5. Fejezet - Kezdődő barátság

Szeptember 4., szombat 

    Bonti tegnap hazakísért ( útközben jól kis is faggatott ) majd visszament a suliba, bár nem nagyon akart. Szó szerint ki kellett dobnom a házból. :D A baj csak az, hogy Zeron nem jött haza, de még nem is hívott. A bokám sincs jobban a jegeléssel is csak annyit értem el, hogy nem duzzadt tovább. Lehet, tényleg el kellene mennem orvoshoz, de ahhoz meg Zeron kellene...

    Egy csomó üzenetet kaptam, mindenki oda meg vissza van az egész dologtól. Örülök, hogy ennyien aggódnak meg minden, csak...úgy érzem magam, mint egy ágyhoz szögezett halálos beteg, pedig csak a bokám fáj. :D

    Rendesen jól esett 11 óráig aludni. :D Fárasztó volt ez a három nap, pedig ezekben még tesi sem volt és a pénteket ki is hagytam. :D Akkor vajon mi fárasztott le ennyire?? :O Na, mindegy. A nagyobb gondom, hogy valamit kellene reggeliznem, csak fogalmam sincs, hogy mit rendeljek. 

    Ja, igen. Gondolom már észrevetted, hogy mindig rendelem a kaját. Ez azért van, mert nem tudok főzni. Zeron tud, de sosem volt ideje megtanítani és az időhiánya miatt sosem tud főzni. Nekem pedig könnyebb rendelősdit játszani, mint felrobbantani a konyhát vagy az egész házat. :D 

    Meg is van, ma palacsintát fogok enni. Na, akkor...a következő dilemma, hogy milyen legyen?? Mondjuk...egy-egy mindegyik fajtából...?

   Na, megrendeltem a kaját. Amíg a kajámra vártam elmentem fürdeni, megmostam a hajam, de olyan meleg van, hogy nem szárítottam meg. Felvettem egy kényelmes ruhát: kék rövidnadrágot és egy fehér toppot vettem fel, egyszóval: otthoni rucit. Nem festettem ki magam, itthonra sosem szoktam. Amúgy sem nézek ki rosszabbul smink nélkül, ezzel is úgy vagyok mint a hajfestékkel: csak a  frissebb kinézett miatt használom. Jó logika, nem? :D

    Épp tévét néztem a kanapén szétterülve, amikor csöngettek. Ajj, pedig olyan kényelmesen feküdtem. Na, mindegy.

- Síra! Szia, bejöhetünk??

- Zera, ne ordibálj már! Amúgy nyilván nem fog elküldeni minket. 

- Nem, tényleg nem foglak, Kíra - nevettem. - Gyertek be. 

- Juhúúú - ugrált Zera. 

- Zera!...Áh, mindegy, csináld csak. Ennél jobban már úgy sem tudod lejáratni magad...

    Zera beszökdécselt a házba, majd helyet foglalt a nappaliban. Kíra utána ért be, de ő nem volt ugrálós kedvében, szerencsére. :D Zera meg...hát ő szokásosan, be van indulva. :D 

- Hallod, csajszi, peches vagy - kezdte Kíra, mikor már mind leültünk. - Az orvos mit mondott? 

- Hát...Ott, még nem jártam.

- Tessék??! - kérdezte Kíra, mintha csak rosszul értette volna a mondatomat. 

- Majd, ha nem javul, hétfőn elmegyek. Ha jobb lesz, akkor majd szülőivel igazolom a pénteket - meséltem a   „ nagy tervemet ". :D 

- Szerintem ez nem volt jó ötlet, de te tudod - rázta a fejét.

- Jajj, Kíra, hagyjad már. Szerintem jó ötlet, én is ezt csináltam volna - mondta Zera álmodozó tekintettel. 

- Tényleg nagyon idegesítő a gondolkodása, néha - fogta a fejét Kíra.

- Amúgy, mióta ismeritek egymást? - kérdeztem kíváncsian. 

- Óvoda óta. Egy csoportba jártunk, majd egy általánosba is mentünk. Én mindenképp ebbe a gimibe akartam járni, mert jó hírneve van a sulinak és nem volt kedvem nagy létszámú helyre sem járni. Zera meg csak utánam jött, de hogy minek...?

- Haha, igazad van. A Reviuls olyan, mintha az egész egy magán jellegű suli lenne, de...

- De közben mégsem az - vágott közbe Zera. 

    Kírával egyszerre kaptuk oda a fejünket. Annyit már leszűrtem, hogy Zera csak a játékos oldalát nézi mindennek, Kíra meg vezetni próbálja a normális élet felé. De ez most...olyan...érett mondat volt. :D 

- Minden egyes nap meg tud lepni, de eddig csak a nevetséges bohóckodásával sikerült ezt elérnie.

- Nézd a jó oldalát: javuló tendenciát mutat. 

    Erre mind a hárman nevetni kezdtünk, bár Zera most sem hazudtolta meg magát.

- Izé...mi az a tend...dren...izé??

- Zera, egy évembe kerülne, míg felfognád, hogy mit is jelent, tehát inkább csak felejtsd el - vágta rá csípőből Kíra. 

- Csak nekem fura, hogy azt sem tudja mit jelent, de nevetett rajta?

- Majd hozzászoksz, Síra. Csak megy a többiek után, azért nevetett, mert mi is. 

- Nem semmi, tényleg furán van összerakva. 

    Erre megint nevetni kezdtünk, bár gyanítom, hogy Zera azt sem tudta min. :D 

    A csajok hamar elmentek, mert mentek plázázni. Megint egyedül maradtam, és megint nekiálltam tévézni. Közben azon gondolkodtam, hogy mit kéne ebédelnem...

 Negyed kettőkor nyílt a bejárati ajtó. Én még mindig a kanapén henyéltem és lustaságom lévén csak előrébb csúsztam, így a fejem lelógott a karfáról. :D

- Sziaaa!!! - mondtam vidáman. 

- Síra, mit csináltál már megint??! - nézett körül aggodalmasan a házban. 

- Nem is köszönsz vissza - feleltem tettetett durcával. - Amúgy semmit, de péntekre kellene egy igazolás.

- Megint elaludtál? - kérdezte, miközben bement a konyhába. 

- Kivételesen nem. 

- Akkor minek neked igazolás? 

- Mert haza jöttem első óra után, ugyanis hajnalban lezúgtam a lépcsőn és fájt a bokám. 

- Mi??? - ejtett ki valamit a kezéből Zeron. - Ezt miért nem mondtad hamarabb? 

- Mert már nem fáj...annyira... - ültem fel a kanapén. - Látod? Csak egy kicsit van már bedagadva -    mutattam a lábam.

- Látom jegelted - mutatott az asztalon heverő zacskóra.

- Ahha, de nem megyünk dokihoz, ugye?? 

- Ne félj, nem vágják le a lábad - nevetett.

- Nem vagy vicces... - durcáztam be megint. 

- Nem baj. Gyere elmegyünk az ügyeletre - forgatta a kocsikulcsot az ujjai között. 

- Ajj.... - szenvedtem látványosan, de Zeront nem hatotta meg.