2. Fejezet - Minden kezdet nehéz

Szeptember 1., szerda

Hát, ha a reggel nem lett volna elég szörnyű, a nap további része biztos azzá vált... Na, akkor az elejétől.

Reggel a nagybátyám ordibálására ébredtem.
- Síra...Síra!...Sirállia!!! - kiabálta Zeron a lépcső aljáról. A hangokból ítélve, közben a szobám felé robogott. - Síra, mi lenne, ha nem késnél el már az első napodon?
- Ajj már, miért kell kora reggel zargatnod?? Még 6 óra sincs! Ezen kívül, 8 órára kell beérnem a suliba, és az 5 percre van innen... Ja, és ha lehet, az ajtómat ne szakítsd ki a helyéről!
- Jól van, jól van, ez mind rendben van. Viszont még lezuhanyzol, megcsinálod a hajad, kikened a fejed azzal a sok vacakkal, már ott is tartunk, hogy elkéstél.
- De még csak hajnali háromnegyed 6 óra van... - ásítoztam.
- Jó, de szeretném, ha már fél nyolcra bent lennél a suliban. Úgyhogy indíts! Addig csinálok reggelit.

Válaszképpen, Zeron, már csak egy morgást kapott. Ez a jelenet gyakran eljátszódik közöttünk, ugyanis viccesnek gondolja, hogy legalább 600 évvel hamarabb keltsen. Bár, az is közre játszik, hogy szükségem is van ennyi időre. Na, de akkor is, milyen nagybácsi az ilyen? :D

Mire kikászálódtam a jó, puha, meleg ágyikómból, már fél 7 volt. Na, és gondolhatod, kapkodva kellett kikeresnem valami göncöt. Egy nagyon mini sötétkék nadrágot, és egy fehér spagettipántos toppot túrtam elő a szekrényemből. Na, ez a művelet is eltartott egy fél órát. Ezután rohantam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, begöndörítettem a hajam elől, a többit kivasaltam. Már épp az utolsó simítást végeztem a sminkemen, amikor megcsörrent a telefonom. Zeron írt SMS-t.






Remek...most mehetek gyalog ebben nagy melegben. Na, mindegy, úgy is ciki lett volna, ha a nagybátyámmal állítok be a suliba. Őt ismerve, még sírva fakadt volna, hogy az ő kicsi unokahúga gimnazista lett...ilyen téren eléggé veszélyes a tag. :D

A suliba hamar beértem, csodák csodájára még fél nyolc sem volt. Bár a nap kiégette a szemem, pedig elég erős napszemcsim van. Na, amint a kapuhoz értem, jött is a fekete leves...az igazgatóhelyettes, René, már várt. Ajj, az előző sulimban is ez volt a baj. A nagy hírnév...Jajj, te még nem is tudod. Na, akkor az lesz a legjobb, ha elmesélem.

A családunk minden egyes tagja nagyon befolyásos. Ezt mi nem is nagyon használjuk ki, de a többi ember igen. Rengeteg álbarátnőt vesztettem el így. Ők fontosak voltak nekem, nekik viszont nem én, hanem a pénzem és a befolyásom kellett. De mit is várok?? A hírnév ezzel jár, nem?

Amikor megláttam Renét, legszívesebben visszafordultam volna. A maradásomat, később, jól meg is bántam.
- Síra kisasszony. Üdvözlöm a Szent Reviuls Gimnáziumban. Az igazgatónő sajnos nem ért rá, ezért engem küldött, hogy vezessem körbe. Mehetünk?
- Hát...persze - Igazából semmi kedvem nem volt hozzá, viszont ezért fizukiegészítést kap. Nem akartam kitolni vele.
- Itt a belépőkártyája, az ajtón belépve mindig fel kell mutatniuk az ide járó diákoknak... Ez az aula - Hatalmas WOW-t neki. Igazán nagy aulája van ennek a Reviuls-nak. - Az osztálya pedig a 2.emeleten található, a folyosó legvégén - Nos, akkor...
- Köszönöm, de innentől elboldogulok magam is - Nem ellenkezett, de húzta a száját. Nyilván nem örült neki, hogy nem mutatkozhat többet velem, legalábbis egy ideig. De hát ez van, nem szeretem ezt a vacak hírnevet.

A büfében vettem magamnak kávét és indultam volna felfele, amikor megláttam két nagyon helyes srácot, gördeszkával a kezünkben. Előttük egy tanár dirigált valamit, viszont a két srác inkább segítségért kiabált a szemeikkel. :D Hát, mivel az egyik srác nagyon megtetszett, úgy döntöttem, most az egyszer bevetem a „hatalmam”. A tanár háta mögé sétáltam.

- Elnézést, de...
- Nem érek rá, nem látod talán?!
- Szerintem maga nem látja, hogy kivel beszél - A tanár elé sétáltam. Nem tűnt többnek 28-nál, sötétbarna, tüsis haja és ugyanilyen szeme volt. A nyakában stopper lógott. Remek, én is egy tesi tanárt fogok ki, na mindegy. Amikor a tanár felismert, teljesen elsápadt, és dadogott össze-vissza. Szegény féltette az állását, pedig én csak annál a helyes srácnál akartam bevágódni. :D
- Ne-ne haragudjon, nem...nem ismertem fel a hangot... - szabadkozott a tanár elsápadva.
- Hagyjuk, de elárulná nekem, hogy mi a gondja ezzel a két sráccal?
- Hát...a deszka...és...
- Hagyjuk. Baj lenne, ha most eltekintene ettől? Cserébe, ez a kis incidense sem kerülne napvilágra.
- Ezer örömmel. Igazából csak meg akartam dicsérni a fiúk deszkáját...Jaj, hogy elszaladt az idő, mennem kell.
Hm...A tanár gyorsan el is tűnt. Kár, ebből nem lett nagy bevágódás. Na, mindegy...Várjunk csak, most jut eszembe, hogy itt vannak a srácok is. Megfordultam és mind a ketten tátott szájjal és kikerekedett szemmel néztek rám. Már épp indulni akartam, amikor az én kiszemeltem megszólalt.
- Ez nem volt semmi. Szia, Krisztán vagyok. Ő pedig Bonti.
- Hali – köszönt Bonti is. Bár engem inkább Krisztán érdekelt, de mégsem küldhettem el szegény srácot. :D  – ismerted valahonnan? Mert, ha nem jöttél volna, már nem lenne deszkánk.
Na, ez gáz. Úgy kell válaszolnom, mintha semleges érzéseim lennének, nehogy levágják, hogy bejön Krisztán. Na, lássuk...fhú, nagyon izgulok.
- Nem, nem ismertem. De, ezek szerint, csak nektek nem jön le, ki is vagyok.
- Te is új vagy? - kérdezte Krisztán. Ááá, hogy lehet valaki ennyire helyes?...Mint egy álom, de komolyan. Sötétszőke haja kócosra van belőve, az a barna szempár pedig...elolvadok tőle. Deszkás ruhát hord, csak úgy, mint Bonti. Neki viszont barna, tüsis haja van, és kék szeme. Ő is helyes, de én valahogy Krisztán felé hajlok.
- Ja, valami olyasmi. És ti?
- Mi is – felelte Bonti. - A vagy B?
- B.
- Mi is. Figyu, hiába gondolkodok, nem tudlak hova rakni. Pedig ismerős vagy... - Krisztán... Hát, még így is WOW. :D
- Nem baj, majd rájössz. Amúgy...Nem is, kíváncsi vagyok, hogy mennyi ideig tart, míg leesik ki is vagyok. Az osztályban.
Elindultam a lépcső felé. Mikor felértem a másodikra, lepillantottam. Már nem álltak ott. Furcsa is lett volna, azért annyira nem vagyok nagy szám, hogy miattam földbe gyökerezzen a lábuk. Kár, hogy bejön Krisztán. Ha rájön ki is vagyok...Ő is ki fog használni, akárcsak a többi.

Az osztály ajtaja előtt húzódott két sor szekrény. A kártyám szerint, nekem a 13-as számú a szekrényem. Amikor kinyitottam, meglepődtem, hogy belülről nagyobb, mint kívülről látszik. De, nagyon üres, hiába van vörösre festve...Na, majd kitalálok valami díszítést. :D

Gondoltam, csak kinyitom az ajtót, simán belépek rajta, keresek egy szimpatikus helyet és kész. Na, hát ez egy szép romantikus filmben biztos így is nézne ki... Amint az ajtóhoz léptem és kinyitottam, négy fiú rohangált és rugdosták egymást, ahol csak érték. Mivel nem volt kedvem foglalkozni velük, csak elmentem az ablakhoz és leültem az utolsó előtti padba. Négy - négy vízszintes sor, és három padsor volt. A megszokott kettes padok helyett, egyesek voltak. A falak barackszínűek voltak. Üres posztertartók és egy faliújság volt felszögelve a falra. A régi sulimban 26-an jártunk egy osztályban, ebbe a terembe viszont maximum 12-en férünk el.

Mire leültem, a négy fiú már abba is hagyta a gyerekes viselkedést, majd odajöttek hozzám.

- Szia, a nevem Zero. - felnéztem a srácra. Kék szeme, és tej szőke haja volt. WOW...
- Mi van? - kérdeztem meglepetten. Már kezdtem aggódni, hogy elkenődött a sminkem, de szerencsére ilyesmiről nem volt szó. :D
- Semmi, csak a szemed...gyönyörű. És, a hajad is, milyen szép fekete... - mondta Zero. Jaj, már egyből nyomul...Remek...
- Kössz, de ne nyomulj.
- Haha, ezt megkaptad, Zero. Amúgy, az én nevem Karamell. Jól jegyezd meg ezt a nevet, ha bármikor bármit, de tényleg bármit tehetek érted, csak szólj. - jót nevetett a saját poénján, bár, én nem nagyon értettem ebben a viccet. :D De, amúgy ez a srác is nagyon helyes. Sötétbarna haja, és zöldes szeme van. Viszont, tipikus kocka kinézetű. Tudod, fehér póló, amire valami chipet nyomtattak, kék gatya, meg tornacipő.
- Karamell? Ez, valami becenév? - kérdeztem meglepetten.
- Aha. Menő, mi? - vigyorgott.
- Hááát...persze. :)
- Na, akkor most én jövök. A becses nevem: Zakarián - kacsintott.
- Nagyon hasonlítotok Zeróval. - válaszoltam szórakozottan.
- Simán. Sajna megvert vele a sors...Zero az ikrem - felelte tetetett szárazsággal a hangjában.
- Mi van?? Pont, hogy örülnöd kéne, hogy ilyen tesód van, mint én! - vágott közbe hirtelen Zero, akinek az arcán tisztán látszott a felháborodottság.
- Na, birkózzuk le. Bevallom, hogy így van, ha legyőzöl.

- Benne vagyok - vágta rá Zero. A szemében furcsa tűz égett... Te jó ég, ezek nekiálltak verekedni.

- Hova kerültem, valami állatkertbe? :D - Tettem fel a költői kérdésemet, mivel sehonnan nem érkezett felelet...
- Megyek, beszállok én is! - kiabálta Karamell, és már ugrott is a nyakukba. Én meg csak pislogtam.
- Aj, na jó. Kimegyek, inkább...
- Megyek veled - felelte valaki a hátam mögött. El is felejtettem, hogy van itt még valaki. Annyira lekötött, hogy nem is figyeltem fel, az eddig csak némán álldogáló srácra. - Amúgy, Erion.
- Síra - Erion a nevem hallatán az ajtóban megtorpant.
- Úgy érted...az A Síra??
- Aham... de kérlek, ne mondd el senkinek!
- Nem mondom, de úgyis felismernek.
- Aj, tudom... - sóhajtottam, miközben leültem az ajtónkkal szemben álló padra. Erion megállt felettem.
- Nem tűnsz valami vidámnak – mondta.
- Hát...mindig, minden jó, ameddig nem tudják meg a nevem. Utána vége mindennek...Ilyenkor gáz, ha tetszik valaki... - suttogtam. Pechemre Erion meghallotta.
- Első nap bele zúgtál valakibe?
- Mi?? - pattantam fel. - Dehogyis! Már rég tetszik, csak...kihasznált. Mindegy, az osztályban találkozunk.
- Hova mész? Öt perc és becsengetnek! - kiabálta utánam Erion.
- Nem tudom, de vissza érek. Öt perc bőven elég.

Elfutottam. Addig futottam, még ki nem értem a hátsó udvarra. Legalább jó idő van...De, hihetetlen. Mindig el akarok futni a saját életemtől. Mindenki azt hiszi, hogy milyen jó, meg happy az életünk. De, a színfalak mögött...valójában csak szenvedés minden.

Észre sem vettem, hogy mennyire elment az idő. Csak sétálgattam az árkádok alatt, amikor meghallottam egy ismerős hangot.

- Nah...Csakhogy megtaláltalak... - lihegte.
- Krisztán? Mit csinálsz itt? - a lábán támaszkodott és levegőért kapkodott. Kábé fél perc múlva felemelte a fejét, és a szemembe nézett.
- Ezt akartam én is kérdezni. Már fél kilenc. Az ofő halálra izgulja magát, hogy hol vagy.
- Képzelem. - feleltem szárazon, a szemeimet forgatva.
- Főleg - folytatta – miután mindenki megtudta, hogy ki is vagy. Vagyis, a nevedet... - itt megállt, és az arcomat fürkészte.
- Menjünk.
- Haha, oké - nevetett.
- Miért jöttél utánam?
- Muszáj volt. Te is segítettél reggel, nem emlékszel? - juttatta eszembe a reggeli "incidensemet" a tesitanárral.
- Meg kellene köszönnöm?
- Nem, magam akartam így - mosolygott. A pillanattól függetlenül, még mindig bele vagyok zúgva. Kár, hogy semmi értelme. - És most min gondolkodsz?
- Hm? Ja, csak azon, hogy már első napon képes vagyok bajba kerülni. - Persze, majd pont az igazi okot fogom elmondani...Nem eléggé gáz már így is a nap, még csak az kéne, hogy megtudja, hogy tetszik nekem.
- Na, megérkeztünk. Bemenjünk?
- Miért, mi mást csinálnánk? - kérdeztem meglepetten, és már nyitottam is az ajtót.

De igaza volt Krisztánnak... kint kellett volna maradni. Amint beléptem az ajtón, a tanár szó szerint rám vetette magát. Eléggé szétszórtnak tűnik az ofőnk.

- Jajj, na végre! Sirállia, aggódtunk érted! - aggódott...maximum a munkájáért. Mindegy...
- Sajnálom - mondtam, és mentem is a helyemre. Krisztán is követett, majd mögém ült le.
Előttem egy lány, előtte pedig egy fiú ült. A mellettem lévő padsorban, pedig Erion, mögötte Bonti. Zakarián az ajtó felőli padsorban ült leghátul, előtte Zero, előtte pedig Karamell. Az első padban egy lány ült. A középső padsor első két padjában, szintén két lány foglalt helyet.A tanár nagyban diktálta az órarendet, amikor végre kicsengettek a 3. óráról. Ez azért volt jó, mert ma már csak 1 óránk lesz, és mehetünk haza. :D Már épp elképzeltem, hogy rendelek egy fincsi pizzát, amikor valaki megállt a padomnál. A mai nap már másodjára zavarják meg az elmélkedésemet.- Síra! Nem jössz le az udvarra?
- Kössz, Bonti, de most nincs kedvem
- Na, ne már! Olyan szép időnk van. Gyere már le - nógatott.
- Jó, de miért is kellene veled mennem? - na, erre a többiek is felfigyeltek. Láttam, hogy közelebb jönnek, és kicsit sem feltűnően hallgatóznak. Bontit látszólag hidegen hagyták, de engem egyre jobban zavartak. - Szerintem nem tőletek kérdeztem - álltam fel, és megindultam az ajtó felé. - Na, mi lesz? Tapsra vársz, Bonti? Menjünk már!
Láttam a srác meglepett arcát, majd mosolyogva szaladt utánam. Én meg sem szólaltam, de nagyon kíváncsi voltam, hogy mit válaszolt volna a kérdésemre. A csendet végül ő törte meg.- Kíváncsi vagy a válaszomra?
- Mi? - pontosan tudtam, hogy mire gondol, de játszottam a „ nem érdekel különösebben ” stílust. :D
- Amit kérdeztél, még bent a teremben.
- Ja...most miért álltál meg?
- Figyelj, azért akartam, hogy legyere, mert a rangban...Szóval, te menőnek számítasz.
- Mi van? - menő? Én, menőnek?? Ő az első, aki ezt mondja...De, vajon csak a hírnevem miatt?
- Talán te nem így érzed? - próbált a szemembe nézni.
- Fogalmam sincs - vallottam be őszintén.
- Na, gyere, mutatok valamit.
Megfogta a kezem, és húzni kezdett. A lánymosdó előtt álltunk meg. Hezitált pár másodpercet, majd berángatott a mosdóba.- Te nem vagy normális, ez a lánymosdó!
- Tudom. Na, figyelj, mit látsz a tükörben?
- Hát... - hiába néztem a tükörképem, nem láttam semmi „ menőt ” magamon. - Semmit? - kérdeztem halkan.
- Bolond. Na, akkor elmondom, mit látok én: Egy olyan lányt, aki a „ hatalma ” nélkül is ki tud állni magáért, és a szeretteiért. A szememben ettől lesz valaki menő, és nem attól, hogy mennyire van kifestve, vagy mennyire merészek a ruhái. Amúgy, csak úgy mellékesen: A sminkeddel, és a ruháiddal nincs semmi baj, nem rád értettem a „ bohóc ” kinézetet.
Most nagyon meglepődtem. Nem azt látja bennem, akit a többiek?? :O - Becsengettek, menjünk!
- Hihetetlen vagy - mondta, miközben mentünk a terem felé.
- Miért is?
- Sosem reagálsz semmit arra, amit mondanak neked – nevetett.
- Hát, ez vagyok én.
- Bizony. Nézd, ott jön Krisztán. - biccentett egyet a fejével az említett személy felé.
- De...Miért van úgy felpakolva, mint egy karácsonyfa?
- Az az én táskám nála, a másik meg szerintem a tiéd.
- Sziasztok. Az ofő mondta, hogy elenged minket a negyedik óráról, mivel végeztünk mindennel. Síra, neked külön üzeni, hogy holnap ne késs el, már éles nap megy - értesített Krisztán tárgyilagosan..
- Haha, nem ígérek semmit. Látszik, hogy még nem ismer eléggé. -kacsintottam Bonti felé, aki elröhögte magát, Krisztán meg értetlenül nézte a jelenetet. :D
- Menjünk! - mondta Bonti. - Síra, te merre laksz?
- Jobbra, majdnem a domb tetején. Ti?

- Mi is arra megyünk, csak nekünk még túl kell menni a dombon.

- Nos, döntöttem! - kiáltott fel Bonti, aki kissé lemaradt az elmélkedés közben. :D Krisztánnal, értetlenül néztünk vissza rá.
- Mégis mit? - kérdeztem.
- Síra! Haza kísérünk!
- Ez aztán a zseni ötlet, haver - veregette meg barátja vállát Krisztán visszafojtott röhögéssel.
- Hagyd rá. Főleg, hogy már meg is érkeztünk - Vettem "oltalmam" alá Bontit. :D
És eddig bírtuk. Kitört belőlünk a nevetés. :D Végül kiderült, hogy Bonti nem a hírnév miatt akar barátkozni. De, Krisztán...Ajj, fogalmam sincs. Nagyon belezúgtam a srácba...:(- Ez a házatok? - kérdezte Bonti.
- Aha, de megyek, mert pizzát akarok rendelni.
- Figyu, add ide a telefonod, mi meg beleírjuk a számunkat. Addig, te is beleírhatnád a miénkbe.
Így is tettünk. Úgy örültem, amikor Krisztán is megadta a számát. :D Tiszta gyerekes vagyok, tudom. De, hát na. A szerelem már csak ilyen. ;)Amikor beértem a házba, már nyomkodtam is a telefonom. Megrendeltem egy dupla sajtos pizzát, és ledobtam magam a tévé elé. Az ölembe vettem a laptopom, és elkezdtem facebookozni. Tipikus 21. századi gyerek. :D Rengeteg üzenetem jött: sablon szövegek. Megnyitottam az ismerősnek jelöléseket: 20 felkérésem volt, köztük voltak az új barátaim is. De, amit bántam, hogy Krisztán nem jelölt be...Na, mindegy, nem fogok rá akaszkodni, hiszen nem vagyok a barátnője, vagy ilyesmi...Sajnos...:(

Másfél óra múlva megjött a pizzám. Szépen megettem, közben tévéztem, amikor megcsippant a telefonom. Krisztán írt SMS-t, bemásolom:

Jézusom, ez mi?? Randi?? Ááá, és még „ csajszi ” ?? Meghalok! ...De... Várjunk csak! Mégis mit kell felvenni egy kutyasétáltatáshoz??  És ami a legfontosabb: félek a kutyáktól!! :O

Persze, elmegyek Krisztánnal kutyát sétáltatni, meg is beszéltük, hogy 6-ra értem jönnek a kutyájával. Írtam Zeronnak, hogy kutyát megyek sétáltatni, majd jövök. Nem mondott mást, csak, hogy: „ De hát, te félsz a kutyáktól! ” :D
De nem, nem érti a lényeget. Krisztánnal megyek, szóval felőlem, még egy medve is jöhetne, nem érdekelne. :D

Gyorsan letusoltam, összefogtam a hajam, ami még így is a lapockám aljáig ért, kisminkeltem magam, felvettem egy fekete, arany mintás pólót és egy fekete rövidnadrágot, és kész is vagyok. Magassarkú helyett most egy kényelmesebb cipőt választottam, és feltettem a fejemre a napszemüveget is.

Pontban 6 órakor, csöngettek. Jajj, megjött Krisztán, rohanok. :D