlet volt nem magassarkúban jönni, mert még így is fáj a bokám, minden egyes lépésre. Mindegy, megpróbálok nem sántítani, de...

- Hé, nézd! Azok ott nem az ikrek, Karamellel? - kérdezte Bonti, hunyorogva a domb tetejét kémlelve.

- Ezer százalék. Azok ketten már megint ölik egymást. - nevettem.

- Na, végre, Síra, Bonti! Kérlek, mentsétek meg hű jobb kezeteket ezektől a vitagépektől! - könyörgött Karamell.Nem hiszem el. :D Még, hogy hű. És, jobb kezünket?? :D Megőrült ez a srác, de komolyan. :D

- Haha, sziasztok srácok! Hé, Zero! - öleltem át a vállát hátulról, amitől eléggé meglepődött.
- I-igen? - kérdezte pirulva. - Pont itt, az utcán akarod bevallani, hogy tetszem? Izéé...Hát, jó. :D Tehát, ő az „ ezerrel nyomulok ” srác. Értem én.

- Nem, erről már másodjára csúszol le - röhögtem, és kicsit meglöktem, amitől előre bukott, pont Zakarián lába elé. :D

- Béna vagy. Már mondtam, hogy ezt egyik csaj sem fogja bevenni! - Zero már emelte a mutató ujját, és nyitotta volna a száját, amikor így folytatta.

- Legalább is az értelmesebbik fajta nem - egészítette ki mondandóját Zak.

- Nem igaz, sosem hiszed el, hogy van igazság abban, amit mondok! - indult meg Zero a dombon.

- Ez az, te észlény! Vannak jó ötleteid, de nem veszel számításba másokat! Például: engem!! Hallod, legalább várj meg, ha hozzád beszélek!! - rohant utána Zakarián.

- Most min megy a vita? - kérdeztem, miközben megindultam utánuk. A fiúk is így tettek.

- Valami netes játékot próbáltak feltörni, mert sok pénzt kell fizetni, vagy mi. Zeronak rengetek ötlete van, amik Zakarián szerint jók is, de a kivitelezésben már gondok vannak, és ezt Zero nem tudja elfogadni. - hadarta Karamell.

- Az előbbi jelenet alapján már azt hittem, hogy valami csajon kaptak össze - szólt közbe Bonti.- Azon is szoktak, de ez most csak Síra miatt jött fel. - sóhajtotta.

- Hé – kértem ki magamnak –,  nem csináltam semmit. Emlékezz vissza, szerdán is ez volt pedig az volt az első napunk, és akkor látott először.

- De ő alapba ilyen nyomulós. Bár, az is igaz, hogy van mire nyomulnia.

- Bonti, meddig akarsz élni?

- Hát, még egy darabig.

- Akkor ne mondj ilyeneket, vagy ez az álmod, az is marad.

- Igenis! - tisztelgett, pont úgy, mint egy katona.

- Helyes, pihenj - mondtam, majd mind a hárman nevetni kezdtünk. :D

- Mi az, min nevettek? - fordultak hátra az ikrek.

- Csupa olyan dolgokon, ami titeket jelen pillanatban nem érdekel - felelte Karamell, mire a srácok csak vállat vontak, és folytatták tovább a vitát.  - Amúgy, ti is olyanok vagytok, mint azok ketten.

- Csak éppen nem valami bugyuta játékon veszekszünk - vágta rá Bonti.

- Na jó, inkább lógok a két kockával - rohantam előre, és hátulról átöleltem mind a kettejük vállát. Ezzel legalább elértem, hogy ne vitázzanak, bár a lábamnak nem esett jól...:/ Mire beértünk a suliba, már annyira fájt a bokám, hogy minden egyes lépésre bekönnyezett a szemem... Alig vártam, hogy leülhessek, de pechemre még mindig nem az következett.

- Karamell, kérdezhetek valamit? - fordultam Karamell felé.

- Persze, mit szeretnél? Várj, tudom már: Kérni szeretnél valamit, igaz? Na, kit kell megverni? Vagy, vegyek neked valamit? - kérdezte izgatottan. Vicces, ahogy így...hogy is mondjam...felpörgette a dolog. :D

- Haha, nyugodj meg, csak azt akartam kérdezni, hogy ki tartja a rajzot?

- Ja, Serena.

- Öö...aham...

- A vizuális kultúrát is ő tanítja.

- Mi?? Na, ne...engem nem csíp az a nő...Hogy nézek ki?? Tuti, kiakad majd a ruhám miatt... - mondtam kétségbeesetten. A fiúk nyitni akarták a szájukat, de valaki megelőzte őket.

- Nyugi, csodálatosan nézel ki.

- Zera?? - kérdeztem meglepve a lány láttán.

- És Kíra! Sziasztok. Amúgy szerintem is jól nézel ki, azzal a nővel meg ne foglalkozz.

- Így igaz, annyira nincs stílusa, hogy azt piszkálja, akinek van - helyeselte Zera.

- Hé, Kíra, akkor téged miért nem szúrt ki magának?? Vagy engem??

- Zera, idegesítesz! Hallgass már el, csak egy percre, kössz!

Ez fura volt. Tegnap még meg mertem volna esküdni, hogy ott fognak ártani nekem, ahol csak tudnak. Most meg...A maguk fura stílusában segítenek.

- Síra!! SÍRAAA!! - hallottam meg Stella hangját.

- Stella, ne kiabálj már! Hidd el, Síra meg fog várni... - monda Zero, fáradtan.

- Ajj, hallgass már! - rohant, és szó szerint a nyakamba ugrott, majd ezzel a lendülettel hátra is estünk. Ez még a kisebb baj, de a jobb lábam ezt egyáltalán nem nézte jó szemmel.

- Bocsi, nagy volt a lendület.

- Stella, ezért mondtam, hogy higgadtan...! Gyere, segítek! - ohó! Csak nekem fura itt valami? Zero minden csajnál nyomul, Stellánál viszont nem...Vajon, miért?

- Jól vagy? - kérdezte valaki, aki épp mellém guggolt le. De, hisz ő...az osztálytársam, Stella előtt ül. Tegnap már akartam beszélni vele, de nem volt rá lehetőség.

- Köszi, jól.

- Akkor jó, gyere! - nyújtotta a kezét. Gyönyörű szeme van, majdnem olyan, mint az enyém. Feketés haja kócosra van belőve.

- Öö, bocsi...De, ez most nagyon ciki...Hogy is hívnak?
- Nyugi, semmi gáz. Sosem volt esélyünk a bemutatkozásra. A nevem Wolfi, te pedig Síra, ugye?

- Na, pont ez a ciki, te tudod a nevem, én meg csak most tudtam meg a tiédet.

- Bolond vagy, ha emiatt aggódsz - mondta röhögve, mire mindannyian nevetni kezdtünk.

- Khm! Ha befejeztétek a bemutatkozási műsorotokat, valaki be szeretne menni. Dög meleg van kint, hiába árnyékos a bejárati ajtó előtti tér! - mondta, nem is túl kedvesen egy hamu szőke derékig érő, szögegyenesre vasalt hajú lány, aki Stella mellett ül az osztályban. Már csak őt nem ismerem név szerint.

- Boccs - mondták páran, és arrébb álltak.- Akarsz valamit? - kérdezte zöldes szemével végigmérve.

- Hm? Mármint tőled? Kössz, de nem - feleltem, mivel én voltam az egyetlen, aki még csak meg sem mozdult. Még csak az kellene, elfér mellettem. Nem a kutyája vagyok, hogy ilyen hangnemben „ ugasson ” nekem.

- Akkor?
- Mit akkor? Elférsz mellettem, nem igaz?
- Hm...mondd csak, hogy hívnak? Biztos mondták, csak engem nem érdekelt.

- Síra - Csak azért jegyzem meg, mert csípem a nagyszájú csajokat. Semmi másért. Na, pá! - indult meg az ajtó felé, majd hirtelen megállt, hátra nézett, és így szólt. - Zakarián, Zero, Karamell! Legalább a péntekemet hagyjátok meg nekem! Szóval, ha bármilyen verekedés is lesz köztetek a mai nap, azt nagyon megbánjátok! - nézett rájuk szúrósan.

- J-jó - felelték a fiúk egyszerre.

- Helyes! - indult meg ismét. - Síra! - szólt, meg sem állva. - Engem Zeririnnek hívnak. Nem te vagy az egyetlen „ nagykutya ” a suliban vagy az osztályban.

- És ez engem miért is érdekel? - erre a kérdésemre megállt, de nem nézett hátra. A megérzésem azt sugallta, hogy közelebb kell menjek hozzá. A bejárati ajtó kilincsén tartotta a kezét, hogy lenyomja és bemenjen rajta. Megálltam mellette, karba tett kézzel, mire rám emelte a tekintetét, majd így felelt.

- Mert egy mindig közös lesz bennünk: Nem mondom, hogy ugyan azt, de hasonlót élünk át nap mint nap - suttogta. - Csak, a miheztartás miatt, Síra! - folytatta normális hangerővel, majd lenyomta a kilincset, és átlépte a küszöböt.

- Tudom, hol a helyem, Zeririn. A lány csak nevetett, majd elengedte az ajtót, ami így becsukódott mögötte. Érdekesen van összerakva a csaj, az tuti. :D

- Hallod, ez mi volt? - lépett mellém Krisztán. Mi? Krisztán?

- Mióta vagy itt?

- Én kérdeztem hamarabb.

- Egy beszélgetés, ha nem láttad volna! - feleltem, kissé idegesen.

- Rossz kedved van?

- Nem - idéztem a hangját és a stílusát, amit levágott még szerda este.

- Beszéljünk inkább, ha lehiggadtál? Zeririn felhúzta az agyad, mint látom. - és kész, ennél a pontnál elszakadt a cérna. Komolyan, tegnap hozzám sem szól, ma meg ő adja a szentet?!

- Nem, kössz. Egy időre elment az egésztől a kedvem.

- Jó! - mondta Krisztán, és beviharzott az ajtón.

- Jó! - feleltem én is, majd odamentem a többiekhez, akik egy pad körül álltak, és onnan nézték végig az incidenst. Mikor odaértem láttam, hogy mindannyian nyitják a szájukat, de közbeszóltam. - Ne merjen bárki is megszólalni a látottakkal kapcsolatban!Erre mindenki becsukta a száját, és rendesen hallottam, hogy jár az agyuk, témát keresve. Megértem őket, ez nekik is kínos volt, de nekem is rosszul esett, ahogy Krisztán felfogja a dolgokat. Komolyan mondom, mint egy 5 éves. Vagy...Én fogom fel úgy, mint egy 5 éves, és ő gondolkodik jól?? A gondolataimat Kíra zavarta meg.

-  Na, jó...Szerintem menjünk be, 5 perc és becsengetnek - szó nélkül mindenki megindult, én mentem leghátul, és láttam, hogy Bonti lelassít. Remélem nem az iménti dologgal kapcsolatban akar beszélni, mert nincs kedvem még egy veszekedéshez.

- Baj van a lábaddal? - kérdezte, mikor mellé értem. Már annyira fájt a bokám, hogy nem is próbáltam nem sántítani.

- Csak, fáj egy kicsit, de semmi komoly.

- Mit csináltál vele? - kérdezte, miközben mentünk felfele a lépcsőn.

- Passz.

- Szerintem tudod te.

- Becsengettek, menjünk mielőtt a banya be nem ér!

- Oké, de szünetben úgy is elmondod - vigyorgott.

- Álmodozz csak.A terembe lépve Krisztánnal találtam szembe magam. Megálltam, és ő sem mozdult. A szemem sarkából láttam, hogy Bonti kicsit távolabb megy, a teremben pedig mindenki elhallgatott. Gondolom várták a folytatást, de ez nem következett be.

- Síra! Síra!! Hé, mozogj már, mondani akarok valamit, és nem érek rá egész nap! - kiabálta Zeririn. Ránéztem az előttem álló Krisztánra, majd elmentem mellette. A kezembe nyomott valamit, majd arrébb állt, hogy Bonti is be tudjon jönni. Bedobtam a táskámba a papírt, majd megálltam Zeririn padja mellett. Közbe Bonti a másik oldalon elment a helyére, Krisztán kiment a teremből, a többiek pedig tovább csinálták, amit eddig is tettek.

- Mi kéne? - kérdeztem indulatosan.

- Hm? Ja, nézd meg a telefonod.

- Majd órán, most jön a banya...

Pont akkor tettem le a táskám a padra, amikor a tanár bezárta az ajtót, lecsapta a naplót az asztalra, majd rám nézett.

- Kedves Síra! Látom, megtiszteltél a pontos jelenléteddel, ennek igazán örülök!

- Hát még én... - suttogtam, mire a körülöttem lévők röhögésben törtek ki.

- Mondtál valamit?!

- Semmit! Nem mondtam semmit.

- Remélem is! Na, akkor ma rajzóránk van, ami úgy látom, Síra kedvenc tantárgya.

- Tessék? - kaptam fel a fejem. - Ezt mégis miből gondolja?

- Abból, hogy már csengetés előtt itt voltál.

- Ja, ma csörgött a vekker - erre a mondatomra mindenki röhögni kezdett, pedig szerintem nem is mondtam semmi vicceset. :D

- Csendet!! Na, akkor kezdjük! Ezen az órán párokban lesztek, együtt kell rajzolnotok egy híres város nevezetességét! Erre két tanítási órát kaptok, és egy A3-as lapon kell beadnotok!

- Mi választhatjuk meg a párunkat? - kérdezte Zero.

- Természetesen nem!

- Kár, pedig lett volna egy-két tippem...Na, mindegy! - legyintett. Na, ez kíváncsivá tett, érdekelt az az egy-két tipp. Na, megállj Zero, most elkaplak. :D

- Hé, Zero! - keltem fel félig-meddig a padból, hogy jobban lássam az arcát.

- Na, már értem, miért nem az utcán akartad elmondani, ho....Aú! Hé, ezt ne csináld még egyszer!! - Zakarián fejbe dobta egy tollal. Igazi testvéri szeretet az övék. :D

- Mondtam már, hogy ez nála nem fog bejönni!

- Ja, hallgasd végig, Zero - szólt bele a vitába Karamell tudálékosan.

- Jobb kéz, hallgass! - vágott vissza Zero.

- Elég!!! - ordította a tanár.

- Várjon, csak egy perc! - mondtam, mire a tanár döbbenten nézett ránk.

- Zero, kik lettek volna a tippjeid?

- Hát te, ki más?? - nevetett Zero.

- Vicces, én mondjuk másra gondoltam.

- És kire??

- Stellára - na, erre reagálj valamit, öcsi! :D

- Hm...Az sem rossz ötlet. - gondolkodott el Zero maga elé bámulva. Ajj, pedig tuti, hogy van valami közöttük....

- Síra, Kifelé! Most!! - ordította el magát a tanár.

- Hogy mi? De hát, nem is csináltam semmit.

- Nyomás! A párod, amúgy is Krisztán lenne, de ma ő játssza a későt! Keresd meg, vagy bánom is én, csak itt ne legyél! - üvöltözött magából kikelve.

- Hát, jó - vontam meg a vállam.Felálltam, és kimentem a teremből, majd leültem a terem előtti padra. Az ezer százalék, hogy nem fogom keresgélni! Kiment a teremből, a saját akaratából, az egy másik dolog, hogy engem kiküldtek! Mind a ketten kint vagyunk, de itt megszűnik a kettőnk közötti hasonlóság! Elővettem a telefonom, és nyomkodni kezdtem. Felmentem facebookra, ahol 3 felkérésem, és 10 üzenetem volt. Az egyik üzenő Zeririn volt. Leírom az üzeneteit...Huh, jó sokat írt a csaj...:

„ Mi van közted, és Krisztán között? ”

„ Mit adott neked az ajtóban? ”

„ Ez azért eléggé vicces volt, de nagyon gyerekes is egyben! ”

„ Amúgy, mire volt ez jó? Zero és Stella?? Ezt gyanítod? ”

„ Most keresed, vagy mit csinálsz? ”

Nem értem ezt a Zerirint. Mi ez a hangnem? Amikor suttogott is az ajtóban...már majdnem kedves volt....Amúgy meg, mi ez? Hogy Krisztán és köztem mi van?? Remélem, jó nagy távolság! Félre értés ne essék, tetszik, meg minden...De a viselkedését nem tudom hova tenni. Azt meg pláne nem tudom, hogy mit írt a papírra, ha egyáltalán írt rá valamit... De honnan tudja Zeririn, hogy Krisztán adott nekem valamit?? Amúgy, az tényleg igaz, hogy van egy gyanúm, miszerint Zeronak tetszik Stella. De, akkor rá is nyomulna, nem? Vagy, a többi csajra nem kellene nyomulnia, csak rá? Áá, zavaros az egész...

- Az órán sem bírtál higgadt maradni? - hallottam egy hangot a jobb oldalamról.

- Krisztán, ha azt te tudnád...

- Kivel vesztél össze?

- Senkivel, csupán kíváncsi voltam valamire, és...Állj, én nem akarok veled beszélni! - álltam fel, és megindultam a lépcső felé. A baj csak az volt, hogy kábé három lépés után a lábam nem bírta tovább. Nekidőltem a korlátnak, majd jobbnak láttam, ha leülök a földre. A bokám eszméletlenül fájt, és a háromszorosára dagadt. Felhúztam a térdem és masszírozni kezdtem a lábam, hátha jobb lesz, de semmit nem változtatott rajta. Láttam, hogy Krisztán odajött, és leguggolt elém. Fel akartam állni, de a lábam már nem engedelmeskedett.

- Ez mégis hogy történt? - kérdezte.

- Micsoda? - próbáltam terelni, de ebben a helyzetben...Hát, elég gáz lett volna, ha beveszi.

- Ne nézz madárnak! A bokád... Mit csináltál vele? - szerintem leesett neki, hogy úgysem fogom elmondani, mert rögtön javított a kérdésén.

- Inkább azt mondd, hogy mikor történt??

- Ma reggel.

- Micsoda??? Te nem vagy normális!

- Most miért? Akkor még nem fájt...legalább is annyira nem.

- Gondolkozz már! Ezzel el kellett volna menned orvoshoz. Lehet, hogy el tört, főleg, hogy most már rá sem tudsz állni! - rávilágított a lényegre. Azt gondoltam, hogy kibírom, ameddig haza nem érek, és majd felhívom Zeront. De, ez nem jött be...Még a fél napot sem bírt ki a bokám...

- Na jó. Hagyjuk most ezt, inkább segíts oda a padhoz, kérlek.

- Persze.

- Hé, mégis mit csinálsz?

- Segítek, miért, minek látszik?

- Nem úgy értettem, hogy kapj fel az öledbe, de már mindegy.

- A pad nincs messze, addig kibírod.... - na, persze...Most meg játssza a megmentőt, remek....

- Tessék, itt is vagyunk.

- Köszi....- Lázad is lett hirtelen, vagy mi van?

- Ajj, hagyjál már!

- Akkor miért pirultál el?

- A fájdalomtól, észlény!

- Persze, persze - mondta, miközben leült mellém.

- Ez így elég érdekes lesz.

- Mármint?

- Nem fogsz haza menni, igaz?

- Nem tudom.

- Síra, Krisztán! - hallottam  a megszokott üvöltést.

- Tanárnő?

- Áá, hagyjuk, mára eléggé kiakasztottál, kisasszony! Még egy ilyen, és mehetsz az igazgatóiba!

- Persze, de lehet lesz még ilyen alkalom.

- Hát, tegyél róla, hogy ne legyen!! Ez egy nívós iskola, nem pedig bohócképző! Viszlát!

- Tehát, a tanárral vesztél össze - nevetett Krisztán.

- Mondhatni.

- Na jó, megyek, dolgom van. - és ez megint csak furcsa volt, megint átváltott bunkóvá....

- Hé, Síra, mi van veled?

- Mi? Ja, semmi. Figyelj, Bonti, szeretnék tőled kérni egy szívességet.